Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

tíV=?r ‘-'P t v 1. f a .fv >. >«.- .•/ ;«< \\iy-: y.ys .­TÉL NÓ —kulcsár-fotó— Új év a könyvtárakban Az elmúlt négy esztendő­ben összesen mintegy 150 ezer kötettel gyarapodott Nógrád megye tanácsi könyvtárainak állománya. Jelenleg közel 900 ezer kö­tetet tartanak nyilván, s ez a szám idén is növekszik, hiszen az állománygyarapí­tásra fordítható összeg évente — így 1980-ban is több mint kétmillió fo­rint. A könyvek folyamatos beszerzésével az olvasók időben megtalálhatják a legfrissebb könyvújdonsá­gokat. Az elmúlt négy esztendő nemcsak a könyvellátásban hozott fejlődést. Javultak a megye könyvtárainak sze­mélyi és tárgyi feltételei. Az említett időszakban hu­szoneggyel nőtt a főfog­lalkozású könyvtárosok száma, és a tanácsi szervek jelentős összegeket fordítot­tak a könyvtárak állagá­nak, berendezéseinek fel­újítására is. Sajnálatos módon a könyvtárak ellátottságával, a szolgáltatások bővülésé­vel párhuzamosan nem megfelelő arányban emel­kedett a könyvtári tagok száma. Több éve stagnálás tapasztalható, márpedig a könyvtárak hasznát, a könyvtári dolgozók mun­kájának eredményességét elsősorban az jelzi, hogy mennyien és hányszor élnek a könyvtárak nyújtotta le­hetőségekkel. A beiratkozott olvasók száma jelenleg 43 ezer. A megye lakosságának mint­egy 18,4 százaléka tagja valamelyik könyvtárnak, s bár ez a szám országos vi­szonylatban nem rossz — a megye tanácsi könyvtár- hálózatának vezetői joggal elégedetlenek. Mit Kojnok Nándortól, a megyei könyvtár igazga­tójától megtudtuk, az 1980-as esztendő egyik fel­adata: a könyvtárak ható­körének bővítése, a könyv­tárhasználat növelése. Öt év alatt 322 milliárd forint társadalombiztosítási ellátásra A fejlődést jelző grafikonok közül az ötéves tervidő­szak eddigi négy, esztendejében a társadalombiztosítási jut­tatásoké növekedett a leglendületesebben: 1979-ben körül­belül 60 százalékkal volt magasabb mint 1975-ben, vagy­is a társadalombiztosítási juttatások növekedési üteme jóval gyorsabb volt, mint akár a termelésé, akár a nemzeti jövedele­mé. Nyugdíjra, táppénzre, családi pótlékra, gyermekgondozá­si, terhességi-gyermekágyi segélyre és egyéb társadalom- biztosítási célokra 1975-ben 45,3 milliárd, tavaly 72,5 milli­árd forintot költöttek, az idei terv pedig 77,5 milliárddal számol. Így öt év alatt csaknem 322 milliárd forintot for­dítanak társadalombiztosítási szolgáltatásokra. A lakos­ságnak csaknem 20 százaléka kap nyugdíjat, mintegy 280 ezren veszik igénybe a gyermekgondozási segélyt, kereken kétmillió gyermek után fizetnek családi pótlékot. Táp­pénzre valamennyi dolgozó jogosult, az ingyenes egészség- ügyi ellátás pedig az egész társadalomra kiterjed. Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD XXXVI ÉVF., 10. SZÁM ARA: 1,60 FORINT 1980. JANUAR 13., VASÄRNAP Brezsnyev nyilatkozata a Pravdának A béke és a barátság politikáját folytatjuk Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vála­szolt a Pravda tudósítójának kérdéseire. Kérdés: Hogyan értékeli ön, Leonyid Iljics, a nemzetközi helyzetet, különös tekintettel az amerikai kormányzat legutóbbi lépései­re? Válasz: Pártunknak a békére, az eny­hülésre a leszerelésre irányuló vonala megvalósítása, az SZKP XXIV. és XXV. kong­resszusán meghatározott bé­keprogram valóra váltása so­rán sok mindent sikerült el­érni. Ha nagy általánosság­ban fogalmazzuk meg, a leg­fontosabb, amit elértünk az, hogy sikerült megszakítani a tragikus körforgást: világhá­ború — rövid lélegzetű béke — újabb világháború. Ezekre a történelmi eredményekre joggal vagyunk büszkék mi, szovjet emberek, joggal büsz­kék erre barátaink, a többi szocialista országok népei, mindazok, akik harcoltak és harcolnak a békéért, az eny­hülésért, a különböző társadal­mi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért. A hetvenes és a nyolcva­nas évek fordulóján azonban jelentősen bonyolultabbá vált a nemzetközi helyzet. Már bizonyos ideje tisztán látni, hogy az Egyesült Álla­mok és néhány más NATO-or- szág vezetői olyan útra tértek rá, amely ellenséges az enyhü­lés ügyével szemben, amely a fegyverkezési verseny meg­növeléséhez, a katonai veszély megerősödéséhez vezet. Ennek alapjait még 1978-ban, a NATO washingtoni tanácsülé­sén rakták le: ott fogadták el a tagállamok katonai költség- vetésének a XX. század végé­ig tartó automatikus növelését az Egyesült Államok politi­kájában meglevő militaris­ta tendenciák az utóbbi idő­ben abban is megnyilvánul­nak, hogy új, hosszú tá­vú fegyverkezési programo­kat erőszakolnak, új katonai támaszpontokat hoznak lét­re messze, távol az Egyesült Államok határa­itól, így a Közel-Keleten és az Indiai-óceán térségében, létrehozzák az úgynevezett Főbűnős" a gondatlanság Tavalyi tüzek 1979-ben háromszáz tűzeset volt Nógrád megyében, hetven­kettővel több mint az előző évben. A kárérték ennél kisebb arányban növekedett, ötmillió- százkilencezerről ötmillió-hét­százezer forintra. Lakóházban az elmúlt évi­nél tízzel több, összesen har­minchét tűzeset történt. A kárérték azonban közel száz­ezer forinttal kevesebb az előző évi lakástüzek alkal­mával keletkezettnél. Emel­kedő tendenciát mutat a családi házakban bekövetke­zett tüzek száma. A lakástü­zek okozói közül az olaj- kályha gondatlan kezelése, meghibásodása folytán ke­letkezettek vezetnek. Ugyan­csak sok portán okozott tü­zet a húsfüstölés szabályai­nak be nem tartása, vala­mint a dohányzás. Utóbbi emberéletet is követelt. 1979. október 26-án a bujáid Gá­bor Mihály ágyban dohá­nyozva lelte halálát. Nyolcvanhárom tűzeset történt a szabadban szabály­talan tűzrakás miatt. Ezen- belül nőtt az elmúlt évhez képest az erdőtüzek aránya. Nagyobb rész — ötvennégy eset — kár nélküli volt. Az' okokat tovább vizsgálva a dohányzás ötvenhat, a gyer­mekek játéka negyvenhét esetben okozott tüzet. Utób­biak közül huszonhét járt kárral, míg az előző év ha­sonló időszakában csak ti­zenhárom. Ez is arra figyel­meztet, hogy a szülők és pe­dagógusok, a felnőttek inten­zívebben kísérjék figyelem­mel a játszadozó gyermeke­ket, akadályozzák meg, hogy tűzgyújtó eszközökhöz jus­sanak. Egyre gyakoribb a személy- gépkocsik kigyulladása. Az elmúlt évben tizenöt ilyen eset volt. Több mint a koráb­biban. Az esetek legnagyobb részében elektromos rövid­zárlat — főként régi gépkor csíknál a nem kielégítő mű­szaki állapot — volt a ludas. Általánosságban a tüzek oká­nak vizsgálatakor kimutatha­tó szinte minden eset­ben a gondatlanság, a leg­elemibb tűzvédelmi szabá­lyok nem ismerése, vagy fi­gyelmen kívül hagyása. Pe­dig a kár magáért beszél, s még ebbe nem is számítot­tuk bele a járulékos károk sorát, arról nem is beszél­ve, hogy a megmentett .érté­kek több tízmilliós nagyság­rendűek. Egyébként a kár­érték több mint egyharmadát ! egyetlen tűzeset, az Ipoly Bútorgyár műhelyének égé- I se Okozta, ahol 2,6 millió ' forint vált a lángok marta­lékává. „gyorshadtestet” a katonai bevatkozás politikájának ezt az eszközét. Vegyünk például egy olyan fontos szerződést, mint a SALT—II. A szerződés meg­valósítása nagy lépésnek nyitna utat a leszerelés terén. Mint ismeretes, a^ szerző­dés az egész világon támogatás­ra talált, beleértve az Egye­sült Államok NATO-szövet- ségeseit is, támogatja azt a nemzetközi közvélemény szé­les köre is. De mit tett a szerződéssel James Carter kormányzata? Alighogy alá­írták a SALT—II szerződést, az Egyesült Államokban már­is megkezdték annak lejá­ratását, a ratifikációs eljá­rást pedig a szerződés ellen­ségei — az Egyesült Álla­mok kormányköreinek köz­reműködésével — arra hasz­náltak fel, hogy a végtelen­ségig megnehezítsék a ra­tifikációt. Carter elnök azzal a döntésével, hogy meghatá­rozatlan időre befagyaszt­ják a SALT—II szerződés kongresszusi vitáját, újabb vonással egészítette ki ezt a káros folyamatot. Az Egyesült Államok kény­szerítette rá NATOszövetsé- geseire 1979 decemberében azt a határozatot, amelynek értelmében több nyugat-eu­rópai országban új közép-ha­tótávolságú nukleáris fegy­vereket helyeznek el, ami a fegyverkezési verseny új for­dulójához vezet. Washington a szó szoros értelmében tor­kon ragadta azokat a szövet­ségeseit, akik hajlamosak voltak arra, hogy pozitívan válaszoljanak a Szovjetunió konstruktív javaslatára, ar­ra, hogy folytassanak erről a kérdésről tárgyalásokat. Ma a béke és az enyhülés ellenségei azzal próbálkoz­nak, hogy az afganisztáni eseményekkel folytassanak spekulációt. Valóságos ha­zugsághegyeket emelnek ezek körül az események körül, arcátlan szovjetellenes kam­pányt kezdtek el. Mi történt a valóságban Afganisztán­ban? 1978 áprilisában az or­szágban forradalom ment végbe. Az afgán nép saját kezébe vette sorsának intézé­sét, a függetlenség és a sza­badság útjára lépett. Aho­gyan ez mindig is történt, a történelem során, a múlt erői felsorakoztak a forradalom el­len. Az afgán nép magától értetődően maga is megbir­kózott volna velük, azonban a forradalom első napjaitól kezdve szembe találta ma­gát a külső agresszióval, a belügyeibe történő durva külső beavatkozással. Ezernyi és ezernyi, külföldön felfegyverzett és kiképzett lá­zadót, egész fegyveres alakula­tokat dobtak át Afganisztán területére. Az imperializmus, csatlósaival együtt, a gyakor­latban hadüzenet nélküli há­borúba kezdett a forradalmi Afganisztán ellen. Afganisztán állhatatosan követelte, hogy szüntessék meg az agressziót, hagyják, hogy nyugodtan építhesse az új életet. A külső agresszió­val szembeszállva az afgán vezetés még Taraki elnök idején, majd később is több ízben fordult segítségért a Szovjetunióhoz. Mi a magunk részéről figyelmeztettük mindazokat, akiket ez ille­tett, hogy Afganisztánban az agresszió nem szűnik meg, nem hagyjuk cserben az af­gán népet. Nálunk pedig mint ismeretes, a szavak és a tet­tek között nincs eltérés. Az agresszorok Afganisz­tán elleni tevékenységét Amin is elősegítette: a hatalmat megragadva kegyetlen elnyo­mást indított az afgán nép széles rétegei, a párt- és a katonai káderek, az értelmi­ség és a muzulmán papság képviselői ellen, vagyis azok ellen a rétegek ellen, ame­lyekre az áprilisi forrada­lom támaszkodott. A nép a Babrak Karmai által vezetet’t Népi Demokrati­kus Párt vezetésével felkelt az Amin-féle zsarnokság ellen, végzett azzal. Ma Washington­ban és egyes más fővárosok­ban megsiratják Amint. Ez különösen ékesszólóan mu­tatja meg képmutatásukat. Va­jon hol voltak ezek a siratok, amikor Amin a tömeges meg­torlásokat végrehajtotta, ami­kor erőszakkal eltávolította, törvénytelenül fizikailag megsemmisítette Tarakit, az új afgán állam megteremtőjét? A folyamatos fegyveres be­avatkozás, a reakciós külső erők messzire menő összees­küvése azt a reális fenyegetést támasztotta Afganisztánnal szemben, hogy elveszíti füg­getlenségét, imperialista ka­tonai felvonulási területté vál­toztatják országunk déli hatá­rát. Más szavakkal: elérkezett az a pillanat, amikor már hallgatnunk kellett a baráti Afganisztán kormányának ké­résére, ha másként tettük vol­na, lehetővé tettük volna az agresszív erőknek, hogy megis­mételjék mindazt, amit példá­ul Chilében tettek, ahol vérbe fojtották a nép szabadságát. Ha nem így jártunk volna el, az azt jelentette volná, hogy közömbösen nézzük, hogyan jön létre déli határunkon a szovjet állam biztonsága ellen irányuló veszélyes fenyegetés tűzfészke. Afganisztán, amikor hoz­zánk fordult, az 1978 decem­berében megkötött afgán- szovjet barátsági, jószomszéd­sági és együttműködési szer­ződés pontos meghatározásaira támaszkodott, arra a jogára, amely az ENSZ alapokmányá­nak értelmében minden álla­mot megillet, az egyéni vagy kollektív önvédelem jogára, arra a jogra, amellyel más ál­lamok nem egyszer éltek. Számunkra nem volt köny- nyű az a határozat, hogy szovjet katonai kontingenst küldjünk Afganisztánba. A párt Központi Bizottsága és a szovjet kormány azonban fele­lőssége teljes tudatában csele­kedett, figyelembe vette a helyzet valamennyi összetevő­jét. A szovjet erőket teljes egészükben kivonják Afga­nisztánból, amikor megszűn­nek azok az okok, amelyek az afgán kormányt arra késztet­ték, hogy odavezénylésüket kér­je. Az imperialista és a pekingi propaganda tudatosan és ar­cátlanul elferdíti a Szovjetunió szerepét az afgán események­ben. Magától értetődő, hogy nem volt és nincs semmiféle szov­jet „intervenció” vagy „agresz- szió”. Másról van szó: segít­séget nyújtunk az új Afga­nisztánnak, a kormány kérésé­re abhoz, hogy megvédje nemzeti függetlenségét, sza­badságát, s az ország becsüle­tét a kívülről jövő fegyveres agresszív tevékenységgel szem­ben. Továbbmenően, az Egyesült: Államok és más országok nem­zeti érdekeit, biztonságát egy­általán nem érintik az afga­nisztáni események. Abszurd minden olyan kísérlet, amely más módon akarja feltüntetni az eseményeket. Az ilyen pró» (Folytatás a 2. oldalonj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom