Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-13 / 265. szám

A Kanizsa Bútorgyárban elemes bútorokat, komplett lakószobákat, szekrénysorokat, kárpi­tozott garnitúrákat gyártanak évente száztíz-százhúszmillió forintos értékben. Az Opel lány esete Christina von Opel unokafivérével, Günter Sachsszal a tárgyalásra indul. Lovag Ostman von der Leye bonni vállalkozó, szenvedélyes tengeri vitorlázónak nincs szerencséje hajóival. Az utol­só előttit eladta ugyan egy düs­seldorfi hentesmester'nek. A „Sarkcsillag IV” ezt követően, utasaival együtt titokzatos mó­don eltűnt a Karib-tengeren. Az utolsó Ostman-jacht, a „Sonia” nem követelt ugyan emberéletet, mégis bajba hozta a lovagot. A francia rendőrség gyanúja szerint ugyanis a ha­jóval tonnaszám fuvaroztak hasist Libanonból a Riviérára. A hajó kapitányát és két nyu­gatnémet társát kábítószer­csempészet vádjával bíróság elé állították. Ostmanon kívül azonban egy másik előkelőség is gya­núba került: Christina Opel, az autóbirodalom örökösnője. St. Tropezi villájának magán­kikötőjébe — a rendőrség sze­rint — 1977 nyarán 50 mázsa hasis érkezett. Ebből 36 má­zsát, 8 millió márka értékben meg is találtak a környező házakban, amelyeket ugyan­csak az Opel család bérelt. A vád dossziéjában szerepelt egyebek mellett egy luxus magánrepülőgép bérlete közel- keleti utazásra. A gép útköz­ben hibássá vált, leszállt. A repülőgép átvizsgálásakor ki­derült, hogy feledékeny utasai jókora adag hasist is felejtet­tek a fedélzetén. S hogy a társaság útközben kábítószer­rel űzte el unalmát, arról az ugyancsak ott talált fotóalbum tanúskodott. A bulvársajtó számára szen­záció: egy Opel a vádlottak padján; az ügyben szereplő többi előkelőségről nem is beszélve! Egyesek azért ag­gódtak, hogy a vádlottak gaz­dagsága súlyosbítja az ügyész­ség eljárását. Günter Sachs, Christina unokatestvére, pél­dául már előre így érvelt: „A törvény előtt egyenlőség van: a gazdagokat sem lehet kemé­nyebben sújtani, mint a sze­gényeket!” Hamarosan kiderült azon­ban, hogy korai volt az aggo­dalom. A sztárügyvédek rövi­desen elérték, hogy Christina Opel a vizsgálati fogházat pszichiáteri kezeléssel cserél­heti fel és félmillió márka kaució ellenében szabadlábra került. Kevésbé ismert v ' llott- társaival szemben nem volt ilyen elnéző a francia bíróság. A vád azonban nehéz helyzet­ben van, a lefoglalt hasison kí­vül nincs megnyugtató bizo- nyiték a vádlottak ellen. A tanúk egy része maga is ká­bítószercsempész, vagy olyan, akikről köztudott, hogy a csempészek zsarolására spe­cializálódott. Nincs bizonyíték arra sem, ki vásárolta és ki finanszírozta a sokmilliós üz­letet. A gyanúsítottak 27 hóna­pot töltöttek vizsgálati fogság­ban és minden eszközt fel­használtak ártatlanságuk bi­zonyítására. A sajtó egy része — miként arról a nyugatnémet Spiegel beszámol, — amiatt kesereg, hogy túl keményen bánnak a gyanúsítottakkal és Christina Opel „rideg gyer­mekkorával” próbál érvelni. Az Opel család azt szeretné bizonyítani, hogy Christina idegbeteg, aki tettéért nem fe­lelős. A védekezés nemcsak a börtönbüntetés elkerülését cé­lozza. Az illegális hasiscsem­pészés után ugyanis több millió frank vámot is kivet­nek, aminek fő terhe elsősor­ban az Opel-vagyont terhelné. G. I. Miről ír a Magyar Mezőgazdaság ? A párt XII. kongresszusára készül az ország. A mezőgaz­dasági üzemek pártszervei és -szervezetei is ezekben a na­pokban vonják meg a leg­utóbbi kongresszus óta vég­zett tevékenységük mérlegét. A mozgalmi tapasztalatok so­rával bizonyára sok szó esik majd az alapszervezetek poli­tikai információs munkájáról is. A Magyar Mezőgazdaság e heti számában dr. Szabó Jó­zsef, az MSZMP Központi Bi­zottságának munkatársa ír a tömegpolitikai munka e fon­tos területének, az eredmé­nyeknek és a gondoknak mi­nél reálisabb számbavételé­hez segítséget nyújtó cikket. Ezekben a hetekben rövid­távú politikai feladatok is számos tennivalót adnak az üzemek vezetőinek. Mint ez már széles körben ismert, a jövő évtől gazdaságirányítá­sunk rendszerében jelentős változásokra kerül sor. Tóth Imre. a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság gazdaságpoliti­kai titkára, akit ebben az év­ben Nyisztor György-díjjal ju­talmaztak, vállalkozott arra, hogy a lapnak adott interjú­ban áttekintse és elemezze gazdasági mechanizmusunk napjainkig érvényes rendsze­rét. Mint. mondja, most tar­tunk végre ott, hogy olyan helyzetet teremtünk, amely­ben az üzemek saját bőrükön érzékelik az objektív gazda­sági változások valódi hatása­it. A következő időszakban, csakúgy mint eddig a mun­kaerőhelyzet alakulása meg­határozhatja a gazdaságépítő munkánk sikereit. Árvái László, az agrárgazdasági kutatóintézet munkatársa azt elemzi. hogy a különböző társadalmi és gazdasági vál­tozások hatására miképpen változhat a mezőgazdasági nagyüzemek munkaerőhely­zete? Mindenképpen számol­ni kell a mezőgazdaságban foglalkoztathatók létszámá­nak csökkenésével, s e kö­rülmény feltétlenül az üze­mek szervezeti átalakulásá­hoz kell. hogy vezessen. A munkaerőhelyzet és a magyar falvak nyújtotta életkörülmé­nyek jósága szorosan össze­függ egymással. A lap e he­ti számában indul útjára az a sorozat, amely a vidéki la­kásépítés lehetőségeit és el- lentmodásait járja körbe. El­sőként a Pest megyei Perbá­lon néhány éve épített tsz- lakótelepet kereste fel Gádor Iván annak érdekében, hogy általánosítható tapasztalato­kat tegyen közzé. Ez a lakó­telep nem egyértelmű siker, de mindenesetre olyan kezde­ményezés. amely feltétlenül figyelmet érdemel. Alapvető, hogy azokat a feltételeket kell rendezni, amelyek között hasonló építkezésekre a jö­vőben akár Nógrádban is sor kerül. És végül néhány érdeke­sebb cím: új hazai fehérje­források. tojóhibrid-fajtaösz. szehasonlító vizsgálat az el­múlt két év anyagából a bú­za levéltrágyázásának ta­pasztalatai. Nemzetközi hírű nemzeti könyvtár A Cirill és Metód Nemze­ti Könyvtárat 1878-ban, egy évvel az oszmán iga alól tör­tént felszabadulás után, nyi­tották meg Szófiában. A könyvtár állományának alap­ját különféle, Oroszországból származó alapítványok segít­ségével vetették meg. A kor kiváló személyiségei közül so­kan magánkönyvtárukat ál­dozták erre a célra, például Ljuben Karavelov, az író és forradalmár, valamint Marin Drinov professzor. A második világháború ide­jén a könyvtárépületet bom­batámadás pusztította el. A nagy értékű könyvek közül csak 200 000 kötetet sikerült meg­menteni. Jelenleg a könyvtár korszerű épületben foglal he­lyet, s 2 millió könyvet és folyóiratot, valamint 1,5 mil­lió különféle kéziratot, ok­mányt őriz. Ezek sorában sze­repel annak az eskünek az írott szövege is, amelyet 1872. június 16-án, a bolgár nem­zeti felszabadító mozgalom apostola, Vaszil Levszki tett a bolgár forradalmi központi bizottság előtt. Különösen gazdag a könyv­tár ószláv gyűjteménye. Itt őrzik az eredeti példányát a XI. századból származó Eni­na episztolának, amely egyéb­ként az egyetlen Bulgáriában található óbolgár, cirill betűk­kel. kézzel írott könyv. A gyűjtemény másik egyedülál­ló értéke az 1765-ből szárma­zó „Szláv—bolgár történelem” című mű lenyomata, amelyet Paiszij Hilendarszki szerkesz­tett. Az orientalisták kutató­munkáját a könyvtár 3550 kö­tete segíti. Ezenkívül 76 ezer képzőművészeti kiadványt őriznek itt: különféle grafikai alkotásokat ábrázoló lapokat, hazai és külföldi művészek műveinek kőnyomatait, világ­hírű festménygalériák al­bumait. A konzerváló és res­tauráló laboratóriummal is ren­delkező könyvtárban 1954 óta kutatóintézet működik., Ebben 41 tudományos munkatárs foglalkozik a könyvtártudo­mány és a bibliográfia kér­déseivel. A Cirill és Metód Könyv­tár évente átlagosan 20 ezer könyvvel és 10 ezer folyó­irattal gazdagítja állományát, s szerteágazó nemzetközi kap­csolatai vannak. Tagja az Iflanak, a könyvtári egye­sülések nemzetközi szövetsé­gének. Aláhúzzák a dátumokat Nyugdíjkifizetési naptárak A novemberi járandósággal mi módosításra is lehet szá- együtt kell kézbesíteni a jövő mítani. Egy-két nappal eltér- évi nyugdíjkifizetési naptára- hét a kifizetés az évek óta kát —* írta elő a posta-ve- megszokottól. Bár a vidéki zérigazgató nemrégiben kia- postahivatalok többségében dott utasítása. A postahiva- marad a nyolcnapos — a kis- talok az elmúlt évek gyakor- hivatalokban pedig — a hat- latához hasonlóan sorolják be napos kifizetési időszak. Az a kézbesítő körzeteknek meg- említett vezérigazgatói uta- felelően a nyugdíjasokat. Az sítás egyben kötelezi a hiva- értesítési lapon januártól de- falókat arra is, hogy az elő- cemberig aláhúznák azokat a re meghatározott és a nyugdí- dátumokat, amelyeken a já- jasnaptárakban aláhúzott kéz- randóságot viszi a postás. Né- besítési napokat tartsák be. antikvár könyvek VASARA Salgótarjánban a könyvesboltban (Művelődési Ház) 1979. november 13—14—15-én. Könyvek, könyvtárak vétele-eladása! Feleslegessé vált könyveit megvásároljuk! Gazdag készletünkből kedvére válogathat! 191. Antikvárium Miskolc, Déryné u. 2. A búj á ki MN. Er­dészet erdésztechBi- kust keres felvételre, vágásvezetói munka­körbe. ETES-Amálián, a Vasút út 14 szám alat­ti bányászlakásomat elcserélném hasonló­ra Salgótarján kör­nyékén, vagy elad­nám megegyezés sze­rint. Tóth. GARAfcS eladó a megyei kórházhoz kö­zel. Érdeklődni: 26-47. este. GÉPELÉST vállalok. ,,Megbízható” jeligére, hirdetőiroda. Balas­sagyarmat, Luther ut­ca 8. Telefon: 510. EZÜSTFENYŐ eladó 30 cm-től 1,50 m-ig. Sal­gótarján, Katona Jó­zsef út 5. sz. Szegedi. ELVESZETT 1979. no­vember 10-én a 119 P. számú Csemegéből egy sárga reklám- szatyor, amelyben nagyon fontos iratok voltak. Aki véletlenül elvitte, vagy valahol esetleg megtalálta, jut­tassa vissza a Cseme­gébe, vagy a tulajdo­nos címére, amely az iratban található. Kö­szönettel: P. I. NŐI irhabunda kö­zéptermetűre eladó. Érdeklődni délután, este a 27-81 telefo­non. KARAMBOLOS Sko­da S 100-as eladó. Ér­deklődni 16 órától. Cím a kiadóban. UT-s Zsiguli Combi 52 000 km-rel eladó. Salgótarján, Pécskő út 6. Sári István. PO-s Wartburg, cit­romsárga színű eladó. Érdeklődni lehet: Nagy bá tony, Ifjúság út 5. gRNÁDI N APÓ November 13—17-ig. Salgótarjánban a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat KOHÁSZ, és ÉVI ABC-áruházaiban, valamint a Lenin téri baromfiszak üzletben. BAROMFITERMÉKEK NAGY VÁLASZTÉKBAN. — egész csirke 1 kg 42,— Ft — csirkeszárny ■99 32,— Ft — libaaprólék 99 25,— Ft — bontott kacsa 99 42,— Ft — bontott liba 99 48,— Ft — baromfivirsli 99 62,— Ft 13-án 14—15 óráig ingyenes kóstoló az ÉVI ABC-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom