Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
Márkházl tornácon A nagybárkányi óvodában 58 kisgyermek elhelyezése biztosított. Krajcsi Jánosné meséit érdeklődéssel hallgatják Balogh Mónika, Zsélyi Erzsébet, Mezei Levente, Pribisán Zoltán és társaik. A termelőszövetkezet sámsonházal melléküzemágában a tejeskannák zárófedelének papírtömítését készítik. Pálik Jó- zsefné, Kukely Pálné munkatársaival az országos igényt elégíti ki. Nagy Ferdinánd, a területi Mucsina János, tanácselnök. Cserényi János, iskolaigazga- Fdőcs József, nagybárkányi pártbizottság titkára. tó, párttitkár Lucfalván. HNF-elnök. Hat község — egy akarat. A szebb, boldogabb életért, a külső és belső gazdagodásért, a helyben megélés lehetőségeinek folytonos bővítéséért, az egységért úgy, hogy azért ne vesszen az sem, ami kultúrájában, szokásaiban, s főként érdekeiben, nemzetiségében megkülönbözteti a nagybárkányit a lucfalvai, sámsonházai/nagykeresztúri, márkházai, kisbárká- nyi embertől. Kétezer-ötszáz lélek lakja ezt a minden vonatkozásában „nyitott völgyet”, és a két és fél é2ér hegyvén százaléka szlovák nemzetiséginek vallja magát. Motor ez is, nem is akármilyen! Nagybárkány a közigazgatási központ, a társadalmi, politikai élet egyik kulcspontja, de ott van mindjárt az utóbbi tíz évben kivirágzott, erőt, életkedvet sugárzó, új házsorokat nevelő Nagykeresztúr, a termelőszövetkezeti központ. Szerep, társadalmi rang és megbecsülés nélkül nem maradt itt egyetlen község sem —. erről beszélgetünk a községi közös tanácson, Nagy Ferdinánd területi párttitkárral, Mucsina János tanácselnökkel, Cserényi János iskolaigazgatóval, lucfalvai párttitkárral és Edőcs József nagybárkányi^ népfrontelnökkel. Az országos sajtó időnként hírt ad „magukra hagyott” falvakról; szól azokról a helyekről, ahonnan á tanácsi, szövetkezeti, iskolai összevonások után „kiköltözött” az élet.' Mi a magyarázata annak, hogy a Kis-Zagyvavölgyében, ebben a súlyukat tekintve nagyon is eltérő hat községben nem * ismerősek ezek a gondok? Éppen tíz esztendeje, hogy a szövetkezeti, tanácsi összevonásokat végrehajtották, s, hogy milyen munka lehetett, arra egyetlen adat is elég; hét (!) termelőszövetkezet működött ezen a dombhátakkal teleszórt tájon. És, ha még régebbre gondol vissza az ember — azt is felemlegeti: soha nem lehetett csak a földből megélni • ezen a vidéken; el kellett járni másfelé is dolgozni, s „az volt a baj, ha nem mehetett az ember . . .” Baj, gond voít az egyesülések után is. A hat községben lakók ma így • fogalmaznak: — Megdolgoztunk, megharcoltunk magunkkal is az egységért, a közös akarat a gyakorlat szülötte. És hát, ez a hat község tulajdonképpen hét, hiszen ott volt még Bede- puszta is. Errefelé úgy mondják — „kétéltű ember” az, aki nemcsak a földdel, az iparral is kapcsolatba került. Mert nem tehetett mást. Az eljárás, a nyitottság az évtizede elkészült, Nagy keresztúri Salgótarjánnal összekötő úttal tovább erősödött. „Valamikor tíz évben egyszer vetődött erre idegen, s amíg nem volt meg a bekötőút, nagy kerülővel, két órát tartott az utazás innen Salgótarjánba”. Sokan eljárnak a megyeszékhely Zagyvapálfalva körüli üzemeibe, a Karancshús, a síküveggyár, a BRG, a ZIM várja innen naponta a munkásokat. A fővárosba naponta kec autóbusz indul a völgyi emberekkel, ők a közúti építő .vállalatnál dolgoznak, s java részük törzsgárdatag. Húsz éve a termelőszövetkezetek itt külön-külön keresték a boldogulást több-kevesebb sikerrel. Az egyesülés után, hetvenötig, együtt kevés sikerre}, jiety^p&t, ittán eredményesen,, de ennek „ is. rpegvan. maga sóra. „Sikerült a munkakörülményeket javítani, a munkaerőt megfelelően koncentrálni, a termelési profilt kialakítani, az érdekeket egyeztetni, s kialakultak a személyi feltétetek is. Az egyesülés után öt és fél milliós veszteség, tavaly a tervezett négymilliós nyereség volt a mérlegen” — mondják a helybeliek. Négy községben megszűnt az összevont oktatás, most két helyen körzetesítve tanulnak a gyerekek. Nyolcvankilenc százalékos a szakos órák száma: az idén először megvalósul a napközis ellátás is; az óvodai ellátás százszázalékos: két óvodában nemzetiségi oktatás folyik, ami ha meggondoljuk — párját ritkítja a megyében. Sámsonházán körzeti nemzetiségi ifjúsági és népfrontklub működik: két közművelődési függetlenített szakemberük közül az egyik a nemzetiségi művelődést segíti; nemzetiségi tánccsoport van éppen alakulóban Lucfalva és Sámsonháza fiataljainak közreműködésével, Nagybárkányban irodalmi színpadot hoznak létre, s külön figyelem jut például a gyerekek szép beszédjének megvalósítására-megőrzésére. öt, „saját nevelésű” nemzetiségi anyanyelvű szakképzett pedagógus segíti itt a munkát, s rövidesen nem csupán a nyelvi oktatást folytatják, hanem a nemzetiségi gyerekeknek más tantárgyak tanítását is szlovák nyelven végzik majd! íme a vezérelvek „nagybárkányi módra”. A községek nem maradhatnak magukra, segít ebben (gyakran még tanácsi feladatot is ellátva!) a helyi pártszervezet, és az a körülmény, hogy valamennyi községben, faluban népfrontbizottság működik! „Nem vonult ki a közélet” — így fogalmazható meg ennek a jelentősége. A másik: arra kell figyelni, mit szeretne a többség, és arra is, mikor lehet azt megvalósítani, de arra nemkülönben, hogy megfelelő személy is kerüljön a munka élére. „Minden évbén előre kell lépni valamiben” — ezt is vallják a Kis-Zagyvavölgye lakói, akik négy év alatt ötmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek, önmagukat is megtartó-megőrző hat köz- ségnyi egységben. v T. Pataki László Kép: Kulcsár József Kisbárkányban az új utcasor nyaralótelep hangulatát idézi, a szorgalom, a „kalákában” végzett munka eredményét jelzi. A szlovák nyelvet anyanyelvi szinten tanítják a Lucfalvai Általános Iskolában. Krajcsi János a felső tagozatosokat oktatja.
