Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)
1979-08-23 / 196. szám
Valaki más Túlzással, torzítással, az ábrázolt valóság egészének, vagy szeletének az ad absurdumig, a képtelenségig vitelével gyakran él a művészet. A cél többnyire az; túlzással megragadni a figyelmet, s éppen ez által' érni el hatást a jelenségek felismertetése, tisztánlátása, a jobbítás érdekében. A Rádiószínház hét eleji bemutatója ilyenféle dramaturgiát alkalmazó hangjátékkal örvendeztetett meg bennünket. Az, hogy „megörvendeztetett”, a legtöbb esetben üres újságírói közhely, udvariasnak álcázott semmitmondás. Most talán mégsem az. Ha az ember jól szórakozik, s közben gondolkodni is kényszerül, többnyire nem szomorúan teszi. Márpedig, aki hallotta Vámos Miklós, Valaki más című hangjátékának, bemutatóját, elképzelhetően jól szórakozott. Ha összefoglalóan kellene meghatározni az írói szándékot ilyesféleképpen fest a tárgy, amelyet Vámos Miklós kiválasztott; életcsődbe került negyvenesek kínkeserves kísérletet, kísérleteket tesznek arra, hogy egyéni válságaikból kikecmeregjenek, ám ez nem sikerül, nem sikerülhet azon a módon, ahogy a csődbejutottak megpróbálják- Még feleség-férjcserével sem! Egy hangjátékot sokféleképpen kell, lehet, szükséges értékelni. A sokféle szempont közül azonban azúttal a rádiószerűséget és a mondanivalót érdemes kiemelni, hangsúlyozni. Garas Dezső és Halász Judit a férfi és a nő szerepében (Valló Péter rendezésében) tökéletes illúziót nyújtott eben a hangkulisszákat teljességgel nélkülöző-elhagyó darabban. Két hang és más semmi-senki, és a történet, amely egyként volt kölcsönös visszaemlékezés és cselekvés. Mi ez, ha nem telivér hangjáték? A történet: két házaspár, régi barát, kölcsönösen elhatározza, hogy kicserélik egymást. A megegyezés először a férfiaknál jön létre, ebbe kapcsolódnak a nők teljes egyetértéssel, ez idáig akár szokvány csoportszextörténet is lehetne. Van tovább is. Először azonban a lelki motiváltságról valamit; teljesüléskomplexus, azaz, negyvenegy- néhány évesen mindent elértek, elvesztették az életkedvüket, a pszichiáter javaslata — változtatni kell! A valaki, valami más lavinája azután feltartóztathatatlanul gördül tovább, társadalmi méreteket ölt, mindenki mindenkit elcserél. Kicserélik a gyerekeket, a testvéreket, szülőket — csupáncsak a változtatás kedvéért, minden öröm nélkül, megállíthatatlanul. Vámos Miklós szándékai között nyilvánvalóan első helyen szerepel az, hogy az elértéktelenedésről, az életmódban kétségtelenül felfedezhető tartalomnélküliségről szóljon. Anélkül, hogy a kivezető utat keresgélné, mutogatná — a képtelenségig fokozza a társadalom majd minden korosztályára, rétegére érvényes jelenséget. Mi minden adhatott inspirációt az írónak? A sok pót- cselekvés, amelyről nincs ugyan olyan statisztika, mint például a válásokról (ebben világuralomra törtünk), de ismert, hogy a sck hobbis komolyabban veszi kedvtelésének tárgyát, mint az életét meghatározni képes munkát, a „hivatalos” alkotás feladatait, amelynek buktatói között ott van a szervezetlenség, az új iránt megnyilvánult ellenérzés, a képzetlenség, a hiányos szakmai és emberi kulturáltság, a sem dolgozni, sem pedig élni nem tudás. Mindez természetesen jelenségként és nem eleve, alapjaiban meghatározó erőként van jelen társadalmi életünkben, de mint jelenség — nem ismeretlen. Pótcselekvés, s ilyenképpen inspirálhatja is az írót, a széles körű alkoholizálás, az „italba menekülés” jelensége, az egyéni és társadalmi gondok „italba fojtása”. És persze nem ismeretlen a változtatásért önmagáért változtatók tábora sem. Az okok igen változatosak, s ezek között kétségtelenül fellelhető a „teljesülési komplexus” is, amelyből a „sok kis cél” kitűzése, elérése adhat, ad ilyen-olyan életprogramot. Csak egyet nem — megoldást. (T. Pataki) Munltölielyi románc A csinos igazgatónő és félszeg beosztottjának szerelmi története, sok ötlettel, humorral, Eldar Rjazanov kétrészes filmje. A szovjet filmrendező korábbi sikeres vígjátéka volt: a Huszárkisasz- szony, a Karneváli éjszaka és az Autót loptam. Legújabb filmjének főszerepét Alisza Frejndlih és Andrej Mjagkov alakítja. Az utóbbit nézőink láthatták a Karamazov testvérek Aijcsájaként, s fontos feladatot oldott meg a Na- gyezsda című filmben is. A Munkahelyi románc című vígjátékot csütörtökön és pénteken a salgótarjáni November 7. Filmszínházban vetítik. Jelenet a filmből. (20.) Edit már az ablakból látta, hogy férje közeledik. Felkészült érkezésére. A hátával figyelte az ajtót. Anélkül, hogy érdeklődését elvonta volna a rajzasztal ferde síkjáról, szórakozottan kérdezte a belépő tanártól: — Találtál albérletet? Kelletlenül dobta zakóját a rekamiéra a tanár. — Ahhoz képest, hogy vonakodva kerestem, elég gyorsan sikerült. — Gratulálok. A tanár jól összeszorította a fogait, nehogy valami jóvátehetetlen szaladjon ki a száján. Eddig húzta-halasz- totta a csomagolást, a szíve mélyén játéknak érezte azt az albérletet, de most már a körmére égett a cselekvés, önérzetben, komolyságban alább nem adhatta. Mindenféle felhajtás nélkül, közönséges célszerű mozdulatokkal előkereste a bőröndöt, kinyitotta a szekrényajtót és pakolni kezdte legfontosabb ruhadarabjait. Nem mert közelíteni hozzá az asszony. Forró axca átszellemült a pániktól. — Képes lennél elhagyni az. úgynevezett álmaidért?... Fontosabbak számodra a mesterkélt illúziók, mint én, a hús-vér hozzátartozód?! Végre ránézett Danka. Hosszú kezéből alácsüngött néhány fénylő nyakkendő. — Bármilyen furcsa, azért kell elmennem, mert nagyon fontos vagy nekem. — Károly... nem hagyhatsz itt... — Tudom — nézett le rá megértőn Danka. — Ezért hát magammal viszlek. Csak az marad itt belőled, aki nem az enyém. Gyengéden összefogta az asszony férje mellén a kabátot. — Károly, én egy vagyok... szeretlek... ezzel az egyetlen, oszthatatlan lényemmel szeretlek. .. Milyen ember vagy, Károly?... Ha a hűségemben csalódtál volna, akkor sem szaladhatnál el. Szeretsz te engem? Nem bántottalak. Rajtad kívül soha senkit nem akartam. De ha asszonyként vétettem volna ellened, akkor is kérhetném a megbocsátást. Türelemmel viselte el Danka, hogy feltartóztatják, de épp ezzel a türelemmel jelezte szándéka állhatatosságát. Huzavona helyett emlékeztetővel akarta szabaddá tenni maga előtt az utat. — Nefeledd, hogy mit kiabáltál az előbb. Nem hagyom magam érzelmileg zsarolni I Hát én sem vagyok befolyá- soihatóbb. Nincs más hátra, ki-ki marad a maga elhatározásánál. Én csupán annyit teszek, hogy elhárítom az utadból a legnagyobb akadályt. Eléggé jámbor volt a beszéd ahhoz, hogy Edit bátorságra kapjon tőle. Megmarkolta a bőrönd fogantyúját. — Milyen lenne az az út nélküled ?... Csókolj meg... Danka nem engedte el a bőröndöt, pedig felesége erre akarta kényszeríteni keze könyörgő mozdulatával. Így ketten fogták a bőröndöt, amikor a tanár szájon csókolta Editet. Többé nem udvariaskodott. Tapintattal bár, de próbált szabaddá lenni az asszony tartóztató kezeitől. Edit feladta a csatát. Menekülésképpen a férje karjába kapaszkodott. — Belátom, vesztettem. Maradjon meg a lakás. Nem adok neked igazat, nem fogadom el az érveidet, de miattam re menjen tönkre a házasságunk. Nélküled a pénzre sincs szükségem. Megint a bőröndért nyúlt, s ezúttal ellenállás nélkül birtokba vehette. A szekrényhez ment vele, kinyitotta, tartalmát sietség és beszéd nélkül visszarakosgatta a helyére. Nem érezte magát le- győzöttnek. Sőt bizakodó várakozás feszült benne. Danka viszont úgy lézengett a szobában, mint a ha4 NÖGRAD — 1979. augusztus 23., csütörtök j Sziládi János, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója íróként is ismert. Találkozó« című írásából mutatják be ma este a második műsorban az Oszter Sándor főszereplésével forgatott tévéjátékot. 5aás éve született Berze Maßy János A mesék tudósa „Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegényember. Annyi gyereke volt, mint a rosta lika...” — jutnak eszünkbe önkéntelenül is ezek a gyermekkorunkból ismerősen csengő szavak Berze Nagy János neve hallatán. Nem csupán azért, mert a sokoldalú folklórtudóst elsősorban me- sek\i tatóként tartják számon és tisztelik a magyar néni kultúra örökségnek ápolói, a néphagyományok kutatói és megőrzői. A mese kezdő fordulatát szó szerint is ver hetjük: Berze Nagy János szé- gény pásztorcsalád tizenegyedik gyermekeként indult világot látni, tudást találni — mint ahogy a legkisebb fiú is felindul a mesékben —, hogy aztán kitartó és példátlan szorgalmú munkával szerzett hatalmas tudását közkinccsé tegye. Ütravalóul megkapta a jelképes hamuba sült pogácsát: a szegényemberek, különösen az öregek iránti sze- retetet és megbecsülést, s nemcsak megtanulta a népi életbölcsességet, hanem mindennapi életében, és peds°ó- giai munkájában is alkalmazta azt. jától megfosztott Sámson, önmagát keresve járkált, próbálta rendezni felborult gondolatait. Felesége már az öltönyt is visszaakasztotta a szekrénybe. — Azt mondtad, hogy nem fogadod el az érveimet. — Most is azt mondom. Soha nem fogok mást mondani. De kérlek... felejtsük el. Zuhanó repülőből szokás olyan hirtelen kiugrani, amilyen gyorsan átnyilalt a tanáron a gondolat: — Értein pedig ne hozz áldozatot. Éppen azért ne hozz, mert hajlandó vagy rá. ösztöne közölte az asszonynyal, hogy elérkezett a fordulat. Feszültsége jólesőn Kiengedett. — Hogy értsem ezt?... Ügy társalgóit a tanár. mintha jelentéktelen dologról beszélt volna. — Számomra is elfogadhatatlanok az érveid. Soha nem fogom belátni, miért kellene megválni az otthonomtól a nagyobb pénz kedvéért. De legyen meg az akaratod. Semmi másra, csakis erre számított Edit, mégsem hitta fülének. — Jól hallok?!... — Ne legyen okod arra, hogy veszteségről beszélj. Veszteség árán hozzám senki ne ragaszkodjon. Legkevésbé az, akit legjobban szeretek. Bolond szertelenség robbant Editben, repült Danka nyakába. — Te drága... Most győztél le igazán... De ezt a vereséget boldogan vállalom. Büszke vagy és nagyszerű... Nagyszerű!... Inogva tartotta Danka zabolátlanul ficánkoló asszonyát. Aztán derékon ragadta, a rekamiéra lendítette. Csókolták, harapták egymást, összegabalyodtak komikusán és fenségesen. (Folytatjuk) Már gimnazista korában népmeséket gyűjtött, és ez az érdeklődése végigkísérte egész tudományos pályáján. A bölcsészet befejeztével pedagógus lett, az ország különböző vidékein tanított, szíve szerinti munkájának, őriként vállalt köteles^gének azonban a magyar néphagyományok gyűjtését és tudományos feldolgozását tartotta. ......életem minden szabad ó ráját a néprajztudománynak szenteltem” — írta önéletrajzában. A szerénység és odaadó munka jellemezte emberi, tudósi egyéniségét, roppant tudásával sohasem hivalkodott sem hivatalos, sem baráti körben. Még csalódja sem ismerte pontosan kutatásainak jelentőségét, céljait. A néphagyományok gyűjtése mellett úttörő elméleti, rendszerező munkát végzett. Európában elsők között készítette el a magyar népmesék rendszerezését, motívumainak nemzetközi összehasonlítását. Első nagy összefoglaló munkájának kézirata, a Meseszótár, amelyet 1912-ben fejezett be, sajnálatos és érthetetlen módon a nyomdában elkallódott. Ha napvilágot látott volna — a szakemberek véleménye szerint — évtizedekkel előzzük meg a világ mesekutatását. Élete és műveinek sorsa is hányatott volt, tanárként egyik helyről a másikra helyezték, s e hányattatások közben több művének is elvesztek a kéziratai, melyeket mindig önkezűleg, egy példányban írt, de az elveszett kéziratait is soha nem csüggedő kitartással újra írta. Amikor végül is Baranya megyében megállapodott, 1933-tól kezdődően nagvará- nyú társadalmi gyűjtést szervezett a magvar nénhagyo- mányok összegyűjtésére. A széles körű társadalmi gyűjtés eredménye a Baranyai ma* gyár néphagyományok címet viselő (meséket, népdalokat, balladákat, mondókákat, szó* lásokat, hiedelmeket és szokásokat felölelő) hatalmas mű, amely egyik méltatójától a „baranyai Kalevala” megtisztelő elnevezést kapta. Munkássága rendkívül szerteágazó volt. Már korábban 1907-ben megjelent a Magyar Népköltési Gyűjtemény 9. köteteként a Népmesék Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből című munkája, amely a tájegység, elsősorban szülőfaluja, Besenyőtelek mesekincsét mutatja be reprezentatív igénnyel. Mitológiai tanulmányai Égigérő fa címén jelentek meg (először 1958- ban). Ezekben az írásaiban a meseanyag mítoszi elemeinek feltárásával a magyar ősval.' lás hiedelemvilágát vázolja fel. A harmincas években készült Magyarság néprajza című négykötetes összefoglaló vállalkozás Mese fejezete is az ő műhelyéből került ki. E műve a népmesére vonatkozó magyar tudományos kutatások eredményeinek elsfl rendszerező összefoglalása. Főműve — harminchat év kuJ tatómunkájának gyümölcse — a Magyar népmesetípusok. E monumeritális munka száztizenegy év magyar népmesekincsét foglalja tudományos rendszerbe, és motívumait nemzetközi összehasonlításban elemzi. Korszakalkotó művének kiadására életében nem került sor (1946-ban halt meg), ezt az adósságot az utókor csak 1957-ben törlesztette a Baranya megyei Tanács jóvoltából. Berze Nagy János művei ma Is pótolhatatlan források és kézikönyvek a szakemberek számára, de élvezettel és haszonnal forgathatja őket a magyar néohagvomátn’ok iránt érdeklődők Hh-vo László Katalin Kossuth Lajos, der Befreier Ungarns A magyarországi német nemzetiség múltjának érdekes emlékét lelte meg Uhl Antal baranyaszentgyörgyi plébános: egy 1849-ben kiadott német nyelvű verset, amely Kossuth előtt tiszteleg a debreceni trónfosztás alkalmából. A nyolcszakos költemény szerzője M/ (Martin) Steinitz, a vers címe: Kossuth Lajos, der Befreier Ungarns, azaz Magyarország felszabadítója. A kis falusi plébánián két becses dokumentumot őriznek a szabadságharc időszakából. Az egyik a „Magyarország népeihez” kiáltvány, amelyet Kossuth mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke írta alá, a másik pedig az említett Kossuthot dicsőítő vers. Baranyaszentgyörgy akkori német nyelvű, de magyar érzelmű papja, Schwerer Nándor — a korabeli feljegyzés szerint — fel is olvasta templomában a kiáltványt. Hogy a Steinilz-féle vers miként jutott a birtokába, az ma már kideríthetetlen. A százharminc évvel ezelőtt élt baranyaszentgyörgyi pap nagy gonddal őrizte, rejtegette a szabadságharcos iratokat, vállalva annak kockázatát, hogy súlyos börtönbüntetést rónak rá a császári hatóságok, ha megtalálják nála a kiáltványt és a verset. A mai baranyaszentgyörgyi pap, Uhl Antal — maga is költő- vénájú ember — magyar nyelvre ültette át a hatvanöt soros verset. Az eddig ismeretlen vagy alig ismert műnek ez az első magyar fordítása. Mint megállapítható: irodalmi alkotásként is megállja a helyét, legfőbb értéke mégis a belőle áradó hazafiúi lelkesedés. A Kossuth-irodalom ily módon újabb, értékes művel gyarapodott
