Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-25 / 20. szám

Tanácsülések A PENOMAH balassagyarmati gyárának történetében bizonyára emlékezetes esztendő lesz a tavalyi. A tervezettnél több mint 12 ezerrel több sertést vágtak le, illetve dolgoztak föl a gyár dolgozói. Ebben az évben — a tervek szerint — 76 ezer sertést, 6 ezer marhát vág­nak, húskészítményből pedig 230 vagonnal készítenek. (báb—) Intézkedési terv a cigánygyermekek Nagybátonyban legfontosabb feladat a lakásépítés (Tudósítónktól). Nagybátony nagyközség Ta­nácsa tegnap vitatta meg az idei fejlesztési tervet és fenn­tartási költségvetést. Az elő­terjesztés rámutatott arra, hogy tavaly, a lakosság igé­nyeit kielégítő, gazdasági, kommunális, oktatási és egészségügyi ellátás színvona­la javult. Az óvodai férőhe­lyek száma korszerűsítés foly­tán huszonöttel nőtt, a Bar­tók Béla Általános Iskolában bevezethették az egy műszakos tanítást, mert átadtak nyolc tantermet, korszerű termé­szettudományi előadót. Nö­velték a fogorvosi létszámot, befejezték a szorospataki já­rási úttörő-váltótábor építé­sét. Az elmúlt évben korsze­rűsítették az öregek napközi otthonát. A Mátra-lakótelepen két épületet átadtak, sajnos a szer­ződés ellenére itt jelentős a lemaradás. Közművesítésre ötmillió, a lakossági gázszol­gáltatás fejlesztésére 827 ezer forintot fizetett ki a tanács. A sok közül kiragadott né­hány adat is bizonyítja, hogy Nagybátonyban töretlen a fej­lődés. Igaz az előrehaladás erőteljesebb is lehetett volna, de a kivitelezők hozzáállása hátráltatta ezt. Az 1979. évi fejlesztési terveket — a la­kásberuházások kivételével — Nagybátonyban teljesítették. A nagyközség tanácsa fej­lesztési és fenntartási kerete 1980-ban 57 millió forint fel- használását teszi lehetővé. Fejlesztési célokra 36 millió forintot, tanácsi intézmények működésére 21 millió forintot fordíthatnak. A nagyközségi tanács legfőbb célkitűzése a tervezett lakásépítések meg­valósítása. A kivitelezőt min­den eszközzel arra igyekeznek késztetni, hogy a szerződéses fegyelmet tartsa be. A la­kásberuházások programja csak úgy valósulhat meg, ha a NOMBER, a kivitelező NA- ÉV és a nagyközségi tanács hatékonyabban működik együtt. Az idén szerződés szerint az is várható, hogy az OTP—bá­nyász konstrukcióban meg­valósuló öröklakások elké­szülnek. E program keretén belül ebben az évben 112 la­kás kerülne átadásra, amely jelentős mértékben enyhítené Nagybátonyban a lakásfeszült­séget. A fenntartási költségvetés 16 százalékkal lesz több az elmúlt évinél. Ez a növeke­dés a hatékony és takarékos gazdálkodás mellett megfele­lően biztosítja az alapellátást nyújtó intézmények működé­sét, de ezen túl bizonyos mi­nőségi fejlődést is lehetővé tesz. A nagyközség életében a korábbi években szép ha­gyományként alakult ki a tár­sadalmi munkaverseny-moz- galomban való aktív részvé­tel. Az 1980-as gazdasági év és várható feladatai arra késztették a nagyközség ta­nácsát, hogy erről is szólja­nak a tanácskozáson. Ki kell használni a mozgalom lehe­tőségeit, a még itt rejlő tar­talékokat. Ezért az ötödik öt­éves terv sikeres végrehajtása érdekében az MSZMP XII. kongresszusa, valamint ha­zánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére tár­sadalmi munkamozgalom ke­retén belül továbbra is tá­maszkodnak a gazdasági egy­ségekre, az ott dolgozó szo­cialista brigádokra, a nagy­községben működő társadalmi és tömegszervezetekre, a Ha­zafias Népfront és a lakosság segítségére, kérve munkájukat a tanácsi feladatok minél eredményesebb megvalósítá­sához. Intézkedési tervben határoz, ta meg az Oktatási Miniszté­rium azokat a y tennivalókat, amelyek nélkülözhetetlenek a cigánygyermekek eredménye­sebb neveléséhez, oktatásá­hoz, s ezzel kapcsolatban le­vélben fordult a művelődés- ügyi osztályok vezetőihez és m unka társai hoz. Az elmúlt években jelentős előrelépés történt — a közös erőfeszítések nyomán — a cigánygyermekek iskoláskort Jegyzetlap Egészségünk érdekében Talán egészségünk az egyetlen olyan érték, amellyel na­gyon gyakran könnyelműen, pocsékolóan, eléggé át nem gon­doltán „bánunk". Tudomást se veszünk róla, természetes­nek tűnik, hogy jó a közérzetünk. Akkor ijedünk meg elő­ször, amikor mutatkoznak a baljós jelek. Ilyenkor ismé­telgetjük, hogy az egészség a legdrágább kincsünk, akinek egészsége van, mindene van: az egészséget semmilyen va­gyon, pénz, érték nem pótolhatja... Ez így is van. Csak az megértő igazán, aki már fel­gyógyult egy-egy súlyos betegségből, netán lebegett az élet és halál között. Még az a szerencse, hogy az orvostudo­mány szinte a reménytelen esetekben is segít. Amikor meg­gyógyultunk, rájövünk, hogy az egészségünkkel is gazdálkod­ni kell. Gyakran mondogatjuk, hogy korunk, a rohanó, gyorsu­ló idő jegyében mozgatja az embereket. A technika gyors előrehaladása, a modern gépek, a vegyszerek, a szinte csodaszámba menő különféle kémiai, fizikai eljárások, nem­csak az előbbrehaladást segíthetik, hanem az emberek egész­ségének ártalmára is lehetnek. Főként akkor, ha nem kez­dünk hozzá idejében az ártalmak kivédéséhez. Egészségűnk megóvása, az okosabb, értelmesebb élet­módra való törekvés jegyében készült el a Nógrád megyei KÖJÁL egészségnevelési osztályának idei terve. Alakuló el­képzeléseket, tennivalókat foglal magába, amelyben jó] tük­röződnek Nógrád megye egészségügyi feladatai. Gondoljunk csak a korszerű táplálkozás népszerűsítésére, a rendszeres testmozgás gyakorlására, a szabad idő ésszerű kihasználá­sára. Akad bőven tennivaló a környezetvédelemben, a váro­sok, községek tisztaságának megteremtésében. Vagy vegyük például a dohányzást, a túlzott alkoholfogyasztást. A felvi­lágosító, okos szóból soha nem elég. És ha tíz terhes kis­ír; ma közül néggyel vagy öttel sikerül megértetni, hogy s; slendő gyermeke egészségét Védi, ha legalább a ter­hesség, a szoptatás idejére abbahagyja a dohányzást, már eredményt értünk el. A fiataloknak sem használ a korai cigaretta, vagy az egyre inkább divattá váló sörözés, frőcs- csözés. Mondogatjuk azt is. hogy elhízott nemzet lettünk. Ra­gaszkodunk a belénk rögződött rossz szokásokhoz, a zsíros húsokhoz, agyonrántott főzelékekhez. Hiába a sok felvilá­gosító cikk, szebbnél szebb plakát, kiadvány, nehezen szok- juk meg az ésszerű táplálkozást. Az egészségnevelési osztály bőven iktatott munkatervébs a korszerű táplálkozással foglal­kozó tudományos előadásokat, tanfolyamokat, vetélkedőket. Mindezekre a feladatokra nem egyedül vállalkozik. A tennivalókat megvitatják és összehangolják a Vöröskereszt­tel. a Hazafias Népfront megyei bizottságával, a szakszerve­zetek megyei tanácsával, számítanak a_ KlSZ-esek segítsé­gére. Az együttműködést szóbeli és írásbeli megállapodás támasztja alá. Annál is inkább, mert az egészségnevelés nem csupán az egészségügy, hanem az egész társadalom feladata. A megelőzésre utalnánk elsősorban. Könnyebb megelőz­ni a bajt, a betegséget tanáccsal, esetleg gyógyszerrel, segí­teni az embereket, mint később a már elhatalmasodott be­tegséget, bajt gyógyítani. Főleg az üzemegészségügyre vár­nak nagy feladatok ezen a téren. Az egészségnevelési osztály a maga eszközeivel mindehhez támogatást, segítséget ad, Mert akármilyen régi a közmondás, napjainkban is sok jg.—íCT0t fejez ki. megszívlelendő, hogv „ép testben, ép a lé’eV’. Az lenne a kívánatos, ha mindez napi gyakorlattá válnék. —cs.— neveléséről megelőző és iskolai nevelésé­ben. Mind több cigánycsalád gyermeke részesül óvodai, nap­közi és diákotthoni ellátás­ban, a család szociális helyze­tét figyelembe vevő társadal­mi juttatásokban. Évről évre csökken azoknak a cigány- gyermekeknek a száma, akik kiésve kezdik meg iskolai ta­nulmányaikat. Eredményes munkát végeznek azok az óvónők és általános iskolai Kistoronyén felelősségteljes, takarékos gazdálkodás pedagógusok, akik különleges pedagógiai törődéssel igye­keznek felszámolni a korábbi nevelési hátrányt és tervsze­rűen, speciális programokkal fejlesztik a gyermekek szemé­lyiségét. Továbbra is jelentős gond azonban, hogy még min­dig kevés cigánygyerek végzi el az általános iskolát a tankö­telezettségi időn belül, viszony­lag sokan megrekednek az ál- 'talános iskola felső tagozatán. Éppen ezért már az isko­láskort megelőző időszakban is többet kell törődni velük, és arra kell törekedni — hangsúlyozza az intézkedési terv —, hogy a cigánygyer­mekeket felvegyék az óvodá­ba, a napközibe, a diákotthon­ba. A minisztérium — egyebek mellett a gyermekek érdeké­ben is — nagy jelentőséget tu­lajdonít a cigány felnőttek munka melletti oktatásának, ezért felhívja a tanácsok, a társadalmi szervek, s minden érdekelt figyelmét az ezzel kapcsolatos tennivalókra. Az ide! esztendő fenntar­tási költségvetéséről és a fej­lesztésre szolgáló összegről döntött csütörtökön délután a Kisterenyei nagyközségi közös Tanács. Már a tervek összeállításánál figyelembe vették a takarékos, mérték­tartó gazdálkodást, arra tö­rekedve, hogy az ellátás ed­digi színvonalát megtartsák. Arra is figyelemmel voltak, hogy a tervekben helyet kap­janak a tanácstagi beszámo­lókon felvetett javaslatok. I Ami az elmúlt év eredmé­nyeit illeti, a tanács nagy gondot fordított az utak, hi­dak karbantartására, felújí­tására, minderre közel egy­millió forintot költöttek- így rendbe hozták a Szomszéd K. utat, a Béke, a Lenin, Baj- csy-Zsilínszky út, Felszaba­dulás, Szénégető utat —hogy csak a legfontosabbakat em­lítsük. Hetvenezer forintba került az orvosi rendelő és lakás tetejének rendbehoza­tala, új olajkályhákat vettek a bölcsődébe, telefont kapott az öregek napközi otthona. Ami a fejlesztést illeti, befe­jezték a mozgalmi szolgálta­tóházat, a tizenkét tanter­mes áJtalános iskolában már tanítanak. Az idén kétszázezer forin­tot költenek a közvilágítás­ra, százezret a Népkert park­jára, közel háromszázezret a köztisztaságra. Az utak, hi­dak az idén sem lesznek „mostohagyerekek”, több mint hatszázezer forintot terveznek a munkálatokra. A tanács ebben az évben is számít a nagyközség la­kosságának, az ottlevő üze­meknek, társadalmi munká­jára. Huszonkét lakást sze­retnének szeptemberre átad­ni. Emellett négy pedagógus szolgálati lakást is építenek. Gondot jelent a Rákóczi-te- lepi óvoda. Ezzel kapcsolat­ban tárgyalnak az illetéke­sekkel. Mindent összevetve a tanács az Idén mértéktartó, takarékos gazdálkodással kí­vánja szolgálni a nagyközség előbbrelépését. r Uj zsírpótló anyag Az NDK élelmezéstudomá­nyi kutatói új zsírpótló anya­got fejlesztettek ki. Az SHP nevű, nemes növényi anya­gokból nyert készítmény ka­lóriaszegény élelmiszerek elő­állításánál jól hasznosítható. Az SHP alkalmazásával ké­szített majonéznél például a növényiolaj-tartalmat 84-ről 24 százalékra csökkenthetik, ami azt jelenti, hogy a 100 grammra jutó energiaérték 3 350-ről 1 340 kilojoule-ra csökken. .......................................................................................................................................nimmniimimiiimmiimimiiiHiMmimmninn............................... A rcok a tanácsból KSzgoridek a volán melleit Jánoska László, a balassa­gyarmati helyijárat sofőrje nem panaszkodhat arra, hogy népszerűtlen. Szinte minden méteren ismerős int fel neki, szinte minden felszállót isme­rősként üdvözöl. Igaz, a meg­állóban szorongó iskolások nem rendesnek az örömtől, mikor érkezni látják; köztu­dott, hogy „Jánoskánál” nincs bliccelés. Ha beáll a sárga busszal, már kerülnek is elő a kétforintosok, bérletek... — Kiskölyök korom óta itt élek Balassagyarmaton, nem csoda, ha sok az ismerősöm. A körzetemben is személyesen ismerek mindenkit, higgye el, ettől is függ a jó tanácstagi munka. Nekem nem kell kü­lön fogadóóra, megyek az ut­cán, vagy a busszal, megállí­tanak az emberek, ha baj van és már folyik is az esz­mecsere. Mondjak valamit? Aki a tanácson gyarmati, azt is mind ismerem gyerekkora óta. Az elnököt is. Jól jön egy kis gyerekkori ismeretség a magamfajta tanácstagnak! •— hunyorít hozzá a szemével. Sorolja, mi mindent harcolt ki körzetének, / tanácstagsága tíz esztendeje alatt. Az egész körzetet sikerült például be­kapcsolni az ivóvízhálózatba, a Kolozsvári utcában pedig már a szennyvízlevezető csa­torna is elkészült. Ennek foly­tatása lenne most a soron kő­vetkező feladat, dehát bizony elég szűkösek a város anyagi lehetőségei. Mindegy, majd­csak kitalál valami okosat, gyakorlata van már ebben. Mert a Kolozsvári út. kijárá­sa sem volt egyszerű, a végén aztán csak sikerült összehoz­ni a dolgot, a tanács az anya­got adta, minden egyebet — még a tervrajzot is — társa­dalmi munkában készítettek el. Valami ilyesmit kel] majd most is megszervezni. — Rámenősség is szükséges ehhez a megbízatáshoz. Nem elég ám az, ha az ember be­gyűjti a panaszokat, javasla­tokat, aztán egy papíron szé­pen leadja. Aztán várhat, ha nem megy utána. Először nincs pénz, nincs ez, nincs az. Végül az ember csak kap egy halvány ígéretet, no, ezt aztán meg lehet lovagolni, lehet rá hivatkozni. Ha ígéret van, már csak idő kérdése az egész. Az ígéret pedig hamar meg­születik, az ember nem kér oktondiságot, és a tanácsnál is tisztában vannak vele, mi­re lenne szükség. — Mondhatnám még ered­ményként a Kemerovo utca köves útburkolatát, de megint hozzátehetem, hogy a körzet másik három utcájában fülig ér a sár, ha esik, vagy olvad, tehát az eredmény részered­mény. Ezzel már meg Is mondtam, mik lennének a so­ron következő tanácstagi te­endőim. Nehéz lesz kihajta­ni. Az ember megérti ugye a város gondjait Is, de a vá­lasztóit is szem előtt kell tar­tania... — Jó körzet ez — mondja. — Aktívak, érdekli őket a város. A társadalmi munká­ért sem kell könyörögni, jön­nek szívesen. Lesz is erre szükség, ahogy én most elné­zem a dolgokat... Két forduló közötti negyed­órában szokott a tanácsiakhoz bekopogtatni, ismerik is őt. Felesége és a három gyerek megszokták már, hogy a csa­ládfő közügyekben is stírög- forog, egyébként is Jánoska László igyekszik úgy intézni, hogy a család idejéből azért ne nagyon kelljen elcsípni, így szabadnapjait szánja ál­talában a tanácstagi teendők végzésére. — Tízezer forintot kapok egy évben a körzetem rend­ben tartására — tereli el a szót önmagáról. — Hogy en­nek a tanácstag! alapnak mi a sorsa? — nevet, majd is­mét komolyra fordítja a Szót. — Tavaly az egészet — más közeli körzetekkel együtt — az Ifjúsági úti iskola és óvo­da számára ajánlottuk f?l a gyermekév alkalmából. Ebből a pénzből tudtak aztán hűtőt beszerezni, ami nagyon hiány­zott már a napközis konyhá­ra. Hát ez lett a sorsa annak a tízezernek... — Családi ügyekben kérik a segítségét? — Nem. Nyugodt népek lak­nak errefelé, nincs ilyesmire szükség. Sok az új ház, ker­tek vannak, jók a lakáskörül­mények. Csak a szennyvíz, meg az út, az a gond. Ha a kövezést, meg a csatornát „kijárom”, meg is pihenhetek a „babéraímon”.,. W. Szirmai Éva NÓGRÁD — 1980, január 25., péntek 5 r

Next

/
Oldalképek
Tartalom