Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)

1979-12-15 / 293. szám

Fejlesztés a salgótarjáni síküveggyárban Korunk építészetének egyik legfőbb vonása, hogy egyre inkább szakít a hagyományos építőanyagokkal, s a régebbi időkben csak kisegítő vagy mellékszerepet játszó anyagok főszereplőkké lépnek elő. Napjaink épületeire a be­ton, a vas, ,az alumínium és az üveg a jellemző. Sokolda­lú hasznosíthatósága az üve­get a korszerű építészet egyik legfontosabb anyagává tette. Azon kívül ugyanis, hogy az exportjára szinte korlátlan lehetősége, nyílt a tőkéspia­cokra, Európán kívül főleg az USA-ba és Kanadába. A minőségjavításon kívül a vágási technológia gépesítésé­vel, a hatékonyság növelésé­vel nagymértékben sikerült a dollárkitermelési mutatót ja­vítani. A gyár ki is használja ezt az adottságot és évről évre nö­veli az exportszállítást. A jövő évtől növelik az ed­sakor ajánlatos figyelembe venni, hogy az alumínium hő­tágulási együtthatója a sík­üvegének a háromszorosa. A termékbővítést célzó, komplett fejlesztési .program megvalósítása során automa­ta zománcozó berendezést he­lyez üzembe. Az egyenletes gépi szórás következtében le­hetőség nyílik transzparens (áttetsző) színes zománcú, ed­zett üvegek előállítására. E termékük elsősorban belsőépí­Síküvegszáltítás kötegelő bilincsben üvegtáblák záróelemként va­ló felhasználása volt a legal­kalmasabb a természet, a nap­fény otthonainkba, épületeink­be való behozatalára, a hő- és hangszigetelésben betöltött szerepe is egyre meghatáro­zóbb. Ez a fejlődési tenden­cia vezetett el napjaink jel­legzetes épületeihez, aZ üveg­palotákhoz, s ennek révén vált aZ üveg a könnyűszerke­zetes építési technológia nél­külözhetetlen anyagává. A megnövekedett igények kielégítésével egyidejűleg ' a Salgótarjáni Síküveggyár is egyre nagyobb súlyt fektet a termékek választékának nö­velésére. Termékei ma már nemcsak a hagyományos ab­laküveget jelentik, hanem en­nél sokkal többet. Csupán a húzott síküvegek és ezíek to­vább megmunkált változatai is a beépités számos lehető­ségét kínálják. Az elavult technológiával termelő 6 húzógépes Zagyva I. lebontásra került és meg­épült helyette a teljesen au­tomatizált 9 húzógépes Zagy­va III. kemence, 1975-ben kezdte a termelést. Ez volt az első lépés a termékszerkezet­váltás felé: a vastagabb üve­gek gyártásáról áttértek a Vékonyabb — két és három mm-es üvegek előállítására —, amely alapanyaga az egyenes és hajlított építészeti és jár­műüvegnek. 1972-ben kezdődött az a nagyszabású rekonstrukció, melynek befejezése után — 1980-ban — a gyár legkorsze­rűbb síküveggyártási techno­lógiával állítja elő a kor kö­vetelményének megfelelő sík­üvegtermékeket, elsősorban a ragasztott biztonsági üveget. Következő lépésként — a minőség további javítása ér­dekében — licencvásárlással megvalósították az ASAHI hú- zási technológiát, amely le­hetővé t^te, hogy az „A—B” minőségű üveg aránya a ré­gebbi 15—20 %-ról a három­négyszeresére növekedjék. A gyártmányfejlesztés, a termékszerkezet-váltás legna­gyobb eredménye, hogy ez év IV. negyedévében megindult a ragasztott biztonsági üveg próbagyártása és jövőre meg­kezdődik az üzemszerű ter­melés. A termékszerkezet-váltás sok lehetőséget teremtett meg a gyár számára. A jó minőségű vékony üveg zett zománcozott üveg gyár­tását. Ennek felhasználási le­hetőségeit még nem ismerik eléggé a fogyasztók. Elsősor­ban épületek burkolására használják, ezzel teszik színe­sebbé, változatosabbá az épü­leteket. Szinbeli gazdagságuk lehetőséget nyújt arra, hogy az épület megfelelőképpen il­leszkedjék a környezet, a táj képébe, visszatükrözve annak arculatát. Minden olyan területen, ahol az üvegtáblák fokozott igénybevételnek vannak kité­ve, továbbá ott, ahol törés ese­tén az üvegszilánkok súlyos tészeti célokra és a bútoripar részére ajánlatos. Ezt a terméket reprezentál­ja többek között a Budapesti Műszaki Egyetem, a KGM- irodaház, a salgótarjáni Lak- berendezési Áruház homlok­zata, a debreceni vízügyi igazgatóság épülettömbjének falfelülete. A ragasztott üveg alkalma­zására a világszerte szaporodó magas épületek irányították rá a figyelmet. Napjainkban az üveggel szemben gyakori követelmény, hogy ütésellen- állóságát növelve, nehezeb­ben jöhessen létre törés, s adnak az építészek számára. A ragasztott biztonsági üve­gek hajlított kivitel esetén két rétegben, sík kivitelben az igényektől függően, több ré­tegben is készülhetnek. Ez utóbbi esetben olyan betörés­biztos üveget kapunk, melyek kirakatok, bankok, postahiva­talok üvegezésére kiválóan alkalmasak. A ragasztott üveg további előnye, hogy a táblák ragasztás után is vághatok, fúrhatok. A normál, kétrétegű, ragasztott biztonsági üveg kö­rülbelül 30 dB hangcsökken­tésre képes. A következő esztendőtől a gyár fokozatosan felkészül a közútjainkon futó, majd min­den típusú gépjármű szélvédő' üvegének gyártására. A korszerű homályositott síküveg úgy készül, hogy az üveg egyik oldalát homokra fúvatással érdessé teszik. így elveszti átlátszóságát, áttetsző vé válik. Ez a termék is szé­les felhasználási területtel rendelkező üvegtípus. Elsősor­ban a bútoripar használja te­kintélyes mennyiségben, de gyakran találkozunk vele épí­tőipari üvegezéseknll, sőt újabban a világítástechnika is szívesen bővíti vele választó kát. Készíthetők belőle fali­táblák, iskolák és egyéb ok­tatási intézmények részére. Két variációban gyártható: teljes felületén mattírozott vagy különféle mintákkal (pettyes, kockás, csíkos stb.) ellátott üveg. A gyár megmunkált üveg­termékeinek legnagyobb részét konténerekben, a húzott sík­üveget pedig farekeszekben szállítja. Itt is keresi azonban a korszerűbb csomagolási esz­közöket, például a kötegelő bilincses szállítási módot. Az ilyen szállításnál a tö­résveszteség minimálisra csök­ken, biztosítja a be- és ki­A nagyszabású rekonstrukció BMSi-# * * ' balesetet okozhatnak, feltét­lenül e termék alkalmazása kívánatos. Ha ugyanis az ed­zett üvegtábla eltörik, vágóéi nélküli darabokra esik szét, szilánkjai balesetet nem okoz­nak. Ezért használható cél­szerűen épületek külső és bel­ső burkolására, lépcsőházak, válaszfalak üvegezésére, dí­szítésére. A zománcozott, ed­zett biztonsági üveget méretre gyártás után tovább munkál­ni nem lehetséges. A zománc­réteg fényre érzéketlen, szín­tartó, ellenáll a híg savak és lúgok, valamint a mosó- és tisztítószerek vegyi hatásai­nak. Mivel a színes, zomán­cozott, edzett üvegtáblák fel- melegedése — a színtől füg­gően — igen intenzív lehet, szereléskor az üvegtábla mö­gött szellőző légrést kell biz­tosítani. A keretek kialakítá­6 , NÖGRAD - 1979. december 15., szombat ennek bekövetkezése esetén is az esetleges sérülési veszély a minimálisra csökkenjen. Bevezetését és fejlesztését, általános emberi érdek sür­gette, hiszen a gépkocsi-bale­seteknél oly gyakran végzetes sérüléseket a ragasztott biz­tonsági üvegek alkalmazása a járművekben csaknem telje­sen megszünteti. Felhasznájási területe egyre nagyobb teret kap az építé­szetben is. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy ragasztott gyártmányai hosszú távon kielégítsék a ha­zai jármű- és építőipar igé­nyeit és egyben versenyképes­sé váljanak a világpiacon. A ragasztott gépjármű-szél­védő üveg későbbi gyártmány- fejlesztéssel napfényvédős, szí­nes, illetve sávos kivitelben is készülhet. A szintetikus, szí­nes ragasztófóliával készülő síküvegek további lehetőséget rakás gépesítését, előnyös mind a szállító, mind a vevő részé­re. Ezen túlmenően az import fenyőfűrészáru-igény nagy­mértékben csökkenthető. • A gyár társadalmi és gaz­dasági vezetése nagy körülte­kintéssel gondoskodik arról, hogy állandóan és egyen let e- sen emelkedjék a dolgozók életszínvonala, javuljanak a munkakörülmények. A munkahelyek tiszták, ba­rátságosak, levegősek. A dol­gozók és családtagjaik Bala­tonalmádiban, Berekfürdőn üdülhetnek, szórakozhatnak, sportolhatnak, művelődhet­nek. A gyár biztos megélhetést, jó munkakörülményeket, mű­velődési lehetőségeket biztosít munkát vállaló dolgozóinak. (X) Vadászaink életéből Az év végén megsokasodtak a tennivalók a megye va­dásztársaságaiban. Az utolsó heteket, napokat is kihasznál­va a tervek maradéktalan teljesítésére törekednek, de mar gondolni kell a következő vadgazdálkodási és pénzügyi terv összeállítására is. A napi teendők mellett bedig olyan fontos feladat is vár a vadásztársaságokra, mint a közelgő tisztújítás felelősségteljes előkészítése. Erről váltottunk szót Albunovics Jánossal, a MAVOSZ megyei intéző bizott­ságának titkárával és Mátrai István megbízott fővadásszal. TERVTELJ ES1TÉS. Az 1979-es esztendőben a korábbi­nál 5 millió dollárral nagyobb exportterv teljesítését várják a vadgazdáktól. Hogyan ha­lad a végrehajtás — erről is szó esett a minap tartott or­szágos fővadászati értekezle­ten. A tanácskozás időpontjá­ban az országos adatok sze­rint 70—75 százalékos volt a terv teljesítés, a nógrádi ered­mény ezekben a napokban 90 százalék körül van.-, Felhív­ták a figyelmet arra, hogy — ha másként nem megy — a tervet legalább globálisan teljesíteni kell. azaz: az egyik vadfaj kiesése ellensúlyozha­tó más túlteljesítésével. Ter­mészetszerűleg a törzsállo­mány károsodása nélkül. AKADÁLYOK. A folyama­tos és kiegyensúlyozott terv- gazdálkodásnak itt-ott fellel­hetők az akadályai is. A me­gyei fővadász említett objek­tív körülményeket, eszerint volt a szezonban 10—15 olyan nap, amikor a mostoha időjá­rás — elsősorban a köd — miatt nem lehetett vadászni. A korábbi figyelemfelhívás ellenére is akad azonban meg fölösleges korlátozás, lőked- vet szegő utánjárás, bemuta­tási kötelezettség. Helytelen gyakorlat, hogy a hivatásos vadőr nem gyarapíthatja az •eredménynapló bejegyzéseit. Ezzel szemben mo6t éppen az a kívánatos, hogy a vadőrök aktívan és szakértelemmel kapcsolódjanak be a sutavad selejtezésébe. Általános kö­vetelmény pedig, hogy az év hátralevő részében használ­ják ki a golyósfegyvereket. Ha a tervteljesítést akadá­lyozó tényezőkről szólunk, ismét meg kell emlékezni a kompetenciáról. Pontosab­ban, a túlzott kompetenciá­ról, a szabályok megszegésé­ről. Fel kell idézni, hogy szarvasból és őzből 10 száza­lék, míg vaddisznóból 20 szá­zalék lehet a vadászrész. Ez annál is inkább szükséges, mert némely társaságnál a kompetencia eléri a 45—50 (!) százalékot is. Nem követ­hető az olyan példa, mint ami az ipolytamóci Tsz VT- nél esett meg: két legutóbbi vadászaton elejtett öt-öt vad­disznóból egy sem került a MAVAD-hoz! ☆ ETETÉS. A tél még ugyan várat magára, de általános ta­pasztalatként adhatjuk köz­re: az etetőkben ugyancsak megfogyatkozott a takarmány. Egyes vélemények szerint a túlzott makkfogyasztás kény­szerítette a vadat a változatos táplálkozást biztosító szálas takarmányhoz. E korai „jó ét­vágyból” egyenesen követke­zik a teendő: sürgősen intéz­kedni kell a további tartalé­kok megteremtéséről. Sajnos, akad olyan példa is, hogy a jó makktermésre hivatkoz­va, a szoktató etetést sem végezték el. Mindemellett jó tudni: a makk rohamo­san fogy, erre vall a vaddisz­nó helyváltoztatása is; ugyanakkor az előrejelzés sze­rint mától hidegebbre for­dul az idő. A változatosabb takarmányozás érdekében — különösen a cukorgyárakhoz közeli vadásztársaságoknak — érdemes beszerezni a ré­pafarkat is. Az apróvadetetésről a MAVOSZ megyei intéző bi­zottságán kedvező híreket hallottunk, az etetőket időben feltöltötték. Az utánpótlást elsősorban ott kell nagy gond­dal végezni — Éysekvadkert, örhalom, Palotás, Kálló, stb. környéke —, ahol a ne­velt fácánokat engedték ki a területre. ☆ VADÁSZATSZERVEZÉS. A fegyelem erősödött, a vadásza­tok szervezése javult — így összegezhetőek a jelenlegi szezon eddigi tapasztalatai. A kollektív vadászat általá­ban jól irányított, elfogadha­tó a megjelenés, bár az utób­bit illetően nem hallgathatunk el egy kritikát. E szerint: több vdásztársaságnál elő­fordul. hogy néhány vadász sorozatosan nem vesz részt a kollektív munkában. ☆ VÁLASZTÁSOK. Felelős­ségteljes, nagy gondosságot és körültekintést igénylő feladat vár a vadásztársasá­gokra: az elkövetkezendő idő­ben meg kell választaniok új vezetőségeiket, tisztségviselői­ket. Első lépésként decem­berben minden társaságnál meg kell bízni a jelölő bizott­ságokat. Csak így érhető el, hogy alapos tájékozódás min­den vadásszal való elbeszél­getés után a legrátermettebb, a bizalomra rászolgált és kel­lő szakmai jártassággal bíró vadászok kerüljenek a vá­lasztott tisztségekbe. Megje­gyezzük, hogy különösen meg­nőttek a vadászmesterekkel szemben támasztott követel­mények. Ami pedig a beszámolók el­készítését illeti: egységes szempontoknak kell érvénye­sülni. Nem mellőzhető az őszinteség, a kritika, és az ön­kritika. Csak így érhető el, hogy a vadásztársaság mér­legre tegye mindazt, amin változtatnia kell. ☆ BÉRV AD ÁSZT AT ÁS. Em­lékezetes, hogy Albunovics János, az IB titkára a legutób­bi küldöttközgyűlésen is be­jelentette: Ahol erre lehető­ség van, a jövő szezonban vaddisznó és szarvas vadá­szatára nyugati vendégvadó- szok fogadását is meg kell szervezni, az intéző bizottság a szükséges felmérést elvég­zi. Bérvadásztatásra termé­szetesen nem mindenütt van lehetőség, ez alapos felké­szülést, jó körülményeket kíván. Mindenesetre továb­bítjuk a kérést: várják a kel­lő felkészültséggel rendelke­ző társaságok jelentkezését.' tít NÓGRÁDI VADÁSZ. Va­dászaink életéből című ösz- szeállításunk végén a megyei intéző bizottság legutóbbi ki­adványát ajánljuk. A küldött­közgyűlésről szóló részletes tudósítás, vadászportrék és színes írások mellett több cikk segítheti a téli teendők sikeres elvégzését, végső so­ron pedig az eredményesebb vadgazdálkodást. —k— Az orvosi rendelőben — Hálásan köszönöm, ked­ves doktor, hogy röntgenfel­vételre küldött. Ha nincs ez a röntgen, akkor még ma is vénlány volnék! — Ugyan miért? — Hogyhogy miéit? Ott sok beteg várakozott. Én pe­dig veszekedni kezdtem egy alakkal, hogy melyikünk kö­vetkezik előbb a sorban. Nemsokára pedig összeháza­sodtunk, és azóta úgy élünl^ mint két galamb! 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom