Nógrád. 1980. február (36. évfolyam. 26-50. szám)
1980-02-13 / 36. szám
vnóo nro («»♦ó rtai »ove?ű?íefe!t! NÓGRÁD A l MSZMP nógrAd m egy ElBtZOTTSÁGA é&a megyei tanácslapja XXXVI ÉVF. 36. SZÁM ARA: 1.20 FORINT 1980. FEBRUAR 13.. SZERDA Zárszámadás a Magyar—Csehszlovák Barátság Tsz-ben A hozamok emelése, a költségek csökkentése növelheti a nyereséget Tegnap Patakon, a művelődési otthonban került sor az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet II—Hl- zárszámadó részközgyűlésére, amelyen többek között részt vett Devcsics Miklós, a megyei pártbizottság titkára. A közös gazdaság vezetőségének beszámolóját Pintér Ferenc, a szövetkezet elnöke mondta elA közös gazdaság dolgozói erőfeszítésekkel teli, nehéz, de eredményes esztendőt hagytak maguk mögött. A vezetőség és a tagság egyetértésben dolgozott a közös célok eléréséért. Az összefogás, a jól végzett munka eredményeként 1979-ben árbevételi tervüket csaknem 800 ezer forinttal túlszárnyalták. Ugyanakkor a termelés költségei az előző évek szintjén maradtak. Az ágazatok közül az előző évhez képest igen jelentősen emelkedett az erdőgazdálkodásból és fafeldolgozásból származó nyereség. Minimális növekedés következett be az állattenyésztési ágazatban, a növénytermesztés pedig az ismert rossz időjárási viszonyok és a jelentős jégkár miatt hét százalékkal kevesebb nyereséget biztosított, mint az előző évben. Csökkent az alaptevékenységből adódó bevételVégeredményben a szövetkezet dolgozói 9 millió 535 ezer forint nyereséget vallhatnak magukénak- Ebből az összegből a különböző alapok feltöltése, az állami adók befizetése után a kiegészítő részesedés alapját képező munkadíjra 11 százalékos kiegészítő részesedést fizettek. A sikerekben része volt annak a 24 brigádnak, amelyek részt vettek a szocialista versenymozgalomban. Vállalásukat hozzáigazították a termelési szerkezethez. A jó eredményt elért brigádok jutalmazására 80 ezer forintot fordítottalt. A brigádmozgalom jövőbeni útját a kisebb brigádok összevonásával képzelik el. Ügy vélik, hogy ily módon minden tekintetben nagyobb feladatok elvégzésére képesek. Az időjárás viszontagságait figyelembe véve a beszámolóban napvilágra kerültek azok a hiányosságok, amelyek zavarták a folyamatos munkát, amelyek arra utalnak, hogy minden ágazatban van mit tenni a termelés hatékonysága, a hozamok növelése, a költségek csökkentése érdekében. Rátérve az 1980-as feladatokra, a részközgyűlés úgy döntött, hogy a növénytermesztésből 46 millió 196 ezer forint, az állattenyésztésből 43 millió 360 ezer forint árbevétel származzon- Utóbbi 3 millió 700 ezer forinttal haladja meg az 1979-ben elért eredményeket. Az erdészet éves programja 5 millió 327 ezer forint. Az egyéb tevékenységből származó bevétel pedig valamivel meghaladja a húszmillió forintot. Az idei feladatok sikeres elvégzése érdekében több mint 15 millió forintot költenek beruházásokra; gépek vásárlására, épületek létrehozására. A beszámolót, követő eszmecserében Péter Vince traktoros hangsúlyozta, hogy nem tudnának ilyen eredményről beszámolni, ha nem történt volna meg az egyesülés. Péli FerdináncLné növénytermesztési csoportvezető elmondta, hogy a természeti csapások miatt nem számítottak ilyen eredményre. Közölte, hogy munkájúk után méltó elismerést kaptak. Az elöregedett málnaterületek felfrissítését és a nők téli foglalkoztatásának megoldását javasolta Mészáros Józsefné, s a tagság felelősségét érzékeltette a lakosság ellátásában- Urbán Pál, az agrokémiai ágazat vezetője a sokoldalú, ésszerű takarékosságra, a minőség fokozására hívta fel a figyelmet. Bállá Sándor, a savanyítóüzem vezetője a jó vetőmag beszerzését. szorgalmazta. Devcsics Miklós elöljáróban hangsúlyozta, hogy a megye mezőgazdasága az V. ötéves tervben összességében eddig teljesítette a kitűzött feladatokat. Jelentősen fejlődött a közös gazdaságok műszakitechnikai bázisa, a dolgozók hozzáértése, javult a vezetés színvonala. A búzatermelésben például megközelítettük az országos átlagot. Az állat- tenyésztés fejlődése meghaladja a tervezett ütemet. A tejtermelésben elértük a 3200 literes tehenenkénti átlagot- Jó irányba fejlődött a kiegészítő tevékenység, a háztáji és kisegítő gazdaságok beépültek a közös gazdaságok tevékenységébe. Az érsekvadkerti szövetkezet fejlődése összhangban van a megyei fejlődéssel. A további eredmények elérése érdekében itt is szembe kell nézni néhány kedvezőtlen jelenséggel. Hangsúlyozta, hogy a termelés eredményét gyors ütemben növelni csak az ilyen jó adottságokkal rendelkező szövetkezetekben lehetséges. Abból kell kiindulni, hogy csak az eddiginél jóval nagyobb erőfeszítések biztosítják a jelenlegi életszínvonal megtartásátA megnövekedett feladatokhoz kell igazítani a vezetők gondolkodását és a tagság cselekvőkészségét A nagyobb nyereség elérésének alapvető útja a hozamok növelése, olyan termékszerkezet kialakítása, amely jó nyereséget biztosít. Ennek kell alárendelni a fejlesztési feladatokat. Ezzel egyidőben szükség van a költségek jelentős csökkentésére. Ennek során különösen az anyaggal és energiával kell takarékoskodni. Mindkét területen feszes követelmények meghatározására van szükség. A vezetők kezdeményező szerepe, felelőssége növekszik a termelés és gazdálkodás minden mozzanatában. Befejezésül szólt arról, hogy a szövetkezet múltja, eredménye képessé teszi dolgozóikat a még nagyobb feladatok elvégzésérePintér Ferenc válasza után a részközgyűlés egyhangúlag elfogadta a beszámolót, az elnöki választ az alapszabály módosítására tett^ javaslatokat. Cromibo Ifjúsági ház—’ kongresszrsi mfisiahbál A Balassagyarmati Fémipari Vállalat III. számú KISZ-alapszervezete és ifjúsági brigádja csatlakozott a mind szélesebb körben kibontakozó kongresszusi munkaversenyhez. Náton Zoltán és munkatársai vállalják, hogy március 22-én kommunista műszakot szerveznek, melynek értékét a Balassagyarmaton megépülő ifjúsági és művelődési ház berendezési tárgyainak vásárlására ajánlják fel. Egyúttal felhívással fordulnak a város KISZ-bizcttságaihoz, alapszervezeteihez, hogy csatlakozzanak kezdeményezésükhöz. Képünkön Náton Zdtán brigád vezető, Kisvári Zoltán üzemvezetővel, Nagy József és Oroszki Ernő brigádtagokkal a kommunista műszak előkészítéséről beszélgetnek. — kulcsár — Még nem volt példa! Jelentős újítások a szénbánfáknál A Nógrádi Szénbányák dolgozói a múlt évben 52" újítást nyújtottak be elbírálásra, melyek közül esztendő végéig 305-öt valósítottak meg. S bár szépséghiba, hogy ez tíz százalékkal alatta maradt az 1978-ban kiötlött újításoknak, ám ezek haszna minden eddigit felülmúlt. A Nógrádi Szénbányák történetében még sosem fordult elő, hogy egy év újításainak eredménye —, miként 1979- ben —, meghaladja a tízmillió forintot. Ami egyben azt is jelzi, hogy nagy jelentőségű műszaki feladatok megoldását végezték el sikerrel, szem előtt tartották azokat a célkitűzéseket, amelyek a vállalat boldogulását hivatottak segíteni. A szénbányák központjában megtartott tegnapi újítási ankéton, amelyen részt vett Tóth József, a vállalat vezérigazgató-helyettese, Kelemen Sándor újítási főelőadó érté .cUe a végzett munkát, s vázolta az elkövetkezendő időszak feladatait. Mindketten hangsúlyozták az ésszerűsítések fontosságát, s vázoltak olyan nem kedvezően alakuló tényezőket, amelyeken — a további eredmények fokozása érdekében — mielőbb változtatni kell. Az előzőekhez képest hevesebb benyújtott újítási javaslat magyarázható — főleg az aknaüzemeknél — a múlt évi nagy termelési erőfeszítésekkel, amelyek kényszerűen elvonták a figyelmet e fontos témák megvalósításáról. Mindezek mellett gond, hogy igen kevés (775-ből mindössze 133) a fiatal újító, s csak négy a nő. További bajokként könyvelhető el, hogy olykor hosszúra nyúlik az újítások elbírálásának ideje, nem támaszkodnak kellőképp a fiatal műszakiakra és mérnökökre, s nem eléggé képzettek, más munkával -oppaní letethettek az újítási előadók. Mindezeken — természetesen — hamarosan igyekeznek változtatni. örvendetes viszont, hogy az „ötletemberek” csaknem hetven százaléka szocialista brigádtag, s hogy a múlt évi 40-ről 65-re nőtt a munkavédelemmel kapcsolatos újítások száma. A Nógrádi Szénbányák újítóinak a múlt évben 525 ezer forintot fizettek ki, s így az egy megvalósított ötletre jutó átlag meghaladja az iparágét, s közelíti a Nehézipari Minisztérium által kívánatosnak tartott mércét. A bányász újítóik ankétján brigádokat, egyéneket részesítettek oklevélben és pénzjutalomban. Ketten a Kiváló újító kitüntetés ezüst, tizenegyen pedig a bronz fokozatát kapták meg munka, juk elismeréseként. Indiában Közművelődési szolgáltatási A szoveiKezet tagsága egyhangúlag elfogadta a beszámolót — bábel-felv. — program Nógrádban Kedden hivatalos baráti látogatásra Indiába érkezett Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. Gromikót Űj-Delhi repülőterén kollégája — Na- raszimha Rao indiai külügyminiszter és más indiai hivatalos személyiségek, valamint a szocialista országok Üj-Del- hibe akkreditált diplomáciai képviseleteinek vezetői fogadták. A repülőtéren a szovjet külügyminiszter az alábbi nyilatkozatot adta: „Örülök, hogy eleget tehetek az indiai kormány meghívásának és újból ellátogathatok a baráti Indiába. Az indiai vezetőkkel folytatandó tárgyalások során célunk, hogy megvitassuk a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit valamint olyan nemzetközi problémákat. amelyek számot tartanak India és a Szovjetunió érdeklődésére. Kapcsolataink a békét és a stabilitást biztosító fontos tényezővé váltak nemcsak Dél-Ázsiában. hanem szélesebb nemzetközi téren is, olyan tényezővé, amely minden hegemonista és imperialista törekvés ellen irányul. Úgy véljük, hogy a jelen körülmények között, amikor az imperializmus és a reakció erői megkísérlik a nemzetközi helyzetet az enyhüléstől a feszültség és a veszélyes szembenállás útjára terelni, India és a Szovjetunió közös erőfeszítései fontos szerepet játszhatnak e helyzet normalizálásában. Ügy gondolom! hogy az indiai vezetőkkel folytatandó találkozóink és eszmecseréink e magasztos célt szolgálják a szovjet és az indiai nép javára, Ázsia és a világ békéje erősítése jegyében. Válaszában Naraszimha Rao hangsúlyozta: teljes mértékben osztja kollegájának meggyőződését, hogy a küszöbön- álló indiai—szovjet tárgyalások gyümölcsözőek lesznek és a két ország népei között a hagyományos barátság további erősítését szolgálják. Ennek záloga, hogy Szovjetunió és India sok nemzetközi kérdésben azonos nézetet vall. (MTI) Közművelődési intézmény- vezetők tanácskozását tartották meg tegnap Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban a megyei művelődésirányítás munkásainak. a Kulturális Minisztérium képviselőjének részvételével a közművelődési szolgáltatási programokról. Ezúttal értékelték a szolgáltatási program múlt évi tapasztalatait. Mint ismeretes, e programba 1979-ben hét községet kapcsoltak be: Ho- mokterenyét, Karancslapujtőt, Nógrádmegyert, Nógrádot, Bu- jákot, Hollókőt és Bércéit. Számos szolgáltatási programból lehetett válogatni. Ennek keretében tavaly 103 rendezvény valósult- meg, 22 elmaradt, 80 pedig „csúszott”, néha fél évet. Összességében a szolgáltatási programok nem a legmegfelelőbben valósultak meg, nem minden intézmény vette komolyan őket, s a községek fogadókészségével is sok esetben baj volt. A résztvevők részletesen elemezték a gondokat — ezekre a későbbiekben visszatérünk —, utána az idei elképzelésekről cseréltek eszmét. 1980-ban a szolgáltatási rendszeren és a módszerben változások történnék. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a programot az egész megyére kiterjesztik. Egvik cél, hogy ez a program álljon rendelkezésére valamennyi közművelődési és oktatási intézménynek. A szervezésben is előbbre kell lépni. Szükséges, többi között, hogy a kezdeményezés a községekből induljon ki, s a szolgáltatásban részt vevő megyei intézményeken túl, a járások és a körzeti központok fokozottan kapcsolódjanak be a koordinációs és a szolgáltatásokkal összefüggő egyéb folyamatokba. A szolgáltatások két bázisintézménye a József Attila Művelődési Központ és a megyei Balassi Bálint Könyvtár lesz, de idén bővül a szolgáltatásban részt vevő megyei ia* tézmények sora is-