Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-19 / 296. szám
Salgótarjáni kézíTabdaszfori (2.) Bajnokköszöntés, mériegvonás A kézilabda NB II. Keleti cső portjának férfi bajnokcsapata, az STC jövőre az NB I-ben képviseli Nógrád megye és Salgótarján sportját. (Herbst Rudolf felvétele) A Nógrádi Szénbányák vumot jelentett. Figyelembe. Vállalat gyurtyánosi hétvégi véve az 1979-es év NB I. B-s pihenőhelyének minitermé-,\ csapatainak átlagát, 21,1— ben — mint annyiszor az elmúlt, sportsikerekben gazdag években — újból bajnokokat ünnepeltek. Az NB II. Keleti csoportjának kézilab- dacsapatának osztották ki a jól megérdemelt, szépen csillogó érmeket. Az ünnepségen Tóth Rudolf szakosztályelnök bevezetőként megköszönte a csapattagok és a sportolók áldozatát, a megnőtt szurkolótábor mindvégig lelkes hozzáállását, s a legnagyobb jutalmat: az izgalmakban bővelkedő záróakkord befejezését követő, percekig zúgó „bajnok- csapat”-ünneplést. Czimmer János vezető edző beszámolójából érdekes számadatokat ismertünk meg. Ezek a múltat tükrözik, hibákra, eredményekre mutatnak, egyben tanulságosak. A további jó szereplés zálogai. Az együttes sebezhető pontja a védekezésben rejlett. 1972- ben 16,3 volt a mérkőzéseken dobott gólok, 167 a kapott gólok aránya. Az 1979-es év 24,3 —24-es eredménye már pozitía»1»1 1 ■ .................... ■ ■ ■ 1 ■■ ■ — K osárlabda NB II. 20,38-as eredményt kell elérni. Az Építők 1972-ben 360 gólt lőttek, 368-at kaptak. 1979-ben (már mint piros-feketék) 535—525 volt teljesítményük. A lőtt gólok szaporítása a bennmaradás záloga. A csapatrészenkénti értékelésnél a kapusok: Kiss, Gulá- csi, Talon és Berdó teljesítménye jobb, mint az összességé. A mérkőzések mindegyikén részt vettek: Kiss, Dra- venka, Kovács Z. és Kovács L., az együttes kapitánya. Sérülések miatt — a tét 1979- ben érthetően növelte a számukat — 21 játékos szerepelt örvendetes volt a fiatalok helytállása. A salgótarjáni kézilabdasport NB I-et megjárt bombázója, Szlávlk Viktor 152 góllal vezeti a rangsort. Utána Nagy 90, Kovács Z. 72 góllal következik. Előbbre lépett az együttes a sportszerűségben is. Míg 1978-ban 60-szor kerültek kispadra játékosai, 1979-ben 48 volt a kétperces kiállítások száma. A jövő hatványozó feladatait Szepesi Antal sportZóróakkordok köri elnök zárószavai fejezték ki legjobban; „Az NB I-ben a vereség súlyosabb, a győzelem értékesebb.” A jövőről, a tervekről és feladatokról újból Czimmer Jánost idézzük: „Az edzés számának, intenzitásának további növelése, a gyorsindításokra való törekvés to- vábbjavítása, a csapatszerkezet kétoldalassá tétele (bár az utolsó két évben sok volt a javulás) további csiszolásra szorul. A katonai szolgálatra bevonult Nágel pótlása és legalább két átlövő igazolása ugyancsak elengedhetetlen feltétele célkitűzésünknek, a bennmaradásnak..” A formabontó vacsorán, az ízletes sült csülök elfogyasztása után a csapat tagjai az elmúlt év emlékeiből idézgettek;. A patronáló vállalat igazgatót ja, dr. Szittner András nagy megértéssel viseltetett a fennálló gondok iránt, további segítséget ígért, tanácsokat adott a létesítményproblémák megoldásához. Az építők szerepe a múltban döntően befolyásolta a város kézilabdasportjának magas szintű fejlődését. A múlt tapasztalatai alapján a holnap is ígéretes. A megyei sporthivatal elnökhelyettese, Répássy László elmondta: a sportkör elnökségének hozzáállása még sikeresebb jövőt sejtet. — mátyás — Mérkőzés előtt Búcsú az őszi idénytől Régi közhely, hogy száz- százalékos gólhelyzeteket bűn. tétlenül kihagyni sorozatban nem lehet. Legutóbb például az volt az STC labdarúgó- csapatának „büntetése”, hogy az ellenfél szülte teljesen vétlenül „megszerzett” gólja — valójában a hazaiak öngólja — elég volt. a békéscsabaiaknak a pontszerzéshez. Egy jobb passzban levő Stécé 5—6 góllal verte volna szombaton a vendégcsapatot. Nagyobb önbizalommal, Kajdi, Bíró, Berindán, Földi ég a büntetőt hibázó Kovács J. is belőtte volna biztos gólhelyzetben a labdát. így azonban maradt a döntetlen, folytatódott a három és fél hónapos nyeretlenségi sorozat, s a tarjó. nlak továbbra Is kieső helyen tanyáznak az NB I-es tabellán az őszi idényt záró forduló előtt. — Sajnos, a helyzetkihasználást egyszerűen képtelenség begyakoroltatni — mondta dr. Varga László vezető edző a legutóbbi találkozót értékelve. — Amit elérhettem a játékosoknál, az a megfelelő kondíció, a csapat tartása, a minimális hibaszázalékú védekezés és a helyzetkialakítás. Edzésen azonban {liába talál be a kapuba tízből tíz. szer a csatár, a mérkőzések hangulata hasonlíthatatlanul különb. Nincs két egyforma helyzet, mindig a pillanatnyi diszpozíció dönt, hogy a „ziccerbe” került labdarúgó a másodperc töredéke alatt megtalálja és meg is tudja valósítani a legjobb megoldást. Amiért viszont nem érheti szemrehányás a Stécé játékosait, az a lelkesedésük, becsvágyuk. korrekt és tisztességes győzni akarásuk, ami per. sze az eredménytelénség hatására egyre fokozottabban görcsös igyekezetté válhat Ezt az idegességet, a balsiker, tői való félelmet igyekszik a szakmai vezetés feloldani a csapat tagjaiban, hogy ne lépjenek eleve gátlásokkal a pályára. Hiszen egyszer meg kell szakadnia ennek a rossz sorozatnak, ami részben a balszerencse, részben a lelki tényezők (a „kudarcélmények” összeadódása) és részben technikai, képességbeli hiányosságok rovására írható. Diósgyőrben is elérhet, döntetlent vagy akár — csak el ne kiabáljuk — két pontot is a csapat, ha helyzeteit kihasználja. Igaz, a DVTK jelenleg a válogatottak bázisa, a legtovább jutott magyar kupacsapat. de éppen a túlzott igénybevétel miatt mostanában fáradtnak látszik: nem legyőzhetetlen, amint legutóbbi „eredményei” bizonyítják. Az STC tervezett összeállí. tása: Kun — Cséki, Kegye, Csíki. B. Kovács — Kiss, Kajdi. Fábri (Juhász). Földi — Bíró. Beri'ndán, Tartalékok: Hulitka. Valuch, Juhász (Fábri). Kovács J. belázasodott, ezért maradt ki. Várkonyi Ferenc ló hangulatban Győzni akar a DVTK Kedden délelőtt a DVTK labdarúgói a sátorcsamokban tartották meg a mai bajnoki mérkőzést megelőző utolsó edzésüket. Szabó Géza vezető edző alaposan átmozgatta csapatát, nemigen volt üresjárat a mintegy másfél órás foglalkozás alatt. Az edzésen a Győrött sérülés miatt nem szerepelhetett Szántó és Tatár is részt vettek, így az általános jó hangulatot nem rontotta semmi zavaró körülmény. Főleg az edzés végén szokásos kiskapus játékban voltak otthon a labdarúgók. A vezető edző árgus szemeivel figyelte a sportolókat, s készségesen nyilatkozott a mai összecsapás esélyeiről. — Természetesen győzni akarunk — mondta. — Szurkolóink ezt várják tőlünk, ráadásul az utóbbi hetekben nem olyan eredményeket értünk el, mint azt szerettük volna. így a bajnokságban is meglehetősen visszacsúsztunk a táblázaton, s a javításra már csak tavasszal kínálkozik lehetőség. — Mi a véleménye a Salgótarjánról? — Nem fejezi ki hűen he-' lyezésük a csapat erejét, véleményem szerint több van a gárdában, de nagyon bízom abban, hogy ezt nem éppen ellenünk igazolják. Kovács Pál technikai vezető a pálya állapotáról adott tájékoztatást. — A stadion talaja műanyag takaróval van beborítva — mondta. — Kérdés, hogy alatta mennyire viselte meg a füvet a fagy. Azt hl* szem, hogy a körülményekhez képest megfelelő talaj várja majd a csapatokat Diósgyőrött. A DVTK összeállításában két helyen „ is változás lesz, hiszen a válogatottak vállalták a szereplést, ezek szerint a kezdő tizenegy így fest majd: Veréb — Szántó. Salamon, Teodoru, Kutasi — Oláh, Fükő, Tatár, Kerekes — Borostyán, Fekete. A mérkőzés 13 órakor kezdődik. Doros László * A labdarúgó NB I. 17. fordulójának további mérkőzései : Bp. Honvéd—Zalaegerszegi TE, Békéscsabai Előre Sp.—Sz. MÁV Előre, Ü. Dózsa—Pécsi MSC, Pécsi VSK— szép győzelmekkel STC—Mezőbcrényi Sp. Salgótarján, v: Hável, Gör- gényi. STC: Juhász (52), Tóth (8), Novák (14), Svántner (14), Balogh (16). Cs: Palla (7), Nagy (—), Magyar (—). Edző: Boronyai Tamás. Az STC az első percektől irányította a küzdelmet. A 6. percben már 12 pontos előnnyel vezetett. A 15. perc után némi lazítás, feljött az ellenfél. Szünet után az 5. percben 66—54-re, újabb lazítás után a 8.-ban 68—64-re alakult az eredmény. A hazai együttes hullámzó teljesítménye a 10. perctől megszűnt. A pontosabb védekezés és a STC—DMVSC 73—42 (27— Salgótarján, v: Hável, Gör- gényi. STC: Miskolczi (18), Válóczi (10), Hegedűs (26), Krenács (15), Kővágó (2). Cs: Belinyák (2), Andrásiné (—), Angyal (—). SzKvka (—)• Edző: Szarvas József. A tét nélküli találkozón a hazalaki fél gőzzel kezdtek. Enervált játékukat az ellenfél kihasználta és 6—2-re, 8—4-re, majd 12—6-ra vezetett. Az STC a 9. perc után vette át a vezetést, de a szünetig nagyobb előnyt nem tudott kiharcolni. Szünet után a taktikai változtatás, az ellenfél legjobbjainak semlegesítése, Irányítójuk kikapcsolása megváltoztatta a já- toK képét. Sorozatban dobták 111—92 (53—48). támadó lendület Juhász eredményességével pár perc alatt 20 pontos előnyt, egyben győzelmet biztosított. Juhász a 17 perc 46. másodpercében elérte a 100. pontot és megismételte 50 ponton felüli, kitűnő egyéni átlagteljesítményét. Boronyai Tamás: — Közepes játékkal győztünk. Fárasztó sorozat után ez érthető is. Sok volt a problémánk. Eltávozások, sérülések, kiállítások akadályozták a dobogós hely megszerzésében. Egyénileg Juhász kiemelkedett a mezőnyből. 24). kosaraikat, az ellenfél pedig a 12—18. perc között egy pontot sem tudott elérni. Egyénileg Miskolczi, Válóczi, Hegedűs és Krenács szünet utáni teljesítménye dicsérhető. Szarvas József: — A mérkőzésre jellemző, hogy csapatom a tabellán elfoglalt helyét figyelembe véve lekezelte ellenfelét. A sikeresnek mondható negyedik hellyel zártuk szereplésünket. Az együttes az elkövetkezendő másfél évre felemelt, de kiesés nélküli bajnokságban lehetőséget kap a továbbfejlődésre. Átszervezzük csapatunkat! — mátyns — For és tankönyv Minden jót, Mónika! Figyelmesebb újságolyasók gyakran találkoznak mostanában a sporthírek sorai között e névvel: Király Mónika, Mondjuk, ez egy rendszeresen versenyző vívónál nem is különösebb érdem, ám, ha hozzávesszük, hogy a fiatal vívónő alig töltötte be 15. életévét, s már egy sereg megyei, területi és országos versenyen szerzett hervadhatatlan érdemeket, nos, akkor érdemes „odafigyelni”. — Tízéves koromban szerettem meg a vívást — vallja a pályakezdésről —, eleinte az osztálytársaim, a Mártírok úti iskolások csalogattak el egy-egy edzésre, csupán a játék, a szórakozás öröméért. Aztán valahogy „ittragadtam”, s azóta sok örömet nyújtott nekem a pást, a tőr. — És gondolom sok munkát, energiát is. — Anélkül nem lehet eredményt elérni, Mindennap ván edzésünk, általában délután négytől este hét óráig, a hétvégekén pedig versenyek, két-három naposak. — Mikor tanulsz, hiszen a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium másodéves tanú. lója vagy? — Ha vége az edzésnek, vacsora után, a tévézés helyett általában tíz-tizenegy óráig tanulok, majd reggel hat-hét óra között még egyszer átolvasom az a'nyagot. Csak Így lehet a sportot és tanulást egyeztetni. — Nemrégiben kaptad meg a Jó tanuló, jó sportoló kitüntetést, melyet megyénkből hatan érdemeltek ki, s közülük az első helyre kerültél. .. — Magam is meglepődtem, s őszintén szólva nagyon megtisztelőnek éreztem az elismerést. Két éve szereztem meg a II. osztályú szintet, csapat- bajnokságunk során még nem veszítettem és számtalan versenyén részt vettem, néhányon igen eredményesen szerepeltem. Mindemellett az iskolában négy tantárgyból vagyok négyes, a többiből jeles. Ezzel érdemelhettem ki. — Hogy érzed magad vívótársaid között? Egyáltalán mi „kényszerít”, hogy ilyen megfeszített tempóval, nem kis áldozatvállalással, és tegyük hozzá: eléggé fiatalon elkötelezted magad? — Az élet még sok minden változást hozhat, nem Is akarok íelelőUehiU ígérgetni, mindenesetre a jelenlegi társaság, beleértve a csapattársa kát, az edzőket, különösen Csorba György törődését, szakmai tudását, úgy érzem, ideális ahhoz, hogy kifejleszthessük képességeinket. Nemcsak* versenyzők, edzőtársak vagyunk, hanem barátok is. Elkötelezettség? Ez valahogy jött magától, az eredmények is sarkalltak, hogy komolyan vegyem a versenyeket és magát a sportot. — Mik a terveid, elképzeléseid? — Szeretnék első osztályú versenyző lenni. Sajnos, a mai pontozási rendszer számúnkra eléggé kedvezőtlen, hiszen például a szint eléréséhez két nemzetközi vensenyt kell megnyernünk és ami igaz, igaz: nem nagyon dúskálhatunk ilyenféle lehetőségekben. De remélem, idővel azért sor kerülhet erre. S emellett az iskolában is becsülettel szeretnék helytállni, s majdan továbbtanulni. Meddig megy a tőr és a tankönyv együtt? Remélem sokáig. — Köszönöm a beszélgetést. És minden jót, Mónika! Volán SC, MTK-VM-Vasas, Videoton—Tatabánya, Dunaújváros—Rába ETO. Súlyemelés Ifjúságiak sikerei Kitűnően szerepeltek az STC súlyemelő-szakosztályának ifjúsági versenyzői a közelmúltban, Budapesten megtartott országos bajnokságon. A 82,5 kilogrammosok mezőnyében Ottrok László (test- súlykülönbséggel) a VII. helyen végzett 242,50 kilogramm (105; 137,5) összteljesítményével. Bár pontot nem hozott, ám ezzel az eredményével másodízben sikerült a minősítéshez szükséges ifjúsági aranyjelvényes szintet teljesítenie. Másik versenyzőink, a 100 kilogrammosok között szereplő Kotroczó Ferenc 225 kilogramm (100; 125) Összteljesítményével a dobogós III.’ helyezést érte el. Ezzel az eredményével Kotroczó négy olimpiai pontot szerzett egyesületének. (tanka) edző ( NOGRÁD — 1979. december 19., szerda 7.