Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-14 / 292. szám
Az anyag ne vesszen el... (IV.) Az egyre drágább víz Van olyan település legnagyobb folyónk partján, amely szinte vízen áll, s mégis, húsz kilométer távolságból, csővezetéken át kapja a nélkülözhetetlen folyadékot, a tiszta ivóvizet; a sajátja annyira szennyezett, hogy öntözésre sem jó... S egy másik adalék témánkhoz, még inkább • elgondolkoztató. Idén — a legmelegebb időszakokban — háromszáz településen, azon belül ötvén városban — közte Balassagyarmaton — kellett átmeneti vízkorlátozást elrendelni. A víz: értékesebb — s mind drágábban megszerezhető — nyersanyagunk. Ugyanakkor felszíni vizeink kilencvenhat százaléka a határon túlról érkezik. Gyakran nagyon szennyezetten. S ezért vízgondjaink enyhítése elképzelhetetlen a fokozódó nemzetközi együttműködés nélkül. Amire már vannak biztató példák. Igaz, az ellenkezőjére is. Ha valakinek olcsó Látszatra a korábbban állí- tottakat cáfolva: a víz olcsó. A fölhasználónak — bár a legutóbbi időben két ízben emelték a termelői árat — mindenképpen az. Az ivóvíz minden köbméteréhez például kétszer annyi az állami támogatás, mint amennyit a fogyasztó fizet; az ő pénztárcáját a ráfordítások egyharma- da terheli csupán. Véletlen-e, hogy pazarló a fölhasználás, s nem jut kellő figyelem arra, mi a sorsa a szennyezett víznek?! Elgondolkoztató arány: a városi, emeletes épületben élő családok a huszonöt-harmincszorosát (!) használják fel annak a vízmennyiségnek, amennyit a községben, saját családi házban lakó. s a maga kútjáról vizet vevő család fogyaszt. Ennek ellenére a vízdíj a családi kiadások között nem szerepel lényeges tételként, még ott sem, ahol van vízóra. Fölmérések igazolták: a közműves vízellátásban részesülő családoknál a ténylegesén igénybe vett mennyiség 15—17 százaléka folyik el fölösen, figyelmetlenségből, nemtörődömségből, felelőtlenségből. Az ellenőrök találtak olyan helyet, ahol hetedik órája hű- tötték a csapból folyó vízben az egyetlen üveg üdítő italt, ami már nem fért be a hűtő- szekrénybe... Így némi kesernyés mosollyal nyugtázhatjuk azt az örvendetes tényt, hogy 1980 végére a lakosság háromnegyede vezetékes — egészséges! — vízzel ellátott településen él majd. Milliórdolc itt és ott Bármennyi pénzt kémének a fölhasználóktól a víz köbméteréért, előteremtésének költségeit akkor is jórészt a társadalmi közóg pénztárból kell fedezni, mert akkorák a költségek, különösen a tisztítás esetében. A vízszennyezés közvetlen kára évente már 1,5— 1,8 milliárd forint; egy évtized alatt megkétszereződött. Holott ugyanezen évtized alatt csupán a vízminőség védelmére 8,5 milliárd forintot költöttek el. Ennek híján — mondják a szakemberek — vizeink tekintélyes része föl- használatlanu] elszennyeződött volna. Ha behunynánk a szemünket, akár imponáló adatokként is hallgathatnánk: 1,1 millió köbméterrel bővült Ötletes újítás Egyszerű, könnyen megvalósítható készüléket alakított ki a polietilén zagskók szájának nyitására Pap Károly villany- szerelő Pásztón, a Váci Kötöttárugyár gyáregységében. Az újító a csomagolásnál szükséges anyag ily módon történő szétválasztásával gyorsabbá tette a termékek szállításra való előkészítését. Képünkön Koczka Gyuláné minőségei- lenőr és Fekete Istvánné csomagoló a praktikus szerkezet segítségével végzik munkájukat. — kj — 1970 és 1978 között a napi ivóvíz-felhasználás, s a tavalyi, összesen hatmilliárd köbméteres — népgazdasági — fogyasztás 1990-re már 12 milliárd lesz. De: mennyiért?! Sokféle ügyetlenségünk növeli a természeti tényezőkből következő terheket. így például a hatvanas években vízszegény területeken víz- igényes iparágak új telepek sorát hozták létre, 30 ezer fővel növelték a foglalkoztatottak létszámát; a folyamat ma sem szűnt meg, de lelassult, szempont lett — mert növekvő költség — a vízszerzés lehetősége. Ez az egyetlen tény is érthetővé teszi a Minisztertanács közelmúltban hozott határozatát az ipari vízgazdálkodásról, hiszen már vannak példái annak, hogy a jelentős termelésbővítést a vízfelhasználás fokozása nélkül oldották meg nagyüzemek. Az a baj, hogy ezek példák még, s nem az általános gyakorlat jellemzői. Holott a vízgazdálkodás elnevezés egyben a feladat megjelölése is, mert gazdálkodni kell. A népgazdaság egésze, a társadalmi élet bénulna meg ennek mellőzésével, hiszen az iparban a víznek ma már semmivel sem kisebb a jelentősége, mint más nyersanyagnak, vagy akár a termelőberendezéseknek. Közérdek, közteendő Vannak megyék, ahol minden száz lakosból 90—91 vezetékes vizet használ, s olyan hasonló közigazgatási egységek szintén, ahol ez a szám alig halad túl az ötvenen. Nagyok ma még a területi aránytalanságok, ahogy a települések közötti eltérések szintén tetemesek. S akkor csak említjük a termelőágazati teendőket. például az ipari vizek többszöri felhasználásának széles körben történő alkalmazását, a mezőgazdasági területek belvízkárainak csökkentését, a folyók védőműveinek építését, s annak a. feszültségnek a feloldását, amit a víztermelő képesség és az elosztó- hálózat egyensúlyának, illetve a kiegyenlítő tárolóknak a hiánya okoz. Furcsán hangzik, de így igaz: a legutóbbi másfél, két évtizedben hazánkban — a fejlett ipari országokban már korábban — a víz az értékes 'nyersanyag rangjára emelkedett. Ezt azonban a közgondolkodás lassan észlelte, s még lassabban érvényesítette a gyakorlatban. Ezért a közérdek, ami a vízgazdálkodásban rejlik, egyben közteendő. Mészáros Ottó (Következik: A konstruktőr lelkiismerete) A gazdasági vezetők beszámoltatása Sok pártszervezetben ismét és újra felvetődik a megyében egy látszatra fox*- mai kérdés: sok-e vagy kevés a beszámoltatás? És egy bonyolultabb: hogyan lehetne növelni az ellenőrzés segítő szerepét, hatékonyságát? Egyik sem ok nélkül való. Tapasztalni ugyanis, hogy a pártszervezetek egyikében-másikában az utóbbi időben feltűnően megnőtt a gazdasági vezetők — ebben is főként az első számú vezető, az igazgató, a vezérigazgató — beszámoltatása. Ennek is főként az írásos formája. Az ilyen helyeken gyakorlatilag az a helyzet, hogy a gazdasági apparátust a jelentés fogalmazása görnyeszti, a választott tisztségviselőket pedig az olvasnivaló sokasága nyomasztja. Gyanítható, hogy ez sok időt, energiát rabol el éppen az időszerű tennivalóktól, a cselekvéstől. NEM TÖBBET, HANEM JOBBAN Az ellenőrzés e módszerének helyenkénti megsoka- sodását azzal indokolják, hogy a pártszervezetek feladata — s a helyzet is megkívánja — az ellenőrző munka fokozása. Ez alapjában fedi is a valóságot. Hiszen az ellenőrzés —, ha jól alkalmazzák —, nagy segítséget adhat a problémák megoldásához, ösztönzést az eredményesség fokozásához. És éppen e vonatkozásban kell a politikai vezetésnek segítenie a gazdasági vezetést; kiállni a kezdeményező szellem, a bátor, felelősségteljes irányítás, a korszerű gondolkodás mellett. Az olyan vezetési stílus érvényesüléséért, amely a teljesítmény alapján mérlegel. Ehhez azonban semmiképp sem elegendő ’ pusztán az ellenőrzések számának gyarapítása. Az esetek nagy többségében eddig sem az volt a gondunk, hogy kevés lenne az ellenőrzés. Nem több, hanem jobb ellenőrzésre van szükség! Mellesleg az ellenőrzés fokozása nem azért szükséges — minit helyenként tudni ’ vélik —, mert „bajban vagyunk”, és munkánk nem hozza sok területen azt, amit szeretnénk, hanem mert az ellenőrzés a végrehajtás rendszerében fontos eszköz, állandó feladat. A pártszervezetek jelentős része maga is segíti, hogy a beszámolók valóban elérjék céljukat. Egyebek mellett ’ azzal, hogy nem csupán a tervteljesítés ciklusaihoz kötik a beszámolást. nem is a divatos témákhoz, hanem az adott terület helyzetéből, legfontosabb feladataiból indulnak ki, s ebben és erről kérik a gazdaságvezetés tájékoztatását, véleményét. Ezzel tulajdonképpen úgy irányítják a beszámolást, hogy az az adott terület leglényegesebb kérdéseire irányuljon, ebben alakuljon ki az egy nyelven beszélés és az egységes cselekvés. BIZALOM ÉS TUDATOSSÁG A beszámoltatás indítéka azonban nem egy helyen tisztázatlan, sőt célja sem egyértelmű. Gyakran érvényesül az a felfogás, miszerint „régen volt testület előtt”, vagy a „valami nincs rendben nála”, vagy amikor az ellenőrzést tűzoltásra korlátozzák, mert végtére is „fel kell tárni a hibákat”. Az ilyenfajta esetekben a beszámoltatás aligha tölti be tényleges szerepét. Legfeljebb valamit feltár —, de egyáltalán nem bizonyos, hogy a tényleges problémákat —, valamit megállapít, de ritkán megy ezen túl. Pedig az ellenőrzésnek is arra kell irányulnia, hogy megfelelő feltételeket teremtsen a tervek, határozatok végrehajtásához, valóban feltárja a tényleges akadályozó tényezőket, s intézkedések kezdeményezésével segítse a feladatok megoldását. Mindehhez nélkülözhetetlen a bizalom és a tudatosság. Vagyis a pártszervezet ne akkor tűzze napirendre egyik vagy másik vezető beszámoltatását, ha már — mint szokták mondani — ég a ház. Hanem legyen az a párt gazdaságszervező munkájának szerves része, állandó folyamat. Félelemkeltés helyett a " féréfösségérzetet kell á beszámolásnak is erősíteni. Azt, hogy a beszámoló meggyőződjön róla: a testület nem egyszerű ítélethirdető, nemcsak tudomásul veszi az elmondottakat, leírtakat, hanem vállalja a politikai felelősséget. De csak azt! S nem osztozik az egyszemélyi vezetés elvéből következő gazdasági felelősségben, nem vállalja át a hanyag munka, a tehetetlenség, a régi dicsőségből élés miatti elmaradás megmagyarázását, s az olyan gazdasági, műszaki, anyagbeszerzési feladatokat, amelyekhez semmi más feltétel nincs — csak a pártszervezet tekintélye. Ezzel egyszer-másszor és nagyon meghatározott esetben persze lehet élni, de a pártszervezet tekintélye nem akkor erős és nagy, ha az igazgató, vagy más vezetők helyett dolgozik, hanem ha olyan káderpolitikát folytat, hogy a vezetők meg tudják oldani a funkciójukban körülhatárolt feladatokat. És ha már a beszámolónál tartunk — sokszor azt tartják jó vezetőnek, aki szép jelentést tud készíteni. Hogy milyen jelentést, beszámolót készít valaki, az egy dolog; s külön öröm, ha ennek is mestere! Ám a lényeg mégis azon van: hogyan tudja — a dolgozókkal együtt — a terveket, célokat, határozatokat helyileg megvalósítani, s ebben milyen a személyes teljesítménye, példamutatása. FONTOS. AM NEM EGYEDÜLI MÓDSZER Mit tartanak némely pártszervezetben jó jelentésnek? Megesik, hogy azt, ami az eredményeket sorakoztatja fel, és csak úgy szőrmentén megemlíti, hogy természetesen vannak még gondok is. A jó és rossz valamiféle arányának fölállítása aligha vezetne eredményre. Annyi azonban mégis idekívánkozik, hogy mindenütt egyértelműbbé kell tenni: mire irányuljon a beszámoltatás. Hogy alapvetően négy nagy területe van — a tervezés, a gazdálkodási tevékenység, a szervezet működése, belső irányítási 1 rendszere, a vezetők személyes tevékenysége. Ezem belül azonban minden idő- sza kban és munkahelyei* más és más a leglényegesebb, a legidőszerűbb. Egy azonban bizonyos: a beszámoltatás az eredményekről önmagában kevés, aa önelégültség melegágya. Erről is úgy kell szót váltani, hogy a politikai munka számára adjon* tanulsá- 'got: Nagyon lényeges, hogy a pártszervezet ne csak rögzítse a helyzetet. A beszámoltatást végző testület tagjai is tájékozódjanak, hogy ne csak hállgatói, hanem aktív részesei legyenek a beszámolónak. A gazdasági vezetők beszámoltatása a párt gazdaságirányító, szervező és ellenőrző tevékenységének szerves része, fontos módszere, de nem egyedüli mód- szexe. A mindenkori helyzet. a feladat jellege, a megoldás ' módozata határozza meg, hogy melyik ellenőrzési forma alkalmazása a leghatékonyabb. B M. Elégedetlenek vagyunk Mindig többet akarunk H itvallása ez Molnár József üzemvezetőnek, a tolmácsi Erdőkémiában. De nemcsak ő vélekedik így hanem munkatársai is. — Mintha kisördög bújt volna belénk. Ami van, az nem elég nekünk. Nem akarok valótlant mondani, ezért inkább, ha megengedi papírból beszélek. Egyébként sem tudom a számokat pontosan fejbe tartani, mert van belőle elég — kezdi a beszélgetést az üzemvezető, miközben íróasztaláról több gépelt lapból álló papírköteget emel ki, s néhány pillanat múlva így folytatja: — Ez év első tíz hónapjában az éves termelési tervünket 97,8 százalékra teljesítettük. Ez art jelenti, hogy időarányosan 10 százalékkal haladtuk meg az év eleji elképzeléseket. Csak annyit termeltünk, amennyit eladtunk. Készletünk jóformán alig 'van. Decemberben is arra törekszünk, hogy az 1980. januári indításhoz, a zökkenőmentes átmenetet biztosítsuk. Eredmé- nveink még jobbak lennének, ha nem kellett volna túlteljesíteni a faszéntermelési programunkat. Erre központunktól kaptunk utasítást, mivel a tőkéspiacon növekedett a kereslet. Be kellett segítenünk, mert az ezzel foglalkozó testvérgyárunk nem tudott eleget tennx a váratlanul megnövekedett követelményeknek. Bevallom nem lelkesedtünk érte, mert a faszén nem hoz nyereséget. — Hát akkor mi hozta a jó pénzt? Az oldószerek, a hígító- és a növényvédőszer- alapanyag? — Az előbbieket a desztillációs üzemben állítjuk elő. Az innen kikerülő termékek alkotják az éves árbevételünk 80 százalékát és csaknem teljes egészében a nyereséget — érzékelteti a 22—23 főt magába foglaló üzem döntő szerepét, fontosságát, gazdálkodásának jelentőségét Molnár József, majd így folytatja: — Mi adjuk a vállalat nyereségének kétharmad részét. Megtehetjük, mert csak olyan termékeket gyártunk, ami nyereséget hoz, kivéve az előbb említett faszenet. Az ilyen termékek gyártására a kényszer vitt rá bennünket. A mi megtermelt nemzeti jövedelmünket nem adjuk oda ingyen senkinek sem. Ezért például kihagytuk az exportot. Olyan termékek gyártását is megszüntettük, amiből keveset rendeltek a belföldi fogyasztók. Nem máról holnapra, hanem jó előre szóltunk az érdekelteknek, hogy leállítjuk termelésünket, gondoskodjanak nagyobb mennyiség beszerzéséről, vagy keressenek valamilyen más helyettesítő anyagot. A gazdaságosság és a hatékonyság szellemét hatja át a jövő évi pi’ogramjuk is. — A kapacitást kizárólag belföldre, a vevők igénybejelentése alapján 105 százalékra lekötöttük. Eddig még nem csalódtunk, mert az igénybejelentést teljes egészében konkrét megrendelések követték. Reméljük, így lesz 1980-ban is. Termékösszetételünk alapjában véve azonos lesz az 1979. évivel. Csupán a cellhígítónál kívánjuk megduplázni a termelést, de csak abban az esetben, ha a központunk biztosítja hozzá a feltételeket. Ennek megduplázására azért vállalkozunk, mert jó nyereséget hoz. Mi pedig jövőre sem a mennyiség bővületében élünk, hanem minden vállalkozásunknál azt mérlegeljük; hoz-e nyereséget és mennyit? Csak ezután mondunk igent, vagy nemet. Faszénből például 1980-ban sem termelünk többet, mint az idén, pedig úgy hírlik, hogy termelése nyereséges lesz. Azért döntöttünk így, mert a faellátás rapszo- dikus, akadozik. Tetézi ez irányú gondjainkat, hogy nem azt a fajtát kapjuk, ami nekünk kell, ami a gazdaságos termelést biztosítja. A valóban tiszteletre méltó sikerekben jól tükröződik a vezetői hozzáértés, céltudatosság, következetesség, a munkáskollektíva szorgalma, lelkesedése, célratörő akarata. De igen perdöntő szerepe van a szilárduló fegyelemnek is. — Akik csak kapni akarnak, akik kilógnak a sorból, azoktól megszabadulunk. Illetve eddig még idő előtt to- vábbálltak. Nem érezték jól magukat a fegyelmezetten dolgozó kollektívában. Nálunk nem lehet büntetlenül italozni, fegyelmezetlenkedni, mert zsebre megy a játék. Ma már eljutottunk odáig, hogy a telephely dolgozói tudják, tapasztalják, hogy a fizetésemelés és a jutalom nem jár, hanem csak adható. Azt is tudják, mikor, kinek és miért? Vonatkozik ez a törzsgárdára is. Ha közülük valamelyik lusta, nem látja el a feladatát, figyelmeztetjük. Egy igazolatlan mulasztás és három figyelmeztetés után a kollektív szerződésnek megfelelően töröljük a törzsgárda soraiból. Ez is mutatja, hogy nálunk a törzsgárdatagság nemcsak a gyárban eltöltött hosszabb idejű munkaviszonyt jelent, hanem velejárója a példás munkának. Ha már itt tartunk, még elmondom, hogy eddig a tervezettnél 12 fővel kevesebbel oldottuk meg termelési-gazdálkodási feladatunkat. Emiatt jelentősen nőtt az átlagkereset, jóval túlléptük az engedélyezett bérszínvonalat. Ezért biztosan a fejem veszik, de inkább én, legyek a vesztes, mint százegy- néhány ember csalódjon. Egyébként örömmel mondhatom, hogy a testvérgyárak között nálunk a legmagasabb a béi’színvonal. — A bérszínvonal-túllépést ellensúlyozza a tisztességes gazdasági eredmény — vetem közbe. — Igen, de az előírásokat mindenkinek be kell tartani! A z előbbi sem fékezi a rugalmas, az új iránti fogékony vezetői felfogást és gyakorlatot. Az üzemvezető határozottan vallja: Egy idő után a mostani termékek is régiek lesznek, ezért már most kell gondoskodni felváltásukról, illetve ahol lehet korszerűsítésükről. Ennek megfelelően két területen folytatják a gyártásfejlesztést, a meglevő termékekből az an a érdemesesket korszerűsítjük, ugyanakkor újabbak kísérletezésével is próbálkoznak. j Az előbbiek is érzékeltetik,’ amit Molnár József a beszélgetés utolsó perceiben mondott. Mi sohasem állítjuk, hogy minden rendben megy nálunk. Továbbra is, jó értelemben véve elégedetlen ek maradunk. Irenes*» J NÓGRÁD - 1979. december 14., péntek 3 r
