Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)

1980-03-07 / 56. szám

A x i/ - , .vs£or Nehezen birkózik a meleg, délelőtti napsütés hatására képlékennyé vált talajon az erőgép a Iucfalvai határban. Mögötte rakományával a keverékműtrágyát szóró munka­gép. A kora tavaszi mezőgazdasági munkák a Kis-Zagyvavölgye Termelőszövetkezetben megkezdődtek. A talajerő pótlását a réteken, kaszálókon sem hanyagolják el. Ott ké­szült fényképünk. — kulcsár-felv. — Engednek a diákok? A teheráni rádió csütörtö­kön délelőtti adására hivat" kozva jelentették a hírügy­nökségek: az amerikai nagy- követség személyzetét túsz­ként fogva tartó iszlám diá­kok felszólították a forradal­mi tanácsot, hogy „a forradal­mi tanácsnak át kell vennie a túszokat — az amerikai kémeket — tőlünk, és azt kell tennie velük, amit jónak lát”. A nyilatkozat nagy megle­petést keltett teheráni politi­kai körökben és a forradal­mi tanács szóvivője kijelen­tette, hogy a tanácsnak előbb meg kell vizsgálnia a kér­dést, mielőtt bármilyen dön­tést hozna. Közben Baniszadr, köztár­sasági elnök a délelőtti órák­ban felkereste Khomeini aja- tollahot, az iráni forradalom vezérét és a megbeszélésről távozóban kijelentette az AFP tudósítójának, hogy a Teheránban tartózkodó ENSZ vizsgáló bizottság találkoz­hat az összes túszokkal. Hozzátette, hogy a találkozó időpontját még nem tűzték ki, de a döntést már meg­hozták és Khomeini ahhoz hozzájárult. Mint az AFP jelenti, az amerikai kormány „legna­gyobb óvatossággal” fogadta a teheráni rádió bejelentését az iszlám diákok elhatározá­sáról. A külügyminisztérium szóvivője szükségesnek tar­totta kijelenteni, hogy a tú­szok ügyében már a legkü­lönbözőbb fordulatok történ­tek, és ez óvatosságra kész­teti a kormányt. Hozzáfűzte, hogy az iszlám diákok beje­lentésének tényét hivatalosan még nem erősítették meg. |A kongresszusi munkaverseny hírei Vállalták — teljesítik Pakisztán elutasította a segélyt Pakisztán hivatalosan visz- szautasította az Egyesült Ál­lamok által ajánlott 400 mil­lió dolláros segélyt — kö­zölte szerdán Islamabadban Agha Sahi, a pakisztáni el­nök külpolitikai tanácsadója. Egy országos értekezleten a tanácsadó kijelentette, hogy a kormány tájékoztatta Wa­shingtont: „Nem érdekelt a katonai és gazdasági segély- csomagban” és nem akarja, hogy azt az amerikai kong­resszus c’é te"'esszék. Ziaul Hal: pakisztáni ál­lamfő keveselte Carter elnök januárban előterjesztett se- gé'”tervezetét, s az összeget »alamizsnának” minősítette. Az Ikarus móri gyárának műszaki-gazdasági dolgozói több javaslatot tettek, mód­szereket dolgoztak ki tőkés­országokból származó import helyettesítésére. Kezdeménye­zéseik alapján tőkésimport helyett most már az NDK-ból származó azonos értékű alap­anyagot használnak fel az au­tóbuszülések betétjének gyártásához. Ehhez a techno­lógiát módosították, az ülés­vázakat átalakították. Az alapanyag helyettesítésével évente 300 000 forint értékű tőkésimporttól mentesül az ország. Az Egri Finomszerelvény- gyár dolgozói a lakosság szá­mára takarítanak meg szá­mottevő villanyáramot azzal, hogy vállalásuknak megfele­lően határidő előtt megkezd­ték a háztartási hűtőszekré­nyekhez szükséges energiata­karékos kompresszorok gyár­tását. Az új kompresszorok 10 százalékkal kevesebb villany­energiát fogyasztanak, mint a régiek, ugyanakkor kisebb zajjal működnek. A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyárának szocialis­ta brigádjai a korábbinál ke­vesebb anyag felhasználásával jobb minőségű világítástechni­kai előtétek és híradástechni­kai transzformátorok gyártá­sát vezették be. Csongrádban, a Tisza—Maros­szög Tsz 28 szocialista bri­gádja is sorra teljesíti kong­resszusi vállalásait. Különö­sen jó eredményt érnek el az állattenyésztők, akik több mint 2000 szarvasmarhát gondoz­nak. Hétszázhúsz tehénnél az átlagos tej hozamot a vállalt 400 liter helyett csaknem 500 literrel növelték, így az át­lagos tejhozam már eléri a 4000 litert. (MTI) XXXVI ÉVF.. 56. SZÁM ÁRA: 1,20 FORINT 1980. MÁRCIUS 7., PÉNTFK *--------------.----- —* ■'* 11 Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD az MSZMP nógrád megyei.Bízottá Ága es a megyei tanacs lapja Az országgyűlés előtt: Az atomenergia felhasználása és az igazságügyi tevékenység Június 15-én képviselői és tanácsválasztás Az MTI tudósítói jelentik a Parlamentből: A törvényhozói és az ellenőrző munkában egyaránt gaz­dag ötéves választási ciklusának utolsó tanácskozását tar­totta csütörtökön a Parlamentben az országgyűlés. Legfel­sőbb államhatalmi testületünk tanácskozásán — amelyen részt vett Kádár János és Lázár György is — a kormány ajánlására az atomenergiáról szóló törvényjavaslatot, va­lamint az Elnöki Tanács, a legfőbb ügyész, illetve a Leg­felsőbb Bíróság elnökének beszámolóját tárgyalták meg a képviselők. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg, megemlékezve a legutóbbi ülésszak óta elhunyt kép­viselők — dr. Pongrácz Kálmán és Kovács Sándor — ered. mányekben gazdag munkásságáról, akik érdemeit jegyző­könyvben is megörökitette az országgyűlés. Ezután dr. Markója Imre igazságügyminiszter terjesz­tette a plénum elé az atomenergiáról szóló törvényjavas, latot. Dr. Markója Imre expozéja A miniszter elöljáróban rész­letesen foglalkozott a tudo­mányos és technikai forra­dalom egyik legfontosabb ál­lomásának, az atommaghasa­dás felfedezésének eredmé­nyével, amely új távlatokat nyitott az emberiség számára. A többi között hangsúlyozta, hogy az atomenergiának min­denekelőtt az energiaellátás­ban van kiemelkedő szerepe, s az atomenergia alkalmazása nem csupán az energiaiparban alapvető jelentőségű. Nélküle már elképzelhetetlen a kor­szerű gyógyászat és termelés is. Ez — mutatott rá — a ha­gyományos energiahordozók­kal bőségesen rendelkező or­szágok esetében is így van. Ezért jelenti új szakasz kez­detét hazánk számára a paksi atomerőmű építése. A minisz­ter szólt arról is, hogy az atomenergiaipar világszerte jobb biztonsági színvonalon áll, mint más iparágak, s a szakértői vélemények szerint a szén- vagy az olajtüzelésű erőművek okozta szennyezés veszélyesebb a környezetre, mint az atomerőműveké. , A törvényjavaslatot ismer­tetve dr. Markója Imre a többi között kiemelte: az elfo­gadásra váró jogszabály az atomenergia alkalmazásának valamennyi területét átfogja; **** »* ********* * * A********************* A fr****-*»***» **»AAA* A»* A"******»»»*****» A A-AA* o Oj törvényt alkotott az országgyűlés. Az energiaproblémák időszakában ért­hető, ha a közvélemény figyelme az atomenergiára irányul, amellett, hogy a hagyományos energiahordozók — szén, kőolaj, földgáz — szerepét sem becsüli le. De a számítások azt igazolják, hogy az atomenergiából származó villamos energia a legolcsóbb. Az első magyar erőmű Pakson épül. Lendvai Ottó, az - atomenergia-bizott­ság irodájának munkatársa a törvény- javaslat előtt tartott sajtótájékoztató­jában hangsúlyozta: a közelmúltban a világ néhány országában mestersége­sen szítottak atomerőmű-ellenes hangu­latot. Az eddigi tapasztalatok igazol­ják, fölösleges az aggodalom. Az atom­energia-termelés a legbiztonságosabb körülményeket kívánja, s a tervezők olyan eseményeket is figyelembe vesz­nek, az engedélyezők olyan eshetősé­gekre is rákérdeznek, amelyek előfordu­lására az esély elenyésző. Az atomenergia ma még vegyes ér­zéseket kelt. Hirosima és Nagaszaki áldozatai, megégett városképek villan­nak fel. De ugyanaz az energia, amely pusztíthat, gyümölcsözően szolgálhatja az emberiség boldogulását. Az atom­energia békés felhasználása tehát mind­annyiunk közös ügye. Amikor a törvényjavaslatot tárgyalta az országgyűlés, a nógrádi képviselők némileg büszkén gondolhattak rá, hogy Paks — egy kicsit Nógrád is. A hatal­mas beruházás kivitelezésén nógrádi szakemberek szintén dolgoznak, a me­gye üzemeiből az atomerőműhöz beren­dezések indultak útnak. Parlamenti jegyzetek © Az országgyűlési képviselők mandátu­ma lejárt. E választási ciklusban utol­jára szólította @ket áz ülésterembe a csengőszó. Ilyenkor óhatatlanul is fel­vetődik a ház tagjaiban, hogyan is szolgálták választóik érdekeit? A Parlament folyosóján rövid be­szélgetés keretében e kérdésre fogal­mazta meg a választ Szomszéd Gy. Ist­ván, Nógrád megyei országgyűlési kép­viselő, a nagybátonyi gépüzem igazga­tója. — Azt hiszem jól végeztük el fel-' adatainkat, amelyekkel választóink megbíztak. Sok fontos törvényt alkot­tunk. — A legemlékezetesebb? — Talán a környezetvédelemről szól. ílogy miért? Ügy érzem, e területen minden állampolgárnak akad köteles­sége. Közös érdek, hogy munkahe­lyünk, lakóhelyünk környezetére ügyeljünk, együtt védekezzünk az ár­talmak ellen. Sokszor apróságokon mú­lik. Egy autó ablakából kidobott pa­lackon, a közterületre kiöntött hulla­dékon. S e területen a képviselő nem­csak törvényhozó, hanem végrehajtó is. — A képviselői fogadónapok tapasz­talatai? — Minden kérés, javaslat egyformán fontos volt, amely a választóktól érke­zett. Legutóbb a falugyűlésekén Kiste­renyén, Nagybátonyban a lakás, a jár­da, az út problémái vetődtek fel. Elő­fordultak jelentéktelennek tűnő kérdé­sek is. A képviselők munkájában azon­ban mindegyik lényeges, s örül, ha lát­szólag apró problémák, de segíteni tud. Mert az egyes állampolgárnak az a leg­főbb gondja... Már búcsúzik is. Kezdődik a délután. © A legfőbb ügyész egy mondata figyel­meztető, amely arról tudósít, hogy ha­zánkban növekedett a veszélyeztetett gyermekek száma. Eszembe jut egy ifjúságvédelmi albi­zottság! ülés Salgótarján egyik általá­nos iskolájában. Két ötödikes fiú a napköziből meglépve az ÁFÉSZ önki- szolgáló üzletébe betérve apróságokat csent el. Fülöncsípték őket. Megszületett a jegyzőkönyv az üzletben, a szövet­kezet központjában. Gyártották az ak­tát a tanácson, az iskolában. A sráco­kat veszélyeztetetteknek nyilvánították. Hivatásos pártfogót rendeltek ki, azaz: az összes hatóság megtette a magáét. — Ki beszélt ezekkel a fiúkkal, hogy butaságot csináltak? — hangzott el a kérdés. A felelet elmaradt. A bürokrácia ten­gerében nem akadt egy szigetecske, ahol valaki odaállt volna a fiúk elé, s aki a gyermeket (miként szokás) megdorgálta volna, a nevelés legősibb és leghatékonyabb módszerét alkalmazva. Emelkedik a veszélyeztetett gyerme­kek száma. A tény sajnálatos. Ám óva­tosan bánjunk a minősítéssel: nem min­den pajkos gyermek veszélyeztetett. Statisztikát gyártani könnyebb — mint megelőzni! M. Szabó Gyula rendezi a radioaktív anyagok és készítményeik, a nukleáris anyagok előállításával és fel- használásával foglalkozó in­tézmények és az e tevékeny­ségeket szolgáló berendezé­sek, létesítmények létrehozá­sával, működtetésével kapcso­latos valamennyi kérdést. Egyik leglényegesebb elve például, hogy az atomenergia csakis békés célokra alkalmaz­ható, tilos az átomenergiát nukleáris fegyverek vagy egyéb tömegpusztító eszközök céljá­ra felhasználni. Hazánkban az atomenergia alkalmazásának és az azzal összefüggő tudo­mányos kutatásnak, fejlesztés­nek az egész társadalom érde­keit kell szolgálnia. Ezért ír­ja elő a törvényjavaslat egye­bek között a biztonsági köve­telmények meghatározását és folyamatos korszerűsítését á leghaladóbb tudományos ered­mények alapján. A törvényja­vaslat persze — fűzte hozzá — csak az atomenergia biz­tonságos alkalmazásával kap­csolatos főbb követelménye­ket, legáltalánosabb szabá­lyokat határozza meg. Ezekről a kérdésekről bővebben szól a végrehajtási rendelet, amely a sugárveszélyes munkahelyen foglalkoztatott dolgozók egész­ségének védelmét, valamint a nukleáris és radioaktív anya­gok biztonságos őrzésének mó­dozatait is előírja. A miniszter rámutatott arra is: az atomenergia békés célú és biztonságos alkalmazásá­ban lényeges szerepet tölt be a nemzetközi együttműködés, s ezen belül számunkra különö­sen jelentős a KGST-országok ilyen irányú összefogása. A Magyar Népköztársaság — mondotta — az atomenergia békés célú, biztonságos alkal­mazását nemzetközi szerződé­sek keretében való együttmű­ködéssel is elősegíti. Felszólalások Az igazságügyminiszter be­széde után dr. Vida Miklós (Budapest 21. vk.), a tör­vényjavaslat bizottsági elő­adója utalt arra, hogy az or­szággyűlés mindig kellő fi­gyelmet fordított a lakosság nagy részét érdeklő és érintő kérdésekre, s ezekkel kapcso­latban számos fontos tör­vényt hozott. Már ezek a jogszabályok is gondoskodtak éltető környezetünk, a bio­szféra megóvásáról A kör­nyezetvédelemről szóló tör. vény pedig külön is kiemelte az emberi életért és a kör­nyezetünkért való felelőssé­get. Indokolt tehát — muta­tott rá —, hogy ilyen jellegű törvényeink sorát az atomról szóló szabályozással is kiegé­szítsük. Ezután arról is be­szélt, hogy az atom békés al­kalmazása ma már létfontos­ságú és a biztonságilag meg­oldott kérdések körébe tarto­zik. Az energiaigények és -lehetőségek teljességgel fel­oldhatatlan folytonos ellent­mondása nem nélkülözheti az energiával való takarékos­kodást sem — hangsúlyozta a képviselő. S ezzel kapcso­latban javasolta egy, az energiatermeléssel és -fo­gyasztással kapcsolatos előző szabályozókat is magába fog­laló energiatörvény megalko. tását. (Folytatás a 2. oldalon^

Next

/
Oldalképek
Tartalom