Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)
1980-03-13 / 61. szám
A szén, mint olyan (III.) Lesz Jobb eredmény Már több a darabos szén K. egyik háza előtt nagy kupacban áll a szén. Látszik, nemrég billentette le a teherautó, hisz’ nyoma ott van a havas latyakban. Nézi, nézi az öreg, aztán fejcsóválva egy másik kupac „alapjainak lerakásába kezd:” abban lesz a meddő! Simon Zoltánnak, a nagy- bátonyi szénosztályzó „főparancsnokának” mondom: — Önök is sokat tehetnének azért, hogy javuljon a szén minősége. — Teszünk is. De addig, amíg a felvigyázó napi jelentéseiben elég gyakran szerepel ilyesféle, nézze csak — tesz elém egy naplót, amiben olvasom: Kányás vizes, sáros szenet szállított. Betapadt a bunker...” — szóval, míg így alakul a helyzet, dióban, kockában, darabosban is több lesz a por, mint lehetne. Hiszen az most nem hull ki, összetapadva kerül a többihez. — És a pala? — Tavaly már megkezdtük, s idén is folytatjuk a palaválogatók — és mások — ösztönzését. Az eredményesen dolgozóknak rendszeresen juttatunk a mozgóbérből. Sőt nagy szerepet játszik a bér- fejlesztésben is. Csak hát az emberek... A hiányzó létszám szinte mindennap 15—20 százalék között van! Mondom Mihalik Sándor főmérnöknek : — A szénosztályzón nem dicsérték agyon a tiribesi szenet sem! — Pedig mi aztán hihetetlen erőfeszítéseket teszünk, hogy javuljon á minőség, kevesebb legyen a meddő. Sajnos, egyetlen frontunk, amely régi vágatokkal átszőtt pillérvisszafejtés, már rettenetes állapotban van. Ott, ha akarjuk,' ha nem, teljes biztosítással kell haladni, s ez jócskán megakadályozza, hogy föntről még több pala hulljon a szénbe. De egyébként • is, a sok kő miatt, lent az átlagosnál sűrűbb a létszámtelepítésünk. Mitöbb, újabban a külszínen is, a felhordószalag mellé egy-egy embert ve(Krekács Miklós felvételei zénylünk, akik kötelesek a műszaknaplöban jelezni, hány csille meddőt távolítottak el. Amikor meg befagytak a szállítókasok, kétszer is kitakarítottuk valamennyit, hogy szemét ne maradjon. Asztalos Árpád, az Istenmezejére való frontmester mondja: — Különösen a vágatharán- tolásnál volt igen szennyezett a szén, s a termelvénynek bizony a zömét ki se adtuk: bedobáltuk a fejtésbe. Egyébként, menet közben is rendszeresen válogatunk. Amikor mér nehezen mozdulunk a palától, megvárjuk, 'míg kiürül a bunker, s akkor külön adjuk ki a „gyűjteményt.” Igaz, így kevesebb lesz a teljesítményünk, de nekünk nincs szívünk a tisztát elrontani. Az Üvegipari Művek parádi üveggyára ólomkristályból készült termékei határainkon túl is — Kanadától az NSZK-ig — ismertek. A tetszetős használati eszközök és üvegtárgyak mintegy nyolcvanöt százaléka kerül exportra. Az elmúlt években a hagyományos technológia megtartása mellett korszerű és nagy teljesítményű gépi berendezéseket is üzembe állítottak, ennek eredményeként mintegy 17,5 százalékkal növelték az elmúlt esztendőben exporttervüket. Ismét a tiribesi főmérnöké a szó: ' i — Már most is jelentősen ösztönzünk a minőség javítására, amit bérezési rendszerünk ;s tartalmaz. A tisztán termelés ily módon már közvetlenül érinti a dolgozókat, mi több, be lesz építve a fronti bérezésbe, s a minőség a prémium, jelentős részét adja. Fodor Gyula bányamester adatokat mutat: — A minőség javulását januári eredményeink híven érzékeltetik. 2836 kalóriás tervünket 3073-ra teljesítettük, s így a szén minden tonnájáért 92 forinttal több árbevételhez jutottunk. — Nagybátonyban — mondom Laczkó Istvánnak, a kányási aknaüzem igazgatójának — úgy tervezik, hogy hamarosan a régi osztályozót is üzembe helyezik, hogy a maguk szemét folyamatosan le tudják rostálni. Ha az egyik bunker a vizes, sáros széntől eltömődik, azonnal beindítják a másikat. Amikor meg azt már kipiszkálták, leállítják ezt. Mégis: mi várható Hányáson a továbbiakban? — önjárós frontunk vizességével még március közepéig kell. számolni. Ebben a hónapban tervezünk frontátállást, s remélhetőleg ott az első időszakban nem lesz víz... Persze, a továbi gondok megelőzésére vannak terveink: hasonló esetben kénytelenek leszünk lerövidíteni a fronthomlokot. Ami, igaz, többlet- költséggel jár, mert több vágatot kell kihajtani és sajnos — kevesebb lesz a teljesítmény. — Nem tudták volna már végrehajtani? — Értelmetlen lett volna a maróhenger üzemeltetése rövid fronthomlokon. De — gondolkodik tovább az igazgató — rosszabb minőségünkben „benne van a MÁV keze is.” Mi jól megfontolt szándékkal tettük ki készletterünkre ezt a nagymennyiségű szenet, hogy száradjon, „kicsepegjen”. Ám ha a vasutasok nem ütemesen állítják a vagonokat, a jó szenet is kénytelenek vagyunk ugyanerre rárakni. Űjabb feladásnál aztán óhatatlan az összekeveredés. — Innen kerül a TÜZÉP- telepekre a lakossági szén tetemes mennyisége... — Januárban már javult, februárban még jobb a la-' kossági szénellátás. Márciusban azonban, a • frontátállás miatt, kevesebbet tudunk a TÜZÉP-eknek adni, de minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minden igényt maradéktalanul ki tudjunk elégíteni. A Nógrádi Szénbányáknál, olvasom egy jelentésben, hosszú idők óta 1980 januárjában haladta meg a szénárbevétel a tervezett szintet, közel félmillió forinttal. Történt mindez annak ellenére, hogy 72 ezer 400 tonnás széntermelési tervüket 69 ezer 981-re teljesítették. A magyarázat: javult a szén minősége, csökkent a hamutartalma, s így a vállalat minden tonnáért 24,4 forinttaj többet kapott. Ügy tűnik, egy folyamat jó irányba halad, s ez szükség- szerű: a szénárbevételnek döntő szerepe van a vállalat gazdálkodásában! (Vége) Karácsony György Szakmai önérzet is van Tervek húsz évre P ár perc türelmet kér Bernen. Lajos, a homokterenyei termelőszövetkezet elnöke, de most érkezett meg egy értekezletről és ugye a posta. .. Amíg a gyorsan fogyó kazalnyi levéllel bajlódik, szemügyre veszem a falakat borító grafikonokat és táblázatokat. Az 1976-os évhez képest, a következő két esztendő lényegesen jobb eredményeket mutat. Vajon mit hozott a tavalyi ? Erről a tablók helyszűke hiányában hallgatnak. Sebaj, megkérdezzük az J elnököt. ' — Idegölő ez a rettenetes adminisztráció — áll fel az asztal mellől — három éve. amióta elnök vagyok, mar a negyedik titkárnőm van. Még felsorolni is nehéz lenne, hogy ki mindenki kér tőlünk különféle adatokat. De gondolom nem ezért jött. Valóban nem. Ez sajnos annyira általános jelenség, hogy az üzemek kénytelen-kelletlen megtanulnak élni vele. Hozzátartozik a kedvezőtlen környezeti feltételekhez. — Az 1978-as rekordterméseket hozó év után tavaly szűkös esztendő járt a mezőgazdaságra. Hogyan zárták az évet? — Nem panaszkodhatunk — nyereséggel. Tavaszi árpából hét, kukoricából tizenegy mázsával termett több hektáronként tavaly, mint az előző évben. Egyedül a búzából lett kevesebb, de az is 30 mázsán felül adott. Egyébként — teszi hozzá — itt ez a tájékoztató, ebben minden pontosan le van írva. Minden dolgozónk megkapta a zárszámadás előtt. Így helyes. Ez is hozzátartozik a szövetkezeti demokráciához, a tagok megbecsüléséhez. Jobban magukénak érzik a gazdaságot,1 ha eredményeit, govxljait. terveit nemcsak a kötelezően ledarált elnöki beszámolóból ismerik, hanem egy bármikor elővehető, írásos ismertetőből is. Ebben a tájékoztatóban az áll, hogy a növénytermesztés árbevételi tervét közel 170 százalékra teljesítette, majdnem kétmillióval meghaladta a tervezettet. Minek az eredménye? — Anélkül, hogy túlértékelnénk munkánkat, elmondhatom, számottevően javult a munkafegyelem, jobban érvényesült a tervszerűség, és látva a kedvezőtlen időjárás okozta nehézségeket, időben intézkedtünk, így sikerült a kiesést pótolni. — Melyek voltak ezek? — A kifagyott búza helyett megnöveltük az árpa és a kukorica vetésterületét. Mindkét növény jól be is jött. Bár — válaszolja némi gondolkodás után —. ami a költségeket illeti, a kukoricát elég drágán termeltük. Az állattenyésztés eredményei nem voltak a legfényesebbek. A tehenészet hozama még az 1978-as évit sem érte el, ami igen kedvezőtlenül érintette a gazdálkodást. — Ennek okát miben látja? — Több tényező nehezítette, a munkánkat. A férőhely- problémákon kívül a kisült legelők, a 40 százalékos tehénselejtezés mind hátrányosan érintette a termelést. Kritikusan meg kell azonban említeni a vezetési hiányosságokat is. De az sem mellékes, hogy 1976 óta pontosan ezer literrel nőtt a tejtermelésünk és ez már más követelményeket támaszt, nemcsak az alkalmazott technológiával, hanem velünk szemben is. — Gyakran előfordul, hogy a termelőszövetkezetek vezetői, félve attól, megismétlődik a tavalyi kedvezőtlen időjárás. aláterveznek az 1978-as eredményeknek. Mi erről a véleménye? _ j , — Szakmai önérzet is van a világon —, mondja némi indulattal. — Nem igazi Vezető az, aki már a tervezésnél lemond az addig elért eredményekről. Egy kedvezőtlen évet soha nem szabad alapul venni a következő indulásnál. Mind többet, jobbat, minél kevesebb ráfordítással. Az alapelv kizárólag ez lehet. — Homokterenyén hány évre terveznek előre? — Bár tizenkét év múlva nyugdíjba megyek — moso- lyodik el, mert azért ez még nincs olyan közel —, egymás között úgy mondjuk, legalább húsz évre való tervünk van. Mindenekelőtt a rét- és legelőgazdálkodást kell helyére tennünk, mivel ez az állattenyésztés alapja és a tehén, ha már felmászott a hegytetőre, szeretne jól is lakni. Reméljük az ágazat további fejlesztéséhez is elő tudjuk teremteni a szükséges pénzeszközöket, mert a fejlődésnek ez a legfontosabb feltétele. Az iroda előtt mondja még: 1 . — Ne felejtse el megnézni a málnatelepitésünket, ha visszafelé megy. Decemberben, három nap alatt ültettük el — teszi hozzá, alig titkolt büszkeséggel —, mind a harminc hektárt. SSietlen, gyenge termőföld húzódik az út mellett. Alig K öt aranykoronás. De a málnatövek már jól megkapaszkodtak benne. Talán a gazdagabb jövő ígérete hajladozik a vékony vesszőkben. Ziiahy Tamás N emcsak az emberek, hanem a termékek is bejárják a maguk életútját. Kezdetben — a fejlesztés stádiumában — költeni kell rájuk, majd a gyártás kezdetével, és felfutásával együtt emelkedik a nyereség, egészen a piac telítődéséig. Ez az a — többé-kevésbé előre megjelölhető — pont', amelytől kezdve a haszon csökken, tehát ekkorra már el kell készülnie a következő terméknek, amely újra csak az előbbi görbével ábrázolható utat járja be. A licenceladók a lemenő stádiumban válnak meg termékeik, gyártási módjaik kizárólagos hasznosítási jogától. A vásárlók viszont — amennyiben megalapozott gazdasági stratégia részeként vásárolják a licencet — arra számítanak, hogy néhány ciklussal később az eladóval egyidőben (vagy, ha lehet, hát kicsivel előbb) jelenhetnek meg legújabb termékükkel a piacon. Így élvezhetik a felmenő ág extra- nyereségét is. E közbülső idő a tanulásé és a fejlesztésé, vagyis ekkor kell mozgósítani a fejekben szunnyadó értékeket. A leszűrhető törvényszerűség tehát így hangzik: a fejekben levő többlet „anyagi erővé válik”, és hatással lesz a zsebekre is. Nem kell Tartalékok a fejekben hát mást tenni, mint olyan viszonyokat teremteni, ame. lyekbeif a szellemi tőke anyagivá válhat. Persze, amilyen egyszerű az elv, olyan nehéz a megvalósítás. Ha már a fejek: és a zsebek kapcsolatára egyszerűsítettük a felhalmozódott ismeretek gyakorlati alkalmazását, akkor fel kell idézni a „japán csodát” is. Japán háború utáni gazdasági fejlődése ugyanis úgy indult, hogy jóval több — műszaki, technikai és gazdasági tudással rendelkező — szakembert képeztek, mint amennyire az akkori termelés igényt tartott. így a „felesleges fejeket” intézetekbe, laboratóriumokba küldték, ahol a náluk fejlettebb országokból vásárolt gyártási-eljárási licenceket kellett adaptálniuk, továb'bfejleszteniük. Ez a munka oda vezetett, hogy például az USA-ban a 40-es évek közepén megalkotott tranzisztorral — nem sokkal több mint egy évtized múltán — a japánok olyan elektronikai berendezéseket készítettek, hogy az egész világ ezeket kereste. Most hasonló jelenség kezd kibontakozni a mikroelektronikára épülő számítástechnikában. Számítástechnika ? Ha ezt tartjuk a korunk iparát, munkánkat, életünket és gondolkodásunkat ugyancsak átformáló technikai fejlődés jelképének, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk valamit. Amíg két évtizeddel ezelőtt egy számítás- technikai rendszer eladásakor maga a gép — a hardware — tette ki a vételár csaknem teljes összegét, addig napjainkban ez már az 50 százalékot sem éri el. Tehát egyre nagyobb hányadot és értéket képviselnek a felhasználást segítő programok — a software. Egy üzem számítógépes irányításának megtervezéséhez pedig nem kellenek költséges eszközök, berendezések. Elég néhány íróasztal, néhány olyan emberrel. akik alkalmasak e munka elvégzésére. Ha valahol, akk»r itt közvetlenül válik termelőerővé a magas színvonalú tudás, ráadásul jó árat is fizetnek érte. Időről időre kirobban a vita arról —, legutóbb például az Élet és Irodalom című hetilap hasábjain —, hogy miért „gyömöszöli vissza^ a gazdasági-társadalmi környezet az alkotókedvet a többet akaró emberekbe. A válaszok zöme egy feloldhatatlannak tűnő dilemmába torkollik: gazdaságunk egyes területeken kevesebb szakembert igényel, mint ahányan évről évre befejezik tanulmányaikat. Ugyanakkor a világ mozgása, az oly sokat hangoztatott „a tudomány termelőerővé válása” alapelv viszont ennek éppen az ellenkezőjét kívánja. Akkor mi legyen? A tudás növeléséről semmi szín alatt sem szabad lemondani, hiszen az zsákutcába vinne: a körülmények változására várni ugyancsak nem járható út E gyik lehetséges alternatíva az említett japán példa, de néhány hasonlót még ki lehet találni. A piacon — talán sikerült érzékeltetni — egyre inkább kelendő árucikk lesz a termékekben megtestesülő emberi tudás. Ezt kihasználva, csökkenő beruházás mellett is biztosítható a gazdasági náe vekedés. ; — ttemeth — J
