Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)
1979-10-03 / 231. szám
Amíg egy kecses formájú kehely elnyeri végleges alakját, minden brigádtag hozzáteszi a keze munkáját. A salgótarjáni öblösüveggyárban, a kemencék mellett általában hatfős csoportok dolgoznak. Egyikük a fúvócsővcl golyónyi izzó üveget már a hutából átadja társának, aki a pohár formáját alakítja ki nagyjából. Mások a szárát, végül a talpát formálják meg. Az összehangolt munkaművelet eredményét aztán festik, csiszolják a vevők igényei szerint. Gyetvai János és szocialista brigádja — képünkön — a finom fehér üvegárut készíti, melyből mindig nagy kereslet mutatkozott a piacon. hlikol nem utazóit... Bővülő bútorkínálat ' Pár hónapja — a várható árrendezés miatt — nem voltak biztosak a bútor iránti kereslet növekedésében a balassagyarmati Ipoly Bútorgyár irányítói. Most, mintegy két hónappal az ármódosítás után derűsen tapasztalják, hogy a korábbi — igen jelentékeny — igény nem csökkent. A kereskedelem illetékesei a jövőre vonatkozólag is egyenletes bútorvásárlási kedvre számítanak, ezért a bútorkészítő üzem 1980-as kapacitását már most csaknem teljes egészében lekötötték megrendelésekkel. Ezekhez igazodva a gyár emberei jövőre ösz- szesen százhúszmillió forint értékben állítanak elő lakossági bútort. Az egész éves termelés eredményeképp ösz- szeálló gyártmánykészlet szerkezetében — a korábbiakhoz képest — néminemű átformálódást irányoztak elő a szakemberek. KEZDEMÉNYEZÉS RÉVÉN rület szükséges. S egy kiállításon legkevesebb háromnégy típussal érdemes előhozakodni — egyszóval a vásár nem olcsó mulatság. Másrészt az előzetes elhatározás ellenére szívesen bemutattak volna a BNV-n egy új terméket, a Nikol fantázianevet viselő kárpitos garnitúrát. Ám, a gyártmány kiállításának — még embrionális állapotban leledző — tervét keresztülhúzta a gyárban a közelmúltban kiütött tűz. Harmadrészt: a vásárnál — amitől a legjobb esetben sem várhatók falrengető változások — hatékonyabb egy helyi — gyarmati — háromnapos bútorbörze a kereskedőkkel. Egy ilyen börzének a termékstruktúra mind kisebb, mind nagyobb változtatása szempontjából számottevő jelentősége van, hiszen a különböző rendű és rangú műszaki szakemberek egyaránt „kéznél” vannak (nem úgy, mint mondjuk egy BNV-n, amin csak kevesen állnak a tárgyalópartnerok rendelkezésére). MARAD-E AZ EXPORT? A termékösszetétel életképességének legpontosabb mutatója a nyereség. így gondolkozván a gyarmatiak: egyelőre függőben hagyják a jövő évi export-előirányzat kidolgozását. Az eddigiekben ugyanis a határainkon belülre szánt termékektől valamivel kevésbé kifizetődő volt a pátriánkon kívülről érkező megrendelések teljesítése. A gyáriak most a korábbiaktól kedvezőbb üzleti ajánlatokat várnak külföldről. Tekintettel arra, hogy minden olyan hazai vállalatnak, amelynek lehetősége van rá, hozzá kell járulni külgazdasági egyensúlyunk helyreállításához, az Ipoly Bútorgyár -se mondhat le — a fokozott tehertétel dacára sem — kiviteli tevékenységének megfelelő szinten tartásáról. Molnár Pál 0 szolgáltató-szolgáltat? szélvihar volt, s mire hazaértünk, az egyik ablaknak vége lett. Nem maradhattunk így éjszakára, másnapra, elindultam hát üveges után nézni. Hétfő lévén fel sem merült bennem, hogy nem találok majd mestert a lakótelepen. Ám egyiktől a másikig autózva, be kellett látnom: ez a szolgáltatásfajta különös ágazattá „fejlődött” az idők folyamán. A magánkisiparosok feladták az ipart, maradt a szövetkezet, amely ugyebár hétfőn szabadnapot tart. „Szabad hétfő” — olvastam a táblát az ajtón, s egy — lassan-lassan cinikusnak tetsző plakátot — „Kevesebb is elég”. Ez utóbbi ugyan az energiatakarékosságra vonatkozott, az adott helyzetben azonban azt juttatta eszembé — valamiként több kellene a szolgáltatóipartól. Több figyelem, felelősség és mindenekelőtt az, hogy a szolgáltató — szolgáltasson. Mert újabban, tisztelet a kivételnek — a szolgáltatóipar „átment hivatalba”. A Patyolat, az AFIT közli feltételeit, a GELKA udvarias mondatfogalmazása sem, rejtheti el — vegyem tudomásul, hogy rajta kívül szinte nincs más, akihez fordulhatok. A különböző szakipari munkákra „hivatott” szövetkezetek — ha egyáltalán elfogadják a megrendelést — olyan űrlapokat tesznek elém, amelyben minden jog számukra van fenntartva. Nekem egyetlen marad — fizessek! És aligha csak alkalmi rosszkedvem fogalmaztat lemondóan — ma, valamit elintézni a ház körüli javítanivalóból embert próbáló, időt rabló feladat. Miért? Mert a szolgáltató nem szolgáltat. Esetleg kegyesen vállal —, ha van összeköttetésem a bádogoshoz, vízvezeték-szerelőhöz, az autószerelőhöz stb. Különös és egyáltalán nem örvendetes folyamatnak vagyunk tanúi. Miközben ugrásszerűen emelkedik a háztartások gépesítettsége — fölszereltsége — csökken, illetve nem tart lépést ezzel a szolgáltatások fejlődése. Ma már több mint 250 hűtőszekrény, mosógép, csaknem kétszáz porszívó, hetvennél több személyautó és motorkerékpár, 240—260 televízió, rádió jut minden ezer lakosra — ugyanakkor a javító-szolgáltató ipar nagyjában- egészében az 1970-es évek szintjén áll. Amikor még száz-egynéhány hűtőszekrény, 23 gépkocsi, s körülbelül 170 televízió jutott ugyanennyi lakosra. Fejlődött, igaz az állami — szövetkezeti — szektor, ám az aránytalanul nagy mennyiségeket vállaló magánkisipar tovább zsugorodik, kivéve a konjunkturális ágazatokat — az autószerelőt, a karosszéria- lakatost stb. Ez önmagában még nem lenne baj, ha a javító-szolgáltató tevékenység az igényekhez idomulna. E helyett azonban az történik, hogy a mennyiségi, a kapacitás- növelést részesítik előnyben — a szervezetet bővítik —, ahelyett, hogy a differenciálódó követelményekhez igazítanák a javítást, a szolgáltatást. Itt van például az autójavítás: az országban az AFIT hatalmas nagyüzemi — tröszti — szervezetet hozott létre. Egy-egy autójavító olyan mint a gyár, ahol sorozatban készülnek a termékek. S mintha ez járt volna a fejükben a tervezőknek: a személygepkocsi- javítást is futószalagra szervezték. Nem tagadható — egyes esetekben alkalmas lehet ez a módszer, pontosabban — gazdaságos. Például az állami járműpark egy-egy típuscsaládjának fődarabcserés-felújítás jellegű javítása esetében. Ám a személygépkocsi-ipar kiszámíthatatlanabbul, tervezethetetlenebbül terheli az AFIT-műhelyeket. Azt mondja a szervizes: „Egy istennek sern jönnek akkor az autósok, amikor ráérünk. Nézze most üresek az állások. Máskor meg a utcáig állnak...” Csakugyan, a szolgáltatásoknak az a „természetrajza” —; hogy nem lehet mesterségesen öntörvényekhez, rendszerekhez idomítani. A magánautós nem fogja akkor vinni a kocsiját javítóba, ha erre nincs oka — pofon- egyszerű ez. Csakhát a nagy autójavító szervizek- futószalag-szisztémája a rendszeres, ütemes megrendeléseket tételezné fel. Így aztán az is előfordul, hogy tényleg üresek a szervizek, kihasználatlanul áll a géppark — miközben az autójavítás hiányaira, a kiszolgáltatottságra panaszkodunk. A gondok forrása ma már világos: sokkal szerencsésebb lenne az egymással versengő, kis egységekből álló autószervizek hálózata, amely méreteinél, szervezeténél fogva alkalmazkodhatnak az igényekhez. Ráadásul, a kibontakozó verseny azoknak kedvezne, akikért a szervizek tulajdonképpen vannak — a megrendelőknek. De a szolgáltatás nem csupán a gépek ja* vitásából áll — az ember tárgyai, használati eszközei között olyanok vannak többségben, amelyek ma már nemigen ígérnek üzletet a javító iparosnak. Köztudomású, milyen nehéz szert tenni vállalkozóra, aki — ne szégyelljük kimondani — leengedné a gyerek kinőtt nadrágját, kicserélné a rossz cipzárt, rendbei hozná az öregedő bútort. A szövetkezeti szalonok munkavállalója elhúzza a száját, ha kissé viseltes cipőmet az asztalra teszem: meg tudná-e stoppolni, mivel nekem ez a lábbeli még megteszi... A vízcsapcserére, az ablakillesztésre, a könyvkötésre — s hosszan sorolhatnám még a sort — ugyan hol kaphatunk jól dolgozó, szolid árat számító iparost?! Pedig a javító-szolgáltató tevékenység mindinkább tényezője hangulatunknak és magánháztartásunk költségvetésének. Nem jó gyakorlat az, hogy egyébként kifogástalan tárgyakat kell kidobni azért, mert apró hibájukat képtelenek vagyunk megjavíttatni, mert sokszor többe kerül az utánjárás, mint maga a munka. Szembe kell nézni a Világ követelményeivel: amikor az alapanyagok, nyersanyagok ilyen rohamosan drágulnak, amikor gazdaságos felhasználásukhoz nem csupán magánérdekeink fűződnek — nem túlzottan nagy luxus arra „beállni”, hogy javíttatás helyett inkább vásároljunk újat? Másutt, nálunk gazdagabb országokban gyorsan és hatásosan feleltek erre a kérdésre. Reneszánszát éli a szolgáltatóipar, támogatják a javítótevékenységet, s ennek a kedvező hatásai kézzelfoghatóak. Az NSZK- ban, Angliában a legnagyobb áruházakban hosszú standjuk van a cipészeknek, lakatosoknak, szabóknak; s kiaknázzák a kisiparosok vállalkozókedvét. Nálunk az állam nem kevés pézzel támogatja a javító-szolgáltató kisipart. De az állami támogatás ellenére, a kialakult szervezet ellentmondásai miatt mégsem tapasztalunk olyan fejlődést, amelyet az igények indokolnának. IJjtynnf tapasztalunk „újításokat", a HluaUIII szabad hétfőt, a korai zárást, a hatóságosdit. Azt, hogy a szolgáltató mintha elfeledkezne arról, hogy neki az a dolga, hogy szolgáltasson. m. i. Brigádvezetőktől kérdeztem Tudnak-e folyamatosan dolgozni ? Az áruösszetételben a döntő hányadot továbbra is a lakószobabútor képezi. Ebből jövőre — várhatólag — kétfélét gyártanak; ezek elnevezése már jól ismert: Nógrád, illetve: Rómeó. Kisebb, de a korábbi esztendők gyakorlatától jóval tetemesebb hányadban állítanak elő a gyarmatiak úgynevezett kiegészítő bútort. Nevezetesen: kétajtós, éjjeli- és könyvszekrényt; egyedi asztalt, ágy-' neműtartót stb. A termék- struktúra e módosulása jobbára a gyáriak kezdeményezőkészsége révén valósult meg. A kereskedelem ugyanis csak visszafogott mértékben igényelt az effajta termékekből, holott a lakosság fokozott mértékben érdeklődik irántuk, s a gyári előállításuk sem ütközik nehézségbe. Mi több: kedvező az üzemnek. A kereskedelem pillanatnyi közömbössége alkalmasint abból eredt, hogy míg kelendőek a több tízezer forintos szobabútorok, addig nem éri meg számukra apró-cseprő kiegészítő berendezési tárgyakkal vesződni. JOBB A BÖRZE Bizonyos — bajosan kimutatható — hatással van a termékszerkezet átalakítására egy-egy vásár vagy bemutató. Mint ismeretes, a gyarmati üzem a közelmúltbeli őszi BNV-n nem vett részt kiállító gyanánt. Ennek több oka volt. Egyrészt, hogy az illetékesek csak a kétévenkinti bemutatást gondolják hasznosnak. Egy valamirevaló komplett szobabútor kiállításához ugyanis körülbelül három- százezer forintba kerülő teVálaszadóim a Váci Kötöttárugyár kazári gyáregységének dolgozói, akik nemcsak saját, hanem a kollektíva vé- leményét is tolmácsolják. Hallgassunk meg közülük néhányat. ☆ Szabó Jánosné, az újjászervezés alatt álló Vámos Ilona brigád vezetője a következőket mondja: — Sokfajta cikket varrunk, ezért gyakran kell átállnunk. Emiatt csökken a konkrét napi termelésre fordítható idő. Ez nem nagy mértékű, mégis kiesést jelent. Ugyanakkor ilyen esetekben hosszabb kifutásra van szükség, amíg az új cikkek gyártásába belelendülünk. Az ilyen napokat rum- lis szóval jelöljük meg. Különösen akkor bosszankodunk, ha egy-egy fazonból csak néhány száz. vagy ezer darab kell. Ebben az esetben kevesebbet keresünk a szokásosnál, mert nem tudjuk teljesíteni a kívánt normát. De meg kell csinálni, mert a külföldi vevőnek mindig sürgős. Aztán van könnyebben és nehezebben gyártható fazon. Az előbbit belföldi, az utóbbit pedig külföldi megrendelésre gyártjuk. Olyan viszont nincs, hogy munka hiánya miatt tétlenkednénk. Én összevarró vagyok. Ha ezen a reszorton nincs mit tenni, akkor egy másikra megyek át, ha pedig ott is elfogy a munka, akkor címkézek. A gyakori átállások mellett a folyamatos termelést esetenként zavarja, hogy hiányzik egy-egy alkatrész, vagy nem megfelelő azok minősége. Így voltunk a síöltöny előállításánál is. Ez nagyon nehéz cikk, fazonja teljesen elütött a szokásostól. A nyakrészt és a derékrészt Váctól kaptuk. Mivel nem felelt meg a minőségi követelményeknek, ezért visz- szaküldtük. Emiatt ezt a terméket csak két napig gyártottuk, utána egy hétig szünetelt, majd újra kézbe vettük. De miért csak 1500-at kért a külföldi megrendelő, még jóformán bele sem lendültünk a munkába, máris abba kellett hagyni. Kellemetlen következményeit viszont mi éreztük meg a vékonyabb fizetésű borítékunkon. Pedig igazán precíz munkát végeztünk. Azt szeretjük, amikor egy-egy fazont hosszabb ideig gyárthatunk. Ilyenre csak a belföldi megrendeléseknél van lehetőség. Miként vélekedik a címben említettekkel kapcsolatban Bozsik Lászlóné, a 13 tagú aranykoszorús Tyereskova brigád vezetője. — A pártkongresszus és hazánk felszabadulása évfordulójának tiszteletére vállaltuk, hogy az év eleji 107 százalékos mennyiségi vállalásunkat újabb 6 százalékkal megtold- juk, a visszavetések számát pedig a megtűrt szint alá szorítjuk. SzeDtemberben a gyártott cikkek gyakori változása miatt több műveletre kellett átállni, ami a brigádtagok mozgatáséval járt. Az ütem, a munka tempója mérséklődött, mert nem tudtunk gyorsan felfejlődni a követelményekhez. Ebben gátolt bennünket az is, hogy kis szériát kért a külföldi megrendelő. Igen, tudjuk ennek okát, mindig kapunk megfelelő információt, értjük ennek fontosságát, de nem hallgathatjuk el: az előbbiek keresetünk rovására mentek. A jó! begyakorolt ütemből nemcsak az előbbiek miatt esünk ki, hanem akkor is erre kényszerülünk, amikor Vác- ról szabáshibával érkezik meg hozzánk a szabott anyag és egyéb alkatrész. Ezeket félretesszük, s jót kérünk helyette. A gondok, problémák ellenére bízom abban, hogy felajánlásunkat sikerül teljesíteni. De csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha a jövőben kevesebbszer kell átállni az egyik termék gyártásáról a másikra, illetve amit egyszer kézbe veszünk, azt csak akkor hagyjuk abba, amikor a teljes meny- nyiséget jó minőségben legyártottuk. — Végigjártuk az utat egészen az aranykoszorúig. Tavaly nem értékeltek bennünket —. mondja Szőke Lászlóné, a szülési szabadságról nemrég visszatért 11 tagú Hámán Kató Szocialista Brigád vezetője, majd így folytatja: — Ebben az esztendőben az ezüst fokozatot kívánjuk elérni, ennek megfelelően tettük meg vállalásunkat. Teljesítésükhöz megvannak a feltételek, folyamatosan tudunk dolgozni. Magasabb cím elérésére, az ezzel kapcsolatos nagyobb követelmények teljesítésére azért nem vállalkoztunk, mert az idősebb brigádtagok nem tudnak a jelenleginél nagyobb tempót diktálni. Az általuk végzett kisebb eredményt mi, fiatalabbak pótoljuk 110—120 százalékos teljesítményünkkel. Örömmel mondhatom, hogy eddig vállalásunk jó részét sikerült teljesíteni. Amin javítanunk kell, az a termékek minősége. És most átadjuk a szót Árvái Imrénének, a gyáregység igazgatójának. — Az átállások valóban zavarják a folyamatos munkát, ami bizony kisebb, vagy nagyobb keresetkieséssel is jár. Ennek összege naponta 20—30 forint között váltakozik, esetenként még ennél is több. A dolgozók zöme betanított munkás, ezért nem mindegyikük tud több reszorton dolgozni. Normáink azonban úgy vannak megállapítva, hogy az előbbieket figyelembe veszik. Az ügyesebbek és szorgalmasabbak a kis szériákból és a gyakori átállásokból adódó keresetkiesést a nagy szériás termékeknél jórészt pótolni tudják. Nemcsak az előbbiek, hanem anyagellátási gondok miatt is meg-megszakad a termelés folyamatossága. Mire a szalagoknál dolgozók újra visszazökkennek a kívánt tempóba. több-kevesebb időt veszítenek el a termelésre fordítható munkaidőalapból. Meglevő gondjaink megoldásában segít majd a bevezetésre kerülő 3 M-es munkamódszer. Ennek segítségével a dolgozók meghatározott sorrendben, mindent időben kézhez kannak. nem kell nekik a csomagokban keresgélniök, turkál- niok. Az új módszertől az átállási veszteségek csökkentését, a termelékenység növelését várjuk. ☆ A brigádvezetők és a gyáregységigazgató szavaiból egyértelműen kiderül, hogy a folyamatos termelés korábbi gondjai még megvannak, s ez zavarja a kollektíva szorgalmát. igyekezetét, a munkaidő jobb kihasználását. Egyúttal utal arra, hogy bőséges tartalékok vannak a hatékonvság és a minőség további növelés"!“. A lehetőségek okos hasznosítása érdekében a meghatározó lépéseket továbbra is a központban kell megtenni V. K. NÓGRÁD — 1979. október 3., szerda ó
