Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-18 / 295. szám
A !<apcso’ác szerdán : körzetszám 32 Ü$ telefonközpont Salgótarjánban Ezért valamennyi távbeszélő/ díjszámlálás a hívott állomás A megyeszékhely távbeszélőhelyzete évek óta sok gondot okozott. Lassan tűrhetetlenné vált. Éppen ezért köz- érdeklődés kísérte az új tele- den telefontulajdonossal fonközpont épületének és be- zölték. rendezésének létrejöttét. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, a posta és más vállalatok szakemberei elkészítették Salgótarján új telefonközúllomás előfizetőjének tele- tonszáma megváltozik. Az új. ötjegyű számokat már minkös a közelmúltban megjelent új területi telefonkönyv már ezen a számon jelzi a salgótarjáni előfizetőket. Az új telefonközpont üzempontját. mely a korábbi 2400 be helyezésével egyidejűleg jelentkezésével kezdődik és a hallgató visszahelyezéséig tart. Kivételes esetekben a távhívásban részt vevő központokhoz kézi kapcsolással is lehet beszélgetést kérni, ekkor azonban a posta beszélgetésenként öt forint kézikapcsolási pótdíjat számol fel. A belföldi távhívásban részt nem vevő előfizetőkhöz helyett 6000 állomás fogadásé* Nógrád megye területén nagy- irányuló távolsági, valamint ra alkalmas. mértékben javul a távbeszélő-szolgáltatás, mert Balassagyarmat, Szécsény. Kistere- nye, Nagybátony és Pásztó postahivatalát félautomata áramkörökkel látják el. Ez azt jelenti, hogy ezekhez a _____ ___ . távbeszélő-központokhoz k erült. A hálózat építése 1980 csatlakozó előfizetők a táv- —81-ben további 32 millió fo- hívóhálózatba bekapcsolt központ tint értékben folytatódik. A előfizetők beszélgetéseit a " hálózat kiépítése több mint 75 felsorolt központok kezelői ezer építési és közel 20 ezer közvetlenül tárcsázzák. Átkapcsolás előtt A központ épülete 39 millió, a belföldi gépköltség 90 millió, a helyi hálózat építési költsége 33 millió forintba külföldre iránvuló nemzetközi beszélgetéseket továbbra is a 01-en kell bejelenteni. Mennyiért ? be. szerelési munkaórát igényelt. A kábelhossz meghaladja a 25 kilométert. A távbeszélő-állomások pró. baüzemi átkapcsolására december 19-én (szerdán) 16 órakor kerül sor. A posta kéri, hogy az ezt követő időben — kb. 19 óráig — csak segélykérő beszélgetéseket bonyoKözvetlen tárcsázás Az új telefonközpont üzembe helyezésétől a salgótarjáni előfizetők készülékeikről közvetlen tárcsázással hívhatják Budapest, valamint a belföldi távhívásba már korábban bekapcsolt helyiségek telefonA távhívással folytatott szélgetések időtartamát a számlálóberendezése a helyi beszélgetésekkel együtt számlálja. így azoknak a telefonszámlában nincs külön nyoma. Nappali díjazás időszakában — 7-től 18 óráig, a második díjkörzetben (Eger, Gyöngyös) 20 másodpercenként, a harmadik díjkörzetben (többi távhívóközpont) 15 másodpercenként egy forint a díj. Ugyanezért a pénzért az éjszakai díjazási időszakban — 18—7 óra — a második körzetben 30, a harmegfelhíhelyezés után azonnal kezdődik az állomások vásával az előfizetők azonosítása. Ezért feltétlenül szükséges, hogy az üzembe helyezés utáni órákban valaki tar20 másodpercet te- Salgótarján központi körzetszáma 32 lesz. A helyi beszélgetések solítsanak le. A próbaüzembe állomásait. A kézi beszélő fel. 1---------- - * . emelése után a helyi tárcsa- , h a'ng jelentkezésekor előbb a 06-os számot kell hívni, majd az ezt követő az újabb tárcsahang meghallásakor folya- rán a legnagyobb újdonság matosan lehet tárcsázni a hí az időszámláló-berehdezés. A tóík^diék mbídm“ távb^zélól vott település körzetszámát és központ számlálóberendezése S mXtt A 8 hívott állomás számát. Tár- a fent behatárolt nappali idő. Sflffisk alközDonSf« után, ha a hívott álló- szakban 3, éjszaka 6 percen" örüS S nrás szabad, csengetési han- ként szarnia! egy “ maradjanak szolgálatban. A hallhatunk. Amennyiben közületeknél felszerelt al- 8 hívott több mint egy per központi főáramkörök azonosítását ugyanis üzembe helyezéskor kell a szakembereknek elvégezniük. Ennek elmaradása esetén csak csütörtö- szaggatott kön reggel tudják felhívni az hallatszik. a cig nem jelentkezik, foglaltsági jelzésre vált át a készülék. Ha a hívott állomás foglalt, foglaltsági jelzés Ilyenkor később állomást, ami a forgalom le- kell ismételni a hívást. A távbonyolításában zavart okoz- hívás a helyi beszélgetést nem hat. Az átkapcsolások ideje szakítja meg. alatt a közérdekű hívószá- A készülék automata karmok — mentők 04, tűzoltók jának lenyomása a helyi be05, rendőrség 07 megszakítás nélkül hívhatók. Az új, korszerű központ üzembe he lyezésével egyidejűleg a jelenlegi elavult szerkezetet a posta üzemen kívül helyezi. széigetéshez hasonlóan megszakítja az összeköttetést. Ezért a beszélgetés befejeztéig számlál egy forintot. Akár helyi, akár távhívó-beszélgetésre készülünk, fontos, hogy hívás előtt — lehetőleg telefonkönyvből — állapítsuk meg a hívott fél pontos telefonszámát, ugyanis ezzel időt és pénzt takaríthatunk meg. Az új nyilvános készülékek is időméréssel készülnek, ezért háromnercenként újabb forint bedobásával - folytatható a beszélgetés. Díjmentesen hívható a 01. Ö2. 03. 04. 05. 07. A 080 — pontos idő — hívása díjköteles. Az átkapcsolásnál valószínem szabad lenyomni, utána nűleg lesznek technikai neazonban azonnal a helyére kell tenni a hallgatót. Ugyanis a Ne borítsunk fátylat rá ! A NÓGRÁD 1979. december 4-i számában „Gőzös galibák” címmel, cikk jelent meg távfűtési gondokról. A cikk a salgótarjáni beszterce-lakóte- lepi kazánház kapcsán íródott, bár más létesítményekről is szó van benne és általános problémákat vet fel. Mivel többször is e kazánházat idézi nem éppen pozitív példaként, nem fogadhatjuk el az utolsó bekezdés nagylelkű ajánlatát: „Ami történt, megtörtént, fátylat rá!” Ugyanis a cikk — valószínűleg a távfűtési üzem egyoldalú tájékoztatása alapján — olyan mértékben kérdőjelezi meg a tervézői hozzáértést és felelősséget, amely mellett nem mehetünk él szó nélkül. A példaként felhozott tömb- kazánház egy lakótelep rész- hőellátását szolgálja. Egy olyan lakótelepét, melynek hőigénye állandóan nőtt, változott. Változott oly mértékben, ahogy a megbízói igények és a lakótelep épüléséhez szükséges anyagi feltételek rendelkezésre álltak. Valóban négyféle módon fűtik a lakásokat mert a változó igényeknek, helyzetnek változó műszaki megoldások felelnek meg. A Beszterce-lakóte- lep tervezésének kezdetén kis laksűrűségű, alacsony szintszámú beépítés volt az igény. Ennek az egyedi fűtés felelt meg. A vezetékes gáz felhasználási lehetősége és a több lakás iránti igény már a helyi gázfűtést tette gazdaságossá. A lakásszám további növekedése már a tömbfűtést és a tetőtéri kazánt igazolta. A kettőt együtt, mert a középmagas lakóépületek tömbfűtése a kazánház és a távfűtési hálózat beruházási költségét olyan mértékben növelte volna, ami már gazdaságtalan. Az épületek méretezési csúcshőigényének meghatározása nem vitatható, mert azt szabályzat írja elő. Ez biztosítja,- hogy a leghidegebb időben is az előírt hőmérsékletet tartani lehessen. A tervezett épületek hőveszteség- számítása az akkor érvényben levő előírások szerint történi, ami jóval nagyobb hőigényt, s így kazánteljesítményt jelentett. Ugyanakkor a lakótelepi közintézmények programját a megbízó megváltoztatta, területében —, s így értelemszerűen hőigényében is — csökkentette. Jelenleg a tömbkazánház kapacitása nincs kihasználva, de ez természetes. Ugyanis a kazántelepre már az első arról ellátandó lakások megépítésénél szükség van. A kazánház akkor válik kihasználttá, amikor az összes tervezett létesítmény (196 lakás, iskola, óvoda, szolgáltatóközpont) igénye jelentkezik. Eddig mindössze 112 lakás van a kazánházra kapcsolva. Tehát szó sincs arról, hogy „négy kazán közül kettő tulajdonképpen felesleges” —, mint a cikk írja. A kihasználtság egyben gazdaságosságot is jelent. Ha a nyári hőfelhasználás megoldódik —, mert erre is megvannak _aZ elképzelések — a beszterce-lakótelepi kazánház bármilyen gazdaságossági felülvizsgálatot kiáll. A tervezés során a tervező az összes érdekelt (beruházó, kivitelező, üzemeltető, hatóságok stb.) bevonásával mindig tart egyeztetést. Az ott elhangzott vélemények alakítják ki a végső megoldást. És nem volt ez alól kivétel a beszterce-lakótelepi tömbkazánház sem. Asztalos Éva építészmérnök hézségek. Azonban ennek elhárítására ‘ a posta felkészült. Mivel az új számokat a lakosság még hem szokta meg, a tudakozószolgálat a 09 számon megerősített létszámmal áll rendelkezésre, korszerű mikrokártyás berendezéssel ellátva. — g — Exportmegrendelésünk teljesí tése után a hazai piacra is ké szítenek Szisztem fantázianevet viselő, több elemből álló szekrénysorokat a balassagyarmati Ipoly Bútorgyárban, Medgyesi József és Csordás Árpád a fiókosrészeket szere ük össze. — kép: kulcsár — Poliamidháló t— sérvre Űj bolgár találmány — a szófiai vegyészeti főiskola kollektívájának munkája — a biológiailag aktív poliamidháló, amelyet az orvosok lágyéksérv- és hasi műtéteknél, valamint hashártyagyulladás esetén eredményesen alkalmaznak. Kétszáz hazai műtétnél bizonyosodott be a poliamidháló haszna. Több külföldi országban — többek között Kubában, Finnországban — végzett bemutató műtétet ennek a hálónak a segítségével Nikoláj Vaszilev profesz- szor. A hálót Bulgáriában egyébként már üzemi méretekben gyártják. Az új anyagot és eljárást sok országban szabadalmaztatták, így többek között Magyarországon, a Szovjetunióban, Romániában, Finnországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, az NSZK-ban, Ausztriában, az USA-ban és Japánban is. Felelősség a szóért LEVEGŐBE BESZÉL — mondják a szószátyárra, a gondolkodás nélküli kinyi- latkoztatóra. Idősebb ismerősöm pedig így minősíti — kissé változatosabb stílben sze. S amíg az első példa hamis illúziókat keltő vezetője általában hitelét veszti, addig a kendőzetlen beszédű erőt sokszorozó támogatókra lel. A HITELRONTÁSNAK, — a kimondott szó értékét persze, nemcsak nekihevült devalváló, könnyelműen és nagyotmondás lehet a forrá- felelősségtudat nélkül meg- sa, elég a felületesség, a tá- nyilatkozó ember cselekede- jékozatlanság is. Telivér pél- tét: ,,Belebeszél a szélbe, re- dája énnek az ÁFÉSZ-vezető mélve, hogy az úgyis elviszi a esete, aki az ellátást, a közös szót!” feladatokat megbeszélendő, A naptárról jut mindez leült az egyik község vezető eszembe. A naptárról, mert- testületével tárgyalni. Lesz hogy télidőben a gyűlések és most már tüzelőolaj a falu- gyűlésezések idejét éljük, s ban. ígérte, mert hogy inféz- ezen a meglehetősen zsúfolt kedik a cégénél: szállítsanak programon az évszakot meg- a tároló feltöltéséhez kavi- csúfoló időjárás sem változ- csőt! Elfojtott mosoly volt a tat A mozgalmassághoz a válasz erre a „nagyvonalú- falün élő ember is hozzászo- sagra . Hogyisne, amikor az kott, szinte kártyázhat a meg- a kavics mar régen ott volt. hívókkal A szövetkezeti rész- mi több, a község dolgoközgyűlésre, küldöttközgyű- zoi társadalmi munkában már lésre takarékszövetkezeti el ls vegeztek a szükséges gyűlésre, tanácstagi beszámo- munkát. lóra falugyűlésre invitáló tsagatell ez az ügy. mégis papírosokkal, hogy más ese- nyilvánvaló benne több ta- mé'nyeket ne is említsünk. nulság. Az AFÉSZ-vezető A megnyilatkozás, a kimon- an'nyi fáradtságot sem vett dott szó pedig ezeken a fóru- magának egy helyszíni tár. mokon jár igazán nagy felelősséggel. Két okból is. Először, mert kisebb-nagyobb közösség előtt hangzik el. Másodszor, a mondandó jobbára gyalás előtt, hogy a felelősséggel való szólás érdekében a körülményeket megismerje. Ideje nem volt a felkészülésre? Nem valószínű, hiszen aknem egyéni érdeket, hanem a kor nem is vállalkozik a bekollektívát hivatott szolgálni. A sokat emlegetett felelősség szélgetésre, halasztást kér, hiszen tájékozatlanul nem pedig csak hatványozódik. ha szolgaihatja a célt sem. Invalamilyen vezető megnyilat- tobb. az gyanítható. hogy kozására kerül sor. Beszéljen nem is vette valami komolyan akár az értékelendő jelénről, ezt az egész beszélgetést. Alá- akár a tervezett holnapról. becsülve ezzel a testületet is, A közösséget-közérdeket amely előtt lehet akármit szolgáló választott posztra, mondani-ígérni. meggondo- a vállalati és szövetkezeti fe- latlanul, felelőtlenül, helyis- lelős tisztségbe állított embe- m.erft nélkül is. Erre monda- rek túlnyomó többségének fö- na az anekdotabeli öregúr: lösleges is felemlegetni a szó- •• _e ^■■’csoda tévedés! lás felelősségének súlyát. Ér. tik és érzik, megélik annak lényegét. Nem így a kivétel, S ha a „szélbe beszélők’ IDŐSZERŰ LENNE. ha mindenütt — ahol szükséges! — felcsattanna a figyelmeztetés, s a viccbeli figura helyett valóságos személy igaA Váci Kötöttárugyár kazári gyáregységében decemberben több mint 30 ezer darab tréningruhát gyártanak exportra. Ezen fölül a hazai megrendelők igényeit is kielégítik. Az ügyes kezű varrónőknek tehát megkezdődött az év végi hajrá a kitűzött terv sikeres teljesítéséért. — fotó: Bábel — száma még oly’ kevés is. kár- helywr. fedést. Feltételük igen nagy. Gyarló ^ául ^y: „Áiyon mar mep a lény ugyanis az ember. s beszédben a kiküldött ur! Ta- könnyebben feledi az őszin- ««»V. meg az előtt is azt te szót, az erőink felmérését mondta, hogy jogos a keres, segítő kitárulkozást, mint a felvásárolják majd a tojást. felelődén ígérgetést. Mlert kel1 akk°r ulra- most Volt alkalmam egy helyütt, is szóvá tenni. egy kollektívában összeháson- A toias. persze, ismét csak lítani a. kétféle magatartást. e§v példa. A közbeszóló ki- A korábbi évek véget érni nyithatná máskor is. más ügv. nem akaró „Meglesz!" és ben is a szaiat. S a figvel- Persze hoay megcsináljuk!" meztetés mellé a gvenseb- hurráhangulatát a józan bek kedvéért — még hnjmte- mérlegeléssel, az „Ez van, er- hetné: „A kimondott sró leere futja közös erőnkből", rém, felelősséggel járV őszinteségével vethetem ősz- K- ° NÓGRÁD — 1979. december 18., kedd