Nógrád. 1980. február (36. évfolyam. 26-50. szám)

1980-02-27 / 48. szám

„Ellenfélből" — partner Közút, vasút egymásért Hát, hajdan, igencsak külön Utakon jártak. — Szinte rivalizáltunk egy­mással — mondja Ferencz István, s szavaira rábólint Kalcuk István. Előbbi a Vo­lán 2. számú Vállalat szállít­mányozási kirendeltségének vezetője, a másik- pedig a MÁV Salgótarján külső vas­úti csomópontjának kereske­delmi főnökhelyettese. S ők kelten — a MÁV—Volán komplexbrigád vezetői. így állunk most hármasban a külsői rakodótér szélén, és figyeljük a nagyüzem mun­káját Teherautók gördülnek az aruval, anyagokkal meg­rakott vagonok mellé — né­melyik a szűk helyen tenge­lyig merül a sárba, s na­gyokat döccen a hepehupá­kon — s megindul a hó­rukk. Mert ezen a külső vá­gánysoron nincs még rakodó­rámpa, ami szintbe hozná a vasúti kocsik ajtaját a mun­katérrel. Ügyhogy itt mit sem ér a gépesítés: hiába igyek­szik a villásemelővel ellátott targonca vezetője, nagyon ke­veset tud segíteni a munká­sokon. Akik bokán felülig merülnek a fekete latyakba, s istent káromló szavakat me- nesztenek azok felé, akik mi­att ilyen hosszú- ideje húzó­dik már a pályaudvar korsze­rűsítése. — Némiképp igazuk van — mondja Ferencz István —, mert eddig ez ügyben csak ígérgetés történt. Voltaképp a MÁV feladata volna a rakte­rűiét igazi kialakítása, s el is határozták már néhányszor, hogy megkezdik a munkát. Aztán mi van most . . . Hát, ha sár van, akkor az nagyon nagy. Ha meg felszá­rad, jobban száll a por a 424-esek füstjénél. S egyfajta természeti törvény az is, hogy az út egyenetlenségéből ke­letkezett gödrök maguktól nem töltődnek. Meg kell hagyni, nem ép­pen a legkedvezőbb körülméu nyék között dolgozik a tarjá- ni MÁV—Volán komplexbri­gád ötven tagjának java. A két brigádvezető még azt a kijelentést is megkockáztat­ja, hogy nincs az országban még egy ilyen rossz rakodó- terület, s nem büszkélkedhet­nek korszerű szociális létesít­ményekkel sem. S mindezek ellenére . . . Amióta meghirdetik az Ő6zi szállítási versenyeket, ők so­sem adták alább az első helynél. Hogy érik el? — Hát egy biztos: nagyon sok és — jól szervezett mun­kával. No meg olyan embe­rekkel, akik tudnak és szeret­nek dolgozni — magyarázza a MÁV-os Kakuk István. — Nálunk nem hosszú időt él meg a lógós, az iszákos, a trehány; itt mindig rendnek kell lenni! — Persze — ezt meg a vo- lános Ferencz István mondja — nagy dolog ám az össze­szokottság. Tudja, mi tizen­hat esztendeje, az országban a legelsőként szerveződtünk közös brigáddá. És nem sza­bad elfelejteni, mennyi hasz­not hoz a közös fejjel való gondolkodás. Mert hatvannégyben még tényleg egymás riválisa volt az országnak már akkor is a két legnagyobb szállító válla­lata. A MÁV az akkori AKÖV-től „happolta” el a fuvart — és viszont. Minden­ki ment a maga feje után, s csak azután, amikor már a csőd kritikus határára értek a népgazdasági szállítások, ér­lelődött meg a feladatok kö­zös végrehajtásának szüksé­gessége. Két, akkor még különféle szemszögből- vizsgált üzletpo­litikából lett, valósult meg az az egységes szállítási rend­szer, melynek léte a MÁV— Volán komplexbrigádok meg­alakulásától kezdődik. — Akkor hát, jól megvan­nak egymás mellett? — Nem! Mi együtt va­gyunk! — tiltakozik Ferencz István. A múlt évben, ami szállí­tási szempontból nehéz idő­szaknak minősíthető, a szin­te állandósult csúcsforgalom miatt, a komplexbrigád tag­jai 6493' kocsit kezeltek, s meglehetős pontos számítások szerint 164 ezer 355 tonnányi súlyt mozgattak meg. Mégpe­dig Volán-szemszögből olyan intenzitással, hogy az el­enyésző hányadú késetten ke­zelt kocsiból az ő „részese­désük” mindössze 0,6 százalé­kot jelentett. — Persze az eredmények — említi Kakuk István — nem maguktól jöttek. Hiszen ilyen kevés embernek ekkora mennyiséget ki-berakni, szin­te fizikai képtelenség lenne... Az utóbbi esztendőkben sze­rencsésen elterjedtek az újfé­le szállítási formák. Mindin­kább tért hódít a konténeri- záció, az egységrakományos küldemény és a rakodólapra elhelyezett áru. — No meg — mondja a brigád másik vezetője — gé­pesítésben is sikerült már azt a mércét megütni, hogy erre tényleg nem panaszkodha­tunk. Mindezek mozgatója ,és — a sikereknek sikerre halmo­zója — a nem pátoszként hangzó megfogalmazású ősz- szeforrott kollektíva. Az em­berek. Akik helytállnak sár­ban, fagyban, hóban, napsü­tésben. S, akik remélik, hogy a jelenlegi állapotok miatt már nem sokáig kell károm- kodniok. Karácsony György Figyelem az állatállományra! NEB-vizsgálat takarmánygazdálkodásról Az állattartás, állatiter- mék-előállítás költségeinek igen jelentős hányadát a ta­karmányozás ára adja. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak a takarmányter­melés, az -ellátás és -felhasz­nálás helyzetével kapcsola­tos 1976-ban lefolytatott vizs­gálata szerint 1975-ben 40,2 milliárd forint volt a fel­használt takarmányok érté­ke, ami a bruttó termelési ér­ték 58,5 százalékának felel meg. A száz forint változat­lan áron számított termelési értékre 1971. évben 62,20 fo­rint, 1975 évben 64.60 forint takarmányköltség esik. Ez a költségszint kedvezőtlen, s egyben azt Is jelzi, hogv a felhasznált takarmánymeny- nyiségben magas a drága ab­raktakarmányok aránya. 1975- ben 6,2 milliárd forintért im­portáltunk fehérjetakarmányt. JOBB GYEPFE LHASZ NAlAST! Az 1976. évi vizsgálat ked­vező növekedési ütemet álla­pított meg a szemes takarmá­nyok terméseredményeinek alakulásában, ugyanakkor a szálas és tömegtakarmányok termesztését illetően alig ta­pasztalható előrehaladás. A megyei vizsgálat szerint a pillangósok területi aránya is csökkent, s ez a tendencia az ötödik ötéves terv évei­ben tovább folytatódott, amel­lett, hogy a termésátlagok alacsony szinten vannak. Megyénkben — területi ará­nya miatt is — kiemelt je­lentőségű a gyepgazdálkodás, fontos szerepe van az állatál­lomány takarmányszükségle­tének biztosításában. A gyep­gazdálkodás fejlesztésére je­lentős állami támogatásban részesültek a közös gazdasá­gok. Az ennek felhasználásá­val telepített gyepterületek ál­talában magas átlagtermést produkáltak, ez azonban a rét- és legelőterületek me­gyei átlaghozamát számotte­vően nem tudta javítani. Igen kedvezőtlen tapaszta­latokat . szereztünk a nö­vénytermelés melléktermé­keinek — leveles répafej, ku­koricaszár — hasznosítását il­letően. A vizsgálat évében e melléktermékeknek csak mintegy 10—15 százalékát hasznosították a gazdaságok. A silózott takarmányokról pedig az volt a megállapítás, hogy ezekben betakarítási és tárolási problémák miatt minden évben jelentős rom­lási, illetve tápanyagveszteség keletkezik. Megállapítható volt az is, hogy több mezőgazdasági üzemben nem fordítanak kel­lő figyelmet a takarmányok hatékony és az állatállomány igényeivel összhangban álló felhasználására, nem egy he­lyen fehérjetúletetést, táp­anyagpazarlást tapasztaltunk. TAKARMÁNYOK ELOSZTÁSA A vizsgálatot követő évek­ben az üzemekben és az irá­nyító szerveknél is különböző intézkedéseket tettek, hogy a feltárt problémákat meg­szüntessék, a takarmányter­melés és -felhasználás haté­konyságát javítsák. Az e hó­napban lefolytatandó utó- vizsgálat során a népi ellen­őrök elsősorban arra keres­nek választ, hogy az alapvizs­gálat óta tett intézkedések milyen eredményeket hoztak az abraktakarmányok taka­rékos felhasználása, a tömeg- takarmány-termelés növelése, az élelmiszeripari és mező- gazdasági melléktermékek hasznosítása, valamint a ház­táji és kisegítő gazdaságok ta­karmányigényének kielégíté­sében. A vizsgálat ti feladat a nagyüzemek dálkodásának alapvizsgálat során súlypon- mezőgazdasági takarmánygaz- értékelése, az óta elért fejlő­dés bemutatása. Emellett ta­pasztalatokat kívánunk gyűj­teni a vizsgált mezőgazdasá­gi nagyüzemek 'onzási kör­zetébe tartozó háztáji és ki­segítő gazdaságok takarmány­ellátásának helyzetéről is. Ezért megvizsgáljuk, hogy a nagyüzem vállal-e integrá­tori szerepet a kisgazdasá­gok takarmánj e1 látásának szervezésében és az milyen eredménnyel jár. Mivel ilyen feladata az ÁFÉSZ-eknek is van. e kérdés vizsgálata az ÁFÉSZ-ekre is kiterjed. KÉTSZÁZ KISTERMELŐ A valóságnak megfelelő helyzetfeltárást elősegíti, hogy az integrátori szerep­kört betöltő szervek és a körzetükben élő kistermelők véleményét egyeztetjük. A Hazafias Népfront helyi bi­zottságainak tisztségviselői összesen mintegy 200 kister­melőt kérdeznek meg a ki­jelölt településeken többek között arról, hogy milyennek tartják a vetőmag-, a takar­mányvásárlásban, a gépköl­csönzésben, a szaktanácsadás­ban, megtermelt áruik érté­kesítésében a tsz, az ÁFÉSZ részéről nyújtott segítséget. A témakörön belül a háztáji és kisegítő gazdaságok takar­mányellátottsága kérdéseinek elemzését alapvetően indo­kolja, hogy a sertés- és ba­romfiállomány nagyobb ré­szét, de a szarvasmarha-állo­mánynak is mintegy 12 száza­lékát a kisgazdaságokban tartják. Tari János Á gépipar fejlesztése A jövőre készülve Az MSZMP kongresszusi számítástechnika gyors fejlő­irányelvei nagy figyelmet désében jelentkeztek. A szer­szentelnek a gépipar szelek- kezeti átalakulásnak nagyon tív fejlesztésének: „A gép- fontos szerepe van abban, iparon belül kiemelten kell hogy a gépipar teljesíteni fejleszteni azokat a területe- tudja azokat a követelménye­ket, gyártási ágakat, amelyek két, amelyeket a gazdaságos tartósan gazdaságos és ex- exportban az ágazattól a portképes árualapokat sítanak.” bizto­Ütemterv szerint végzik a mezőgazdasági gépek téli nagy­javítását a szécsényi közös gazdaságban. A huszonhárom erőgép karbantartása mellett 12 IFA tehergépkocsi és szám­talan munkagép, talajművelők, ekék, vetőgépek és silózók, gabonakombájnok várnak felülvizsgálatra, javításra. Ké­pünkön Fiikor Bertalan műhelyfőnök irányítása mellett Mócsány Péter szerelő munka közben. Több mint 10 esztendeje kezdődött el a gépipar ki­emelt fejlesztése, s ennek nagyon fontos állomásai vol­tak a központi fejlesztési programok, amelynek ered­ményei az autóbuszgyártás, a korszerű motorgyártás, a hír­adástechnikai termékek és al­katrészek, a számítástechnikai termékek és alkatrészek, a Ilii illlllllllllllllllllillllllllilllllllllllllUHIIIlll II llllll lllll llllllll llllll 11 llllllll IIIIII llllfl II Ilii illllllllliiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiifi in || iiiiiiiiiiiiin huhu in j||||||||ii|i||||li!l!ll!;IIIIIIIIIIIIIIIIIHII Iliül llllli Bajosan lep meg bárkit is, ha iparunk valamely termé­ke mellé odateszünk egy im­portált, azonos szerepű porté­kát, s azt látjuk: a hazai gyártmány épp hogy megüti a mértéket, ámde a külföldi áru pontosabb, mutatósabb, egyszóval jobb. Ismerős je­lenség ez a múlt századi honi iparvédegylet óta. Az ellenben alkalmasint meghökkent bennünket, ha olyan magyar produktumot vehetünk szemügyre, amely kasszába, vitathatatlanul, minden te­kintetben magasabb színvo­nalú, mint annak nyugatról behozott párja. Pedig hébe- korba —, s remélhetőleg a jövőben egyre gyakortább — ilyenfajta árucikkekkel is szemközt találhatjuk magun­kat üzemeinkben járva-kelve. Efféle élményben lehet ré­sze annak, aki meglátogatván a FIM romhányi Widenta gyáregységét, egy újfajta, nyugatnémet megrendelésre mintaként gyártott csiszoló­korong után érdeklődik. A nevéből gondolható: nem nagy áru került szóba. Mé­retéről annyit: eltűnik egy átlagos férfi tenyérben. Árá­ról: két forint valahány fil­lér, vagyis olcsóbb, mint egy Csiszolóborong ürügyén... pakli rágógumi! Egy darab el­lenértéke persze nem mérv­adó, hiszen több ezres, sőt több tízezres tételben ké­szülnek, szállítódnak el az üzem gyártmányai, s így tö­megében tekintélyt paran­csoló nyereséget hoznak a Ám ebben az esetben nem is annyira a nyereség érdem­li meg a figyelmet, mint in­kább a nyugati gyártást fe­lülmúló — minőség. Ha ap­ró áruról, mondhatni mütyür­ről van is szó, nem árt tisz­táznunk: miként sikerült elé­be hágni még a megrendelő igényének is a termék szín­vonalát illetően. Az üzem illetékese egysze­rűsíti a választ: jobbat csi­náltunk, mert jobbat akar­tunk csinálni. Rokonszenves elménckedés. ám csak részben vehető komolyan. Azt ugyan­is jól tudjuk —, akik nem tudják, keserű tapasztalatok árán ébrednek rá —, hogy pusztán akarattal csak áb­ránd az ipar fejlesztése. Va­sat nem lehet bűvöléssel ala­kítani. Ehhez szerszám, gép és szakember kell. Viszont annyi tanulság, megszívlelen­dő tanács — 'némi fantáziával — kikristályosítható az üzem illetékesének „információjá­ból”, hogy aki alaposan körül­néz, nyitott szemmel keres kihasználatlan műszaki tar­talékokat, az még egy vi­szonylag régi, leírt géppark­kal bíró üzemben is — a Wi­denta i'yen — rábukkanhat parlagon heverő lehetősé­gekre. Jól tudjuk persze, hogy az iparban korántsem mindig ér­vényes a szegény ember víz­zel főz elve. Ám —, mint a Widenta-példa mutatja — itt-ott, hellyel-közzel, ideig- óráig még a majdnem ki­mustrált, ilyen, vagy olyan módon termelőképessé tett masinával is mód lehet kivá­ló termék előállítására, ha egy kis furfang, lelemény akad a műszaki szakember tarso­lyában, s ez mellett szorgal­mas munkások is rendelkezé­sére állnak. Eddig érve a gondolatsor­ban: az ügy világosnak lát­szik, tapsolhatnánk is akár. Ám eszünkbe ötlik egy Ja­pánt megjárt mérnök korábbi elmefuttatása. Mint mondta; a japánok mindent olyan anyagból csinálnak, amilyen­ből kell: ha nagyon jó kell, nagyon jóból, de ha közepes, vagy silány anyag is megteszi, egy fikarcnyival sem hasz­nálnak fel jobbat. Ez az iga­zi takarékosság. Elfogadván, életrevalónak vélvén a távol-keleti mód­szert, fölmerül a kérdés: ér­demes-e jobb portékával elő- ál'nunk, mint amilyen minta­darabokat maga a megrende­lő küldött. Nem pottyanunk-e át — ősi magyar szokás sze­rint — a ló túlsó oldalára? Bízvást gondolhatjuk: nem! Ahhoz ugyanis, hogy új pia­con megvethessük a lábun­kat, két módot lehet —, ha lehet — kihasználni: 1. ol­csóbb, 2. jobb árut kínálunk vételre. A szóban forgó eset­ben mindkét móddal élni kí­vántak. Hogy sikerrel-e, ennek ma még nemigen van meg­mondhatója. Molnár Pál nemzetközi verseny éleződésé­nek korszakában megkövetel­nek. Az V. ötéves terv a gépipar termelésének évi átlagos 6,3 százalékos növekedését irá­nyozta elő, s ennél is gyor­sabb ütemű fejlődést irány­zott elő az exportban. Az 1976—1979 közötti időszakban a gépipar fejlődése elmaradj a tervezettől, s évi átlagban 5,5 százalék volt. Az ütem lassulásában több tényező játszott szerepet: így azok a központi intézkedések is, amelyek a gazdasági egyensúly helyreállítása érde­kében a belföldi felhasználás mérséklését irányozták elő, s amelyek a mennyiségi ter­melés helyett a minőség ja­vítását tűzték ki célul. De a viszonylag lassabb fejlődésben szerepet játszott az is, hogy a gépiparban a termékváltás üteme elmaradt a várakozás­tól, lassan javult a gazdasági hatékonyság, nem kellő mér­tékben terjedtek el a korsze­rű vezetési és szervezési mód­szerek. nem valósult meg elég gyorsan az ágazatban az innovációs folyamat. Míg 1976-ban 6,1 százalék volt az először gyártott új termékek aránya, 1977-ben már csak 5,4 százalék, s 1978- ban és 1979-ben ez az arány tovább romlott. Ellentétes tendencia érvényesült a 8 évnél régebbi termékeknél, ahol 1976-ban 35 százalék, 1979-ben pedig 40 százalék fe­lett volt a részesedési arány. A gépiparon belül az egyes alágazatok között nagyon erő­teljes a gépek átlagos életko­rának , szóródása, vannak olyan termékek, melyeket 20—30 éve lényegében válto­zatlan formában gyártottak. Az 1980. évi termelőirány­zatok a korábbiaknál is na­gyobb követelményeket tá­masztanak a gépipari export­tal szemben, s ez a VI. öt­éves terv időszakára is érvé* nyes lesz. 1980-ban mintegy 15 százalékkal kell növelni a gépipar exportját, ezen belül, a nem rubelelszámolású ki­vitelt 30 százalékkal. Ez a feladat a termelési és értéke­sítési politika jobb összhang­ját, a teljesítmények ugrás­szerű javítását követeli mega gépipari vállalatoktóL A szo­cialista országokkal bonyolí­tott árucserét államközi meg­állapodások szabályozzák. Erősíteni kell a KGST gép­ipari szakosításból fakadó elő­nyök kiaknázását, amely az exportárualapok bővítésének is egyik feltétele. A fejlett tőkésországokban elsősorban a vákuumtechnikai cikkeket, a szórakoztató hír­adástechnika egyes terméke­it, a hagyományos és szám­jegyvezérlésű szerszámgépe­ket és a fémtömegcikkipar gyártmányait lehet jó esélyek­kel exportálni. A fejlődő országok iparo­sítási törekvései hazánk szá­mára is széles piacot ígérnek. Ezek az országok nagy keres­letet támasztanak komplett gyárak, technológia, gépso­rok, közlekedési eszközök, összeszerelőüzemek, kikötői berendezések iránt. A gépiparban az 1990-ig ter­jedő hosszú távú tervkoncep­ció alapján folytatódik az ágazat nagyarányú szerkezet- átalakítása, amelynek közép­pontjában az exporttermelés fejlesztése és a gazdasági ha­tékonyság állandó javítása áll. Az ágazati irányítás e munkában az alulról felfelé kölcsönös információcserével kívánja a jövőt alakítani. W I. NÓGRÁD «• 1980. február 27., szerda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom