Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-30 / 280. szám

♦

Zenei krónika

A salgótarjáni városi szimfonikus zenekar megkezdte idei hangversenysorozatát.

Egyelőre november-december folyamán négy koncertet adnak, többnyire olyan községekben, ahol u zenekari hangverseny ugyancsak / ritka kulturális esemény. November 26- án Diósjenőre és Rétságra látogattak, majd december 3-án és 17-én Magyarnando’. illetve Pásztó lesz úticéijuk. Műsorukon Vivaldi A Négy évszak című hegedűversenv- ciklusának ősz és Tél című 'darabjai (szólisták: Sándor László és Torják Vilmos) és Klurinétversenye (Becze Lajos. Mozart Egv kis éji zene. Smetana Moldva című- szimfonikus költeménye, illetve Weber 3űvős vadász című nyitánya -szerepel. A zenekart Róna Frigyes és Virág László vezényli.

Ismét nagyszerű hangversenyre került sor a salgótarjáni zeneiskola hangverseny- termében. Az Ifjú Zenebarátok zeneiskolai szervezete két fiatal müvészjelöltet 'látott vendégül. Szendi Emma (hegedű) és a Nagybátonyból elszármazott Szüls Katalin (zongora) mutatkozott be a közelmúltban a ^szépszámú közönségnek. Mindketten a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatói, akik egy zeneakadémiai hangversenyük ..főpróbájaként” léptek pódiumra a salgótarjáni közönség előtt. Érett, összeszokott muzsikálásnak lehettünk tanúi. Különösen a Bach f-moll szonáta lassú tételében és a Schumann a-mol! szonátában érződött az, hogy Kurtág György irányítása alatt huzamosabb ideje karma- ra partnerekként dolgoznak. Kifejező, biztos technikai lei- készültséget bizonyító előadásban hullhattuk Beethoven Esz-dúr zongoraszonátáját Szüts Katalintól.

Ez a hangverseny újabb bizonyítéka annak, hogy a zeneiskola működése beérik, amit az idén már több hangverseny közönségének szép száma önmagában is igazol.

A televízióból jelentjük

Terrorizmus szatírában

Az utcai eszpresszó teraszán, a színes ernyők alatt hárman ülnek, Aldo Nicolaj darabjának három főszereplője, a rendkívül csinos anya. a nem- kevésbé szép és fiatal lánya, és a szimpatikus, tettre kész ifjú... A tv-játék végén, amelyben semmi sem tisztázódott az utolsó mondat valahogy így hangzik: „hát akkor a terrorizmus nem is létezik!” Am a kővetkező pillanatban fegyverropogás veri fel a délutáni utca álmos csendjét, s a hősök szerteszét ugranak, védelmet keresve a cizellált kerti székeli mögött, és kezükben teltűnnek a fegyverek.

— Szatíra vagy dráma?

, -a- Szatíra a javából — mondja fellélegezve a léyeg izgalmak után Málnay Levente rendező. — A szerző az olasz Aldo Nicolaj a Magyar Televízió dramaturgiai osztályának felkérésére írta a Merénylőket! — Nekem éppen ka-' pora jött. A terrorizmus kérdése ugyanis régóta foglalkoztat. A terrort zmusképviselő- nek fejében zavaros ideológiák keringenek, valójában csak pótlékok az eredeti eszmék helyében. Kielégülést aligha adhatnak. Az Író éppen ezt érezte meg. amikor ebből a sajátos, nagyon is napirenden levő társadalmi jelenségből irt elegáns szatírát.

— Az utolsó jelenetből, amelyet most vettek fel, úgy tűnik nincs' megoldása a játéknak?

— Valóban így van, a darabból nem derül ki, ki kicsoda, ki az igazi terrorista, s. hogy egyáltalán ki a terrorista! Aldo Nicolaj kicsit mész; szirő) nézve járja körbe a kérdést. A cselekmény egy távcsöves puska titokzatos megjelenésével kezdődik, amelynek nincs gazdája, s amelyet két nyaralásból hazaérkező leányzó talál a lakásban. A továbbiakban a játéknak mindvégig ironikus a hangvétele, a fegyver csak apropó, hogy a szerző eljátsza- dozzon velünk egy órán keresztül, úgy" hogy a három szereplő közül a jelenlevő kettő mindig a távollevőt, a harmadikat gyanúsítja. *

— Mit tudunk a szerzőről?

— Számomra nem ismeretién. Mélg főiskolás koromban találkoztam egy kitűnő játékával, Az éljen az ifjú párral, amelyet meg is rendeztem. A televíziónézők pedig láthatták képernyőn a Hárman a pádon című kitűnő komédiáját. Az írót Olaszországban, mint remek tv-játék- szerzőt tartják számon.

— ... És a játék végén a nagy lövöldözés?

— Bevallom mi találtuk ki, nincs benne az eredeti játékban. Számomra is az újságok, a hírek adták az ötletet. Remélem, hogy A’mássy Éva, Kubik Anna és Balázsovits Lajos játéka szórakoztatni fogja a terrorizmus szatírájának nézőit.

/ Szémann Béla

Az Ifjúsági hangversenyek beindulása után december tűén a felnőttek részére is megkezdődik a hangversenyidény Salgótarjánban. Ezúttal két miskolci együttes, a Bartók Béla kórus és a miskolci Szimfonikus Zenekar szerepel a programban, akik Hände! Messiás című oratóriumát a'dják elő.

A Bartók kórus már ismerős a helyi közönségnek, az elmúlt évadban a salgótarjáni szimfonikusokkal közösen szerepeltek Mozart Requiem- jének előadásával. Az est karmestere Mura Péter, a miskolci - Szimfonikus Zenekar karmestere lesz.

Kár. hogy a falragasz „eltit- •kolja” a hangverseny kezdési időpontját — 1B óra — és a közreműködő szólistákat is csak a „Magvar Állami Operaház énekművészei” gyűjtőnévvel ielzi.

— *

Még tart a gyermekek éve. A salgótarjáni állami zeneiskola tanárai ennek jegyében rendezik meg soron következő, december 8-án 5 órakor tar- ‘■'indó hangversenyüket, me- •jen az elhangzó művek elsősorban a gyermekekhez szólnak. Olyan darabokat hallhatnak ezúttal a tanulók, melyeket ők maguk is tanultak, vagy tanulmányaik során valamilyen formában már találkoztak a szerzőkkel, művekkel. A hangversenyen közreműködik a- pedagóguskórus is, hisz’ a gyermekek és pedagógusok „összmunkája'’ nélkül nem valósulhatnának meg azok a szép eszmék, melyek a gyermekek éve célkitűzéseiben szerepel.

*

A salgótarjáni állami zeneiskola megyei versenyt hirdetett a zeneiskolák hegedű szakos növendékei részére. A verseny meghirdetésének és lebonyolításának időszaka egybeesik két nagyszerű magyar muzsikusnak kerek évfordulójával. mostanában emlékezünk meg Zarthureczky Ede. világhírű hegedűművész halálának 20., s Járdányi Pál, fiatalon elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző-pedagógus születésének 60. évfordulójáról, A kiírt kötelező művek is e két muzsikus darabjait reprezentálják. A verseny -döntőjére a háziversenyek után márciusban kerül sor Salgótarjánban, ahol iskolánként már csak 10—10 versenyző szerepel három különböző korcsoportban.

Szakpárok egyetemeken és főiskolákon

Balassagyarmati honismereti híradó

A Madách Imre városi és járási könyvtár gondozásában Podlipszky Ervin szerkesztésében jelent meg a balassagyarmati honismereti híradó első száma. Ahogyan azt a bevezetőben Lombos Márton, Balassagyarmat

nyugdíjas tanácselnöke, a város díszpolgára írja „Múltunkba tekintve tájékozottabban tudjuk a jövőt látni. Haladó hagyományaink őrzése, ápolása a ma élő nemzedék megtisztelő kötelessége. Biztatni kívánjuk a fiatalokat, a város lakosságát, hogy a birtokukban levő különböző tárgyi emlékeket bocsássák a honismereti kör rendelkezésére. .

Nem többre és nem kevesebbre vállalkozik a kiadvány, mint arra, hogy a város közel húszezer lakosa megismerje Balassagyarmat múltját, ahová jelenük gyökerezik; hogy jobban érezzék és megértsék a mát; világosabban lássák a holnapot, az előttük álló feladatokat: annak megvalósításán együtt közösen fáradozzanak. A kis alkotóközösség szándéka: a múlt megismerésén keresztül a holnap építésére serkenteni.

Az első számban Kmetly Kálmán az 1976-ban megjelenő városi monográfia előzményeiről ír. Dr. Szabó Károly Mikszáth és Balassagyarmat kapcsolataival foglalkozik. Az írás sok új, eddig nem publikált színes adalékkal egészíti' ki a nagy palóc író és a palóc város kapcsolatát. Nagy Imre az Ipoly menti tájak természeti értékeit elemzi. Dr. Molnár Pál a Rákóczi és Jókai utca sarkán klasszicista stílusban épült, felújított épületben helyet kapott fiókkönyvtárat és a helytörténeti kiállítást mutatja be. Bacsúr Sándor munkájában a több mint százéves városi és szövetkezeti énekkar főbb állomásairól emlékezik meg( Megtaláljuk a kiadványban Koval- csik András Utcák, műemlékek vallanak című írását, Reiter László Fotó és honismeret című munkáját, valamint Horváth Endre munkásságáról egy elemző dialógust. — Sz. F. —

A tudományegyetemeken és a tanárképző főiskolákon választható szakpárokról, illetve a keretszámokról közzétett oktatási minisztériumi tájékoztató arról tanúskodik, hogy a különböző szakokon a képzés folyamatos, és a nappali tagozatok első évfolyamára jövőre felvehetők számában sincs’ lényeges változás. 1930. szeptemberében a tudomány- egyetemek bölcsészkarain

csaknem félezren, a természettudományi karokon rtnint- egy 800-an az öt tanárképző főiskolán pedig 2200-an kezdhetik meg tanulmányaikat.

A lövő évtől ismét szakpárként választható az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a filozófia és a matematika. A hazai felsőoktatás történetében nem először társul a filozófiához természettudományi tárgy, de a filozófiát hosszú évekig alapvetően a társadalomtudományi képzés keretében oktatták. A hagyományos filozófia—magyar, filozófia- történelem, filozófia—idegen nyelv szakpárt természetesen jövőre is választhatják a diákok.

A társadalom- és a természettudományok közelítésére utal az is az egyetemi oktatásban, hogy a szegedi József Attila Tudományegyetem men az 1980—81-es tanévre ismét meghirdették a történelem—földrajz szakot. így a hallgatók egyidejűleg két olyan tudományág egyetemi szintű ismereteit sajátítják el, melyek a mindennapi gyakorlatban elválaszthatatlanok egymástól. E kettőt a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen •— a felsőbb évfolyamokon — jelenleg , is egymáshoz kapcsolva oktatják, elsőéveseket ózonban az utóbbi időben nem vettek fel. Korábban ugyanis gondot okozott a történelem—földrajz szakos tanárok elhelyezése.

Magyar—történelem szakpár választható Jövőre az ELTÉ-n élé a KLTÉ-n, és összesen 50 hallgatót vesznek fel az első évfolyamra. A magyar—orosz szak iránt érdeklődők mind a három tudomáhyegv’etemre pályázhatnak, az ELTÉ-n 38, a KLTÉ-n ésaJATÉ-n egyaránt 31—31 elsőéves kezdheti meg szeptemberben a tanulást.

Az orosz szak az ELTÉ-n és á KLTÉ-n a történelemmel, mindhárom egyetemen pedig más idegen nyelvvel is társul’. A József Attila Tudományegyetem 32 fiatal számára nyújt lehetőséget az orosz, illetve az angol fordítói ’szak elvégzésére.

Kétszáznegyven elsőévest vesznek fel a tanárképző főiskolák a magyar—orosz szakra és meghirdették az orosz nyelv és irodalmat más szakkal párosítva is. A keretszám megállapításánál figyelembe vették, hogy 1981.-től az orosz nyelvet az általános iskolák negyedik osztályától oktatják.

A ^ nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar—gyors- jés gépírás szakpárosításban is képez felső fokon szakembereket, s a legsikeresebben pályázó 15 fiatalt veszik fel. . ’

A nemzetiségi nyelvek közül a szlovákot és a románt a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a hor- vát—szerbet, valamint a németet a pécsi tanárképző főiskolán oktatják, más választott szakokkal társítva.

Kép a Zenés tv-színház — I. műsor)

Sztravinszkij Navra című vígoperából (XI. 30. — 22.20 h.

4 NÖGRÁD - 1979. november 30., péntek |

leeeeeeeeneeeBieeeeeeeneaeeeeeseeeeB

Szaícntai Mihály:

5

| Az utolsó nap

••■■■■■«■■■■■■■■•■•■eeeaooeaoooiaoooooaoaeoeeejoooeeeooBioooaeoaB^aoaonaHaaM

Állandóan azt képzelte, hogy hátába villan az őrtorony reflektora, és ez újabb dühödíebb víZ alatti kar- csapásokra, energikus rúgásokra sarkallta. Ismerte a víz természetét, hogy sodrás ellenében csak gyors, elaprózott, folyamatos, nagyon energikus úszással lehet tért nyerni. Legszívesebben sprintéit volna, de félt, hogy akkor nagyon kiemelkedik a vízből, nagy zajt csap, s ezért inkább megmaradt a mellúszásnál. Előtte Juszti bukdácsolt, már túljutva az utolsó drótakadályon is. Mély volt a víz, azért nem törődve Robi figyelmeztetésével, kicsit hátrább húzott a part felé, hátha ott sekélyebb a víz, le tud állni. A kerítés fölött olyan öt-hat méterre végre talajt kapott lába. Ha éppen ágaskodva is, nagy nehezen, de gyalogolni tudott az iszapban.

Jusztit, mint egy rongyzsákot tolta maga előtt, megállás nélkül, nem törődve semmivel, csak azzal, hogy minél gyorsabban, minél távolabbra kerüljön a kerítéstől, őrtoronytól. Húsz-harminc méterre aztán a vékony iszapréteg alatt keményebb agyagföld húzódott meg, ami ha iszaposabb is volt — többször bele-belebukdácsolt arccal, fejje] a koszos vízbe —, de jobb elrugaszkodást adott, gyorsabb haladást. Itt állt meg tulajdonképpen először egy pillanatra, szinte levegőt Is itt vett először, itt érzékelte, hogy az egész eddigi manővert úgy csinálta végig, mint valami víz alatti úszást.

Ránézett Jusztira, nem sokat látott belőle, de a svájcisapka valahol elveszett, haja kibomlott, szorosan rátapadt, merev páncélsisakként borítva fejét, nyakát. Baljával az ő jobb kezét markolta, de olyan szorosan, olyan görcsösen, hogy szinte fájt. Most már valamivel gyorsabban haladtak — a víz itt csak derékig ért —, igaz, kicsit zajosabban is, de az is lehet, hogy mostanra jutottak el a saját mozgásuk keltette zajók meghallásáig. Elérték a bokros részt, ahol kövekből, földhányásból, kis sarkantyú volt a Dunában, lehet, hogy természetes, lehet, hogy emberkéz műve, mindenesetre Miki megállította Jusztit, behúzódtak a bokrok közé, még ugyan bokáig vízben, de azért már a parton, s hallgatózni kezdtek.

Mikinek csak most ötlött föl, hogy tulajdonképpen osztrák határőrökkel is találkozhatnak, s neki azt sem szabad, hiszen ő( vissza akar kerülni. Kétszáz-kétszázötven méterre lehettek a drótkerítéstől, semmi nem mozdult, csak a víz loccsant-toccsant egyet-egyet, ahogy valami hal feldobja magát, madár csapódhatott a felszínén, vagy a kis kósza hullám nekiütközött a parton kőnek, fának, bokorvesszőnek.

— Na most merre? — suttogta a fülébe Juszti.

— Csak tovább a parton. Térdig, bokáig vízben, nyomunk ne maradjon.

Ázzál kézenfogva, csendben dagasztották a sarat, energikus, gyors menésben, mert amikor a part megmagasodott, s olyan négy-öt méteren meredeken zuhant homokos, füves szakadékként, szinte egyszerre álltak meg, és fújták ki magukat, igyekezve lehámyni magukról azt az űző türelmetlenséget, amely vaktában kergette őket.

Nem sikerült. Mikor újra elindultak, ugyanolyan ide- ges-erőltefcett menetben, a menekülés félig menő, f^lig futó állapotába kerültek. Miki úgy érezte, a melegítő legalább kétszáz kilót nyom rajta, s1 nyilván Juszti is ki lehetett, zihálása egyre hangosabb, egyre staccatosabb lett.

— Mennyit jöhettünk? — kérdezte Miki.

Juszti nem is tudott válaszolni, csak ingatta a fejét, hogy fogalma sincs.

— Talán egy kilométert — válaszolta meg ő maga. De hogy tényleg annyit — többet-e, kevesebbet-e, soha meg nem fogja tudni.

31.

Ahol egy kis bevágás volt a kimosott partoldalban, ott felkapaszkodtak, hátha többet látnak, jobban tudnak tájékozódni. Mivel azonban a sötét, sötétként borult a tájra, csak az ég csillagjait látták, maradtak a part mentén, mint egyetlen biztos iránytű mellett. S mentek a víznek felfelé.

Tíz percet ha mehettek, de ezt már fű-, bokorcsomón bukdácsolva, gyorsan és mégis bizonytalanul, amikor az első fény a szemükbe csapódott, Balra messze olyan hat- hétszáz méterre egy utcai lámpa magányos körtéje volt. Csendesen, gyertyaerősségűen pislákolt, fel-felvillarrt, eleltűnt a lomhán mozduló meleg, mocsári légben.

Amikor egyVonalba értek vele, Miki töprengeni kezdett, mit csináljanak. Érezte a legjobb az lenne, ha Jusztit egyedül küldené tovább, ő meg rögtön visszafordulna, hogy az első őrségváltás idejére visszaérjen. Megnézte óráját, de nem is igen látta, de fölösleges is volt, nem ketyegett, riiegállt. Jusztié is.

(Folytatjuk)