Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-19 / 296. szám
y Számvetés előtt FALUGYŰLÉSEK ELŐTT ■— rájár még a szánk, a címben ezt akartam írni. Csakhogy ez így nem lenne pontos, hiszen az előttünk álló hónapokban minden településen falugyűlésekre, illetve városkörzeti tanácskozásokra kerül sor. Kiszélesedik tehát a demokratikus fórumok köre, s ez nem véletlen. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának és a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának közös kezdeményezése az elmúlt évek figyelemre méltó eredményeiben gyökerezik. Abban a tényben, hogy a falugyűlések rangot szereztek, magasan kiemelkedtek a téli időszak gazdag eseménysorozatából. A népszerűségnek egyszerű a magyarázata. A körültekintéssel és gonddal szervezett fórumokon az egész lakóhely eredményeinek mérlegét készítették el, a közösség gondját és baját vitatták meg, nem is szólva a holnap teendőinek latolgatásáról. Ez volt hát, többek között, n siker oka. A résztvevők a tanács vezetőitől közvetlen, világos és egyértelmű feleleteket kaptak a „miért”-ekre: a tanácsi gazdálkodás, a lakóhelyfejlesztés döntéseire, A falugyűlés egyik legfontosabb vonzereje azonban kétségkívül abba'n volt — és van —, hogy „nagykorúbb” lett az állampolgár. A lakosság legszélesebb körének aktivitására építő demokratikus fórum ugyanis lehetővé tette, hogy az állampolgár közvetlenül — jelenlétével és javaslataival — is részt végűén a közvetlen környezetét érintő tervek megfogalmazásában, kidolgozásában. Ezért válhattak rangos eseményekké a falugyűlések, s ezért bővül a kör a városkörzet! tanácskozásokkal. Az előttünk álló számvetéssorozatnak még nagyobb felelősséget ad az a tény, hogy közeledünk az V. ötéves tervciklus végéhez. Mint az elmúlt években is, a tanácsok vezetői most is számot adnak majd az 1979-es esztendő eredményeiről, vázolják a jövő évi feladatokat. A tervciklus közelgő \ fordulója azonban eleve feltételezi, hogy nem kevés szó esik a VI. ötéves terv előkészítéséről, az ezzel összefüggő helyi feladatokról. Visszagondolva az elmúlt években Nógrád megye községeiben tartott falugyűlések többségére, nem balgaság a remény: a mostani tanácskozások sem lesznek egyoldalúak, nem tér vissza a panasznapjelleg. A közgondolkodás változásának biztató fokmérője, hogy a korábbi eszmecseréken is már így fogalmaztak a felszólalók: „Ez lenne jó a falunak, ezt kérjük, mi pedig ezt és ezt tudnánk adni. összefogással, kétkezi munkánkkal!’’ A KÖZÖS ERŐ, az összefogás lehetőségeinek feltárása különösen fontos most, amikor a párt közelgő XII. kongresszusa és hazánk fel- szabadulásának 35. évfordulója tiszteletére meghirdetett településfejlesztési társadalmi munkamozgalom vállalásainak teljesítéjsén munkálkodunk. E célkitűzések maradéktalan megvalósítását is segítheti a demokratikus fórumokra való alapos felkészülés, az ottani nyílt beszéd. A falugyűlések és városkörzeti eszmecserék estéjéig még sok a teendő. A tanácsi vezetőknek mindenekelőtt elő kell venni a tavalyi fórum jegyzőkönyvét, az összeállítandó beszámolóból semmiképpen sem hiányozhat: mi hangzott el egy évvel ezelőtt, mi lett a javaslatok sorsa? Nem puszta formaság ez, csakis így őrizhető meg, illetve növelhető e demokratikus fórumok méltán megszerzett rangja. A legőszintébb vitaindító sem ér azonban semmit, ha „üres a ház”. Az időpont megfelelő kiválasztásán; a népfront aktivistáin, tanácstagokon és tanácstagi csoportokon múlik, hogy szervező-előkészítő munkájuk nyomán milyen visszhangra lel a „vitaalap”. A felkészült tanácsi vezető, a zsúfolt terem, az őszinte véleménynyilvánítás sem elegendő azonban, e párbeszédek sikeréhez még kell valami. Nevezetesen: ott kell ülniük a mérleget készítő és jövőt formáló vitatkozók között a helyi gazdasági szervek, intézmények képviselőinek is. Mert a lakóhely fejlesztéséből nekik is részt kell vállalniok. S ha így van, akkor a személyes jelenléttel egyeztethetők — megoszthatók — a feladatok, s e többoldalú vitában tisztázhatók- közelíthetők az igények és lehetőségek. A SOKOLDALÜ KÉPVISELETNEK, jelenlétnek van még egy apró következménye: gyakorlatilag nem maradhat megválaszolatlan-tisztázatlan kérdés. S ha ennek következményeként a jobb közérzetre — hangulatra — gondolunk, az eredmény nem is olvan csekély. K. G. Létszámgazdálkodás Rendeletek és íróasztalok ' Mintha csökkenne az íróasztalok varázsa: a szakma- nélküli pályakezdők közül egyre kevesebben szeretnének n megyében is valami „jó kis íróasztal” mögé kerülni. Sőt: kevesebben választják az adminisztratív képzettséget nyújtó középiskolákat. Inkább mennek ipari szakmunkás- képzőbe, vagy döntenek úgy, hogy képesítés nélküli pedagógusként, egészségügyi alkalmazottként, vagy éppen fizikai munkásként helyezkednek el. Éppen három éve, hogy a kormány határozata alapján a munkaügyi és a pénzügyminiszter létszámfelvételi zárlatot rendelt el az adminisztratív, és az ügyviteli munkakörökben. Ez volt az emlékezetes „létszámstop”, amely nem tartozott a legátgondoltabb jogszabályok közé. Igaz: abban az időben — és már évek óta __ az adminisztratív és ü gyviteli dolgozók száma a szükségesnél és az indokoltnál lényegesen gyorsabban emelkedett. A szóban forgó jogszabály e folyamatot kívánta megállítani és ez sikerült is. Olyannyira, hogy alaposan megnehezítette — sőt: többnyire lehetetlenné tette — a tervszerű káderutánpótlást, a szükséges kádercseréket, a pályakezdő fiatalok pedig sokszor kilátástalan helyzetbe kerültek. A közgazdasági szakközépiskolákban végzettek számára például külön rendeletet kellett fogalmazni, mely — az ő esetükben —, érvénytelenítette az alapren- deletet. Egyszóval: gyorsan kiderült, hogy a „létszámstop” túlságosan is merev döntés volt. 1977. január elsején aztán életbe lépett a kategorikus létszámstoppot felváltó létszámnövelési tilalom. Ez már lehetővé tette, az 1976. ' december 31-i állapotnak megfelelően, a kieső munkaerőpótlását, illetve minőségi cseréjét. A létszámnövelési tilalom azóta is érvényben van, s nemrégiben a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága vizsgálta több mint kétszáz vállalatnál és szövetkezetnél, hogy milyen eredményekkel járt a rendelet végrehajtása. A vizsgálat több fontos megállapítással szolgált. Az elmúlt három évben például csökkent az adminisztratív dolgozók száma (évente 2—3 százalékkal), s e csökkenés jórészt annak köszönhető, hogy a nyugállományba vonult embereket a vállalatok nem tudták, vagy nem akarták pótolni. A rendelet hatására a vállalatok nagy részénél komolyan hozzáfogtak az ügyviteli munka ésszerűsítéséhez, A létszám csökkenésében azonban közrejátszott némi statisztikai bűvészkedés is: a rendelet ugyanis előírja, hogy az 1976. december 31-i állományi létszámhoz képest nem növelhető az adminisztratív dolgozók száma. Nem egy vállalatnál azonban 1976 decemberében, szóbeli megállapodás alapján, ideiglenesen, „statisztika javítás” céljából, behívták például a gyermek- gondozási szabadságon levő nőket, akik aztán 1977 januárjában ismét visszatérhettek gyermekeikhez, hiszen pillanatnyi szerepüket betöltötték. Az így javított statisztika pedig kedvező lehetőséget adott a megfelelő, de azért a rendelet előírásait is tiszteletben tartó létszámnövelésre. Ugyancsak a már említett vizsgálat során állapították meg, hogy a vállalatok meglehetősen ritkán élnek a rendeletben biztosított minőségi cserék lehetőségével. Ennek oka, hogy egyre kevesebben vállalják az adminisztratív munkakörök ellátását, így aztán — kénytelen-kelletlen — a meglevő adminisztrátorok továbbképzésével kell megoldani az egyre növekvő ügyviteli feladatok ellátását. Mindebből az következik, hogy a létszámnöveiési tilalom még az alkalmankénti ügyeskedések ellenére is, végül is elérte célját. Az ügyviteli dolgozók száma csökkent, s az íróasztal ma már nem jelenti az egyedüli elhelyezkedési lehetőséget, megállt az irodák túlnépesedése. A rendelet legnagyobb hatása mégis abban mérhető le, hogy gondolkodásra késztette a pálya- választó és a pályakezdő fiatalokat. Még a gimnáziumot végzettek körében is növekszik a fizikai munkát vállalók aránya, és ez mindenképpen egészséges folyamatnak ítélhető. Vagy legalábbis e folyamát kezdetének ... S mielőtt még elhangzana, hogy ugyan miért ítélendő kedvezőnek az adminisztratív és ügyviteli dolgozók számának csökkenése, amikor — így halljuk, olvassuk szerte a világon — épp a létszámnövekedés jellemző, hadd emlékeztessek a nem lényegtelen tényre, hogy az irodisták között külön helyet foglalnak el a műszaki alkalmazottak. Számuk emelkedése valóban világjelenség, s ehhez igazodunk mi is. A műszakiak száma nálunk is emelkedik, és emelkedhet, rájuk ugyanis nem érvényes a létszámnöve lési tilalom. Így a helyes, és így célszerű. Más kérdés, hogy vannak vállalatok — és nem elvétve —, ahol műszaki munkakörökben „bújtatják” el például még a bérelszámolókat is. Mert a rendeletek kijátszásának lehetőségeit, aki akarja, szinte mindig megtalálja, már csak azért is, mert eleve számít az alaprendelet előírásait módosító, enyhítő jogszabályra. V. Cs. Régi, „rossz*1 szokás — mai követelmény — Továbbra is a papucs díszét varrd rá a felsőrészre — mondja Siklósi Istvánné, a FAVORIT Cipőipari Szövetkezet nagyoroszi telepének tűzödei szalagvezetője, a gyesről nemrég visszatért Mu- liter Imrénének, majd felém fordulva a következőket mondja: — Nagyon ügyes kezű asz- szony. De ugyanezt mondhatom a többiekről is, akik több művelethez értenek. Szükség van erre, mert egy ilyen kis kollektívában, mint a miénk, csak akkor tudunk igazán haladni, ha nem ragadunk le egy-egy műveletnél. A tűzödében jelenleg tizenhármán dolgoznak. — Annak idején, amikor még én is a gép mellett dolgoztam, húsz-huszonhatan ültük körül.'Először kézi munkásként foglalkoztattak, utána az aljaüzemben tevékenykedtem, később a cipő- felsőrész fejrészét, majd a szárát varrtam össze, végül pedig a csákózóban fejeztem be. Onnan kerültem jelenlegi beosztásomba. — Nehezen szokta meg? — Mint munkásnak köny- nyebb volt a dolgom, mostani beosztásomat pedig szép feladatnak tartom: megtanítani másokat arra, amit én tudok, szerintem megtisztelő dolog, jó érzés. Annak idején csak szép munkát adtam ki a kezemből. Akkori szokásomhoz ma is ragaszkodom. Csak akkor vagyok nyugodt, ha szép árut és jól termelünk. Aki nem hiszi, annak bebizonyítom. Annak utána csak annyit mondok: szebbet csinálhatsz, de csúnyábbat nem fogadok el. Nem, mert a vevők csak a jó áruért keresik meg a szövetkezetünket. — S mindenki megfogadja a jó szót, a baráti tanácsot? — Ha a kérő szó nem használ, addig nem hagyom nyugton, amíg úgy nem készíti el, ahogy kell. Ilyen esetekre elvétve kerül sor. Hazudnék, ha eltagadnám, hogy éz a fajta magatartás nem bánt. Én is dolgoztam a gép mellett, bizony nekem sem nagyon tetszett, ha valamit kifogásoltak, méghozzá jogosan, pedig igazán odafigyeltem i munkámra. Ebben a beosztásban pedig nemcsak jogosan szóvá tesz valamit az ember, hanem vissza is kap olyat, amit nem érdemel, amire nem számít. — Mit tart szalagvezetői pályafutása legnagyobb eredményének? — Azt, hogy egy-két’ kivételtől eltekintve a szalag dolgozóit én vezettem be a szakma követelményeibe. Továbbá, hogy munkatársaim több mint ötven százaléka annyira megbízhatóan dolgozik, ha nem ellenőrizném őket, akkor is betartanák a technológiai előírásokat. No, persze, ezt kívánja saját érdekük is. — Mi foglalkoztatja most a szalag dolgozóit? — Nemcsak őket, hanem engem is. Az új téli modell nagyobb szakmai követelmények elé állítja a kollektívát Idő kell, amíg belejönnek az új technológiai előírások elsajátításába, s bizony I ebben az időszakban kevesebbet is keresnek. Ez azonban csak átmeneti állapot., Nem, nem gyakori az ilyen gond. Ebben az évbén most fordult elő először. Szerencsére nagyobb keresetkiesést sehol sem jelentett. A termelés nyugodtan folyik, a munka minősége jó, a gyártott felsőrészek szépek. Bizonyára elégedettek lesznek velük a Fővárosi Cipőbolt Vállalat üzleteibe betérő vásárlók is — vélekedik Siklósi Istvánné. Most pedig átadom a szót a szalag néhány dolgozójának azzal, mondják el ők, milyennek látják közvetlen vezetőjüket. — A tűzés szakmai ismereteire a szalagvezetőm tanított meg. Ha valamit nem tudok, akkor szólok neki, s 5 szívesen segít — mondja Gál Anna. aki egy éve tartozik a kollektívába. Kisvártatva hozzáfűzi: szigorúnak tartom. .. — Otthon biztos elkényeztették — vetem közbe. — Igen — válaszolja alig hallhatóan. Tőle Molnár Lászlóné veszi át a szót: — Nem tudok rá rosszat mondani, meg vagyok vele elégedve. Akármilyen gondom van, nyugodtan elmondhatom neki, ha tud, akkor feltétlenül segít. Annyira ügyes, segítőkész, szorgalmas, hogy esetenként a rossz gépet is ő javítja meg. A következő Kürtös János- né, aki véleményt mond. Szeptemberben múlt egy éve, hogy ide kérte felvételét. Gyári, üzemi múltja azonban ennél jóval nagyobb, főleg gazdagabb. A Békéscsabai Ruhagyárban ismerkedett meg a szalagmunkával. Onnan hozta nagy gyakorlatát, sokoldalúságát és ügyességét. Belépése után nem volt szüksége tanulóidőre, rögtön teljesítménybérben kezdte meg munkáját. Az első hónap végén már kettőezer-nyolcszáz forintot vitt haza. Ő valóban kidolgozza a napi munkaidőt. — Eddig még nem volt semmilyen vitás kérdésünk Rozikával, ami nézeteltérést vont volna maga után. Ha valamit nem talál jónak, leül a gépem mellé és megmutatja. Utána pedig én úgy csinálom, ahogy kívánja. Végezetül Pikács Ildikóval váltogatom a szót. — Nincs gondunk egymás, sál. Amiben tud. segít. Ha va. lamilyen probléma felmerül, két-három nap múlva az is megoldódik. így tiszta a dolog. Nem igaz? — mondja felém fordulva. A szalagvezető jót mosolyog válaszán, majd búcsúzóul hozzáfűzi: — Ügyes kislány az Ildikó. Azt hiszem nincs jogunk kételkedni véleményében. A tűzőgépekről pedig egyre gyorsabban kerülnek le a tovább- feldolgozásra váró papucsfelsőrészek. v. k. Csirkerekord A kanadai mezőgazdasági minisztérium egyik kísérleti telepén új világrekordot értek el. Negyvenkilenc nap alatt 2,88 kilogramm súlyú csirkéket tudtak felnevelni. A siker titka: a különleges takarmánykeverés és az új típusú ’ megvilágítás. A csirkék kis energiatartalmú takarmányt kapnak éá ugyanakkor a megvilágítás intenzitását fokozatosan csökkentik. Ennek hatására a csirkék több táplálékot vesznek magukhoz. Bőséges lesz a húsáruválaszték a karácsonyi és újévi ünnepekre. A Karancs Húsipari Szövetkezet Közös Vállalat feldolgozóüzemében is töltik már a kolbászféléket, felvágottakat, füstölik a kocsonyának- és a káposztalevesbe valót. Képünkön: Kiss József és Képes Pál a Soproni szalámit és a sertéstarját viszi füstölni. — kulcsár — Jegyzet: Embernek lenni Nem elég embernek születni, annak is kell maradni; emberként élni. Életünk minden mozzanatában, tevékenységében; munkánkban és magánéletünkben fölül kell hogy kerekedjen: emberek vagyunk, a szó legnemesebb értelmében. A humánumnak kell átfogni egész létünket, mozgatni minden cselekedetünket. Gondoljuk csak át életünket; a mindennapok eseményeit; hányszor és hányszor megíelejtkezíünk a legelemibb dologról, olyanokról, aminek természetesnek kellene lenni; ami emberi rangunkból, méltóságunkból adódik. Hogy ez sajnos így van, azt az élet igazolja; bizonyítja hol enyhébb, hol súlyosabb vétkeinket. A közelmúltban egy értekezleten vettem részt, ahol az óvónő nem panaszként, még csak nem is szemrehányásként mondta el azt a keserűséget, ami fölgyülemlett benne. Hosszú ideig beteg volt, szanatóriumba került, a barátok, a kollégák a munkatársak teljesen elfelejtették, hogy ő is van, él. létezik... „Öt évig dolgoztam a postán mint kisegítő nyugdíjas. Mikor eljöttem, még azt sem mondták, köszönöm. Nem kellett volna nékem virág, koccintás, csak egy-két kedves szó: »Köszönjük Pista bácsi a munkáját«, vagy valami ilyesmi...” Kesergett jogosan egy ismerősöm. Az elmúlt hetekben sokat jártam és járok a kórházba látogatóba. Feltűnt, hogy az egyik idős bácsihoz soha nem jön senki. ' Látogatási idő alatt lefekszik, vagy elvonul félre. Megtudtam, hogy gyermekei, unokái vannak. Csak ahogy szegény öreg elpanaszolta „senki sem kíváncsi rám”. Űgylátszik őt is elfelejtették? Vagy hozzátartozóiból hiányzik az emberség? Egy ismerősömmel futottam össze az utcán. Elmesélte, hogy betegállományban van, mert kiborult. Oka röviden így summázható: intrika, alaptalan rágalom. Igen, néha a segítő kezünk helyett a taszító kezünket nyújtjuk, amivel lelkeket, szíveket tudunk szorongatni, néha megfojtani. Fél éve körülbelül, hogy síró édesanya keresett fel könnyes szemű fiával. Az anya és a fiú testén ütések nyomai árulkodtak részeg férje éjszakai brutalitásáról... Sorolhatnám példák sokaságát tovább a jegyzetfüzetem lapjaiból, amelyet az „élet írt” oda. Sokszor talán észre sem vesszük, hogy megfeledkezünk embertársi kötelességünkről; míg máskor tudatosan bántunk, okozunk sebeket a lelkeken; vagy ha saját érdekünk úgy kívánja, semmibe vesszük embertársainkat; ha nem fűződik személyes érdekünk valamihez, közönyösekké válunk. Pedig nem ártana egy életre tudomásul venni: egymást megértve, segítve, közösségben. a közösségért tevékeny- kedve maradhatunk meg embereknek. A mi kötelességünk nem több és nem kevesebb: mint embernek lenni minden körülmények között ! sz. f. T NÓGRÁD — 1979. december 19., szerda
