Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)

1979-07-04 / 154. szám

Kazánra várva * * ' \ Iskola épül Évek óta egyre súlyosbodó a helyzet a kisterenyei álta­lános iskolában. A növekvő létszám rrűatt. melyhez a nagyközségben létesített neve­lőotthon is hozzájárult, az in­tézmény kinőtte az épületét, s a zsúfoltság lassan az okta­tómunka rovására megy. A nagyközségi tanács évek óta minden követ megmozgat, hogy valamelyest javuljon a helyzet, s úgy tűnik, a sok utánjárás még az idén meg­hozza gyümölcsét. Az építkezés, melynek kivi­telezője a tanácsi építőipari vállalat, az utóbbi hónapok­ban jó ütemben haladt, így a szerkezeti munkák gyakorla­tilag teljesen elkészültek, az énület tető alatt van. Külön­böző járulékos tennivalók vannak még hátra, mázolás, burkolás, festés. Június köze­péig a községi költségvetési üzem mázolói is itt dolgoztak, ugyanis a kivitelezőnek nem állt módjában megfelelő szá­mú szakmunkást foglalkoztat­ni. A kooperáció azért ma­radt abba. mert a költségve­tési üzemnek ezekben a rta- pokban a nagyközség többi gyermekintézményeiben kell a felújítást elvégeznie. Amitől az elkészülés idő­pontja függ, az elsősorban a kazánház. A belé szükséges kazánokat — mivel pillanat­nyilag nem kaphatók — a Budapesti Vegyiipari Gépgyár gyártja le. ök július végére ígérik a szállítását. A kivite­lezők szerint ebben az eset­ben elégséges idő áll rendel­kezésre. hogy mire szükség lesz rájuk, a kazánok üzem­képesen csatlakozzanak a fű­tőberendezésekhez. Mivel a tanácsi építőipari vállalat többek között a ta­karítószemélyzet biztosítását sem tudja kielégítően megol­dani, ennek a munkafolya­matnak a nagy része társa­dalmi munka formájában tör­ténik meg. Szabad szombato­kon dolgoztak már a tanácsi építők, a lebonyolító NOM- BER és a Kisterenyei nagy­községi Tanács intézményei-^ nek alkalmazottai az iskolá-' ban. Hasonló szervezésben szeretnénk majd elvégezni az udvar kialakítását is. A jelenlegi helyzet tehát arra mutat, hogy Kisterenyén az általános iskolai oktatás körülményei remélhetőleg még az idén jelentős mértékben javulnak. ÜZLET A PU Három éve vette át Pös- ténypusztán a vegyeskezelésű bolt vezetését Ferencz István. Azóta a forgalom hatvan szá-' z.alékkal emelkedett. Ami en­nél lényegesen fontosabb, azt a vásárlók nevében Veres La­jos fogalmazta meg: mióta új boltvezetőnk van, nem kell Szécsénybe menni vásárolni, mert itt, ebben a kis üzletben mindent megkapunk, amire szükségünk van. Az üzlet és az italbolt a korszerűtlen berendezésével, olajos padlójával, messze a kor igényei mögött kullogott. Az üzlet vezetője nem törő­dött bele a mostoha körülmé­nyekbe. A szécsényi ÁFÉSZ támogatásával, jelentős társa­dalmi munka szervezésével új, divatos „ruhába” öltöztették a két helyiséget. Tóth István, Tóth Gyula, Oravecz Gyula, Sipos László, Sipos Gábor. Cseri József, Veres Lajos és a többiek ötvenezer forint ér­tékű társadalmi munkával já­rultak hozzá a „kicsinosítás- hoz”. — Az üzlet nemcsak az ÁFÉSZ-é, a miénk is. Ne­künk sem- mindegy, hogy mi­lyen körülmények között szó­rakozunk. Ferencz István ké­rését szinte parancsként tel­jesítettük — vélekedett Cseri Gábor. A szépen, ízlésesen beren­dezett italbolt inkább hason­lít egy presszóhoz, mintsem egy pusztai csárdához. Az em­berek az asztalok mellett sak­koznak, beszélgetnek, megvi­tatják a világ nagy • és kis eseményeit, miközben elfo­gyasztanak egy üdítőt, vagy egy üveg sört. A pusztán igencsak szűkre- szabott a szórakozási lehető­ség, pedig az emberek itt is igénylik a kikapcsolódást, a közös rendezvényeken való részvételt. Tudta és érezte ezt Ferencz István boltvezető is. Amikor ötletével az ÁFÉSZ- irodán előállt, hogy Pöstény- pusztán nótaestet akar szer­vezni, egy kicsit megmoso­lyogták. A rendezvény sikere őt igazolta. A következő nó- taest, majd a két láncdalest. rendezését már a központban is támogatták. A puszta üzletvezetőjének példája is bizonyítja, hogy bármilyen talajba gyökeret le­het verni, csak a szakmát hi­vatásszerűen kell szeretni és akkor meg lehet találni a munka adta örömet. szenográdi Szabálysértők a sínek között Vigyázz, ha jön a vonat 1 A már nem egészen fiata­lok bizonyára emlékeznék még erre a slágerre, mely an­nak idején meglehetős gya­korisággal hangzott fel a rá­dióban. Manapság a vasúti át­járókban, a sínek mentén táb­lák, fényjelzők, sorompók fi­gyelmeztetnek a veszélyre, vannak azonban, akik. ennek ' fittyet hánynak. Elég, ha azokra a salgótarjániakra gondolunk, akik életüket ve­szélybe sodorva, minden kö­rültekintés nélkül vágnak át tilos jelzésben is a síneken, a Kossuth utcai vasúti átjáró­ban, Nem kevésbé önveszé- lves azoknak a magatartása sem, akik a MÁV főtéri " á' • lomásán mozgó szerelvényről szálljak le, vagy már elin­dult vonatra ugranak fel. Ha­sonlóképpen cselekednek, akik az aluljáró helyett a síneken keresztül közelítik meg az ál­lomás területét. Talán azért fordulnak elő naponta tömegével a példa­ként említett szabályszegések, mert ez ideig belőlük súlyos tragédia nem következett be, illetőivé a jogsértést elköve­tőkkel szemben, csak elvétve — általában a legkirívóbb esetekben — alkalmaztak fe- lelősségrevonást. Ugyancsak elítélendők azok az utasok, akik a helyváltoz­tatás okozta feszültségeiket nagyobb' mennyiségben fo­gyasztott szeszes ital segítségé­vel igyekeznek levezetni. En­nek hatására azután botrá­nyos, garázda magatartást ta­núsítva zavarják mások nyu­galmát, utazását. Ezt tette például a közelmúltban a salgótarjáni illetőségű Raffai Sándor, aki a pásztói vasút­állomáson az esti órákban bé­kés állampolgárokat zaklatott. A botrány okozásának' a ren­dőrjárőr vetett véget, s cse­lekményére a Salgótarjáni Jái rásbíróság tett pontot. Más megyékhez viszonyítva nem tekinthető rossznak az efféle szabálysértések helyze­te. Hogy mégis szóvá tesszük, annak főleg az az oka, hogy nem lehetünk közömbösek embertársainkkal szemben, hi­szen társadalmunkban leg­főbb érték az ember. Aktí­vabb társadalmi összefogás­sal, egymás iránt érzett fele­lősséggel, fokozott figyelem­mel a felsorolt szabálytalan­ságok és a belőlük származó veszélyhelyzetek megszüntet- hetők. Varga Gyula rendőr főhadnagy Nemzetközi kiállítások a Szovjetunióban . A szokolnyiki parkban az „Informtechnika—79” kiállí­tással kezdetét vette' a szov­jet nemzetközi kiállítási sze­zon. Ez a kiállítás az első az 1979-ben megrendezésre kerü­lő 19 szakosított bemutató sorában. Közülük tizenkettőt Moszkvában, a többit Tbiliszi­ben, Frunzéban, Minszkben, Kijevben, Alma-Atában — összesen több mint 50 szovjet városban — tartják meg. Gazdag a kiállítások temati­kája is: környezetvédelem, erdőgazdasági és faipari gé­pek, talajjavítás, állategész­ségügy, virágtermesztés és zöldövezetek kialakítása, köz­rend fenntartásához és tűzvé­delemhez szükséges technikai eszközök, közszükségleti i*:ik- itek, divat stK, . ,----------------;-------------------­P assiói kezdeményezés Csináljunk óvodát! „Nem volt más megoldás: csi­náljunk óvodát!” Nyáridőben a kirándulás, a szabadságolás, a kertimun- ka,. a strandolás és még ki tudja mennyiféle elfoglaltság mellett van egy gond is. Igaz, ez főként az anyákat aggaszt­ja: a bezárt óvodákból „kire­kesztett” gyermek sorsa. Per­sze, létezik megoldás: fizetett és fizetetlen szabadság, „pót- nagvmami”, netán más isme­rősök, vagy, ha már nagyob­bacska a gyerek, akkor ép­penséggel otthon is „elvan” egyedül ... A Váci Kötöttárugyár pász­tói gyáregységében csaknem ötszáz női dolgozó van, nem kis részük családos, néhány éves kisgyerek anyja. Mihez kezdenek ők a nyáron? Még mielőtt e kérdésre Kecskés Lászlóné, a szakszervezeti bi­zottság titkára válaszolna, megjegyzendő, hogy ötletük a hasonló bajokkal küszködő munkahelyek számára kezde­ményezésként is szolgálhat. Hiszen mi kell hozzá? Egy klubhelyiség, két tucat játék, néhány lelkes, gyermekeket kedvelő fiatal, és „abrakadab­ra”: máris kész az idényóvo- da. — Már tavaly is próbálkoz­tunk hasonlóval — mondja Kecskés Lászlóné, az ötlet szülőanyja és egyik leglelke­sebb megvalósítója — tulaj­donképpen a szükség vitt e megoldásra. Sok anya marad­na otthon, kiesne a munká­ból, kevesebb lenne a pénze, fennakadás lenne a tervtelje­sítéssel és a többi. Nem is szólva arról; hogy a dolgozók java része bejáró, s ők még nehezebb helyzetben vannak, nem volt más megoldás: csi­náljunk óvodát! — Gondolom, a kérdés „csak” az volt: hogyan? • — A XlSZ-esek felajánlot­ták a klubhelyiséget, lévén ők nyáron főként szabadidős­rendezvényeket szerveznek, s ez a helyiség éppen elegendő arra, hogy a körülbelül ki­lencven gyereknek megfelelő nőképzős lányok látják el. Étkeztetéssel sipcs különösebb gond. nálunk melegítőkonyha van, s a Mátra étteremből hozzuk az ebédet, előbb a gyerekek esznek, aztán a fel­nőttek. — S mibe kerül a gondo­zás? — Tíz forihtot fizetnek na­ponként a szülők, ebben az évben egy kommunista mű­szakot is felajánlottunk, s en­nek tíz százalékából játékokat vásárolunk. Sokat köszönhe­tünk a brigádoknak is. és ool- dogan mondhatom, hogy a vállalat vezetésétől a nagy­község illetékes szervéig min­denki készséggel segít. Szán­dékunkban áll egy terefere- teraszt építeni, ahol a gyere­keknek a kinti programjai zajlanak. . . .Nem kell otthon marad- Mivel ottjártunkkor még nőm, hetekre, hónapokra. nem „üzemelt” az óvoda, csak .. .Két és fel ezer forint kiesést jelentett. Munka közben a mamaszalag. belső hely legyen.. Játékokat kapunk kölcsön az éppen zárva levő pásztói óvodától, a felügyeletet pedig egészség- ügyi szakközépiskolás és óvó­Kaszás Mihály olyan ember, akinek a munkájára — mióta világ a világ és fűtenek az emberek — mindig szükség volt. Olyan ember, aki álta­lában magasabb régiókban tartózkodik, mint mások. Szájkendőn át szívja a leve­gőt, kefét hord a vállán és télen-nyáron, jő időben, rossz időben mindig feketében jár. Kaszás Mihály ugyanis ké­ményseprő. Méghozzá kere­ken harminc éve. Nem kicsi­ség! Gyenge fizikumú gyerek voltam, nemigen bírtam vol­na a gyári munkát — mond­ja Miska bácsi talpig feketé­ben, kormos ábrázattal, mert­hogy éppen mosdás előtt van. — Meg aztán úri szakma volt régebben a kéményseprés, majdhogynem a polgármes-’ térséggel említették egy sor. ban. így lettem hát a kémé­nyek orvosa és tudora Szitár Dániel mesternél. Akkoriban a kéményseprők szerszámaikat is maguk csi­nálták. Az apparát stóckefét. a fibrisz stóckefét, a golyós apnarátot. Ő maga is készí­tett egy miniatűr készletet, ma is őrzik a vállalat köz­pontjában. A megyeszékhelyen kívül 32 faluban kormolja a kémé­Akikrol keveset beszélünk 4 kéményseprő nyékét. Ennyi év után úgy köszön be valamennyi házhoz, mintha csak hazamenne. Ügy ismerik őt a vállalatnál, mint kétlábon járó kalendáriumot. Ha nem stimmel a központ­ban a kéményszám, őt kér­dezik, s,Miska bácsi fejből vágja rá a kérdezett adatot. Még soha nem tévedett... Azt gondolná az ember, hogy ilyen hosszú idő után már a kéményseprőt sem ér­hetik'meglepetések. Pedig az ánekdotázó kedvű kaszás Mi­hályt hallgatva kiderül, hogy nem így van. — Előfordul, hogy beszakad alattam a kiszolgált tető. De ez még hagyján. Egy szuhai padláson jártamban egyszer- csak maga a mennyezet tűnt el ä lábam alól. Ketten lóg­tunk be a szobába: a csillár meg én ... Az is megesett, hogy miután felmásztam a te­tőre, elemelték alólam a lét­rát. A csínytevők a kocsmá­ban juoharazgatva várták, hogy jön le a póruljárt ké­ményseprő. Hát lejöttem! Ismerik és szeretik. Mert hiába indulnak rakéták az űr­be, s keringenek műholdak saját planétánk körül, azért a kéményseprőtől még mindig elvárjuk, hogy szerencsét 'hoz­zon. Volt már lagzi, ahol fel­állították a vőlegényt a meny­asszony melletti helyéről, hogy Miska bácsit ültessék helyé­be: hozzon szerencsét az új házasságba. — Jómagámat úgyis csak kerülgetett a szerencse — le­gyint kedélyesen. — Volt majdnem négyesem a lottón, majdnem 12-esem a totó hős­korában. — Majd átmelegszik ,a hangja, nagy szeretettel te­szi hozzá: — Egyszer életem­ben azért igazából kezet fog­tunk. Akkor, amikor nősül­tem. Mert olyan jó asszonyt kapni, amilyet én — ahhoz nem kicsi szerencse kell! Az már se nem a szeren­cse, se nem a véletlen dolga, hogy Kaszás Mihály kétsze­res kiváló dolgozó, s egy íz­ben miniszteri oklevelet is ka­pott. Ezért megdolgozott be­csülettel, tisztességgel. A haj­nali 4—5 óra már nemritkán úgy találja, amint a fekete munkaruhát húzza magára, hogy indulhasson. — Azt még írja be, hogyan mosakszik egy kéményseprő! — tereli el a figyelmet az ér­demekről Kaszás Mihály. — Alaposabban, hosszasabban tisztálkodunk műszak végén, mint a sebész műtét előtt. Először meleg vízben áztatom a kezem, majd ultrapasztával dörzsölöm be. Ezután habkö­vet veszek, azzal súrolom, vé­gül körömkefével sikálom le a kormot. A tus alatti szap­panozás csak ezután követke­zik. Igaz, beletelik vagy fél óra, de olyan fehér lesz a bő­röm, mint a lapok a noteszá­ban. — Hogy telt a mai napja? — Fél hatra bejöttem, át­öltöztem — sorolj^. — A ha­tos busszal Vizslásra utaztam. Két óra tízkor jött á busz visszafelé, addig lejártam 150 épületet. Egyébként semmi említésre méltó nem történt. — szendi — július 2-től, így csupán a szülőktől kérdezhettük meg: mennyivel lett könnyebb így a helyzetük? Király Vilmosnénak két gyermeke is óvodatag lesz a tyáron, a hétéves Mónika és a negyedik esztendejét betöltő Regina. — Mátrakeresztesról ''árok be naponta — mondja az édesanya — és szamomra nagy segítség, hogy nem kell otthon maradnom hetekre, hónapokra, • nem beszélve a fizetéskiesésről. Megnyugta­tó az, hogy tudom, itt van a közelemben, látom őket. — És ők voltak-e már az anyuka munkahelyén? — Persze, tavaly már lát­ták a nagytermet, a varrógé­neket, a sok-sok nénit, úgy­hogy egész idő alatt erről áradoztak, azt mondták, ha megnőnek, ők is itt fognak dolgozni .■. . Kodák Jánosnénak szintén két gyermeke van,*de csak az egyik fog az idényóvodába járni. — A nagyobbik, Csaba már nyolcéves, így rábízhattam a nagymamára, aki őt szívesen vállalta, Korábban egy hónap fizetésnélkülire kellett men­nem, ami két és fél ezer fo­rint kiesést jelentett. Mire használom a szabadságom? Építkezünk, szükség lesz ránt. (tanka) | NÓGRÁD — 1979. július A., szerda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom