Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)
1979-10-25 / 250. szám
Aki a Borfia vizét issza... Ez a szerpentin Velőmtől Ke sztlielyig kanyarog ötven esztendővel ezelőtt fedezték fel Velemet a turisták —- meséli Regoly Ferenc pedagógus. —1 A szubalpesi klíma, a csodálatos környezet, a természet szépségei már akkor vonzották a turistákat. A tanítói szolgálati lakásban beszélgetünk Regöly Ferenccel, 35 esztendeje tanít ebben a kis községben, amely alig 5 kilométerre fekszik Kőszegtől és lakóinak száma most sem éri el a négyszázat. A természet szinte minden szépségét összegyűjtötte ezen a környéken. Az erdők tövében, a hegyek lábánál alakult ki az üdülőnegyed, ma már a villák százain kívül szinte minden házban kapható vendégszoba, ahol a turista kényelmesen, jól érezheti magát, hiszen teljes összkomfort várja. Tágas helyiségek, fürdőszoba, hideg-meleg vízszolgáltatás mindenütt. Mozgalmas élet van nyáron a KISZ ifjúsági táborban. Most épül a fiatal művészek alkotóháza, társadalmi munkával. Mellette van a művelődési otthon, amely a háború vége felé Szálasi Ferenc rezidenciája volt. A „nemzetvezetö" — még a nagy világégés utolsó hónapjaiban is téboKomolyzenei hangverseny Bujákon Igaz az, hogy az ember csak személyes élmény alapján vesz tudomást olyan dolgokról is, amelyek objektíve léteznek. Így lepődtem meg kellemesen a múlt hét péntekjén, amikor a nagybátonyi kamarazenekar tagjaként hangversenyen játszottam a bujáki művelődési házban. A hangverseny a „Bujáki ősz” címen hirdetett kultu. ralis rendezvénysorozat között szerepelt. Egy napon egy plakátkiállítással, nem sokkal a szüreti ünnep után, pár nappal Czinke Ferenc vándor- kiállításának megnyitója és egy író-olvasó találkozó előtt. Közben a kultúrház napról napra szépül. A műanyag padló borítása és a külső kőporozás semmit sem változtat a pezsgő ritmuson. Ahol kell, ott mindig rend van. Valóban a kultúra háza, falain hetente cserélődnek a kiállítási anyagok. Opolcsik Fe- rencné igazgatónő ugyanis mindig készül valamire. Olyan természetességgel szervezi a műsorokat, igazítja az igényekhez, hogy közben talán észre sem veszi a nótaest rajongója, hogy önként gyönyörködik a XX. század festészetében. Ez a légkör fogadta a ka. marazenekart is. A műsor szerencsésén igazolta az ötletet. Bartók Béla és Farkas Ferenc népdalfeldolgozásai, Weiner, a magyar emberhez oly közelálló dallalmai győztek. A közepes létszámú, de nagyon hálás és fegyelmezett közönség igazán kellemessé tette az estét, pedig a zenekar tanítás után, nehéz közlekedési viszonyok mellett kezdett, teljes létszámmal fel 8-kor. Hiszen nekünk Is jólesik, hogy végre kimozdul, hatunk Nagybátonyból, hogy ott is meghallgatnak minket, ahol még „'nem járt” komoly zene, s érdekes módon eddigi szerepléseink közül ez volt az egyik legbensőségesebb hangulatú. Becze Lajosné zeneiskolai tanár lyultan hitt a „végső győzelemben”. A közeli villában lakott Szálasi menyasszonya is. A koronaékszereket egy terebélyes gesztenyefa tövében ásták el. A gödör még megvan. Kellemes kirándulóhely az 508 méter magas Vld-hegy, amely az Időszámítás előtti I. évezredben a Dunántúlon élő pannonok teraszos, fellegvá- ras településének központja volt. A hegy tetején, van a Vid-kápolna. Körülötte most is folynak az ásatások. Szinte naponta fedeznek fel újabb értékeket, amelyek a régmúlt időkről mesélnek, több ezer éves cserépdarabokat, szerszámokat, állati csontokat. Már a rézkorban is virágzó kultúra volt itt. Velem és a mellette fekvő Cák község határában rengeteg gesztenyés található. A közeli erdő tövében sajátos boronafalú gesztenyéspincéket láthattunk az egyik IBUSZ által szervezett kiránduláson. A műemlék pincék gondnoka nagy büszkeséggel mutatta meg az építészeti ritkaságokat a kíváncsi turistáknak. Ha már a cáki pincéket megnéztük, elgyalogoltunk a közelben levő Wisinger-majo- rig és megcsodáltuk a természetvédelmi hivatal által védett több száz éves cédrust. Velemnek a gyógyhatású klímáján, a csodálatos környezetén, csörgedező forrásain, tiszta vizű patakjain kívül még két nagy kincse van: a szelídgesztenye és a sok csapadéknak köszönhetően az ehető gombák sokasága. A szelídgesztenyét a mezőgazdasági nagyüzemek gondosan szaporítják. A gesztenyeszüret ezen a vidéken olyan esemény, mint másutt a szőlő- és gyümölcsszüret. Ilyenkor a község apraja- nagyja részt vesz a termés gyűjtésében. 1 Azt mondják Velemben, hogy aki a Borha-forrás vizét megkóstolta, vágyik annak szíve vissza. A favágók munka közben gyakran itt pihentek meg. Ebédkor fel-fel sóhajtottak: — Bor, ha folyna, de jó volna! — Innen a forrás neve, kiragadva az előbbi mondatból a legfőbb óhajt. Az ősz Is csodálatos a Kőszeg-hegyalján, az Irottkő lábánál. Az erdők ezer színben pompáznak és kipattannak tüskés páncéljukból a tükörfényes gesztenyék. Kereskedő Sándor Irta: HERNÁDI GYULA és JANCSÖ MIKLÓS Színes magyar film Rendezte: JANCSÓ MIKLÓS Fényképezte: KENDE JÁNOS Főszereplők: Cserhalmi György, Tarján Györgyi, Balázsovits Lajos, Kovács István. Solti Bertalan, Horváth László, Madaras József és Koncz Gábor. „Háromrészes filmet készítünk, a három film címét Bartók három művéből kölcsönöztük: Magyar rapszódia; Allegro barbaro; Concerto. Egy elképzelt élctutat mutatunk be: egy lehetséges magyar, vagy középkelet-európai élctutat. A főszereplő szélsőséges soviniszta, dzsentri családból származik, s parasztgyilkosságba keveredik, de végigjárja életútján a huszadik század első felének poklait, így jut el egészen az aktív németcllcnességig, a munkásmozgalommal való kapcsolatig.” „A középső rész, az Allegro barbaro tulajdonképpen a Még kér a nép továbbgondolása. Amíg korábbi filmem egy reális parasztmozgalom transzpozíciója volt, úgy, az Allegro barbaro egy ember elképzelése. Egy másodperc kivetülésc úgy, ahogyan egy népbarát félintellektucl egy nem létező mozgalmat látni szeretne. Ez tehát teljes egészében vízió. Az első, a Magyar rapszódia a realitásokból indul ki, természetesen felfokozott transzponállsággal. Az idén elkészülő Concerto feltehetően visszatérve, ez utóbbi szerkezethez hasonlít jobban.” (Részletek -a rendező nyilatkozataiból. MEGYEI BEMUTATÓK: Dialóg Stúdió Füzetei VI. 1979. szeptember) október 2S—26. BALASSAGYARMAT, MADÄCH FILMSZÍNHÁZ október 28. NAGYBÄTONY, PETŐFI FILMSZÍNHÁZ október 29—31. SALGÓTARJÁN, NOVEMBER 7. FILMSZÍNHÁZ Jancsó és Hernádi látomása Jancsó Miklós filmrendező és Hernádi Gyula író második évtizede dolgozik együtt,. nevükhöz számos magyar filmsiker fűződik, többek között az így jöttem, a Szegénylegények, a Csillagosok, katonák. Újabb közös munkájuk egy tervezett fllmtri- lógiaként született: a Magyar rapszódia és az Allegro Barbaro címet viseli. Főszerepét egy testvérpár alkotja, akik számos vonatkozásban hasonlítanak a Baj- csy-Zsilinszky testvérekhez. Az alkotók egy gőzösség és egy belőle kiemelkedő ember alakján, életsorián keresztül példázzák a két • világháború közötti magyar sorsot, a válaszutalcat, a társadalmi fejlődés kínálta lehetőségeket. A főszerepeket Cserhalmi György, Balázsovits Lajos, Udo Kiér, Koncz Gábor, Sáfár Anikó, Tarján Györgyi alakítja. Operatőr: Kende János. A Magyar rapszódiát már bemutatták több megyei filmszínházban, így például a balassagyarmati Madách és a salgótarjáni November 7. Filmszínházban. Az Allegro barbarót ma és holnap játsszák Balassagyarmaton, ezt követően pedig bárom napig az említett salgótarjáni moziban. Képünkön: Cserhalmi György és Balázsovits Lajos a Magyar rapszódiában. i a Szalontai Mihály: I Az utolsó nap 8. 4 NÓGRÁD — 1979. október 25., csütörtök Előbb azönban a kórházba ment. Elég nagy területen feküdt a megyei kórház, a domb oldalán. Elöl meg a k. und k. időkből Ittmaradt háromszárnyú, sárga-vakolt ..középület”, körülötte elszórva a Hortny-korszak. ban épült piros téglás kétemeletes pavilonok, s egész hátul már szinte a dombtetőn, több üveges, nagy ablakos, liftes, négy-öt emeletes modern épület, a mi korunk terméke. „Tiszta történelem — gondolta az öreg — az egészségügy XX. századi története. Fotósorozat. Előbb a k. und k. épület, aztán a piros téglások, majd az újak”. Mindjárt el is biggyesztette az ajkát. „Szabvány. Ké- ne hozzá még valami excentrikus”. . A portán hiába kérdezősködött, megnéztek minden nagy könyvet, de sehol semmit nem találtak. Pedig erősen állították, hogy minden mentőautó-bejövetelt pontosan felírnak. S, mert, hogy az öreg erősködött, megmondták. hogy akkor a traumatológiának melyik részlege az ügyeletes, mert, hogy ők minden mentőautót odaküldtek azhap, ott majd bővebb felvilágosítással szolgál, nak. S most az öreg ballagott a kert hársfái, platánjai, vadgesztenyefái alatt a négyes pavilon felé. Elég nehezen találta meg, akit keresett —, a portán mondott személyt —, de meglelte. Az azonban nem tudott semmit. Csodálkozott az öreg erősen, s csak mondta a magáét: ..Hogyan lehet, hát valakinek csak tudni kell róla? Ekkor és ekkor itt és itt történt a baleset. A megyei mentőszolgálat vette fel. Idehozták. Vagy itt halt meg. vagy a mentőautóban”. — Kérem, ha a mentőautóban halt meg, s a mentőorvos bizonyosnak tekintette az ekitust, ami valószínű, lehetetlen, hogy másképpen legyen akkor biztos, hogy nem hozták be. Akkor minek? Akkor mindjárt vitték a fagyasztóba. — Nem — mondta az öreg konokul. — Nem, a mentőautóban még élt. A rendőrségen határozottan ezt mondták. Most jöyök onnan. — Hozzátartozója? — Igen — felelte ingerültén az öreg. — Hivatalos megbízottja .vagyok a hivatalának. Több h-betűs szó hirtelen nem jutott eszébe. — Nézzünk utána kérem —, mondta a másik egykedvűen. Csöngetett, egy fityulás leányzó lépett be kis Idő tájt. Szép keményített fehér kötényruha. világoskék blúz, tán ez volt a belső.tartalmi is. Az orvos előadta a tényállást, a kisiány mondta, hogy ő ugyan itt volt egész nap. de nem tud semmit, hívják Cilikét, a főnővért. Hívták. Jött. Újra cl lett mondva a baleset, mentők, az óra, a körülbelüli helyzet. Ciliké gondolkozott, majd egyszercsak ta- nitúnénisen felnyújtotta az ujját,’s a fehér fityulás fehér kötényhez fordult, s annak mondta: — Na, látod, ez az. Tudtam, hogy ebből még baj lesz. Egy kórházban semmiféle pontatlanságnak nincs helye! Én nem Is tűröm! Mindig vitatkoztok velem, de lám ezért. — Mi, hogy? — kapkodta a fejét az öreg. — Semmi, kérem. Az úgy volt, a doktor úr nem emlékezhet rá, mert operált, hogy egyszerre három mentő futott össze. Ez volt az utolsó, de egymás sarkában voltak. Maceráit 'a mentőorvos, hogy súlyos, hogy belső sérülés, hogy legalább azonnal meg kéne nézni, mondtam, vigyék be a vizsgálóba. Letették a folyosóra, aztán kis idő múlva kinézek, látom, ott van a mentőknek még a hordagya, de se beteg, se mentős. Aztán mentem a vizsgálóba, szóltam a Kiss doktornőnek, ő volt egyedül szabad, de a vizsgálóban nem volt senki. Nem is értettem, mentem vissza, hordágy nincs. Nézek ki az ablakon, látom, akkor fordul ki a kert végén a főépület mellé a kapu irányában a mentőautó, ök hát elmentek, mint aki jól végezte dolgát. De hol a beteg? — De hol? — kérdezte bután az öreg. Az egykedvű orvos szólalt meg: — Lehet, hogy nem is volt olyan beteg? Ilyenkor egyegy balesetnél a kosz. a horzsolás, a kis seb, pláne, ha nagyon vérzik, nagyobb riadalmat tud okozni, mint amekkora a baj. — De hát, ez felelőtlenség! — hápogott az öreg. — Az — bólogatott az orvos —, hogy elment, az! Lehettek súlyos .belső sérülései, agyrázkódás, satöbbi, összeeshetett volna bárhol az utcán. Nagyon nagy felelőtlenség az ilyesmi, csak nagyon primitív, vagy nagyon anarchikus természetű emberek, alkoholisták csinálnak ilyet. — Megáll az ész! — szörnyülködött az öreg. — Elengedték!? Azt mondja, elment? El tudott menni?! (Folytatjuk)
