Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-27 / 22. szám
Városi sirámok B evallom őszintén, falusi gyerek vagyok őseim lassan elfogyó birkatürelmével megáldott, indokolatlanul ritkán lázadó, akinek Kinizsiről olykorolykor -nem csak harmadosztályú helyek langyos löty- tyei ótlődnek fel, hanem malomkerék- hajigálók, is akiknek szilaj vére látszólag hidegen csörgedezett, míg valaki fel nem pangnita őket. S akkor repült a nehé? kő, máskor a dárda — hiszen más darabról van már szó — aztán apró szigonyok, nyilak... Mert ha egyszer a „véletlenek” összejátszanak s tragédiába illő jelenetsort alkotnak, amelyből paradox módon komédia kerekedik a javából, az agy teker vények sem igazodnak el, miként is reagáljanak, az arcra csupán együgyű mosoly kúszik ellenkezésként vagy belenyugvásként. íme, egy .naiv mosoly, közprédára vetve szimbólumként: összefoghattok ti mindnyájan, egyetlen nap alatt, akkor sem gurul be az a jámbor járókelő. Mert az hagyján, hogy ugyanarra a tanácsi rendezvényre két meghívót lobogtat a postás', hiszen kettő a névsor, s a bürokrácia ugyanaz. S hagyján, amikor kedd reggel útnak indulunk, s a nem önkiszolgáló városi benzinkútnál magunk csurgatjuk az energiahordozót a tankba. Kellene ott valami más is. Semmiség, apróság, amiből a legtöbb van, s a legolcsóbb: levegő a gumiköpenybe! De a szerkezet nem sziszeg, nem suttog, csak ott hivalkodik rozsdásodó vaskazettában mióta már. Aztán érkezik a falusi — nagyközségi — sirám, a kisterenyei ABC-áruházban. A vásárlóké, az eladóké, hogy fagyoskodniuk kell. Meg sem tudják mondani, kinek és hány alkalommal szóltak, s azóta hányszor hullott friss hó az idei télen. Az már mit sem zavar, hogy a heti rádióújságolt elfelejti a postás bedugni a ládába, hiszen megírják a napilapok is a rádió, televízió programját. Az sem okoz különösebb zavart, hogy a Kemerovo körúti üzletben rothadt gyümölcsöt csempésznek a kiló narancsba, s hétfőn délután sózzák az emberre a szombati kenyeret, mert fogható ez sütőiparra közlekedésre, a vásárlókra, ki jár ennek egyszer is istenigazából útána. Némi vigasz, hogy Hatvanban a Zöldfa vendéglőben pállanátok alatt körbejárják a betérőt, friss süteményköltemények pompáznak a hűtőpult üvege mögött, s az már a belépéssel jár, hogy az emberre előre ráköszönnek, körberajongiák a felszolgálók néhány forró kávé erejéig. S a naiv vándor este betér még Salgótarján centrumában a csikkszőnyeggel borított Kővár eszpresszóba. Kérheti a Márkát, Traubiszódát löknek asztalára, s meghúzza magát, miután volt bátorsága megjegyezni : már másodszor tévesztették el a megrendelést. S ha fizetne: előbb kénytelen lutrit játszani legalább öt találatig hogy vajon, annak szóljon-e, aki éppen szolgálati ruhába bújva ülve vihog egy szomszéd asztalnál, ami nem újkeletű szokása Nógrád megye székhelyén a vendéglátást reprezentáló pincéreknek (és pincélhölgyek- nek.) S rávillan tekintete a hűtővitrinre, aztán kap a szeméhez, ne is lássa inkább amit közelről az orra úgyis elárulna, a porod ott szagú az, amit máshol cukrászipart remekként árulhatnának... Már nincs több teendő hátra. A hőpelyhek csendesen pilinkélnek. Aligha hómaró gépekre azok csak az M—3-ason igyekeznek tucatjával megkönnyíteni a közlekedők dolgát. Az est bolygó vándora kínjában halkan felvihog, hogy kiszámíthatatlanul késnek az autóbuszok, s eszébe ne jusson taxiállomásra batyogni, csak fölöslegesen áztatná magát. S a várakozónak marad ideje szemközt semmitmondó kirakatok látványától ihletetten elgondolkodni, levonni a következtetést: ez nem Salgótarján szolgáltatása, ez kivétel, a véletlenek szerencsétlen összjátéka. Dehogy is ez a jelteraző! Valaki úgy rendezte el a dolgokat. hogy 1980. január 23-án randevúzzanak apró epizódok, amelyekből esze ágába ne jusson senkinek arra következtet™, hogy ez bármikor is lehetne az általánosítás szikrányi alapja. iszen jön már az autóbusz. Kisuhan a Beszterce étterem előtt. A szem még megiakad a feliraton: Beszte ce! Az „r” most hiányzik. Mintha kicsit raccsolnánk. Mintha kicsit „pofén” gondolkodnánk’ M. Szabó Gyula H Moszkva jelképe A Kreml, a Vörös tér, a Szpasszkij-torony az évszázadok folyamán Moszkva jelképei lettek. Ha mást nem is, e hármat szinte mindenki mindenütt azonosítja a szovjet fővárossal. A Szpasszkij-torony hangja a moszkvai rádió szignálja, és így az éterben is egy- gyé forrt a szovjet rádióval. A bástyát 1491-ben itáliai építész irányításával építették fel. Mai nevét a kapuja fe/ letti, a Megváltót ábrázoló festményről kapta 1658-ban, cári rendelet alapján. A gyakori moszkvai tűzvészek sokszor megrongálták. Nemegyszer kellett helyreállítani, például az 1737-es hírhedt tűzvész után is. 1865—67 között megújult a torony, mivel a nagyszabású restaurálási munkák szinte minden részét érintették. Ekkor cserélték ki a falépcsőket kőlépcsőkre. Otthoni közönség előtt Hollai Kálmán Szerdán este előadást „temettek” a salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központban. A szolnoki színház művészei utoljára játszották Dale Wassermann —Joe Darion—Mitch Leigh kétrészes musicaljét, a La Mancha lovagját. Az előadás főszereplője, Hollai Kálmán komolyan vette a „sír” előtt is feladatát. Teljes fizikai, lelki erőbedobással játszotta, énekelte végig a több mint két órát. Először játszott végzett színészként odahaza, otthoni közönség, ismerősök, gyermekkori barátok előtt. A színjátszással a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ Petőfi színjátszószakosztályban kötött mélyebb barátságot, annak ellenére, hogy már ötéves kora óta — ki tudná megmagyarázni, miért —, színésznek készült. A játék alapfogásait az amatőr körben sajátította el, Vertig József, Csics György irányítása mellett, akik eljöttek megnézni La Mancha lovagját, mert kíváncsiak voltak, mire vitte az egykori, elhivatottságot érző. nagyra nőtt kamasz. — Salgótarjánból hova vezetett az út? — Az 1969-es érettségi vizsgám után Kaposvárra szegődtem segédszínésznek. Az egy esztendei katonai szolgálatot leszámítva öt évet - töltöttem Somogybán. Emlékezetes, szép esztendők voltak. Ha olykor akadtak is keserű pillanataim, már nem emlékszem, vagy nem akarok emlékezni rájuk. Kitűnő kollektívában dolgozhattam. A színház igazgatóját, Komor Istvánt, nagyon szerettem. Emberi, szakmai tudásával, pszichikai, pedagógiai érzékével nem csak a színházra készített fel bennünket keményen, hanem az életre is. Kaposvár fontos szerepet játszik az életemben. Kis híján benősültem, barátokra tettem szert. — S, itt működött annak idején az úgynevezett Zsám- béki-stúdió. — Tizenhármán voltunk a tagjai. Mindig az esti előadások után találkoztunk, s lassanként elsajátítottuk a szakma ABC-jének egy-két betűjét. Grotowsky, Peter Brook, Sztanyiszlavszkij műveit ismertük meg. Jó indítást adott a főiskolára. — A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakát 1974 és 1977 között végezte el. Miben tért el ez az időszak korábbi, megszokott életének mindennapjaitól? — A stúdió főleg prózai feladatok megoldására készítette fel az embert, a főiskolán a zenei nevelésen volt a hangsúly. Itt kezdte szélesebb sprektumban látni a pályát az ember. Osztályfőnököm, Kazán István, egy- egy jókedvű mesterségóráján rengeteg vígjátéki elemet ki tudtunk csikarni magunkból, a helyzetekből. Kern András tanársegédként szintén sok örömet szerzett nekünk. — Utolsó éves volt, amikor 1976-ban átvette a meghalt Latinovits Zoltán szerepét, a „Bozzi urat”. Milyen érzés volt ilyen nagy hírű előd után játszani, s a Fővárosi Operettszínház színpadán? — Azt hiszem, nekem jól kijött a lépés, sikerem volt. Százharmincszor játszottam el a szerepet, s legföljebb két ízben, ha éreztem, nem sikerült kellő kapcsolatot találnom a közönséggel. Rendszerint negyedórás vastapsokat kaptunk az előadás után, háromszor is ki kellett mennünk a függöny elé. Emiatt is esett, rosszul, hogy a színház igazgatósága decemberben levette a műsorról a darabot. — Milyen szerepekre emlékszik szívesen? — Mindegyik főszerepemet szerettem. A Csókolj meg. Katámét éppen úgy, mint Rejtő Ellopott futárjáét. A tévé Turandot-előadásának Kalafjáért nívódíjat katam. Szép feladat volt az Illetlenek című tévéfilmbeli szerepem. örömmel dolgoztam együtt Petrák Józseffel, győri rendezésében Müller Péter és Berki Géza musicaljében, a Búcsúelőadásban. A Radnóti Színpadon Bodrogi Gyula rendezte a Volt egyszer egy kabarét. — A múlt évben nem újította meg szerződését az Operettszínházzal. Szabad foglalkozású. Miért döntött így? — Több oka van: lehet, hogy egynémelyiket az érzékenységem teszi azzá. A „Bozzi urat” például a tévé nem vette fel, mert a színházzal pár ezer forintban nem tudott megegyezni. A Csókolj meg, Katám az év musicalje lett, én játszottam a főszerepet, mégsem engem interjúvoltak meg. Dömölky János egyszer hívott egy té- véfílmszerepre, de a színház nem adott ki. Aztán a 2000 forintos albérletem is sokba került a fizetésemhez képest. S, úgy gondolom, többre vagyok képes, mint a francia szalonvigjáték, a Florentin kalap egyik szerepe. Persze, a színházban nem csaptam be magam mögött az ajtót, felléptidíjasként egészen az évad végéig játszom. Hollai Kálmán, Cervantest és hallhatatlan, álmodozó hősét, Don Quijotét vendégként játszotta Szolnokon. Vendég- szereplései közben új feladatra készül. Előadóestjét állítja össze. Csupa zene lesz, és az élet szépségéről szól, arról, hogy az élet rohanása közben is vegyük észre egymást, Mint La Mancha lovagja, aki a börtönlakókban látta meg az embert. Sulyok László Modellt „állt' a város Morbiditási vizsgálat után Balassagyarmaton Felmérés a megbetegedésekről — Kutatás a jövő szolgálatában Né*ni újságírói leleménynyel, megbocsátható túlzással azt lehet mondani: a megbetegedéseket is „meg lehet tervezni’’. Igaz, ezt mindenképpen, legalábbis abban a formában, amikor hosszú időn keresztül, visszatérően és utólagos ellenőrző-kiegészítő vizsgálódással egy adott népesség — például Balassagyarmat lakossága — megbetegedési arányait reprezentatív értékkel felmérik. Ez történt a közeli múltban az Ipoly-parti városban, ahol nemrégiben fejeződött be az úgynevezett morbiditási vizsgálat. Erről váltottunk szót a városi tanács egészségügyi osztályának vezetőjével, dr. Dudás György főorvossal. Legelőször a fogalmat szűk. séges tisztázni, mit jelent a morbiditás, és az ehhez kapcsolódó vizsgálat? A diákok szobád ideje A szabad időt hasznosan, értelmesen eltölteni — ez sok fiatal vágya, célja. A tízosztályos iskolákban az iskolai munkaközösségek tevékenységében mindenki találhat ízlésének megfelelőt. Huszonháromezer tudományos-technikai diákkör működik az NDK általános iskoláiban. Ezekben 283 ezer ifjú „természettudós” tölti el szabad óráit. 31 600 a művészeti munkaközösségek száma, ezeken belül 6000 kórus, 2300 hangszeres együttes, 1600 tánccsoport, sok-sok keramikusműhely, rajzszakkör, bábjátszókör várja az iskolásokat. A kis művészjelöltek megfelelő irányítás, segítség mellett szép eredményeket érnek el. A güseni Karl Liebknecht iskola zenebarát tanulói például rendszeresen adnák irodalmi és zenei esteket, nem csupán fiatal társaik, de a környező üzemek dolgozói szórakoztatására is. Az eddig említettek mellett néhány egészen újszerű szakkör, illetve munkaközösség is működik az NDK iskoláiban. Ilyen például a környezetvédelmi munkaközösség, amelyből már 1570 működik, 19 000 taggal. Az iskolában megkezdett szabadidő-foglalkozásból élethivatás, gazdag, tartalmas NÓGRÁD - 1980. januóf 27., vasárnap élet is származhat. A 24 éves Harald Lucke például iskolája elektronikai szakkörében hobbiként kezdett fizikával foglalkozni. Hű maradt azonban ehhez a kedvenc tárgyához és a középiskola elvégzése után a rostocki egyetemen folytatta fizikai tanulmányait. Iskolájához sem maradt hűtlen: szakkört vezetett egykori tanulóhelyén. A tehetséges fiatalember azután kutatóintézetbe került, majd hamarosan azt a jelentős feladatot kapta, hogy vegyen részt egy ifjúsági brigád vezetőjeként a 22. szovjet An- tarktisz-expedícióban. Lucke szerint soha nem jutott volna el eddig, ha az általános iskolában nem kezd el fizikával foglalkozni. — A morbiditás a megbetegedések arányát jelenti, a vizsgálat pedig egy populáció, népesség mindenre kiterjedő egészségügyi felmérését, az orvoshoz, egész, ségügyi szervekhez forduló lakosság valamennyi, idevonatkozó adatának rögzítését, majd később, ennek megfelelő szintű feldolgozását. — Mi lehet a célja egy ilyen kiterjedt, vizsgálatnak és milyen erők vesznek részt szervezésében, lebonyolításában? — A cél az egészségügy távlati tervezésének megalapozása ilyen módon is. Más szóval: értékelhető képet nyerni arról, milyen arányok alakultak ki a megbetegedésekben; milyen a fekvő- és járóbeteg-forgalom: milyen betegségfajták a leggyakoribbak és így tovább. Az így nyert tapasztalat egyben a fejlesztés irányát is kijelölheti. Olyan orientációkkal szolgál, amelyek a távlatokat tekintve országosan, sőt nemzetközi vonatkozásban is értékesíthetők. Tudomásom szerint ezzel összefüggésben bizonyos feladatkört éppen hazánk teljesít a KGST-orszá- gai közül. A morbiditási vizsgálatok Balassagyarmaton 1 esztendőn keresztül rendkívüli alapossággal folytak a Minisztertanács jóváhagyásával, az Egészségügyi Minisztérium, s elsősorban a szegedi Orvostudományi Egyetem szervezési tanszékének közreműködésével, irányításával. Ez utóbbi intézmény foglalkozott a munka minden- oldalú előkészítésével, szervezésével, helyszínen, ugyanakkor itt kell megjegyezni azt is, hogy a vizsgálat eredményének tudományos ösz- szegezését is ez az intézmény végzi ei. A balassagyarmati morbiditási felmérés egy országos mértékű nagyszabású kutatás része volt. — Milyen előzményei voltak a vizsgálatnak? — Bizonyos kedvező feltételek figyelembevétele mellett Balassagyarmat egy ízben már helyszíne volt egy ilyen vizsgálatnak. Az 1963— 64-ben történt, akkor a város lakóinak száma mintegy 13—14 ezer volt. Az akkori felmérésbe bevonták az ipolyszögieket és a patvarci- akat is, mármint azokat, akik bármilyen formában egészségügyi ellátásban részesültek egy év alatt. Sem az akkori, sem a mostani nem jelentett azonban külön vizsgálatot. — Melyek az említett kedvező feltételek, hogyan lesz egy város, például Balassagyarmat, „egészségügyi modell”? — Ennek számos összetevője közül a legfontosabbakat említem: a valóságos kép kirajzolásához kedvező az a körülmény például, hogy a várostól nyolcvan, illetve negyven kilométerre van komoly bázist jelentő kórház, vagy kórházak, ugyanakkor helyben úgyszólván minden lényeges orvos-egészségügyi szakma képviseli magát. Nem közömbös az sem, hogy a város valamennyi egészség- ügyi dolgozójában él a közreműködés, a segítés készsége, s a város lakói megértéssel, fegyelmezetten fogadták a vizsgálatot. Ezt tapasztalhatta mindenki mindkét alkalommal. Sőt, a nemrégiben befejezett morbiditási vizsgálatot követő mintegy tízhetes kiegészítő felmérés, amely a latens, a lappangó esetek feltárására törekedett, országos intézmények legkiválóbb szakembereinek részvételével — nem kívánt népszerűséget ért el a la. kosság körében! Ez a tizhetes vizsgálat, amelynek lebonyolításában igen nagy áldozatokat hozott a városi kórház is, gépi úton véletlenszerűen kiválasztott három és fel ezer balassagyarmati lakosra terjedt ki. Behívásuk a vizsgálatra alternatív időpontok megjelölésével történt. Az akciót megelőzően tanácselnöki levélben értesítettek minden gazdálkodási egységet szervet és intézményt errői a nagyon fontos munkáról. Az eredmény egyfelől, hogy majd százszázalékos volt a behívottak megjelenése, másfelől a már említett nem kívánt népszerűség; a vidékiek érdeklődése, jelentkezése, amelyet azonban éppen a valósághű kép kialakítása érdekében természetesen — nem vehettek figyelembe a vizsgálatot végző klinikai, kórházi szaktekintélyek. A morbiditási vizsgálathoz szolgáló, a fekvő- és járóbe- tég-ellátást igénybe vevők számos rubrikát feltüntető lapjait a város valamennyi orvos-egészségügyi munkahelyén naprakészen töltötték ki az ott dolgozók — nagyon pontosan és fegyelmezetten, végezve ezt a fontos munkát. A lapokat heti összesítésben elszállították Szegedre, ahol megkezdődött a feldolgozásuk. Hasznáról egyelőre annyit, hogy például, a több mint másfél évtizede első alkalommal folytatott balassagyarmati vizsgálat is alapja volt a megbetegedési arányok nyomán kialakított máig ható egészségügyi hálózat megtervezésének, megszervezésének. A legutóbbi a jelent és a jövőt szolgálja egyszerre. TPL fi
