Nógrád. 1980. február (36. évfolyam. 26-50. szám)
1980-02-03 / 28. szám
Indonéziától Kanadáig sok ország bankjegyét gyűjti a régebbi időkből Zabaron Spagina Van Belső-Zabar, Külső-Zabar és az újsor, a Dinnyésben, ahol munkások kaptak házhe-! István, acélgyári munkás. iyet a felszabadulás után. Emberi jelkép is lehetne, ahogy az öreg ház az új születését szolgálja. patakmederhez közel, a zabari fo- cipálya szomszédságában fél hü- lr—\ velykujj méretű, primitíven megJL. 3V. munkált, égetett agyagból készült maroknyi emberfejecskéket találtak nemrégiben. Ugyanott----ugyanabból az anyagból, t echnikával — hálónehezékre emlékeztető karikákat is felszínire mosott a víz, vagy fordított ki a földből az ott dolgozó erőgép. A leletnek ez az első „hivatalos” közleménye, igaz, a gyűjtő nem hatalmazott fel a közzétételre, de nem is titkolja; miért Iné szólhatnánk róla? Egyáltalán, miért érdekes ez? Az utóbbi tíz esztendőben az együvé tartozó három hegyi községben — Cereden, Zabaron, és Szi- laspogonybam — több mint háromszázzal csökkent a lakónépesség. És ez a folyamat ma is tart. „Nem kötjük a fiainkat, lányainkat Zabarhoz” — mondják a realitás hangján az idősebb, meg a középkorú zabariak. A patakmederben talált kultikus szobrocskák, hiába utalnak a hely ősidőktől lakott jellegéire, nem rendelkeznek olyan varázserővel, hogy ezt a folyamatot segítségükkel bárki megállíthatná Ha egyáltalán valaki is akarná. Mert nem akarja senki. A területfejlesztési koncepciók egészen más irányba hatnak, más kérdés, hogy meddig fejleszthető például városként a közeli megyeszékhely? Festői a zabari táj, de ugyanakkor azt is könnyű megállapítani, hogy soha, semmilyen korbah nem lehetett itt könnyű az élet. A „domb hátán domb” vidék talán az állattartásnak kedvezett régebben, Mai és tegnapi életéről törzsökös zaibariakkal beszélgetünk: Burányi Dezsőné tanácsi vb-taggal, édesanyjával, Makula Józsefné egykori szülésznővel (ő volt az első képesített zabari szülésznő, s ilyen minőségben egyben az utolsó is), Makula József acélgyári nyugdíjassal, Köböl Istvánnéval a legnagyobb kocafarm gondozójával, Spagina István acélgyári munkással, aki gyűjtőként sajátos módon kitágította a szűknek tűnő zabairi világot. „Két lábbal állni a földön” — ez lehetett a kapaszkodója mindig is a zabariaknak, akik a régi világban itt, a hegyek között, kora hajnalban naponta átkeltek Ózd irányába dolgozni. Amikor a földet osztották a Dinnyésben, ahol most a zabari újsor házai állnak, még egyszer utoljára végigsétált fehér nadrágban* az egykori földbirtokos. Aztán kivándorolt, de a mai napig csomagot .küld néhány egykori cselédjének karácsony- tájt. Fura dolog az ember. De vannak sokkal érthetőbb zabari jelenségek is. Például Makula 'néni, aki csendes együttérzéssel, tréfálkozva beszél arról: „De sokan adósak maradtak mind a mai napig a szülés levezetéséért járó díjjal”. Legalább egy lás almát hoztak volna, amikor sok termett. Amikor rendeletileg eltörölték a „hivátaiát” sorba- álltak az asszonyok, hogy csak még az ő gyereküket segítse világra, ne kelljen »a kórházba menni. Hajthatatlannak kellett lenni. Ma próbálna valakit otthon tartani sziilésre akárki! A zabari szivósság, lelemény, munkaszeretet mi'nden zugból kitetszik: sajnálják, hogy nyugdíjba ment a környék legjobb boltosa — Bozó Géza bácsi! Nem volt olyan, amit a zabariakinaik elő nem teremtett volna. Azt mondják, a fia meg művészi tökélyre vitte a melegházak készítését, újszerű fűtési eljárást alkalmazott, híre szaladt jó messzire a környéken. De amennyi állatot a zabariak tartanak: — az mi'nden várakozást felülmúl. Az egész járás feldolgozásra • szánt élőállat-ieadásáJ nak huszonöt százaléka (!) ezekből a község „ geikiből kerül ki: Cered, Zabar, SzilaspogonyJ' Jó kiegészítő ez, pénzelni lehet belőle és nagy szükség is van rá. Talán nincs is olyan zabari ház, ahol négy-öt hízó ne volna, de a legtöbb kétségtelenül a már említett Köböléknél van — szám szerint huszoinhait. A! hely ideális, Martomkút-puszta egy termé- szetadta dombbevágás, arrafelé még mák- költatni is lehet. A sok zabari állattartó azonban nehezményezi, hogy hiába yan az állatorvos (oeredi) háza közelében az oszlop — idáig nem sikerült elérni, hogy telefont kaphasson. Ami azéirt mégiscsak közérdek lenne ilyenformán. Dicsérik az emberorvost is, aki ahogy mo'ndják — mindent megtesz a népért. „Nagy szerencsénk van, hogy ilyen jó orvosok jutottak erre a vidékre”. Pedig itt valóban soha nem lehetett könnyű dolgá az orvosnak sem. Az egyik jó példa, hogy lehet Zabaron ér-' dekesen is élni — Spagina István gyűjtő- szenvedélye. Egy ezüst tallérral kezdte, ma távoli országok gyűjtőivel levelez és cserél. A pénzfajtákra specializálódik. Mégis, mindén érdekli, a kultikus szobrocskák éppúgy, mi'nt a dísztök tenyésztése, vagy a sportlövészet. Megmosolyogjuk Zabaron Ferenc Jóskát. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület nyereményszelvényét nézzük, az áll rajta, hogy az utolsó húzás — százkoronáa névértékű a jegy — utoljára 1976-ban lesz. Pontosan április ötödikén. Hát lehet itt unatkozni ? T. Pataki László Kép: Kulcsár József Sok a munka huszonhat kocával. De megvan az éltelme is: gyönyörű házban laknak Nagy telekre, nagy havakra emlékszik Makula néni, Zabar utolsó szülésznője. M&rtonkút-pusztán Köbölök. i /
