Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-15 / 11. szám
Világ orole+óriai egvesölietekJ NOCRAD AZ MSZMP NOGRAO MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVI ÉVF., 11. SZÁM ARA: 1,20 FORIN1 1980. JANUÁR 15., KEDD ■ --■ Méltóak pártunk, dolgozó népünk bizalmára és szeretetére Ünnepi munkásőr-egységgyűlés Salgótarjánban és Hagybátonyban A Kun Béla nevét viselő salgótarjáni városi munkásőrség tagjai a gyárak, üzemek, párt- és gazdasági vezetői, szocialista brigádvezetők. szülők, feleségek és hozzátartozók, a társfegyveres testületek küldöttei előtt vasárnap a József Attila Művelődési Központban megrendezett ünnepi egységgyűlésükön adtak számot az elmúlt év munkájáról, az idei esztendő feladatairól. Részt vett az ünnepi egységgyűlésen Skoda Ferenc, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára. .Ott volt Készéi Ferenc, 1919-es vöröskatona, a munkásőrség alapító tagja. Cziprok Zoltán, a salgótarjáni városi pártbizottság csoportvezetője köszöntője után Godó János, az egység parancsnoka adott számot a salgótarjáni munkásőrök elmúlt évi tevékenységéről. Hangsúlyozta, hogy az egység munkásőr- és parancsnoki állománya becsületes helytállást tanúsít az építőmunkábán, a közéleti és a munkásőri feladatok teljesítésében. Az egység erkölcsi-politikai, fegyelmi helyzete jónak mondható. Az állományban szolgálatot teljesítő munkásőrök a korábbi évekhez hasonlóan eleget tettek a munkásőri pártmegbízatásuknak, önként vállalt kötelezettségeiknek. Bővültek politikai, szakmai ismereteik. Helytálltak a gazdasági építőmunkában, élenjártak a párthatározatok végrehajtásában. A munkásőrök az éves kiképzési terven felül több politikai rendezvényen, megmozduláson is részt vettek. Ebben az évben tovább nőtt a kiképzés társadalmi jellege, elérte a 86,6 százalékot. Az egység szocialista versénymozgalmában, amelynek az volt a célja, hogy elősegítse a kiképzés eredményességét, a szolgálati feladatok fegyelmezett ellátását, ösztönözzön a munkahelyi példamutatásra, erősítse a szocialista emberre jellemző erkölcsi tulajdonságokat, a személyi állomány 98 százaléka vett részt. Értékelte a parancsnok a szocialista verse'nymozgalmat, Pótösszeírás: az illetékes tanácsokon Befejeződött megyénkben a népszámlálás Lényegében a hétfői nappal befejeződött megyénkben is — országosan negyedikként — a január másodikén kezdődött népszámlálásinak azon szakasza, amely során a helyszíni összeírásokat végezték. Ennek gyors tapasztalatairól érdeklődtünk Jessze Károly- tól. a Központi Statisztikai Hivatal Nógrád megyei Igazgatósagának vezetőjétől. — A népszámlálás a lakosság körében január 14-én be- femződött. A községekben és a városokban a számlálóbiztosok zöme az összeírt anyag felülvizsgálatával, rendezésével és a számláíókörzeti ösz- szesítővel elkészült. A felülvizsgálok az ellenőrzött anyagot átadják a községi, városi népszámlálási felelősöknek, akik elkészítik az összesítőket. Hadd mondjam el, hogy ismételten fölhívjuk a lakosságot: akik bármilyen ok miatt nem vettek részt a nép- számláláson, jelentkezzenek pótösszeírás céljából a lakóhely szerinti illetékes tanácson. — Milyen hangulat jellemezte az összeírást és mi lesz a sorsuk az adatoknak? — Egészében véve jó hangulatban zajlott le a mintegy 1300 összeíró által végzett munka. Fegyelmezetten, szervezetten látták el feladatukat. E hét péntekén készülnek e] az összegyűjtők és 24- én adunk gyorsjelentést. Azok, akik a megyeszékhely lakosai, és valamilyen oknál fogva kimaradtak az .összeírásból, szombaton 8—12, hétköznap pedig 8 és fél öt között a városi tanács földszint 1-es szobájában vehetnek részt a pótösszeíráson, vagy a KSH népszámlálási irodájában (Salgótarján, Alkotmány út 4.) kell megjelenniük e célból. Mint az MTI közölte, az összeírások alapján már február első napjaiban gyorsjelentést ad közre a KSH az ország népességének számáról, összetételének legfontosabb adatairól. Az év közepére várható, hogy már a községenként! részletezések is megjelennek. majd az idei feladatokat hangsúlyozta. Azt emelte ki, hogy a kiképzés és a kommunista nevelő munka területén, a munkahelyeken és a szolgálatban egyaránt legyenek méltóak a pártmegbízatáshoz, dolgozó népünk bizalmához és szeretetéhez, a munkásőr- esküben foglaltakhoz. Minden erővel azon munkálkodjanak, hogy eredményekben gazdag, a jól végzett munka tudatával álljanak a párt XII. kongresszusa elé, s méltóan ünnepelhessék meg hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját. Ezután parancsok ismertetésére került sor. Skoda Ferenc, Péter Balázs, Medved Károly és Godó János hat Kiváló parancsnoki, tizenkilenc Kiváló munkásőri kitüntetést nyújtott át. A 20 éves „A haza fegyveres szolgálatában” három, 15 éves szolgálat után huszonnégy, 10 éves szolgálat után tizenhat fő kapta meg a kitüntetést. A munkáról szóló beszámoló, a munkáért !áró elismerések után ünnepélyes pillanat következett. A csapatzászló előtt 26 esküt tevő munkásőr sorakozott fel és a vezényszó után elhangzott: „Én... esküszöm..Csend volt a teremben, amikor a leszerel ők és a tartalékállományba vonulók nevében Vincze Géza átadta a fegyvert az új mun- kásőmek, Gyuris Józsefnek: „Átvettem a fegyvert, hogy őrizzük vívmányainkat úgy, mint elődeink tették. Kitüntetés szerszámmal és fegyverrel védeni a hazát, szocialista vívmányainkat. Ebben ránk a párt, dolgozó népünk mindénkor számíthat”. Úttörők, harsonával, csapatzászlókkal, virággal, kedves szavakkal köszöntötték az ünnepi egységgyűlést. Medved Károly a megyei és a városi pártbizottság nevében tisztelettel és elismeréssel szólt a munkásőrök áldozatkész tevékenységéről, akik szabad idejük egy részét arra fordítják, hogy elsajátítsák a feladatuk ellátásához szükséges politikai, katonai, harci ismereteiket. Az ünnepi egységgyűlés az Intemacionálé hangjaival ért véget Ünnepélyes külsőségek között a nagybátonyi Bányász Művelődési Ház nagytermében ugyancsak vasárnap tar- (Folytatás a 2. oldalon.) A kongresszusi munkaversenyben vállalt pluszkötelezettségek teljesítéséhez nagymértékben hozzájárul a Rákóczi Nyomda pásztói üzemének kikészítőüzemében dolgozó komplex szocialista brigád, amelynek tagjai az ügyviteli nyomtatványok kötészetét végzik. Munkájukhoz korszerű berendezéseket is igénybe vesznek, így nemrégiben programvezérlésű, mágneskazettás vágógépet helyeztek üzembe, mely tizedmilli- méter pontossággal, gyorsan, kiváló minőségben teljesíti feladatát. Képünkön Horváth Árpád a hazánkban még ritkaságszámba menő berendezéssel. A fiatal szakember a nyomda törzsgárdatagjai közé tartozik- Az elmúlt tíz esztendő alatt bizonyított, szorgalmas munkáját november 7-én Kiváló dolgozó kitüntetéssel is elismerték. — kulcsár — Rugalmas alkalmazkodás a változásokhoz Nagyobb szerepet a közönségszervezőknek a társadalmi kapcsolatoknak Elfogadták a moziüzemi vállalat idei munkatervét A Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat salgótarjáni központjában hétfőn tartották meg azt az értekezletet, melyen a vállalat idei filmfor- galrhazási és gazdálkodási tervét vitatták meg. Kiss Imre, a moziüzemi vállalat igazgatója elöljáróban ismertette az elmúlt esztendő tervteljesíté- sének legjellemzőbb adatait. A vállalat annak ellenére, hogy nem érte el a megelőző év országosan magasan kiemelkedő színvonalát, eredményesnek tekintheti tevékenységét, hiszen a Kiváló Vállalat cím elnyerésének alapmutatóit túlteljesítette, s több tízezer forinttal növelte árbevételét. Ugyanakkor jelentős sikereket ért el társadalmi kapcsolatainak fejlesztésében, a községi tanácsok egy részével, az MHSZ-szei, SZMT-vel, Hazafias Népfronttal, KISZ-szel termékeny együttműködést alakított ki. Ez jól mutatkozik meg a különböző sorozatok, a társadalmi megmozdulásokhoz kapcsolódó vetítések látogatottságában. Ma már a megyét behálózzák az iskola- és óvoda- mozi-előadások. Valamennyi hasznosan szolgálja a gyermekek tanulmányait, érdeklődésük, ízlésük formálását- A magyar és szovjet filmek forgalmazása — országos szakmai vélemény szerint sem, főként a bemutatott művek műfaji, tematikai tulajdonságai okán — a kívánt színvonalon nem jelentett könnyű feladatot; a vállalat a központi előírásokat mégis — bár előző évi kiugró eredményeikhez képest alacsonyabban — túlteljesítette. Hasonló a helyzet a preferált és A kategóriájú, azaz eszmeileg és művészileg fontos filmek forgalmazásában. Jó a nemzetiségi arány; körülbelül 50—50 százalékban forgalmaztak népi demokratikus és kapitalista országokból származó filmeket mozijaink. A filmszínházak vetítési körülményeit körültekintően — körülbelül 3 millió forint értékben — fejlesztette a vállalat. Kiemelt feladatai közül a kazári vetítés megkezdése, valamint a salgótarjáni megyei művelődési központ bizonyos berendezéseinek korszerűsítése. A moziüzemi vállalat tegnap elfogadott idei terve a realitásokból, megyénk településszerkezeti adottságaiból, az eddigi eredményekből kiindulva fogalmazza meg az idei terveket. A mozijegye* árának 52 százalékos korábbi emelése megköveteli, hogy a vállalat fokozottabb figyelmet fordítson a sorozatvetíté- sekre, társadalmi kapcsolatainak, együttes cselekvéseinek fejlesztésére, valamint a közönségszervezők tudatosabb, rugalmasabb foglalkoztatására. A * pénzügyi — pontosan később meghatározandó — tervek teljesítése mellett fontos feladata az 550 főt foglalkoztató közösségnek, hogy közművelődési feladatait is a társadalmi igényeknek megfelelően lássa el. Ezt tematikus sorozatok, ankétok, filmklub- és filmbarátköri vetítésekkel kívánja végrehajtani. A tervtárgyaló értekezlet résztvevői elismeréssel szóltak a vállalat munkájáról, kritikai észrevételeik a köz- művelődési tevékenység színvonalának emelésére vonatkoztak. Például több közönség-alkotó találkozó rendezését, az értelmiség hatékonyabb bekapcsolását, a moziüzemi dolgozók filmművészeti műveltségének, ízlésének növelését igényelték. Mindezek a kívánalmak összhangban állnak a vállalat törekvéseivel. Téli tömegsportnap Eresztvényben Vasárnap háromezernél több résztvevővel nagy sikerű téli tömegsportnapot rendeztek Eresztvényben. A szikrázó napfény, a kitűnő hóviszonyok kicsalogatták a város apraját-nagyját Salgótarján környékére, ahol a fiatalabbak versenyszerű küzdelemben gyarapíthatták pontjaik számát az Edzett ifjúságért mozgalomban. (Képes riportunk a 7. oldalon).