Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)

1979-12-28 / 302. szám

Milyenek a mai fia falok?

Éjféltől hajnalig

Súlya a szónak, a tettnek

Cikksorozatunkban az ifjúság helyzetének néhány időszerű kérdésére kerestünk választ. Tulajdonképpen arra: az idősebb nemzedék, a tapasztaltabb generáció — közöttük a legkülönfélébb foglalkozásúak — az ifjúsággal hivatalból és nem hivatalból törődök, hogyan látják a mai fiatalokat, s tapasztalataik birtokában milyennek ítélik meg e nemzedéket? Sorozatunk befejezéseképpen

Krätsch mer Lajossal, az Üvegipari Művek salgótarjáni öblösüveggyára pártbizottságának titkárával folytattunk beszélgetést.

• -*

— Véleményem szerint, az ifjúsággá] kapcsolatos megállapítások, ítéletek mégha igazak is, idővel elcsépeltté váltak. Sokkal többet beszélünk „kinyilatkoztatunk” róluk, mint amennyit valójában, kézzelfoghatóan teszünk értük. Ez nem nézőpont kérdése. Ez tény. Tudják mindazok, akik szót váltanak velük, ismerik hibáikat és erényeiket — mondotta bevezetőül Krätschmer Lajos.

— Mégis, milyenek hát a fiatalok?

— Se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint az előző nemzedék volt. Csakhogy a körülmények jelentősen megváltoztak! És ebből az aspektusból, nem pedig a frázismagaslatról kell őket megítélni, vannak gondjaik is. Alapvetőnek tartom például a helytelen értékítéletüket, ami bizonyos területen megnyilvánul. Persze, ennek a gyökere részben a szülői magatartásban leledzik. Az úgynevezett „majomszeretetnek” tulajdonképpen .az .alapja érthető is, hiszen minden emberben benne van, hogy saját gyermekének jobb sorsot akar, nyugod- tabb körülményeket. Ám, amikor ez kizárólagossá válik, hogy úgymond a gyerek mindent készen kap, semmiért nem kell megküzdenie, hadakoznia, izzadni és örülnie, ak-- kor a könnyen jött ajándék, vagy egyéb dolog igen köny- nyűnek is találtatik. Nem ösztönöz, nincs személyes értéke.

— Nem a múlt nosztalgiája diktálja ezeket a mondatokat?

— Meglehet. De nem voltak Ily gyakori nevelési kudarcok, mint manapság. Egy példát hadd mondjak el. Esztergályos inaskoromban egy brigádba való bekerülésnek igen tekintélyes rangja volt. AZ ott dolgozók szakmai tekintélye szinte határtalan volt, mégha alkalomadtán elcsattant egy-egy pofon is. De mi a „nagy öregekre” mindig elragadtatással néztünk fel. Ezt a féle tiszteletet: szülők, munkatársak, tanárok stb. iránt nem nagyon érzékelem.

18 milliárd tonna só

Talán a só a világ egyetlen nversanyaga, amely maradéktalanul kielégíti a föld lakosságának szükségleteit — már évezredek óta Az ősi Egyiptomban a tengervízből párolták, a római birodalomban a sóbányákból nyerték.

A középkori Európában, Így Oroszországban is, már sófözőmű- heiyekben állították elő ezt a fontos anyagot.

Aríyomovszk városa (a régi nevén liahmut), amely nemrégen ünnepelte 400. születésnapját, a sótermelés egyik történelmi központja. Ezt a régi dokumentumok is bizonyítják. ősidők óta folyt ezen a területen a sókiter- melés. 1870-ben A. Karpinszkij geológus kutatásai tudományosan is feldolgozták az itteni sótelepek geológiáját. Az élet igazolta a tudományt: 100—150 méter mélységben nagy sótelepeket találtak. 1872 — 1873-ban indult meg az intenzív munka, és a termelés fejlesztése nyomán Oroszország 1900-ra só- kitermelésben lehagyta Angliát, Németországot, az USA-t és Franciaországot. A modern tudományos kutatások megállapították, hogy 170 négyzetkilométer területen 19 rétegben mintegy 18 milliárd tonnányi sókészlet helyezkedik el e körzetben. A mai modern automata és félautomata gépekkel folyó termelés eredményeként van olyan bánya, amely naponta 16— 18 ezer tonna sót ad.

Nagyon fontos feladat a sóbányászat állandó fejlesztése, hiszen a só a háztartásoktól az élelmi- sz :' páron át a modern vegyiparig az 'let minden területén szükséges.

E kötődésnek a hiánya jórészt az idősebb generációnak róható fel...

— Egyetértek, részben rajtunk múlik. Vagyis azon, mennyire minde'nnaposak és érzelmileg is mélyek a törődéseink az ifjabbakkal. Mennyi időt és „áldozatot” szentelünk rájuk? Ezeket nem lehet „lel- kifröccsökkel”, atyai intelmekkel pótolni, hébe-korban.

— A szülő-gyermek viszonyon túl, gondok vannak a fiatalok közéleti szerepléseivel, mozgalmi munkáival is. Nemrégiben egy előterjesztésben olvastam: közömbösek a fiatalok, félrevonulnak a közélettől.

— Ez nem igaz.

— De igaz, mert valóban unalmasak a gyűlések, kevesen szólalnak föl a fórumokon. Néháríy hete voltam egy tanácstagi beszámolón, s a közel másfél ezer lelket számláló választókerületből egyetlen negyven éven aluli sem jött el...

< — Miért, a felnőttek szeretnek olyan gyűlésekre járni, ahol a fölszólalók a felhőkben járnak, olyasmiről és úgy beszélnek, hogy senki nem ért belőle semmit? Mi is alig várjuk, hogy az ilyen időpazarló üléseknek mihamarabb vége legyen. És effélék még vannak bőven. Nem csoda hát, ha az ifjúság egy része már eleve előítélettel közeledik egy-egy fórumhoz. Ez a véleményem a kérdés mozgalmi oldaláról, a tanácstagi beszámolókról történő távol maradások okát nem ismerem. De még egy megjegyzés: itt, a gyárban még egyetlen olyan fiatallal sem találkoztam, aki valamilyen kérésünk, megbízatásunk elől kitért volna. És az összejöveteleken is ez a helyzet: a fölszólaló általiban akkor és addig beszél, amíg annak értelme van. Ha leintjük, nem mérlegeljük, nem értékeljük kritikájukat, véleményeiket, akkor jogtalan a

sopánkodás a részvétlenségen, a passzivitáson.

— Ha jól értelmezem, akkor a vezérelv: a közvetlen, személyes kapcsolat, vezetők és beosztottak, ifjak és idősek között.

— Ahol a KISZ- és a pártmunka a formai kérdésekre, a fórumokra, a gyűlésekre helyezi a hangsúlyt, a demonstrációt, a látványt -lényegesebbnek tartja, kimondva- kimondatlanul; mint a mindennapi, jóval kisebb látvány- nyál bíró, de mindenképpen eredményesebb munkát, akkor ott komoly hibák vannak. S ez a fajta munka, voltaképpen arra ösztönzi az ottlevő- ket, hogy időszakonként részt vegyenek egy-egy „nagyszabású” akcióban. Mondanom sem kell, hogy ez a gondolkodásmód milyen magatartást szül. Persze, mindehhez olyan ifjúsági vezetők kellenek, akik tudják, hogy minden szónak, tettnek súlya van, mert a legközvetlenebb hatásokat tőlük kapják a fiatalok, s akái* vallják, akár nem, mindegyikükben ott van az alkalmazkodási képesség. Kétlem, hogy elegendő ilyen ifjúsági vezetőnk lenne. A dolog másik oldala, hogy óriási mérvű a fluktuáció közöttük. Mire megtanulnák az alapvető tudnivalókat, vagy önszántukból, vagy muszájból, máris menniük kell. Pedig g mozgalmi képességek kifejlesztéséhez nagy-nagy tapasztalat kell, s a bizonyításra egy-két év nem elegendő.

— Gyakran hallom: ahol jó a pártmunka, ott a KlSZ-szer- vezettel sincs baj. Igaz-e ez az összefüggés?

— Részben, mert azért lényeges az önállósága a KISZ- nek. Inkább azt mondanám: a mai ifjúság olyanná válik, amilyenné neveljük őket, s ennek az egyik legnagyobb tere a munkahelyi, a mozgalmi szféra. Ennek a felelősségét és lehetőségét kell az eddiginél jobban érvényesíteni.

T. L.

Stoff Béláné és Józsa Andrásné annak a hétfős munkabrigádnak a tagja az ELZETT gyár szccsényi gyáregységében, mely a kiváló munkabrigád cím eléréséért küzd az üzemben. Példás teljesítményeik alapján bizton számíthatnak az elismerésre. Az exportbútorzárak szerelésében mindig az elsők között jeleskednek, naponta ötezer darabot küldenek vevőikhez. — kj —;

Hatvan kilométer a Polónián

Éjfél van. A hatvani vasútállomásra köd ereszkedik, orráig alig lát az ember. A hangosbemondó gép hangja ismételgeti. „Polónia expresszvonat érkezik Budapestről az ötödik vágányra. Belföldi utazásra nem vehető igénybe!” A begördülő szerelvény csikorogva áll meg. Leszálló nincs. Egy bátyus, fejkendős nénike kapaszkodik fel a magas lépcsőn. Lengyelországba készül. Más felszállók is vannak. Egyenruhások. Megkezdődik az állomásról kigördülő vonaton az útlevél- és vámvizsgálat.

Nyelvi gondok nélkül

A Polónia expressz az egyetlen, amelyik megyénk határ- állomásán hagyja el az országot. Utasairól néha megindul a szóbeszéd. Kik és hogyan utaznak a vonato’n. Erre kerestük a választ, mikor nyomába szegődtünk a szerelvényen vámvizsgálatot végző részleg vezetőjének.

— Jó estét kívánok, magyar .vámvizsgálat — hangzik az udvarias köszöntés. Van fülke, ainelyikben magyarul köszönnek vissza, de akad olyan utas, aki füle botját sem mozgatja, legfeljebb rábámul a belépőre. Ilyenkor hangzik a kérdés: „csehi? poláci?” A nemzetiség tisztázása után az utas anyanyelvén kérik el az okmányokat. A vizsgálatot végzők gondot fordítanak a nyelvtudásra. így aztán a más nemzetiségűekkel való beszélgetés nem jelent gondot. Természetesen, csak a legszükségesebb témákra szorítkozik, hiszen a vámvizsgálatot nem ajánlatos elhúzni, köt a vo'nat menetrendje. Igaz, ilyenkor ünnepek előtt jóval kevesebb az utas. Nálunk dolgozó külföldi munkások, diákok ülnek a fülkékben, vagy nyúlnak el a fekvőhelyes kocsik keskeny emeletes ágyain. Igen sok az üres hely. így aztán az ülőhelyes fülkék is hálóhellyé - alakulnak.

Két fiatalember álmosan ül fel az egyik fülkében. Irataik rendben vannak, a csomagtartók azonban üresen ásí- toznak. Talán csomag nélkül

utaznak? Nem, csak azok más fülkében vannak. A jegy ugyanis oda szól, de itt va'n hely aludni. A bőrönd és két utazótáska átvándorolnak a hálóvá előléptetett fülkébe, s kibontáskor minden rendben találtatik. •

Télből nyárba

Ismétlődő kérdések és válaszok, egyre fogy a vizsgálatlan kocsik száma. Már régen a megye területén járunk. A kocsik fűtése nem egyenletes, egyikben nyári meleg, másikban az évszaknak megfelelő hőmérséklet. Az üléseken gubbasztok nem tudni, hogy az álmosságtól dideregnek-e, vagy a hidegtől. Az a középkorú hölgy is fázósan húzta össze panyó- kára vetett irhakabátját, akit megkértek, ugyan nyitná ki a zöld utazótáskát. Mire levette a csomagtartóról, hirtelen melege lett, s talán nem is a csomag súlya miatt, bár az is tekintélyes volt. Legfelül néhány zacskó zizicukor, alóluk azonban akkurátus csomagolásban három kiló kakaó és két kiló kávé került elő.

Ezeket a cikkeket nem lehet kivinni Magyarországról, érthető. hiszen mi is drága valutáért vesszük. A vámhatóság ilyenkor visszatartja a felderített árut.

Két kocsival odébb riadtan nyújtja iratait egy lengyel asz- szonyka. Jugoszláviából jött a férjével, aki Budapestén, egy szál pulóverben leszállt frissítőért, s valószínűleg hosszú lehetett a sor, mert lemaradt a vonalról. Minden irata a féleségénél... Ez sem jelent gondot, a határállomáson bevárja majd házastársát, s együtt indulnak haza, talán a következő Polóniával.

A vizsgálat ideje alatt a lengyel büfékocsi zárva tart. Az utasok egy része azonba'n előrelátó volt, így aztán egyikmásik fülkeajtóból, mikor kinyílik, leírhatatlan, ám egyáltalán nem kellemes „illatok” törnek elő. Szinte elmegy az ember kedve, hogy egy pillanatig is megálljon, a szolgálat azonban szolgálat. S eredményes is. Az egyik fülke „megviselt” társaságából szinte kirí

a lengyel állampolgárságú W. B. A kérdésre: visz-e haza ajándékot, azt mondja „apróságok”. Kis bőröndjéből .azonban szinte kidudorodik húsz fóliazacskóba csomagolt „Jeans” pulóver. Ez már devizabűntettnek számít. Somoskőújfalun majd leszáll a vonatról, eljárás indul ellene, s jóval köny- nvebb csomaggal indulhat tovább.

„Katowicába"

Igen sok kiutazó csomagjában ismerős bordó dobozok. Egy éve még ölték egymást az emberek, hajlandók voltak kilométeres sorokat kiállni, ma már néhol a csemegeboltokban is kapható Bá'nfi hajszesz. Annál a nyírségi fiatalembernél is kapható Bánfi-hajszesz. An- magával utazik. A másik három nő. Különböző korúak. Egyikük útlevelében a fénykép alatt az aláírás — három kereszt.

— Hová utaznak?

— Katowicába. Hangzik a válasz, de aztán kiderül, nem a magyarított nevű lengyel város a főcél, csak a határállomás. Egy korábbi útjuk során a lengyel vámhatóságok visz- szatartották holmijaik egy részét, azt szeretnék kiválta'ni.

— Hát a hajszesz?

— Azt csak úgy visszük — tehetik, nem tiltja a szabályzat.

Mire az utolsó kocsihoz érünk, már a Somoskőújfalui állomáson áll a szerelvény. Az utasok nagy része az igazak álmát alussza. A húsz pulóver ügyében születik a jegyzőkönyv. A magyar fekvőhelye* kocsi kalauza kinéz az ablakon és ásít. „Nahát, hogy itt mekkora hó van” gondolja. A szemafor vált, a kerekek csattognak a váltókon, a Polónia expresszvonat néhány percen belül elhagyja az országot. A vám- és útlevélvizsgálók le- száll'nak róla. Nincs sok idejük a pihenésre, az ellenvonat tartja a menetrendet: Húsz percen belül beérkezik. A kerekek csikorogva megállnak, és a sok tengelyű mozgó munkahely ajtajai kinyílnak. Hajnali három óra van.

— gáspár — '

Nem kallódhat el egy gyermek sem

A napokban tartották a II. nemzetközi gyógypedagógiai konferenciát. Orvosok, pedagógusok jöttek el nyolc országból Budapestre, hogy kicseréljék tapasztalataikat a fogyatékosán született gyermekek gondozásáról, emberré neveléséről.

A gyógypedagógiai gondozásra utalt gyermekeknek két nagy csoportjuk van: a testi fogyatékosok — a siketek, a vakok — csoportja és az értelmi fogyatékosoké. Az első csoportba tartozók felnőttkorban nagyobb zökkenők nélkül illeszkednek be a társadalomba, közöttünk élnek, dolgoznak, mint portások, telefonkezelők és megannyi más foglalkozási ág megbecsült dolgozói, a második csoportba tartozók életük végéig a társadalom gondozására utaltak.

Elterjedt az a riasztó hír, hogy egyre emelkedik a fogyatékos gyermekek száma. A szakemberek véleménye azonban megnyugtató: a növekedés csak látszólagos. A gondozás kiterjédésével ugyanis számos olyan gyereket vontak be a gyógypedagógia körébe, akikről eddig nem volt nyilvántartás. Ezek az enyhe fokon sérült, nagyothalló, gyengén- látó gyermekek, akik testi hibájuk miatt nem képesek eleget tenni az általános iskola követelményeinek.

Ma Magyarországon 36 ezer 6—16 év közötti gyermeket látnak el speciális gyógypedagógiai intézmények; az összes tanköteles korú gyermek 2,5 százalékát.

Rajtuk kívül még gyógypedagógiai ellátásra szorulna néhány ezer gyermek, de ehhez nincs az intézetekben

hely. Otthon, családi körben élnek, gyakran a legrosszabb körülmények között, nevelésük ritkán jár sikerrel. Rendelet írja elő, hogy ezeknek a gyermekeknek heti 6 órás oktatást kell kapniok, — sok község-, ben azonban ehhez sem' teremtik meg a feltételeket és a gyermek végképp elvész a társadalom számára.

Hazánkban mintegy 150 önálló gyógypedagógiai intézmény működik, melyekben bennlakó gyermekeket nevelnek. Akiknek nem jutott hely, az értelmi fogyatékosok felének, az általános iskolák kihelyezett osztályai nyújtanak némi oktatást. ' Valamennyi iskolatípusra" most dolgozták ki az új tanterveket, melyeket

1981-ig bevezetnek.

A legfőbb ‘gond: a helyhiány. Az volna a cél, hogy minél fiatalabb korban bekerülhessen a gyermek az intézetbe, mert gyakran hosszú ideig tart annak eldöntése is, hogy egyáltalán , gyógypedagógiai nevelésre •szorul-e, hiszen az óvodai, vagy iskola-előkészítő vizsgálat erre nem adhat azonnal végleges választ.

Érdekes képet mutat a cigánygyermekek helyzete.

Kevesebb közöttük a siketek, a látási fogyatékosok száma, viszont a kisegítő iskolákban arányuk az indokoltnál mégis jóval magasabb. Ennek oka az, hogy egyes általános iskolában a köny- nyebb utat választva a pedagógusok. olyan gyermeket is kisegítő iskolába javasolnak. akiknek helye a rendes általános iskolában volna, mert ép értelműek, csak hátrányos helyzetükből adódóan fegyelmezésük, nevelésük több gondoskodást ki* ván.

A gyógypedagógiai intézmények építésére, fejlesztésére, az V. ötéves tervben az állam 800 millió forintot fordított — volna. Sajnos, a terv építőipari kapacitásokokból nem valósult meg. A lemaradás még a negyedik ötéves terv időszakából származik és az oktatásügy szakemberei már csak a VI. ötéves tervtől várják az új intézményeket. Kaposvárott, Egerben a siketek intézmé-' nyeit szeretnék bőviteni a következő tervidőszakban. Kecskeméten még nem épült fel az értelmi fogyatékosok elhelyezését szolgáló intézet; Pásztón és Egerben sem fejeződtek be a hasonló építkezések és lehetne sorolni még tovább...

Gyógypedagógusnak lenni — hivatás. A kisegítő iskolák tanítóinak fele azonban még gyógypedagógiai szak- képesítés nélküli. Hazánkban csak egy gyógypedagógiai tanárképző főiskola működik, amelynek több vidéki konzultációs központja könnyíti a levelező hallgatók oktatását. Évente 100 hallgató végez a nappali tagozaton, a levelezőkkel együtt a 4 évfolyamon összesen ezren tanulnak. Sajnos, mindez nem elegendő. Kevés a gyógypedagógus tanárjelölt, ezért még sokáig számolni kell azzal. hogy nem lesz elegendő szakember. Pedig a fogyatékosoknak á társadalom számára hasznos emberré nevelése — mindnyájunk érdeke és kötelessége.

B. I.

NÓGRÁD — 1979. december 28., péntek