Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)

1980-04-18 / 90. szám

jelenléti díj Nem Már mint a napi, vagy a havi munkabér, említette a többi között a XII. pártkong­resszus zárszavában Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára, ami­kor a munka hatékonyságának növelése, fejlődésünk időszerű gazdasági és gazdálkodási kö­vetelményei, morális előírásai kerültek szóba különböző ösz- szefüggésben. A munkabérnek jelenléti díjként való felfogása csak akkor szűnik meg, ha mindenütt és minden dolgozó és vezető a napi munka min­den percében, órájában érzi az ezzel kapcsolatos folyamato­san bővülő és növekvő köve­telményeket, az eddiginél kor­szerűbb gondolkodást és a te­remtő kezek igényét. Az előbbiek jól érzékeltetik, hogy a címben említett káros, emberi kapcsolatokat és köz­morált romboló, kezdeménye­zőkészséget visszafogó, lehan­goló, ügyeskedőknek és he- lyezkedőknek, valamint maga­mutogatóknak jó búvóhelyet adó negatív jelenség megszün­tetése, a termelés és gazdálko­dás, valamint egyéb más terü­leten, néhány helyen, ma még csak az óhaj szintjén van meg. Minden munkahelyen, min­denki tudja, sőt az illető háta mögött meg is mondják, hogy lázas semmittevéssel bizonyítja nélkülözhetetlenségét, erősítve azt a gondolatot, mely szerint a munkabér jelenlegi degragá- lásának van létjogosultsága, esetenként , biztató távlata, hosszan tartó életképessége. Nehéz és hosszú lenne ok és okozati összefüggésben felso­rolni, kimutatni, hogy egye­seknél mi volt az elindítója annak, hogy a munkabérért elégséges, ha a munkahelyen megjelenünk. Néhány gondolatban vázla­tosan azért szólni kell az egyes mozzanatokról. Ezek közé so­rolhatjuk az irányítók, veze­tők által alacsonyan megsza­bott előírásokat éppúgy, mint a csendben meghonosodott jó- fiúskodást, az elnéző magatar­tást, vagy az olyan mételyt terjesztő felfogást és gyakorla­tot, mint kis foci kis pénz, vagy ezért a pénzért nem ér­demes becsületesen dolgozni. Folytathatjuk a sort a szocia­lista értékrendet károsan be­folyásoló, önmagukat túlérté­kelő bérversennyel, az ezt kí­sérő zsarolási manőverekkel, az esetenként elhamarkodott ked­vezményekkel, preferenciákkal, miáltal sokakban az igen ve­szélyes, önmagát félrevezető, önámító felfogás és gyakorlat vetette meg a lábát. Ez aztán később tovább gyűrűzött, a nélkülözhetetlenség, fejlődést visszahúzó megnyilvánulásá­ban. Időközben az előbbi maga­tartást elviselő, eltűrő körül­mények viszont megváltoztak. Egyre határozottabbá vált, bogy a jelenlegi, alacsony kö­vetelményekkel nem lehet az élet egyetlen területén sem biztosítani a fejlődést. A mér­sékeltebb ütemű .ertnelésnöve- kedés ugyanakkor parancsoló- an írta elő, hogy. a korábbinál jóval nagyobb minőségi, haté­konysági és termelékenységi követelmények jellemezzék a napi munkát, elsősorban ott, ahol még nem érzik erőtelje­sen, hogy a napi* munkabér, vagy a havi fizetés nem fog­ható fel pusztán jelenléti díj­nak. Ez történt az idén a Nógrád megyei Állami Építőipari Vál­lalatnál, amikor a megválto­zott műszaki követelmé­nyeknek megfelelően megszi­gorították a PEVA-szerkezet- építők normáját. Ennek kö­vetkeztében többen otthagyták munkahelyüket, mondván; másutt kevesebb munkával többet keresnek. A vállalat vezetősége igen helyesen egyi­küket sem marasztalta. Ha­sonló jelenség zajlott le a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyárában, a korábbi időkben a Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár tolmácsi üzemé­ben és másutt. A meggondo­latlan dolgozók közül egyre többen térnek vissza korábbi munkahelyükre; mivel rájöt­tek: a mások rétje csak kí­vülről látszik zöldebbnek. Az előbbiek arról győznek meg bennünket, hogy nem­csak a dolgozókban van a hiba. A rosszra, az elvetendőre sokszor őket a körülmények is kényszerítik. Ha pedig ezt megszokták, hogy velük elhi-' tetni, hogy másként is lehet, sőt kell is cselekedni. Ebből adódik a legkézenfekvőbb megoldás is; a kiváltó ókokat kell megszüntetni. Ennek az egész világon legjobban be­vált módja a munkaidő égé-. szét lefoglaló erőfeszítésre, fo­lyamatos és állandó gondolko­dásra, szakmai továbbképzésre késztető követelményrendszer, amely állandóan mozgásban és fejlődésben van, állandóan vál­tozik, a midenkori követelmé­nyekhez igazodik. A termelés bonyolultsága, kulturáltsága, műszaki, tech­nikai, technológiai adottságai, lehetőségei miatt sem lehet minden munkahelyre érvényes receptet adni. Egy dologról azonban nem szabad elfeled­kezni. A mindig többre és jobbra ösztönző, rendszere­sen karbantartott követel­ményrendszer csupán kiindu­lópont. Sikerre csak akkor le­het számítani, ha a követel- nényeknek megfelelően ala­kulnak a munka feltételei is. S bizony, e tekintetben bár változó mértékben ugyan, de megyénk minden üzemében még igen sok a tennivaló. De ez még mind kevés! Olyan vezetőkre van szükség, mint Vinter Péterné, a nagy- bátonyi harisnyagyár igazgató­ja, aki halálos bűnnek tartja, ha valaki másokhoz viszonyítja önmagát, amikor feladatát fél­kézzel is képes elvégezni, nem hajlandó önmaga képességei­nek megfelelő munkát végez­ni. Ezt a vezetői hitvallást, magatartást nem lehet csupán bátorságnak nevezni. Jóval több annál. Vezetői gyakorla­tának alapelve, hogy minden­kinek, megfelelő konkrét fel­adatot, szűkreszabott határ­időt, és szabadságot kell adni, hogy azt adhassa, ami benne van, hogy ne legyen módja, lehetősége csak egyfajta össze­hasonlításra; önmaga képessé­gének bemutatására. Mivel a címben említett kedvezőtlen jelenség megszün­tetése nem istencsapása, így hát nem elhamarkodva, hanem megfontoltan, alaposan, céltu­datosan, de a jelenleginél jó­val nagyobb következetesség­gel és határozottsággal kell cselekedni. Ügy, ahogy a józa­nul gondolkozók, becsületesen dolgozók elvárják. Akiknek so­hasem a nehézségek feletti si­ránkozás, hanem a bátor, konkrét tett, az alkotó munka volt az életeleme. Hozzájuk kell igazodni a vezetőknek is. Mivel ők vannak többen és egyre nő a számuk. — venesa — Félkész családi házak házgyári panelekből Űj utakat keresnek a ház- sokemeletes lakóházakon, kezéseit körvonalazzák. Az el- gyárral rendelkező ÉVM-vál- szállodákon és hasonló jelle- képzelések szerint az első lalatok a tömegesen gyártott gű építményeken túl megte- években a közművekkel és panelekből összeszerelhető remtsék a csoportosan telepi- közintézményekkel jól ellátott családi házak építésének ki- tett paneles családi házak nagyobb lakókörzetekhez csat­terjesztésére, a lakossági igé- szervezett építésének feltétele- lakoznának ezek a családi pa- nyek kielégítésére. Az a tö- it is. ' nelházas települések, s ké­rekvés, amelynek célja, hogy Az idei előkészületekkel a sőbb a megfelelő területelőké- a házgyárak termékszerkeze- következő tervidőszak csopor- szítés alap ján már külön, önálló- tének korszerűsítésével a tos paneles családiház-épít- an is épülhetnek ilyen körzetek. Jól kezdődött a második negyedév Többv jobb szén, nagyobb árbevétel Sínen a szénbányászok A Nógrádi Szénbányák tiribesi aknaüzemének dolgozói első negyedéves tervüket kima­gaslóan jó eredménnyel: 114 százalékkal zárták, s mellette még a szén minőségét is sike. rült javítaniok. Mindehhez nagyban hozzájárultak a frontbrigádok tagjai. (Krekács Miklós felvétele) ■ Hosszú esztendők ó<ta az idén fordult eiő először, hogy a Nógrádi Szénbányák a ne­gyedév végére a rá kirótt szinte valamennyi feladatát túlteljesítette, sóit, néhány igen fontos területen azok túl­szárnyalásáról adhatott szá­mot'. Mégpedig annak tudatá­ban, hogy nemcsak a mennyi­ségi, hanem a minőségi és a termelékenységi „mutatók” is jóval fölötte voltak az elő­zetesen élképzelteknek. Hi­szen a több szén felszínre ho­zatala párosult a minőség lé­nyeges javulásával, az árbe­vétel növekedésével, amibe besegítettek a jó elövájási-vá- gathajtási eredmények is. Az első negyedév végére a vállalat mélyművelésű akna­üzemei és a kiazár-pólyosi külszíni fejtés dolgozói 9162 tonnával több szenet adtak át a népgazdaságnak az előirány­zott mennyiségnél. Valameny- nyi üzemben sikeres voít az évkezdet, ám külön elismerést érdemelnek a szarospatakiak: február végén még 3 ezer 432 tonnányi lemaradásuk volt, amit március végére, nemcsak hogy behoztak, de 167 tonnával túl is teljesítet­ték. Munkájuk intenzitását igazolja, hogy a frontokon, ne­gyedéves átlagban naponként több mint kilencvenöt vagon szenet küldtek felszínre. A párt XII. kongresszusa tiszteletére indított munka­verseny a vágathajtóknál is jelentős mértékben éreztette hatását. Hiszen amíg február végéig, 2 hónap alatt mind­össze 2514 méter vágatot sike­redett kihajtani, addig márci­usban, egyetlen hónap alatt az effajta méterszám már meg­közelítette az 1700-at. S ezen eredmény „hozásában” külö­nösen sokat segítettek a ká- nyásiak, akik 430 méteres eredményükkel a tervhez vi­szonyítottan 143 százalékos tel­jesítést értek el. Különösen jót tett a szénár­bevételi és értékesítési ter­vek teljesítésének, hogy a mennyiség — minőséggel is párosult. Negyedéves szinten a fűtőérték 137 joule-val, a régi mértékegység szerint 33 kalóriával lett magasabb, a brigádok figyelmesebb, ész­szerűbb munkája révén. Emi- gyen a szénbányák minden egyes átadott tonnatermel- vény után 13 forinttal több bevételhez jutott. A második negyedév kez­detén is jó eredményeket ér­nek el a nógrádi szénbányá­szok, s fogadkoznak: a siker nem lesz csak egy időszakra szorítkozó. Országos szinten is említésre méltó tetteket" kí­vánnak elérni a fél év végé­ig, s nem elégednek meg a múlt esztendő teljesítményei­vel. ‘ Melyek egyébként koránt­sem érdemelnek becsmérlést, hiszen a minapi értékelés sze­rint több kollektíva és üzem dolgozóit érdemesítették kü­lönféle címek viselésére. A május elsejei ünnepségek keretében adják át például a tervező- és földmérőirodának, valamint a kisterenyei építé­si üzemnek, az Élüzem cí­met, s kap hat- brigád — kö­zöttük elsőként a Czene g. Gábor vezette tiribesi elővájó brigád — vezérigazgatói di­cséretet. S csak a versenyben jó eredményeket elérők kö­zül az elsőket említve, lesz a vállalat legjobb brigádja a széntermelőknél a Koczka Sándor vezette szorospataki —, a kiszolgálóknál a Juhász Sándor vezette tiribesi Gaga­rin nevű villanyszerelő bri­gád, valamint a szénen kívü­li termelőtevékenységet foly­tatók közül egy gépüzemi KISZ-brigád is. amely Kisbali István irányításával végzi munkáját. „Több olyan lakatosunk is van, akit szeretnénk behozni valamelyik osztályra és vezetővé képeznénk. De nem jönnek, mert a műhelyben hamarabb megkeresik az itt bent várha­tó fizetést — mondta az osztályvezető. — Hiszen egy 15 éve nálunk dolgozó munkás 4 ezer forintnál több pénzt visz ha­za. De egy ugyanilyen idős technikusnak csak 3 és fél ezer forint kerül a borítékjába...” ☆ it it A mostanában gyakorta emlegetett megkülönböztető bé­rezésnek már jelentékeny múltja van a salgótarjáni bánya- gépgyárban. Havonkint differenciálják a csoportteljesítmény szerint fizetett munkások bérét, negyedévenként rangsorol­ják az egyes üzemek dolgozóit, mégpedig az úgynevezett moz­góbérből egy-egy főnek jutó hányad nagyságával. Ember és ember közt ember által különbséget tenni sosem volt köny- nyű, ma sem az, s míg a világ világ, bajos lesz. Kik dönte­nek erről a kérdésről? — Természetesen a munkahelyi vezetők — felelt Boros Janos munkaügyi osztályvezető. — Hiszen ők mindennap együtt tevékenykednek a dolgozókkal. Ezért az ő javaslatai­kat tekintjük mérvadónak. Mert az alapján, amit itt nálunk egy-egy kérelmező elmond magáról, szentté is lehetne avat­ni minden rizikó nélkül... Különbséget tesznek a gyárban a munkák között is. A nagy tudást igénylő szakmunkáknak nagyobb a „bértartal­ma”, mint a betanított- vagy segédmunkáknak. — Támadnak ebből néha torzsalkodások is — tudtuk meg Boros Jánostól. — Gondolom, nem a képzett emberek körében. Hiszen ezen az alapon az igazgató fizetését'is meg lehetne kérdő­jelezni... — Ez fel is vetődik... — bólint rá a szakember. ☆ ☆ "A" A gyártócsarnokban csoportteljesítmény alapján számol­ják el a munkások fizetését. Termékeik több hatalmas mé­retű vasvázból állnak, képtelenség minden műveletet egyéni normakeretek közé szorítani. Hiszen sokszor adódik olyan belyzet, hogy négyen-öten — sőt többen is — emelnek, föl- tauMfc, levesznek egy behemót alkatrészt. Milyen gondok Megkülönböztető bérezés Ezer ága-boga van adódnak ezen a területen az egyéni teljesítmény megítélé­sekor? — Még nagyobb differenciálás kéne — véli lllefalvi Iván. — Jobban szét kell húzni a mezőnyt. Mert vannak extraké­pességű munkások, meg vannak kevésbé jók. Pénzben kevés köztük a különbségtétel. Most, ebben a hónapban javul va­lamit a helyzet. Az eddig lehetséges legmagasabb órabér 20 forint 30 fillér volt. Most 21 nyolcvanra emelkedett a plafon. De ez még mindig kevés. — Kevés a különbség az emberek fizetése közt? ' — Egy most felszabadult fiatal gyerek keres 12 ötvenet, 13 forintot óránként. A különbség így még csak megvan valahogy. De jó lenne, ha ez a különbség magasabb órabé­rek közt volna meg. Mint a szakembertől megtudjuk: töméntelen szempontot kell figyelembe venniük a pénz és a ráadásmunkák'elosz­tásakor. Megfigyelhető, hogy a katonaságtól visszatérő, meg­nősülő fiatalemberek pénzigénye robbanásszerűen megnő. Ök úgyszólván mindent megtesznek, elvállalnak a nagyobb keresetért. Kéréseiket figyelembe veszik, de korántsem min­dig tudnak azoknak eleget tenni. Van egy másféle gond is. Előfordulnak olyasféle hóna­pok, hogy az extraképességű munkások teljesítménye — kü- lönfajta okokból — csappan. Ha ilyenkor a fizetésüket is visszaszorítanák, ki tudja, mit váltanának ki a megbecsült munkásokból. ☆ ☆ ☆ És mi van akkor, ha egy nyugdíjhoz közel álló mun­kásnak a teljesítményétől nagyobb pénz üti a markát. Hiszen ilyenkor a fiatalabbak fölhánytorgathatják: én hajtok, észre se veszik; bezzeg Béla (Jóska, Jancsi, Pista stb.) bácsi iia belehúz, ha nem megvan neki a négy- (öt-, hat- stb.) ezer fo­rintja. — Ilyenért nem szól senki — mondta Tamásfalvi László lakatos. — Mindenki tudja, hogy az idősebb ember koráb­ban dolgozott, sokat, s hálás lehet nekik a gyár. De külön­ben sem az idősebbek fizetését nézik a fiatalok. Hanem a velük egyívásúakét. Azt kezdik vitatni, ha közülük ugrik ki valaki. ☆ it ☆ A gyári tmk — természetesen — nem teljesítménybér­ben dolgozik. Náluk a mozgóbérnek van nagyobb jelentő­sége. Mivel az erre szánható alap kevés, nem havonként, ha­nem negyedévenként fizetik ki. Így 4—5 száz, sőt néha ezer forint is jut egy-egy sikerrel dolgozó munkásnak. — A kifizetendő mozgóbért kiírjuk egy listára — tudjuk meg Karádi Lászlótól, a tmk-üzem vezetőjétől. — Az embe­rek ezt figyelmesen megnézik, hiszen egy értékelésnek tart­ják. Nem mindenkire, de többekre jó hatással volt, ha ilyen úton figyelmeztettük: többet várunk tőle. Volt, aki azért reklamált: én már tizenöt éve itt vagyok, az meg csak két éve; hogyhogy ő többet kap nálam. Erre fölsoroltuk, mit csinált az a fiatal a három hónap alatt, s megkérdeztük az idő­sebbet, ő mit tett az asztalra. Egyből behúzta a nyakát. — Természetes emberi tulajdonság, hogy összehasonlítja a saját járandóságát másokéval... — Igen. Én is elgondolkoztam azon, hogy egy héttagú osztály vezetője, meg egy olyan vezető, aki hetven különbö­ző képzettségű emberrel foglalkozik, miért kereshet majd­nem egyformán... ☆ ☆ ☆ Bonyolult a megkülönböztető bérezés? Igen. De ezt a vizsgálódás kezdetén is tudtuk. Most annnyival lettünk oko­sabbak, hogy megbizonyosodhattunk: ennek az irányelvnek a gyakorlatba való áttétele fölöttébb bonyodalmas, ezer ága- boga van. Mégis meg kell birkózni vele — jobb híján! Molnár Pál j NÓGRÁD — 1980. április 18., péntek _ 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom