Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)

1979-10-21 / 247. szám

Az öregek tiszteletére Az endrefalvai termelőszö­vetkezet és a közös községi ta_ nács Endrefalva, Pili'ny, Szé- csényfelfalu mintegy kétszáz­hetven idős lakóját köszön­tötték szombaton az endrefal­vai kultúrotthonban. A jó hangulatú ünnepségen ételt, italt szolgáltak fel a vendé­geknek. Az általános iskola növendékei is kitettek ma­gukért, mert kiválóan meg­szerkesztett ünnepi műsorral örvendeztették meg az idős embereket. A szíves gondos­kodás jólesett a munkában megfáradt tsz-tagoknak, üze­mi dolgozóknak, egyszóval a résztvevőknek. ☆ A héten a balassagyarmati szociális otthonban is megtar­tották az öregek napját, ben­sőséges ünnepség, hangulatos rendezvény keretében. A mű­sort a Balassa étterem Ró­zsavölgyi Márk Szocialista Brigádja — amely nem más, mint az étterem cigá'nyzene- kara —, a magyarnándori pá­vakor táncosai és a társadal­mi ünnepeket rendező iroda versmondói adták. Eljöttek más brigádok is az öregek kö­szöntésére — a Venesz arany­koszorús brigád, a konyhai dolgozók . kollektívája, a pin­cérekből alakult Balassa ezüst­koszorús brigád —, üdítővel, süteménnyel kínálták az idős embereket. Ott voltak az ott­hon lakóit régóta patronáló Madách, November 7. és Nóg­rádi Sándor brigád tagjai is. — „FOGAS KÉRDÉSEK”. A helyes fogápolásról, a fogak betegségeiről tartott előadást a minap Szentén dir. Szépvöl­gyi János körzeti fogorvos. A közel hatszáz lakosú kis­községben igen szép számmal érdeklődtek a téma iránt, sok kérdést feltettek. Orvosi ügyelet Salgótarjánban ma a Vö­röshadsereg úti rendelőben tartanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és fogorvo­si ügyeletet is. (Bejárat az MHSZ-székház melletti ka­pun.) Beteghez kihívás a 11-20, 11-22, 11-23, 11-24 és a 11-25-ös telefonszámokon le­hetséges, de az ügyelet hív­ható a 27-91 számon is. Sal­gótarjániak az ügyeletet fek­vő beteghez, sürgős esetben a 28-00* telefonszámon hívhat­ják és a rendelőintézetben levő központi ügyelet is fel­kereshető. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál utca 2., tele­fon: 344) működik ügyeleti szolgálat. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban a Pécskő Üz­letházban levő egység látja el. NÓGRÁD Nagy sikerű vetélkedő A Vegyipari Dolgozók Szak- szervezetének versenyfelhívá­sára az elmúlt héten tartották meg a szakszervezeti bizal­miak szellemi vetélkedőjét a Vegyi Műveket Építő és Sze­relő Vállalat salgótarjáni gyá­rában. A résztvevő 34 bizalmiak­tivista jó felkészültségről tett tanúbizonyságot a munkás­kollektívák legalapvetőbb, széles körű mozgalmi irányítá­sát illető tárgyi tudásról, a bizalmiak kötelességeiről, jo­gairól. Az első helyezést Me­lihercsik Jánosné szerezte meg Fekécs István, Kökénye- si Papp Istvánná, Brunda Ka­talin, Csányi Dezső, Kovács László és Pócs István előtt. A legjobbak egyben meg­szerezték a jogot a nagyvál­lalati vetélkedő észak-magyar­országi területi elődöntőjén való szerepléshez. Ezt a kö­zépdöntőt is a salgótarjáni gyárban rendezi a gyári szak- szervezeti bizottság. Petőfi- bánya, Kazincbarcika vegyép- szeres versenyzőit látják ven­dégük október 26-án a salgó­tarjániak. Tej, sajt, vaj Bemutató Rétságon Kövérek vagyunk, vagy legalább is jól tápláltak. Ezt már igazán 'sokszor megálla­pították, de a helyes táplálko­zással mégis sokan nincsenek tisztában. Rétságon erről tar­tott tájékoztató előadást a napokban dr. Jakubecz Jó­zsef járási főorvos a megnyi­tott tej- és tejtermék-bemu­tatón. A megyei egészség- ügyi hónap keretében, kós­tolóval egybekötött termék­szemlét tartott a Börzsöny Vi­déki ÁFÉSZ a tejipar egyre szélesedő választékából, a ma­gyar konyha ízeit adó fűsze­rekből és több ‘ mint egy tu­cat üdítőital-fajtából. A he­lyi Vöröskereszt-szervezet pe­dig a korszerű táplálkozásról megjelent kiadványokat aján­lotta a közönségnek. Ismerjük magunkat! A közművelődési rendezvé­nyek közül a legnagyobb ha­tása rendszerint a fórumjel. legű összejöveteleknek van, amelyek hozzásegítik az em­bereket önmaguk és a közösség megismeréséhez. A bányász kulturális és sporthetek al­kalmából szerdán a kisterenyei építési üzemnél szerveztek fórumot abból a célból, hogy megvitassák a kollektíva ed­dig elért eredményeit és meg­fogalmazzák a jövő feladatait. A fórum résztvevői komolyan érdeklődtek az üzemegység je­lene és jövője iránt, számos olyan kérdést fogalmaztak meg, amelyek szélesebb kör­re tartoznak a munkahelyi ve­zetésnél. A kérdésekre Ferencz Gyula üzemvezető, Tordai György főmérnök, Kovács Miklós párttitkár, Berecz László szb-titkár és Oláh László személyzeti osztályve­zető válaszolt. r Utförőparlament Pásztón (Tudósítónktól) Pásztón szombaton megtar­tották a VII. járási úttörő­parlamentet. A pajtások a reggeli órákban érkeztek a környező községekből Pász- tóra, ahol a járási pártbizott­ság nagytermében gyülekez­tek. Az ünnepélyes megnyi­tót Perényi Anna járási út­törőelnök beszámolója kö­vette. A VI. országos úttö­rőparlament határozatairól adott számot. Ezt követően öt szekcióban megvitatták az út­törőmozgalom egyes terüle­teinek kérdéseit. Délután a szekciótitkárok plenáris ülé­sen tájékoztatták az úttörő­ket a vitákon elhangzottakról, majd ismertették a határozati javaslatokat. A VII. járási úttörőparlament a megyei küldöttek megválasztásával ért véget. Naptár 1979. október 21., vasárnap. Orsolya napja. A Nap kel: 6.10 —, nyug­szik: 16.47 órakor. A Hold kel: 6.11 —, nyugszik: 17.21 órakor. 1979. október 22., hétfő. Előd napja. A Nap kel: 6.12 —, nyug­szik: 16.45 órakor. A Hold kel: 7.15 —, nyugszik: 17.51 órakor.- — DIPLOMÁSOK lesz­nek. A Budapesti Harisnya­gyár nagybátonyi gyárában — mivel kevés a felsőfokú végzettségű — gondot fordí­tanak a diplomások képzésé­re. A könnyűipari főiskolára jelenleg három, a számviteli­re egy dolgozó jár. — TIT AZ ÜZEMBEN. A FŰTÖBER nagybátonyi gyár­egységének TlT-alapszerveze- te az év hátralevő heteiben még 30—40 előadást fog tar­tani. Az összejöveteleken ál­talában a dolgozókat közvet­lenül érintő, érdeklő kérdé­sekről szólnak. Derült, száraz idő Várható időjárás ma estig: át­meneti felhősödéi. Mérsékelt lég­mozgások. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 15—20 fok között. — Rimbaud emlékére. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Köz­pont klubhelyiségében szom­baton Rimbaud, a modern francia líra kiemelkedő kép­viselője születésének 125. év­fordulójára emlékeztek a francia nyelvbarátok körének tagjai egy irodalmi összeál­lítással. Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 42. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvénye 43 fogadónak volt, nyereményük egyenként 167.467 Ft. Három ta­lálatot 4309 fogadó ért el. Nye­reményük egyenként 836 forint, a 2 találatos szelvények száma 155 985 darab, ezekre egyenként 29 forintot fizetnek. — Sikeres véradás Nagy­orosziban. A községi Vöröske­reszt-szervezet aktív tevé­kenysége nyomán a korábbi 80 véradó helyett legutóbb 162 donor jelent meg az ön­kéntes véradáson, a község la­kói és az ipari üzemek kol­lektíváinak tagjai közül. Volán-hírcsokor — A Volán 2. sz. Válla­lat szakszervezeti bizottsága 32 dolgozó részére adott 25 éves szakszervezeti tagságért emléklapot és ajándékot a napokban. — Tíz gyermek névadójára került sor pénteken. Meghitt hangulatú rendezvényen je­gyezték be Nagy Amarilla, Karóczkai Zsuzsanna, Erdei Orsolya, Serfőző Erzsébet, De­ák Elpira, Valenta Linda, Joó Gábor, Ecsegi Bálint, Magyar Tibor és Báli Szabolcs nevét. — 15 ezer forint értékű könyvet vásároltak a műszaki könyvnapok ideje alatt, a ki­állítást követően. E sikeres ak­ció után a politikai könyvek, ifjúsági és gyermekirodalom kiállítását tervezik — szintén vásárral egybekötve. ŐSZ... Köszöntünk színekben oly’ gazdag ősz, pihenni készülő erdő. Október van. Színes bokrok kínálják ter­mésüket az erdőlakóknak. Kinek már visszaidézni a gyorsan eltűnt nyarat, hi­szen a képzeletet megsza­kítva a fáról lehulló levél zöreje. Madarak bóbitájukat borzolva csemegézik a vén tölgy termését. A bokron mogyorót keres egy zászlós- farkú mókus, jóllakni igyekszik a nyugalomra té­rés előtt. Harmatos pókhá. lók ékesítik az alvásra ké­szülő tájat. Már csak imitt.amott látható egy-egy kései virág. Mélyen járó, lomha go. molyfelhők, érett csipke­bogyó korálgyöngyei hir­detik itt az őszt. Nem fu­karkodik színekben, oszto­gatja bőven, amíg majd el nem hal minden levél. Igen így: „A fák lombja csendesen hull, nem küzdéstül, fájdalomtul, itt a végharc ösmeretlen lehet-e meghalni szebben.” R. M. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett ha­lottunk ERDÖSI GYULA honvéd őrnagy temetésén részt vettek, sírjá­ra virágot, koszorút helyez­tek és részvétükkel mély fáj­dalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ család köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk MACZKO BÉLA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÄD Islamabad Egészséges gyermeknek adott életet szombaton egy ki­lencéves pakisztáni kislány. A pakisztáni Sind tartomány­ban élő kislány. Zarina egy éve ment feleségül egy 14 éves diákhoz. Van-e havasi ember"? Csoszogó lábakkal Számtalanszor írtuk már le, sokan mégis nap mint nap megfeledkeznek róla, a közlekedés veszélyes üzem. • Évről évre nagy számban szedi áldozatait, s még szerencsésnek mond­ható, ha egy-egy baleset csak könnyű személyi sé­rülésekkel jár. Az áldoza­tok jelentős hányada az idős korosztályból kerül ki. Ha az okot kutatjuk, miért van így, többféle magyarázat is kínálkozik, ök azok, akik leggyakrab­ban gyalogosan, vagy ke­rékpárral jelennek meg az úton, s míg a járművekben ülőket védi a karosszéria, addig ők a legkisebb ütkö­zés esetén is védtelenek. Ök azok is, akik régi köz­lekedési szokásokat sajá­títottak el, s nem annyira makacsságból, mint inkább megszokásból azokhoz ra­gaszkodnak. ők azok, akik komótoskodnak az ' úton, mondván, ráérnek sés sok­szor feltartják azokat, akik sietnek, ök azok is, akik már nem bízva érzékszer­veikben. határozatlanok, lelépnek a járdáról, majd visszalépnek és közülük kerülnek ki, akik szinte vakon lódulnak a forga­lomba. abba kapaszkodva: „miért vigyázzak én, majd vigyáznak rám, akik köz­lekednek”! Természetesen hazud­nánk, ha azt mondanánk az idősek, ha baj éri őket, csak magukra vethetnek. Bizony, a járművezetők sem mind ártatlan bárá­nyok, Valljuk be, sokan nincsenek tekintettel a munkában megfáradt, idős emberek elhasználódott szervezetére, melytől egy­re inkább idegen a fürge­ség, megkopott reflexeikre, melyek már hellyel-közzel kihagynak, megromlott lá­tásukra, csökkent hallá­sukra. Arra, hogy sokan közülük, csak testben él­nek a mi világunkban, s lélekben nappal is vissza­álmodják magukat fiatal­ságuk idejére, amikor ta­lán a társszekér jelentette a forgalom magvát. Pedig mindannyiunk családjában, környezetében ott vannak ap idősek, aranykezű nagymamák, bölcs taták, ezer történetű szaki bácsik. Ha bármelyi­küket baj érné, pótolhatat­lan veszteségnek éreznénk. S az érzelmeken túl is megérdemli a védelmet az a generáció, melynek te­nyerén nőtt fel mai Vilá­gunk. Sokszorosan elköte­lezettjeik vagyunk, min­dent meg kell hát tennünk biztonságukért. Vigyázva rávezetni őket arra, mit tegyenek testi épségük megóvásáért. így is min­den közlekedőnek számí­tania kell a csoszogó lá­bakra, a bizonytalanul ko­pogó botra. Ezekben a na­pokban többet foglalko­zunk az idős közlekedők­kel. Egy akció azonban csak a magvát jelentheti annak a minden társadal­mi réteget érintő, s mind­egyik számára feladatot tartogató kötelességnek, mely nem egyhetes kam­pány, hanem az év minden napján valóság. A társadalom fejlettségét talán legjobban az jellem­zi, milyen gondot fordít a gyermekekre és az öregek­re. Ne hanyagoljuk el az idős embereket, vigyáz­zunk, nehogy bajuk essen, hiszen szükségünk van rá­juk. ii Miközben Tádzsikisztánban tu­dósok és ifjú kutatók szerény si­kerektől felleikesülten folytatják a titokzatos „havasi ember” nyo­mainak felkutatását, a szovjet tu­dósok körében korántsem egyön­tetű a vélemény, hogy a jeti tényleg létezik. A kételkedők közül Nyikolaj Verescsagin biológus professzor emlékeztetett arra, hogy már számtalan expedíció indult az öt­venes évek eleje óta azokra a kietlen vidékekre, amelyekről fel­tételezték: a havasi ember — a neander-völgyi ember utódaként — a „civilizáció ártalmaitól el­szigetelve” fennmaradt. „A gyak­ran embertelen körülmények kö­zött kutató expedíciók szinte üres kézzel tértek vissza a Himalája, vagy a Mount Everest csúcsairól — mondotta a tudós —, hacsak nem tekintjük eredménynek azt a néhány kétes eredetű fényképet valamiféle rejtélyes élőlény ha­talmas lábnyomairól, vagy a he­lyi lakosok elbeszélései találkozá­saikról”. Ceredről érkezett Csatlakozás a felhíváshoz A Ceredvölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet női Tye- reskova Szocialista Brigádja is csatlakozik az elmúlt napok­ban a Balassagyarmati Fém­ipari Vállalat kommunistái ál­tal meghirdetett felhíváshoz, a kongresszusi és felszabadulá­si munkaverseny keretében szervezett előfizetési akcióhoz. A NEPSZABADSÄG és a NÓGRÁD olvasótáborának bővítéséhez. Kérik a többi me­zőgazdasági szocialista brigá­dot is, hogy tegyenek újabb felajánlásokat. Kősivatag helyett erdő Fásítják a Bakony déli vo­nulatát, a Veszprém—Várpa­lota közötti dolomitfennsík erodált területein. A múlt szá­zadban még ezt a vidéket is összefüggő erdők borították. A gazdag faállományt az akkori tervszerűtlen fakitermelés pusztította ki, s ezzel utat nyitottak a Bako'ny magasabb vidékeiről a Balaton meden­céje felé tartó erős északi sze­leknek és a csapadék okozta eróziónak. A kietlen „kősivatagot” a környezetvédelmi program részeként 10 év alatt újból fá­sítják. A nagyszabású program megvalósításával Veszprém, Várpalota, Pét,. Balatonfűzfő és Peremarton környékén mintegy 1200 hektár csaknem teljesen összefüggő erdőséget hoznak létre; — Kézimunka-kiállítás Somlyón. Három salgótarjáni peremkerületi kézimunka­szakkör tagjai — a baglyas- aljai, a zagyvarónai és a Som­lyói — állítják ki munkáikat a somlyótelepi művelődési otthonban. A kézimunkák a gyermekév jegyében készül­tek, a helyszínen megvásárol­hatók november 20-ig. A be­folyt összeget a nemzetközi gvermekalaphoz küldik majd el. Hat évtized Házasságkötésének 60. évfordu­lóját ünnepelte szombaton a Sza- bolcs-Szatmár megyei Jármi köz­ségben élő Papp János és felesé­ge. A ma 84 éves férfi 1919. ok­tóberében esküdött örök hűséget az egy esztendővel fiatalabb Nagy Erzsébetnek. A köztiszteletben ál­ló idős házaspárt jármi otthoná­ban 6 gyereke, 17 unokája és 23 dédunokája mellett a község tár­sadalmi szervezeteinek képviselői is köszöntötték a ritka jubileum alkalmából. Hajnali mozgáskultúra Egy nap — mint köztudott — huszonnégy órából áll, s bizony nem könnyű gazdálkodni ezzel az 1440 perccel. So­kan pazarul tékozolják, mások igyekeznek minden pillana­tot maximálisan kihasználni. Megvallom, ez utóbbiak mel­lett vagyok. Ezért is fogadtam különösen nagy örömmel, mikor egyik lakótársam hajnali fél ötkor hozzákezdett rendszeres, hét­végi szőnyegporolásához. Sok minden szőj e korai kezdés mellett: ekkor még tisztán hallható a sikerélményt nyújtó porolócsattogás, nem kell veszekedni az állványért, friss a levegő, a kéz- és karmozdulat fejleszti a mozgáskultúrát, s mindezek mellett a tisztaságimádat sem elhanyagolható. Az előnyök ismeretében már igazán mellékes, hogy ez idő tájt a környék lakói békésen szundítanak, némelyek a zajmentes álomvilág birodalmában kalandoznak, mások pe­dig várják az „öntudaton-túli” óraberregést. Hát, igen a tisztaság mindenekfölött... (ta—) 22-9». Kiadóhivatali NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palőcz I. tér I. Telefon: 22-91, 22-95, 22-96, Főszerkesztő: 12-94. 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 15-69 Kiadja a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhi fctlgótarján, Palőcz I tér 4. Telefon: 10-29 Telex: 229 109 irányitószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30. — Ft, negyedévre 90.— egy évre 360.— Ft. Előállítja: a Nőgrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 310L Salgótarján, Palőcz L téri. PL: 96., Fv.: Kelemen Gábor igazgató. Indexszám: 25 0Y2, HU ISSN 0133—1553.

Next

/
Oldalképek
Tartalom