Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-02 / 257. szám

36 formában Bátka Zoltán Jászberény volt a színhelye a Lehel Kupa elnevezésű serdü­lő kötöttfogású birkózó­viadalnak. amelyen a Pásztói SE versenyzői is szőnyegre léptek. Bátka* Zoltán, a PSE tehetséges fiatalja alaposan kitett magáért. Először a 42 kilogrammosok mezőnyében bizonyult a legjobbnak, majd egy súlycsoporttal feljebb (45 kg) is elindult — kevés induló miatt ehhez a verseny- bíróság hozzájárult — .és ma­gabiztos birkózással itt is az első helyen végzett. A 72 kilogrammosok me­zőnyében Nagy Péter állt rajthoz és második lett. Oláh Pál, miután a 67 kilogrammos súlyhatáron átesett, szintén ebben a csoportban verseny­zett. Előbb a későbbi győztes Bótától (Eger), majd klubtár­sától, Nagy P.-tő! is vereséget szenvedett és kiesett. Sajná­latos, hogy a negyedik pásztói induló, Jancsó József indoko­latlanul távol maradt a ver­senyről. A szakvezetés min­den bizonnyal nem hagyja szó nélkül az ügyet. Szombathelyen országos if­júsági minősítő versenyt ren­deztek. A pásztóiak közül Bátka István (52 kg) harma­dik helyen végzett. Az első helyezett Horváthot (Csepel) legyőzte, míg a második, szin­tén csepeli Retkessel szemben alulmaradt. Bátka szereplése azért is örvendetes, mert he­lyezésével elérte az aranyjel­vényes minősítést. A 60 kilogrammosok súly­csoportjában Sidi Ákos ötödik. 75 kilogrammban pedig Kiss Károly a hatodik helyen vég­zett. —adorján— „Aranyos" távgyaiogló Venjamin Szoldalyenko (elől) edzés közben. Második évtizede gyalogol sportszerűen Venjamin Szol- datyenko alma-atai távgyalog­ló. a Szovjetunió érdemes sportmestere. Tizenhat éves kora óta sportol, nemrég töl­tötte be 40. életévét. 24 éves korában a testne­velési főiskolán kezdte sport- pályafutását. Minden verse­nyén az utolsó percig küzd. s gyakran szerzi meg az els. helyet. Szoldatyenko Európa- és vi­lágbajnok. A szovjet országos bajnokságokon hét alkalom­mal szerzett aranyérmet, több­ször volt különböző nemzet­közi versenyek győztese. Sportsikereit a müncheni olimpiai játékokon szerzett ezüstérem koronázta. 40. élet­évének betöltése előtt Prágá­ban-, az .Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmet. Most a moszkvai olimpiai játékokra készül.' Szoldatyenko a sport mellett a művészetet is szereti. Azon­kívül tudományos munkát is végez. A moszkvai testne­velési főiskola aspiránsa, kandidátusi címének megvé­désére készül. Tudományos munkájának témája: a táv- gyaloglás edzésmódszerei. Az otthon dísze a szép kézimunka! A salgótarjáni ÉVI ÜZLETHÁZ — előnyomott kézimunkák és gobclinkülönlegességck. — hímző- és kötőfonalak gazdag választékával várja vásár­lóit. Töltse hasznosan szabad idejét: kézimunkázzon! Eredmények, táblázatok Járási labdarúgó-bajnoksá­gok. Balassagyarmati járás: Felnőttek: örhalom—Szügy 2—2, , Nógrádmarcal—Heren- csény 2—1, Nógrádsipek— Dejtár 0—2, Hont—Rimóc 5—3, Nagylóc—Mohora 9—2. Csesztve—Patak 0—2, Nógrád- kövesd—Bércéi 1—2, Nógrád- szakál—Érsekvadkert 1—5 Női kézilabda: Tar—Kalló 5—0. Hasznos—Buják 7—1, Szirák—Felsőtold 5—0, Csécse —Erdőkürt 7—7, Kisbágyon— Palotás 11—3, Mátraszőllós— Bér 9—4. Szurdokpüspöki— Vanyarc 5—0. A bajnokság állás« A bajnokság állása A bajnokság állása 1. Patak 2. É.-vadkert 3. Hont 4. Bércéi 5. Rimóc fi. N.-mareal 7. Dejtár 8. Szügy 9. Herencsény 10. N.-kövesd 11. N.-sipek 12. Csesztve 13. Nagylóc 14. N.-szakái 15. Örhalom 16. Mohora 11 11 11 11 11 11 6 11 4 , 11 3 »11 3 11 4 11 4 11 3 11 3 11 3 11 2 11 1- 29­1 45­2 25- 2 33­2 23- 4 27­3 25­3 18­4 16­5 17- 7 17­6 16- 7 23­7 13­8 19- 8 19­1. Erdőkürt 3Í 17 2 2 170- 69 36 2. M.-szőllös 21 14 2 5 138- 93 30 3. Bér 21 14 1 6 138- 83 29 19 4. Sz.-püsp. 20 12 2 6 116- 67 26 18 5. Hasznos 21 11 2 8 132-126 24 16 14 6. Vanyarc 21 11 2 8 151-149 24 14 7. Csécse 21 9 2 10 153-117 20 13 8. Tar 22 9 1 12 103-143 19 12 11 9. Felsőtold 20 8 1 11 118-123 17 10 10. Palotás 11 6 1 4 5«- 82 13 10 11. Szirák 21 6 1 14 113-113 13 8 8 12. Buják 21 6­15 96-139 12 7 13. Héhalom 10 4 1 5 41- 73 9 7 14. Kisbágyon 10 4­6 47- 78 9 5 A 15. Kálló 21 ~­21 16-123 ­1. K.-berény 11 9 1 1 *4-23 19 2. STC 111. 9 8 1­52- 8 17 3. Ménk. Bány. 11 8 1 2 30-12 17 4.\ K.-terenye 10 7 2 1 32- 8 16 5. N.-megyer 10 6 - 4 20- 8 12 6. M.-mindszent 10 5 l 4 14-20 11 7. Cered 11 3 3 5 17-20 9 8. Ipolytarnóc 11 3 3 5 18-22 9 9. K.-Z.-völgye 10 4 l 5 17-24 9 10 N.-bátony II. 10 5 - 5 21-28 10 11. K.-keszi 11 3 1 7 21-24 7 12. Ságújfalu 11 3 - 8 19-28 6 13. Síküveg 1L 10 2 1 7 11-21 5 14. Etes 11 1 3 7 11-37 5 15. Karancsság 10 2 - 8 12-48 4 Felnőtt tiszt a tab cila 1. Kisterenye 9 6 2 1 38- 7 14 2. Ménk. B. 8 6 1 1 19- 5 13 3. K.-berény H 6 - 2 21- 8 12 4. N.-megy^r 8 6 - 2 17- 7 12 5. Karancsság 9423 23-14 10 6. Karancskeszi 03 2 4 13-18 3 7. Cered 9 3 15 12-21 7 8. ipolytarnóc 8 3-5 14-23 6 9. Etes 9 2 2 5 11-36 6 10. M.-mindszent 8 13 4 13-18 5 ti. K.-z.-völgye 9 13 5 16-24 5 12. Ságújfalu 8-44 10-26 4 Clpróhirdetések SKODA S—100-as jó állapotban pótal­katrészként olcsón eladó. Érdeklődni: Szeles Tahiás, Pásztó. Nógrádi S.-lakótelep K 3.. 17 órától. FÉLÉVES 105 L-es. nyert Skoda eladó Salgótarján. Rákóczi út 79—81. I. em. 4. UZ-s, Trabant Spe­cial eladó. Balassa­gyarmat, Molnár Já­nos, Lenin-lakótelep, 12. épület, 3. lépcső, földszint 1. UK-s Trabant 601- es eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Salgó út 17. Márton. IPAR megszűnése miatt eladó ÉVÉ uni- verzál műszer, garan­ciális és egy db 40 L. p 380 voltos víz- szivattyú. Érdeklődni 16 óra után. Ádám István, Szécsény, Pe­tő í i. út 9. KULCSMÁSOLÁS! Autó- és biztonsági zárakhoz, postafordul­tával. utánvéttel is. Csaba. Balassagyar­mat, Táncsics u. 9. JÖ állapotban levő IE rendszámú 1300-as Polski Fiat eladó. Ér­deklődni: Salgótar­ján, Úttörők u.’ 3., 1/4. 3 kecske: l bak 2 : éves, 1 nőstény 2 éves, ‘ l gida nőstény 6 hónapos, eladó. Ká- lóczi, Nógrádgárdony 2673. l hétéves, 6 hóna­pos vemhes magyar­tarka tehén és 26 hó­napos — 8 hónapos- vemhes — elöhasú üsző. ugyancsak 1 Öt­éves — 5 hónapos vemhes — lipicai al­másderes ló, bekocsi- zott. belovagolt álla­potban eladó. Gál Márton, Csitár. Pető­fi utca 100. 1982-ig levizsgázott. IY-os fehér Zsiguli megkímélt állapotban eladó. Dr. Novák. Pásztó, kórház. A buják! MN. Er­dészet erdésztechni­kust keres felvételre, vágásvezetöi munka­körbe. BALASSAGYARMA­TON épülő 4 lakásos társasházba negyedik társat keresünk. Alap kész. Érdeklődni: hir­detőiroda, Balassa­gyarmat. Luther ut­ca 8. Telefon: 510. TRABANT Combi, ZC-s eladó. Szuha, Kossuth út 15. Sal­gótarjánban. 20-37 te­lefon,. Pádár. SALGÓTARJÁNBAN a Károlyi-telepen egy szoba, konyha, spá.i- zos lakás 150 négy­szögöl telken azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Sal­gótarján, Arany Já­nos út 10. 7. emelet 3. ajtó. — --------­GARÁZS kiadó Zagyvapálfalván. ,.Té­li leállás 70659” jel­igére a salgótarjáni hirdetőbe. ÉRTESÍTJÜK tisz­telt vevőinket, hogy trafik- és bazáráruüz- letünket Balassagyar­mat, Thököly utca 1. alól áthelyeztük a Táncsics utéa 1. alá — á lottózó után. Választékos árukész­lettel várjuk kedves vásárlóinkat. 'Molnár Lászlóné. Atlétikai verseny a gyermekév tiszteletére A KISZ megyei bizottsága a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya és az MTSH at­létikai szövetsége szervezésé­ben a gyermekév tiszteletére a járások 11—14 éves korú tanulói és versenyzői részére széles körű atlétikai versenyt rendezett. járási elődöntőkön és válogató versenyeken közel 400 fiata vonult fel. A megyei döntőt Balassagyarmaton vasárnap tartották meg: jól rendézfett és bonyolított, igen szép dí­jakkal jutalmazott verseny keretében. Eredmények: * I. A járások legjobb általános Iskolai csa patainak (3—3 fiú- és leányt nuló) hárompróba-csapatvér- senyében győzött Jobbágyi 1972. 2. Érsekvadkert 1902, 3. Rútság 1607, 4. Kazár 1546, 5. Mátramindszent 1274 ponttal. (Az utóbbi két iskola csapata nem volt teljes. Különösen hatott ez Kazár esetében, mert az iskola a dobogós helyre esélyes volt.) II. Járási válogatottak ver­senyében (10—10 fiú- és leány­versenyzőből álló, 13—14 éve­sek csapatai küzdöttek öt ver­senyszámban). Győzött a ba­lassagyarmati járás csapata 108 ponttal, 2. a salgótarjáni járás csapata 103, .3. a rétsági járás csapata 85, 4. a pásztói járás csapata 16 ponttal. (Saj­nos ebben a versenyformában a csapatokból általában 2—3 versenyző távol maradt, míg a pásztóiak helyezését az in-’ dokolja, hogy mindössze négy versenyzőjük jelent meg.) A két versenyforma győzte­sei díszes serleget nyertek, míg az 1—4. helyezett csapa­tok tagjai szép plakettdíjazás­ban részesültek. A részvételt megkönnyítendő, az utazási költségeket a csapatoknak a rendezőség megtérítette. A jól felkészült csapatok a járási felügyelőségek támogatásával remek megmozdulásban vet­tek részt, méltóképpen ünne-. pelve a gyermekévet. mm Hirdessen On is Ifjúságiak: Örhalom—Szügy 5— 0, Nógrádmarcal—Heren­csény 3—1, Nógrádsipek— Dejtár 2—0, Hont—Rimóc 6— 0, Nagylóc—Mohora 4—0, Csesztve—Patak 0—3, Nógrád- kövesd—Bércéi 2—0, Nógrád- szakál—Érsekvadkert 0—6. A bajnokság állása Rétsági járás, labdarúgás. Felnőttek: Tolmács—Nőtincs 1—2, Szendehely—Felsöpeteny 7—ü. Nógrádsáp—Nógrádi Honvéd 1—0, Borsosbereny— Nézsa 2—0, Romhány II.— Ösagárd 3—0, Nógrád—Berke­nye 3—0, Legénd—Horpács- Pusztaberki 1—2, Tereske— Diósjenő 5—2. 1. Örhalom U 10 1 _ 30- 4 21 2. É.-vadkert 11 10­1 37- 4 20 3. Bércéi li 9 1 1 32-11 17 4. N.-kövesd n 6 S 2 27-15 15 5. Patak ii 6 1 4 25-11 13 6. Nagylóc ii 6 1 4 23-17 13 7. Szügy ii 5 2 4 20-21 12 8. Hont U 3 4 4 22-18 10 9. N.-sipek u 5­6 24-26 10 10. N.-marcal u 4 2 5 23-29 10 11. Dejtár \ ii 3 2 6 19-30 8 12. Rimóc ii 3 2 6 21-42 8 13. Herencsény n 2 3 6 16-22 7 14. Mohora ii 3­8 12-30 6 15. N.-szakál u 2 *r 9 11-51 4 16. Csesztve ii 2 9 7-39 2 B csoport: Magyamándor— Cserhátsurány 2—1, Patvarc— Cserháthaláp 0—i, Becske— Szanda 1—4. A bajnokság állása 1. Szanda 2. Cserháthaláp 3. M.-nándor 4. Becske. 5. Cs.-surány 6. Patvarc 4 3 5 1 3 - 3 - 1 2 1A 2- sí-ló n 1 17- 7 ii 4 15-17 6 4 14-2Ö 6 4 11-14 4 4 13-24 4 Pásztói járás. Felnőttek: Tar —Kalló 3—0, Szirák—Felső­told 1—1, Hasznos—Buják 1—1, Ecseg—Vanyarc 3—0. Csécse—Erdőkürt 1—2, Kis­bágyon—Palotás 4—3, Mátra- szőllős—Bér 1—0. A bajnokság állása 1. Hasznos 10 7 3- 28- 9 17 2. Lrdőkürt 10 7 2 1 37-12 16 3. Tar 11 7 2 2 23-13 16 4. Palotás 11 7 í 3 30-23 15 5. Ecseg lü 6 1 3 31-20 13 6. M.-ázöllős 10 6­4 34-1") 13 7. Buják 10 5 2 3 32-23 12 «. Szirák Il­4 4 3 31-21 12 9. Kisbágyon lő 4 2 4 24-29 10 10. Felsötold 10 3 3 4 25-24 9 11. Héhalom 10 3 2 5 20-30 8 12. Bér 11 2 2 7 23-35 6 13. Csécse 10 1 3 6 22-34 5 14. Vanyarc 10 1 1 8 14-40 3 15. Kálló 10­­16 12-59 ­Ifjúságiak: Tar—Kálló 3—0, Szirák—Felsőtold 3—1, Hasz­nos—Buják 0—4, Ecseg—Va­nyarc 3—0, Csécse—Erdőkürt 1—0, Kisbágyon—Palotás 0—3, Mátraszőllós—Bér 4—0. A bajnokság állása 1. Palotás il­9 1 1 24- 6 19 2. M.-szőllős lő 9­1 35- 7 18 3. Erdőkürt 10 8­2 35- 8 16 4. Hasznos 10 7­3 21-11 14 5. Buják 10 6 1 3 27-11 13 6. Tar 11 6 1 4 26-19 13 7. lclsőtold 10 6 1 3 18-15 13 8. Csécse 10 6­4 18-17 12 9. Ecseg 10 4 1 5 24-18 9 10. Szirák li 4 7 21-27 8 11. Kálló 10 2 3 5 16-25 7 12. Héhalom 10 2 2 6 18-34 6 13. Bér 11­3 8 16-38 3 14. Kisbágyon 10 1­9 11-51 2 15. Vanyarc 10­1 9 5-28 1 a NÓGRÁD-ban A bajnokság Nőtincs Nógr. Honv. Szendehely N.-sáp Nógrád B.-berény Horp.—P.-berkl II Osagárd Tolmács Nézsa Felsőpetény Tereske Berkenye Legénd Diósjenő Romhány állása 9 1 1 35- 8 19 1 36- 8 18 2 33-16 14 2 29- 9 14 3 30-19 14 3 25-23 13 10 7 1 2 31-16 1£ 10 6 3 1 22- 9 li 10 6 2 2 33-17 T 10 5 1 4 23-18 1 10 4 - 6 15-21 I 10 4 - 6 22-29 1 3 22-31 13 5 16-23 10 5 19-27 10 6 20-21 9 5 20-28 8 6 22-40 8 0 12-23 7 7 12-33 Í5 8 13-33 5 8 18-38 4 Ifjúságiak: Tolmács—Nő­tincs 1—3,. Szendehely—Felső­petény 2—1, Borsosberény— Nézsa 2—1, Nógrád—Berke­nye 2—3, Legénd—Horpács- Pusztaberki 3—1, Tereske— Diósjenő 2—1. A bajnokság állása Szendehely Nőtincs B.-berény Nézsa Berkenye Tereske Felsőpetény Diósjenő Nógrádsáp 8 Legénd 8 ■Osagárd 9 Nógrád 9 Tolmács 10 Horpács-P.-berki 10 10 10 8 9 8 10 9 10- 1 2 ­40-10 18 31- 3 18 24?1Q 14 22- 3 12 16-10 12 17-16 10 15-15 9 12-2Ö o 14-12 7 11-22 7 7-20 5 14-26 4 10-33 4 1 2 7 10-33# 2 Salgótarjáni járás. Felnőt­tek : Karancsság—Etes 6—0, Kisterenye—Cered 6—0, Nóg- rádmegyer—Síküveg 2—2, Ménkes—Mátramindszent 1—1, Ipolytarnóc—Karancsbe- rény 0—4, Nagyb.átony—Ság- újfalu 3—0, Karancskeszi— Kis-Zagyvavölgye 4—0. A bajnokság állása 1. N.-bátony II. 9 8 - 1 36-15 16 2. N.-megyer 10 7 I 2 23-12 15 3. K.-terenye 10 6 2 2 38-11 14 4. Ménlc. Bány. 10 6 2 2 21-10 14 5. Slküveggy. 10 5 «. K.-berény 10 6 7. Karancsság 10 4 8. K.-keszi 10 3 9. ipolytarnóc 19 4 10. Cered 9 3 11. Etes 10 2 12. M.-mindszent ip 1 13. K.-Z.-völgye 10 l 14. Ságújfalu 10 ­Edzett Ifjúságért Kupa eredményei: Karancsalja—Ró­nafalu 1—1. ÖMTE II—Kis- hartyán 5—1, Mihálygerge— Szalmatercs 5—1, Tarnavölgya —Nógrádmegyeri . Spartacus 3—0. A bajnokság: állása 1. Mihálygerge 2. ÖMTE TI. 3. Rónafalu 4. Karancsalja 5. Tarnav. 6. K.-hártyán 7. Szalmatercs 10 3 - 7 15-33 „ 8. N.-megyeri Sp. 10 1 1 8“ 10-30 3 Megyei ifjúságiak: St. Sík­üveggyár—Pásztó 0—3 (0—3), Bárna—2.. sz. Volán 4—0 (2—0), Métranovák—Balassi SE 5—1 (2—1), Szurdokpüspö­ki—Somos 1—3 (0—1), Szé­csény—Kazár 1—0 (1—0), STC II.—Nagybátony 3—2 Í2 0), Ötvözet MTE—Kmancs— lapujtő 4—3 (3—2), St. Bá­nyagépgyár—Egy házasgerge 5—0 (3—0), Bgy. SE II.—Rom­hány 4—2 (2—0). A bajnokság állása 1. Pásztói KSE 11 2. N.-bátony ~ — 3. STC II. 4. Mátranovák 5. Szécsény 6. Bgy. SE II. 7. Kazár 8. Somos 9. E.-gerge 16. Bárna 11. St. Bányagép 12. K.-lapujtő 13. St., síküveg 14. Romhány 1?. Balassi SE 16. ötvözet MTE 17. Sz.-püt pökl 18. 2. sz. Volán Megyei serdülők. Nyugati csoport: Romhány—Érsekvad­kert 0—2, Nógrádsipek—Szé­csény 3—3. Ludánvhalászi— Bgy. SE III. 7—0, Egyházas- gerge—Bgy. SE II. 1—ő. A bajnokság állása 11 9 2­71-4 20 11 9 1 1 53- 9 19 11 9 1 1 48- 9 19 11 7 3 1 30-13 17 11 8­3 29-19 16 11 7­4 33-21 14 11 6 2 3 24-13 14 11 4 2 5 18-17 10 11 3 4 4 15-23 10 11 4 2 5 23-39 10 11 4 1 6 12-17 9 11 4 1 6 27-44 9 11 3 2 6 12-15 8 11 3 1 7 20-43 7 11 3­8 30-55 ft 11 2 1 8 18-36 5 11 1 1 fi 8-58 3 11 1­10 10-46 2 3. Bgy. SE II. 6 4 1 1 30- 6 9 2. Szécsény 6 4 1 r 19- 7 9 3. N.-sípek 5 3 2- 23- 5 H 4. Ludányhalászl 6 3 2 1 22- 6 8 5. Érsekvadkert 3 3 _ 2 10- 9 6 6. Romhány 6 2­4 12-18 4 7. E.-gerge 6 1­5 3-35 2 8. Bgy. SE II. 6­­6 3-43 Déli csoport: Pásztó—^! JII. 5—1, St. Síküveg—Szu dokpüspökl 10—0, Somos—Sz nyi SE 0—0, Nagybátony sz badnapos. A bajnokság állása 3 2 34-15 13 1. Pásztó 6 5 1 ­31- 6 11­4 25-18 12 2. STC III, 6 4 _ 2 13- 9 8 2 4 24-17 10 3. St. Síküveg 6 3 1 2 19-10 7 2 5 14-24 g 4. Somoskőújí. 6 2 3 1 5- 4 7 5. N.-bátony 6 2 1 3 10-16 5 r 6 19-30 8 6. Szőnyi SE 6 1 2 3 17-10 4 1 6 12-21 7 7. Sz.-püspöki 6­- 6 4-44­6 11-39 6 15-27 8 16-31 3 13-32 Ifjúságiak: Karancsság— Etes 4—3, Kisterenye—Cered 0—0, Nógrádmegyer—Síküveg 4—3, Ménkes—Mátramind- szent 4—0, Ipolytarnóc—Ka- ranesberény 0—3, Nagybátony —Ságújfalu 3—0, Karancslre- szi—Kis-Zagyvavölgye 0—2, Ipolytarnóc—STC ifi. I—1. Északi csoport: Kazár—Ka. rancslapujtő 4—0, STC II.— St. Bányagépgyár 10—0, Mát­ranovák—2. sz. Volán 7—1, Bárna—ötvözet 2—2. A bajnokság állása 1. STC II. 7 6 ­1 43- 4 12 2. Kazár • 7 5 1 1 29- 4 11 3. M.-novák 7 5 1 1 31- 7 11 4.—5. Volán 7 3 1 3 13-16 7 K.-lapujtő 7 3 1 3 13-16 7 6. ötvözet 7 2 1 4 10-18 5 7. Barna 7* 1 1 5 4-47 3 8. Banyagépgy. 7- ­7 3-34­NÓGRÁD — 1979. november 2., péntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom