Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)
1979-09-05 / 207. szám
Wér/iOíéí előtt Egészséges önbizalommal Három forduló után veretlenül áll a harmadik helyen azSTCa labdarúgó NB I. bajnoki tabelláján. Legutóbbi, nagy gólkülönbságű hazai sikerük után, a Volán SC elleni találkozójuk előtt így fogalmazott Szepesi Antal, a klub elnöke: — Egészséges önbizalmat adott a csapatnak a Győrből hazahozott egy pont és a szombati 4—0 a PVSK ellen. A játékosok kemény munkát végeztek a felkészülési időszakban, s most már egyre inkább érzik ennek jótékony hatását. Üj csapat a Volán is az NB I-ben, akárcsak előző ellenfelünk, tehát sok minden lehetséges a budaoesti találkozón. Bízunk az egyik porit megszerzésében, de semmiképpen nem szabad lebecsülni otthonában az újonc csapatot. Egy esetleges . győzelem természetesen óriási örömet szerezne mindannyiunknak. Sárosi László: Annál is inkább, mivel öt pont megszerzését tervezték az első öt fordulóra az STC labdarúgó-szakvezetői, s ennek túlteljesítésére minden remény megvan. Dr. Varga László vezető edző jól ismerheti a rákospalotaiakat, hiszen az NB Il-ben játszott ellenük a csapata, s az is volá- nos gárda volt. A tervek.szerint a győrihez hasonló taktikával — két ékkel és négynégy védővel, illetve középpályással — veszik fel a küzdelmet a tarjániak a Volán SC ellen. A játékosok továbbra is szorgalmasan készülnek a bajnoki szereplésre, a sérültek — Farkas és Földi — is meggyógyultak már. Biztonságos védekezés mellett rajtaütésszerű támadásokkal próbálnak operálni a stécé- sek, mint a Rába ETO ellen. Megnyugtató, hogy a szombaton kisebb húzódást szenvedett Bíró és Szűcs, a csapat két kulcsembere is teljesen egészséges. Újdonság az STC háza táján, hogy visszatért a H. Papp József SE-től a most leszerelt Mohácsi Lajos: akit tehetséges labdarúgónak ismert meg a tarjáni közönség. Ö is sérüléssel bajlódott mostanában, de már elkezdheti az edzéseket és formájától függően hamarosan bekerülhet akár az első csapatba is. A Volán SC ellen pályára lépő csaoat: Szűcs — Csíki, Kegye, Varga, Kovács J. — Farkas, Földi, Kajdi, Valuch — Szoó, Bíró. Cserére készen áll Kiss, Berindán és Kun. További mérkőzések: Bp. Honvéd—Rába ETO. DVTK— Vasas. Ú.. Dózsa—D. Kohász, PVSK—Békéscsaba/ MTK- VM—PMSC. ZTE—MÁV Előre, FTC—Tatabánya, Videoton—DMVSC. Várkonyi Ferenc Labdarúgás, megyei bajnokság Élre állt a tavalyi bajnok Itthon játszunk, nyerni akarunk! Rákospalotán, a Czabán Samu téren a győri 4—1-es kudarc okairól faggattuk Sáro- si ’ Lászlót, a - Volán SC vezető.edzőjét. — Nem az ETO, hanem a Békéscsaba elleni mérkőzéssel kezdeném, mert a vereség okait itt kell keresni. A csabaiak elleni győzelem ugyanis túl nagy önbizalmat adott a fiúknak. Az ünneplés is sokáig tartott, s ezek után nem csoda, ha egyesek Győrben felvették a nagy mellényt. Nem is volt baj 30 percig, de aztán Hannich gólja után rá sem lehetett ismerni a csapatra. A második félidőben meg egyenesen „leült” a gárda. Mi tagadás, nem vártam ilyen nagyarányú vereséget — mondta a népszerű sportember, aki több éves szombathelyi edzősködés után ment visz- sza a fővárosba. Bizony gyengén muzsikáltak a Volán SC játékosai legutóbb, s nem csoda, ha az osztályzásnál sokan 4-est kaptak, s a legjobb jegy is csak 5-ös volt. Pedig Rákospalotán nagy reményekkel vágott neki az évadnak az újonc NB I-es csapat. Köztudott az iá, hogy a legjobban a Volán SC erősített. A klub ajánlatának a válogatott • Martos Győző sem tudott ellenállni. Villámgyorsan 12 ezerről 18 ezerre bővítették a pálya befogadó- képességét és folyamatos a korszerűsítés. Jóval a bajnokság előtt a XV. kerület majd minden lakásának postaládájába röplap került, amelyen a Volán SC elnöksége kérte a lakókat, legyenek pártfogói, szurkolói a csapatnak. Az is nyílt titok a klubnál, hogy bár a bentmaradást tűzték ki célul, de ezt úgy értik Grosics Gyula elnökkel az élen, hogy a 10. vagy ennél jobb' helyen kell végezni a csapatnak. Sárosi László már óvatosabban fogalmaz. — Meggyőződésem, hogy a mai NB I-ben minden lehetséges. Annyira a1* játékosok hangulatától, pillanatnyi formájától függ az eredmény; hogy nagy merészség előre megjósolni, hogyan zárul egy- egy mérkőzés. Nyugodtan mondhatom, jól Ismerem a Stécét és mégsem állíthatom, hogy egyértelműen mi vagyunk az esélyesek. Itthon játszunk, természetesen nyerni akarunk! Sárosi mester azért nem titkolta, hogy a győzelem reményében küldi pályára fiait, mert mint említette: „nekünk a Stécéhez hasonló ellenfelek ellen kell pontot vagy pontokat szerezni”. Persze kérdés, hogy melyik csapatnak lesz nagyobb önbizalma. Talán megkockáztatjuk: nem a Sté- cé-játékosok lesznek idegesebbek a találkozó kezdetén. Megtudtuk, a Volán SC-ben esetleg 1—2 helyen lesz , változás. Előtérbe került Martos játéka is, aki porcsértilés gyanújával kihagyta a győri mérkőzést, hétfőn azonban már edzett és úgy néz ki rendbe jött a lába. Ezek szexint valószínű, hogy Sárosi László a következő együttest küldi pályára a Stécé ellen: Kovács L. — Martos, Tóth, Kovács B„ Juhász — Kellner, Ebedli, Aranyosi — Kékesi; Szepesi, Szakái. Szokács László t* Iskolába jár a gyerek” A salgótarjáni I'ÉCSKÖ ÜZLETHÁZBAN és a balassagyarmati IPOLY ÁRUHÁZBAN szeptember 8-ig megtekinthetik — az iskolai sportszerek, — sportruházati cikkek és — tanszerek széles választékát. A kiállított termékek áruházainkban MEGVÁSÁROLHATOK. Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat és szaküzleteinkben SZERENCSÉS HOMMÁNYI GYŐZELEM PÁSZTÓN ÖT HAZAI, HÁROM ^VENDÉGSIKER^ KÉT, DÖNTETLEN^ KÉT__TUCAT_G0I4_— HAT _ SÁRGA,_KÉT_ PIROS LAP A megyei labdarrtgö-tjájnokság őszi 3. fordulójában k/et találkozón bőséggel hullottak a gólok. A tavaly i bajnok Síküveggyár és a régi rivális Bányagép SK összecsapásán nyolcszor találjak a hálóba a pályaválasztók, a, játék azonban vajnr.i kevéssé emlékeztette a gyér közönséget a régi nagy csatákra. Az eddig vezető Nagybátony öt gólt lőtt Somoson. Jobb gólkülönbséggel azonban élre állt a Síküveggyár, amely -hét közben 7—1- re nyert a vörös Csillag HSE otthonában. Jól szerepeltek a fordulóban a pályaválasztók: öten nyertek. Két döntetlen volt: Egyhá- zasgerge a 2. sz. Volántól, Ka- rancslapujtő a Balassi B. HSE-től szerzett egy pontot. A nagy meglepetést Römhány csapata szolgáltatta szerencsés pásztói győzelmével. Bomlott a sportszerűség. Két kiállítás történt, s hat esetben mutattak fel sárga lapot a szabálytalankodó játékosoknak a sportág „karmesterei”. Elítélendő, hogy Szurdokpüspökiben egy rendezőt kellett leváltatnia és elvezettetnie a játékvezetőnek az egyik partjelző sértegetéséért. Kiállítva: Tóth A. (St. Bányagép SK), Nagy S. (Pásztó). Sárga lappal figyelmeztetve: Longauer és Zsidai (St. Bányagép SK). Oravecz I. (Bárna). Kupecz T. (Szurdokpüspöki), Domonkos (2. sz. 'V.olán), valamint Széntó Z. (Egyházasgerge). A nyitány 33, s a 2. forduló 39 gólja után. két tucatra csökk.cnt a gólgyártás. St. Síküveggyár—St. Bánya- Szűcs Sándor. Kazár: Telegdi gép SK 8—0 (4—0) Gy. — Szabó B., Kovács L., Salgótarján (Zagyvapálfal- Cscza, Sarkadi — Geese T., va), Sugár üt, 300 néző, v.: Kürti, Tolnai F. (Tőzsér L.) — Benkő. Síküveggyár: Rády — Krízs, Tátrai (Telegdi S.), Pig- Kasza, Zséclely, Gulyka, Ka- niczer. Edző: Simon Imre. A szanyi — Nagy G., Angyal Cs. hazaiak teremtettek több hely- (Váradi) — Lisztóczki, Fehér- zetet mindkét játékrészben, a vári, Krivanek, Bodor (Fintor), vendégek támadói alig jelen- Edző: Tóth István. Bányagép: tettek veszélyt a kapura. A Hegedűs (Kormos) — Bozó, 43. percben Kovács megzavarta Horváth J., Kovács, Blaskó — kapusát és Sárik megszerezte Tóth A.,-Longauer R., Hor- a sorsdöntő gólt. váth I. (Rajkó), Ecsegi Zsi- Nagybátony—St. Somos 5—0 dai, Veszelka. Edző: Benke (2—0) János. A Vesztesek gyenge el- Salgótarján, Somos, 400 néző, lenallast tanúsítottak. Kar volt v.: Szabó Mihály. Nagybá- UJ,olH°- perfk «dok-kapok tony: gzikora _ Sütö Si rugdalodzasaert s az egyoldalú Bertók, Nágel - Antal, Dóra, ^egl‘? estrt Ctellövők: Nagy B. - Kiss, Szabó J„ Nagy G. (3), Knvanek, Fe- Orosz J. Edző: BaranyaiGyu- hervári (2—2), Váradi. Jó: ja Somos: Varga L. — Fer- Lisztoczki, Nagy G„ Kaszanyi, nye, Morvái, Kaposi, Klement ill.: Kovács. „ . „ „ (Póti) — Kiss (Angyal J ), BaBarna-St. Otvozetgyar 3-0 iázs> Medved - Zsidai, Kovács „*1 rl _ . L., .Verbovszki. Edző: Tóth P. _ Barna, 600 nezo, v.: Gordos. István. Jó játékkal, könnyedén arna: Ratoti A(Ia”}: G^]' nyert a vendégcsapat a gyen- darnAd- Sz?50 A-)> ^dics Gy. gén játszó Somos -elled. Gól- Bohacs (Pusuma) Répás — lövők: Kiss (2), Dóra, Szabó J., Radies A., Paldi, Toth, Ora- Na°y B. vecz I., Farkas Z. Edző: Ta- ° kács Dániel. Ötvözet MTE: Simon (Hulitka K.) — Szekeres, Römer, Szabó L., Szabó J. — Karaiicslapujtő—Balassi Bálint HSE 1—1 (1-10) Nagyoroszi, 200 néző, v.:CsáZvara, HuTitka L, Csuberda Molnár (Bartha) — Kiss, Imre, Nagy K. Edző: Kriskó Lajos. „A két szomszédvár” összecsapása kedi, Telek Gy. (Laczkó), Os- gyáni, Novák — Juhász M., Gáspár — Fazekas, Tóth S. mény de sportszerű iátékot (Te!ek S)’ Romhányi, Juhász SS* j, Lantos^ Ede. ^ BalMsi nyeztek s vesztettek többet. A ' .. ' Físs„ -Bánáti, Nehazaiak szerencsés gólokat lót- „ e.lk’ ,Py?ri Szajbert tek. 2—0-riál Gajdár kezezésé-'^f (M91"al- L-);.Síért C»uberda 11-est lőhetett, ,SagynL' rT R'1 de Rátóti Z. hárított. Góllövő ”d‘ (fUrTaÍ)’ MP“C“\ Edzo: Gajdár A., Farkas, Radies A. J, Laszió Hazai táma(U-esből). Jó: Rátóti (a me- dások. és halyzetek után a fel- zőny legjobbja), Répás B„ Ra- a v “ ? vendégcsapat szerzett dics A., ill.: Szabó J„ Hulitka veze ^ A 40' Paycl16' I Zvara ősről Romhányi lőtt a bal sa‘ _ _ . .... rokba. A 75. percben Pincze Matranovak—-Szőnyi Marton futotta le a véde]meli s egy HSE 3 0 (3 0) ^ csel után a bal felső sarokba Matranovak, 500 nezo, v.: lőtt a kimozduló Molnár mel- Dora. M.-novak: Domonkos — lett. jó; Molnár. Telek S.. Gás- Mészáros> Simon, Mihály, La- par> jjj . Kiss, Győri T., Reich, katos E. — Nagy L., Tóth L. László László. Csapkodó játékban a Volán támadott s hibázott több helyzetet. Jó: Ka- denszki, Domonkos, Szolnoki, ill.: Herczeg (a mezőny legjobbja), Tóth I., Gordos L., Simon I., Simon L. Romhány—Pásztó 1—0 (0—0) Pásztó, 500 néző, v.: Várkonyi (Heves m.). Romhány: Kovács J. — Koczka-, Zagyva;, Szaszovszki J., Hornos — Torma, Túri (Zachar) — Kecskés, Sági,. Ivanics (MudricZki), Balázs I. Edző: Murányi János. Pásztó: Kodák — Szőke, Tar- csányi, Nagy S., Horváth — Székely (Pusztai), Németh, Antal — Szarvas, Veres G., Vai;- ga Gy. Edző: Szojka Ferenc. A fegyelmezetlenül, s rosszul já‘- szó hazaiak ellen némi szerencsével nyert a jól védekező vendégcsapat, egyébként kitűnő játékvezetés mellett. A 80. percben a Pásztó 11-est hibázott. s öt perc múlva a tétovázó védők közt Sági 10 méterről a hálóba tóvábbítbUaa labdát. (A tartalékos hazaiak a 4: perctói kiállítás miatt tizen játszottak.) Jó: Kovács, Koczka, Zagyvái, Kecskés, Sági, ill.: Tarcsányi, Szőke, Németh. Szécsény—Vörös Csillag HSE 1—0 (0—0) Szécsény, 900 néző, v.: Hoffmann. Szécsény: Treso — Mester, Vágner, Velkovics, Antal (Vanya) — Pénzes, Kalmár, Gál I. — Juhász F. (Éliás), Sándor Zs., Kárnátv. Edző: Kovács József. V. CS. HSE: - Szabó I. —• Salgai,, Győri J.; Parádi, Szaszovszki Cs. ' — Menczel, Nagy S., Romhányi — Iván, Karácsonyi, Pazdera (Dóra). Edző: Győri Ferenc. A 75. percben egy tért ölelő átadás után Kárpáty döntötte el a mérkőzést: őrzőjét és a kapust is kicselezve lőtt gólt. A vendégek kapufával válaszoltak. I St. Síküveggyár—Vörös Csillag HSE 7—1 (4—0) (Hét közben játszották). Rétság, 200 néző, v.: Makoványi. Síküveggyár: Rády — Kasza, Zsédely, Gulyká, Kaszanyi (Váradi) — Fehérvári, Nagy G. (Fintor), Lisztócíki ig- Angyal, Krivanek, Bodor. Edző: Tóth István. V. Cs. HSE: Szabó I.— Salgai, Parádi (Nagy S.), Győri J. (Iván), Szaszovszki Cs. — Menczel, Huszár, B. Nagy — Karácsonyi, Romhányi, Pazdera. Edző: Győri Ferenc. A vendégek még 11-est is hibáztak. Góllövő: Krivanek (3), Lisztóczki (2), Kaszanyj, Fehérvári, ill.': B. Nagy. , A bajnokság állása (Kovács Z.), Bakos J. — Lakatos B. (Kilczin J.), Farkas T., Czene R. Edző: Szoó Miklós. Szőnyi M. HSE: Fodor (Moi2. sz. Volán—Egyházasgerge 0—0 Salgótarján, Csizmadia-telep, 300 néző, v.: Mihalovics. Volán: Kadenszki — Mártó: nár S.) — Szrena (Kéri), ‘ — i»<uwu, Gyetván, Kotroczó - Kocsis Szomokf, Lovasi - Makhvszky, Csorba J„ Tóth J. - Oláh J. T Kova“ , (Demete.r), Kovács A. (Sándor I.), Sándor1 Bogf’ I'lanyi (KokT‘V’ L. -Edző: Csorba Tibor. A jó "lonií°s> Szomora. Edző: Baliramú, helyenként színvona- ga ,?arolya Ei;gcrgfc: las mérkőzést az első 45 perc- ~ Gecs.e A” Szant° Z” To‘h ben nyújtott jeles támadójá- si’mon T %imnn~T tékával s -Farkas T mpstar Sim9n Simon L. — Gordos tékával, s larkas 1. mester T> pá] Gy > Fekete j Edzö. hármasával nyerte a hazai együttes. Jó: Farkas (a mezőny legjobbja), Simon, Mihály, Mészáros, ill.; Kocsis, Szrena, Csorba J. Szurdokpüspöki—Kazár 1—0 (1-0) Szurdokpüspöki, 300 néző, v.: Komiósi, Sz.-püspöki: Bangó — Kosik T., Tamás, Porkoláb (Fodor), Tájt: J. — Kupecz T., Pusztai, Hepp (Shuci) — Kosik S., Erdélyi, Sárik. Edző: 1. St. Síküveg 3 320-1 8 •2. N.-bátony 3 317-1 6 3 Bárna 3 2 1 • 9-3 5 4. M.-Ilonák 3 2 16-1 5 5. Szőnyi M. HSE 3 21 9-4 4 6. Pásztó ■3 21 8-5 4 7. Romhány 3 1 22-1 4 8. 2. sz. Volán 3 1 1 í 2-2 3 S. Sz.-püspöki 3 1 1 1 2-6 3 10. Szécsény 3 1 1 1 1-5 3 11. Balassi B. HSE 3 1 1 1 4-12 3 12 E.-gerge 32 1 3-4 2 13'. St. ötvözetgy. 32 1 2-5 2 14. Kazár 31 2 3-8 l 15. K.-iapujtő 31 2 3-7 1 16. St. Somos 31 2 3-11 1 17. St. Bányagép 31 2 2-12 1 18. Vörös Cs. HSE 33 2-12Összeállította: Andó Miklós a macév miskolci használtgép-osztálya MISKOLC Szeles út 22. Tel.; 16-638 17-868. ' műszaki becslést tart 1979. szeptember 6—7-ig % * •v'sÁ- • vV SALGÓTARJÁN. KISTERENYE. SZÉCSÉNY ÉS KORNYÉKE. BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKEI ÍRÁSBELI BEJELENTÉSÜKET KÉRJÜK: MAGYAR HIRDETŐ VÄLLA LAT SALGÓTARJÁN. PAVILONSOR CÍMRE MEGKÜLDENI 1 Ügyintéző: Hutter László FOGL/LKCZUNK; HASZNÁLT GÉPEK. MŰSZEREK VÉTELÉVEL. ELADÄSÄVAL ÉS KÖZVETÍTÉSÉVEL: Az MHSZ modellezői az idén új környezetben Szarvasgcde térségében léptek színre. A sportág hódolói nagyon dicsérik ezt a területet, hogy igen alkalmas a „röptetésre”. (Fodor Tamás felvétele) NÓGRÁD — 1979. szeptembet 5., szerda