Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-18 / 14. szám
Vizsgálják a népi ellenőrök Több iskolás a láthatáron Amíg Tibiből Tibor lett Kisportré egy ifjú hegedűművész-jelöltről A NÓGRÁD MEGYEI NÉPI Ellenőrzési Bizottság decemberi ülésén tárgyalta a megnövekedett létszámú gyermekkorosztályok iskolába lépésének előkészítését. E témakörben folytatott tömeges vizsgálatot a NEB az elmúlt év második felében. A vizsgálat — megszakítással — 1979- július 15-től október 15-ig tartott. Kiterjedt a megyei tanács vb művelődésügyi és tervosztályára, a két városi, öt nagyközségi és tizennyolc községi tanácsra és harminckilenc általános iskolára- A vizsgált iskolákban tanít a pedagógusok, illetve tanul az első osztályos tanulóknak több mint fele. A széles körű vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy az oktatás irányítói, a tanácsi szakigazgatási szervek és az általános iskolák hogyan készülnek fel a következő években jelentkező nagyobb tanulólétszám iskolai fogadására. Megvannak-e a lehetőségei és feltételei' az általános iskolai oktató-nevelő munka színvonala megtartásának, fejlesztésének. A vizsgálat megállapította, hogy minden tanácsi szerv időben és megfelelő súllyal foglalkozik a demográfiai hullám eredményeként jelentkező tanulólétszám fogadásávalAz ötödik ötéves terv alapvető célkitűzései között szerepel a körzeti iskolahálózat további kiépítése, a városi és nagyközségi iskolák zsúfoltságának csökkentése, az új lakótelepek hiányzó iskoláinak pótlása (megépítése)Az ötödik ötéves terv előirányzata szerint a fejlesztési alapból 90 tanterem épül meg. A tervből a vizsgálat befejezésének időpontjáig 57 tanterem valósult meg. Örvendetes, hogy azóta átadásra került a salgótarjáni kemerovo- iakótelepi „piros” iskola. A kivitelezők határozott ígéretet tettek a beszterce-lakótelepi és a szécsényi általános iskolának a tervciklusban való megépítésére is. Remélhetőleg mielőbb elkészülnek azok a tantermek, amelyek építésének üteme csúszik. A lemaradások mielőbbi pótlására a tanácsok és a kivitelezők erő- leszítéseket tesznek. A népesedéspolitikai határozatok eredményeként jelentkező tanulói létszám az országos — mintegy 33 százalékos — növekedést nem éri el. A számítások szerint azonban az 1979/80-as tanévhez viszonyítva az 1985/86'Os tanévre 1800 fős emelkedés várhatóönmagában a gyermeklétszám gyarapodása az általános iskolákban nem okozna számottevő nehézséget. Időközben azonban — a szükséges körzetesítések miatt megszűnt- 43 I kisiskola, s a gyermekek száma elsősorban a városokban és a nagyközségekben emelkedik- A városokba és a városiasodé községekbe történő beköltözések és a gyermeklét- szám növekedésének együttes hatására a két városban, valamint Pásztó és Szécsény nagyközségekben a nehézségek jelentősek. Ezeken a településeken az egy tanulócsoportra jutó átlagos tanulói létszám 32—35, szemben a megyei 25,3, illetve az országos 2ß,3 fős létszámmal. A zsúfoltságot fokozza, hogy a tantermek egy részének befogadóképessége, mérete az átlagosnál szőkébb. Növeli a feszültséget, hogy a két városban és a nagyközségekben az alsó fokú oktatás tárgyi feltételei a szükségesnél kisebb ütemben fejlődtek, a létesítmények átadása határidőre nem történt megA beruházások elhúzódása mellett további problémaként jelentkezik, a tervezett és tényleges költségek nagyarányú eltérése (például a kisterenyei általános iskola a tervezett 19 millió forinttal szemben 40 millió forintból épült meg). Az általános iskolai tantermek mennyisége a fejlesztési alap mellett — széles körű társadalmi összefogás hatására — egyéb forrásokból dinamikusan. nőtt. A községi tanácsok egyéb forrásból a tervezett 14 tanteremmel szemben eddig 110 tantermet létesítettek. E törekvések eredményeként azonban a szükségtantermek száma — melyeket időlegesen alakítottak ki más, főleg kulturális célú létesítményekből — még mindig tíz százalék fölött van. A helyi megoldások tartalékai nagyrészt kimerültek, további tantermek kialakítása egyre nehezebb lesz. A tanítás például Karancsalja, Dejtár, Ka- rancskeszi és Pásztó községekben, művelődési házakban is folyik. A rétsági járás területén sok az úgynevezett „kas- tély"-iskola, melyek jelentős része elavult. A váltott tanítás mértéke ugyan csökkent, de még így is csak délután Jár Iskolába a tanulók több mint öt százaléka, s váltakozva tanul több mint tíz százaléka. ALTALANOS ISKOLÁINKBAN az alsó tagozatos tanulók egyetlen tanulócsoportban tanulnak kilenc községben, és még mindig van három község, ahol az 1—8 osztály egy tanulócsoportban tanul- A tantermek 60—70 százaléka túlzsúfolt. Kiterjedt a vizsgálat — többek között — a tankötelesek felmérésére, az iskolaérettségi vizsgálatokra, a pedagógusellátottságra, és a napköziotthonos ellátásra isA tanköteles korba lépők felmérése, összeírása időben történt- A felméréshez nagy segítséget adtak a KISZ*, az SZMK-, úttörőszervezetek és a HNF. Elvétve fordult elő, hogy tanköteles korú gyermek tavasszal nem kerül összeírásra. Ezek beíratása a tanév kezdetéig pótlólag megtörtént. A társadalmi segítségre minden összeírásnál nagy szükség van, mert csak így biztosítható, hogy a nagy feladatok megoldása mellett egyetlen gyermek sorsáról sem feledkezzenek megMegyénkben is egyre eredményesebbek az iskolaérettségi vizsgálatok. Ezeken a vizsgálatokon szűrik ki azokat a gyerekeket, akiknek differenciált oktatásra-nevelésre van szükségük. A vizsgálatoknál azonban még gyakran lehet találkozni felületességgel,- engedékenységgel. Többek között ez is közrejátszik abban, hogy az általános iskolai tanulók 19 százaléka nem végzi el 16 éves koráig a nyolc osztályt. A kiszűrt tanulók differenciált oktatásának feltételei Is csak korlátozottan adottak. A rászorulók elhelyezése sem oldható meg csak részben. Évente mintegy 35—40 kevésbé vagy súlyosabban fogyatékos tanultnak sem intézeti, sem kisegítő iskolába való elhelyezését nem tudják biztosítani. Az általános iskolák pedagógusellátottsága folyamatoPermi „briliánsok" Harminc miniatűr könyv kiadásával örvend rztették meg az olvasókat az utóbbi években a permi könyvkiadók. Ezek a könyvek nagyon kis helyet foglalnak el; útközben vagy otthon egyaránt elóvelietők, de megfelelnek a legkényesebb művészi ízlésnek is, Ugyanakkor könnyen o’ .....hatók szabad szervimmel. Az első permi ,,könyvbrili- ámsT — Vaszilíf Kameoszkij verse' -J*’: evü,Keményét — főbb mint tíz évvel ezelőtt adták ki. Gvöngv betűs kéziszedéssel, szép illusztrációkkal, aranydíszítéssel, vörös szattyánbőr kötésben jelent meg. A legutóbbi permi minikiadványok közül különösen nagy érdeklődésre tarthatnak számot az „Orosz románc” és „A szerelem szavai” című kötetek. Az első gyűjtemény u XIX. század 26 klasszikus románcát tartalmazza. A 63x93 milliméteres, magas művészi ízléssel elkészített kiadványról joggal állapítja meg a könyvhöz írt előszavában Borisz Stokolov: „Amikor az ember felüti ezt a könyvet, s beleolvas & versekbe, hallja a bennük rejlő zenét, a mély, szívből jövő orosz zenét”. A második gyűjtemény az Urál költőinek műveit tartalmazza. Különböző korosztályokat képviselő poéták szólalnak meg benne. 4 NÓGRÁD - 1980. január 18., péntek Az ember szinte észre sem veszi, hogy illan az idő! Az a kisfiú, aki sok más sráccal ott cseperedett a házunkban és délutánról délutánra keserves hegedűnyikorgéssal borzolta a szomszédok nyugalmát, íme, komoly fiatalember. Csak nagy-nagy ritkán, nagyobbára ünnepeken látogat haza, s az itthoniét napjaiban, ha kézbe fogja hangszerét, gyönyörűséges dallamokat csalogat belőle. Most a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Főiskola másodéves növendéke, s egy esztendő múlva kézhez kapja zenetanári oklevelét. Nemrég szülővárosában, Salgótarjánban, a számviteli főiskola fiataljainak nagy sikerű koncertet adott. A szülői otthonban beszélgettünk utóbbi íttho'nlétén azokról az évekről, melyek alatt a rövidnadrágos Tóth Tibiból — Tibor lett; a kisiskolás hangszercincogtatóból — hegedűművész-jelölt. — Hát nem volt egészen problémamentes — kezdi a vallomását. Szüleim azzal a szándékkal fogtak hangszerre általános Iskolásként, hogy némi zenei alapműveltséghez segítsenek. Ami azt Illeti, kevés kedvem volt a dologhoz, bizony, őszintén szólva sokszor mellé jártam a zeneiskolának. Egy nagyón kedves tanáromnak, Till Erzsébetnek köszönhetem, hogy lassan érdekelni kezdett, amit csinálnom kell, hogy zenei érdeklődésem fokozatosan pályahivatás felé érlelődött. Igazában azonban csak a négyéves zeneművészeti szakközépiskola második éve után éreztem, hogy megmaradok ezen a pályán. — Tehát a salgótarjáni általános után Debrecen, zene- művészeti szakközépiskola. — Igen. Tizennégy évesen kerültem el Tarjánból, s annak bizony már hat esztendeje. — Ennyi év után debreceninek, vagy salgótarjáninak érzi-e magát? — Azt mondhatnám: is-is... Tudniillik a szüleim a Hajdúságból kerültek ide, de én itt születtem. Tehát elég elegyes érzés ez. Sajnos, Itteni kapcsolataim az évek során meglehetősen szétoldódtak. — Mivel telnek egy főiskolás napjai. — Hát, természetesen tanulmányi foglalkozásokkal, rengeteg gyakorlással. Ég nagyon szeretek koncertezni, mert a majdani oktatás mellett ezt nélkülözhetetlennek tartom az életemben, önmegvalósításom tervében. Ezért is nagy örömöm, hogy a múlt év szeptemberétől a debreceni Csokonai Színházban tagja lehetek a MÁV szimfonikus zenekarnak, prímet játszom az elsőhegedűben. — Mindez meglehetősen nagy lefoglaltság. — Ha azt is hozzáteszem, hogy szívesen sportolok. Többek között jógázom, de részt veszek az Aranyjelvényesek az olimpiára elnevezésű vetélkedésben Is. — Zene és sport. Megférnek együtt? — Sőt! Igen jól kiegészítik egymást. Lelki és fizikai harmóniát adnak, s ugyanakkor a zeneművélés nagyonis a sportolók feszes életrendjéhez igazodó pálya. — S a főiskola után? — Azt szokták mondán!; evés közben jön meg az étvágy. De úgy is fogalmazhatnék, hogy most jött meg a teljes kedvem a tanuláshoz. Szeretnék továbbtanulni a budapesti Zeneakadémián. Ez újabb három, vagy négy évet jelent hegedűből, mint főtantárgyból. S persze, közben hangversenyezni, minél többet. — Kik a kedvenc szerzői. Pillánatra elgondolkodik, hiszen roppant nagy a lista, amely kínálkozik. — Csak a jó zenét szeretem — mondja aztán. — Ba- chot, Beethovent, a mai, huszadik századiak közül Sosz- takovicsot. Most a szovjet Glasunov a-moll hegedűversenyére készülök. — Van-e példaképe a nagy hegedűsök közül? — Természetesen Yehudi Menuhin. A hazai mesterek sorából Kovács Dénes. Engem mindig meggyőz, ha hallok tőle valamit. Lemezei mindig értékesek, ha'ngban, a tolmácsolt mű értelmezésében. Rászolgált a világhírnévre, tőle csak tanulni lehet. Tóth Tibor egy szép pálya, hivatás legelején mit vall életcélul a jövőre? E kérdésre [gy fogalmazott: — Kettős feladatot érzek. Mint tanárnak az lesz az öröm, ha jó növendékeket nevelhetek fel. Ebben részint szülői felelősséget érzek magamban. Ugyanakkor, mint előadó azt szeretném, hogy kialakuljon a szélesebb közönségkapcsolatom. Talán nem is elsősorban a siker a fontos, hanem az, hogy mit tudtam közvetíteni. Ez minden, ami majd boldoggá tehet. (barna) san javul. A körzetesítések hatására a szakórák közel 90 százalékát az adott tantárgy tanítására képesített pedagógusok tartják- Megyénk szélsőségeire iellemzően azonban a szakosellátottságra is vannak jó és rossz példák, s .Fontos helyet kapott a vizsgálatban a tanulók napköziotthonos ellátása- A fejlődés eredményeit mutatja, hogy a napközisek száma 1970-től megháromszorozódott- Jelenleg a napközisek száma meghaladja a 40 százalékot, A napközis-ellátásra — főleg a városokban — további igények jelentkeznek, ezek kielégítésének feltételei azonban nehezen teremthetők meg. A Gagarin Általános Iskolában például közel kétszer annyi tanuló étkezik, mint a konyha kapacitása, s még így is további száz tanulónak a Kővár étteremben biztosítanak szervezetten menzát. Más iskolákból a Salgó étterem vállalta több mint hatvan tanuló étkeztetését- Hasonló példákat a megye más településeiről is lehetne hozni. A vizsgálat — segítő szándékkal — a problémafeltárás- ra törekedett, a megállapításokra a kritikacentrikus hangvétel volt a jellemző. Mindezek nem csorbíthatják azokat az eredményeket, amelyek a vizsgált téma számos területén sikerült elérni. A Nógrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság úgy ítélte meg, hogy a vizsgálat időszerű, hasznos és indokolt volt. Az összefoglaló megállapításokból, a javaslatokból a helyi és a központi vezetés sok olyan információt szerezhet, amelyeket a döntések meghozatalánál, a feladatok 'meghatározásánál jól tudnak hasznosítani. A Nógrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság több javaslatot tett a helyi szerveknek és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak. Alapvető feladat az elhatározások valóra váltása. A meglevő lehetőségek még jobb kihasználásával kell megoldani, hogy általános iskoláink a tanulók elhelyezése mellett meg tudjanak felelni a korszerű oktatási-nevelési követelményeknek is. A VIZSGALAT NEM FEJEZŐDÖTT BE, csak lezárult egy szakasza- Ebben az évben további vizsgálatra kerül sor, központilag meghatározott programmal, melyet a helyi sajátosságoknak megfelelően kiegészít a Nógrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Egyes részterületeket elemzőbben, mélyebben, okozati összefüggésében és más területekkel való kölcsönhatásában vizsgálnak a népi ellenőrökDr- Sándor Gyula megyei N.EB-tag — Petuhov-lakás? — kérdezte a sárga aktatáskát szorongató, jó megjelenésű férfi, amikor csengetésére egy pizsamás alak nézett ki az ajtónyíláson. — Így igaz, Petuhov-lakás — válaszolt élénken a pizsamás. — Fáradjon beljebb, kérem. Bizonyára a lakás miatt jött? — Igen, azért jöttem, hogy megnézzem... — Jobb lakást keresve sem találhat — válaszolt a házigazda, és beengedte a látogatót az előszobába. — Délre néz, két szoba, összkomfort. — De úgy rémlik, önöknél a fűtőtestek télen nem eléggé melegek? — Éppen fordítva Tudja, olykor az ember még a szellőzőablakot is kénytelen kinyitni. — Furcsa... És mi a helyzet a lefolyóval. Gyakran eldugul? Igor Martyanov: A panaszos — Ugyan, dehogy, világéletemben nem láttam ilyet! — No és a szomszédok? Zaklatják önöket? — A fölöttem és az alattam lakó szomszédok valóságos angyalok! Semmi zaklatás nem fordult elő részükről. — Akkor tehát minden rendben van, semmilyen panaszuk nincs? — Már hogy lenne panaszuk. Hiszen mondom: valóságos mennyország ez a lakás! Szinte fáj, hogy elköltözünk innen. Mellesleg szólva: mit ajánl cserébe? — érdeklődött a pizsamás. — Hogyhogy cserébe? Semmiféle ajánlatra nincs felhatalmazásom. — Akkor miért érdeklődik a lakásom Iránt? — Kénytelen vagyok, ez a dolgom. Hiszen ön egy hónappal ezelőtt panaszt nyújtott be nálunk a házkezelő- ségen — válaszolt az aktatáska tulajdonosa, és valamiféle írást szedett elő. — Tehát ön nem a csere miatt jött? Miért nem mondta mindjárt? — Reméltem, hogy így is kitalálja! Nos, nagyon örülök, hogy önöknél minden rendben van. Írja alá, kérem, hogy semmi kifogása sincs. És a házkezelőség képviselője átnyújtotta a bérlőnek a saját kezűleg írt panaszát, ., Fordította: Gellert György TÉLEN IS Az építők számára kedvezőtlen téli Időjárás ellenére Is dolgoznak a pásztói 12 tantermes általános iskola építésén, melyet az ÉSZAKTERV által tervezett borsodi vázpanelrendszcrben valósítanak meg. Az Intézményt 200 fős kollégium és tornaterem egészíti ki. — kulcsár ■—