Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek!

XXXV EVF.. 301. SZÁM

ARA: 1.60 FORIN1

>979 DECEMBER 24., HÉTFŐ

Európa — karácsonykor

L

esznek majd generációk, amelyek visz- szatekintve korunkra, csodálkozni fognak: miért kellett nekünk karácsonykor a béke megóvásának szükségességéről írni? Ma még így van: a szeretet ünnepén beszélni kell a veszélyekről is. Nem valami tehetetlen panaszkodás diktálja e szavakat, hanem a meggyőződés, hogy nemcsak szükséges, lehet is cselekedni. Ma még rá kell mutatni mindarra, ami alááshatja az emberiség nyugalmát.

Európában élünk, s bár tudjuk, hogy valamennyi földrész sorsa összefügg a miénkkel, mégis az érint bennünket legközelebbről, ami itt történik.

Soha Európa életében nem volt olyan hosz- szú békés korszak, mint a mostani. Több mint három évtized tell el a második világháború óta, s ez az időszak valami teljesen új jelenségre hívta fel a figyelmet, nevezetesen arra, hogy amíg a népek tartós barátsága régen csak naiv álmodozók, magányos próféták képzeletében élt, most valósággá vált. A világméretű társadalmi változások, a tudomány, a technika, a gazdaság nagyon is kézzelfogható tényezői teszik lehetővé ezt. És szükségessé is. Nemcsak azért beszélünk ma békés egymás mellett élésről, mert az szívből óhajtott, jó dolog, hanem azért is, — sőt elsősorban azért —, mert a feltételei ennek már létrejöttek.

Az országok egyre inkább egymásra vannak utalva. Ez az egymásrautaltság a kor egyik döntő jellemvonása, ezért alakultak ki a nagy gazdasági szövetségi rendszerek, ezért jönnek létre államközi szerződések, ezért növekszik a kereskedelmi csere, szaporodnak az ipari kooperációk, jelennek meg olyan árucikkek egy-egy országban, amelyek „szülőhelyéről” az emberek azelőtt jószerivel nem is hallottak.

Lehet, kissé prózainak, túlságosan józannak, ide nem illőnek tűnik al szeretetteljes ajándékozások ünnepén olyan száraz témákról szólni, mint tömeges árutermelés, közlekedés. levegőszennyeződés — de hát a béke tekintélyes mértékben ilyesmiken múlik. Ma már többet, jobbat a népek csak közösen, egymás segítségével érhetnek el. A kommunisták megfogalmazták, föltárták ezt az új helyzetet és megkezdték a fáradságos aprómunkát a lehetőségek hasznosításáért. S mert e tevékenységhez a másik oldalon megfelelő partnereket találtak — a változás lehetőségeiből egy és más már valósággá is lett.

De a béke és az együttműködés korszaka nem úgy köszönt be — nem úgy fog beköszöntem, hogy egyik nap bejelentik eljöttét, és másnap reggel itt lesz a tökéletes, az általános, a mindenre és mindenkire érvényes harmónia. Folyamat ez, hosszú, olykor fájdalmas, csalódásokkal, visszaesésekkel, buktatókkal teli út. Lehetőség, de nem garancia. Sok még az érdekellentét, osztályok, csoportok és államok között. Nem csak együttműködés ez, hanem verseny is. A haladás küzdelme az elavulttal, az újé a régivel. Ne várjuk, hogy az egymással ellentétes ideológiát valló, politikai szemléletükben eltérő, másmás gazdasági rendszerben élő, különböző hagyományokat tisztelő államok máról holnapra kéz a kézben haladjanak. Együttműködések és feszültségek bonyolult szövevénye a világ. így van ez még a családokon, a kisebb közösségeken belül is, hát még a sokkal több fajta ellentéttől szabdalt nemzetközi terepen. Csak arra kell ügyelni — ehhez szükségeltetik a diplomácia művészete, a politikai bölcsesség és a higgadt erő —, hogy az egyensúly megmaradjon, az együttműködés elemei legyenek túlsúlyban, a nézeteltérések soha ne lépjék túl a veszélyt jelző piros vonalat, ne csapjanak át fegyveres küzdelembe.

Éppen ez az egyensúly kerülhet veszélybe most. Nemcsak a gazdaság prózai, hanem a fegyverkezés rideg tényeiről is szólni kell. Az egyensúly nélkülözhetetlen része — és belátható ideig még az is marad — a két társadalmi rendszer fegyveres erőinek kiegyenlítettsége, mindenekelőtt földrészünkön. Az atlanti szövetség országai viszont éppen most fogadtak el olyan határozatot, amely ezt az egyensúlyt a felborulással fenyegeti. Rakétáik, amelyeket Nyugat-Európában óhajtanak elhelyezni, a béke és az együttműködés korszakának beköszöntét veszélyeztetik. Következésképpen, ha a szocialista országok azt akarják, hogy az eddigi együttműködést és az enyhülést biztosító egyensúly megmaradjon, nekik is kell új rakétákat gyártaniuk. Ilyenformán folytatódik, sőt erősödik a fegyverkezési verseny.

M

i hát a megoldás, ha egyszer a fegyveres erők is hozzátartoznak a két világ kapcsolatrendszeréhez? Tudjuk, egyelőre nem képzelhető el, belátható időn belül nem teremthető meg a fegyver nélküli világ, de a katonai egyensúly alacsonyabb szinten igenis létrehozható. Természetesen az élet zajlik tovább, az enyhülés marad az egyetlen ésszerű megoldás akkor is, ha a Nyugat új fegyvereket akar fölállítani. Változatlanok ugyanis azok a tényezők, amelyek eddig is lehetővé tették és parancsolták a gazdasági, a politikai, az emberi együttműködést. Csak éppen az egyik korszakban nehezebb e célért dolgozni, a másikban köny- nyebb. Egyszer több pénzt fordíthatunk a jólét emelésére, máskor a helyzet arra kényszerít, hogy a versenyt állva többet áldozzunk Marsnak, a háború istenének. Egyszer derül- tebb a politikai helyzet és növekszik a készség a másik oldalon is, máskor az ellentétes érdekek és a bonyolító tényezők nehezítik az életet. De a könnyebb vagy nehezebb terep nem változtat azon a szándékunkon, hogy az enyhülést szolgáljuk, nem változtat azon a tényen, hogy az emberiségnek nemcsak általános érdeke a béke, hanem mind többen vannak egyszerű emberek és politikusok a föld minden részén, akik ennek tudatában vannak, gondolkoznak és kezet nyújtanak egymásnak.

MAI

SZÁMUNKBAN

FELELŐSSÉG ÉS BIZALOM

*

KARÁCSONYI

ÜZENETEK

•*

TISHA SZÍVVEL..:

*

„CSAK EGY KIS FAHÁZIKÓRA. .

*

GYERMEKSPORT ■ ÉS UTÁNPÓTLÁSNEVELÉS

*

MEGÚJHODÁS

ELŐTT

*

ÜNNEPEINK

*

CSALÁD, OTTHON, SZABAD IDŐ *

NAGYOBB FORGALOM - NÉHÁNY HIÁNYCIKK

iiiiiiiiiiiiiiiHiiHiiiiiiiiiHiiiMiiiiiiiifNiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiitnNiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiitiiHiiuiiiriniiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiuiumiiiMiiiiiiiiniiimtiiiitiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiKiiiiiiiimiii

Leningrádból hazautazott az angolai delegáció

Hazautazott vasárnap Leningrad bpl az angolai párt- és állami delegáció, amely Jose Eduardo dos Santosnak, az MPLA—Munkapárt elnökének az Angolai Népi Köztársaság elnökének vezetésével az SZKP KB és a Szovjetunió .Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívására hivatalos baráti látogatást tett a Szovjetunióban.

A vendégeket Leningrad pulkovói repülőterén Grigo- rij Romanov, az SZKP KB - Politikai Bizottságának tagja, a leningrádi .területi pártbizottság első titkára, Mihail Georgadze, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára, Lev Zajkov, a Leningrádi városi Tanács elnöke és más hivatalos személyek búcsúztatták.

Füst Milán: ^

Levél elmúlf karácsonyokról

(részlet)

Milyen tehát a karácsony?

Ebből a könyvből aztán megtudtam. Mert íme, na lám, volt ebben egy ember, aki ugyanúgy vélekedett a dologról, mint szigorú anyácskám, mikor tőle telhető haraggal azt dörgi: — Minek szegénységnek az ünnep?

Ezzel szemben volt ebben egy szegény hivatalnok is, s ez nyilván én voltam —, mintha csak rólam mintázta volna Dickens bácsi —, mert ez viszont mindenáron azt akarta, hogy a szegény embernek is legyenek tündérei.

Jó fagy volt a vén London utcáin, s egyre nagyobb lett a hideg. S topogott a szegénység, s a két karjával vert magába meleget, de

micsoda bizalommal! Mert, ha soha máskor, de a mai napon meleg szoba várta őket odahaza, s micsoda fényesség és micsoda illatok! Annak a karácsonyi libának illatát ma is érzem.

De minek is részletezzem? Életem addig egyetlen szép, s máig is legszebb karácsonya lett ez: — mintha megszállt volna tőle az ünnep lelke, mintha angyalok szárnyai suhantak volna el arcom előtt — egész éjjel ezt olvastam, s mire hajnalodott: fülem, szám és szívem, minden idegem teli lett a karácsonyok ízével és za- matával, s minden időmre.

S olybá tűnt. mintha éppen Várjon Béla bácsinak akart

volna felelni Dickens apó, szólván hozzá a következő intelemmel:

— Egyetértek veled öreg hegyi mester, növényeken élő, jószívű Várjon Béla. Mert szomorú dolog ám u szegénység, valóban az, s a jóság szép. És csakugyan: nem ünnepelni kell a jóságot, hanem gyakorolni, ebben is nagyon igazad van. No, de mivel gyakorlód inkább, ha nem avval, hogy minél több módot adsz a jóságra magadnak? S

itt a karácsony, no lám, igen, itt van. S az bizony nem a lelket emésztő keménység, sem a szigorúság, hanem a boldogság ideje szívnek és

szájnak. Ó, te kemény apostol, bizony mondom, ez a nagy napoknak

minden titka. Mintha egy kis időre elengednék e meghajszolt világ rettenetes gyeplőit, s nagy csend állana meg feletted a levegőégben, s fejed felett kigyúlnának újra régi csillagaid, amelyeket úgy megcsodálták valamikor...

S azért oly szépek, mondom, mert lihegve megálltál, s íme, észreveszed őket újra.

— Hát tündéreim is vannak — kérdezed magadtól — és jó angyalaim is. akik újra körülrepdesik a fejem?

— És ebben a hideg éjben ez a meleg hajlék — gondolod és megborzon- gasz.

És ráébredsz megint a szívedre — miért vetnéd el? Nem jó neked ez a gyakorlat?

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk I