Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)

1979-12-02 / 282. szám

/ Karancslapuitő: a bűvös kocka (4.) Szakemberbölcső Gergely Sándor tsz-elnök mosolyog. — Több mint hetven? — kérdezi, s előveszi a listát, ahol név szerint ott áll, kik jöttek-mentek az egyesülés óta. Harmincöt szakember ér" kezett, huszonöt távozott. Akik elmentek? Családi okok, megyei intézmények emelték ki, i jó néhány nem érezte magát jól, másokat elküld­ték. — Tizennégy volt ebből a kezdő szakember. Tudtuk, ennyire nincs szüksége a ter­melőszövetkezetnek. Adtunk nekik lakást, igaz, munkál is! De amikor valakivel arról kell vitázni, ki kell-e menni hajnali négykor az istállóba ellenőrizni? Kellett volna több türelem? Biztos kellett volna. Más is volt. Nem lát­tak perspektívát. A mi ér­vünk Salgótarján közelsége, nem a mezőgazdaság kiváló lehetőségei. Ritka itt a siker­élmény. S, ha van is, még a vállveregetés is elmarad. Nem mintha arra várna bár­ki. De az emberek érzéke, nyék. Az vagyok én is — mondja csendesen. Ö is tudja, amikor öt esz­tendő alatt nyolcvannyolc­millió forintot ruháztak be, kevesebb idő jutott egyéb dol­gokra. Például 1977-ben az AGROFA ügyében harminc­hétszer kellett Budapestre utaznia, s persze, felkészül­ten. — Volt szerepe a nem kö­rültekintő kiválasztásnak is? — Minek tagadni. Eljött egy ismerősöm. Azt mondta: Idehívsz te engem? Ellensé­gem vagy? Az idén már csak hárman távoztak. A többiek felvették a gyors tempót. — Huszonhét egyetemi végzettségű szakemberünk volt 1976-ban. Előfordult, hogy olyan munkát bíztak rájuk, aminek eleget tett volna technikus is. A képes­ségek nem voltak kihasznál­va. Aztán az sem jó, ha a szakember kezét mindig fog­ják. Kitépném én is a ke­zem, ha már ismerem az utat. Sok volt a bábáskodás. Mintha szakemberek bölcsője lettünk volna — emlékszik vissza Varga István, párt* alapszervezetd titkár. Akik maradtak, jól beil­leszkedtek. Az elnök dicséri őket Judik Bélát, a gyer­mekgondozási szabadságon levő Tórák Károlynét, Fodor Ivánt. — Azt is beszélik, gyakran nem vette figyelembe a be­osztottak véleményét. — Demokratikus vezetőnek tartom magam. Az egyesülés előtt Kesziben liberális, itt kissé keménykezű vezetési módszer alakult ki. A közép­utat kellett megtalálni. Így is a kesziek túl keménynek, a volt „Karancsmente” Tsz tag­jai túl engedékenynek tarta­nak — mondja Gergely Sán­dor. Állítom átlagon felül tartunk megbeszéléseket, sok a fórum, üzemi híradót je­lentetünk meg... Az elszaladt esztendők nagy akciói miatt! gyakran nem maradt idő egyegy dön­tés előtt a hosszadalmas vé­leményfelmérésre. Akik az összefüggéseket nem látták, bizalmatlanok voltak, mellőz­ve érezték magukat. A hely­zet — mint a tsz-elnök hangsúlyozza — nem enge­dett mást. Túl sok volt a ve­szítenivaló. A lemaradás vagy a fejlődés forgott koc­kán. — Az előremenekülés any- nyi időt rabolt el, hogy az érlelődésre nem maradt. Most már könnyebb. Sokkal kevesebb a nagy horderejű újítás. Többet tudunk foglal­kozni az emberekkel is. S, rájöttünk még egy dologra: a vezetők utánpótlásánál fő­ként a helybeliekre kell tá­maszkodnunk. Az ember mindent nem láthat előre. Mert vannak sokan, akik ma még fizikai munkát vé­geznek, de holnap középve­zetői posztra állíthatók. S, a többség akar. Nem véletle­nek az olyan példák, mint Tóth István és Somoskői Jó­zsef szerelőké, akik 16—18 órát dolgoznak, ha kell, éj­szaka is javítanak. Vagy ott van Hollandi Márton, a ki­váló traktoros. Mint az óra, pontosan, egyenletesen halad, mégis ő jut a legtöbbre. — Az a legfontosabb, hogy erőfeszítéseink végre a mér­leg szerinti nyereségben is tükröződjenek. Az idén a termelési értéket húsz száza­lékkal növeltük, a nyereség a tervezett hárommillió kö­rül álakul. A szövetkezet ter­melőéi értéke 1975-től 57 mil- lióróP 92—94*re emelkedett — avat a számokba a ter­melőszövetkezet' elnöke. Mondja, gyakran fáradt, de sok még az elintéznivaló, így elhessegeti magától. — Sok volt a gondunk, főként 1975—76'ban. Sok te­rületen nagyobb következe­tességre lett volna szükség. A cél azonban most már azonos: egyesültünk, együtt menjünk tehát előbbre. Né­hány dologban nagyobb tü­relemre van szükség, a fel­adatok rangsorolásában kö­rültekintésre — említi Ellen- bach Istvánná, a pártvezető­ség titkára. — És sok-sok nyereségre, mert a jelenlegi­nél többre vagyunk képe­sek. .. Ilyen tehát a karancsla- pujtői bűvös kocka. Sok pici kockából áll, megannyiszor hat oldallal, s a színek ap­ránként kezdenek összeállni. Hogy mikor lesz teljesen egyszínű? A karancslapujtői közös gazdaság veztetői és dolgozói abban bizakodnak, minél előbb. Nem szegi ked­vüket a mostoha időjárás, a kedvezőtlen körülmények. Tartanak az 1980-as évektől, de nem félnek. Látják, hol kell lépni, vagy ahogy ma­guk között fogai mazgatnak: menekülni még előbbre! M. Szabó Gyula (Vége.) A traktorgyártás fejlődése Az elmúlt évtizedekben si­került megteremteni a hazai traktorgyártás . alapjait a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Az ország minden részén működnek me­zőgazdasági gépgyártó köz­pontok, ahol hazai traktorti- pusok — a Pungnyon, a Csol- lima, a Csondzsin, a Csung- szong — készülnek. A legnagyobb ilyen üzem a Kumszong traktorgyár, ahol a termelés egyharmadát a 75 lóerős Pungnyon trakto­rok adjak. Itt jelenleg egy- hónap alatt többet termelnek, mint 10 éve egy,egész esz­tendő alatt. Automata szerelő- szalagjairól traktorok tízezrei kerülnek le. A fejlődést mi sem mutat­ja jobban, mint az a tény, hogy az év első felében 13 százalékkal növekedett a traktorgyárak termelése — az elmúlt esztendő hasonló idő­szakához képest. A most folyó tervidőszak, a második hétéves terv fo'ntos célkitűzései között szerepel a ■ traktorgyártás további fejlesz­tése. A Kumszong traktor­gyár és más kisebb üzemek bővítésével, korszerűsítésével a traktorgyártást évi 45 ezer darabra kívánják emelni. Mit ér a munka, ha...? SOSEM VOLTAM még szemtanúja hasonl^ jelenet­nek. Ült az öreg a termelési főmérnök előtt és könny csillogott a szemében. Várat­lan lehetett számára is meg­jelenésem a főnöki irodában, de hát azt mondta a csinos titkárnő: „Nyugodtan beme­het a főmérnök elvtárshoz, mert nem olyan fontos ügyet tárgyal, csak egy öreg szaki van nála, biztos, hamar vé­geznek.” Nyugodtam nyitot­tam hát be, s csak kézfogá­sunk után vettem észre a keserűség cseppjeit a bátyó arcán lefelé csordogálni. S, mert a vezető intett, foglal­jak helyet, s egyszersmind intett is szemével, így hát ki* rekesztődtem a beszélgetés­ből. Ami egyébként nem is az volt — regisztráltam —, hanem inkább az öreg es- deklése. Aki még a maga ötven­nyolc esztendejével, elmond­ták aztán, a cég legjobbnak tartott esztergályosa volt, s most mégis," sajnos, önhibá­jából, i a megfogalmazások szerint, cserben hagyta vál­lalatát. Roppant fontos, rö­vid idő alatt megmunkálan­dó tengelyt adtak ki neki munkára; csupán ez az egyetlen alkatrész hiányzott már a nagy értékű berende­zéshez, amit igen nagy pén­zért másnap szállítottak vol­na el a megrendelőnek. És — selejt lett. És elérzékenyült az öreg ott, a főmérnök előtt, per­sze, lehet, fent munkatársai között a műhelyben is, mert hogy megbíztak benne, rá­bízták az igen fontos munkát azzal, hogy ő biztosan meg­csinálja. És talán egy másodpercnyi kihagyás következményeként lett az illesztésnél legfonto­sabb résznél kéttized milli­méterrel vékonyabb a ten­gely. Egyébként mindegy, miért, hisz, megtörtént És ez fáj neki, nagyon. Egy­részt, mert vége szakadt nimbuszának, hogy ő mindig, minden alkalommal hibátlan munkát ad ki a keze alól. Másrészt mert úgy véli, csak rajta múlik most, hogy hol­nap jönnek az átvevők, a külső cég megrendelőitől, s miatta nem üzemképes a be­rendezés. Harmadjára, meg azt is feltételezte: „Oda a becsület neked már, Jóska, többé nem bíznak rád fontos munkát...” LELKÉRE VETTE mon­dom, nagyon az öreg, az ál­tala élete egyik legnagyobb sikertelenségének tartott ten­gelyét, azt a bizonyos mínusz kéttized millimétert az il­lesztési felületen. Melynek hossza — ha jól emlékszem —, negyvenhét milliméter volt mindössze. „Sajnálom őt — mondta a főmérnök —, s hiába próbá­lom vigasztalni, sehogy sem sikerül.” Hallgatott aztán, maga elé meredve, majd rám nézett kérdőn: „Vajon hány ilyen ember van, aki ennyire szereti, amit csi­nál, s egy sikertelenség is képes szinte lelki válságba dönteni...?” Nem vitattuk aztán meg e témát, mert dolgunk mind­kettőnket rövid szavak után másfelé vezérelt, de azóta is magam előtt látom az öreg olajos arcán legördülő köny- nyeket, s bennem van még a főmérnök megválaszolatlan mondata. Mert tényleg: mit is ér a munka, ha nem pontosan, szívvel,, a legjobb tudás sze­rint sikeredett? Hosszan gon­dolkodtam a válaszon, mire végül is egyik nagyvállala­tunk téemkás művezetője vá­laszolt igazán. „Az emberek egy bizonyos hányada legyint csak, ha valamit elfuserált: Rosseb ott egye, majd hely­repofozom, ha meg nem si-, kerül, megcsinálom még egy­szer. Fenét érdekli az ilyene­ket, hogy fecsérli az anya­got, a munkaidőt, hogy áll ez vagy az a gép, s nem ke­resnek az azokon dolgozók, s hogy épp az a „láncszem” hiányzik a mechanizmusból. És csoda-e, hogy éppen az ilyen beállítottságú emberei­met szeretem a legkevés­bé...? Akik a munkát sem szeretik. Valamelyiket elkap­tam a múltkor trehánysága miatt egy „lelkifröccsre”, s megkérdeztem: mi lesz vele x----------------------­E csegen, Rónafaluban — és több községben — mór el­készült, Ságújfaluban, Szal- matercsen, ezekben a napok­ban folyik az az elektromos­hálózati felújítás, mely során a villanyoszlopok és a házak tetőtartójá közötti csupasz ve­zetékeket szigetelt légkábellel helyettesítik. A rekonstrukció­val feleslegessé válik az osz­lopokon levő biztosíték, a, ko­rábban viharok, letörött fák gallyai által okozott rövid­zárlatok sem veszélyeztetik már áramkimaradással a fo­gyasztót Az ÉMÁSZ salgó­tarjáni üzemigazgatósága évente négymillió forintot ál­doz a községekben elvégzen­dő ilyen jellegű munkákra, mellyel az elektromos energiát igénybevevőknek kedvez. Ság- újialuban is — más települé­sekhez hasonlóan — egy kap­csolóóra segítségével bizto­sítják ezentúl az éjszakai ára­mot a melegvíz-tárolók és más készülékek részére. így a ve­zetékcserével egyidőben az ol­csóbb energiát szállító rend­szert is kiépítik. Képünk Ság­újfaluban készült az ÉMÁSZ munkálatairól. — kulcsár — még a nyugdíjig hátralevő húsz-egynéhány esztendő alatt, ha ilyen undorral lát neki majd minden feladat megoldásának. Nézze! — vá­laszolta. — Belőlem sosem lesz sztahanovista, az időt meg csak le kell valahogy tölteni, hogy pénzhez jussak! Ne írja már ki, de legszíve­sebben szemen köptem vol­na, pedig igazán nem vagyok vérszomjas, embert bántó.” HÓNAPOK MÜLTAN, a minap egy brigádtanácskozá­son találkoztam aztán az öreggel. Valamilyen szerve­zési kérdéshez szólt hozzá okos higgadtsággal, több év­tizedes tapasztalataiból oszt­va a jó tanácsokat. Arcán nyoma sem volt lehangolt- ságnak, s boldogan újságol­ta: a múltkor mínusz kétti­zeddel is átvették azt a bi­zonyos tengelyt, s azóta már kétszer is látta működés köz­ben a berendezést. Kutya ba­ja sincs — mondta —, de azért álmatlan éjszakáimon gyakran eszembe jut, hogy énmiattam áll le egyszer. De ha így lesz. akkor meg­fogadtam : gyűjtök annyi pénzt, hogy megveszem az anyagot, kérek engedélyt, hogy még egyszer megcsinál­hassam. Mert nekem a mun­ka szent. És szerintem annyit ér az ember, mint a keze alól kikerült munka. Az ma­ga-maga lelkének fényképe... De jól is esett hallani sza* vait. S, mily’ jó volna hasonlót naponta hallani...! Karácsony György Felújítás A közös gazdaságok ügyé­ről tanácskoizott a járá­si pártbizottság Rétsá- gon és bizony senkinek sem volt oka a jókedvre, hiszen abban az időben, a mezőgaz­dálkodás ott a cserháti vége­ken erre nem adott okot. Sem a növénytermesztéssel, sem az állattenyésztéssel nem dicse­kedhettek. De a termelésben levő lemaradás okául min­dig tudtak valamit indokot találni. És ez így hangzott a sok kifogás között: „Az idő­járás mostohasága, a kedve­zőtlen adottság, a gyenge mi­nőségű föld”. És egyéb. A bi­zottság viszont követkézetes volt: elutasította ezeket a ki­fogásokat. Kimondta: „A kö­rülményekhez igazodva tessék végezni a munkát és azt jól...” Azon a tanácskozáson egy fiatal, sűrű, hajú, a körülmé­nyektől egyáltalán nem meigil- letődött ember kért szót. Na­gyon határozott volt. — Megítélésem szerint a kö­zös gazdaságainkban sokkal több van, mint amennyit ab­ból kiaknázunk. Nem a kifo­gásokat kell keresnünk, ha­nem a lehetőségeket teljes­mértékben kihasználva dol­goznunk. De ehhez a szak­emberek lelkiismeretesebb munkájára, a tagság nagyobb felelősségére van szükség. A pártbizottság ezekben a kér­désekben mozdítsa előre az embereket... Sok esztendővel ezelőtt tör­tént már ez és amikor éb- tesztgettük a múltat Ilolma Mindenki a fieiyén... Miklóssal, még jómaga is za­varba került és mentegetőd­zött: — Annyi tanácskozáson vet­tem már részt, hogy összeke­verednek a dolgok. Én ha, mondanivalóm van, feltétlen szót kérek, hiszen azért va­gyok a tanácskozáson... Aztán mégis fény derül az időpontra, mert olyan ese­ményhez kötődött, amit Hol- ma Miklós nem felejthetett el. A diósjenői tsz főagronómusa volt, na és KlSZ-funkcionári- us. Ebben a minőségben volt a tanácskozáson is. Alig mú­lott az értekezlet után néhány nap, beállított Diósjenőre az állami gazdaság nyugállo­mányba vonult. Faragó neve­zetű agronómusa, maga mö­gött hagyva a többszörösen ki­tüntetett Szécsényi Állami Gazdaságot — Tekintélyes mezőgazda­sági szakember volt. nagyon megilletődhettem, mert ma­gasról beszélt velem. Nem tudtam hová tenni, miért ép­pen hozzánk jött, hiszen a töb­biekhez képes mi még vala­melyest jobban álltunk. Ami­kor megszólalt, kezdett de­rengeni bennem, valakit na­gyon megbánthattam amikor i felszólaltam: — Akkor majd itt Diósje- nőn kezdjük a rend teremté­sét. .. — mondta. > — De már nem énvelem — volt rá a válasz. Viharos taggyűlés volt az agronómuscsere, mert a tag­ság többsége kitartott Holma Miklós föagronómusuk mel- lett.^ De mennie kellett. így voltáé eltervezve valahol, va­lamelyik szobában, ma sem derült ki, hiszen nem is ku­tatta senki. A fiatal mezőgaz­dász Borsosberénybe került. Ott kellett most már neki ren­det teremtenie. Kutat a gon­dolatok között, aztán eszébe villának a felejthetetlen pil­lanatok. Felderült, teltebbé vált arca. A haja is őszbe fordult, de olyan dús, mint ré­gen, Halk a szava, amikor fo­nódik a gondolatához: — Ilyen iskolát kívánok é'n minden ifjú mezőgazdász­nak. .. Arra gondolt, hogy Berény- ben neki is oda kellett állnia az emberek elé és számon kér­ni a napot. Még akkor is, ha ott némelyik villát kapott, hogy kiűzze a számonkérő ag- ronómust a faluból. — Így volt, de végül is meg­értették. hog- munka nélküL nincs eredmeny... És tovább vezetett az útja ösagárdra a jószándékú Szabó András elnök mellé. Kezdő­dött elölről a birkózás. De mi­ért? Kiért? Tolakodik a kér­dés, választ várva. Hiszen so­kan voltak hozzá hasonlók! Akkor miért éppen ő? — Igaz, vannak különbek is nálam. De én elköteleztem magam a pártnak. Amikor szó­lít. én nem mondhatok ne­met. .. Hirtelen csend kerekedik kö­rülötte. Kutatja az ember, nem nagy szavak-e ezek? Az­tán arra eszmélhet, hogy an­nak esetleg idegenül cseng­het, aki nem érezte még azt a belső cselekedetre fűtő erőt, amely ha szólítják a munkára, indulnia kell. Nem érezte azt 'S melegséget, amikor körü­lötte kimozdul a világ a meg­merevedésből. Csak annak nagy szavak ezek, aki mind­ezt nem ismeri. Aki ott élt ezen élet alakításában!, annak viszont egyszerű hétköznapi tett. És mit várhatott joggal a párt Holma Miklóstól? Nóg- rádon az öreg vár tövében a szegénysorsú emberek életét élte. Aztán vitte az ifjúsági mozgalom a pártig. Ott is a bizottsági tisztségig egészen a végrehajtó testületben. Ezt a bizalmat kapta, mert cseleke­dett tiszta szándékkal, aho­gyan elvárta tőle a pártja. Néz mozdulatlan maga elé. Ki tudná, merre jár gondola­ta. Most már mint a nézsai közös gazdaság elnökének, igen szerteágazó lehet az el­foglaltsága. Nyugtalankodik tán, a folytonos eső miatt, ami gátolja a még hátralevő mun­kát? Vagy talán a szerelőmű­hely átalakítása foglalkoztat­ja? Ott járt tegnap is és a te­kintetekből olvasta: várják a jobb munkahelyet az embe­rek. Talán az utcán átzúgó gép hangjából értelmez? Teg­nap este ott, az emberek kö­zött a presszóban. Antal László arca kerekedik ki gon­dolatában. aki kérte, hogy ad­jon neki egy kocsi trágyát a háztájiba. A tsz-gyerekeknek a iskolába is el kell küldeni a százezer forintot a tanszer- vásárlásra. De a fiataloknak a lakásépítésikölcsön-kifizetést is ellenőrizni kell. És akkor hirtelenében az egész esztendő munkája egy csokorba, fonódik gondolatában. Apró fejmozdu­latokkal kísérve mondja: — Igen, ez az esztendő nem volt rossz. Nem volt, inkább jó, a kedvezőtlen időjárás el­lenére is. Sokkal jobb, mint az előző esztendő... Amikor öt esztendővel ez­előtt, az akkori pártkong­resszus előtti járási pártérte­kezleten a testület kimondta Nézsára a határozatot, hogy emeljék a gabonatermesztést, meg a kukoricáét, a cukorré­páét, akkor ez számára pa­rancs volt. Ahogyan az állat- tenyésztés javítása is. Nem részletezi, hiszen Zachar Káz- mér, a pártvezetőségi titkár, aztán Uhlár Jóska, a főagronó- mus már elmondták. Siker az esztendő. Siker a kapott fel­adat teljesítése. Növényter­mesztésben is és állattenyész­tésben is. „Túlteljesítettük a tejtermelést az öt évvel ez­előtt meghatározottnak...” — tárgyilagos volt a párttitkár. Az elnök pedig azt mond­ta: — Most pedig készülünk a számvetésre a párt előtt is. Még nincs minden rendben... Z ajos egy ilyen öt köz­ség határából egyesült mezőgazdasági üzem központja. Jönnek az ügyeiket intézni kívánók a falvakból, a városokból, és ott kötnek ki az elnök előtt. De várják őt kint a növénytermesztő asszonyok is, hívják, dicseked­ni akarván az állattenyésztők. És múlik a nap. Amikor dél* utára fordul az idő, elkövetke­zik a halaszthatatlan is, a pártmunka. Öróját nézi: — A járási pártbizottság ér-' tekezik, indulnom kell... Az esős utat felveri a gép­kocsi kereke. A központba« tovább folyik a munka, mert mindenki a helyén van... — Bobál Gyula — NÓGRÁD — 1979. december 2., vasárnap 3 r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom