Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)
1979-11-23 / 274. szám
EGYFELVONÁSOSOK: a színpad mostohagyermekei Színházi esték A századkezdő évtizedekben Irodalmunk úgyszólván valamennyi jelentős egyénisége nagy szeretettel művelte a színpadi egyfelvonásosok műfaját. Nem holmi „műhely- forgácsoknak" szánták ezeket, inkább alkotóviláguk olyan miniatúráinak. mint amilyenekkel a festők, szobrászok ajándékoztak meg bennünket aikotószakaszaik egy-egy nagyszerű pillanatában. Móricz Zsigmondtól Barta Lajoson, Molnár Ferencen, divatos korabelieken át ívelt ez az út a harmincas évekig, amíg az elüzletesülő színház végképp ki nem szorította deszkáiról. A felszabadulást követő években az egyfelvonásos — főképp öntevékeny színpadainkon, de a hivatásos együttesek műsorában is — új életteret nyert. A múlhatatlan érdemű Népművelési Intézet sorozatban jelentette meg, s játszatta az ország színjátszóival Tamási Áron; Bor és víz, Móricz Zsigmondi A tej, Ily- lyés Tűz és víz — a Fáklyaláng előfutamát —, Déry: Talpsimogató, Remenyik Kard és kocka, Veres Péter— Balázs Sándor' Helytállás című i egyfelvonásosát és igen sok fiatal író első rövidebb színpadi jelentkezését. A Nemzeti Színház ugyanezen években tűzte műsoróra Déry és Illyés két egyfelvonásos remekét, a Talpsimogatókat s a Tűvétevőket, amivel egyszersmind követendő példát kínált színháztársainak. Sajnos, a példának csak szórványos követői akadtak, s az egyfelvonásos végül a hivatásosokat háromfelvonáso- sokkal majmoló, s azokkal „versengésbe” kezdő műkedvelő együttesek programjából is kiszorult. A nagy veszteség hiányára — úgy látszik — most kezdünk rájönni. Ha igaz. Mert bár egy fecske nem csinál nyarat, de szívesen könyveljük el a tényt, hogy a szolnoki Szigligeti Színház „nyárcsináló” próbálkozásra vállalkozott idei műsortervében. Ugyanis műsorába iktatott két egyfelvonásost. mégpedig nem a klasszikusok, „készek” közül, hanem két fiatal íróét, kiknek nevét alig, legfeljebb egy-két rádiójáték révén ismerjük. A szolnoki együttes évek óta országosan ismert bátor Jelenet a CSODA-ból. (Egri Kati, Olga) Jeney István és Koós tatója még bizonyára országos eredménnyé nő. Schwajda György egyfelvo- násosa, a Csoda, miképp a veredik és ütközik itt gene rációs szemlélettel, szinte ri asztó szélsőségekben. A szín hely az arculatát vesztett hi második, Verebes István egy- vatal, a lélektelenné vált, tö felvonásosa, komédia az Üzenet, tragi- maró társadalmi kéletes bürokrácia, ahol a leg nemesebb ügyek is közömbös szatíra a ja' ából. Az bizony, sé silányulnak és elbuknak a még ha generációs ízlésvilá- megszokottól eltérő ügyvitel- gunk megoszlása szerint más- ben. más fogadtatásban, tetszésben részesítjük is a nézőtérről. Mert a két „hajmeresztőén” abszurd játék befogadása nem éppen egyszerű és problémamentes. Mindkét történet — gzentségtörés”-ben ha például Verebes Üzeneté- meiInvugvást a d Figyeltem nézőtársaim arcát a nehézkesen érthető dramaturgiai folyamatban. A döbbenet jeleit éreztem a Kossuth Lajossal történő s a lelki drámai sor megnyugvást .......... b en történetről egyáltalán be- végs6 írói kifejietében. Talán szélhetünk végletekig fe- ^^h>b önismétlő motiváció után szített kótéltancos zsinór, me- ^gy éreztük, hogy Verebes lyen a kiszemelt személyek js)_v^n üzenetének a drámai P/iU° kacskaringók után is több üzenete volt számunkra lélekvesztő végzik. Schwajdánál például, a Csodában, egy világtalan betűszedő végzi a produkciót, amely életünk bonyolult bürokráciája, közömbös mechanizmusa fölött ível, egy vv lágtalanná vált munkás minősítésében. Keserű írói kífa- kadás ez a történet, melynek jobbító szándékában semmi okunk kétkedni, s a szókimondás merészsége csak meggyőzőbbé teszi a túlrajzoláso- kat. Sajnos, hogy az írói mondandó nem találkozott a színészi megjelenítés legjobb kifejező eszközeivel. A legérettebb és leghitelesebb művészi produktum a feleség, VeroniSchwajda Csodájánál. Legalábbis megjelenítő plaszticitá- sában. A jobbik mű szereplő együttese is klasszissal jobb művészi erőt képviselt. Czibulás Péter, Kollósi Frigyes, Fá- kozdy János kiváló atmoszférát teremtett a játék menetében. Mindkét egyfelvonásost Szurdi Miklós rendezte, az írói gondolatok finom érzékelésével és érzékeltetésével. (b. t.) Magyar költészet magyar zene Franciaországban A Dunától a Szajnáig A közelmúltban kétnyelvű költői estet rendezett Párizsban a Magyar Intézet. A műsort elsősorban Radnóti emlékének és a kortárs magyar költészet bemutatásának szentelték. Szabolcsi Miklós akadémikus tartott bevezető előadást, majd Major Tamás és Egressy István, valamint Vicky Messica francia előadóművész felváltva magyarul és franciául szavalta költőink legszebb verseit. Radnóti költeményeinek hivatott tolmá- csolója újabban Jean-Luc Moreau professzor, aki nemrég adta közre egy párizsi kiadónál „Erőltetett menet” címmel a Radnóti-életmű legkimagaslóbb alkotásait. A fiatal professzor nemcsak kiváló műfordító, de nyelvünk tanára is az egyik legtekintélyesebb felsőoktatási intézményben, a keleti nyelvek főiskoláján. KÖLTEMÉNYEINK FRANCIÁUL Ez a költői est csak egy kiragadott esemény az irodalmi műsorok gazdag füzérében. A Magyar Intézet nemrégiben a híres Pompidou kulturális központtal együtt adott otthont az Illyés Gyulát ünneplő irodalmi összejövetelnek. Költészetünk Franciaországban legismertebb képviselőjét a patinás irodalmáregyesület költői nagy díjjal és a népek barátságának szolgálatában kifejtett tevékenységéért elismerő okirattal tüntette ki; ez alkalomból ismertették legújabb műveit francia költőbarátai. Az elmúlt esztendő során csupán Adyról hat esten emlékeztek meg; irodalmi összejövetelt rendezett a két költészet kapcsolatainak jegyében az UNESCO, a strassbourgi egyetem, a párizisi Magyar Egyesület, a PEN CLUB és sok város. Ahhoz, hogy magyar költők franciául is megszólalhassanak, nem elég a hagyományos kulturális diplomácia. Meg kell találni azokat a költőket, akik nemcsak érdeklődnek hazánk irodalma iránt, de a poézis olyan szintjén is képesek tolmácsolására, amely lehetővé teszi, hogy a költemények el is jussanak az igényes francia közönség szívéhez. Az említett Moreau-n kívül magyar költők fordításával tűnt ki Gaucheron, Rous- selot, Guillevic, Seghers, Clancier, a PEN elnöke és sok francia poéta. Nélkülük nem jelenhettek volna meg az irodalmi folyóiratok magyar különszámai, nem hangozhattak volna el a rádióműsorok, nem adhatták volna ki költészetünk antológiáit. SIKERES HANGVERSENYEK Az irodalmi kapcsolatokban jeleskedő „költő-nagyköveteken” kívül talán a legjelentősebbek azok az előadóművészek, zeneszerzők, énekkarok és zenekarok, akik és amelyek a magyar muzsikának is valóságos franciaországi nagykövetei lettek. Mégpedig nem egy esetben „utazó nagykövetei”. Az év elején zajlott le Ránki Dezső emlékezetes sikerű párizsi hangversenye. A fiatal magyar zongoraművész nevét ugyan következetesen „Desző”-nek írják az öles betűs plakátokon, de azt mondják: ezzel közelítik meg leginkább a helyes kiejtést. De akárhogyan írják: nevét a francia zenekedvelők jól ismerik nemcsak koncertjeiről, de lemezeiről is. Bánkit, a párizsi koncertlátogatók egyik kedvencét, legutóbb Arthur Rubinstein, minden idők legnagyobb zongoraművésze is köszöntötte, amikor a közönség kilencszer tapsolta ki a francia rádió szimfonikus zenekarának hangversenyén. A francia rádió kórusa egyébként azzal lepte meg hallgatóságát, hogy Kodály remekét, a Psalmus Hungari- cust magyarul énekelte el. HELSINKI SZELLEMÉBEN Igen bevált kezdeményezés volt és most már szerencsés „divattá” is vált Franciaországban a komplex irodalmizenei hetek, hónapok megrendezése. Egy-egy város hívja meg a magyar művészeket, ezeknek a rendezvényeknek a keretében és a műsort sok esetben filmbemutatók is kiegészítik. A legsikeresebb ilyen vállalkozás Maconban zajlott le, ahol egy hónapon át magyar művészek szerepeltek minden színházban, moziban, kulturális' és művelődési otthonban, múzeumban, hangversenyteremben. Nemrégiben a Párizshoz közeli Laon városkában volt magyar kulturális hónap. Ezen a hagyományos műsorokon kívül felléptek az Állami Bábszínház művészei és az ózdi kohászok népi együttesének táncosai is. Bábos művészeink nagy sikerrel mutatták be műsorukat legutóbb a párizsi Bobino színházban. A bábszínház fellépett Le Havre kikötővárosban is. A párizsi Magyar Intézet arra törekszik, hogy megismertesse hazánk művészetét, s hogy tükrözze a honi valóságot, amelyet Franciaországban nem ismernek eléggé.’ Meg kell küzdenie azzal az aránytalansággal is, ami az oktatási rendszerek, a könyvkiadás, a kulturális politika eltérő irányzatainak következménye és, amely nem mindig mozdítja elő azt a kölcsönösséget, amelyre törekszünk. Az .intézet alapvető feladatának tartja a jobb kapcsolatok előremozdítását, a kölcsönös érdekű közeledést a két ország között kulturális téren is —, vagyis azt szolgálja, amit Európában „Helsinki szellemeként” szokás emlegetni. Rudnyánszky István Kultúra — röviden A KGST 30. évfordulójára! készített dokumentumfilmet a MONGOLKINO. A film bemutatja a szocialista szervezetet, amelynek Mongólia 1962 óta tagja. Nagy teret szentel a KGST-segítséggel Mongóliában épült létesítményeknek, közöttük az erdéneti érckombinátnak, Ázsia legnagyobb ércfeldolgozó üzemének. Molnár (Pákozdy János), Halász (Nagy Sándor Tamás), és Balogh (Hollós! Frigyes) jelenete az ÜZENET-bcn. (Bábel László felvételei) kísérletező kedvéről. Nem véletlen. hogy vezetőinek és művészeinek egy része az ország első színházában kapott posztot, s a jelenlegiek is tartják magukat a korábbi évek Igényes szintjéhez. Az idei második bemutató keretében kapott Szolnokon, m:rd napok múlva Salgótarjánt n színpadot az a két egyTe’v jnásos. melyek bemuka alakjában Egri Katié volt, mindjárt mögötte Koós Olgáé, Téri Sándoré, Legkevésbé a főszereplő Jeney István győzött meg figurájáról és halványát nyújtottak az epizódisták Is. Verebes István egyfelvoná- sosa, az Üzenet az előzőnél is nehezebb színpadi rejtvény elé állította a nézőt. Filozófia, társadalmi, emberi morál keNÖGRAD - 1979. november 23., péntek Szalontai Mihály: Az utolsó nap — Nem én — rebbent fel Juszti. — Nem baj, akkor is kártyázni fogunk — mondta. — Pontosan megtanítjuk ultizni. — Maga annyira szeret? — Kártyázni? Szeret a fene! De ez a legtermészetesebb villámhárító mifelénk. A kártyázó szent, azt nem zavarják. Ha mi így együtt vagyunk és kártyázunk... — Ha megérkezünk, mi lesz? Ezt Miki kérdezte. — Az állomáson vár a titkárunk, el akar majd vinni a vendégházba. De ott lesz Béla és Robi is. Ök rögtön elmarják ezt a kislányt, tehát a titkárral mi hárman leszünk. Lebeszéljük a vendégszobáról azzal, hogy nálam vacsorázol, alszol. Kimegyünk, beülsz te is Robi kocsijába, én átadom a szolgálatot, mert ma én vagyok a vonatügyeletes, ez öt perc. Körülbelül annyit kell rám várni. Aztán fölmegyünk hozzám. Ott vacsorázunk, de lehet, hogy te nem, mert téged átvisz Béla a laktanyába, bemutatni, mint előadót. Akkor elmegyünk a klubba, a kislány^ marad nálam, te tartasz egy negyvenperces bel- és külpolitikai beszámolót, egy másodperccel sem többet. Én majd elintézem, hogy nem kell maradni, ivás, ilyesmi ... rég nem láttuk egymást, baráti találkozó stb. Ezt megértik. Akkorra Robi már ott lesz dodzsal. Van kint egy horgásztanya, olyan 18 kilométer. Oda megyünk ki, én ottmaradok, onnan kezdve Béla vezényel. Értettem. Miki fölkapta a fejét erre a parancsolóan-vezénylő hangra, de aztán visszafojtotta magába az ironizálást, most kezdte bőrén érezni az egész dolog, ügy lehetetlenségét, miközben egyáltalán nem tudta realizálni a fenyegető mélységét annak, amit csinál. Nem érezte a történet végét, nem érzékelte, mi ez az egész, csak sodródott az önmaga keltette áramlásban, s tudta, hogy egyetlen dolga van: rezzenés nélkül, oly határozottan sodródni, hogy a többiek is habozás nélkül, kérdésföltevés nélkül sodródjanak vele. 27. Meleg lett. Megint meleg. Kártyáztak, itták Géza narancssziruppal kevert rumját, ami ha lehet, kátrányíi.übb volt, minden elképzelhető „utasízű” szörpnél. Ellenőrző kiskatonák többször keresztülmentek a kupén, először még fejbiccentéssel köszöntötték is Gézát, majd rövid időre feltűnt az a főhadnagy is, akivel Miki kezelt a pályaudvaron, félórára beszállt játszani Juszti helyett, de aztán valami probléma miatt elhívták, és így a lassú sötétedésben lassan gurultak bele. Közben Géza tisztázta, hogy. nem ettek még semmit, elment, visszajött, hozott két sertésmájkrémet és két háromszögletű sajtot. „Ez van — mondta — este sült kacsát vagy paprikás csirkét kaptok. Attól függ, Sárika mit tud szerezni”. — Ki az a Sárika? — kérdezte Miki. — Hát az unokahúg — felelte vidorul Géza. — Nagy- nénjét kértem rríeg illő ellenérték fejében ellátásomra — tudod, ez a volt háztulajdonos öregasszony, akit említettem a Dunaparton — de rövidesen ő vette át az irányítást, úgyhogy mire reggel felkelek, már a reggeli is oda van készítve. — Szóval férjfogási manőverek alanya vagy. — Részben. — Mi az, hogy részben? — Én elvenném, de nem jön hozzám. — De válogatós! — Az. Miki nem firtatta, látta Gézán, hogy nincs sok kedve beszélni a témáról, legalábbis Juszti előtt nefh. Megették a konzervmájat, kenyér nélkül rákenték a háromszögletű sajtra, még só is akadt Géza táskájában — fejedelmi étel volt. Juszti kapott egy kis vizet, Ők itták a kátrányszörpöt rummal. Olyan rossz volt, hogy még berúgni se lehetett tőle. Ami nem is baj — állapította meg Géza, mert különösen Mikinek szüksége lesz még fejére, eszére, erejére. Előbb-utóbb minden útnak vége szakad, így hát ők is megérkeztek. Az állomáson minden úgy volt, ahogy Géza mondta. Miki szállt le előre, szinte beleütközött Robiba. Mögötte szállt le Géza, s csak végül Juszti. Bélával csak egy futó kezelés, s már ott állt Gézával, meg a vonatos főhadnaggyal, a párttitkárral egy kedves, pufók, izzadósan kövér egyenruhás fiatalember előtt, az ifjúsági szervezet titkára előtt, s négyesben beszélgettek, mikorra Robi és Béla már eltűntek, Juszti mintha nem ts lett volna sehol. Gyorsan tisztázták, hogy köszöni a szervezeti meghívást, de Gézával szeretne maradni. Megállapodtak az időpontban, mikorra érjenek oda a klubba, s már búcsúztak is. (Folytattuk)
