Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-16 / 268. szám

Tömegsport Az áramlásmérőket gyártó üzem az első A szakszervezeti bizottság és a KISZ-vezetőség tömeg­sportfelelősei szervezésében bonyolították le az elmúlt hét végén a megyeszékhely sport­csarnokában a VEGYÉPSZER Vállalat salgótarjáni gyárá­nak üzemi teremfoci-bajnok­ságát. A jól sikerült tömegsport­napon az üzemrészek hat kis­pályás válogatottja két cso­portban körmérkőzésekkel döntötte el a rangsort, végül pedig a döntőben találkoztak az elsőségért. Kétszer 15 perces mérkőzések utá'n az I. csoport versenyét az irodák csapata nyerte (Kovács Tamás együttese), a tmk (Stadler László) és az előkészítő üzem (Somoskői Zoltán) csapata előtt. A II. csoport küzdelmei­ben az áramlásmérő üzem szerezte meg az első helyet (Krobot Pál csapata), a mérő­állomásokat gyártó üzem (Baksa László), valamint a szerelőüzem (Serfőző Zoltán) csapata előtt. A döntőben hatalmas küz­delemben 2—2-re végzett a két győztes. Végül a hetes rúgá­sokból három pár lövései alapján 2—0-ra nyert az áram­lásmérőket gyártó üzem válo­gatottja, amelynek tagjai a következők: Krobot Pál, Csá- nyi Dezső kapusok, Bozsik Ist­ván, Bagyinszki Ferenc, Sze- berényi József, Gácsi László, Menczel István, Rozgónyi Ist­ván, Laczkó Géza. Kalcsó Bé­la, valamint Kanyó József me­zőnyjátékosok. ami Eladásra kínál 2 db 140—IX. 270 000 calória öntöttvas, tagos olajtüzelésű kazánt (50 %) üzemképes állapotban. 1 db Totya 40 000 calóriás lemezkazánt, olajégővel (50 %) üzemképes állapotban. Városi tanács vb városgazdálkodási üzem. Salgótarján, Kertész út 2/b. Érdeklődni lehet: a 25-58-as telefonon. Hirdessen Ön is a NÓGRÁD-ban! „Virágbemutató r f w Itt es -vásár! / A szombathelyi Kertész MHSZ ORCHIDEA, BROMÉLIA és egyéb szobanövény bemutatót tart november 17—18-án, 9.00—17.00-ig a salgótarjá’ni Karancs Szállóban. ☆ Kedvezményes virágvásár! MMIÓIIIllUETÉSEK ELADÓ kétszobás összkomfortos, gázfű­téses öröklakás. Sal­gótarján, Rákóczi út 200. Il/i. 3. lépcsőház. BALASSAGYARMAT, Április 4.-lakótelep 10/2. szám alatt, há­romszobás lakás ga­rázzsal, kiskerttel, OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni: ugyanott. GARÁZS eladó a Kemerovón (a kórház­tól 3 perc) Salgótar­ján, 24-61/42, 43-22. CSALÁDI ház mel­lékhelyiséggel, nagy telekkel, gyümölcsös­sel eladó. Érdeklődni: Karancsalja, Rákóczi út 166. 8—17 óráig. NAGYBÁTONYBAN kétszobás öröklakás eladó kp + OTP-át- vállalással. „Azonnal beköltözhető” jeligére a NÓGRÁD-kiadóba. ZB 69-07 rendszámú Zsiguli Combi eladó. Karancsság, Kossuth út 2. Tel.: 8. FIAT 128-as, 1982-ig vizsgáztatott személv- gépkocsi eladó. Ka- rancslapujtő, Honvéd út 9. ZD-s Wartburg Tou­rist 1982-ig vizsgázott, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: 22-91 telefonon. POLSKI Fiat, ZV rendszámú 1300-as ol­csón eladó. Kovács, Kazár, Liget út 51. UL írsz. zaporozsec olcsón eladó. Zagyva- pálfalva, Hársfa út 7. HÁZASPÁR albérle­tet keres Salgótarján környékén. Ajánlatot a kiadóba kérek. 200 db önbeporzós ribizlitő eladó. Gor- dos^ Egyházasgerge, Táncsics út 16. ELADÓ 1200-as La­da, 1982-ig érvényes műszakival. Érdek­lődni lehet: Rimóc, Hársfa út 1. EGÉSZ évben kap­ható magyar szürke óriás növendék te- nyésznyulak három­féle vérvonalból, szár­mazási lappal. Után­véttel szállítok. Kéri Károly, Salgótarján, Táncsics út 17. ÉRTESÍTÉS. Tuda­tom kedves betegeim­mel, hogy fogászati magánrendelőmet a Löwy Sándor út 8. földszint 3. alá (vásár­tér) áthelyeztem. Ren­delési idő: délután 17 -19-ig. Keszler Jenő. vizsgázott fogász. TÉLIRE garázs ki­adó. Salgótarján, Fa­zekas M. út 12. (Eper- jes-telep). 22 éves diplomás le­ány, komoly gondol­kodású, intelligens, gyermekszerető férfi ismerettségét keresi házasság céljából. Kis testi hiba nem aka­dály. „Együtt, egy­másért” jeligére a NÓGRÁD-kiadóba. TÖRZSKÖNYVEZETT 6 hónapos óriás Schnauzer kölyök el­adó, győztes szülőktől. Salgótarján, Schuyer F. út 35. Varga Lász­ló. 16 órától. ÖNTÖTTVAS radiátor eladó. (20 tag 600-as) Salgótarján, Vöröshad­sereg u. 165. 1RÓGÉPELÉST vál­lalok. „Megbízható” jeligére, hirdetőiroda, Balassagyarmat, Lu­ther utca 8. Telefon 510. Van javítanivaló! Egyesületeink az országos rangsorokban Az idén első ízben adta ki az OTSH főosztálya, a több mutató alapján készült orszá­gos egyesületi rangsorokat. Elszomorító tényt mutat a megyék összsportági rangsorá­ban a Nógrád által elfoglalt utolsó hely. Valamivel jobb képet mutat az egyesületi rang­sor, ahol az STC sportolói elő­kelő helyezéseket foglalnak el. A legtöbb pontot elért 300 sportegyesület minősítést szerzett sportolói alapján (olimpiai egyéni sportágak) a következőképpen fest a rang­sor: 1. OSC 3403, 2. Haladás VSE 2913, 3. Építők SE 2220, 20. STC 1090, 60. Bgy. SE. 406, 79. ÉMÁSZ LK ST 263, 144. Nagybátonyi BSE 104, 175. Pásztói SE 74, 181. Szé­csényi SE 69, 256. 211. sz. ISZI 26, 298. Nógrádmegyeri Tsz 17 pont. A nem olimpiai sportágak egyéni versenyszámaiban: 1. BEAC 2450. 2. KGM Va­sas 1767, 3. Postás SE 1698, 10. STC 859, 126. Nagybátonyi BSE 154, 189. Pásztói SE 95, 248. Nagylóci Tsz 59, 266. Rom- hányi Kerámia 52, 278. Sík­üveg SE St. 48 pont. A bajnokságokban szereplő csapatok száma alapján: 1. Vasas Izzó 975, 2. TFSE 860, 3. Dunaújváros 650, 6. STC 595, 96. Bgy. SE 165, 148. Romhány 115, 166. Nagybá- tony 100, 180. Kisteirenye 95, 181. Kazár 95, 212. Pásztó 85 pönt. Az OTSH a rangsorokat ki­egészítette az országos bajnok­ságon elért eredményekkel is. A téli olimpiai számokban a negyedik helyen áll Nógrád. A megyék közötti rangsorok­ban (osszsportágak) a felnőt­teknél a 19, junioroknál szin­tén az utolsó, ifiknél »z utolsó előtti 18, nag a serdülőknél a 14. helyen állnak Nógrád me­gye sportolói. A rangsorokat elemezre. bi­zony jó lenne, ha hazánk egyik legkisebb megyéje is szem előitt tartaná a közmondást: „kicsi a bors, de erős”. Re­méljük, hogy az idei verseny- ér értékelésekor már arról írhatunk, hogy Nógrád me­gye elkerült a kimos utolsó he­lyekről. t-. j. Eredmények, táblázatok Salgótarjáni járás. Felnőtt­eredmények: (november 7.) Cered—Etes 2—3, Karancsság —Síküveggyár 1—5, Kistere- nye—Mátramindszent 3—0, Nógrádmegyer—Karancsbe- rény 0—1, Ménkes—Ságújfalu 7—3, Nagybátony II.—Ka- rancskeszi 5—0, Ipolytarnóc— Kis-Zagyvavölgye 0—0. Ifjúsági eredmények: Cered —Etes 3—0, Karancsság—Sík­üveggyár 0—1, Kisterenye— Mátramindszent I—0, Nóg­rádmegyer—Karancsberény 1—0, Ménkes—Ságújfalu 7—2, Nagybátony II.—Karancskeszi 0—2, Ipolytarnóc—Kis-Zagy­vavölgye 2—7, Karancsság— STC III. 2—2. November 11-i felnőttered­mények : Síküveggyár—Cered 3—0, Karancskeszi—Ipolytar­nóc 3—2, Kis-Zagyvavölgye— Ménkes 3—3, Ságújfalu—Nóg­rádmegyer 0—1, Karancsbe­rény—Kisterenye 0—2, Mát- ramiridszent—Karancsság 0—2, Nagybátony II.—Etes 8—0. Felnőtt teljes tabella 1. N.-bátony II. 12 11­1 30-15 22 2. K.-terenye 13 9 2 2 46-11 20 3. N.-megy er 13 9 1 3 26-14 19 4. S.-üveggy. II. 13 7 3 3 42-18 17 5. Ménk. Bány. 13 7 3 3 31-19 17 6. K.-berény 13 8­5 29-20 16 7. Karancsság 13 5 3 5 28-23 13 8. K.-keszi 13 5 2 6 20-32 12 9. Ipolytarnóc 13 5 1 7 26-33 11 10. Cered 12 3 2 7 15-28 8 11.. Etes 13 3 2 8 15-52 8 12. Kis-Z.-völgye 13 1 5 7 19-35 7 13. M.-mindszent 13 1 3 9 16-34 5 14. Ságújfalu 13 - 5 8 Felnőtt tisztatabella 16-45 5 1. K.-terenye 11 8 2 1 43- 7 18 2. Ménk. Bány. 11 7 2 2 29-14 16 3. K.-berény 11 8­3 25-10 16 4. N.-megyer 11 8­3 20- 9 16 5. Karancsság 11 5 3 3 26-15 13 6. K.-keszi 11 5 2 4 19-21 12 7. Ipolytarnóc 11 4 1 6 21-26 9 8. Cered 11 3 2 6 15-25 8 9. Etes 11 3 2 6 15-41 8 10. K.-Z.-völgye 11 1 5 5 19-27 7 11. M.-mindszent 11 1 3 7 14-25 5 12. Ságújfalu 11-. 4 7 13-39 4 Ifjúsági eredmények: Sík­üveggyár—Cered 0—4, Ka­rancskeszi—Ipolytarnóc 0—0, Kis-Zagyvavölgye—Ménkes 4—4, Ságújfalu—Nógrádme­gyer 0—3, Karancsberény— Kisterenye 3—2, Mátramind­szent—Karancsság 8—0, Nagy­bátony II.—Etes I—1, STC Ili.—Nagybátony 3—0. A bajnokság állása A bajnokság állása 1. K.-berény 14 11 1 2 53-28 23 2. STC III. 12 10 2­66-11 22 3. K.-terenye 14 9 2 3 41-20 20 4. Ménk. Bány. 14 9 2. 3 43-24 20 5. N.-megyer 13 8­5 26-18 16 6. Cered 13 6 3 4 27-20 15 7. M.-mindszent 13 7 1 5 25-23 15 8. K.-Z.-völgye 13 6 2 5 32-31 14 8. K.-keszi 14 4 2 8 23-26 10 10. Ipolytarnóc 14 3 4 7 20-33 10 11. N.-bátony II. 13 4 1 8 23-38 9 12. Ságújíalu 14 4­10 25-38 8 13. Etes 14 2 4 8 14-41 8 14. S.-üveggy. II. 13 3 1 9 12-31 7 15. Karancsság 14 2 1 11 14-62 5 Edzett ifjúságért Kupa eredményei. November 7: ÖMTE II.—Karancsalja 2—2, Tamavolgye—Kishartyán el­halasztva, Szalmatercs—Róna­falu 1—1, Mihálygerge—Nóg­rádmegyeri Sp. 3—0. November 11-i eredmények: Kishartyán—Karancsalja 2—-7, Mihálygerge—ÖMTE II. 2—0, Nógrádmegyeri Sp.—Rónafalu 0—3, Szalmatercs—Tamavol­gye 0—0. A kupa állása 1. Mihálygerge 13 10 1 2 43-17 21 2. Rónafalu 13 8 3 2 43-20 19 3. ÖMTE II. 13 6 4 3 26-19 16 4. K.-alja 13 6 3 4 36-25 15 5. T.-völgye 12 4 2 6 17-23 10 6. Szalmatercs 13 4 2 7 24-35 10 7. K.-hártyán 12 4­8 26-43 8 8. N.-megy. Sp. 13 1 1 11 11-44 3 1. Nőtincs 14 12 1 1 44-14 25 2. Nógr. Honv. 14 9 3 2 42-10 21 3. Nógrád 14 9 2 3 40-25 20 4. Nógrádsáp 11 9­2 31- 9 18 5. Szendehely 13 7 r* 3 57-18 17 6. B.-berény 14 6 5 3 31-28 17 7. Horp.-P.-berki > 14 5 4 5 28-42 14 8. Tolmács 14 5 3 6 29-35 13 9. ösagárd 14 5 3 6 20-27 13 10. Romhány II. 14 4 2 8 28-41 10 11. Tereske 14 4 2 8 29-47 10 12. Nézsa 13 4 1 8 22-28 9 13. Legénd 14 3 3 8 18-43 9 14. F.-petény 13 3 2 8 24-45 8 15. Berkenye 14 2 3 9 13-29 7 16. Diósjenő 14 3 1 10 20-39 7 Ifjúsági eredmények: Nő­tincs—Nézsa 3—0, Ösagárd— Szendehely 2—5, Berkenye— Nógrádsáp 3—0, Horpács-Pusz- taberki—Borsosberény 3—5,' Tereske—Nógrád 1—5, Legénd —Tolmács 4—1. A bajnokság állása 1. Nőtincs 12 10 2 _ 36- 3 22 2. Szendehely 12 10­2 48-16 20 3. B.-berény 12 8 2 2 32-16 18 4. Nézsa 12 7 2 3 28- 9 16 5. Berkenye 12 7 2 3 20-13 16 6. Legénd 12 5 3 4 21-25 13 7. Tereske 13 4 4 5 24-29 12 8. F.-petény 11 4 3 4 16-17 11 9. Nógrád 12 3 3 6 26-28 9 ,10. Diósjenő 12 3 3 6 13-22 9 11. Ösagárd 12 3 3 6 14-26 9 12. Nógrádsáp 11 2 3 6 15-19 7 13. Tolmács 13 2­11 13-46 4 14. Horp.-P.-berki í 12 1 2 9 11-48 2 Rétsági járás, XIII. forduló eredményei: Tolmács—Felső- petény 7—3, Nőtincs—Nógrád Honvéd 1—0, Nógrádsáp—ös­agárd 1—0, Borsosberény— Berkenye 2—1, Romhány II.— Horpács-Pusztaberki 4—1, Nógrád—Diósjenő 2—1, Le­génd—Tereske 3—2. Ifjúsági eredmények: Tol­mács—Felsőpetény 0—1, Szen­dehely—Nézsa 3—4, Nóg­rádsáp—ösagárd 1—2, Bor­sosberény—Berkenye 3—0, Nógrád---Diósjenő 1—1, Le­génd—Tereske 6—I. A XIV. forduló eredményei: Felnőttek: Nógrád Honvéd— Felsőpetény 6—1, Nőtincs— Nézsa 4—2, Ösagárd—Szende­hely 2—1, Berkenye—Nógrád­sáp 0—1, Horpács-Pusztaber­ki—Borsosberény 2—2, Diós­jenő—Romhány n. 2—3, Te­reske—Nógrád 2—3, Legénd— Tolmács 2—2. Megyei ifjúsági eredmények: (november 11.) Mátranovák— Szécsény 3—1, Szurdokpüspö­ki—Bárna 1—0, Somoskőújfa­lu—St. Síküveggyár 0—2, Ba­lassi SE—Bgy. SE II. 1—2, 2. sz. Volán—St. Bányagépgyár 1—2, Pásztó—Ötvözet 2—0, Romhány—STC II. 1—5, Egy­házasgerge—Kazár 2—2, Ka-; rancslapujtő—Nagybátony 3—3. A bajnokság állása 1. Pásztói KSE 14 12 2­82­2. STC II. 14 12 1 1 71-W 25 3. N.-bátony 14 11 2 1 66-13 24 4. M-novák 14 8 5 1 35-16 21 5. Szécsény 14 9­5 36-26 1* 6. Bgy. SE 14 9­5 38-29 18 7. Kazár 14 7 3 4 29-22 17 8. St. Síkú. 14 6 2 6 25-15 14 9. S.-kőújf. 14 5 3 6 23-20 IS 10. St. Bányag. 14 6 1 7 19-22 13 11. Bárna 14 5 2 7 25-45 12 12. E.-gerge 14 3 5 6 19-37 11 13. K.-lapujtő 14 4 2 8 30-60 IS 14. Romhány 14 4 1 9 24-54 9 15. ötvözet 14 3 1 10 24-42 7 16. Balassi SE 14 3­11 32-65 6 17. Sz.-püspöki 14 2 2 10 11-65 6 18. 2. sz. Volán 14 1­13 12-56 2 Hegyei összkép Nehézatléták a mérlegen Számos sikert hozott az idei ősz a Nógrád megyei nehéz­atlétikai sportokban. Az ökölvívók országos bajnoksá­gán Botos András első, Bo­tos Tibor második lett. Nem­régiben adtunk hírt arról, hogy négy pásztói birkózó ju­tott be a november végi, szolnoki OB döntőjébe. Zaj­lik az élet a súlyemelő- és cselgáncsszakosztályokban is. Természetesen nem men­tes a gondoktól ez a négy sportág sem. X A megyében összesen 366- an űzik a nehézatlétikát hat sportegyesület kilenc szakosz­tályában. Kilenc edző és tíz segédedző irányítása alatt 231 igazolt versenyző tevé­kenykedik, a többiek az elő­készítő korosztályba tartoz­nak. Egyedül az STC-ben ta­lálható meg mind a négy szakosztály; a Bgy. SE az ökölvívásra, a szécsényi és a nagybátonyi sportegyesület a súlyemelésre, míg Pásztó és Rétság klubja a birkózásra „szakosodott”. Ezek közül, négy C kategóriás: a Stécé három szakosztálya (a csel­gáncs kivételével) és a pász­tói birkózóké; a többi D ka­tegóriába tartozik. Az öklözök és a birkózók eredményességéről már szól­tunk, de a számszerű adat is bizonyít: az elmúlt tíz évben több mint háromszáz olimpiai pontot szereztek megyénknek, s ezzel a legjobbak közétar­toznak. Az idén is elérhetik a félszázat. A biztató jövő­re utal, hogy 22 minősített sportolójuk közül hat arany­jelvényes. .. Ügy látszik, gon­doskodnak a folytatásról is e nagy múltú szakosztályok. Ám a továbbfejlődésnek fel­tételei is vannak. Például a korszerű szakosztályi modell kialakítása mindenütt, ahol ma még az edzők kénytelenek az adminisztratív ügyeket is intézni. Aztán a 15 tagú ver­senybírói gárda létszámának növelése, aminek híján ugyan­csak az edzőkre hárul sok­szor a találkozók levezetése. Üdvös volna, ha magasabb minősítési fokozattal dicse­kedhetnének a meglevő bí­rók a megyében, hogy jelen­tősebb versenyeken is szóhoz juthassanak. A tárgyi feltételekről sem szabad megfeledkezni. Az ed­zőterem ugyan mindenütt biz­tosított, csak a szécsényi súly­emelők helyisége kicsi. Adot­tak a sportszerek, szőnyegek és dobogók is, az erősítő- és edzőfelszerelések szintén, ám az elhasználódottak pótlása már gondokat okoz. Mivel ügyelni kell a testsúlyra, nagy segítséget jelentene a szauna vagy gőzfürdő. A hozzáértő, agilis szakosz­tályi vezetők mellett elkelne több edző is. A versenyző­utánpótlás további növelése érdekében érdemes jobb kap­csolatot tartani az iskolákkal, a pedagógusokkal, nagyobb propagandát kifejteni a ver­senyek alkalmával. A sport­ágak népszerűsítését segíte­nék az élménybeszámolók, be­mutatók, toborzók (grundbir- kózás!) is. Természetes köve­telmény a jó kapcsolat a szak­osztályok, a megyei és az or­szágos szakszövetségek kö­zött. X Egyesületenként sportágian­ként eltérő a helyzet a me­gyében. A három birkózó­szakosztály közül a pásztóinak a legnagyobb a bázisa. Külö­nösen az előkészítő korosztály létszáma feltűnően magas. Illés Rudolf vezető edző irá­nyításával sorra aratják sike­reiket, s a sportolók egzisz­tenciális gondjainak jobb meg­oldásával még előbbre tart­hatnának. Éppen ellenkező a helyzet a rétsági szakosztály­ban, amelynek igazolt ver­senyzője még nincs is, ám ha több figyelemmel lennének az edzésekre, a szervezésre, a versenyeztetésre, volna alap­ja a fejlődésnek. A balassagyarmati és a sal­gótarjáni ökölvívó-szakosz­tályok 72 bokszolója között mindössze négy felnőttver­senyző akad. Az STC-nél ked­vezőbb ugyan a helyzet, de korábban kellett volna gon­dolni itt is az utánpótlás biz­tosítására, a sportolók neve­lésére, amit a Bgy. SE-nél is csak szakszerűbb irányítással lehet majd megoldani. A szécsényi és nagybátonyi súlyemelő-szakosztály ugyan­csak szenvedi a szakvezetés hiányosságait. Edzőcserék, a támogatás hiánya, fluktuáció az egyesületi vezetésben — mindennek a versenyzők isz- szák meg a levét. Az STC súlyemelő-szakosztályáról példát vehetnének; meghat?-' rozó szerepét minősítéseik gyarapodó száma is igazolja. Fel is ajánlatták segítségüket a stécések a másik két sport­klubnak — s az eredmény minden bizonnyal nem várat sokat magára. Cselgáncsszakosztály csak Salgótarjánban működik: az 1977. elején megalakult Dó­zsa sportkör versenyzőit vet­te át tavaly az STC. Ma már 72 sportolójuk van, nyolc­van százalékuk junior, és még ifjabb korosztályú. A szakmai vezetés megerősítésével ha­marosan előbbre léphetnek. X , Gyakran állnak mérlegre a nehézatléták: verseny előtt, olykor utána is. Fontos, hogy ne essenek át súlycsoportjuk határán. Ha egy egész me­gye helyzetét, eredményeit ér­tékeljük e négy sportágiban, szintén nem mindegy, mer­re billen a mérleg nyelve. A Nógrád megyei Tanács testnevelési és sportbizott­sága nemrégiben értékelte a helyi nehézatlétikai szövet­séghez tartozó szakosztályok munkáját. Megállapította: a sikerek biztatóak, s a még meglevő hiányosságok foko­zatos felszámolásával még több öröme lehet a jövőben e férfias sportágak kedvelőinek, versenyzőinek és szakembere, inek. (várkonyi) NÓGRÁD — 1979. november 16., péntek 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom