Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)

1979-10-21 / 247. szám

Együtt könnyebb Nagybátonyi Petőfi Művelődési Ház, Nagybátony. A Tugár alatt, patak partján, ott, ahonnan felfelé kapaszkodik az út az iskola, a népbolt. a sodrony- pályái szögállomás felé. Har­minc éve építették, szíves, lendületes, hatalmas társadal­mi összefogással. Az építés­ben számosán jeleskedtek, s tüntették ki magukat szorgal­mukkal. Erről egy könyvben is olvashatunk: abban a ju­bileumi vörös borítású kiad­ványban, mely a magyar sza­badságharc és forradalom századik évfordulójára jelent meg hazánkban. Nagybátony akkori új és minden igényt kielégítő köz- művelődési intézménye talán ezért is kapta nevét Petőfi­ről. Szép múltja, tengernyi sikere van a háznak. Színját­szó körét például, melyet Dobrovszky Vilmos fényké­pész vezetett, évtizedekig me- gyeszerte a legjobbak között emlegették. Az utóbbi esztendőkben azonban több elmarasztalást lehetett hallani a házról. Né- hányan már nemegyszer elte­mették. A bányavárosi szak- szervezeti intézményhez ké­pest a Petőfi valóban sokkal szegényesebb, szerényebb anyagi és személyi feltételek között dolgozik. Kevésbé vonzóak kopott falai, elnyűtt bútorzata. Igaz az is; mosta­nában gyakoriak voltak a ház vezetésében a személyi cserék. De mindezekért a ház va­jon temethető-e? IGYEKVŐ IFJÚSÁG Egy esztendeje új, főiskola előtt álló vezetője van a mű­velődési háznak. Történtek-e és milyen változások azóta? Kérdésünkre a választ Sze­rencsi Andrásné, a Nagybá­tonyi nagyközségi Tanács közművelődési felügyelője fo­galmazza meg: — Az eltelt egy esztendőt mindenképpen eredményesnek tartom, mivel ezen idő alatt nemcsak a környezeti kultúrát sikerült fejleszteni, hanem tartalmi szempontból is fejlődés ta­pasztalható. A kiscsoportok tovább erősödtek, s bizonyos átmeneti nehézségek után ki- teljesedett a népművelő tár­beszélgetések egy sadalmi kapcsolatrendszere, tudatosabbá és szervezetteb­bé vált a közművelődési te­vékenység. — Természetesen számos nehézséggel kell még szembe­néznünk — mondja Vidó Ág­nes, a művelődési ház igazga­tója. — Az emberek a koráb­bi időben meglehetősen el­szoktak az intézménytől, s most rendkívüli erőfeszíté­sekbe kerül visszaédesgetni őket. A klubszobát —, mivel egyetlen, minden kiscsopor­tunk használja — a KISZ-es fiatalokkal tettük rendbe, sokkal otthonosabb, vonzóbb, mint volt. A nagytermünk azonban elég füstös, ülőalkal­matosságai túlságosan elhasz­náltak. Mindezek együtt eredményezhették, hogy ma- gyamótaest-kísérletem ku­darccal végződött, s kétszáz néző helyett nyolcvan jött eL Ráfizettem. Ezt pedig a jelen­legi költségvetés mellett nem engedhetem meg magamnak. A kultúrház-igazgató egyéb­ként az iskolával és a fiata­lokkal tartja a legszorosabb kapcsolatot. A KISZ-esekre, az ifjúsági klub tagjaira nem­csak társadalmi munka ese­tén számíthat, hanem a ren­dezvények megtervezésében, propagálásában és lebonyolí­tásában is. A fiatalok többsé­ge igyekvő, tisztességes em­ber. Az idősebbek között főkép­pen a lányokra, asszonyokra lehet számítani. A helyi palóc dalokat és hagyományokat feldolgozó Röpülj páva-kör tagjai például egy kivételé­vel közülük verbuválódtak. Szeretnek mókázni, táncolni, énekelni a nagybátonyi me­nyecskék, akik csak azt saj­nálják. hogy a férfiak nem tartanak velük. S nem árta­na, ha a középkorúak is rá­állnának a hívó, csalogató szóra. Általa Nagybátony hí­re fényesedne. TÖREKVŐ ASSZONYOK Van, aki azt állítja: a Pető­fi Művelődési Házban csak a mozi létezik. Csattanós vá­laszt adnak erre az ifjúsági klub tagjai, akik' a szabad programok mellett érdekes szervezett programokon ve­hetnek részt. Vagy a „röpülj kultúrházról pávások”, akik az alkotmány nap alkalmából a járási ün­nepségre is meghíváiist kaptak. Hatásosan dolgozik az álta­lános iskolával közösen fenn­tartott pajtásklub. Egyedül a fotószakkör gyengélkedik, mely jelenleg átszervezés alatt áll. — Mi szerepel a tervek között? — Művelődő -soportjaink a lakosság igényei alapján mű­ködnek. Ez hívatja életre a nyugdíjasklubot is, előrelát­hatóan az év végéig. Klubhe­lyiségünk rendbehozatalával e régi kívánságra is pontot tudunk tenni, persze a nehe­ze, a működtetése ezután kö­vetkezik. — Mint ahogyan későbbre marad az intézmény esztéti­kai képének, kulturáltsági fokának javítása is — veti közbe Szerencsi Andrásné. — Ugyanakkor tovább kell erő­síteni a fiatalokkal és a tár­sadalmi szervekkel való kap­csolatot. Nemrégiben alakult meg a társadalmi vezetőség; há a népművelő támaszkodik a tervezéstől kezdve a meg­valósítás minden állomásán a tagjaira, akkor nyert ügye lesz. Egyedül ugyanis képte­lenség megoldani a feladato­kat, ezek közül is a legfonto­sabbat: az emberek visszacsa­logatását a művelődési ház­ba. TITKÁRI ÍGÉRET A tapasztalat szerint élet van a Petőfiben — bár lehet­ne pezsgőbb is. Temetni az­ért oktalanság. — A művelődési ház az utóbbi időben szép sikere­ket ért el — summázza vé­leményét Varga György, a községi pártalapszervezet tit­kára. — fgy foglalt állást a közelmúltban a pártvezetőség. Jó úton jár á népművelő. Az augusztusban alakult társa­dalmi vezetőség munkájában támogatja. Bízunk benne, hogy a kultúrházba tudjuk gyűjteni — 6aját megelége­désükre is — az embereket. A népfront, a KISZ, a párt helyi szervei e törekvésben segítségre lesznek. A művelődés ügye mindezt megérdemli. Sulyok László Avicenna millenniuma Jövőre ünnepli az emberi­ség Avicenna (Ibn Színá), a középkori költő és filozófus, orvos és matematikus születé­sének ezredik évfordulóját. Különös gonddal készülnek erre a jeles évfordulóra a Szovjetunióban, a költő egy­kori szülőföldjén és lakóhe­lyén, Tádzsikisztánban és Üz­begisztánban. Moszkvában és a szovjet közép-ázsiai köztársaságok­ban nemzetközi konferenciá­kat tartanak. A könyvkiadók most készítik elő Avicenna műveinek orosz nyelvű kiadá­sát, valamint néhány róla szóló tanulmányt. A moszkvai „Nauka” kiadó gondozásában jelenik meg Avicenna váloga­tott filozófiai műveinek köte­te. Az „Irodalmi emlékek” című sorozatban lát napvilá­got az az orosz nyelvű Avi* cenna-verse&kötet, amelynek anyagát a teljesség igényével állították össze. Ugyancsak kiadják Avicenna orvosi ta­nulmányainak gyűjteményét is. Az üzbég tudományos aka­démia gondozza orosz és üz­bég nyelven „Az orvostudo­mány kánona” című ötköte­tes mű második kiadását. A tadzsik tudományos akadémia jelenteti meg az „Ibn Színá válogatott művei” című tíz­kötetes sorozatot orosz és tad­zsik nyelven. Dusanbéban, a Tádzsik Köztársaság főváro­sában jelentetik meg orosz és angol nyelven az „Ibn Szí­ná korának művészete” című képzőművészeti albumot és egy sor tudományos művet Avicenna életéről és munkás­ságáról. A köztársaság mű­vészei, rendezői és zeneszer­zői színművel, dokumentum­filmmel és több zeneművel köszöntik Avicenna születé­sének ezredik évfordulóját Új állandó bábszínház Üj állandó bábszínház kezdte meg működését a Szovjetunióban, Birobidzsán zsidó autonóm területen. A színház első nézői alsó tagoza­tos iskolások és óvodások vol­tak. A társulat a terület mű­velődési házaiban és óvodái­ban tervez bemutatókat. A Szovjetunió más városai­ban — Moszkvában, Vilni- uszban, Kaunaszban — is működnek zsidó színházi együttesek. Repertoárjukban széles körben felhasználják nemzeti klasszikusaikat és sa­játos folklórjukat is. KÖNYVEKRŐL Nyomjelző rokonság Beke György Nyomjelző rokonság című riportkönyve — alcíme Barangolások nagy­apámmal Fehér megyében — a bukaresti Kriterion Könyv­kiadónál látott napvilágot. A Kriterion 1500. könyvét 1978- ban adta ki, Benkő Samu be­szélgetéseit tartalmazta Kos Károllyal. Míves, szép kis könyv, rajzait és metszeteit szintén Kós Károly készítet­te és válogatta, címe „A leg­szebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni”. A mostani riportkönyv va­rázsa elsősorban hétköznapi- ságában rejlik, noha távolról sem nélkülözi éppen a köz­napokban születő nemes emelkedettséget. Ügy gondo­lom, következik ez abból a sajátosságból, amelyet Huszár Sándor, A Hét főszerkesztő­je a lap tavalyi évkönyvében így próbált meghatározni Utazás a tudatom körül című írásában: „Létrejött tehát az elmúlt hatvan év alatt vala­mi, ami művelődés és anya­nyelv, ösztön és világnézet, sajátos hagyomány és európai progresszió, s amit mi rövi­den nemzetiségi tudatnak ne­vezünk, s amelyre, mert hu­mánum, mert haladás, mert testvériség, meg annyi min­den, amire a világnak mindig égető szüksége volt és van, büszkék vagyunk”. Hadd te­gyem hozzá, olyan „valami” ez, amelyre minden nemzeti tudatnak is szüksége van, s ez tanulságként általános ér­vényű. Figyelmet érdemlő le­het számunkra az is, hogy az elvből következő gondolati és nyelvi igényesség — a kettő egyébként nem választható el egymástól — nemcsak a ro­mániai magyar irodalomban, hanem az újságírásban is — legalább annak java termésé­ben — fokozottan van jelen, a dolgok fölvállalásának fele­lősségével, amint azt Beke György riportkönyve is bizo­nyítja. Beke György háromszéki, a Kovászna megyei Uzonban született 1927-ben. Prózaíró, riporter és közíró egy sze­mélyben, Kolozsvárott él, s A Hét belső munkatársa. A hajdani enyedi diák Fe­hér megyei barangolásra in­dul nagyapjával, hogy bejár­ja a vá-osokat, falvakat, völ­gyeket és hegyi utakat. Azo­kat, amelyeket egy évszázad­dal azelőtt a nagyapa is be­járt. Mégsem családi krónikát ír, hanem egy kicsit egész Erdély krónikáját, az itt együtt élő népek, magyarok, románok, szászok sorsának alakulását az idők folytonos­ságában és napi változásai­ban. A nagyapa szellemalak- jg jelzi a folytonosság igé­nyét, az unoka barangolása során a jelen tapasztalásait gyűjti egybe, vissza-visszapil- lantva a múltakba, fürkészve a jövőt. A közép, a kiindulási pont Nagyenyed, még pontosabban az enyedi Bethlén Kollégium, amelyet joggal neveztek már a kezdetektől ' Schola Trans­sylvanicának, Erdély iskolá­jának. A nagyhírű intézmény — ma is otthona például a magyar tanítóképzésnek — ott munkál egész ErdéVy mű­velődésében, a példákat vég nélkül sorolhatnók. Helyette idézzük a mostani igazgató szavait, amelyeket az első év­folyamra beiratkozott tanít­ványokhoz intézett: „Enyed kollégiuma igény és köteles­ségtudat, műveltség és anya­nyelv, önbecsülés és testvéri­ségérzet, s ezek addig élnek és éltetnek, amíg a lelkűnk­ben őrizzük őket. Ti vagytok a kollégium”. Vagyis a min­denkori, így a jelen képzősei is, harmincán, negyvenen, akik pár év után ezzel az út- ravalóval indulnak Beszterce- Naszód, Bihar, Brassó, Ko- lozs, Maros, Szatmár, Szilágy, és Temes megyék iskoláiba, megvalósítva életükben ezen elveket. Erről a könyvben utolsónak közölt Begyűlt egy újabb nemzedék (1977—1978.) című riportban olvasok. A többi­ben miről? Aligha tudnám csak fölsorolni is mindazt, amiről Beke György meggyő­zően és tiszta szándékkal ér­tekezik. Valamennyi írásában ott munkál a más népek és nyelvek őszinte becsülése is, a történelem során kialakult nemes igény a kölcsönös tisz-' teletre. Valamennyi helyett csak'pár cím álljon itt ízelítő­ül: Dalok cs nyelvek. Hol van Dece? Torockó roman­tika nélkül, Festőművész Fel- vincen, Fehérvár, iparváros, Autóval a Mócföldön, Habá­nok halála, A Kiíküllők ta­lálkozásánál, A reneszánsz Bethlenszentmiklóson. A nagy román költő, Lucian Blaga szülőfalujába is eljut baran­golása során, az expresszio- nizmus egyik legkiválóbb ke­let-európai képviselőjének művét finom és árnyalatos sorokkal jellemzi. Számomra ennél is megkapóbb az, amit Lucian Blaga és Tamási Áron sírjáról ír. Mindkettő emelkedhetne világvárosi te­metőben a falusi magányos nyughely helyett. Mindkettő­jük mégis a szülőhelyet vá­lasztotta végleges nyugovásra. írja Beke György: „Korond és Székelyudvarhely között a farkaslaki temető szélén Ta­mási Áron emlékköve . . . Gyulafehérvár és Szászsebes között Lámkerék temetője...” Ez utóbbiban pihen Blaga. „Véletlen, hogy az egyik ép­pen Farkaslakán, a másik Lámkeréken született, csak­hogy ezt a véletlent tudatos hagyománnyá tette nemcsak az, hogy mindegyre friss vi­rág kerül a két távoli sírra, hanem még inkább Blaga és Tamási szellemi örökségének vállalása”. Azt gondolom. így igaz ez. A magunk örökségé­nek vállalása egyúttal jelenti mások örökségének tiszteletét, tágabb értelemben minden általános érvényű emberi örökség vállalását. Tulajdon­képpen erről szólnak Beke György riportjai, ez a króni­kák végső mondandója. Enél- kül átfúj lelkűnkön a fagyos szél. (Kriterion Könyvkiadó, Bu­karest, 1979.). Tútli Llcmcr t» NÓGRAD — 1979. október 21., vasárnap Országos gyermekszínházi találkozó Amikor 1974-ben a budapesti művészeti hetek része* ként megrendezték az úgynevezett gyermekesztétikai he­tet, joggal bizakodhattunk abban: ismét előrehalad valame­lyest az általános iskolás korúak esztétikai nevelésének ügye, s ezen belül a gyermekeknek szóló színházi előadások dolga is. A nem túlságosan jól elkeresztelt eseménysorozat (hiszen végül is nincs külön gyermekesztétika!) alkalmat adott arra, hogy a fővárosi gyermekközönség és az érintett felnőttek — színházi szakemberek, esztéták, kritikusok, pe­dagógusok — megtekinthessék néhány vidéki színházunk gyermekeknek szánt produkcióját, s eszmét cseréljenek a legfontosabbnak tartott kérdésekről. A tanácskozásokon lelkes volt a hangulat, szép tervek születtek, hogyan lehetne jobb színházat csinálni a legfia- talabbaknak, miképp válhatnék a színházi élmény a ne­velés szerves részévé. Azután véget ért a „hét”, s a sok szép tervből kevés vált valóra. A mától október 28-ig Kaposvárott zajló gyermekszín* házi találkozó most ismét lehetőséget teremt arra, hogy fölvessük és megbeszéljük a jövő színházi közönsége szem­pontjából oly fontos kérdéseket. Mindenekelőtt hat hazai társulat nyolc produkciója alapján fölmérhetjük: milyen is a gyermekelőadások művé­szi színvonala, s, hogyan felelnek meg azoknak a sajátos követelményeknek, amelyeket a fiatal közönség életkori sa­játosságai. ismeretei, felkészítettsége vagy felkészítetlensége támasztanak. Lesz módúnk e tekintetben némi nemzetközi Összehasonlításra is, hiszen a Szovjetunióból, a Német De­mokratikus Köztársaságból, Csehszlovákiából és Olaszor­szágból érkezik egy-egy színház. Mi tagadás ezekben az or­szágokban lényegesen előbbre vannak a gyermekszínház ügyében, legalábbis ami a gyermekeknek játszó színházak számát illeti. Mint köztudott, Magyarországon — a Bábszínházát nem számítva — csak egyetlen olyan színház van, amely kife­jezetten az iskolás korú közönségnek játszik; a Budapesti Gyermekszínház. Vidéken nincs hasonló. A társulatok attól függően, hogy a vezetőség milyen fontosságot tulajdonít a gyermekelőadásoknak; küszködve anyagi és számtalan egyéb nehézséggel, tesznek valamit, hol mennyire futja erejük­ből. Jó lesz lehát megnézni, mit tudnak produkálni az em­lített országokban, s arról is szót ejteni a beszélgetéseken, milyen lehetőségek között, milyen módszerekkel dolgoznak, mit lehetne ezekből honosítani. Mert nyilvánvaló, hogy bármi módon is, de előbbre kell lépnünk! Riasztó statisztikák tanúskodnak arról, hogy még a fő­városban is, ahol a legkedvezőbb a helyzet egy-egy gyermek átlagosan jó ha évadonként kétszer eljut a neki szánt elő­adásra. És az átlagosan azt jelenti, hogy sokan egyáltalán nem járnak színházba. Márpedig aki a legfogékonyabb korban nem ismerkedik meg a színház varázsával, az ké­sőbb, felnőttként sem lesz túl gyakori látogató Thália haj­lékaiban. , Van azután elgondolkodni-, vitatkoznivaló magukról a gyermekeknek szóló darabokról, e’őadásokról is. Mely kor­osztályoknak mit, és, hogyan játsszunk? — ezt a kérdést) még nagyon is föl kell tennünk. Őszintén szót kell ejteni arról is, hogy a színházlátoga­tással kapcsolatban sok még a tennivaló az iskolában. Bi­zony elég gyakran fordul elő, hogy a gyermeksereg felké­születlenül megy a színházba, s az sem ritka, hogy a füg­göny legördülésével a pedagógusok befejezettnek tekintik a dolgot, s soha nem térnek vissza az előadásra. Márpedig kétségtelen, hogy a színházi előadás élménye csak akkor lehet igazán hatásos, ha jól előkészítették, s meg is beszélték alaposan. Csak ilymódon érhető el, hogy a színházlátogatás valóban beilleszkedjék a gyermek esztéti­kai nevelésének folyamatába. A színház szerepe a gyermekek komplex esztétikai ne­velésében — ez lesz a témája a találkozó zárótanácskozá­sának, amelyen egy színházigazgató és egy pedagógiai tu­dományos kutató előadásai alapján tárgyalják meg a rész­vevők a kérdést. Ez a tanácskozás igen hasznos lehet. Na­gyon fontos azonban, hogy — szemben az öt évvel ezelőtti kezdeményezéssel — az ott elhangzottak ne merüljenek fe­ledésbe, s az elhatározások ne fulladjanak közönybe. A találkozó — remélhetőleg — ünnepe lesz a gyermek­színháznak. De az ünnepet munkás hétköznapok kell, hogy kövessék, s amit egy hét alatt elhatározunk, eltervezünk, megbeszélünk azt évek szorgos munkájával kell megvalósí­tanunk. És a megvalósításhoz azonnal hozzá kell látnunk! Sür­get az idő! Az elmúlt öt esztendőben — ezt őszintén bekell vallanunk — nem sok történt. Márpedig öt esztendő alatt egy ötödik általános iskolás középiskolássá nő. Leéli életé­nek azt a szakaszát, amelyben jószerivel eldől: lesz-e belő­le színházat szerető, értő felnőtt. m. í. Jánossy Ferenc: Kata (olaj)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom