Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-09 / 262. szám

A közelmúltban helyezték üzembe a Nógrád megyei Patyolat és Kelmefestő Vál­lalat salgótarjáni központi te Iepén az NSZK gyártmányú Mastrellei arictc automata vegytisztító gépet. A gép óránkint közei negyven kilo gramm ruhát mos. centrifugál és szárít, egyetlen gombnyo másra. A képen Molnár And rásné a masinából kiszedett, kitisztított kabátokat „osztály ózza”. — bábel-felv. — 25 község vállalása = 2,5 millió forint Munkaverseny a községi tanácsoknál Ä RÉTSÁGI járás közsé­gei is csatlakoztak az MSZMP XII. kongresszu­sa és felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére kez­deményezett munkaverseny- akcióhoz. Minden egyes te­lepülésen szélesebb társa­dalmi munkaakciókat szer­veznek. Az előkészületek és a munkálatok már sok he­lyen javában zajlanak. Megszervezésük ugyan min­denképpen túlnőtt a tanácsi munkában megszokott hiva­tali kereteken, de az érin­tett ügyintézők, tanácsi ve­zetők lelkes munkával foly­tatják a szervezést a lakos­ság körében, a területen te­vékenykedő vállalatok, szö­vetkezetek munkáskollektí­váinak bevonásával. Ennek eredményeként sokfelé tö­megesen vállalkoztak arra, hogy jobb munkával, kor­szerűbb és gazdaságosabb megoldások alkalmazásával köszöntsék e két nagy tár­sadalmi eseményt. Nagyorosziban a munkák többségét a környezet szeb­bé tételének jegyében kí­vánják megszerezni. Közel 350 ezer forint Összegben játszóterei létesítenek, fákat ültetnek és a közterületeken példás rendet kívánnak ten­ni a következő napokban. Diósjenőn szűk az óvoda, a gyerekek zsúfolt termekben tanulnak és játszanak. Ügy határoztak, hogy csoportot bővítenék és a helyi kis­iparosok, meg az építőipari szakmában jártas dolgozók vállalták: elvégzik a szak­ipari munkákat, ők szerelik majd a vízvezetéket, építe­nek, vakolnak és festenek, ahogy a munkák azt megkí­vánják. A közegészségügyi előírások betartására, a jár­ványok megelőzésére, az el­hullott állatoknak egy meg­semmisítőkutat kívánnak építeni összefogással a falu határában. Nógrádon hamarosan át­adásra kerül az új, hetvenöt férőhelyes óvoda. Környeze­tének rendezését, udvari já­tékok építését, valamint egy MHSZ-lőtér kialakítá­sát vállalták a falubeliek. A sorból a nőtincsiek sem maradnak ki. Náluk, mind a négy településen még az ősz folyamán rendbe teszik a közterületeket. Nőtincsen és Szendehelyen pedig közös összefogással utat kívánnak építeni. A vállalt társadalmi munkaakció értéke közel 400 ezer forint. A NÉZSAIAK Alsópe- tényben és Legenden a sportolási lehetőségek szé­lesítésére, a fiataloknak, meg persze, az idősebb kor- osztálynák is, kézilabdapá­lyát építenek, • Nézsán és Keszegen befejezik a meg­kezdett játszóterek építését. Romhányban, ahol a fej­lődő ipari üzemekhez egyre többen utaznak a környező falvakból, még az idén új és korszerű buszvárókat építe­nek és a környezetvédelmi feladatok sorában egy olyan szemétlerakó helyet alakí­tanak ki, ahová a lakosság, meg az ipari üzemek is el­szállíthatják az értéktelen hulladékot és azt a helyszí­nen biztonságosan megsem­misíthetik. Tereskén mint­egy 250 ezer forint érték­ben vállalták, hogy közsé­geikben az óvodánál, az is­kolánál és az orvosi rende­lőnél alapos őszi nagytaka­rítást végeznek, fásítanak, hogy jövőre ténylegesen szebb legyen a falu képe. — Két és fél száz fiatal tagja az ifjúsági mozgalom­nak — mondja Nagy Lász- lóné, Szécsény nagyközség KISZ-bizottságának titkára, — s a 11 alapszervezet kö­zül a legeredményesebb és legmagasabb szervezettségű az Ipoly Bútorgyár helyi telepé­nek Hámán Kató nevét vise­lő közössége. Hogy miért? Az elmúlt egy-két évben sikerült újítaniuk, frissíteniük, bő egy év alatt csaknem duplázódott a létszám. S mindemellett olyan társadalmi munkaakci­ókat, szerveznek rendszeresen, melyeknek nincs is párja a környéken. Az alapszervezet munká­ja valóban figyelemre mél­tó. De a hogyanról szóljon in­kább á KISZ-titkár. Borbás László, aki a napokban Ki­váló ifjúsági vezető kitünte­tésben részesült. — őszintén mondom, nem kell szerveznünk — jegyzi meg —, nem kell erősköd- nünk, hogy már pedig „le­gyél KISZ-tag, mert az min­denkinek jó”, és hasonlókat, egyszóval sikerült olyan miz­galmi munkát végeznünk, amely növelte a fiatalok kö­A legtöbbet Rútságon, a járási székhelyen kívánják megvalósítani. Itt nemcsak az őszi lomtalanítási akciót szervezik meg, a még ide tartozó Tolmács és Bánk községekben, hanem Rútsá­gon járdát építenek társa­dalmi összefogással a Mik­száth utcában és rendezik az új piac környékét, ahol ezután korszerű és tiszta környezetben árusíthatnak és vásárolhatnak a község lakosai. Bánkon az ifjúsági váltótáborhoz vezető utat keresztező patakon hidat építenek, Tolmácson lefestik az óvoda és az iskola kerí­tését. A munkák értéke kö­zel félmillió forintot tesz ki. A MUNKÁK időbeni el­végzésére, körzetenként tár­sadalmi munkanapokat szerveznek. A felhíváshoz csatlakoztak a környezetet szépítő szándékkal az üzem­beli és szövetkezeti szocia­lista brigádok is. Csak ilyen, közös összefogással valósítható meg a községek által vállalt közel 2,5 millió forintos társadalmi munka. K. Sz. I. rr Pénzcsinálás1 Államigazgatás — főiskolai fokon Az utóbbi időben az államigazgatás egységes rendsze­rében végbemenő változások — korszerűsödés, egyszerűsö­dés — a tanácsi dolgozók körében is szemléletváltozást, nagyobb hivatásbeli felkészültséget követelnek. Számos munkakör betöltéséhez ma már nem elég az érettségi, a szakismeretek elsajátítása kell hozzá, mégpedig főiskolai fokon. Tavaly ősszel nyílt meg Budapesten az államigazga féle gazdasági-társadalmi szükségleteit kell. hogy ki­elégítsék. A vezetéselmélet el­sajátításával pedagógiai, pszichológiai felkészítésben is részesülnek, mely az em­beri kapcsolatok megtefem­tási főiskola, mely közigazgatási szakembereket képez az téséhez ad segítséget. Tanul­- > 1 _ít- _ A * t. ' 1 4. ^ i f - 1 -J .. XT „1 „ . — .. 1 . nf 1 1 í \r Óf 1 O o rszág minden részébe. Az intézet vezetőjével, dr. Kelemen Ferenc főigazgatóval beszélgettünk a főiskola létrehozásá­nak céljáról, az első év tapasztalatairól: — Mennyiben különbözik a főiskolai oktatás a tanácsaka­démiai képzéstől? — Űj, a régihez képest jó­val magasabb szintű állam- igazgatási szakemberképzés töndíjszerződést vezettük be, amelyet a hallgató vala­melyik államigazgatási szerv­vel köt, elkötelezi magát, hogy tanulmányai elvégzése után ott fog dolgozni. A mun­kezdődött el a főiskolán. Cél- kaadó viszont három éven át ja. hogy az államigazgatás különböző területeire olyan embereket készítsen fel, akik, mint igazgatásszervezők alkalmasak a középvezetői munkakörök betöltésére, pél­dául a szervezési, igazgatási, jogi osztályokon vagy a he­lyi tanácsoknál.' Tehát azok­ban a funkciókban, ahová és vidéki egyetem nem szükséges speciális vég- van ilyen kedvező helyzet- zettségű orvos, mérnök, peda- ben. A fiataloknak jóval ha- gógus. Természetesen először gyobb a kötődése a választott lakásügyi, gyámügyi, kisajá- pályához. jövőbeli munka­títási előadók lesznek, szak- adójukkal szoros a kápcso­igazgatási feladatokat látnak latuk: a megyei tanácsok sze- el, dolgoznak a költségvetés- mélyzeti osztálya év közben 700 forint ösztöndíjat ad ha vonta a főiskolai hallgatónak — Szén környezetben Bu­dán, a Ménesi úton épült fel a csupaüvegfalú oktatási in­tézmény. Kollégiuma 300 sze­mély befogadására alkalmas, szobái kétágyasak. Diákálom. — Valóban kevés fővárosi gazdálkodás területén, s majd egy bizonyos gyakorlati idő után kerülhetnek vezetői be­osztásba. Főiskolánkat nem­csak a magasabb színvonal nak retorikát, stilisztikát is. A jövőre nézve: a hatodik fél­évben a korszerű ügyintézés­sel összefüggő számítástech­nikai-szervezési feladatokkal is foglalkoznak. — A főiskolának három ta­gozata van: nappali, esti és levelező. A két utóbbiról még nem beszéltünk ... I — Szintén tavaly, indult az esti tagozat, heti három al­kalommal este 4-től 9-ig tar­tunk előadásokat. A hallga­tók fővárosiak és Pest me­gyeiek. Veszprémbe helyez­ték ki levelező tagozatunkat. Itt szervezik a konzultáció­kat; itt vizsgáznak, itt vehe­tik át az indexeket is. A ta­főiskola nulmányi idő, épp úgy, mint az esti tagozaton, négyéves. Szombathelyen folyik a kiegészítő képzés. Nagy a je­lentősége a községi tanácsok! elnökeinek képzésében. Köz­tudomású, hogy az elkövet­kező választásokon sokat számít majd, hogy a tanácsi vezető kellő szakértelemmel látja-e el elnöki tisztségét. Még korábban, akik a tanács- akadémián 1372. december 31-e után kaptak oklevelet. heti kötelező 33 órában nul'nak a főiskolások. — Milyen feltételekkel hét bejutni a főiskolára? főiskola 57 tagú tanári kará­ból 10—10 vidéki oktató. — Továbbképzéssel nem foglalkozik a főiskola? — De igen. A Miniszterta­is figyelemmel kíséri őket; a második és negyedik félév végén egy hónap gyakorlati időt töltenek saját megyé­jükben. A somogyiak már különbözteti meg az akadé- - megalakították klubjukat, miától vagy, hogy bővebb is- állandó összeköttetésben most másfél év alatt külön­mereteket ad. a hallgatóknak, vannak a megyei tanácsuk- bözeti vizsgával főiskolai hanem a felvételi rendjétől kai. végzettséget nyerhetnek. Kél­kezdve a szervezési rendsze- — Mit tanulnak a három ezren jelentkeztek, előre lát­réig, működéséig teljesen év alatt? hatóan öt év alatt valameny­más feladatot tölt be. Míg az — A világnézeti tárgyak nyien lehetőséget kapnak a akadémiákon két év volt a oktatása azonos a többi főis- főiskolai . oklevél megszerzé- képzési idő, nálunk a nappa- kóláéval. A jogi tartalmú tár- séhez. A levelező és kiegészí- li tagozaton három évig — gyak elsajátítása rendkívül tő képzéshez helyet ad Nyír­ta- fo'ntos. Az államigazgatási jog egyházán a megyei tanács mondhatni a legterebélyesebb továbbképző intézete is. A le- ága jogrendszerünknek, a társadalmi élet minden terü- — A felvételi követeimé- letét szabályozza. Ezen kívül nyék: nagykorúság, érettsé- más jogágazatok — például gi bizonyítvány, jó egészségi polgári, büntető-, munkajog, állapot, egyéves gyakorlat a szövetkezeti jog — alapvető nács Tanácsi Hivatala elnöké- közigazgatás valamelyik hi- szabályaival is tisztában kell nek feladatkörébe tartozik a vatali szervezetében. Ez lenniük, különben nem tud- megyei tanácsok tisztségvi- utóbbit az idén töröltük, mi- nának szabálysértési eljárá- selőinek, egyes osztályveze- vel túlságosan leszűkítette a sokat indítani. A gyámügyek tőinek továbbképzése, ame- kiválasztás lehetőségét. Az intézéséhez viszont a csa- lyet a főiskola szervez. Mód­első évben csak a tanácsok ládjog, a Polgári Törvény- szertani segítséget is adunk gyakornokai jelentkezhettek könyv ismerete szükséges. A a megyéknek, például téma. a főiskolára, most viszont közgazdaságtudomány köré- tikai ajánlásokkal. Koordi- gimnáziumokból, szakiskolák- bői: településfejlesztés-, gaz- náló szerepet töltünk be az ból is kérhették a tanulók dálkodás, ellátás, gazdasági MT Tanácsi Hivatala és a mi­felvételüket. A felvételi vizs- elemzés, statisztika, költség- nisztériumok között. Remél, ga tárgyai: magyar, törté- vetés-gazdálkodás, adóigaz- jük, hogy pár év múlva tan- nelem, vagy államigazgatási gatás stb. tárgyak szerepelnek székeinken elmélyültebb ku- ismeretek. Idén 560 jelentke- a tantervben. Tanulnak szer- tatási munkával is foglalkoz- zőből 300 volt a tanácsi gya- vezés-vezetési ismereteket, hatnak: így az államigazga- kornok, összesén 150-en nyer- Az apparátus és a lakosság tási oktatás mellett tartalmi tek felvételt (62 százalékuk viszonya fontos téma, hisz’ a kérdésekben is meghatározó nő.) Az egyéves gyakornoki közigazgatás szervezetei, in- szerephez juthatunk, idő helyett a kötelező ősz- tézményei a lakosság külön- H. A. Gazdasági együttműködés Jugoszlávia és a Koreai Né- KNDK-ba, főleg műszálakat, ken felül villamos erőművt Pi ság latai nek. Demokratikus Köztársa- vetőkukoricát, nyersalumíni- külkereskedelmi kapcso- umot hajózási műszereket, örvendetesen erősöd- .................. Az elmúlt évben 14,7 televízió- es radiokészuleke- ,. , ... - két, fagyasztott halat stb. millió dollar volt a ketira- ’ .. . ... ... . . . . A két ország illetékes szer­nyu export-import volumen. vei aZ együttműködés továb- dollárt tesz ki a két ország Jugoszlávia 4,1 millió érték- tói bővítésére számítanak, közötti árucsere-forgalom ér. árucikkeket a Jugoszlávia kész, az eddigié- téke. felszerelések, félvezetők, te­herjárművek és más árucik­kek exportjára. Jugoszlávia másik távoli külkereskedelmi partnere Mongólia. Ez évben 2,5 millió ben exportált tkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkktrkk * kk kkkkkkkkkki KISZ-es módra lében a tekintélyünket, a be­folyásunkat, s így egyre töb­ben döntenek úgy, saját meg­győződésükből, hogy belépnek alapszervezetünkbe. — Ügy tudom, nem ment ez így .mindig. Korábban akadtak gondok bőven, még­is. mi okozta ezt a javulást? — Nem dátumban, hanem szemléletben határoznám meg ezt az indítékot. Ami­kor a valós igényekhez, kívá­nalmakhoz igazítottuk akció- programunkat. akkor történt ez a minőségi javulás. És ezt döntőnek tartom: nem a fel­legekben kell keresni az igé­nyeket, hanem a személyes beszélgetések során. Példát is mondok. A mi alapszerve­zetünk átlagéletkora húsz­egynéhány év, többségük nőt­len, szívesen és jó kedvvel vállalnak, szinte bármilyen munkát, s mint mondták, sze­retnek kirándulni. Csakhogy egy igazi kiránduláshoz, jó programhoz pénz is kell, s nem is kevés. Mit lehet ten­ni, hogy pénz legyen? Nyil­ván plusszmunkát kell vál­lalni. ott, ahol lehet. Mi is ezt tettük. — A nagyközségi KISZ- bizottság nemrégiben napi­rendre tűzte az alapszervezet termelést segítő tevékenysé­gét — Szerencsére volt miről számot adnunk. Ez év áprili­sától augusztusáig 456 órát dolgoztunk, 136 ezer forint termelési értékben, azon túl, hogy a ráróspusztai úttörő­táborban is 848 órányi mun­kát végeztünk. Ezenkívül több száz órát töltöttünk az end- refalvai könyvtár berendezé­seinek készítésével, 97 mázsa hulladékot gyűjtöttünk, s legutóbb, október 28-án 21 fi­atallal együtt 40 ezer forint értékű termelési munkán vol­tunk. Ezek egy része „téríté­ses”, tehát bizonyos összeg a KISZ-pénztárba kerül. Szá­mításaink szerint több tíz­ezer forint jön így össze, amelyből majd kirándulunk külföldre, és más programo­kat, rendezvényeket is szer­vezhetünk. Mindezek a szavak kissé „furcsán” hatnak Borbás László szájából, hiszen ő mar túl a harmadik ikszen, nős ember, két gyermeke van, „millió” elfoglaltsága, ilyen­kor i jó néhányan már „be­dobják a törölközőt”, mond­ván : kiöregedtek, meg a család... — Álokok ezek — veti köz­be Borbás László —, s akik így vélekednek, tulajdon­képpen önmagukat fosztják meg egy kellemes társaságtól, elfoglaltságtól, attól a közös­ségtől, melynek létezése a mindennapi munka értelmét adja, legalábbis én így ér­zem. Persze, mindehhez se­gítség is kell feleségem és gyermekeim ebben igazi tár­sak, a KISZ-ben pedig sike­rült olyan vezetőségi tagsá­got létrehozni, mely egyet, és jól akar. Különösen sok se­gítséget kapok Kuris Bélától és Nagymarosi Judittól'. * Van egy mondás: a pénz nem boldogít, de a boldog­sághoz az is kell. Kicsit „kiszesítve”: a jó KISZ- munkához pénz is kell. Nos, nem új az ötlet, hogy mun­kaidőn túl. segítve a terme­lést, bővíthető a KlSZ-kassza. Ám, bármennyire is egysze­rűnek látszik az ötlet, a ki­vitelezés gyakran elmarad. Pedig a szécsényiek példája sejteti, érdemes lenne jó né­hány ifjúsági vezetőnek va­lamivel többet foglalkozni ezzel a gondoláttal. <ta—) NÖGRÄD — 1979. november 9., péntek I

Next

/
Oldalképek
Tartalom