Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)
1980-03-06 / 55. szám
♦ Válaszol az illetékes Intézkedett a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat A NÖGRÁD január 27-i ízámában Városi sirámok címmel megjelent cikkre a következő tájékoztatást adjuk: ját készítésű cukrászáru termelése a forgalmi igényekkel eddiginél jobban összhangban legyen, mert így biztosítható, hogy a vitrinből minA cikkben tett észrevételek dig friss sütemény kapható, alapján utasítottuk a Kővár A Beszterce étterem felirat étterem-eszpresszó vezetőjét,* tának kijavítására intézkedLevelezőink jelentik Falugyűlés Rimócon hogy fokozottan ellenőrizze az egységben a kulturáltsággal, tisztasággal kapcsolatos szabályok és előírások betartását, és gondoskodjon arról, hogy az egység rendje, színvonala az osztálybasoro- lás feltételeinek a nap minden időszakában megfeleljen. Felhívtuk továbbá, hogy az udvariatlan,. munkaköri kötelezettségüket megszegő dolgozókkal szemben kezdeményezzen felelősségre vonást. A vállalati központ ellenőrei az eddiginél rendszeresebben és gyakrabban ellenőrzik a Salgótarján városközpontjában levő nagyforgalmú egységeket. Elrendeltük, hogy az egység süteményrendelése, és saTisztelt szerkesztőség! tünk. A Nyűg a vásárló című cikkel kapcsolatban az alábbiakat közöljük: A 122. sz. balassagyarmati étterem bisztrórészében történtekről írt cikkben foglaltakat megvizsgáltuk. A munkaköri kötelezettségét megsértő dolgozót felelősségre vontam, továbbá felhívtam az egység vezetőjét, hogy hasonló esetek megtörténtét fokozott ellenőrzéssel előzze meg. Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat Tátrai István áruforg. igazg.-helyettes Síkosság és salak Brigádunk rendszeresen nagy „takarékossági okokból az alÖt ötven? Már 21 óra lehetett, ami. kor Békéscsabáról—Budapestre érkeztem. Hasam morgásából arra következtettem, hogy éhes vagyok. A Keleti pályaudvar egyik büféjében fényt láttam. Nosza — gondoltam — nagyszerű alkalom csillapítani étvá. gyamat, s mivel a kiszolgáló hölgy Is igen csinos volt, nem tétlenkedtem sokáig. A pult* hoz léptem és két szendvicset kértem. A hölgy rutinos mozdulatokkal csomagolta, az egész Vasárnap délután a klub- került, melyet teljes egészé- intézményes elszállításának nap rám várakozó étket, könyvtár zsúfolásig megtelt a ben a lakosság adott össze, megszervezése is igen sürgető Nagyvinaiuan a MeoemDe falugyűlésen, ahol száznyolc- Ezért köszönet illeti a lakos- fe'adat. nyúltam és kissé tető a a , van-kétszáz választópolgár volt ságot. Az óvoda környékét A közhasznú társadalmi hogy n Kerek tízessel vagy jelen. A lakosság szinte min- parkosították társadalmi mun- munkából többen derekasan den rétege képviseltette ma- kában, a sportpálya rendbe- kivették a részüket, így: Jóhozása szintén társadalmi úton zsa István, Percze Ferenc, zajlott le, ami mintegy 240 Laczkó Ferenc asztalosok, Mó- ezer forintot ér. Az általánost csány István gépkocsivezető, iskolában felújítási összegből ifj. Beszkid János, Kanyó aránt. Képviseltette magát a a világítás korszerűsítése ké- Bertalan KISZ-esek és a helyi megyei tanács, a Járási hiva- szült el, valamint a tantermek pávakor tagjai a kulturális tál, valamint a környékbeli padlózatcseréje. Ezen kívül ki- munkából, akik ezért dicségazdasági szervek és intézmé- sebb összegű társadalmi mun- retben_ részesültek. Hosszabb nyék, a községi szervezetek és kát végeztek az utak javításé- időn át végzett aktív társaa tanács intézményei. A nál, a levezetőárkok tlsztítá- dalmi tevékenységükért: ErdéHNF községi bizottság elnö- sánál. lyi Sándor Kiváló társadalmi kének megnyitója után a köz- A résztvevők közül húszán munkás, Kobela Andrásné, ség! tanács elnöke számolt be szóltak hozzá a beszámolóhoz. Mócsány Istvánné és Árva az 1979. évi tanácsi munkáról Sürgették a Szécsény és Rimóc Bertalan pedig Érdemes társa- évi fel- közötti bekötő út szélesítését, dalmimunkás kitüntető jel- és sérelmezték, hogy a havat vényt kapott. Elismerő oklenem távolították el és így vé'ben: dr. Percze András, balesetveszélyes volt. Sürgős Percze István, VIncze János- feladatként említették az óvó- né, Árva Dezső és Jusztin Fe- da bővítését, mivel hely htá- renc részesült, nyában sok gyermek nem jár- A tanács elnöke kérte a lahat óvodába. Továbbá nagyon kosság további támogatását időszeiű az iskola bővítése, és egyben köszöntetet mondott gát, idősebbek, fiatalok, férfiak és nők, munkások, tsz- tagok, értelmiségiek, párttagok és pártonkívüliek egyés ismertette az 1980. adatokat. Beszámolójában visszatért arra. hogy az elmúlt évi. falugyűlésen milyen felvetések, javaslatok hangzottak el. Ismertette, hogy nem minden javaslat vált valóra anyagi okok miatt. Az elmúlt évben készült el a ravatalozó, amely háromszázhúszezer forintba Emellett az utak kövezése, a lefolyók tisztítása, a szemét figyelemmel olvassa és megvitatja a NÓGRÁD hasábjain megjelenő napi politikai és gazdasági eredményekről szóló cikkeket, hozzászólásokat. Így történt ez a február 14-i számban az Olvasók fórumában Czeba Lajos erdőkürti gépkocsivezető által írt, tevékenységünket semmibe vevő •kritikájának olvasásakor is. sóbbrendű utakon elsősorban salakot használunk, mely a jeget nem olvasztja. Így lehetett ez a kifogásolt területen is. Előfordult, de bántja Önérzetünket az általánosító kritika. Nekünk nem lehet síkos út, éjjel-nappal készenlétben állunk és elsőként Indulunk több száz kilométert megtéve, Mcsgyargéci fiatalok számvetése Ügy érezzük, munkánkkal nein síkos, havas utakon, amelyet adtunk okot az ilyenfajta más gépkocsivezető esetleg ha- megítélésre. Brigádunk fel- sonló járművekkel Járhatatadata az útfenntartási, út- lannak ítél. felújítási munkához anyag A télen hóakadály, tükörEzekben a napokban zajla- kezdeményezésére szánkótú- nak országszerte a KISZ-ve- rán vettek részt. A kulturális zetőségválasztó taggyűlések, élet jobb kibontakoztatására két A napokban megvonták tévé- alkalommal bált rendeztünk, kenységük mérlegét a ma- örvendetes tény, hogy a szer- aseJ keresett meg, miután meg- gyargéci fiatalok is. Az akció- vezeti élet sokat javult az el- tudta> hogy Nógrád megyei programban vállalt kötelezett- múlt esztendőben. Antal Fe- vagyok. Megkért, hogy legyek söarrrs. .s uAässss&äs. *«... ssasísrAB tetés. Az elhárítást, a hőéi takarítást és a síkosság elleni védekezést, a járműforgalom nagyságának megfelelően mindig a főutakon kezdjük, és' csak ezután tudunk áttérni a mellékutakra. A hóesés nagyságától függően sajnos több esetben előfordul, hogy mire az alsóbbrendű utakra kerül letaposott havat találunk, rr.e- közönség reálisan, pozitívan lyet nem lehet ekézni. így ítélj meg eredményeinket, volt ez cikkben említett Géczi László, Kálló környéki útszakaszon is. gépkocsivezető A síkosság elleni védekezésre KPM közúti igazgatóság Találkozó Balassagyarmaton eredményeket és hiányosságokat Beniczki Lász’ó, az alapszervezet titkára így foglalta össze: — Fő feladatunk volt akcióprogram teljesítése, az nem volt, ami a ml munkánk nak is eredménye, ha egyes útszakaszok időnként nehezen is voltak járhatók. A lehetőségekhez képest mindent megtettünk és a jövőben is megteszünk az utak forgalmának biztosítása érdekében. Az elmúlt Időszakban végzett tevékenységünk alapján sor, már bízunk abban hogy az utazó- ^ntTteljei “számban TrésTt vettek. A klubkönyvtar előterét saját erőből hoztuk rendbe. A Hazafias Népfront felhívására több alkalommal virágot ültettünk a községben és gondoztunk. Nem vagyunk megelégedve a politikai oktatások színvonalával és az azon való részvétellel. Az érdeklő- désfelkeUés kísérlete folyavezetője felhívta a figyelmet a szervezeti élet fokozására, a fiatalok még nagyobb összetartására, Szólt a társadalmi és gazdasági munka jelentőségéről, a klub megfelelő, tar- „a talmas kihasználásáról. Veres az elhasznált húszassal fizes- sek — gondolataim elkalandoztak a kiszolgálólány irányába és csak a „tizenegy forint" szóra lettem figyelmes. Pillanatnyi zavaromban csak egy-két gondolatváltásra volt Időm: „Ha már lúd, legyen kövér!” — és ráduplázva kértem egy csésze forralt bort is. A húszast kiegészítve, negyven fillérrel, megúsztam a vacsorát. Mivel Salgótarjánig még négyórás utazás várt rám, és gondolataimat Békéscsabáról jövet igen-igen kimerítettem, volt lehetőségem gondolkodni, hogy mennyibe is kerül tulajdonképpen egy budapesti, két szalámis, egy zsemlés és egynapos szendvics... if. KPótfelajánlás Munkahelyi kollektívák, brigádok százai csatlakoztak a Sziklai Sándor Szocialista Brigád kongresszusi felhívásához. Ezt tette a szécsényi ÁFÉSZ közgazdasági főosztályánál; 12 fős Zója brigádja is. — Megbeszéltük a tagokkal; hogy mi is csatlakozunk a felhíváshoz. Egy szabad szorh- baton fizikai munkát végzünk és az ezért kapott forintokat felaján’juk a nagyközség gyermekintézményeinek — vélekedett Bolgár 1st-; Vánné, a brigád vezetője. — A brigád nem termelő- munkát végez. Hol dolgozzák le e papot? — A szövetkezet elnökétől katonaidejüket, illetve oda ígéretet kaptunk, hogy a vonultak be a motorkerékpá- nagyközség valamelyik ter- rosokhoz. Keresi tehát Sala- melőüzemében keres a számon Bálintot, aki 1922-ben munkru munkalehetőséget. eddigi közösségi munkájukért. Kiss Béla Katonatárs kerestetik... Múlt év nyarán Romániában jártam, egy nagyon régi ismerősömnél Hosszúmező községben. Ott Konrád Jókatonatársát, akiről a második világháború óta nem tud semmit. Ungváron kezdték fiatalok kulturális és művelő- Márton. a pártaíapszervezet született Nógrád megyében. — A kollektíva az eddigi dési igényeinek kielégítése, titkára értékelve a beszámolót Jómagam Salgótarján környe- társadalmi munkájáért meg- Több társadalmi munkaakciót megállapította, hogy nőtt a ^ K*‘íá**OT" knntn a nn*vfcKMŐ<tf tanács ____ ^ ző községeit bejártam, de kapta a nagyközségi tanács s zerveztünk, melyen a fiatalok f i atal ok1 a kt i vi t á sa” &é s féTlődtek ne.m Piáltam meg Salamon elismerő oklevelét. ..................... . . " - Rálín+nt a közösségi élet minden területén. Szólt a politikai oktatás fontos szerepéről, a társadalmi ünnepségeken való részvétel fontosságáról. A közösségi élet egyik jól bevált módszereként ajánlotta'figyelmünkbe melyhez hasonlóképpen á Bálintot. Soraim megírásához az adta az indítékot, hogy a NÖGRÁD február 28-i számában elolvastam a „Létrejött az Igen. Mitagadás, jólesett az erkölcsi elismerés. A falugyűlés után, amikor az oklevelet átvettük, pár perces brigádmegbeszélést tartottunk és pótfelajánlást tettünk. A falugyűlésen ugyanis a közös rendezvények, kirán dulások szervezését. szerkesztőség nyújtott segítséget. A balassagyarmati kórház állami és társadalmi vezetői nem feledkeznek meg egykori dolgozóikról. Figyelemmel kísérik a több mint lt>0 volt dolgozó életkörülményeit, amikor pedig szükséges, segítenek a problémáik megoldásában. Az intézmény vezetői évente kétszer találkozóra hívják « nyugdíjasokat. Az év elején baráti összejövetelre, a nyáron pedig egy fürdőhelyi kirándulásra. A már hagyományos év eleji találkozóra a napokban került sor, amelyen 101 egészségügyi nyugdíjas (orvosok, ápolónők, adminisztratív és fizikai dolgozók) jelent meg. A résztvevőket a kórház szakszervezeti és közművelődési bizottsága köszöntötte. Majd a Szántó Kovács János Szakközép- Iskola tanulói — az iskola kamarakórusa és színjátszói —, adtak színvonalas műsort a közönségnek. E műsor azért is váltott ki nagy tetszést, mert e fiatalok az egészségügy uánpótlását adják, a kórház jövendő dolgozói. A két intézmény között ugyanis nemcsak tanulmányi téren, hanem a mindennapi élet egyéb területein is napról napra fokozódik az együttműködési és baráti kapcsolat a közös cél érdekében. A műsor után dr. Hatvani László, a kórház igazgatója köszöntötte a megjelent volt munkatársait és ismertette a kórház múlt évi fejlődését, eredményeit. A résztvevők uzsonna közben elbeszélgettek az Intézet vezetőivel, egykor! munkatársaival. Végül a szakszervezet által megrendezett tombolán majdnem minden nyugdíjas nyert valamilyen emléktárgyat. A kellemes hangulatú találkozó valamennyi résztvevője azzal búcsúzott, hogy viszontlátásra a nyári kiránduláson! Hemerka Gyula Balassagyarmat Bízom benne, hogy talán ez a levél sem lesz hiábavaló. Köszönettel: Szilágyi Miklós, S.-tarján, Martos F. út 21. Többen kifogásolták a klub matban van. A párttagépítő nyltvatartásanak rendjét, a munkában is gondjaink van- rendezvények hiányát. Lehoc- nak. Az elmúlt esztendőben ki Csaba szólt a szombati tán- nem sikerült felvenni, illetve cosrendezvények bevezetésé- javasolni egy fiatalt sem a nek szükségességéről, pártalapszervezetbe. Alapszer- a taggyűlés továbbra Is bi- , vezetünk két társadalmi eskü- zalmat szavazott Beniczki A MA/ tíavelmébe! vöt szervezett az úttörőkkel Lászlónak, kinek munkáját öt- , S7 közösen. Részt vettünk lövész— fős vezetőség segíti versenyen, megrendeztük az asztalitenisz- és sakkházibaj- ‘ Szabó János nokságot. Fiataljaink önálló Szécsény elhangzott a felhívás; egyéni felajánlásokkal, társadalmi munkáért kapott forintokkal járuljunk hozzá a tervezett művelődési ház építésének költségeihez. Ügy döntöttünk, hogy egy újabb szabad szombatot töltünk munkával. sz. f. Fizetne az utas de kinek? Az utóbbi időben elég gyakran előfordult,' hogy a Salgótarján főtéri vasútállomásról a 11 óra 44 perckor Budapestre induló személy- vonat utasainak az állomás jegypénztára nem tudta a menetjegyet kiadni. A hanutóbbi időben nemcsak a jegy kiadására lettek kötelezve, hahem a megszüntetett forgalmi szolgálattevők helyett is ők végzik el az utasok hangosbemondón történő tájékoztatását. Esetenként az említett vogosbemondón közlik, hogy natoknál érdemes lenne több Egyszerre másfél mázsa töltelékáru nyersanyagát keverik össze egy nagy teljesítményű berendezéssel a Karancs Húsipari Szövetkezeti Közös Vállalat salgótarjáni üzemében, ahol „ megyeszékhely ellátásán túl más települések igényeit is kielégítik. Herczeg József és Gazsi Boldizsár — képünkön — a hús-, a szalonnaalapanygon kívül a fűszereket, a sót Is adagolja, a kolbászfélék ízesítése tőlük is függ. — ki szálljanak fel az utasok a vonatra, ott pótdíj nélkül válthatnak menetjegyet. Egy esetet kívánok megemlíteni. Február 21-én, csütörtökön az említett vonattal Hatvanig utaztam az első osztályú kocsiban és Hatvanig menetjegy nélkül jöttek az Utasok. Az elkészített viteldíjat Hatvanhoz közeledve örömmel tették el, szerencsének vélve utazásukat. Mint elmondották, a vonaton ez többször is előfordult már a reggeli gyorsvonatnál is. Ismeretes, hogy a vonaton a nyolc-kilenc kocsiban legtöbb esetben csak egy jegyvizsgáló végez szolgálatot, és így a jegy megírását képtelen elvégezni még nagyobb távolságon is. Salgótarján jegypénztárosai úgy nyilatkoztak, hogy az jegypénztárost jegykiadással megbízni, vagy a közlekedő vonatokon több jegyvizsgálót alkalmazni. Jóllehet, a vasút egyik területen a létszámgazdálkodásban megtakarítást ért el, de a másik oldalon sokkal több forintot veszítek mint ahogy ez már több esetben meg is történt. Mindezeket a Hatvan—Salgótarján között rendszeresen közlekedő utasok nem csak észlelik, hanem kedvezőnek érzik is, melyet többségük nem rosz- szallóan fogad. Hiszen ők erről mit sem tehetnek, s örömmel tudomásul veszik. Szűcs Ferenc összeállította: Tóth Jolán NÓGRÁD - 1980. március 6., csütörtök