Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
Borsos Miklós múzeuma Győrött A művész a kiállítás rendezése közben Az utóbbi években világszerte, így hazánkban is, a kis múzeumok divatja hódít; egyegy művész egész életpályáját bemutató tárlatok, vagy műfajok, irányzatok legjelentősebb legjellegzetesebb alkotásaiból áttekintést nyújtó gyűjtemények. Esetleg éppen a városhoz, a tájegységhez való kötöttség ad különös jelentőséget a múzeumnak. Pécsett, a pécsi „múzeum utcát” és Szenténdrét szokták oélda- ként emlegetni, s nem ok nélkül. Ám több vidéki városban van hasonló, kevésbé ismert, Ide értékes gyűjtemény. Leg- Btőbb Győirött nyílt meg Borsos Miklós életmű-kiállítása a Káptalandomb egyik kis klasz- sxicista palotájában, amelyét az Országos Műemlékfelügyelőség és a Győri városi Tanács alakíttatott át erre a célra. A Imúzeumot november elején nyitották meg. VISSZATÉRÉS r Borsos Miklós „hazatért” a (Tárosba ezzel a kiállítással. I, Visszanéztem félutamból” című önéletrajzi könyvében részletesen leírja győri esztendeit: az iskoláséveket, majd amikor vésnökként dolgozott, s amikor a konzervatív ízlésű város közvéleménye nem fogadta be a festészetben, szobrászatban új utakat próbáló fiatal művészt. A felszabadul ás után elköltözött Győrből, hosszú ideig semmi hivatalos kapcsolata nem volt a várossal. Végül 1968-ban a győri Műcsarnokban rendeztek műveiből kiállítást. 1972- ben a magyar ispita udvarán már régóta álló kecses madárszobor után újabb köztéri szobrot ajánlott a városnak Borsos Miklós. Azóta a belvárosban az ölelkező formák, Nádorvárosban a Bartók-em- lékmű bizonyítja, hogy a szobrász és ifjúságának városa egymásra találtak. A hatvanas évek végén, amikor a Káptalandomb — a székesegyház, a Püspükvár és a környezetükben levő épületek — átfogó műemléki rekonstrukciója napirendre került, felmerült a gondolat, hogy egyik épületben állítsanak ki Győrből elszármazott művészek alkotásaiból. Borsos Miklós egyre gyakoribb győri látogatásai alkalmával újabb és újabb műveket ajánlott föl: végül a közös'kiállítás tervét elvetettéle, és 1978- ban, amikor a jelenlegi épület már formálódott, Borsos úgy nyilatkozott, hogy a teljes épületet meg tud'ná tölteni. Ismét módosították a terveket, és az idén -'któberre befejeződött az egykori püspöki udvarbíró házának átalakítása. S mert a helyreállítás tervei kifejezetten múzeum céljára készültek, valóban ideális helyet adnak a hatalmas és változatos életműnek. GÓTIKUS ÉS KLASSZICISTA Az épületet, amely ma a Martinovics tér 2. számot viseli. egy 1576-os telekkönyvben említik először, a püspöki udvarbíró (jószágkormányzó) házaként lajstromozták. A püspökség vendégházaként szerepelt sokáig. 1809-ben leégett, később helyreállították klasszicista stílusban: az eseményt megörökítő vörös márványtáblát most az egyik udvari falba építették be. A hatvanas évek végéig egyházi célokat szolgált az épület — lakások, irodák is voltak benne. Egy időben a lebontás gondolata. is fölmerült, de Kriszt Györgynek, az OMF építészének kezdeményezésére védetté nyilvánították és megkezdődött a feltárás, helyreállítás Hulyák Anna és Mezei Gábor (VÁTI) tervei szerint A helyreállítás egyik alapelve az volt, hogy minél többet megőrizzenek az épület történetéből. Nagyon érdekes, hogy egy korábbi gótikus házacskát körbeépítettek, így alakult ki a ház a mai formájában : most kibontották és láthatóvá tették a gótikus ablakíveket. A mintegy 400 négyzetméteres területen —» új lépcsőházzal — szép tereket, a kiállításnak megfelelő térkapcsolatokat hoztak létre. A pincében — ahol ezután az építőművész-szövetség helyi csoportjának klubja lesz — római épületmaradványokat találtak. ÖT MŰFAJBAN „Festőnek készültem, a megélhetés a vésnökségbe és aranyművességbe vitt, és a vésésből lett a rézkarc, rézmetszet és érmészetem, az arany- művességből a domborművek. A véső végül a kő, bazalt, márványban teljesedett ki. A rajz mint minden képzőművészetnek alapja, és az illusztráció a kisbro'nzokkal az elbeszélő műfajt képviselik” — írja Borsos Miklós a katalógus bevezetőjében. Ezt a gazdag életpályát minden eddiginél nagyobb anyag mutatja be: több, mint amennyi a művész emlékezetes nemzeti galériabeli kiállításán szerepelt. Hiszen itt most közönség elé kerülnek a húszas-harmincas, években Győrött készült festmények, szobrok is, és a legutóbbi évek termése: érmek, grafikák. A múzeum udvarára belépő érdeklődő Borsos bronzszobrai közül láthat néhá'nyat. és itt kapott helyet néhány régi, patinás kőlelet is, amelyek az építkezés idején kerültek elő. A földszinten egy régebbi alkotó korszak festményei, szobrai láthatók, az emeleten külön tárlóban az érmek, majd a rézdomborítások, grafikák és szobrok. Teljes szépségükben ragyognak az ismert művek: az Illyés- és Egry-poytré, a Napbanéző, a Luna, a Lófej, a Lighea, a Vénusz születése, az Orfeusz és a többi. S ami külön megnyerte Borsos Miklós tetszését (a kiállítást maga réndezte Salamon Nándorral, a győri Xantus János Múzeum művészettörténészével együtt): lehetőség van tematikusán is csoportosítani a műveket: így például külön terembe kerültek a zenei ihletésű, vagy a biblikus témájú alkotások, külön a múzsák. Nem kétséges, hogy a győri Madách-gyűjtemcny, a Kovács Margit-tárlat mellett a Borsos Miklós életművét bemutató múzeum új látványosságot jelent a hazai és külföldi turistáknak. , G. B. Teliinger István: Konstrukció * Filmsikerek Lengyelországban évente körülbelül 30 játékfilm készül, tehát — más országok termésével összehasonlítva — nem túl sok. Ha azonban a lengyel filmek külföldi sikerét, nemzetközi kitüntetéseit vesszük számba, azt mondhatjuk, ezek a művek bízvást állják a versenyt más országok filmjeivel. Példa erre az az adat, amely szerint 1978-ban 169 lengyel filmet vásároltak meg a világ 55 országában, vagy lengyel filmművészek olyan rangos kitüntetéssel, mint a nemzetközi Viscomti-díj, amit Andrzej Wajda, s az „Arany Hugó” kitüntetés, amit Krysz- tof Zanussi kapott a chicagói fesztiválon. Lengyel országban jelenleg nyoic filmstúdió működik. A művészi színvonalat neves rendezők, írók jó együttmű- . ködöse biztosítja.. A jövőben I megvan minden feltétel arra, hogy a mennyiséget is növeljék: a 80-as évekre már évi 40 játékfilm készítésével számolnak a stúdiók. Ezenkívül a lengyel televíziónak is megvan a saját filmipara. A tv-filmek jelenleg a program 100 adásóráját foglalják el. 1980-ig az adásidő a filmeket tekintve előreláthatólag 150 órára nő. Érdekes jelenség, hogy amíg világszerte a mozik válságáról beszélnek, Lengyelországban az elmúlt években növekedett a mozilátogatók száma. A lengyel filmeket néző közönség az elmúlt öt évben megkétszereződött. A műsoron szereplő filmek csaknem 15 %-a a lengyel alkotás, mégis ezek vonzzák a közönség csaknem 40 %-át. Talán annak is betudható ez, hogy a lengyel filmek főleg napjaink problémájával kapcsolatosak. Valószínűleg ugyanez a titkuk a fesztiválsikereknek is. A nagy nerpzetközi vitában az emberről, az emberéit ma a lengyel filmek újat tudnak mondani. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a lengyel filmek ne foglalkoznának történelmi eseményekkel, vagy a klasszikusok remekeinek filmre vitelével. Bizonyság erre a Koper- nikuszról szóló film, Éva és Czeslaw Petelski alkotása, amely az 1973-as moszkvai filmfesztiválon ezüstérmet nyert; S. Wyspianski „Meny- nyegző” című színművének fiímrevitele A'ndrzej Wajda rendezésében és még sok m£s, a lengyel irodalmat, történelmet a film eszközeivel megjelenítő filmalkotás. Maradandót alkotnak a lengyel film művészei a könnyű műfaj területén is. A filmkomédiákban, szerelmi történetekben ugyancsak az örök emberit keresik s találják meg. N< em volt mit tenni, mert a szomszédos utcában laktak, és így a csoportbuli után egyfelé vitt az útjuk. Pi- pecz és Dilike már három év óta ki nem állhatták egymást. Végül is sosem bántotta egyik a másikát, de Dilike nem bírta elviselni a rekedten nagyhangú fiút, Pipecz pedig vöröset látott, ha csak közelében volt a fölényes, mi'ndig mosolygó lány. — Látom, nem úgy sikerült a buli, ahogy tervezted — mondta gúnyosan Pipecz. Dilike késpehgeszajjal nézett maga elé: — Miből gondolod? — Mert ha sikerült volna, most nem én kísérgetnélek. — Tőlem átmehetsz a túlsó járdára! — Hát, attól nem kéne félnem, hogy közben valaki elrabol téged!... Éjjel egy óra lehetett. A hosszú, széles utca még harmatos volt az iménti záportól. A higanylámpák halkan zúgtak, és az utca végén, mint egy szomorú, szirti albérletét elu'nt várkastély, feltűnt a locsolókocsi. Mert a locsolókocsik mindig eső után öntöznek. Három éve voltak egyetemisták, sőt, csoporttársak. Mikor az ellenszenv kellőképp tudatosult bennük, számtalan disznóságot követtek el a másik rovására. Pipecz az olcsó 1 tréfák híve volt: rajzs.tóget csempészett a lány széliébe, ■ zsebébe színtelen fenolftalei'nt töltött. Dilike viszont felszólalásával nevetségessé tette, és megbuktatta Pipeczet a cso- partbizalmi-választáson. Szántó Péter Történet a fiú nevű lányról — Arra lennék kíváncsi — mondta a lány —, miért jársz egyáltalán ilyen bulikra. Nem zavarsz különösebben, csak már kínos, hogy három év alatt nem sikerült egy nőt összeszedned. Pipecz zsebre vágta a kezét, kihúzta magát és kráko- gott: , — Ez tán attól van, hogy biztosan szerelmes vagyok beléd. Dilike komoly arccal végig- mérte: — Erről meg vagyok győződve! A fiú mérgében nem tudta, köpjön, vagy nyeljen-e. Az nagyon kínos lenne, ha ez a felfuvalkodott középszer!... Ha tényleg azt hinné! Megállt: — Egy tapodtat se kísérlek tovább! Dilike vállat vont. Tétován nézték egymást, azután a lány megkérdezte: — Tudod egyáltalán, miért haragszunk egymásra ? Pipecz magában azt számolta, hány lámpaoszlop van még az utca végéig. A lány újra vállat vont és elindult. A fiú leült egy padra, és nézte a szemközti munkásotthon húsz év előtti kockatömbjét. A főbejárat melletti talapzaton másfélszeres embernagyságú kalapácsos figura állt, pucéran. Az elszántságot —olt hivatott bizonyítani, Pipecz azonban ránézésre megállapította, hogy a szobrász anatómiai tévedései folytán a szobor egy kis ágyéki kifó- zisban, valamint enyhe lordó- zisban szenved. — Vitamindúsabb táplálkozás, több mozgás, és tegye le végre azt a súlyos kalapácsot! A szobor hallgatott. — Mondja — kérdezte már dühösebben Pipecz—, van nekünk egyáltalán közös témánk?! — Te tényleg hülye vagy! — mondta valaki. Pipecz megfordult: Dilike jött vissza. Skótkockás karbonári köpenyéből kidugta a karját: — Nézd, mit hoztam! Két tenyerében, mint kis cipót, parányi macskát tartott. — Pár hetes lehet, itt volt az utcán. — A cicát átfordítva megcirógatta a kis fehér pocakot. — Gondoltam, idehozom. Majd te hazaviszed. Pipecz mérges lett a magától értetődő természetességen: — Miért pont én? Mit csináljak vele? 'Fölboncolni meg úgyse lehet! Diliké szeme megszürkült, arca álarcként feszült. A hold alapos késéssel, de megérkezett. Mint egy kohóból az égre csöppent vörös acélcsepp, úgy emelkedett a kémények fölé. A lassan száradó út tócsáiban ezerszeresen tükröződött. A lár*’ letette a macskát. — Tűnés! — mondta. — Nem fog ez a hülye fölboncol- tatni! A cica Pipecz lába körül a saját farkát kezdte kergetni. A fiú lehajolt, hogy fölvegye. — Azonnal tedd le! — kiáltott a lány. Pipecz feléje nyújtotta a macskát. Dilike tűnődött: — Tudod mit? Legyen a mi macskánk! — Jó. De akkor adsz harminc forintot havonta. Tejre. Űjabb hosszú utcán mentek végig, itt már kirakatok is voltak. — Nézd, Kondorosi úr! — mutatott rá Pipecz egy kirakatra. — Farmernadrágok. Dilike nevetni kezdett: — Ki az a Kondorosi úr? — A macska. Ügy hívják. — Hát Pipecz, te meg vagy lőve! Hiszen ez leánymacska! Pipecz eltűnődött: — Különben biztosan lány, mert nagy a feje. De attól még lehet a neve Kondorosi úr! Egy lány, akinek fiúneve van. Bandukoltak tovább. — Mit csinál? — kérdezte aggódva Dilike. — Hörög. A lány ijedten kapta föl a fejét. — Hörög — tette hozzá magyarázóan Pipecz. — Ül a vállamon, és azt mondja torokhangon: hörr, hörr. Különben zsibbad a karom. — Te ostoba, csak dorom-’ bol... Ad ide egy picit! — Úgyse akar menni. Meg összekarmolná az új kabátodat. Dilike sóhajtott. — Honnan tudod, hogy új kabátom van? Nevettek. Dilike hirtelen megfogta Pipecz kezét. — Ez jó neki. Tudod, így ván támasztéka. Jobb az izomtónus, A kollégium tömbje az utca végén magasodott. Lóbálták egymás kezét, ahogy közeledtek. Diliké szemközt fordult velük, Kondorosi úrra] és Fi- pecz-cel. — Hát szervusz, Kondorosi úr. — Szia — felelte Pipecz. Aztán csak álltak. — Tessék ? — Semmi — a lány megrázta a fejét. — Vagyis... Pipecz krákogott. — Ide figyelj, te hülye Bodnár — mondta Dilike —, nem akarsz megcsókolni? — Nem tehetem — felelte. Dilike kérdően nézett. — Kondorosi úr folyton az orrom alá mászik. De... — De?... Vigyázz, hátha holnap nem akarom! — Majd elmúlik ez is... í lltak, markolták egy* " más kezét. Valahol kattant és zúgni kezdett egy reléállomás. A kollégiumban lassan kihunytak az utolsó fények is. A hold még följebb kapaszkodott. A fiúnevű macska nyávogott. NÓGRÁD — 1979. december 2., vasárnap
