Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-24 / 275. szám

Szabályozók —1980 (3.) Az árak hatása Az előző folytatásokból ki­derült: a szabályozás kifeje­zetten arra törekszik. hogy pontosabban mérjen és . kü­lönböztessen meg hatékonyan dolgozó és nem hatékonyan működő vállalat között. En­nek kedvező hatásai elvitatha- tatlanok — gyorsabban fej­lődnek a nemzeti jövedelem termelésében élenjárók. az eredményes vállalkozások. Más szóval — a hatékony vállalatok nagyobb teret, tá­mogatást élveznek. Ez össz­hangban áll azzal a követel­ménnyel, . hogy gazdaságunk számára feltétlenül fontos és elsőrangú feladat a haté­konyság gyarapítása, s ezen keresztül az egyensúlyi hely­zet javítása. Mint láttuk a megkülönböz­tetés. a differenciálás egyik kifejezője az új termelői ár­rendszer. Érdemes azt is megvizsgálni, hogy pontosan mire és mire nem ösztönöz a világpiaci ' követelményeket, tendenciákat közvetítő ár? Az árképzés törekvései, szempontjai a kompetitívnek (a nemzetközi mezőnyben is összemérhető) minősített ágakban úgy jutnak kifejezés­re, hogy a hazai vállalatot (terméket), a nemzetközi rang­lista kritériumaival ítélik meg. Másként fogalmazva: valamely termék ára attól függ, hogy mennyit adnak- adnának érte a külföldön, s ez természetesen visszahat a vállalat anyagi helyzetére. Ettől a megítéléstől függ be­vétele, nyeresége, jövedelme. Minél hatékonyabb egy vállalat (ilyen megítélésben) — annál nagyobb lesz a nye­resége — s annál többet for­díthat fejlesztésre és a mun­kásainak, vezetőinek honorá­lására. Azonnal hangsúlyoz­zuk: e nagyobb nyereséget nem fölözi le oly mértékben a népgazdaság, hogy eltűnjön a különbség — mondjuk a ha­tékonyan dolgozó vállalat és egy kevésbé hatékonyan mű­ködő között. Éppen ellenke­zőleg! — a legjobban, legha­tékonyabban dolgozók külön támogatásban is részesülnek, hiszen a népgazdaság elsőren­dű érdeke, hogy fejlődésük, A kelet-möngóliai Halhin Goi körzet komplex mezőgaz­dasági fejlesztésére tervet dolgoztak ki. A körzetben nemrég feltört szűzföldek megművelésére, az állatállo­mány meghonosítására négy állami gazdaságot alapítanak. A farmok létesítése előtt 5,7 millió hektárnyi terület ta­lajviszonyait, geológiáig víz-, rajzi adottságait, lehetősége­it vizsgálják meg. A középső ajmakban el­terülő „Atar” állami gazdaság ifjú gépkezelői 'nemrég köl­termelésük a'legjobban ki­bontakozzon. 4 Ezzel szemben a kedvezőt­lenebb hatékonyságú, illetve a nem hatékony vállalatok esetében az árak — magától értetődően — nem tartalmaz­hatnak semmiféle „különjut­tatást”. így — a hatékonyság arányában ezekből a norma­tív árakból vagy kifizetődik a vállalat termelése, vagy nem. Megeshet, hogy csak ráfizetéssel termelhet a vál­lalat, mert termékeinek ára nem fedezi a ráfordításokat. Mi történik velük? Nos, a szabályozó rendszer alkalma­zása kellő lehetőséget teremt arra. hogy a gyengébbek, a nem hatékonyak, vagy a nem eléggé hatékonyak 7— megha­tározott, szabályozott keretek között — fölzárkózhassanak. Az érintett vállalatok megha­tározott időt kapnak arra, hogy átformálják a termék- szerkezetüket. végrehajtsák azt az átszervezést, amely a nyereség emeléséhez vezet. Ha azonban a rendelkezésre álló — velük . egyedi megál­lapodásban rögzített — határ­időn belül sem boldogulnak, más módszerhez, esetleg te­vékenységük visszafejleszté­séhez, gyökeres átalakításá­hoz szükséges nyúlni. Nagyon fontos körülmény, hogy e fo­lyamatban végig határozottan érvényesülő „zsinórmérté­ket” nyújtanak számukra a világpiaci realitásokhoz iga­zodó termelői árak, az ará­nyosságot tisztelő árrendszer. Pontosan kivehető tehát a logikai és okozati, gazdasági összefüggés a vállalati ered­mény és a vállalat lehetősé­gei között, csakúgy, mint a vállalati jövedelmek, a nye­reség, valamint a dolgozók jövedelme, nyeresége között. A vállalat és annak kollektí­vája — 'az árakon keresztül — nyilvánvaló útmutatást kap: mit, miért és hogyan kell tennie. Aligha kétséges — ilyen kö­rülmények között igen fon­tossá, jelentőségteljessé válik a vállalat kapcsolata a kül­gazdasággal. És a közvetítő láncolatához „technikai érte­lemben” — tehát, a jó infor* töztek új házakba, korszerű, kényelmes lakásokba. A több száz itt dolgozó gépésztechni­kus mongóliai és szovjet kö­zépiskolákban tanult. Első munkahelyük a szűzföideken gazdálkodó állami gazdaság. Az ulánbátori, prémes ál­latokat tenyésztő állami gaz­daságban megkezdték az itt honos rőtvad, a szarvas agan­csaiból nyerhető gyógy anyag kivonását. A szarvasállomány jelentős gyarapodása a gyógy- anyagtermelés növekedését is jelenti. mációkhoz, gyakorlatilag jól és pontosan érvényesülő kap­csolatrendszerhez, külkeres­kedelmi szervezethez. A sza­bályozó rendszer ennek érde­kében ösztönzi a termelők és külkereskedelmi vállalatok jobb együttműködését, példá­ul újszerű társulási formában vájó együttműködésüket, hi­szen mindkettőjük érdeke a jobb árak elérése a külföldi piacokon. (Megszűnik a kül­kereskedelmi vállalatokat ter­helő külkereskedelmi adó, s a termelő oldalán fokozottan jelentkezik, a külkereskede­lem eredményeiben való ré­szesedés igénye). Az új sza­bályozás segíti a külkereske­delmi és a termelővállalatok közös társulásainak létreho­zását — tehát a közös infor­málódás, a közös értékesítés, a termelés kérdéseinek „kül- kereskedelem-centrikusabb” összehangolását. Különös fontosságot kap — az ár szerepének fokozódá­sával együtt — az ármunka, az árismeret. A vállalati ön­állóság e körben fokozódik — ám a felelősség is. Az új szabályozó rendszer ezzel kap­csolatban közvetve és köz­vetlenül számos új követel­ményt és lehetőséget megfo­galmaz. Ezzel összefüggésben utalunk arra is: megváltozik 1980. január elsejével a tisz­tességtelen haszon fogalma és minősítése. Az új szabályozó rendszer­ben továbbra is megmarad a már ismert négy árforma, ám közülük nőni fog a sza­bad árformába tartozó ter­mékek köre — azzal, hogy szí górj előírások szabályoz­zák az előzetes bejelentés kö­telezettségét. Minisztertanácsi jogszabály írja elő — mit kell tennie az árhatóságoknak és mit a vállalatnak az árak ki­alakítása során. S bár az áralakulás — mint láttuk — elsősorban közgazdasági esz­közökkel történik, de bizo­nyos jogi eszközök is befolyá­solják majd — így például a tisztességtelen haszon krité­riumainak előírásával. E fő szabály szerint tisztes­ségtelen a haszon akkor, ha azt a vállalat az árképzésre vonatkozó jogszabályok meg­sértésével érvényesített • árral éri el, különösen, ‘ha az ár aránytalanul magas. Az első pillanatban ebben nem látunk újdonságot — ám az önma­gáért beszél: nincs benne az a kritérium, ami az eddigi szabályban benn volt — az indokolatlan méretű nyere­ség. Ugyanis az új szabály egyik lényeges eleme: önma- , gában a nyereség nagysága nem perdöntő, ha az ár ará­nyos. Az új szabály megfogal­mazta a magas, illetve a nem aránytalanul magas ár fogal­mát. Eszerint az ár akkor aránytalanul magas, ha a ha­sonló, illetve helyettesítő ter­mékek árával — azok hasz­nálati tulajdonságait és érté­keit figyelembe véve nincs összhangban, illetve a hazai árviszonyokba, vagy a kül­kereskedelmi árarányokba nem illik bele. Mint látható, az árszabá­lyozás e bonyolult körében is sikerült megfelelő biztosítéko­kat kialakítani ahhoz, hogy az árak alakulásának felső határát reálisan állapíthas­sák meg. Matkó István Á Bajkai áttetsző vize A Bajkál-tó világszerte hí- zet. Ilyen módon a víz felső rés áttetsző vizéről. Ez egy rétegei évente többször átszű- kis ráknak köszönhető, amely rődnek. A különleges rákfaj- a világon sehol máshol nem tákat eddig még hiába pró- él, csak itt. Csápjain -kérész- hálták áttelepíteni más vi­tái szakadatlanul szűri a vi- zekbe. A mezőgazdaság hírei Politechnikai oktatás Az NDK-ban az iskolai ok­tatás szorosan kapcsolódik a gyakorlathoz. A modem is­kola előkészíti tanulóit leen­dő munkahelyi és társadalmi tevékenységükre. A képzés célja a sokoldalú személyiség­fejlesztés, a szellemi és testi nevelés, a termelőmunkára szoktatás. A politechnikai oktatást 1958-ban vezették be az NDK valamennyi iskolájában. Ed­digre teremtették meg ugya­nis a szocialista termelési vi­szonyokat és ezzel annak az előfeltételét, hogy a tanulók közvetlenül az ipari és mező­gazdasági üzemekben ismer­kedjenek meg a gyakorlati munka követelményeivel. Ma már mindenki számá­ra természetes, hogy a tanulók hetenként egyszer üzemek­ben tanulnak és dolgoznak, a munkások és termelőszövet­kezeti parasztok pedig, akár­csak a pedagógusok, részt vesznek az iskolások tanítá­sában és nevelésében; átad­ják nekik politikai nézetei­ket, munka- és élettapasztala­taikat. Ez az oktatási forma a tahtervek szerves része 3,2 elsőtől a 10. osztályig és azon túl, a kibővített középiskola két éve alatt is. A politechnikai oktatás az életkornak megfelelő gyakor­lati ismereteket nyújt. Az elsőtől harmadik osztály vé­géig heti egy órában meghatá­rozott munkaismeretek, szokások elsajátítása a cél. A 4—6. osztály tanulói már hetente 2 órát töltenek az is­kolai műhelyben, vagy az is­kolakertben, a 7. osztálytól kezdve pedig már modem gé­pek, berendezések célját, használatát ismerik meg az üzemekben, előbb heti egy, majd heti két órában. így a 10. osztályban elektrotechni­kai ismereteket szereznek, megismerkednek a méréstech­nikával, az erős- és gyenge­áramú technikával. 4 9—10. osztály tanulói a 10 legfon­tosabb könnyű-, illetve ne­hézipari ágazatban tevékeny­kednek. A politechnikai okta­tás helyét az üzemi munka- védelmi bizottságok a mes­terekkel és pedagógusokkal közösen választják ki és ren­dezik he. Jelenleg 5200 NDK­A diósgyőri Lenin Kohászati Művek részére készítenek öntődarut a mátranováki Ganz- MÁVAG-gyáregységben. A hatalmas acélszerkezet határidőre való átadásával a Borsod megyei üzem mielőbbi termelését segítik. — kép: kulcsár — Á vezetők prémiumfeladata is Megtakarítás helyett túllépés Helyik forint az értékesebb ? — NEM TARTOZUNK a nagy energiafogyasztók közé — kezdi a beszélgetést Béres József, a Budapesti Finomkö­töttárugyár balassagyarmati gyárának műszaki vezetője. — Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem figyelünk az ener­giaköltségek alakulására. Sőt! Központunk az itteni vezetők prémiumfeltételeibe belefog­lalta az energiatakarékosságot is, ezzel is érzékeltetve ennek vállalati és népgazdasági fon­tosságát. A balassagyarmati gyár az 1978. évi termelési feladatai­nak ellátásához 1 millió 500— 1 millió 600 ezer forint érté­kű energiát használt fel. Ezt az összeget írták elő erre az esztendőre is, ugyanakkor ér­tékben 10 százalékkal maga­sabb termelési feladatot kell megoldani. Az előírásokat, a lehetőségeket figyelembe vé­ve a gyarmatiak úgy határoz­tak, hogy az engedélyezett energiaköltségből az év vé­géig 23 ezer forintot megta­karítanak. — Sikerült? — Sajnos nem! Ez év első kilenc hónapjában 50 ezer forint többletkiadást tartunk nyilván. Nem minden ener­giaköltségnél van túllépés — válaszol a műszaki vezető. Kezdjük a villamos energiá­val. Ezt varrógépek, s egyéb termelőberendezések működ­tetéséhez és világítási célok­ra használják fel. beli ipari és mezőgazdasági üzem, illetve építkezés < biz­tosít megfelelő oktatási fel­tételeket a fiatalok számára. A politechnikai oktatásban a termelés mintegy 33 ezer mun­kása és vezetője vesz részt. Jelenleg félmillió fiatalt oktatnak nagyüzemekben, a 9—10. osztályosok csaknem 80 százalékát. A többiek, a fennmaradó 20 százalék —, mivel az oktatási intézmény körzetében a szükséges üzemi feltételek nincsenek meg — iskolai termelőrészlegekben dolgozik .a politechnikai órá­kon. Sok tanuló már a 9—10. osztály politechnikai oktatá­sain képesítést szerez. Az előző tanévben például 18 ezren traktorvezetői bizo­nyítványt kaptak. A felsőbb osztályokban műszaki rajzot is tanítanak. — Az energiafelhasználásnál veztük. Arra számítottunk,' 6 ezer kilowattóra többletet hogy egy találmány bevezeté- terveztünk, mivel az idén nyi- sével racionalizáljuk a kon- totta meg kapuit az új tan- denzvíz-íelhasználást, és ha-j műhely, kerültek új helyre a táridőre megvalósítjuk. Sajnos tmk-műhely dolgozói. Jóleső nem sikerült. Most folyik a érzéssel mondom, hogy a próbaüzemelés. így hát a ta- többletfelhasználással szem- lálmány kedvező hatása 1980- ben .30 ezer kilowatt megta- ban jelentkezik — érvel, iné karítást értünk el. Hogyan? dokol a műszaki vezető. Az irodákban bevezettük az Ami pedig a harmadik ener- egységes szabad szombatokat, giafajtának, a víznek a fel- Szakaszoló kapcsolókat építet- használását jelenti, ott bizo- tünk be. A kazánházat, — nyos mértékben kedvező hely- amely elszívásos rendszerben zetben vannak. A várost jel- működötU — átépítettük, ha- lemző krónikus vízhiány táridő előtt túlnyomásos rend- 1973-ban arra kényszerítette a szerre. Ez az utóbbi változta- gyár vezetőit, hogy növekvő tás egyedül 19 ezer 200 kilo- vízigényük kielégítése érdeké­watt energiamegtakarítást ben saját kutat építsenek ma( eredményezett. Bevezetésével guknak. Azóta nem kell naJ megoldottuk a víz hűtését is. gyobb összeget fizetni a fel-? Eddig egy ventillátor szolgált használt vízmennyiség utáni ilyen célt. Az új módszer ki- T-; kedvező helyzet ellenére a iktatta az előbbi használatát, víztakarékosságra vonatkozó Az említett intézkedések ré- ez évi elképzelésüket — 5 vén a bázishoz képest, a fel- százalékos megtakarítást — használható energiamennyi- nem tudták elérni. Ellenkező-1 ségnek csak a 92,9 százalékát jegi ,\z előzőleg ismertetett fordítottuk termelési céljaink okok miatt — üzemórák, túl- megvalósítására _ — mondja órák növekedése — 4 száza-j jóleső érzéssel Béres József. lékkai emelkedett a fogyasz­— Az előbbinek az ellen- tás. kezője történt az olajfelhasz- — Természetesen nem nálásnál. Miért? nyugszunk bele a jelenlegi — Erre az évre 4 százaié- helyzetbe. Nemcsak azért, kos olajmegtakarítással szá- mert az előírt energiaköltség- moltunk. Arra alapoztuk az szint betartása, illetve a év eleji elképzelésünket, hogy vállalt megtakarítás a veze- élünk a kedvezményesen vá- tők prémiumfeltétele közt sze- sárolható olajakció lehetősé- repel, hanem azért is, mert gével. Vettünk egy 30 ezer li- vannak még lehetőségeink, teres tartályt, amit az olcs.ób- Ezek a következők: a fűtési ban vásárolt olajjal töltöttünk normák szigorú betartása. A fel. Ezáltal 30 ezer forintot hőveszteségek csökkentése, a takarítottunk meg. Ahogy nyílászárók szigetelése. Még szokták mondani: amit nyer- mindig nagyon sok helyen és tünk a réven, azt elvesztettük sokáig ég feleslegesen a vil- a vámon. Ugyanis a harma- lány. Az előbbiek megszünte- dik negyedév végére már 8,3 tése nem kíván különösebb százalékos többletfelhaszná- beruházást, csupán mindegyi- lást jegyeztünk fel magunk» künk részéről egy kicsivel na- nak. gyobb figyelmet. Olyant, — RJi volt ennek az oka? amelyet odahaza természetes­nek tartunk, és annak szelle­— NEM AKAROK magya- mében cselekszünk — zárja rázkódni, csupán a tényeket az eigbbi gondolatot Béres sorolom. A szokásosnál ke- József. ményebb és hosszabb tél mi­att az első negyedévben meg- TALÄN A JÖVŐ év gaz­növekedett a kazánüzemórák dálkodását jellemző szigorúbb száma, ami a tervezettnél szabályozók sokakat segítenek 22.5 százalékkal magasabb abban, hogy a gyár által olaj fogyasztást eredményezett, energiára kifizetett forintokat Ehhez járul még a túlórák ugyanúgy becsüljék meg, mint számának növelése is. De amikor saját zsebükből fizetik nem jött be az az elképzelő- ki az otthoni villanyszámla- sünk sem, amiből a döntő jukat. mértékű megtakarítást tér- (venesz) NÓGRÁD — 1979. november 24., szombat 3 v

Next

/
Oldalképek
Tartalom