Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-26 / 199. szám

Tollhegyen A hét 3 kérdése PINTÉR ISTVÁN DOKUMÉNTUMSOROZÁTX X MÁSO­DIK VILÁGHÁBORÚ KIROBBANTASARÖL: Indokról a nácik gondoskodtak 5. A birodalmi kormány eltökélt szándéka 1939. szeptember 1.: Lengyelország lerohanása a Wester- platte kikötője elleni támadással kezdődött. Képünkön: náci katonák hatolnak be a rommá lőtt térségbe. r Van Amerikában egy tekin­télyes folyóirat, amelynek az a címe, hogy Fortune. A mi latinos műveltségünk alapián először azt gondolhatnák, hogy a szeren, cse istenasszonyának, Fortuná­nak a szolgálatába szegődött szaklapról van szó, amely talán rul dtszériákat elemez, vagy a lottószámok kihúzásának tör­vényszerűségeit kutati'a. No, nem. Fortune angolul annyit is jelent, mint vagyon, jólét, gazdagság. A Fortune gazdasági folyó­irat, ,amelynek egyebek mellett azért van rangja, mert minden év derekán összeállítja a világ 50 legnagyobb iparvállalatának ranglistáját. A sorrendben az első az amerikai General Motors az idén is, akárcsak tavaly s azelőtt is. Ez az óriási autógyár több mint 63 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le 1978- ban! A hires mondás ,,ami jó a General Motorsnak, az jó Ame. rikának", minden bizonnyal ma is áll. A Ford a másik legneve­sebb amerikai autógyár „csak" 42 milliárdos forgalommal dicse­kedhetik, ezzel aztán csupán a negyedik helyen van. Megelőzi két olajmonopólium, az Exxon és a Shell, utána is olajtársa- sá-ok vannak a sorban: a Mo­bil, a Texaco, a Britisch Petro, leum, a Standard Oil of Califor­nia. Mi több, a kilencedik he­lyen az 1978-as majdnem 23 milliárd dolláros üzleti forgal­mával az iráni olajtársaság kö. vetkezik. Autó és olaj, ez hozta 1978- ban a legtöbbet a tőkés világ iparában, az ipari óriások 50- es mezőnyében a fele tartozott az olajtermelőkhöz, olajértéke- sitőkhöz és a gépkocsigyártók­hoz. Eddig a jelek szerint szeren. cséjük volt, hogy gyarapithatták gazdaságukat. De lesz-e szeren­cséjük az idei évben is, amikor sokasodnak a válságjelek? Hogy Fortuna istenasszony milyen lesz hozzájuk, megtudhatjuk az ame­rikai Fortune jövő augusztusi összeállításából. Hanoiban szombaton közös nyilatkozat aláírásával befe­jeződtek a magas szintű kam­bodzsai—vietnami tárgyalá­sok, s ezzel véget ért a kam­bodzsai küldöttség hivatalos, baráti látogatása. Heng Sam- rin, a népi forradalmi tanács és a nemzeti egységfront el­nöke, valamint a kambodzsai delegáció tagjai Pham Van Dong miniszterelnök meghí­vására — pihenés céljából — még néhány napot Vietnamban töltenek. Pénteken este Le Duan, a VKP KB főtitkára fogadta a Heng Samrin vezette kambod­zsai küldöttséget, s hangoztat­ta, „hogy a küldöttség hanoi tárgyalásai tovább erősítették a vietnami és a kambodzsai nép barátságát és szolidaritá­A Nagy Honvédő Háború folyamán sokáig fennállt a ve­szély, hogy egy japán támadás a Szovjetuniót kétfrontos harc­ra kényszeríti, hogy megossza a hitleri fasizmussal élet-ha- lálharcot vívó erőit az euró­pai front és Távol-Kelet kö­zött. Japán szovjetellenes had­ba lépésére végül mégsem ke­rült sor — s ennek nem kis részben az a kudarc az oka, amit a császári Kvantung hadsereg 1939-ben Mongólia megtámadásakor elszenvedett. Japán provokációi nyomán már 1938-tól megszaporodtak « határ-konfliktusok, majd a rA következő év tavaszán f.ilt támadást indítottak Hal- rán-Golnál. A betolakodókat Miért napolták el hatá­rozathozatal nélkül a Biz­tonsági Tanács palesztin vitáját? Egy bizonyos: nem a Biz­tonsági Tanács egyetlen szavára jön majd létre a kö­zel-keleti béke, nem a vi­lágszervezet — egyébként két­ségtelenül legfontosabb — szervének határozata téremti meg majd a palesztin álla­mot. De az is nyilvánvaló, hogy a hosszú folyamatban megvan annak is a jelentősé­ge, ha az Egyesült Nemzetek Szervezetének ezen a fóru­mán a palesztinok jogait el­ismerő állásfoglalás születik. Talán inkább fordítva kel­lene szemlélni a Biztonsági Tanácsban és akörül dúló diplomáciai csatát: a palesz­tin kérdésnek a világban va­ló megítélése tükröződik ab­ban. A palesztinok mellett és ellen felsorakozó erők meg- mérkőzésének állását képes jelezni, hogy az ENSZ-nek eme jelentős fórumán miként alakul a helyzet. Elvi és politikai szempont­ból igenis lényegesnek tűnik a vita, hogy a világszervezet lépjen túl azon az annyiszor idézett határozaton, amely a palesztin problémáról csak mint „menekültek megse­gítéséről” tett említést. Az Egyesült Államok vezetői ér­tésre adták, hogy nem haj­landók elfogadni olyan biz­tonsági tanácsi határozatot, amely az önálló palesztin ál­lamiság követeléséhez jogi, diplomáciai alapot adna. Eb­ben az amerikai álláspontban nagy része van Izrael nyomá­sának. Tel Aviv ma — ellent­mondásos módon — már ah­hoz a régi határozathoz ra­gaszkodik, amelynek egyéb­ként sohasem tett eleget... Tudniillik 1967-ben a Bizton­sági Tanács Izraelt felszólí­totta a megszállt területek ki­ürítésére ! (Mellékesen meg- jegyezve: a szöveg kétértel­mű, másként értelmezhető a francia, másként az angol sát”. Le Duan üdvözölte azo­kat az eredményeket, ame­lyeket a kambodzsai nép ért el a nemzeti egységfront és a népi forradalmi tanács veze­tésével országa újjáépítésében és megvédésében. Hanoiban eredményesnek tartják Heng Samrin első hi­vatalos, baráti látogatását, amely egyértelműen demonst­rálta, hogy a Pol Pot-rezsim megdöntése nyomán helyre­állt Kambodzsa és Vietnam hagyományos együttműködése, s továbbá azt, hogy az — mi­ként Heng Samrin és Pham Van Dong fogalmazta — „a jelenlegi kambodzsai helyzet visszafordíthatatlan, a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Ta­nács az ország egyetlen tör­vényes képviselője”. az egyesült szovjet—mongol csapatok kemény harcokban megállították, majd — au­gusztus végére — kiűzték az országból. Zsukov marsall, aki a szovjet—mongol erők parancsnoka volt, „Emlékek, gondolatok” című könyvében írja: „A japán egységek sok­szor az utolsó emberig küzdöt­tek. Hadvezetésük olyan biz­tos volt dolgában, hogy szá­mos külföldi tudósítót és katonai attasét hívtak meg (köztük természetesen a né­met és olasz szövetségesek képviselőit), hogy tanúi legye­nek a várt sikernek.” Erre azonban hiába számí­tottak. A Halhin-Gol-i vere­nyelvű szöveg, az első sze­rint minden megszállt terü­let kiürítéséről van szó, a második csak úgy általában említ megszállt területeket, amelyek kiürítendők.) Az amerikai magatartást meghatározzák — választási megfontolások is. Carter el­nök, aki még nem mondott le arról a szándékáról, hogy jö­vőre a demokrata párt el­nökjelöltjeként ismét meg­pályázza az elnökséget, nem hagyhatja figyelmen kívül az amerikai zsidó választók vé­leményét, és az úgynevezett „izraeli lobby” (érdekcso­port) követelményeit. Van-e kibontakozási le­hetőség az indiai kor­mányválságból? „A világ legnagyobb de­mokráciája” — így nevez­ték egy-két évtizede még In­diát, amely az újonnan, a má­sodik világháború után füg­getlenné vált országok kö­zül a legeredményesebben vette át a parlamentarizmus módszereit. Egynéhány párt küzdött a hatalomért, úgy, hogy mindenekelőtt a vá­lasztók bizalmát akarta meg­szerezni. A dicső múltú, te­kintélyes kongresszus párt, Nehru pártja többször is győzni tudott egymás után, Nehru művét Indira Gandhi, a leánya folytatta. A tőkés világot megráz­kódtató gazdasági válság In­diát is súlyos helyzetbe so­dorta, a szinte földrészmére­tű ■ (ezért nevezik szubkon- tinensnek) Indiának nincs olaja, behozatalra szorul, ezért az energiagondqk itt még szorítóbbak, mint má­sutt. A világ második leg­népesebb államának társadal­mát nemzetiségi, vallási, nyelvi, anyagi és származási különbségek osztják meg. (Az indiai alkotmány 16 fő­nyelvet, 690 csoportnyelvet, és 380 alnyelvet említ meg. A kasztok mindmáig fenn­Mondale Kínában Walter Mondale amerikai al- elnök szombaton a kínai fő­városba érkezett. Hírügynökségi jelentések szerint Mondale és kínai ven­déglátói a kínai—amerikai kapcsolatokat érintő kérdések­ről tárgyalnak majd, és szó lesz Indokínáról is. Előrelát­hatólag az alelnök és a kínai vezetők kiegészítő megálla­podást kötnek, amely a Teng Hsziao-ping washingtoni lá­togatása idején aláírt kultu­rális egyezményhez kapcsoló­dik. A tervek szerint Mondale Pekingből Hszianba, majd Kantonba látogat, onnan pe­dig Hongkong és Tokió felé veszi útját. ség figyelmeztette a militaris­ta Japánt, s a Szovjetunió fel- készültsége, az erőviszonyok kényszerű tudomásulvétele Tokió katonai terveinek átér­tékeléséhez vezetett. Halhin- Gol megmutatta a szovjet— mongol barátság erejét és se­gítette a japán megszállás el­len küzdő Kínát is. Bizonyí­totta, hogy a terjeszkedő szán­dék gyengébb az igazságos vé­dekezésnél, összefogásnál. A negyven évvel ezelőtti csata ma már történelem — Mongóliát viszont ma is fe­nyegeti a pekingi vezetés he- gemonizmusa, területi köve­telései. Halhin-Gol példája ma is érvényes: a hódító törekvé­sek sem járhatnak sikerrel, az agresszió mindig és min­denhol kudarcra van ítélve. maradtak, ma is vannak még úgynevezett „érinthetetlen” páriák és a társadalmi rang­létra felső fokain a brahmi- nok. Megjegyezhetjük, hogy Indira Gandhi is a brahmi- nok kasztjából való.) Gandhi asszony kormány­zásának utolsó éveiben kez­dődött a kongresszus párt új meg új csoportokra bom­lása. Ma már féltucatnyi cso­port hivatkozik nevében a kongresszusra. De ugyanúgy felbomlott a korábbi ellenzé­ki Dzsanata-párt is. Az indiai politikai színkép szélsőjobb- oldalán ott a Dzsan Szangh és fegyveres szervezete, az RSS, „a nemzet önkéntesei­nek szervezete”. A félig illegá­lis. félkatonai tömörülés az indiai demokráciát fenyege­tő egyik veszély. A másik veszély az, hogy a pártok harca, a személyes am­bíciókat tápláló vezetők int­rikája a kiírt választásokon még inkább felismerhetet- lenné teszi a népakaratot. „A világ legnagyobb demok­ráciájában” bárhogyan sza­vaznak a polgárok tíz- és százmilliói, a több tucat párt parlamenti alkudozásai dön­tik el, kik és milyen prog­rammal formálják meg India új kormányát. Egyelőre szinte mindenki harca folyik mindenki el­len. Még a parlamentáris szo­kásokat sem akarják fi­gyelembe venni a tekintetben, hogy a lemondott kormány ügyvezetőként egyelőre foly­tassa az ország dolgainak vi­telét. Jellemző, hogy- az el nem kötelezettek havannai csúcstalálkozójára nem a kor­mányfőnek, vagy a kormány valamely magas rangú tag­jának a kiküldetéséről van szó, hanem esetleg egy több­párti küldöttséggel képviselte­ti magát India. Az az India, amely Nehru személyében az el nem kötelezettség egyik megalapítóját adta. Hogyan alakul a hely­zet Afrika déli részein — — „Namíbia napján”, idő­szerű ez a kérdés. Az ENSZ határozata értel­mében a világ „Namíbia nap­ján”, az egykori német gyar­mat, a Dél-afrikai Köztársa­ság által jogtalanul bekebe­lezett több mint 820 000 négy­zetkilométernyi terület felé fordul a figyelmével. Jó al­kalom arra, hogy számba ve­gyük: ott, ahol tulajdonkép­pen már megindult a függet­len állammá szerveződés fo­lyamata (a nyugati nagyha­talmak, köztük az USA, Nagy- Britannia, a magát különösen érdekeltnek nyilvánító NSZK segítségével is), most megtorpant a fejlődés. Lát­nivaló, hogy a Rhodesia— Zimbabwe sorsával kapcsola­tos új tárgyalásokat azért is tolta annyira az előtérbe a nyugati propaganda, mert közben el akarja leplezni, hogy Délnyugat-Afrikában még egy lehetőséget kíván adni a pretoriai kormánynak, illetve ki akarja zsarolni a majdani független államtól, hogy minél több engedményt adjon a nyugati nagyhatal­mak tőkéseinek, monopóliu­mainak.. Közben messzehangzó mó­don folyik a szeptemberi, Londonban összehívott rho- desiai értekezlet előkészíté­se. A hazafias erők képviselői nem utasították el egyértel­műen, nehogy érvet adjanak a londoni és a Salisbury re­akció kezébe: íme, a feketék nem akarnak tárgyalni, nem hajlandók egyezségre. Joshua Nkomo, a Zimbabwe Haza­fias Front egyik társelnöke bejelentette, hogy szervezete ott lesz Londonban. Hozzá­tette, hogv nem sokat remél a konferenciától. Szervezete mindenesetre visszautasítja az olyan el­képzeléseket, hogy Nagy-Bri- lannia ellenőrző szerepet kap­hasson az esetleges új vá­lasztásokon. Viszont a haza­fias front beleegyezne ENSZ- erők zimbabwei jelenlétébe egy átmeneti időszakban, amely a függetlenség teljes megvalósulását előzné meg. ___ Pálfy József N aujocks szerette az életet, a változatosságot._ Gleiwitz- ben határozottan unatko­zott: már több, mint két hete ott kellett tartózkodnia és még mindig nem érkezett meg a végrehajtást elrendelő jelszó Berlinből. Telefonhí­vás Berlinbe: engedélyt kért, hogy hét végére hazautazhas- sék. Válasz: szó sem lehet róla, minden pillanatban vár­ható az akció. Lehetséges, hogy éppen hét végére... Valóban, a náci csapatok már készültek a támadásra, augusztus 25-én este 19 óra 30 perckor a megmásíthatat- lannak látszó elhatározást visszavonták, s megállították a már mozgásba hozott ha­digépezetet. A híradócsapa­tok nem mindenütt tudták időben eljuttatni a parancs­visszavonást az alakulatok­hoz, ezért a Jablonka-alagút- nál és másutt is előfordult, hogy német katonák átlépték a határt és harcba bocsát­koztak lengyel határőrökkel. Aztán — miután a főparancs­nokság futár útján elérte őket — abbahagyták a harcot, visszavonultak német terü­letre. Mi történt, hogy augusztus 25-én este Hitler elállt elha­tározásától és „megállj”-t pa­rancsolt a Wehrmacht gépe­zetének? Két esemény, amely —. más-más módon — kelle­metlenül érintette a Führert. Az első: Mussolini, az olasz diktátor nemlegesen vála­szolt Hitler e napon érkezett levelére, amelyben az szö­vetségesre számítva bejelen­tette: a háború küszöbön áll, a lengyelországi viszály há­borús megoldása elkerülhetet­len. A válaszban a Duce így köntörfalazott: „Életem egyik legfájdalmasabb pillanata, amikor közölnöm kell önnel: Itália nem kész a háborúra,” Olaszország, az 1939. má­jus 22-én aláírt „acélpaktum” a német—olasz katonai egyez­mény másik tagja tehát az utolsó pillanatban megret­tent a kalandtól, túlságosan veszélyesnek ítélte. Igaz, Hit­ler nem elsősorban a gyenge, olasz hadsereg katonai erejé­vel, hanem azzal a diplomá­ciai-politikai támogatással számolt, amelyet egy nem egyedül végrehajtott táma­dás jelentett volna. .A válasz mégis kellemetlenül érintette és tervei átgondolására kész­tette. Még többet nyomott a latban, hogy ugyanezen a na­pon Anglia kölcsönös segély- nyújtási szerződést írt alá Lengyelországgal, a korábban megkötött ideiglenes megál­lapodás helyett. Vagyis ar­ra kötelezte magát, hogy a lengyeleket érő támadás ese­tén hadat üzen a támadónak. Hitler így még néhány na­pig késleltette a támadást, hogy a történelem előtt ali­bit igazoljon. Levelet írt Chamberlain angol miniszter- elnöknek, szemrehányásokat téve az angol kormánynak, hogy az adott bátorítást „an­nak a szörnyű terrorhullám­nak az elindítására, arpely a lengyel területen élő másfél milliónyi német lakosságra zúdult”. Arra az angol beje­lentésre utalva, miszerint Né­metország fegyveres beavat­kozása esetén kénytelenek lennének Lengyelországnak segítséget nyújtani, a diplo­máciában szokatlanul éles hangon szögezte le: „Ezt a ki­jelentést tudomásul veszem, és biztosítom róla, hogy ez semmit sem változtat a bi­rodalmi kormány eltökélt szándékán”. Ugyanakkor ki­fejezte Anglia iránti szimpá­tiáját, mondván, hogy ő min­dig „pozitív” értelemben vi­szonyult Nagy-Britanniához, kész személyi garanciát vál­lalni és Németország erejét latba vetni további fenntar­tásához”. Röviden: nemcsak azt ajánlotta fel Londonnak, hogy nem veszélyezteti az angol érdekeket, hanem adott esetben még támogatást is kínált. Csakhogy — így ér­tékeli a-helyzetet NDK tör­ténészek egy neves csoport­ja — az angol kormány nem tűrhette, hogy Lengyelország is Hitler kezére jusson, ez olyan bizalomveszteséget je­lentett volna, amelyet nem engedhettek meg maguknak. Hitler számítása bevált: a különböző javaslatok csak ál­cázásul szolgáltak a háború igazi felelősségének leplezé­sére. Amint tolmácsa, Pa­ul Schmidt feljegyezte, Hit­ler maga jegyezte meg: „Alibire van szükségem, mindenekelőtt a német nép előtt, hogy mindent megtet­tem a béke megtartására. Ezért tettem nagylelkű aján­latot Danzig és a korridor kérdésében.” A „nagylelkű ajánlat” tulajdonképpen ultimátum. Danzig azonnali visszacsato­lását, az úgynevezett korri­dor területén népszavazás tartását, a korridoron keresz­tül 1 kilométer széles nem­zetközi út építését, a német és lengyel panaszok kivizsgá­lására nemzetközi bizottság létesítését, a két ország kö­zötti kisebbségi egyezmény megkötését tartalmazza. A „tárgyalásokra” a lengyelek­nek azonnal megbízottakat kell Berlinbe küldeniük, különben... A lengyel kormány , ta­nult az osztrák és csehszlo­vák eseményekből: ilyen körülmények között nem haj­landó megbízottakat külde­ni. Hitler viszont augusztus 31-én 12 óra 30 perckor alá­írja az 1. számú hadműve­leti utasítást: a Lengyelország elleni támadás időpontja szeptember 1-én, hajnali 4 óra 45 perc. Ezután kapja meg Nau-' jocks is végre a várva várt jelszót... (Következik: Az első ha-- lottak.) NÖGRÁD - 1979. augusztus 26., vasárnap P. J. Befejeződtek a kambodzsai - vietnami tárgyalások Negyven éve Azagresszor kudarca Halhiti-Golnál * 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom