Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-28 / 227. szám

Befejezte munkáiét az országgyűlés (Folytatás az l. oldalról.) renden levő kérdései — ke. rülnek előtérbe. Nagy súlyt helyezünk azoknak a ténye, zőknek a vizsgálatára, ame­lyek alapvétőéit az egész gaz. dálkodás színvonala és ered­ményessége szempontjából. A területi ellenőrzéseket is beleértve több száz vizsgála­tot végeztünk például az in­tenzív gazdaságfejlesztés té­maköreiben, mindenekelőtt a termelőberendezések és a munkaerő kihasználása, az anyaggazdálkodás, a külkeres­kedelem, a beruházási tevé­kenység számos területén. Dr. Szakali József államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke beszámol a népi ellenőrzés munkájáról. — Ugyanakkor nagy figyel­met fordítottunk a lakosság anyagi, szociális, kulturális és egészségügyi ellátásának ellenőrzésére. A. vizsgálatok e tevékenységeknek is széles körét fogták át. Kiterjedtek az oktatás, a közművelődés, a szociális gondoskodás, a test­nevelés, az orvosellátottság, a gyógyítás, a megelőzés több fontos kérdésére. — A vizsgálatokkál a je­lenségek fő összefüggéseit, az egyes tényezők hatását, a kiváltó okokat kerestük. Mun­kánkban még nagyobb hang. súlyt kívánunk helyezni azok­ra a vizsgálatokra, amelyek a hibák megelőzését szolgál, ják. Ügy véljük, ez igen fon­tos szerepe az ellenőrzésnek, mert módot ad rá hogy kel­lő időben megtegyük azokat a hatékony intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetőek a kárt okozó, súlyosabb hibák. Így lehetőség nyílik arra is, hogy javaslatokkal segítsük azoknak a helyi, vagy köz­ponti intézkedéseknek a ki­alakítását, amelyek a feltárt hibák megszüntetését, ismét, lődésük elkerülését szolgál­ják. Munkánkban még in. kább arra törekszünk, hogy ez ellenőrzés a jó tapaszta­latokat, az újszerű kezdemé­nyezéseket is feltárja, segít­se elterjesztésüket,, az ehhez szükséges. feltételek megte­remtését. — A XI. kongresszust kö. vetően a kormány átfogóbban foglalkozott az ellenőrzés fej­lesztésével és újabb, magasabb követelményeket állított elénk. Fölmérve helyzetünket, fogyatékosságainkat, a többi között megállapítottuk, hogy erőinket elapróztuk, sokat markoltunk, és ezért nem jutott elég idő és energia a tapasztalatok hasznosítására, javaslataink megvalósításá­nak figyelemmel kísérésére. A lehetségesnél kisebb mér­tékben tudtunk a mindenna­pi munkában hasznosítható, operatív segítséget nyújtani a vezetésnek. Az utóbbi idő­ben számos intézkedést tet­tünk a munka színvonalának emelésére, feltételeinek ja­vítására, az operativitásának erősítésére. Kétségtelen az előrelépés, de még kísértenek a munkában a régiekhez ha­sonló problémák. — Tisztában vagyunk az. zal, hogy a nagy horderejű kérdésekben nem lehet egyik napról a másikra változást elérni. Ezért nem mindig jo­gos a gyakran tapasztalható türelmetlenség. Az viszont tény, hogy a vizsgálatok nyomban, vagy rövid idő alatt elhárítható akadályokat, megszüntethető hibákat is felszínre hoznak. De gyak­ran ezekben sem, vagy csak a megengedhetőnél lassab­ban változtatnak érdemben. — A magunk részéről. arra törekszünk, hogy munkánk ta­nulságainak és a szocialista országok hasonló téren szer. zeit tapasztalatainak felhasz­nálásával tovább javítsuk a népi ellenőrzés működését, alkalmas módszerekkel emel­jük a vizsgálatok színvona­lát. Szorosabb és eredménye­sebb kapcsolatokat kívánunk kiépíteni együttműködő partnereinkkel is. E ' törekvé-. sek jegyében elhatároztuk például — ennek módszereit már kidolgoztuk —, hogy a vizsgálatokat addig nem te­kintjük befejezettnek, amíg az adott ügyben nem történ, nek meg a szükséges érdemi változások. E téren eredmé­nyekről is szólhatunk, de a vizsgálatok érdemi haszno­sításában még nem sikerült kellő fordulatot elérni. — Jobban kell élnünk meg­levő lehetőségeinkkel. Meg­felelő előkészítéssel gyak­rabban kell például a tájé­koztatót kérnünk, beszámol, tatnunk, utóvizsgálatokat tar­tanunk. Ügy látszik, eddig nem volt elegendő erőnk —, vagy nem tartunk fel min­den lehetőséget — arra, hogy az indokoltnak tartott intéz­kedéseket számonkéréssel is elősegítsük. Ezért tovább kell keresni a továbblépést biz­tosító belső és külső lehető­ségeket. — A népi ellenőrzési bi­zottságok újjáválasztása jó alkalom lesz arra, hogy e te. rületek tovább erősödjenek a politikai elkötelezettség, a szakszerűség és a növekvő feladatok követelményeinek megfelelően. Függetlenített apparátusunkban arra törek­szünk, hogy politikai,ag éreti, szakmailag kiválóan képzett, jó szervezőkészséggel rendel, kező vezetők és munkatársak dolgozzanak — hangsúlyozta Szakali József, államtitkár, a KNEB elnöke. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hiva­talának elnöke is nyugtázta: a népi ellenőrzés széles társa­dalmi bázisa állami, gazdasá­gi és társadalmi életünknek, vizsgálatai jól szolgálják a társadalmi érdekek védelmét. Az állami ellenőrzésnek min­dig figyelemmel kell lennie a népgazdasági és a helyi érde­kek megfelelő érvényesülésé­re — hangoztatta. — A köz­ponti irányítás hatékonyabbá tétele és az öntevékeny válla­lati, szövetkezeti, tanácsi ön­állóság erősítése nem zárja ki egymást. A helyesen értelme­zett területi, helyi önállóságot ösztönözni kell, ugyanakkor, szembe kell szállni a népgaz­daság érdekeit, lehetőségeit figyelmen kivül hagyó szán­dékokkal. Ezért az ellenőrzés eszközeivel is következeteseb­ben kell fellépni az ország ' erőforrásait pazarló, helyte­len. csak az adott terület, gazdálkodó egység érdekeit képviselő szemlélet és gya­korlat ellen. Szoros kapcsolat alakult ki a népi ellenőrzési bizottságok és a tanácsok kö­zött. Alapja az a törvényi ren­delkezés, hogy a területi bi­zottságokat az illetékes taná­csok választják és kötelesek őket munkájukról, a helyi jel­legű ellenőrzések tapasztala­tairól beszámoltatni. Tóth Géza (Szabolcs-Szat- már m., 14. vk.), a szakszer­vezetek megyei tanácsának titkára hangsúlyozta: a jö­vőben még alaposabban kell előkészíteni a vizsgálatokat, még jobban fel kell készülni egy-egy terület értékelésére. Mégpedig úgy, hogy az előze­tes ismeretek, tájékozottság birtokában minél alaposab­bak, reálisabbak lehessenek az elemzések. Papp Gy. Lászlóné (Csong- rád m,. 14. vk.), a Hódmező­vásárhelyi Állattenyésztési Főiskola tangazdaságának sertésgondozója rámutatott: a népi ellenőri tevékenység tá­gítja az emberek látókörét, se­gít nekik abban, hogy az egyes helyzeteket, jelensége­ket és az ezekből adódó fe­szültségeket nagyobb össze­függésben is lássák. Ezért is célszerű lenne, ha a népi el­lenőröket már a tervezési és Papp Lajos államtitkár, a Mi­nisztertanács Tanácsi Hivata­lának elnöke beszél a fontossági sorrend kialakí­tásánál bevonnák a döntés előkészítésébe. Angyal János (Bács-Kiskun m., 7. vk.), gimnáziumi igaz­gató a többi között fontosnak tartotta, hogy a vizsgálatok tapasztalatai alapján minde­nütt rámutassanak a munka javításának feltételeire, lehe­tőségeire is, s a tapasztalato­kat, a javaslatbkat mind szé­lesebb körben ismertessék meg. Kasó József {Baranya m.,12. vk.), a Szigetvári Állami Gaz­daság igazgatója rámutatott: erősíteni lehetne a népi el­lenőrzés és az országgyűlés állandó bizottságainak együtt­működését, hiszen a népi el­lenőrök országos vizsgálatai sok fontos adatot, informáci­ót adnak a legkülönfélébb te­rületekről, esetenként a tör­vények érvényesüléséről. Ezt követően Szakali Jó­zsef államtitkár, a KNEB el­nöke emelkedett szólásra. A KNEB elnökének válasza Hozzászólások Az elhangzott javaslatok kapcsán kiemelté: indokolt a következetesség, a határozot­tabb fejlődés igénye. A jövő­ben még jobban kívánunk él­ni azokkal a jogosítványok­kal, lehetőségekkel, amelyek­kel már ma is rendelkezik a népi ellenőrzés. Indokoltan tették szóvá azt is, hogy le­gyen kevesebb központi vizs­gálat, több lehetőséget bizto­sítva ezzel a helyi témák elemzésére. Természetesen nem feltétlenül szükséges, hogy a helyi vizsgálatok szá­ma annyival növekedjék, amennyivel csökken a köz­ponti. Alapvetően ugyanis ar­ra törekszünk — hangoztatta az államtitkár —, hogy ke­vesebb ellenőrzésünket job­ban, alaposabban végezzük, s időnk, lehetőségünk, energi­ánk mintegy 50 százalékát a korábbi nagy jelentőségű kér­dések vizsgálatának utóellen­őrzésére fordítsuk. Arra, hogy addig ne lépjünk túl egy-egy vizsgálati tapasztalat haszno­sításán, amíg az érintett terü­leten érdemi változás nincs. Az országgyűlés a KNEB elnökének a népi ellenőr­zés munkájáról szóló beszá­molóját és a hozzászólásokra adott válaszát jóváhagyólag tudomásul vette. Ezután interpellációk kö­vetkeztek. Varga Gyula (Zala m., 1. vk.) ■ az MSZMP megyei bi­zottságának első titkára, az országgyűlés terv- és költség- vetési bizottságának vélemé­nyét tolmácsolva bírálóan je­gyezte meg: a jelzések alap­ján tett intézkedések végre­hajtása nem mindig követke­zetes, esetenként formális, sőt egyes területeken el is marad. A terv- és költségvetési bi­zottság ezért is támogatja ha­tározottan a népi ellenőrzési bizottságnak azt a törekvését, hogy vizsgálataikat követő ja­vaslataik megvalósulásának sorsát utóvizsgálatokkal is rendszeresen ellenőrizzék. Rujsz LászlÓni (Vas m., 1. vk), a Sabária Cipőgyár sze­mélyzeti osztályvezetője han­goztatta: fontos, hogy a népi ellenőrzési bizottságok mun­kastílusában is azok a jegyek erősödjenek, amelyek a meg­előzést tekintik kiemelt fel­adatnak. A társadalomnak nem áldozatokra és vétkesek­re van szüksége, hanem felvi­lágosult, tapasztalatokban gazdag közösségekre. Fábián Márton (Szolnok m., 8. vk,), a karcagi Május 1. Tsz. elnöke a népi ellenőrzés átfogó vizsgálatainak fontos­ságát hangoztatta. Mint mon­dotta: az elmúlt időszakbán kimaradtak a vizsgálatokból a szakfelügyeleti hatáskörrel rendelkező intézmények, pél­dául a kutatóintézetek, a mi­nőségvizsgáló intézetek, a szakfelügyelőségek. Pedig e szervek, intézmények mun­kájának nagy hatása van a népgazdaság különböző ága­zataira. Sas Kálmán (Heves m., 4. vk.), a Magyar Cement- és Mészművek bélapátfalvai gyá­rának igazgatója elmondta: több esetben kezdeményezték hogy egy-egy népi ellenőri vizsgálat témáját a nem vizs­gált szerveknél, munkahe­lyeknél is tűzzék napirendre vezetői tanácskozásokon, hasznosítsák a népi ellenőr­zés megállapításait. Interpellációk NűGRAO - 1979. szeptember 28., péntek Dömötörffy Sándor (Zala m., 5. vk.). a hahóti Rákóczi Tsz főállattenyésztője még a nyári ülésszakon nyújtott be interpellációt a közművelődé­si célú vállalati és szövetkezeti pénzeszközök elosztása tár­gyában a pénzügyminiszter­hez. Faluvégi Lajos írásban adott válasza szerint indokolt­nak tartja, hogy az érdekel­tek együttesen tekintsék át a vállalati jóléti és kulturális alapok helyzetét, problémáit, az Országos Közművelődési Tanács 1976-os irányelvét. A képviselőnek a bejáró dolgo­zók közművelődési lehetősé­geire vonatkozó javaslatát a közeljövőben kidolgozandó, a VI. ötéves tervidőszakra szó­ló pénzügyi, gazdasági' irány­elvek keretében megvizsgál­ják. >Bálint Istvápné (Békés m., 12. vk.). a Fővárosi Ruhaipa­ri Vállalat szeghalmi telepé­nek vezetője a hagyományos családiház-építéshez a jobb falazóanyag- és tetőszerkezet- ellátás, valamint ezzel össze­függésben a Békés—Csongrád megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat rekonstrukciójának gyorsítása tárgyában inter­pellált az építésügyi és vá­rosfejlesztési miniszterhez. Ábrahám Kálmán miniszter egyetértett azzal, hogy a ma­gánlakás-építés —, s az ott­honok karbantartása is — nagy figyelmet és további in­tézkedéseket kíván. A Békés megyeieknek bizonyára meg­nyugtatásul szolgál, hogy je­lenleg Békéscsabán két tég­lagyárat korszerűsítenek. Az egyik már az idén termelni kezd, a másik 1981. első ne­gyedévében. A miniszteri válaszokat az interpelláló képviselők és az országgyűlés tudomásul vette. Kzzel az országgyűlés őszi ülésszaka befejezte munkáját. Hotburgban folytatódik Bécsben a Hofburg termeiben ismét' a tárgyalóasztalhos ültek a közép-európai fegyverzetcsökkentési tárgyalásokon részt vevő diplomaták és szakértők. A megbeszéléssorozat évei alatt már többször nyílt alkalom az előrelépésre, arra, hogy tényleges megállapodást érjenek el. A szocialista országok abból a tényből kiindulva, hogy a tárgyalt térségben katonai erőegyensúly van, már több al­kalommal javasolták a haderők létszámának és fegyverzet* csökkentésének megkezdését. A Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK több olyan indítványt tett at 'utóbbi években, amelyek „elébe mentek” a korábbi nyugati kívánságoknak. A szocialista kezdeményezések kompromisz- szumos jellegűek voltak. Elfogadták például a nyugati fél (USA. NSZK, Kanada, Nagy-Britannia, Belgium. Hollandia, Luxemburg) azon kívánságát, hogy a két óllamesoport fegy­veres erőinek létszáma 900—900 ezer fő legyen, ebből egyen­ként 700 ezer fő a szárazföldi erők állományában. A javas­lat szerint a szocialista fél első lépésben a Szovjetunió Kö- zép-Európában állomásozó erőit csökkentené, s ennek ellen­tétele lenne az amerikai csapateeységek kivonása. A Szov­jetunió kész arra, hogy jelentős narckoqsierőket vonjon ki a térségből az amerikaiak által felajánlott harcászati atom­fegyverekért cserében. A legtöbb gyakorlati kérdésben a szocialista tárgyalófél lényegében elfogadta a nyugatiak kéréseit. Egy pontban azonban nem engedhetett. Ez pedig az a bizonyos „létszám- vita”. A nyugatiak azt állítják, hogy a szocialista hadsere­gek beterjesztett létszáma vagy 150 ezer fővel alacsonyabb az általuk kiszámítottnál, s ezért „aszimmetrikus” csökken­tésre van szükség. A szocialista tárgyalók visszautasítják ezt a megalapozatlan követelést. A nyugatiak ugyanis mind ez ideig nem voltak képesek adatokkal alátámasztani az „aszim­metrikus” létszámmal kapcsolatos állításaikat. A szocialista országok éppen ezért rámutatnak arra, hogy ez a taktika mindenekelőtt a tárgyalások elhúzását, a tény­leges leszerelési, csapatcsökkentési intézkedések meggátolá­sát célozza. A tárgyalásokon, mint ismeretes, megfigyelői státusbán je­len vannak hazánk képviselői is. A megbeszéléseken hozan­dó határozatok ugyan nem terjednek ki Magyarországra, de küldöttségünk a bécsi értekezlet érdekelt résztvevőjeként hangot ad kormányunk nézeteinek. Miklós Gábor Új javaslatok az EWSZ-ben Heltai András, az MTI tu- dósítója jelenti: Csütörtökön folytatódott az ENSZ közgyűlésének álta­lános politikai vitája. Emil Wojtaszek lengyel külügy­miniszter emlékeztetett a Varsói Szerződés országainak májusi javaslatára, hogy hív­ják össze az európai államok, az USA és Kanada képvise­lőinek tanácskozását az eu­rópai katonai konfrontáció csökkentéséről. A javaslat pozitív visszhangra talált számos nyugati országban és a nézetek bizonyos egybeesé­sét mutatja a leszerelési kon. ferenciára felszólító francia javaslat is. A Pol Pot-rendszer kam­bodzsai népgyilkossága a ná. ci népirtást idézi fel a len­gyelekben — jelentette ki Emil Wojtaszek. Éppen ezért óriási jelentőségű a rendszer megdöntése, a Kambodzsai Népköztársaság kikiáltása. A népi kormány általános elis­merése nélkülözhetetlen fel­tétele a délkelet-ázsiai béké­nek és stabilitásnak. A lengyel külügyminiszter országa sokrétű támogatásá­ról biztosította a fejlődő or­szágokat és közölte: határo­zati javaslatot fog beterjesz­teni a nemzetközi gazdasági együttműködésről. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminisz­ter hangoztatta, hogy az NSZK üdvözli a SALT-szerző- dést és reméli, hogy az mi­előbb életbelép. , Közel-keleti jelenté• Jordánia elismeri a palesztinok államalapítási jogát Heltai András, az MTI tu­dósítója jelenti: Dajan izraeli külügyminisz­ter szerint a különbéke ame­rikai ellenőrzése lényegében azt jelenti, hogy az Egyesült Államok katonailag szavatol­ja az Egyiptommal kötött megállapodást. A washingtoni hivatalos álláspont szerint az amerikai személyzet csak „technikai jellegű” feladatokat lát majd el. Dajan szerdán New York­ban, a nagybefolyású külpoli­tikai társaságban beszélt. Vé­leménye szerint a sínai fegy­verszüneti övezetben állomá­sozó 200 főnyi amerikai „mű­szaki személyzet” messzeme­nő biztosítékot jelent, mert — a harcok kiújulása esetén — azokban az Egyesült Államok is részt venné. Az izraeli hadügyminiszter kijelentései feltűnést keltettek, mert az amerikai kormány csökkenteni igyekszik ellenőri szerepének jelentőségét. Washington korábban azt sze­rette volna, ha ENSZ-erők el­lenőrzik a különbékét, ehhez azonban a Szovjetunió (mint a Biztonsági Tanács állandó tagja) nem járult hozzá. Az Egyesült Államok* ezután si­kertelenül fáradozott azon, hogy más nemzetközi erőt ál­lítson fel. Így született végül a megoldás, hogy izraeli, il­letve egyiptomi, járőrök ellen­őrzik majd a fegyverszünetet amerikai személyzettel a két fél közötti „ütközőövezetben’*. Washington a légi megfigye­lést is kiterjeszti. Dajan értelmezése heves bel-' politikai reagálást válthat ki — mutatnak rá a megfigye­lők — különös tekintettel ar­ra, hogy mind több az izraeli politikát bíráló hang a koráb­ban feltétlen Izrael-barát kö­rökben is. Továbbra sem hajlandó részt venni a különbékéről fo­lyó tárgyalásokon ehelyett az ENSZ védnökségével kelle­ne rendezni a közel-keleti kér­dést — jelentette ki Husz- szein jordániai uralkodó. A király az amerikai közműve­lődési tv-hálózatnak adott szerda esti nyilatkozatában megerősítette: nem találkozik Carter elnökkel. A két kor­mány kapcsolatainak lehűlésé­re mutat az is, hogy Jordánia végül is nem az USA-tól, ha­nem Nagy-Britanniától vásá­rol 300 harckocsit. Husszein azt mondotta: nem ragaszkodik korábbi tervéhez, hogy Jordánia és Ciszjordánia államszövetségben egyesüljön! A későbbi rendezés keretében,’ amennyiben a palesztinaiak önálló államot kívánnak, el-; fogadja döntésüket. Hogyan várhatja el Washington, hogy a PFSZ is­merje el Izraelt — ha Izrael nem ismeri el egyidejűleg a felszabadítási szervezetet? — tette fel a kérdést a jordániai uralkodó. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom