Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-09 / 262. szám

Hatolok a mezőgazdaságban A népgazdaság minden ágában égető szükség van fiatal szakemberek­re. Különösen vonatkozik ez a mai, egyre rohamosabban fejlődő mezőgazdaságra, és még inkább megyénkre, amely adottságai révén tá­volról sem képezi álmai vá­gyát a pályakezdőknek. A mezőgazdasági munka sehol sem könnyű. Itt csak elvétve akadnak vasárnapok, ünne­pek. Az ünnep itt a búzáé, a kukoricáé, a tejé, a munkáé. Keményen meg kell küzdeni minden talpalatnyi föld fel­szántásáért, elvetéséért, és minden szem termény be­takarításáért. Verejtékes, nagy munkáért parányi siker a jól végzett munka öröme. Ez csak annak adatik meg, aki eltölt a hegyek, a köves dombok, a vízmosások között néhány évet. Pedig itt is ugyanúgy kell vetni és arat­ni, mint másutt, és itt is mind többet és többet várnak a mezőgazdaságban dolgozóktól. Nem véletlen, hogy Nógrád megyében megkülönböztetett figyelemmel fogadják a pá- lyekezdő agrár szakembereket, nagy erőfeszítéseket tesznek a szakmunkások számának növelésére és az ágazatban dolgozók szakmai továbbkép­zésére. A mezőgazdaság ál­landóan korszerűsödik, és az ezzel lépést nem tartók menthetetlenül lemaradnak. Az oktatási intézményekben sok . területen előbbre járnak az elmélettel, mint az üzemi gyakorlat, de ami még ma csak papíron létezik, mahol­nap bevált technológia, eljá­rás. vagy létesítmény lesz. Olyan, amelyben bizonyítani kell a rátermettséget. A mezőgazdasági technika fejlődésével együtt jár az egy­re növekvő értékű eszközál­lomány. Napjainkban egy-egy alsóbb szintű vezetőre is több érték van bízva, mint ami néhány évvel ezelőtt egy egész gazdaság rendelkezésé­re állt. Ez a tény fokozott fe­lelősséget ró a vezetőkre. A milliós értékekkel jól kell tudni gazdálkodni, s ez a fel­adat egyre inkább a fiatalok­ra is hárul. Az idősebbek sok­éves tapasztalatát ötvözve sa­ját magas szintű elméleti fel- készültségükkel, akaraterejük­ké' és kitartásukkal, a jövő kulcsa, a fejlődés záloga. Ez a munka nem könnyű. Egész embert, áldozatvállalást, sok lemondást kívánó feladat. Az eredmények mérhetők. Liter­ben, mázsában, hektárban, s az ezekből származó bevétel­ben. A feltételeket mind több helyen biztosítják a fia­talok számára. Az üze­mek többségében megfelelő la­kások állnak rendelkezésükre, rendszeressé tették a tovább­képzést, adott a szabad idő kulturált eltöltésének lehető­sége. Sajnos, akadnak ellen­példák is, ahol nem bíznak eléggé az agrárfiatalokban. Egyes helyeken sok fiatal szakember fordít hátat a me­zőgazdaságnak, vagy keres más munkahelyet. Ahol nem veszik észre, hogy elmúlt már a kézi fejes kora, ahol még mindig a kapát tartják a legjobb gyomirtó szemek, ahol még azt mondják, nem kell egyetemet végzett mező­gazdász, elég megnézni, mit csinálnak a szomszéd terme­lőszövetkezetben, és csak utá­nozni kell, ezek a gazdaságok saját magukat hozzák nehéz helyzetbe. Még szerencse, hogy kevés ilyen kerül. Az sem előnyös, ha a fiatal szakembereket mindjárt. a mélyvízbe dobják. Aligha hi- hihető, hogy akad olyan te­hetség, aki az iskolapadból kikerülve képes több ezer hektáros gazdaságot, vagy nagy létszámú szarvasmarha­telepet, sertéskombinátot, ju­hásza tot irányítani. Az embe­rekkel való törődést nem ta­nítják az iskolában. Ehhez a több éves tapasztalat, gya­korlat nélkülözhetetlen. A kezdeti időszakban segítségre, támogatásra van szükség, mert itt egy elhibázott lépés túl sokba kerülhet. Ezen a területen mutatkozhat meg elsősorban az idősebb és a fiatalabb agrár szakemberek összefogása, mindenkinek hasznos együttműködése. A mezőgazdaságban dolgo­zó szakemberek munkaideje —. ha jól értelmezik hivatá­sukat — nem telik le a napi munka végeztével. Mint a fa­lusi értelmiség legnagyobb bázisának fontos kötelezettsé­gei vannak a közéletben is. Mindent el kell követniük — szakmai feladataik mellett — a falu fejlesztéséért, kulturá­lis színvonalának magasabbra emeléséért. Ebben nincsenek egyedül, mert az itt élő és dolgozó pedagógusokkal, or­vosokkal karöltve végezhetik falufejlesztő feladataikat. Agrár szakembernek lenni nehéz hivatás. Korántsem biz­tos, hogy mindenki elvégezte tanulmányait, megfelel a kö­vetelményeknek. Ezt évek múltán a gyakorlat dönti el. Hogyan tud valaki beillesz­kedni a környezetbe, a mun­kahelyi és a társadalmi élet­be? Mit tud nyújtani a mező- gazdaságnak és a közéletnek? Ezen múlik minden. M egyénkben sokat tesz­nek a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokért, de sokat is várnak tőlük. Segí­tik az első lépések megtételét, de- számítanak is rá, hogy munkájukkal, társadalmi te­vékenységükkel hozzájárulnak a nagy és nehéz feladatok megoldásához, a kitűzött cé­lok eléréséhez. Ez mindnyá­junk érdeke és elsőrendű kö­telessége. Z. T. Kohászéjszakák (I.) Zaklatott nappalok után Ott jártunkkor csaknem hatszázan dolgoztak éjsza­kai műszakban, a Salgótarjá­ni Kohászati Üzemekben. Hosszan sétáltunk a hatal­mas gyár útjain, s mintha meghalt volna az élet: me­net közben senkivel sem ta­lálkozunk. Ám bent az üzem­csarnokban zúgtak, dübörög­tek a gépek, s kemencéből jött fények vontak glóriát — vélte akkor a látogató — az este tíztől reggel hatig tal­pon állók feje fölé... Berkes Péter, az ötvenhét esztendőt megélt, jelenlegi íődiszpécser, vagy úgy is le­het mondani: éjszakai terme­lésirányító, esetleg ilyenkor mindenható, akármilyen ügy­ben igazgatói jogkörrel fel­ruházott, személy, most úgy fél tizenegy tájban még nyu­godt. Azt mondja: „Eddig még semmi különleges ese­mény nem történt, s úgy tű­nik, kevésszer keil majd in­tézkednem. Rendben men­nek, minden üzemegységben a dolgok, van anyag, munka is, s ha csak valami váratlan esemény nem jön közbe, si­mán telik el ez az éjszaka is.” Ezt reméli a gyárban 1942 óta dolgozó, a nagy tudású, sok szakmával rendelkező, különböző fontos pozíciókat betöltött ember — kinek ha­jában keresve sem találna senki nem ősz szálakat. — S ezt tudva invitál bátran gyárlátogatásra. mondván ■ „Sokkal másabb a nappalitól az éjszakai élet.” Hát, tényleg másabb. .. Ügy éjszakai (hajnali?) két óra tájiján Lantos Miklós is azzal fogad a köszöntés után: „De elálmosodtam! Legszíve­sebben lefeküdnék, egy óra hosszat, nagyot jót aludni!” — De hát, nem lehet — mondom neki —, hiszen telje­sítménybérben dolgozik... — Ha olyan lennék, itt hagyhatnám tényleg kis idő­re ezt a szalaehengerlő gé­pet. De nem teszem, mert igencsak hajtani kell, hogy összegyűjtsem azt a néhány forintot, ami erre a műszak­ra nekem kell. Nézze! Ez a marha nagy guriga megvan vagy kétszáz-egynéhány ki­ló — üt védőkesztyűs kezé­vel a mellette súlyosodó acél­szalag tekercsre, —, ezt mu­száj kétfelé vennem, s ha két milliméterről másfelesre le- hengerlem, kapok érte egy" hetvenet, vagy egy forint nyolcvanat. Nyomni kell a gombot — érzékelheti — ha valamicske pénzt akarok ke­resni. Néhány lépésnyire távo­lodik el a géptől, míg be­szélgetünk, hogy odagörgesse a következő tekercset, s köz­ben, bár nem szokása, el­ereszt egy nyomdafestéket nem tűrő káromkodást. Amit aztán — megmagyaráz... — Régebben voltak kiszol­gálók, akik ettől a művelet­től mentesítettek minket. De, hogy — azt mondják, bár én kétlem —. létszámhiány van, mi magunk vagyunk a magunk urai. Mindent, amit kell, egyedül végzünk. S igaz, látom, hogy itt is, ott is cselleng néhány ember, s jó lenne, ha a nagyobb telje­sítmény érdekében segítené­nek, de nem teszik. Lehet, a főnökség is úgy van vele, hogy nem akarják: ne szok­tassuk magunkat újra hozzá az ilyetén „kéz alá dolgozás­hoz.” Persze, franc megeszi az egészet: csináljuk így is, magunkban. Illeg-billeg két kemény ke­ze között a megmunkálandó guriga, a több mint két má­zsa súlyú, s amikor felhelye­zi a gépre, jó ízűén köp egyet — csupán csak megszokásból, védőkesztyűs markába. Néhány cseppnyi eső áz­tatta meg az imént a környé­ket, s mintha a város főutcá­ján járnánk, verődnek visz- sza fényesen a neonok, s vil­lanylámpák fényei a kohá­szati üzemek közlekedő uta­lnak betonjáról. A hengermű csarnoka mellett viszonyla­gos csend van. csupán a gyá­ri tolatómozdony monoton dübörgése, s éles füttye ha­sít bele a levegőbe. Vasúti vagonok hosszú. lepányvá­zott sorát tologatja, rendez­geti, s látom egyiken az út­irányt jelző cetlit: Suomi— Finland. — Fogaskerekeket expor­tálunk oda, északra -r mond­ja a fődiszpécser —, jélentős mennyiségben. S a finn fogaskerekek mi­att tudunk csak néhány szót váltani Balogh Géza műveze­tővel. .. (Folytatjuk) Karácsony György Személyes részvétel HAGYOMÁNYAINKHOZ híven, a beszá­moló taggyűlések előtt, számos pártszervezet­ben ismét mérlegre teszik a kommunisták személyes részvételét a párt politikájának valóra váltásában, a határozatok végrehajtá­sában. Felelősségteljes mozzanata ez a kö­zelgő pártkongresszusra való felkészülésnek. Hiszen a párttagok cselekvő részvétele, sze­mélyes közreműködése semmi mással nem helyettesíthető, alapvető fontosságú tényező­je annak, hogy a párt törekvései, állásfog­lalásai minden'napi életünk gyakorlatában érvényre jussanak. Ez alkalommal is bizonyára elhangzik az, amiről az utóbbi időben gyakorta szólunk: az építőmunka feltételeinek nehezebbé válásá­val fokozódnak a követelmények a párt tag­jaival szemben, az élet még nagyobb felelős­ségérzetet, tettrekészséget igényel tőlük. He­lyénvaló és indokolt ezt az igényt hangsú­lyozni, tudatosítani. Ám azt is jól tudjuk, hogy ez még önmagában nem viszi előbb­re az ügyet. A követelmények fokozódásáról szólni csak akkor érdemes, ha a pártszerve­zet ezzel együtt azt is meg tudja mondani, hogy az egyes párttagok miben, hók hogyan tegyenek többet és jobbat, ha tehát meg tud­ja jelölni személyes helyüket, szerepüket, konkrét tennivalójukat a közös fáradozás ménetében. Enélkül ugyanis a követelmé­nyek fokozódásának hangoztatása könnyen üres szólammá silányulhat, melyet elvben mindenki elfogad, de önmagára semmiféle következtetést nem von le belőle. Hadd tegyük azonban mindjárt hozzá: ez az igény semmiképp sem jelenthet olyasmit, mintha a kommu'nisták politikai-közéleti cse­lekvésének minden mozzanatát „az első csa­vartól az utolsóig” be kellene szabályozni, mintha pontosan előírt „szerepkönyvet” kel­lene kapniuk a politikai munkához. Erre lehetőség sincs, szükség sincs, mi több, ez elvileg ellentétes lenne mindazzal, amit a pártról, mint eleven, élő politikai mozgalom­ról vallunk. Csak találomra ragadva ki egy-két példát gondolatunk szemléltetésére: Előfordul, s na­gyon helyeselhető, hogy az alapszervezet, vagy a pártcsoport egy-egy kommunistának megbízatásul adja. hogy törődjön a kollektí­vába most bekerült pályakezdőkkel, egyen­gesse útjukat szakmai tanácsokkal, a munka­hely megismertetésével. Ám jelentheti-e ez, hogy az adott területen dolgozó többi párt­tagnak —, kik ilyen személyes pártmegbíza­tást nem kaptak — nem kell az új munka­társakkal törődniük, hogy az ők ez iránt közömbösséget tanúsíthatnak? Nem lenne-e ez a legrosszabb fajtájú „nem az én aszta­lom” szemlélet megnyilvánulása? Ezért, ha a pártcsoport vagy az alapszervezet különös gonddal mérlegeli is a pályakezdőkkel való törődést annál, aki ezt kifejezetten felada­tul kapta, a többi párttag politikai tevé- kénységének megítélésénél sem hagyhatja figyelmen kívül. Hiszen akármi is az ő konk­rét pártmegbízatásuk, a fiatalokkal való tö­rődés, azok nevelése kommunista kötelezett­ségük. Más területről véve a példát: városaink­ban mind-több a szövetkezeti lakás, s a tu­lajdonosaik által választott, a közös ügyeket intéző bizottság. E testületek politikai Irá­nyításának, a bennük dolgozó kommunisták összefogásának szervezeti formáit, módszere­it jobbára még csak keresik az érintett párt- szervezetek. Ám ahol ez még nem alakult ki, ott is kötelességük a párttagoknak a párt politikájának szellemében tevékenyked­niük. Hiszen külön útmutatás nélkül is meg lehet ítélni a felmerülő esetekben, hogy mi szolgálná, illetve sértené az össztársadalmi érdeket, melyik észrevétel tekinthető jogos kritikának, s melyik mögött húzódik kicsi­nyes önzés vagy intrikaszagú érvényesülési vágy. Ha a párttagok nem is kaptak meg­bízatást a pártpolitika érvényesítésére ezek­ben a testületekben — munkahelyük párt­szervezete, ahova tartóknak, ilyen megbíza­tást adni voltaképpen nem is illetékes —, enélkül is természetes kötelezettségük az elvszerű állásfoglalás. Mindez nyilvánvalóan nem kisebbíti a konkrét, személyre szóló pártmegbízatások jelentőségét. Hiszen a közös cselekvésben elfoglalandó helyet, tevékenységi kört mégis csak meg kell határozni, az elérendő célt, a megoldandó feladatot meg kell jelölni. A kommunistáknak tudniuk kell, hogy rájuk elsődlegesen miben és hol számít a párt- szervezet, miért felelősek annak kollektívája előtt. Az utóbbi években örvendetesen nőtt a kézzelfogható megbízatásokkal ellátott párt­tagok számaránya. Ám bármennyire is jól­eső érzéssel nyugtázható ez majd a beszá­moló taggyűléseken, a puszta .statisztika még nem ad teljes képet. Azt is elemezlni kell, hogy megfelelő segítséget kaptak-e a pártta­gok a megbízatás teljesítéséhez, folyamato­san megadták-e nekik a szükséges informá­ciót, s vajon a kapott feladat összhangban áll-e egyéniségükkel, képességeikkel, adott­ságaikkal. Maradjunk most csak az utóbbinál. Á pártfegyelem nyilvánvalóan arra kötelezi a kommunistákat, hogy a feladatok vállalásá­nál a közös érdeket, a politikai szükséglete­ket tekintsék irányadónak. Ám a mai körül­mények között, amikor a párttagság tekin­télyes létszámú, a hajlam és az érdeklődés pedig sokirányú, szinte minden feladatra meg lehet találni azt az embert, aki képes azt ellátni és örömmel is csinálja. Nincs tehát szükség arra, hogy erőnek erejével kötelez­zünk valakit nemszeretem feladatok elválla­lására. E sorok írója nemrég találkozott egy olyan esettel, amikor valaki keserűen pana­szolta: a pártszervezet mindenképpen ra­gaszkodik hozzá, hogy a KISZ patrohálása legyen a feladata, holott ehhez sem kedve, sem érzéke, viszont nagyon szívesen végezne propagandamunkát. Nos, a jelenlegi értéke­lések segíthetnek abban, hogy minden párt­tag ilyen értelemben is „a helyére kerül­jön”, a közösség olyan megbízatással lássa el, ahol örömmel adja képességei legjavát. PÁRTUNK politikai tevékenysége az egyé­ni és a közösségi cselekvés összhangjára, harmóniájára épül. A kommunisták szemé­lyes részvételének gondos elemzése sokat se­gíthet abban, hogy a XII. kongresszusra ké­szülve még jobb feltételeket teremtsünk en­nek az összhangnak az érvényesüléséhez. Gyenes László Vasűt-villamosítás A koreai vasútvonalak nagy része elpusztult a felszabadí­tó harcok során. Ezeket vi­szonylag rövid idő alatt hely­reállították, majd az első öt­éves tervben hozzákezdtek a vasútvonalak villamosításá­hoz is. így az első hétéves terv kezdetére már több mint 850 kilométer hosszúságú vasútvonalat villamosítottak. A további programot 1977- ben, a Munkapárt XIII. tel­jes ülésén szabták meg. Az Utóbbi két évben újabb 500 kilométerrel gyarapodott a villamosított vasútvonalak hossza. Megépült a 180 kilo­méteres Taedonggang—Szing- szoncspn—Csanszang vonal, a 140 kilométeres Kilju—Hje- szan, a .100 kilométeres Szi- nanju—Hujcson vasútvonal stb. A legújabb határozat alap­ján tovább korszerűsítik a vasúti szállítást. Minden ágazatban Szovjet—kubai együttműködés Dinamikusan fejlődő kapcso­latok alakullak ki a Szovjet­unió és Kuba között. A szov­jet—kubai együttműködés ki­terjed a gazdaság és a tudo­mány minden ágazatára, a kereskedelemtől a népgazda­sági tervek egyeztetéséig. Jelenleg a Szovjetunió Ku­ba első számú külkereskedel­mi partnere. Részesedése a kubai külkereskedelmi forga­lomban eléri a 60 százalékot Ugyanakkor Kuba a hatodik helyet foglalja el a szovjet külkapcsolatokban. 1978-ban a szovjet—kubai külkereskedel­mi forgalom értéke elérte a 4,1 milliárd rubelt, ami 25 százalékos növekedést jelent 1977-hez képest. A szovjet gépi berendezé­sek és közlekedési eszközök kivitelének csaknem 10 szá­zaléka Kubába irányul. Szov­jet segítséggel a szigetország­ban közel 170 ipari létesít­mény épült fel, és körülbelül ugyanennyit helyeznek üzem­be a mostani tervidőszak­ban. A gyorsan fejlődő kubai gazdaság termékei viszont na­gyon keresettek a Szovjet­unióban. 1960-tól például kö­zel 40 millió tonna nyerscuk­rot importáltak Kubából. Ezenkívül a Szovjetunió je­lentős mennyiségű nikkelt, citrusféléket és dohánytermé­ket importál a szigetország­ból. ...1 A z exportra kerülő termékek gyártásában figyelemre méltó eredményeket ért el a salgótarjáni öblösüveggyárban a Sze­nes Károly vezette Béke Szocialista Brigád. A nyolctagú — üvegfúvókból álló — kollektíva napi tejesítménye megha­ladja a 100 százalékot, így az évi vállalásukat már teljesí­tették. A »épen — balról — a brigádvezető és munkatárul az NSZK részére készíti a kelyheket, — (babj —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom