Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-04 / 181. szám

Hangszóró uielfett MUMUS Zárómérleg A hangjáték lehet eseménytelen, de amikor ez ráadá­sul (vagy kát, miután együtt megöregedett emberpárról van szó) eseménytelen életről szól — az már maga a mozdulat­lanság. Száguldó, ingergazdag, izgalmat keltő, látványt kö­vetelő, történést hajszoló korunkban egy Ilyen mű tűnhetne akár előadhatatlan alkotásnak is, S hogy mégis lehet szív­szorító játékot készíteni a teljes eseménytelenságről ar­ra ékes választ a héten hallott Zárómérleg című hangjáték, amelynek szerzője a magyar közönség elptt legfeljebb hír­ből ismert. Franz Xaver Kroetz játékát BaFtos Tibor fordítottá, két szerepét Bulla Elma és Szabó Sándor alakította Heinz Hosting (Hamburgi Rádió) rendező segítségével, a dramaturg mun­káját Magos György végezte el. A Zárómérleg tekinthető — szakmai magvalósításában — apropódrámának, ami alatt elsősorban azt értem, hogy egy-egy életszelet, emlékezés egy korábbihoz az apropó­lánchoz hasonlóan kapcsolódik, ily módon nyújtva a teljes láncolatot magát, feltárva mindazt, amire egy vagy két em­ber élete delén, vagy mint ez esetben is alkonyán em­lékezni tud. Kroetz játéka azonban éppen arról szól, hogy nincs mire emlékezni! Eltelt hetven év, úgyszólván eseménytele­nül, ami érdekes, izgajmas volt az elfér egyetlen órában is. És már semmivel nem pótolható a hiány. Az asszony soha nem jutott el Berlinbe, operettet csak mostanában lát a televízióban, nem jutott idő, pénz semmire, mert mindig, egész életükben „kuporgatni kellett”, fel kellett nevelni a gyereket, a lányt. Mert a fiú meghalt, s már régen nem lehet arra gondolni, hogy még egy gyerek is jó lenne. Talár, egy fiatal kutya még segítene a kettőzött magányon, de a nyugalom örök házőrzője, az asszony, ezt is ellenzi. Alighanem így lehetett a nagyobb igazi változást hpzo dol­gokban is. Akkor, amikor még lehetett volna mozdulni, ese­ményt provokálni a sorstól, nem az eseményért (későbbi emlékért) önmagáért, hanem azért az emberi hitért, hogy az életet nem feltétlenül kell elfogadni olyannak, amilyent Ismerős, örök emberi alaphelyezetet aknázott ki a hazá­jában egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fiatal nyugat­német szerző. S hogy jól használta fel ezt a nagyon ismert alaphelyeztet — abban nagy szerep jutott a kegyetlensé­gig őszinte feltárásnak, következetes végiggorujoltságnak, a kiutat még csak fel sem villantó, az igazi véget előrevetítő lezárás megdöbbentő megmutatásának. A dráma az idős, beteg, mozgásképtelen férfi „tréfájával” ért véget — elját- sza halálát. A tréfa sikerül, de csak 6 nevet egyedül. S ha már » férfit alakító Szabó Sándorról szólhatunk: tökéletes választás volt éppen őrá bízni ezt a feladatot. Rádiósjátékban hanggal kell mindent előadni, s ezt Szabó Sándor olyan fokon valósította meg, hogy mindvégig érez­tük nem csupán a mozdulatlanság béklyóját, de a nap­hosszat üldögélés valamennyi kényelmetlenségét is. Bulla Élma szövegmondása gyakorta érződött didaktikusnak, s tulajdonképpen érthetetlen is, hogy cet a kijavítható hibát miért nem vette észre a rendező?! „Az a világ is elmúlt” — hallottuk S^afcrap, de Hogy az a világ miért múlt el esemény nélkül, mjórt lehet csu­pán csak a hideg sörre, egy lovagoló báróra emlékezni, aki fiatal korában megszólította az asszonyt — az mindvégig kimondatlan maradt. A Zárómérleg mentes a vádaskodás­tól, a másik okolásának áradatától, egyetlen esetben sem élt vele a szerző, de amikor az ifjúságról is a halál jut az ember eszébe — tulajdonképpen felesleges lenne akárcsak a legcsekélyebb vád íejemlegetése. A világ bennünk van, .s ha mi elmúlunk, elmúlik az is, amit mi megéltünk, (vagy nem éltünk meg, csak szerettünk vplna). Bele lehet ebbe nyu­godni? Aligha elégséges a „becsületesen dolgoztunk, él­tünk” mérleg a megnyugtató távozáshoz. Szorító érzés, nem szűnő gondolat: és már soha sem történik semmi. Legfel­jebb egy kétségbeesett „tréfaság”. Amikor az ember eljátsza a saját halálát. De minek azt eljátszani? ÍT, Pataki) „Nem mehetsz óvodába!” — vágja ki döntő érvként há­roméves fiam egy számára kudarccal végződő „tárgyalás” után. Tudom, ebbe a három szóba mi minden belefér: büszkeség, vágyakozás, türel­metlenség, öröm. Hallom, a búcsúzó bölcsődéstársak kö­rében ez szállóige; mondják egymásnak, szüleiknek, nagy­papának és nagymamának egyaránt. Jól hangzik a szá­jukból. De nem így a felnőt­tekéből, amilcgr mumussá vá­lik, vagy éppen szorongást keltő árnyék a közeledő óvo­da és jskola emlegetése, „fia nem eszed meg ezt a főzelé­ket, nem mehetsz óvodába, ott az ilyen buta gyerek nem kell!" „Majd az óvodában megtanítanak arra, hogy csendben ülve kell játszani, nem szaladozni összevissza”. A hasonlóak leendő iskolások számára talán még riasztób­bak­Nem hiszem, hogy ezek a szülők és nagyszülők ne sze­retnék a gyereket. A mumus türelmetlenségükből fakadóan bukkan elő újra és újra. És ilyenkor nem gondolnak arra sem: az intézményváltás az életkori sajátosságokat követi a legtöbb csemeténél. A ki- bírhotatlannak tűnőén örök­mozgó gyerekből az újabb kö­zösségben kiegyensúlyozott, rajzolni is szerető óvodás le­het, a játékban fáradhatatlan óvodásból érdeklődve figyelő kisiskolás. Nem szabad hát elvenni a kedvüket az újtól — inkább legyünk együtt velük a tervezgetésben, hogy milyen lesz . . , — gkm — Sziporkák Tudják-e, hogy ■ . . . . a Bermuda-szigeteken a dolgozók munkahelyi jellem­zését az üzemi . . . Bermuda- háromszög aláírásával ellátva állítják ki? Szakmai továbbképzés A „Hóvihar” labdarúgócsa­pat hatékony módszert alkal­maz a színvonal emelésére. Hogy a játékosok jobban „lás­sák a pályát” — egytől egyig kérvényezték felvételüket a . . . pályamérnöki kar leve­lező tagozatára. Imeretségközvetítő szolgálat Az ismerkedés nem min­dennapi esete történt Álla Suhovával, a tudományok kandidátusával, aki a „ ká­poszta között taialt magának férjet. Leendő hitvestársára, M. Kí jnyin tehetséges mező­gazdasági szakemberre ugya’n- ú> a zöldség-gyümölcs átvevő központban akadt rá. (5,1 Dezső meglötyögette sörét az üvegben, nézte a barna hengerbe szorult buborékokat és elnyafogta magát: — Már megint egy szemi­nárium. A többiek nevettek rajta- Félix kivételével, ö komoly retorikával folytatta szónok­latát.--- Olcsón gyártom, olcsón árusítom a páratlanul esztéti­kus bizsukat. És nyereségré­szesedést fizetek a segédeim­nek, áthatva a legteljesebb szociális együttérzéssel. Vé­letlenül se tévessze meg Bur­ján bácsit, hogy maszek va­gyok. Jámbor, türelmes kíváncsi­sággal nézte vendégüket a nagyosohtú öreg. — De miért éppen rám gyanakszik? Feléje hajolt ültében Félix Elek, s bizalmaskodva súgta, mintha kényes titkot árulna el. — Mert Burján bácsiról azt híreszteJik a városban bizo­nyos felelőtlen elemek, hogy még mindig szektás,-— Nem baj — nyugtatta meg ugyancsak bizalmaskod­va a fehér, hajú családfő. — Szektás szomszédja még úgy­sem volt. Remélhetem, hogy a híresztelés ellenére sem néz le? — Méghagy én nézném le Burján bácsit? Ennek még a feltételezése is megrendítő. Egészen őszintén szólva épp az ellenkezőjétől féltem. Hogy esetleg zsenánt önök­nek • . . Mert Burján bácsj nagy személyiség ebben a vá­rosban. Köztudott harcosa a munkásmpzgalomnak, Osztat­lan nimbusza van. Na már most. a hozzám hasonló át­lagemberek nem vonhatják ki magukat a jeles egyéniségek pszichikai hatása alól. Ez ugye önkéntelen lélektani szabály. De amikor meglát­tam itt kőműveskanéllal dol­gozni az egyszerű, közvetlen családapát, az én tiszteletem is azonnal közvetlenebb lett. Ez megint önkéntelen lélekta­ni szabály. Ahogy itt buzgól- kodtak, nevetgéltek, néha si­kamlósán viccelődtek, én ab­ból mindjárt megértettem, hogy a lehető iegemöeriöb szomszédságra számíthatok. Hogy túl a formális köszönő­viszonyon, tálán még a szo­ros, őszinte barátság sem le­hetetlen. Paula édesdeden átadta ma­gát az önfeledt figyelemnek. iVíár-már udvarló elismeréssel Hálálkodott: — Félix úr, hogy maga mi­lyen választékos. Az elismerésre hátráló sze­rénységgel válaszolt a szom­széd. — Jaj nekem, néha irtózom tőle. Ez a csiszolt stílus való­ságos istencsapás rajtam- Hiá­ba küzdők ellene, van valami született adottság a modo­romban. Néha viszolygok tője, érzem, hogy fölöslegesen ter­heli az egyéniségemet, de nem tehetek ' róla. Ugye fá­rasztó? — Sőt! — biztosította elra­gadtatásáról Paula. 1 — Ó, milyen elnéző tud lenni. Emlékszik, drága Pau- 1 ácska. amikor a kedves és az általam oly sokra becsült ki­tűnőség, nevezetesen az ön panája megvásárolta ezt a telket? Én már akkor bizton reméltem, hogy rjtka harmo­nikus barátságra van kilátá­som, Erre csipetnyi 'melankóliá­val közölte l’auia: *4 NQORÁD - 1979. augujastys 4,, szombat I ; mozikban A francia fővárosban rengeteg a mg ti- A kívül-belül csillogó hatalmas paloták Párizs szí­vétien vannak, a szerényebb filmszínházak a mellékútvona­lakon és a periférián. Álta­lában két-három (vagy még annál is több) terem műso­ra közül választhat az érdek­lődő. Mielőtt a programot tü­zetesebben szemügyre ven­nénk, szóljunk néhány szót a „kiszolgálás” körülményei­ről, az árakról, a szokásokról. A mozik berendezése kor­szerű, légkondicionáló beren­dezés még az úgynevezett „kis piszkosokban” is mű­ködik, a székek kényelmesek, a vetítések színvonaláról is elismeréssel nyilatkozhatunk. Párizs közismerten drága vá­ros — éppen ottjártamkor jelentettek be néhány hús­bavágó áremelést —, a mozi­jegyekért is borsos összeget kell leszurkolni. 12—16 frank­ba kerül egy belépő (magyar pénzre átszámítva 60—80 fo­rintba). A látogatottság mi­nimális. A zsúfolt ház eléggé ritka, s még a nagy sikerek esetében sem nagyon telik meg a nézőtér. A jegy árában a hagyományos borravaló természetesen nines benne: 1—2 frankot még külön kell leszurkolni a jegyszedőnek, aki — miután helyére kíséri a vendéget — könyörtelenül tartja a markát. A reklám és a propaganda eléggé harsány, nem ritkán külsőségei. A nézőcsalogató. transzparense­ken, vagy mák objektumokon többnyire hiányosan öltözött, csábos mosolyű hölgyeket, erőszakos jeleneteket, látvá­nyos állóképeket lehet látni — igaz viszont az is, hogy a fűm „kényes” jellegére (ero­tikus, netalán porno) mindig utalnak. A repertoár tengerében ka­lauz nélkül lehetetlen eliga­zodni. A turista dolgát leg­főképpen, a híres párizsi mű­sorújság. a Pariscope könnyí­ti meg. A mi Pesti Műsorunk­hoz hasonló kiadvány min­den fontosabb tudnivalót fel­sorol, célszerű tehát a tájéko­zódást a lap átböngészésével kezdeni. Júliusban — ez az első meg­lepetés — a felújítások, az öt- tíz-húsz, esetleg harminc- negyven esztendős slágerek alkotják a program gerincét, Más talán bosszankodott vol­na ennyi „szakállas" mű mi­att, e sorok írója azonban — Én meg azt reméltem, hogy vajamivel hamarabb tu­dunk majd házat építeni a telkemre. Dezső határozottan morézus lett a tulajdonviszonyra vo­natkozó kijelentéstől. A szomszéd érdeklődése viszont még jobban íelvillanyozódott. — Talán ez idő szerint is Paulácska becses nevén van a telek? — Hangsúlyozottan — vilá­gosította fel Edit gúnyos hangsúllyal. , A kőfaragó érdesen mor­dult: — Nem tartozik ide! — ö, persze, értem, persze — Sietett Félix az engeszte­lővel, — Mit is számít a te­lekkönyv egy ilyen példamu­tató családban. Akadémiákon kellene tanítani azt a megér­tést, amely olyannyira tiszte­letreméltóvá teszi a Burján családot. Állítom önöknek igaz lelki is mérettél, hogy ez a nagyszerű család még ennél is többre, sokkal-sokkal többre képes. A fehér hajú Burján rövi­den, de annál sürgetőbbén kérdezte: — Például? — Ó, ne tessenek haragud­ni, egészen magával ragadott a lendület. Az önök fantaszti­kus produktuma merész ka­landokra csábította képzelő- erpmet. Ha netalán szertele­nül tellobogna a fantáziám, erről egyáltalán nem tehetek, ezért csakis az önök lelkesítő eposza a felelős, Komoly va­gyont hoztak tető alá másfél év alatt! színtiszta szorgalom­mal, tömény becsülettel, vas- kemónv akarattal, a tehetség egészséges leleményével. (Folytatjuk,) örült, hiszen így rávethette magát néhány olyan koráb­ban forgatott filmre, mely -- különböző okok miatt — ná­lunk nem elevenedett meg. (Alább dióhéjban írok róluk,) Felsorolok néhány címet a reprízerdőből. Óriási plaká­tok invitálják a fllmkedvelő- ket Alfred Hitchcock egyik, 1944-ből való bűnügyi törté­netének előadásaira (eredeti címe: Spellbound, nálunk Go­nosz varázslat címen játszot­ták annak idején). A két fő­szereplő, a tüneményesen fia­tal Ingrid Bergman és Grego­ry Peck. Mivel mindketten sztárok ma is is mert az ame­rikai mágus változatlanul népszerű), a mai mércével mérve szelíd krimi — nagy siker. Ugyancsak vonzza a fiatalokat és öregeket az im­már örökzöldnek nevezhető Hatosfogat, a nemrégiben el­hunyt John Wayne klasszikus western je. Jó párizsi szokás, hogy bizonyos mozikban úgy­nevezett minifesztivélokat rendeznek. Ilyenkor áttekin­tést adnak egy alkotó életmű­véről, valamely műfaj fej­lődéstörténetéről stb. Termé­szetesen ebben az esetben is a kereslet határozza meg a kínálatot. Hitchcock szinte minden filmje révén rendezősztár, de ugyanezt mondhatjuk az aggastyánként is fiatalos mű­veket készítő Bunuelről. Fel­fedeztem a tematikus össze­állítások között Humphrey Bogart, a legendásemlékű amerikai színész híres film­jeit, egy musical és egy bűn­ügyi fíJmesokrot. S hogy sze­mélyes élményeimről is be­számoljak, érdeklődésemet nem a felsorolt alkotások kel­tették fel — többségükkel ta­lálkozhattunk a Filmmúzeum­ban, a klubokban, vagy a te­levízió képernyőjén ha­nem a közelmúlt egy-két „za­jos” mozitörténete. Az affé­le egyoldalúság talán bocsána­tos bűn, vegyük figyelembe, hogy a filmkritikus magánem­berként sem k#pas kibújni a bőréből. areo Ferreri rendezte az 1073-as cannes-i fesztivál botránykövét, A nagy zabáikat, A francia- olasz filmben világhírű szí­nészek alakítják a főszerepe­ket: Ugo Tognazzi, Marcello Mastroianni, Michel Piccoli és Philippe Noiret (mindegyi­kük a saját keresztnevén)- A sztori egyszerű. A négy férfi beveszi magát egy házba az­zal a szándékkal, hogy „ihaj- esuhaj” jelszóval — evéssel, ivással, szeretkezéssel — át­sétál a halálba. Hogy meny­nyit kell ehhez „fogyzesztani- ok”? Mérhetetlenül sokat. A nagy zabálásban a szerződési­leg előírt kilókra hízott mű­vészek — és egy tonna-Ma- donna — elképesztő fantáziá­val variálják a fizikai lét örömeit- Persze a kísérőjelen­ségek is naturális hűséggel elevenednek meg. A terv egyébként valóra válik: Tog­nazzi és társai nem éppen di­cső módon múlnak ki a vi­lágból. Annak idején egyesek a jóléti társadalom maró kri­tikájának tartották A nagy zabálást; mások fanyalogtak az ízléstoleraneiák határai- nak sorozatos átlépése miatt. Maggm az utóbbiakhoz csat­lakozom, bár Ferreriiől nem vitatom el tehetségét. Csak­hogy: a film — esztétikum is, s ezt most mintha figyel­men kívül hagyta volna. A másik — ugyancsak nagy port kavart és dojlármilliós bevételeket hozott — horror­film Az ördögűző címet vise­lj. 1974 óta járja nagy siker­rel a nyugati világot. Itt sem akármilyen a közreműködők1 Telefon a Amikor lord Bessbarough meghalt, a The Times saját archívumában keresett anya­got a nekrológ összeállításá­hoz- Eközben ‘ valaki rosszul értetted lord nevét, és ennek következményeként a lapbad egy hasonló nevű más sze­mélyről íelent meg nekrológ, Másnap reggel csengett a telefon a The Times szerkesz- toségébeo. John Lawrence, listája. A rendező William Friedkin (Magyarországon is vetítették izgalmas munká­ját, a Francia kapcsolatot). Fontos feladathoz jutott a filmben Ellen Burstyn, Mas von Sydow és Lee J, Cobb. A nagy ász azonban Linda Blain, a tízes évei elején járó kis­lány, akit „megszáll az .ör­dög”. Nem kell ahhoz mate­rialistának lenni, hogy az em­ber kétkedéssel nézze ezt a naiv mutatványt, Friedkin azonban nem elégszik meg ennyivel. A démonok ellen folytatott harcot gusztusta­lan köntösbe burkolja és per­verzitással inti meg. Aztán jön a „megoldás”: a tudomány tehetetlen, a hit ■ a vallás — azonban segít. Párizsban, úgy látszik, a nézők paródiá­nak fogták fel Az ördögűzőt, mert folyton nevettek rajta. En is és nem volt lelkiismeret- furdalósom, ugyanis .ezt a filmet nem lehet komolyan venni. Végül néhány észrevé­tel a szakkritika által is di­csért japán Nsgisa Oshíma- műről, Az érzékek birodalmá­ról. Lehet, hogy az én vevő- kés$ülékemben van a hiba, da a merész szexuális tartalmú jelenetsorok mögöttes tartal­mait nem fedeztem fel. “Tény viszont, hogy az igazi film­művészet és az alpári pornog­ráfia közötti határok — nana örülök neki, amikor ezt írom — egyre inkább elmosódnak. Végül —, most már távira­ti stílusban *» az újdonsá­gokról. örömmel adok hírt arról, hogy a párizsi mozik­ban 1919 nyarán játszott ér. tékes filmek jó része hama­rosan nálunk is megtekinthe­tő lesz, Például a Hair, Milos Forman remek musicalje, Fel- lini parabolája, a Zenekari próba, Martin Hitt munkás- környezetben játszódó Norma Rae című alkotása —, de még folytathatnám a művek , fel­sorolását, A sikerlistán egyéb- ként jelenleg a Hair és a Nor­ma Rae egyaránt előkelő he­lyet foglal el a Zsaru, vagy csibész című Belmondo-ka- laodfilm, valamint az Es a gyöngédség?, A bordélyban cí­mű komédia társaságában. A1 katasztrófatörténetek kedve. Jói A város lángokban című amerikai monstre-produktu- mot tekinthetik meg. Jóleső érzéssel nyugtáztam a lengyel Andrzej Wajda népszerűségét. A vilkói kisasszonyok a nagy premiermozikban fut ejég nagy érdeklődés mellett (mi előbb a Márványembert és az Érzéstelenítés néíkiilt fogjuk megismertetni a hazai közön­séggel). Ugyancsak szocialis­ta illetőségű az özönvíz, Hoffman romantikus tablója (a lengyel filmet nálunk mar bemutatták). Változatlanul játsszák Tar- kovszki; Andrej Rubljovját és Paradzsariov Elfelejtett ősök árnyai című — a hatvanas évek közepén forgatott — kőitől szépségű balladáját. Magyar filmet sajnos, nem találtam a kínálatban, mely — legalábbis ami a nemzeti­ségi arányokat illeti — meg­lehetősen egyoldalú. Az ame­rikai és francia egyeduralmat nemcsak a mi filmjeinknek nem sikerült megtörni (vagy legalábbis csökkenteni), ha­nem a svéd, japán, spanyol stb. mozikultúra képviselőinek sem. A zt szokták mondani: Pá­rizs megér e.gy misét. Ez a közhellyé kopta­tott igazság a filmműsor ta­nulmányozására is érvényes. A gyönyörű nyugati metropo­lisban eleven és mozgalmas a filmélet — fényekkel és ár­nyékkal, melyekről „gyors- fényképünk” tanúskodik Veress József túlvilágról aki felvette a telefont, egy haragos hangot hallott: — Itt lord Desborough be­szél, Szeretném tudni, hogy fordulhatott elő az, hogy ma megjelentettek egy közle­ményt a temetésemről? — A legnagyobb'tísztelettel kérem elnézését, mylord — válaszolta John Lawrence —>, de megmondaná, honnan be- szél?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom