Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)

1979-10-05 / 233. szám

Házi szociális gondozás Magányos öregek Ince pápáról jegyezték fel a krónikák, hogy öregedése kezdetén fiatalemberek véré­nek átömlesztésévél próbálta visszanyerni apadó erejét, el­múlt ifjúságát. Ám neki épp­úgy nem sikerült, mint száza­dunk számtalan divatos sarla­tánjának, aki drága pénzért kotyvasztott „életelixírekkel”, költséges fiatalító eljárások* kai hitegette pénzes páciense­it. Az öregedés elkerülhetet­len folyamat, de nem szük­ségszerűen jár együtt a tétlen­séggel, a megkeseredéssel és az elszigete'ődéssel. Hazánk . összlakosságának mintegy 20 százaléka nyugdí­jas. Demográfusok előrejelzé­se szerint kétezerre nemcsak a nyugdíjasok száma lesz magas, ezen belül a 70—80 évesek aránya is meghalad majd minden eddigit. Az idős emberek gondozá­sa, ellátása elsősorban családi kötelesség, de feladatot ró a társadalomra is. Mikor kezdő­dik tulajdonképpen az öreg­ség? Nincs rá szabály, kor­határ, csupán egy a bizonyos: hála az orvostudomány fejlő­désének, magas színvonalú egészségügyi ellátásunknak, az öregség kezdete hazánkban mindinkább eltolódott a ma­gasabb életkor irányába. A legtöbb embernél csak 65 éves kora után jelentkeznek az öregedést jelző szervezeti el­változások: a reakcióképes­ség csökkenése, a vese, a vér­keringési és légzési szervek teherbírásának csökkenése, a gyakori megbetegedés. — Tudomásul kell azonban vennünk, hogy a családszer­kezet. főként a városokban, gyökeresen megváltozott — mondja dr. K. Gabriella kör­zeti orvos. — Eltűnőben van­nak az olyan nagycsaládosok, ahol napközben is mindig van otthon valaki, aki törődik az öregekkel. A fiatalok széle­sebb körű továbbtanulása, a nők munkába állása azzal a következmérinyel is jár, hogy az idős emberekre naphosszat rá sem nyitják az ajtót. Sa­ját körzetemben is több tucat ilyen öreg él, akire pontosan ráillik a Szociális Intézetek Központjának megállapítása: „A mai körülmények között az öregek többségét nem a nincstelenség, nem az éhen- halás, hanem az elszigetelő­désből származó testi és lelki veszély fenyegeti”. Ez az el­szigetelődés pedig egyformán ártalmas az öregekre Nógrád" ban, vagy a nagyvárosi kő­rengetegben ! — Mi a megoldás? — A komplex öreggondozás, a szociális ellátásnak mindig azt a formáját alkalmazva, amely a legszükségesebb, a leghatásosabb: a napközi ott­hontól a házi szociális gondo­záson át a szociális otthonba való beutalásig. * Több mint tíz éve már, hogy a Magyar Vöröskereszt szép mozgalmat hívott életre: a házi szociális gondozást. A mozgalom Veszprém megyé­ből indult el, majd megyénk­ben is megjelentek az első szociális gondozók, hogy me­leg ebédet, s gyógyszert, friss újságokat és néhány jó szót vigyenek a magányos öregek­nek. Csabai Lászlóné, akit a Vöröskereszt országos vezető­sége nemrég emlékéremmel tüntetett ki, elmondta: — Súlyos betegségből fel­épülve az orvos tanácsára na­pi négyórás elfoglaltságot ke­restem magamnak. Így lettem szociális gondozó. Néhány éve már 8 órát dolgozom naponta, de ha megdupláznám, talán az sem lenne elég, annyi a magányos, önálló életvitelre képtelenné vált idős ember. — A skála roppant széles; van olyan gondozottam, aki a feje alá rejtett vászonzacskó­ból szedi elő az újságpénzt, s elszámoltat az 1 forintból visszajáró fillérekkel, mert nem hiszi, hogy felemelték az Esti Hírlap árát. Ez az asz- szony négy gyermeket nevelt fel özvegyen. Mind a négyet egyetemen taníttatta, s vala­mennyi disszidált. Egvik sem törődik az anyjával! Van olyan is, aki a házbeliektől kapott befőttet megfelezi, s meg nem enné nélkülem! Van, aki inkább éhezik, de mindennap friss marhahúst hozat a sziámi macskájának, s van, akinek én olvasom fel a Kanadában élő egyetlen fiától jött leveleit, mert már nagyítóval sem lát. Különbö­zőek ezek az emberek, de egy valami közös bennük: az éhség a jó szóra, a szeretetre. A Vöröskereszt, a házi szo­ciális gondozómozgalom bá­bája ma is sokat tesz az ügyért. Jelenleg 9200 vörös­keresztes aktivista gondoz — szinte csak jelképes tisztelet­díjért — 250 ezer rászorultat az országban. Néhány eszten­deje az Egészségügyi Minisz­térium hivatalos jogintéz­ménnyé tette a házi szociális gondozást, majd részletesen meghatározta a gondozók idő­adatait. Sajnos, a főállású, hi­vatásos gondozók száma ke­vés, pedig ez nem egészség- ügyi képesítéshez kötött mun­ka. — Nem is kell hozzá más, mindössze” sok-sok türelem, emberszeretet, tapintat és se­gítőkészség — mondja dr. Sz. Klára körzeti főorvos. — J Ezekre az erényekre már I csak azért is szükség van, mert az idős ember ritkán tartja rnagát igazán öregnek. Nehezen törődik bele, hogy életkora megváltozott életvi­telt igényel. Nem akarja tu­domásul venni, hogy az ilyen­olyan betegség — életkorának következménye. Nem szereti, ha lekezelik, de azt sem, ha gügyögnek neki. Felgyűlt ta­pasztalatait, életbölcsességét szívesen osztaná meg mások­kal, ha volna kivel. Az öre­gek érzékenyek, amin azelőtt nevettek, ma azt is a szívükre veszik. A legtöbben titkolják öregkori fogyatékosságaikat — a korral erősödött nagyothal- lást, rossz látást stb. —, pe­dig gyógyászati segédeszkö­zökkel ezeket korrigálni le­hetne. , Nehéz, de szép munka az idősek házi szociális gon­dozása. Különösen, ha abból indüf ki: az idős ember is a társadalom tagja, velünk egyenrangú, csak éppen több kíméletet, gondoskodást igé­nyel, ny. é. Tíz esztendeje dolgozik a Váci Kötöttárugyár kazár! gyár­egységében Gecse Erzsébet, akit napi 125 százalékos telje­sítményével a legjobb dolgozók között tartanak számon. Je­lenleg a francia Albin cégnek tréningruhákat varr munka­társaival. A képen Vincze Tiborné szalagvezctő ellenőrzi az ügyes kezű varrónő által készített exportterméket. (bábel-felv.) A IL hétéves terv teljesítése TORTÚRA A nyári betakarítást köve­tő lélegzetvételnyi szünetben mezőgazdasági szakemberek indultak útnak a megyéből, hogy bolgár—török társas- utazáson pihenjék ki fára­dalmaikat. Meg is érkeztek szerencsésen a tenger partjá­ra. A részletekről Cseh Adolf, a TESZÖV titkára mesélt a minap cseppet sem derűsen. Mert emlék aztán bőven akadt. Csak éppen kellemet­len. A II. hétéves terv (1978— 1984) előirányzatainak a tel­jesítése máris jelentős ered­ményeket mutat a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ságban. 1978-ban az össz- ipari termelés értéke 17 szá­zalékkal haladta meg az előző évit. Az évi növekedési ütem magasabb a középtávú terv­ben előirányzottnál. A vil­lanyáram előállítása 10, az acéltermelés 27, a műtrágya- gyártás* 23, a cementtermelés 32 százalékkal növekedett az előző évhez képest. A fejlő­dés töretlen: 1978 nagyszerű termelési sikerei után 1979. első negyedévének összipari termelési tervét 23 százalék­kal teljesítették túl. Mindez jó biztosítékot nyújt a II. hétéves terv to­vábbi teljesítéséhez. Ebben a tervidőszakban az ipari össz­termelést 2,2-szeresére akar­ják növelni, mégpedig a ter­melőeszközök előállítását 2,2- szeresére, a fogyasztási cik­kekét pedig 2,1-szeresére. Az ipari termelés éves növeke­dési ütemét a terv 12)1 szá­zalékban szabja meg. Ha ezt teljesítik, akkor az országban évente 56—60 mil­liárd kilowattóra villamos ára­mot, 70—80 millió tonna sze­net, 7,4—8 millió tonna acélt, egymillió tonna különböző fé­met, 5 millió gépet, 12—13 millió tonna cementet gyár­tanak majd. A programban szereplő szakmai látogatás elmaradt. A nógrádi mezőgazdászok a bol­gár bogyósgyümölcs-termesz- tés módszereire voltak kíván­csiak, de legfeljebb a repülő­gépről láthattak volna ültet­vényeket. „Legalább Isztam­bulban megvigasztalódunk!” — tréfálkozott egyikük. A vi- gasztalódás is elmaradt. A hajójegyet nem biztosították számukra. A különautóbusz- ügylet sem jött létre. Lótással- futással teltek a napok. így lett a túrából tortúra. A helyiek megsúgták: min­den rendben lett volna, ha az utazást előkészítők idejé­ben szólnak, vagy a helyszí. nen intézkednek. Ki volt a Kinek az asztala ? A tanácson az ügyfelek előtt váratlanul becsukták az ajtót. A kint várakozók tanács­talanul néztek egymásra: vajon mi történ­hetett? Senki nem mozdult a helyéről. Vá­rakoztak türelmesen. Az iroda ajtaján vál­tozatlanul ott hirdette a tábla: félfogadási idő 8—2-ig. Majd fél óra telt el, mire újra kinyílt az aj. tó. „Sajnos, a kolléga nem érzi jól magát” — közölte a várakozókkal egy fiatalember. „Ma már nincs félfogadás, jöjjenek holnap!” A várakozók közül a legbátrabb megjegyez­te: „Kérem, én szabadságot vettem ki a mai napra, hogy az ügyemet végre elintézhessem. Holnap nem jöhetek újra. Talán ön is se­gíthetne. ..” „Az Ön ügye kérem nem az én asztalom.” Más. Külkereskedelmi vállalat. Az export­bonyolító osztály egyik előadója szabadság­ra ment. Hiába érdeklődött két héten át a vállalattal kapcsolatban álló gyár kereske­delmi főosztályvezetője: megköttetett-e a szerződés a külföldi partnerrel vagy sem, vá­laszul minden alkalommal csak annyit ka­pott: az illetékes előadó szabadságon van, a szóban forgó szerződés lebonyolítása az ő fel­adata, nem intézkedhet helyette érdemben más. Hiába hivatkozott a gyár megbízottja a termelés akadályoztatására, sőt végül a népgazdaság érdekére is, a válasz nem válto­zott: várjanak türelemmel, amíg szabadsá­gáról visszaérkezik az, akinek ez az asztali... Megint más. Az üzem egyik legjobbnak tartott esztergályosa egymás után rontotta el a gépbe fogott munkadarabokat. A szom­szédos gépek mellett dolgozók értetlenül bámultak rá. Időnként egymásra néztek, meg­vonták a vállukat, azzal ki-ki végezte a ma­ga dolgát. A műszak végén a művezető rá­förmedt az esztergályosra: megőrült, szaki! Máskor két hónap alatt nem csinál annyi se- lejtet, mint ma, egyetlen nap alatt!” Az esz­tergályos szégyenében úgy hebegett, mint a csínyen ért gyerek: „a feleségemet az éjszaka kórházba vitték, s még hajnalban is eszmélet­len volt...” Szónoki a kérdés, mégis felteszem: az em­berség, a figyelmesség, a bajba jutott ember kisegítése vajon kinek az asztala? Kinek az asztala, amikor egy kis közösség tudja, hogy a munkatársuk felesége haldoklik, már ni.:."5 segítség és a kolléga mégis ott ül nap mit nap az íróasztala mellett, vezet, irányít,^ to- rődik másokkal, csak éppen vele nem töro-cí senki? Kinek az asztala, amikor hajnalban kisírt szemmel áll a gépe mellé a műnkés- asszony, s egy vigasztaló szó helyett cinikus összekacsintást kap a háta mögött: az éjszaka megint részegen ment haza a férje. Es az kinek az asztala, amikor reggelenként hat­nyolc gép nem indul a gyárban, mert keze­lőjük megbetegedett, pedig a gépek munká­jára, a rajtuk készült termékekre nemcsak a gyárnak lenne szüksége, a kooperáló vál­lalatnak is; miért nem osztanak be mást az álló gépek mellé? Kinek az asztala, hogy odaszóljon a teli áruházban a pultot támaszt­va fecsegő eladóknak: nem ezért kapják a fi­zetésüket! Kinek az asztala. Fogas kérdés. Papíron minden elmondott példának van felelőse. A mindennapi élet gyakorlata azonban nem ezt igazolja. Emberségből, felelősségérzetből, kö­telességtudásból a hétköznapokon gyakran kapunk elégtelen osztályzatot. Közömbösek vagyunk. Nem érdekel a más munkája, a más élete. Már ami a gondokat illeti. Az örö­mökre még csak-csak odafigyelünk. Példa rá a névnapok, születésnapok, s más hasonló alkalmak hivatali-üzemi kollektív ünneplése. Sorolhatnám hosszan a példákat. Kinek az asztala, amikor az utcán, az üzemi fürdőben, vagy a hivatalban feleslegesen világítanak a lámpák? És hányszor igazoljuk szívfájdalom nélkül az el nem végzett munkát, csak azért, mert baráti kapcsolat, vagy éppen a viszon­zás reménye vezeti toliunkat. Mitől lettünk ennyire közömbösek? Miért szemléljük kívülállóként mindazt, ami nem a mi asztalunk? Lehet, hogy lassan már semmi sem az? Csak a magunk asztalát markolásszuk górcső-' sen, amíg tudjuk? P. p. Zabari népfrontosok „Tükörfényes a használattól...” Zabaron Hazafias Népfront­bizottságunk elhatározta, hogy a nemzetközi gyermek­évre tekintettel, játszóteret létesítünk községünkben. Sok a kisebb-nagyobb gyerek és nem volt olyan hely, ahol kedvük szerint futkározhat- nának, hintázhatnának, ügyeskednének. A szándékot tett követte. Megkerestük a Salgótarjáni Kohászati Üzemeket, legye­nek segítségünkre oly módon, hogy a gyárban fellelhető se- lejtanyagokból gyerekjátszó­térre való játékokat készítse­nek, az arra vállalkozó, szo­cialista brigádok. Nagy Ist­ván, a Hazafias Népfront el­nöke, aki a kohászati üze­mek karbantartórészlege ácscsoportjának vezetője, so­kat segített. így társadalmi munkában a szocialista bri­gádok tagjai megcsinálták gyermekeinknek az említett játékokat. Nagy örömünkre, szeptem­berben haza is szállítottuk a két darab háromülőkés len­gőhintát, a billenőhintát, a forgót és a gyerekek kedven­cét. a csúszdát. Mindezeket a futballpálya végén rakták le, ahol a játszótér kialakítását terveztük. A gyerekek természetesen ott sündörögtek a játékok kö­rül és még aznap „műszaki próbának” vetették alá azo­kat. Hogy a tetszésüket meg­nyerte, legjobban bizonyítja: a csúszda lemeze szinte állan­dóan tükörfényes a haszná­lattól. Még szeptemberben társa­dalmi munkát szerveztünk a hinták betonba „ ágyazására. Őszintén meg kell monda­nunk, sajnos, a vártnál keve­sebb szülő jött el és vette ki részét a társadalmi munká­ból. Pedig valamennyiünk­nek, a közösségnek épül, s reméljük, hogy legközelebb többen lesznek. Az a tervünk, hogy a ját­szóteret alkalmassá tesszük a gyermekgondozási szabadsá­gon levő kismamák részére is, hogy ott kellemesen tölt­sék el azt az időt, amíg a gye­rekek játszanak. Hogy a kör­nyezet valóban szép legyen, fákat ültetünk, tavasszal pe­dig virágokat. Padok is ke­rülnek, hogy az anyák be­szélgetni tudjanak egymással. A szükséges pénzt a közsé­gi közös tanács biztosította. Kovács Anna, a tanács gaz­dálkodási előadója okosan ta­karékoskodva „gazdálkodta ki” a forintokat, hogy legyen fuvarra és a betonozáshoz szükséges anyagokra. Ennyit szerettem volna kö­zölni a zabari játszótérről, amely közös erőfeszítéssel va­lósult meg és reméljük ta­vasszal még szebb lesz. Ludvig Vilmos népfronttitkár Fiilbevolós unokák Az utóbbi években egyre gyártó nemrég olyan fülbe- több nő tér vissza nagyanyá- valót szabadalmaztatott, amely ink divatjához: kifúratja fü- tetszés szerinti gyakorisággal lét és fülbevalót akaszt bele. fénylő szikrákat bocsát ki ma- Az ékszerészek egyre újabb gából, a szervezet termelte fülbevaló-kollekciókat mutat- rnelegből merítve ehhez az nak be. Egy amerikai ékszer- energiát. £áeppec$kék SZEMÉLYI szervező? A Cooptourist, a szövetkezeti utazási iroda. Aligha hihető, hogy ezek után a nógrádi termelőszövet­kezetekben a Cooptourist szer­vezőit tárt karokkal fogadnák! ÉRTEKEZLET Csipogja reggel a rádió, hogy összeül az országgyűlés, megtárgyalja az ország egész­ségügyének helyzetét, a mi­niszter mond expozét. A kisgyerek pedig azt csi­pogja: itt fáj, ott fáj, szédül, a lázmérő negyven fokot mu­tat. Irány a körzeti gyermek- orvos. Azután a szülő visszafor­dul a . rendelő küszöbéről. Az egymás mellett levő mind­két körzeti rendelő várójának ajtaján felirat fityeg: „A mai rendelés értekezlet miatt el­marad”. Reggel nyolc óra. A Parlamentben tizenegykor kezdődik az ülésszak. Kiván­csi rá: vajon kirakták-e He­gyeshalomnál, Kelebiánál, Röszkénél, hogy értekezlet mi­att zárva? Megint lelkesedik az ország. Nem lehet csak egyszerűen sétálni az utcán, koccintgatni eszpresszók asztalánál, nyo­mogatni automata gépek ve­zérlőgombjait, puhítani a fé­meket. A sárga lap helyett személyi szám kerül a szemé­lyi igazolványba. A kiskorúak még nem ren­delkeznek e fontos dokument- tel, nekik személyi lapot ál­lítanak ki. Ehhez kell a szü­lők igazolványa. El is ké­szült a lurkók lapja. Ott áll rajta, hogy született Drezdában, igaz, a salgótar­jáni kórházban gőgicsélt fel, miskolci ideiglenes lakással is rendelkeznek, ahonnan apu, anyu rég kijelentkezett. Ott a személyi lap elkészül­tének dátuma: 1979. 07. 15. Pedig szeptember végén ké­szült. A többi stimmel! A DlJ Tárcsázzuk a számot. Elő­ször, másodszor, száztizen- nyolcadszor... Nem jelez fog­laltat. De nem is ad búgó han­got — hallgat. Otthonról? Annyi vonal sincs, amennyi egy fél beszélgetéshez ele­gendő lenne. A megyeszékhe­lyen városrészek panasza. A posta türelmet kér. Ké­szül az új központ. Addig a helyzet nem változik gyöke­resen, amíg át nem adják. Be­ismeri, a'készülékek egy része használhatatlan. Türelem! Az előfizető pedig arra gon­dol: ha használhatatlan, mi. ért kérik tőle az előfizetési dí­jat? S eszébe jut: épült Salgó­tarjánban vásárcsarnok, de addig a piacon vásárolhatott, épült út, de a városban addig is közlekedtek, épültek la­kások, de addig is laktak va­lahol... S levelet kap: „Értesítjük, hogy telefonkészüléke hasz­nálhatatlansága miatt nem tartunk igényt a szolgáltatás­ért járó díjra”. S álmaiból felébred... M. Szabó Gyula NÓGRÁD — 1979. október 5., péntek 5 \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom