Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-26 / 97. szám
VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! AÄ.....; MSZMP NCXGjU P G YEI JA N Á C S LA RJ A ____ X XXVI ÉVF„ 97. SZÁM ARA: 1,20 FORINT 1980 ÁPRILIS 26., SZOMBAT Fejlesztés nem várható Számos gonddal birkóznak a szolgáltatók Ülésezett a KISZ Nógrád megyei bizottsága Fiatalok a munkaversenyben A balassagyarmati középfokú tanintézetek munkára nevelésének tapasztalatait vizsgálta péntek délelőtti ülésén, Füssy József első titkár elnökletével, a KISZ Nógrád megyei bizottsága. Baranyi Ágnes, a balassagyarmati KISZ-bizottság munkatársa előterjesztésében egyebek közi ’ beszélt a tanulmányi mozgalom jelentőségéről, tapasztalatairól, munkát segítő tevékenységéről. Hangsúlyozta a KISZ szereiét a szakmai képzésben, majd szólt az elkövetkezendő időszak teendőiről. A továbbiakban Sándor Tihamér bizottsági tag adott tájékoztatót a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben részt vevő ifjúsági brigádok múlt évi vállalásainak megvalósításáról. Mint elmondotta. a munkabizottság 21 kiemelt ipari üzemben végzett alapos vizsgálatot, górcső alá véve a KlSZ-szer- vezeti akcióprogram és az ifjúsági brigádok feladatvállalásainak összhangját. Kiemelte. hogy a közösségek munkája szerves részét képezi az üzemeknél folyó munkaverseny formáinak. Programjuk az éves gazdasági tervre, a pártszervezetek cselekvési programjára épül. Az elmúlt akcióév jelentősebb munkaformái közé sorolandó a mun- kaverseny-mozgalmon kívül az FMKT-szervezetek tevékenysége, a helyi védnökségi mozgalmak, a közhasznú társadalmi munkaakciók, kommunista műszakok, valamint a különféle szakmai versenyek, vetélkedők. Sándor Tihamér a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyről szólva hangsúlyozta, hogy ez új lendületet adott az ifjúsági brigádok munkájának: ajánlásokat készítettek, pótvállalásokat tettek. Ennek eredményeként gyarapodott a konkrét minőségi vállalások száma, s nőtt a termelési célokat segítő munka színvonala. Megjegyezte, hogy a pótvállalásokat a vállalati-üzemi tervekhez kapcsolódó „kritikusabb” felajánlások jellemezték, vagyis ott és akkor segítettek az ifjúsági kollektívák, ahol és amilyen munkára volt szükség. A tettrekészség bizonyítékai, hogy több vállalatnál (Nógrádi Szénbányák, szécsényi ELZETT, balassagyarmati kábelgyár, Ganz- MÁVAG) igen jelentős felajánlások is születtek. A vállalások között szerepel a gépkihasználás, karbantartás, az újítás, takarékosság, s a hatékonyság. Ezután a munkabizottság ajánlást tett a testületeknek az idei év főbb feladataira, majd hozzászólások következtek, amelyek kiegészítették a tartalmas tájékoztatót. Ezt követően az idei forradalmi ifjúsági napok rendezvényeinek tapasztalatait ismertette Bemát István, a KISZ Nógrád megyei bizottságának munkatársa, összefoglalóan hangsúlyozta, hogy szerte a megyében történelmi eseményeinkhez méltóan emlékeztek meg a fiatalok a ..Három tavasz”-ról, s a rendezvények jól szolgálták az ifjúsági mozgalom politikai céljait. Bonyolult gazdasági feltételek közt birkózott meg feladataival az idei első negyedévben a Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet. Az egység munkája iránt mind a minőségi, mind a mennyiségi követelmények növekedtek, ugyanakkor az áraikat változatlanul tartották. Erre az esztendőre összesen harmincmillió forint bevételt terveztek a szövetkezet illetékesei — tudtuk meg dr. Szabó Gyula elnöktől. A „nagyközönséget” érdeklő és érintő úgynevezett lakossági szolgáltatás előirányzott értéke tizenhárom és fél millió forint. Az év első három hónapjában a korábbi évek gyakorlatának megfelelő bevételt értek el: összesen több mint hat és fél millió forintot; a lakossági — más néven közületi — szolgáltatás értéke hárommillió forint fölé emelkedett. Ez utóbbi összeg a múlt év azonos időszakában mértnél negyedmillióval nagyobb. Ami a munkák jövedelmezőségét illeti: nincs ok külöPénteken a hajnali órákban a Fehér Ház közölte, hogy az Egyesült Államok katonai kísérlete a Teheránban fogva tartott amerikai túszok kiszabadítására, „a felszerelés meghibásodása” miatt meghiúsult. Két amerikai repülőgép az iráni sivatagban, a földön összeütközött, legénységük nyolc tagja életét vesztette, mások megsebesültek. Az utóbbiakat légi úton elszállították Iránból. A Fehér Ház azt is közölte, hogy Carter nősebb örömre. A szolgáltató- tevékenység ugyanis a há- romszáztizenkilencezer forint dotáció után is négyszázhu- szonnégyezer forint veszteséggel járt. A január elejétől március végéig eltelt időszakban az órajavítás kivételével minden tevékenység — így a fényképészet, a fodrászat, a hűtőegység-javítás, a motortekercselés, a villanyszerelés — ráfizetéses volt. A személyi szolgáltatás — fényképészet, fodrászat — hatvanezer forinttal több ráfordítást igényelt, mint ameny- nyi az e tevékenységért kapott bevétel és dotáció. A jövőben várhatólag kedvezőbben alakul a jövedelmezőség; megszűnnek, illetve csökkennek az úgynevezett nagy költségek: a fűtés, a világítás. Ennek köszönhetően — a korábbi tapasztalatok szerint — a második negyedév végére már — a dotációt beleszámítva — „egyenesbe” kerül a szövetkezet. Ám annyi nyereséget nem várnak, amennyi további fejlesztésre fordítható; így a szövetkezet elnök utasítást adott az akció beszüntetésére, s magára vállalta a teljes felelősséget. * A teheráni vezetés azonnali vizsgálatot rendelt el a Fehér Ház által pénteken hajnalban bejelentett amerikai kommandóakció körülményeinek tisztázására. Az iráni hadsereg vezérkari főnöke közölte: nincs értesülése a két amerikai gép összeütközésének pontos hekapacitása a belátható jövőben a mostanival nagyjából azonos szinten marad. A szolgáltatások minőségével kapcsolatban idén különösebb hiányosság, kifogás nem merült föl. A tennivalók magasabb színvonalon történő megoldása érdekében majdnem minden fodrász és kozmetikus végzett az utóbbi időkben továbbképző tanfolyamot. A legújabb divat- irányzatok megismerésére korábban országos szaktekintélyekkel szerveztek tapasztalatcserét, hasonlókat ebben az évben is terveznek. Idén az év elején egyfős fodrászüzletet nyitottak Szi- laspogonyban. Ugyanakkor — épületek lebontása következtében — megszűnt a Karancs úti férfifodászat és a mátra- novák-bányatelepi fényképészműterem. Még az idén megnyílik egy három fővel — két fodrásszal és egy kozmetikussal — dolgozó fodrászkozmetikus szalon a salgótarjáni Gorkij-lakótelepen az ottani igények teljesebb kielégítése céljából. lyéről. Hozzáfűzte, hogy az országban minden leszállópályát állandó ellenőrzés alatt tartanak. A teheráni túszok kiszabadításával megbízott amerikai katonai erő Egyiptomból szállt fel — közölte pénteken az izraeli rádió. A repülőgépek egy kairói légikikötőből szálltak fel és megszakították útjukat a Perzsa-öböl menti Bahreinban — hangoztatta a rádió. (Folytatás a 2. oldalon.) Kiváló vállalatok kitüntetési ünnepségei Múlt évi eredményeik elismeréseként újabb vállalatoknak adták át ünnepélyesen a Kiváló vállalat címet. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központban Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára adta át a kitüntető oklevelet a Gagarin Hőerőmű és a Mátraaljai Szénbányák Vállalat kollektívájának. A Budapesti Közlekedési Vállalat immár negyedszer nyerte el a Kiváló vállalat kitüntetést. A vállalat kultúrtermében tartott munkásgyűlésen részt vett Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának, tagja, a budapesti pártbizottság első titkára. Kiváló vállalat címet kapott még a kecskeméti Petőfi Nyomda, a fővárosi 1-es számú Építőipari Vállalat, a Híradástechnikai Szövetkezet, a Kőbányai KÖZÉRT Vállalat, a Lenin Kohászati Művek. A kohó- és gépipari miniszter, a vasasszakszervezet elnökségével egyetértésben a következő vállalatoknak és szövetkezeteknek ítélte oda a kiváló címet: December 4. Drótművek, Ikarus Karosszéria- és Járműgyár, Lenin Kohászati Művek, Gyár- és Gépszerelő Vállalat, Láng Gépgyár, Szolnoki Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat, Magyar Vagon- és Gépgyár, Videoton Elektronikai Vállalat, MEDICOR Művek, Magyar Optikai Művek, Villamosipari Kutató Intézet, Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat, Mosonmagyaróvári Fémszerelvény Gyár, Budapesti Rádió- technikai Gyár. Tanácsi kiváló vállalatok lettek a Csongrád megyei Fémmechanikai Vállalat, a Vasszerkezeti és Gépipari Szolgáltató Vállalat. A Kiváló szövetkezet címet 16 gazdasági egység nyerte el. ☆ Kiváló vállalat lett a pásztói költségvetési üzem is. Péntek délután bensőséges ünnepségre került sor Pász- tón, ahol a nagyközségi közös tanács végrehajtó bizottságának költségvetési üzeme termelési tanácskozást tartott, a Kiváló vállalat cím kiér- demlése alkalmából. Részt vettek ezen a járás párt- és állami vezetői, valamint az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium képviselője. Az üzem munkájáról, eredményeiről, valamint az elmúlt évi munkaverseny-moz- galom tapasztalatairól Gyet- ván Lajos üzemvezető beszélt. Egyebek között ismertette az üzem fejlődését bizonyító számadatokat, majd szólt arról a közösségi összefogásról, amelynek eredményeként megkapták a Kiváló vállalat címet. „A minőségi munka javulásában nagy szerepe van a törzsgárdának, a szocialista brigádoknak, akik nagy felelősséggel végzik munkájukat. S ez szép eredményeket hozott: az V. ötéves terv során az üzem két esetben nyerte el e magas kitüntetést” — mondotta. A tanácskozás második részében kitüntetések, jutalmak átadására is sor került. A szocialista brigádok közül elismerésben részesült a Kun Béla, a Munkácsy, a Petőfi, az Ady Endre és a Gagarin brigád, míg Kiváló munkáért kitüntetést kapott Si- sák József, szakszervezeti munkáért oklevelet pedig Alapi Imre. Kiváló dolgozó kitüntetést öten vehettek át: Tömpe Károlyné, Králik And- rásné, Szabó József, Fügedi Csaba és Botos Balázs. Négyen üzemvezetői dicséretben részesültek. Elvetélt amerikai akció a túszok kiszabadítására Készülődés az ünnepre Salgótarjánban már napok óta a május 1-i ünnepi felvonulás lázas előkészületei folynak. A Pécsko üzletház előtt áll a disz- emelvény DHXíON vára, a bevásá'lcközpont kirakatrendezői — Bánhegyi Imre vezetésével - társadalmi munkában a drapériákat szabják, varrják, a feliratokat készítik, melyek általuk kerülnek majd a tribünre. Az öblösüveggyár szervezői a felvonulók lobogóit hozzák rendbe az ünnepre, másfél száznyi zászlót kimosnak, vasalnak, hogy ropogósán lobogtassa a szél. A transzparensek, jelszavak már a dekorációs műhelyben várják május 1-ét. Két és fél kilométer hosszú vezetékrendszert építettek ki a Nógrád megyei Szolgáltatóipari Vállalat szakemberei, hogy a 20 hangszóróból a megyeszékhely központjában mindenütt egyformán hallható legyen az ünnep, a felvonulók köszöntése. Bold- vai Béla irányítása mellett az ifjú szakemberek a híradástechni. ! kai rendszer üzembiztonságát is garantálják. Másfél ezer tő virág kerül a város utcáira, melyről a városi tanács városgazdálkodási vállalata gondoskodik. Bocsó Sándorné, Lévai Imréné és kertésztársaik ezen túl örökzöldekkel is üdébbé, szebbé teszik a megyeszékhelyet a következő napokban. Kulcsár József képriportja <»*»****»**»» » ^ ’ * ' ir-k'*-kirk'k'X1<1c*o Élűre a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáért!