Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
„A vauyarci nagytoronyban. Xét nyelven - egy akarattal (Bábel László felvételei) A vanyarci utcán négy sok- szoknyás, szalagos, pruszli- kos. fehér harisnyás kislány sétál. .A lábukon fekete lakkcipő. övükben a hímzett keszkenő. Száll a nóta: „A vanyarci nagytoronyban kilencet üt az óra, nem ütött az ■nékem jóra, babám megy a kézfogóra.. A négy lány olyan szépen reng-rina a vanyarci utcán, hogy még a busz is megáll egy pillanatra. A kerítéseken meg ott könyökölnek az asz- szonyok. Egymásnak mond- ják. „de szépek is ezek a lányok”. ☆ Hugyecz Andrásné tanácselnöknek az államigazgatási tennivalókon túl akad még néhány „funkciója”. Tagja a megyei népfrontbizottságnak, a községi nőbizottságnak és alanttója a nemzetiségi népdalkörnek. Hat éve alakult az együttes. Akkoriban röpült fel mindenütt a páva. Így Vanyarcon is. A tanácselnökasszony mosolyog. — Kedvet kaptunk a közös éneklésre. nótázásra. Gyerekkorunk óta ezekben a dalokban, nótákban nőttünk fel. Vérünkben a nemzetiségi hagyományok. Gondoltunk egy nagyot, a ruhánkat mi magunk megvarrtuk. Szép viselet a vanyarci. Valamikor korosztályonként szigorú szabályok szabták meg, melyik asszony milyet viselhetett. Az együttesnek piros szoknya, fehér ráncos kötény, kivarrott pruszlik, rövid ujjú csipkés féling járja. Asszonyoknak főkötő, a A kivarróüzemben fontos a lányoknak szalag a hajukba. Hozzá fehér harisnya, fekete félcipő. Rangot és hírnevet szerzett magának a vanyarci asszonykórus, mert szebbnél szebb dalokat énekelnek. Gyakran megtörtént, hogy a hallgatóság tapsolva és felállva, velük énekelte a szlovák és magyar dalokat. — Ilyenkor mindig Apkó nénire gondolok, ő az élő történelem. Magnóval mentünk hozzá. Szalagra énekelte a nagyanyjától hallott dalokat. Tudta, melyiket milyen módon kell előadni, lakodalomban, vagy keresztelőkor énekelték. Apkó néni sokáig velünk volt, most már inkább csak irányít minket. Sokat köszönhetünk neki. ☆ Ezerhétszázan élnek a dombok közé ékelődött. nagyon szép községben, Vanyarcon. Ma már nehéz megmondani, hogy ki a szlovák és ki a magyar, mert „összekeveredA vanyarci utcán. tek” a családok. Nincs is olyan, aki ne értené a magyar, vagy a szlovák szót. attól függetlenül, milyen nyelven hangzott a bölcsődal fölötte. A történelem végigsöpört Vanyarcon is. Jött a tatár, a török, aztán szlovák telepesek költöztek a nógrádi dombok közé. A népviseletet még sokan viselik, öröm látni a ringó szoknyákat a boltban, vagy kerékpáron a mezőre menet. Itt élt Veres Pálné, a magyar nőnevelés úttörője, sírját nemrégiben gondosság, a jó szem. A tanácselnökasszony tagja az együttesnek. ültették körül virággal a vanyarci asszonyok. Élő, lüktető község Va- nyarc. Sokan eljárnak a környező vagy a távolabbi gyárakba. De őrzik a hagyományokat, a nyelvet, a viseletét. Nemrégiben jártak vendégségben Békés megyéből az örménykútiak, közösen szólt a nóta, őszinte barátságok szövődtek. Aminek leginkább örülnek mostanság Vanyarcon, hogy iskolaépítés előtt állnak. A tervek már elkészültek, most az építőkön a sor. Dolgos, szorgos nép a vanyarci. Szlovák és magyar egyaránt arra törekszik, Hogy a két keze munkájával többre, jobbra vigye. Két esztendeje nagy sikerrel „működik” a népfront nemzetiségi klubja, szépen berendezett, méltó találkozó- helyeként a község lakóinak. Több mint harminc asszonynak ad mindennap kenyeret a kivarróüzem. A Hazai Fésűs- fonónak dolgoznak. Ahogy Mencelesz Etelka csoportvezető fogalmaz, „kozmetikázzák a szöveteket”. it „A vanyarci nagytoronyban kilencet üt az óra...” — éneklik a népviseletes lányok. Asszonyok jönnek, mennek a boltba, finom illatok szállnak a nyitott konyhaajtókból. Buszok hozzák, viszik az embereket műszakra, műszakból. A falu szélén kétnyelvű tábla adja hírül a világnak, egy akarattal, közösen akarnak előbbre lépni az itt élők. A táblán ez áll: „Vanyarc — Venarec.. Csatai Erzsébet Csendes a laktanya udvara, a fák hűsítő árnyékában néhány, gyakorlóruhás határőr tehergépkocsik körül matat, a szokásos karbantartást végzik. A falak között már kellemesebb a klíma. — A megszokott ütemben zajlanak a hétköznapok — mondja Farkas István százados. — Az újoncok kinn vannak a gyakorlótéren, az esküre készülünk, hogy ez is, miként a többi, maradandó élményt jelentsen résztvevőknek, szemlélő- dőknek. A városban élők számon tartják az eseményt. .. De nem csak a látványosság számba menő katonaj esküt. A határőrség katonái és Balassagyarmat lakói ezer szállal kötődének egymáshoz. Erről sokat tudna mesélni Farkas István, aki immár huszonkettedik esztendeje, hogy a városban él. — Amikor idekerültem — egyébként dejtári születésű vagyok — Balassagyarmat amolyan régimódi kisváros benyomását keltette. Az alig több mint két évtized hatalmas változásokat hozott: modem lakóépületek, üzemek nőttek, alaposan megváltozott az élet — magyarázza. Szerényen teszi hozzá, hogy a fejlődésnek a határőrök, tisztek nemcsak szemlélői voltak, a város- fejlesztés, szépítés felsoraGyalog Dcncsnc körzeti védőnő a Kurucz családnál. Kososén a hoxosségert Van miről szólni Nagybárkán nagybárkány legŰJABBKORI nevezetessége, hogy társközségeivel: Sám- sonházával, Lucfalvával, _Kis- bárkánnyal, Márkházával, Nagykeresztúrral és a környező pusztákkal — Bede-pusztá- val, Borókással, Kisfaluddal, Kiske’-esztúrral. Krakó-pusz- tával, és valamennyi lakosával. érdemben élen jár a társadalmi munkában. Nem is olyan régen még a társadalmi tevékenységben. közösséget gazdagító munkában elmaradók számára szolgált módszerében, szervezettségében példának Nagybárkány és tucatnyi társközsege-telepü- lése. A nagybárkánvi módszert átvették mások, az elmaradók is akikből azóta a megye járásaiban elsők, másodikok, de a „legrosszabb esetben” is felzárkózók lettek. Nagybárkány előbbre lépett időközben. A megye legnagyobb járásában, a salgótarjáni 'járás- ban kezdeményeztek a bárká- nyiak, és a társközségbeliek, az idén társadalmi munkaversenyt. Célként ezt jelölték: legyen az idén a járás községeiben végzett társadalmi munka értéke személyenként 350 forint! Mucsina Jánossal, a Nagybárkány! községi közös Tanács elnökével arról beszélgetünk az alkotmánynapi készülődés előestéjén: milyen fogadtatás volt tapasztalható „itthon” és a járásban a felhívás nyomán? — Még hozzánk is érkeznek értesítések a járás tanácsaitól, amelyben arról szólnak a társadalmi munka szervezői, hogy csatlakoztak a mozgalomhoz, a kezdeményezéshez. Természetesen, örömmel olvassuk ezeket a sorokat, bár a társadalmi munkaverseny összesítését a járási hivatalnál végzik. Az év közepén túljutva. úgy tűnik, sok járási községben érnek, és értek el már eddig is, nagyon szép eredményeket. A saját házunk tájáról azonban ennél sokkal pontosabb adatokat is tudunk mondani. Együtt nézzük a társadalmi munkát szervezők (főként népfrontosok, aktívák, elismert szakemberek, egytől egyik tekintélyes bárká- nyi, környékbeli) beküldött, jelentését. „Nem sokat adunk a külalakra. Nem az a lényeg! Van, aki kis rajzot, skiccet is mellékel a fásítási munkáról, de mindenki pontos kimutatást küld — nem a kimutatás kedvéért. A közös tisztánlátás érdekében” — mondja az elnök. Nem titkolja —, ugyan miért is titkolná? — valamikor, nem is olyan régen, még „tartott” ettől a munkától. Félt a kudarctól. Mindenki így lenne ezzel az ő helyében. Ki tudhatja azt előre, hogy a társadalmi segítség megérkezik-e? Jól mérték-e fel az igényeket, erőket, van-e kellő szándék az emberekben, lesz-e rátermett szervező, közösségért közösséget mozgósítani tudó irányító-vezető? Jut-e a sok tanácsi munka mellett elég figyelem a munka szervezésére, az anyagok időben történő beszerzésére, segítenek-e a községekkel kapcsolatban álló ipari, termelőszövetkezeti üzemek? SOK KÉRDŐJEL SOK GOND —, de megéri! Az elnök előtt jó ideje teljesen világos: ez a két és fél ezer lelket egyesítő közösség még többre is képes. Többre is hajlandó. Miért? Az egyéni jólét sem lehet teljes a közösség gazdagodása nélkül. Ezt vaiLák a nagybárkányi- ak, s mind a többiek itt a környéken. „Hát az már biztos, ho^y az eiedményeket tekintve van miről szólni a falugyűléseken, tanácstagi beszámolókon” — vélekedik nem titkolt örömmel a bárká- nyi tanácselnök. A társadalmi munkaversenyben elért korábbi eredményeik alapján háromszáz- ezer forintot kaptak. Azt úgy osztották el, hogy 150 ezer jutott a székhelyközségnek, SOSO ezer pedig a társközségeknek. Ezek az összegek alapul szolgáltak a társadalmi munkához. Nem egyedi eset, hogy az összeget a közösség megötszörözte, meghatszorozta. így történt ez például Márkházán is, ahol a temető körülkerítését végezte el a lakosság. „A háromszázezer forint nyomán jelenleg mintegy egymilliós az az érték, amit lakosaink társadalmi munkával létrehoztak” — mondja az elnök. •Hegyi József népfrontelnök, dr. Brenda Péter állatorvos volt a lelke — most is az — a márkházi munkáknak, amelyben fásítás is helyet kapott. Segítettek a KPM dolgozói, akik buszfordulót építettek. „Bejárhat már a busz! Nem kell a gyerekeknek a főútvonal mellé gyalogolni iskolaidőben”. Sokat segített szervezésben-lebonyolításban az ottani népfronttitkár. Kővári Pál is. Nagykeresztúron sem maradtak el a harmincezer forint felhasználásában, gazdagításában: parkosítottak. Tajti Tibor kisiparos fémből kapufákat készített a kispályára, amelyet ugyancsak közös erőből hoztak létre. Ravatalozót építenek egv hete már a bokréta is felkerült a felmenőfalakra, seg t a szövetkezet, a síküveggyár is. „Itt meghatSzorozódik a harmincezer forint” — mondja Mucsina János. „Sokat segített műszaki tanáccsal, mással Mravcsilí Pál kőműves is” — így az elnök. Megalakult a népfrontbizottság oft is, Verbói László nápfrontel- nök élen jár a szervezésben együtt Gaál László vb-taggal, nyugdíjas termelőszövetkezeti elnökkel. LUCFALVA PARKOSÍTÁSRA használta fel a pénzt. „Nem gond a parkmegőrzés ott, ahol hetvenen dolgoztak a parképítésben. Az éppen annyi parkőr is egyben!”’Kis- bárkányban kispályát építenek, a fő szervező ott is a népfrontelnök; Lucza Sándor. A kétszáz lelket számláló községben mintegy ötvenen dolgoztak a közösségért! Sám- sonházán- az óvodára fordították az összeget — jelentősen kibővítve azt a münká- val, amelynek során Kazinczi László kőműves segítségével, kicserélték két gyermekfoglalkoztató régi, gombás padlózatát. Nagybárkányban készülnek a szeptemberi társadalmi munkahónapra. Akkor még nagyobb lendületet vesz a közösséget gazdagító munka. Folyik a parkosítás; játékkertet létesítenek, szabadtéri sakkot. Befejezés előtt a sportöltöző teljes komfor- tizálása, segít a „Fény” nevű ÉMÁSZ-brigád az ÁFÉSZ. A fő szervező maga az edző — Molnár Károly. Munkát vállalnak a kohászatiak, a FÜ- TÖBER-beliek, akiket két helybeli: Kiska László és Takács János köt Nagybárkány- hoz. Mindenre van ember. T. Pataki László Nyitott kapuh... kozó feladataiból maguk is részt vállaltak. Példákat sorol. A Dózsa György úti Általános Iskolánál százezrekre rúgott a határőrök által végzett társadalmi munka értéke. Még korábban, a Lenin-lakótelep helyén lánctalpas traktorral vontattak irdatlan tőkéket. Farkas István kíváncsian kérdezte, mi lesz itt. a mocsár helyén. — Lakótelepi — válaszolt a tereprendezést irányító mérnök. A határőrtiszt csóválta a fejét, nehezen hitte el, míg a szakember be nem vitte neki a rajzot. Most jót mosolyog a történeten, hiszen az ott emelt lakónegyed a város egyik büszkesége. — Nem tudunk mi sem a lakosság segítsége nélkül boldogulni, a helybeliek a határőrizeti tennivalók teljesítéséhez gyakran nyújtanak támogatást. S a városban élőknek is jól esik, amikor egy-egy célfeladat kapcsán közösen dolgozunk. .. Katonáinkat nagyon szeretik a balassagyarmatiak — jegyzi meg a határőr százados. A legfrissebb: a közelmúltban tűz ütött ki az Ipoly Bútorgyárban. A helyreállítási munkálatokból a határőrök oroszlánrészt vállaltak magukra. — Persze, az első nekünk a szolgálat... Farkas István a kiképzőszázad parancsnoka. A bevonulok „keze alatt” készülnek fel a határőrizeti feladatok ellátására. A néhány hónap itt eltöltött idő alatt válnak határőrökké az újoncok. Ahány fiatal, annyi jellem, nem kis dolog tanítani, nevelni őket. A százados, aki határőrnyelven. szólva, állt a sorban, adott ki vezényszót, s most ő ad parancsot a vezényszó kiadására, hálásnak tartja beosztásét. Gyak. ran előfordul, hogy vonaton, autóbuszon ráköszönnek. már leszerelt katonák. — Néha kellemetlen is. mert hirtelen az ember csak az arcra emlékszik, a név nem jut eszébe, de azért nincs ennél nagyobb öröm... A városban szinte tősgyökeres balassagyarmatiként tartják számon. Tizenkét éve, hogy tagja a városi tanácsnak, a hetvenes körzet választópolgárainak ügyes-bajos dolgait gyakran — Ez is szolgálat.. I — említ, s néhányat felelevenít a közelmúltból, a szemétszállítást, az ellátás javítását tették szóvá neki a körzetben élők, s ő pedig a tanácson járt el orvoslásért. — A legfontosabb mostanában, hogy mielőbb elkészüljön a kórház rekonstrukciója, teljesüljön a lakásépítési terv, gyarapodjék az iskolai férőhely — sorolja a város gondjait, amelyhez, mint tanácstag, s mint határőrtiszt is szeretne minél több segítséget nyújtani. Mert a laktanya zárt kapui megtévesztőek. A határőröket és a városiakat nem elválasztják, hanem ösz- szekötik. A KISZ-esek határőr-úttörő szakaszt szerveztek, a MÁV-val. a Volán 2-es számú vállalatával együttműködési szerződés alapján tevékenykednek. Sok a közös rendezvény, a határőrök iskolákat, óvodákat patronálnak szívesen végeznek el kisebb felújítási munkálatokat, szinte kifogyhatatlan az együttműködés példatára. Alkalmanként a széles kö. zönség előtt megnyílnak a laktanya kapui. Ilyenkor a városiak ízelítőt kapnak a határőréletből. Ezek a kapuk jelképesen mindig nyitva állnak. intézi. M. j NÖGRÁD — 1979. augusztus 19., vasárnap 5
