Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-17 / 192. szám

Könyvjavítók

Évente több ezer forint az a kár, amelyet az olvasók okoznak a Balassi Bálint megyei Könyvtár állományában. Ezek a rongálások nagyrészt nem szándékosak, de bizony egy-egy kötet a huszadik olvasó kezébe kerülve már nem is könyv, hanem csak betűvel telenyomtatott lapok halmaza. Persze akad olyan olvasó is, aki szándékosan — nagyon preciz munkával — vesz ki néhány lapot, képet az érdekesebb, értékesebb művek valamelyikéből. Ezek sajnos menthetetlenek, selejtezni kell. De a megrongálódott olvasnivalókat új „köntösbe” öltöztetik a Kemerovo-lakótelepen létrehozott könyvkötészeti részleg dolgozói. Az „öltöztetés” abból áll, hogy a könyveket lapokra szedik, majd újra kötik. Az új borítóra rákerül a szerző neve és a mű címe. S így majdnem olyan, mint új korában.

Hangszóró ntet/eff

Gyermekálmok

A rádió, tekintettel a nemzetközi gyermekévre, a közeli múltban zajló nemzetközi gyermektalálkozóra és természetesen a szünidőre is — a gyermekeknek „adja a rádiót”, miközben számít is arra, hogy a gyerekek hallgatják megszaporodott ifjúsági adásait, igazán szép műsorait. A televízió mellett (vagy előtt?) legnépszerűbbnek is- mert orgánumunk műsorszerkesztése. műsorpolitikája

következetesen gyermekcentrikus ezekben a hetekben, hónapokban. A gyerekek kezébe adta a mikrofont (természetesen átvitt értelemben), amikor megindította a gyer- mekhősök-sorozatot. Ez a sorozat arra szolgál, hogy ma- guk a gyerekek, gyermekszínjátszók, iskolai önképzőkörök jussanak színpadhoz a láthatatlan színházban. A sorozat javában tart, ezekben a napokban éppen Móra Ferenc műveinek dramatizált változataiban „lépnek színre” a soproni, szegedi, hajdúnánási, leveleki gyerekek, a hajdúhadházi, jászfény- szarui, karcagi, röszkei, győri, encsencsi, sarudi gyermek, színjátszók. Nem mindennapi vállalkozás.

A sor folytatható lenne — oldalakon át. A rádiótól megszoktuk hogy minden „külön értesítés”, előzetes nagy fogadkozás nélkül vállalja fel az éppen legidőszerűbb, legérdekesebb, legfontosabb társadalmi kérdések felszínre* hozását, és céljai mellett következetesen, változatosan kitartva „észrevétlen” neveljen mindannyiunkat.

Ilyenformán nem is „igazi” gyermekműsor volt (miként az alapul szolgáló könyv sem tartozik a „gyermekirodalom gyöngyszemei” közé) a hét közepén egy egészen minden- napi délelőttön a Kossuth adón elhangzott műsor: „Óriási ország, tele szeretettel...” A könyvet (riportkötetet) egy NSZK-i kiadó, a közismert Schneider cég jelentette meg, anyagából szerkesztett Zala Zsuzsa érdekes-szép, felnőtteknek szóló műsort. A könyvben a világ szinte valameny- nyi táján élő gyermekek vallanak legnagyobb álmukról. A rádiósműsor ezekből a vallomásokból jelenített meg hanggal, felnőttgondolatot keltő részleteket, ha egyáltalán lehet ilyen különbséget vonni. Hanggal, sok gyermekhanggal. Kár, hogy nem közölték a be- és lekonferálás- ban: kik adták csengő hangjukat ehhez a jó műsorhoz. Ugyanez „felnőttben” másként történik. Rendszerint.

Egy értékelő ne foglalkozzon a tartalom, vagy a részle. tek ismertetésével. Mégis szükségesnek látszik néhány gyermekálmot felsorolni az elhangzottakból. Szükséges, mert találó, korunkra, s ránk mutató, megoldatlan problé— felnőtteknek

máinkra figyelmeztető valamennyi. Szépen fogalmazott, kerek mondatok szóltak arról (egymástól nagyon távol élők szájából), hogy jó lenne valamilyen szigeten élni (!), ahol mindenki boldog lenne, mindenki mindenkit segítene* szeretne. ahol játszani lehet, ahol nem lennének felnőttek, „csak mi, gyerekek”. Milyennek látják ezek a gyerekek a mi világunkat, közös szigetünket, amelyből nincs több, amelyről nem tudunk máshova menni? Milyennek látják* érzik azt a világot, amelyben élünk és velünk élnek gyerekeink. Milyennek, ha egyszer menekülni akarnak?! A valóságtól való félelem álmodozásra kényszerítő érzését kifejezte Verne egynémely szigettörténete, ;t patologikus, kóros gondolkodásban, az erős menekülésvágyban szigetkomplexusról beszél a szakember. Gyerekek, akik „szigetben” tudnak csak gondolkodni? Nem kóros esetek ezek! A legközelebbinek vélt megoldást találták meg. Találták volna meg. ha mai világunkban, összezsugorodott- ságunkban lehetne ilyen (akármilyen) lakatlan, gyere- keklakta, csupa-jó lélek lakta szigetet találni, szigetköztársaságot alapítani. Ez, jó régen, egyes-egyedül az utópisztikus irodalom privilégiuma, s a megvalósítás is többnyire a tőlünk számított hatodik-hetedik, ki tudja, hanya-.

dik naprendszeren lehetsé- •ges. De a menekülés vágya a gyerekekben — meggondolkodtató.

Peregnek a gyermekálmok és sorra elénk kerülnek mat; tegnapi gondjaink. Ne legyen harc emberek között, ne csak adakozzunk a szegényeknek, éhezőknek, hanem „tegye- nek is már valamit” a harmadik világban élő népekért. Autómentes utak, ahol nyugodtan lehet sétálni, motor, amelyet a hátára szíjaz a nebuló (esetleg a táskához erősít) és segítségével a zebra felett is át lehet szállni; láthatatlanná válni, s amikora kórházi betegek egyedül maradnak sorra meglátogatni őket; egy nagy hegyen lakni, nagy távcsővel nézni, ki- nek van szüksége sürgős segítségre; megoldani azt, hogy az amerikai gyerekek ne fogyasszanak kábítószert; enni adni az éhezőknek; ne legyen nevetséges az, aki szereti társait. Egy indián gyerek legnagyobb álma: jó meleg kabát. Minek folytatni a sort?. Ezek az álmok mindannyiunk álmai egyben.

Együtt álmodunk a jugoszláv kislánnyal,' aki arról beszél komolyan: olyan világot szeretne, amelyben nem len- nének határok. „Ez egy órási ország lenne, tele szeretettel. Hát nem nagyszerű?” De, nagyszerű.

(T. Pataki) j

Fiatal lítivan müueszek

Kigyősi Istvánná és Kovács Györgyné szedi lapokra a könyveket és ellenőrzi azok állapotát.

A már szétszedett kötetek elszakadozott, megrongálódott széleit levágják. Ezt a munkát Czikora Pál végzi.

Nagy Józsefné keze nyomán kerül a borítóra a mű szerzőjének neve és a mű címe.

4b NOGRAD — 1979. augusztus 17., péntek |

Az operakedvelők figyelmét magára vonta egy fiatal litván énekesnő, Ausra Sztaszjunajte. A 23 éves diáklány nyerte meg a VII. össz-szövetségi „Glinka”énekversenyt és egy évvel később, 1976-ban első lett egy Olaszországban rendezett

nemzetközi versenyen is. Ma Ausra a milánói Scala növendéke. ..

így kezdődött az énekesnő pályafutása.

Hasonló példák sokaságát lehetne felsorolni fiatal színészek, művészek, zeneszer. zők esetében. A kommunista párt mindig nagy figyelmet

fordított az emberek nevelésére, személyiségük sokoldalú kibontakoztatására. Ezt hangsúlyozza a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának „Az alkotó ifjúsággal való munka” (1976) című határozata is. Köztársaságunk pártszervezete úgy fogadta ezt a határozatót, mint a fiatal nemzedék felkészítésének komplex programját, alkotói és közösségi 'tevékenységük fokozásának eszközét.

Napjainkban több mint ezer fiatal tartozik Litvániában az alkotó fiatalság soraiba. A fiatal írók szakosztályaiban

125 költőt, prózaírót, dramaturgot, kritikust találhatunk. A képzőművészeti szövetségben működő fiatal művészek egyesülete 350 tagot számlál, színházainkban számos kezdő szakember dolgozik.

Több mint ötven alkotó részesült a Komszomol köztársasági kitüntetésében. Az 1973-as Glinka-verseny legjobb fiatal szólistájának a litván Regina Macjute bizonyult, Széles körű elismerésnek örvend a vilhiusi vonóskvartett fiatalokból álló együttese, A fiatal képzőművészek között meg kell említeni R. Trusisz, V. Draskova, A. Zsviljusz, Sz. Kuz-i ma és R. Antinisz nevét. Számos fiatal építész, filmrendező. zeneszerző és rendezői szerzett már nevet magának: Az író-, képzőművész- és zeneszerző-szövetségekben működő pártszervezetek gondosan nevelik az ifjú alkotó nemzedéket. Gyakorlattá

váltak a nyilvános párt- és Komszomol-gyűlések, amelyeken megvitatják a fiatal írók; képzőművészek, zeneszerzők! tevékenységének aktuális kérdéseit. Hasznosnak és népszerűeknek bizonyultak azok a seregszemlék, ahol a fiatalok műveit állítják ki.

(16.>

Ebben a nyári késő délutánban volt valami emberien bizonytalan. Danka Károlyon érzéki ingerek áramlottak át, idegeiben az ölelési akarat építkezett, ugyanakkor egyfajta belső intelem tagadni próbálta a készülődést.

Editnek ugyanilyen hangulata volt. Éppen attól volt oly vitathatatlan az összetartozásuk, hogy mindig együtt változott kedélyük hőmérséklete. Józanul beszélt, ám a szavakat átfűtötte asszonyi bizalmával.

— Vergődjünk végre zöldágra. Egyezz bele és kész.

A kérést nem, de a hangvételt szerencsésnek tartotta Danka. Nyomban átvette: határozottan beszélt, de a bizalmasság közvetlenségével.

— Neked ártanék vele a legtöbbet. Ha engednék, újabb másfél évet pocsékolnánk el az ifjúságunkból. Te huszonnyolc vagy, én harminchárom. Ránk férne utoljára egy kis kamaszkodás.

— Nekem már semmi szükségem a kamaszkórra ... Tudnám én is, jaj de tudnám, hogy mi az az élet értelme Csak lenne hozzá elegendő pénzem

— Százezrek nékül is menni fog ez, meglátod.

— De ha egyszer itt a lehetőség, hogy megszerezzük a teljes anyagi jólétet, édes Kaícsikám!

— Hidd el, üres maradna a jólét, ha mindenáron a pénzt szeretnéd megtenni családfőnek.

A mérnöknő tett egy lépést a férje felé, derekát is feszesebbre húzta, hogy tartása ingerlőbb legyen, de hűvösködő hangjával mégis elhúzódott Dankától.

— Hát akkor melyikünk a a családfő? Én a havi háromezernégyemmel ?

— Tedd hozzá az én két- ezerkilencszázamat is.

— Na és. Ha hozzáteszem. Az még mindig csak hatezer- háromszáz.

— Kettőnknek éppen elég. Úgysem akarsz gyereket.

Ez igaz volt, mégis durvaságként fogadta Edit. Külsőre éppen csak a szeme rebbent. Befelé jajdulással rán- dult össze. Nem akart gyereket. Álláspontja egyszerű kinyilvánításán túlmenően a bántás szándékával tettetett értetlenséget:

— Eredetileg az élet értelméről kívántam beszélni!

Kissé ijedt mosollyal bólintott helyeslést a tanár.

— Stimmel. .Mivel hogy az élet értelméhez állítólag a gyermek is hozzátartozik.

Itt volt a pillanat, Editnek csak egy mozdulattal kellett volna jeleznie, hogy kész az oldódásra, egészen az ölelésig, de a taszítás mellett döntött. Csakis így hitte biztosnak támadó fölényét. Hozzá is fogott rögtön a rohamhoz.

— Már megint passzát szelet sóhajtottál. Nekem sajnos nincs ilyen nagy tüdőm. Én csak arról beszélhetek, hogy reggel nyolcra munkába kell szaladnom, este fél ötkor meg haza, itthon folytatni a gürcölést. Számolok az irodában, számolok magunknak. A hivatalban még költhetek, de itthon csak beoszthatok, Beoszthatom a havi hatezerháromszázat. Azt a rengeteg pénzt! Számolhatom akárhogy, nekem' kevés. Igenis kevés! Krumplira, tejre, olajra, csőtésztára elég. Vehetek néha pár méter valódi műselymet, sőt egészen ritka konfekciócipőt is, amit csak félmillió nő visel az országban. Uram bocsá; negyedévenként egyszer a kozmetikushoz is beülhetek, ahol a presszós tündér mellett én vagyok a Hamupipőke. Ez lenne az élet értelme?!

Mindig is megalázónak érezte Danka, hogy a presz- szós fruskák többet kereshetnek, mint a diplomás nők. Mégsem helyeselhetett a feleségének.

— Kérdezd meg azoktól, akiket irigyelsz. Nyilván ismerik a nagy titkot, amely az élet értelmére vonatkozik, különben nem hozna ennyire lázba a példájuk.

— Ne beszélj mellé. Te talán azért élsz, hogy örökké_ a rozoga bicikliden járj tanítani ?

— Gondolhatnád, hogy a biciklim egészen mellékes. Eredeti a vágyam: szeretnék boldog lenni. Biciklivel vagy anélkül.

— Kiábrándítóan banális vagy — szólta le Edit őszinte szomorúsággal

A tanár cseppet sem rös- telkedett, hogy megpirongatták a közhelyért. Sőt, ráduplázott, ezzel fejezve ki, hogy esze ágában sincs meghunyászkodni, a közhelyekkel szembeni gőg előtt.

— Elismerem, a banalitások becsülése nálam születési hiba. Korábban kellett volna észrevenni. Látod, ha most jókedvűek lennénk, elmondanék néhány banális gondolatot az élet értelméről. De hagyjuk. Hiányzik ehhez az a naiv emelkedettség, amikor az istenien együgyű ember épp azáltal kap szellemi bátorságra, hogy megfeledkezik a bátortalanságáról. Két percen belül megszűnne az élet, ha mindenki Hegel színvonalán gondolkodna. Persze, a minőség tekintélye sérthetetlen, de csak akkor, ha emberbarát. Ugyanaz vonatkozik a banalitásokra is. Ne gúnyold, ne szóld le, ha gondolatilag talán együgyű. de jóságában magas rendű. Mert nemcsak bölcsetetileg művelt férfiak, de szent naiv öregasszonyok is_ ápolták hajdan a pestis- járványok áldozatait. Na már most, ha egy ilyen öregasz- szony roppant banálisán vélekedik az életről, szabad-e megvetnünk őt a kényes gondolati nívó nevében?

— Ú, te nagyképű. Ha tudnád, mennyire idegesítő vagy...

— Hol banális vagyok, hol nagyképű — tűnődött jámbor derűvel a tanár. — És főképp idegesítő. Kimondottan elviselhetetlenné teszem magam, azzal, hogy nem árúsi- tom ki az emberi méltóságomat, a verejtékemet, az egész jelenemet és a jövőmet. Mindazt a pénzben ki nem fejezhető csekélységet, amiért élni érdemes.

— Ez csak köd! Csupa homály! — támadt rá lobogó harciassággal a felesége. — Még mindig nem tudom, hosv miért is élünk. Én. te ő, meg az egész többesszám.

(Folytatjuk^