Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)
1979-07-31 / 177. szám
I ll 3! Ü a fj k’ i i i 1 ©lőtt 1 • ■jár w » mb rasa hwsj mb irb r t v Vegyük magunkra „A minőséget nem lehet be“ lebeszélni az áruba — azt bele kell termelni” — mondta a Rábaíext egyik gyáregység- vezetője a tv Akinek inge... Című műsorában. Az újsúietú szentencia igaz voltát szükebb pátriánk exportáló üzemei hosszú évek óta tapasztalhatják. Tőkésátvevőkkel szemben a legsróto- sabb eszű vigécek sem rúgnak labdába pusztán a szó csűré- se-csavarásával. A jó minőség beszédesebb mindenféle cikornyás ékesszólástól, ha dollárra megy az Üzlet. Újabban — ámbár nem is annyira új dolog már ez — • sokasodott a „tőkésátvevők” száma. Mármint azoké, akik az igazi tőkésátvevők igényességével veszik szemügyre, mit is kapnak a pénzükért. Ezek az (át)vevők hazai boltjainkban tűnnek föl, pátriánk lakosságában testesülnek meg. Kutatják a jobb, a szebb, a divatosabb, a célszerűbb stb. terméket, s ha rálelnek, megveszik — akár borsosabb árért is —. ha nem találnak, fogcsikorgatva érik be gyöngébb áruval. És ekkor minősítik-e általánosítva a magyar ipart? Nem. .lói 1ud,1ák — vsgv saját munkahelyükről. vagy ismeretségi körükből —, hogy honi gyártmányok —. ha nem is az áhított mértékben — gyakorta a legigényesebb piacon is megállják a helyüket. Ám ezekből az árukból házulra leginkább csak akkor jut, ha visszamaradt. Miért nincs mód arra, hogy a hazai piacot is hasonlóan magas színvonalú termékekkel árasszuk el? A Féfeon igazgatóhelyettese jószerivel egy mondatban megválaszolta ezt a kérdést, miszerint: ..Nemcsak az ellátásról kell gondoskodnunk, hanem a gazdaságosságot is el kell érnünk” S' ez 'gyakorta ellentmondásos követelmény. Alkalmasint megyénk könnyűipari üzemeiben — kiváltképp talán a legnagyobb önállósággal bíró Salgótarjáni Ruhagyárban — sokat tudnának beszélni róla, milyen bonyodalmakkal jár az úgynevezett „jellegből adódó rövid távú piackövetés”, a gyönge anyag- fninőség, a kis szériára szóló megrendelés — és így tovább — a gazdaságosság szempontjából. Régóta és még sokáig érvényesül az a tendencia, hogy a hazai piac „előkelő” második az exportpiac mögött. Az az elv azonban érvényét vesztette, hogy „a hazai piac mindent elbír”. Ma már éppen a gazdaságosság elérése végett muszáj, a különfaj- ta nehézségekkel dacolva, emelni a belföldi árukínálat színvonalát is. S ebhez nem az exportminóség csorbításával, hanem kizárólag a hazui- ra szánt áruk minőségének javításával vezet járható út. Van-e a valóságban is célhoz vezető út, vagy csak az ábrándok világában kanyarog valahol? A tv-műsorbar találkozhattunk olyan vállalattal, amely már korábban csapást vágott magának a jó irány felé. A Rábatext már évtizedünk elején fölmérte helyzetét, életképes termékeket választott, együttműködési szerződést kötött egy hasonló profilú külhoni partnerral és céljainak megfelelő — napjainkig 800 millió forintot fölemésztő — fejlesztésbe kezdett, ök révbe értek már? Hazai szemüveggel nézve igen. A saját szemükkel vizsgálva: nem. Ugyanis —, ahogy korábban sem — ma sem hazai mércével mérik teljesítményüket (pedig akkor egy ideig sütkérezhetnének sikereik fényében), hanem a hasonló fölszereltségű külföldi cégek eredményével vetik össze a sajátjukat. Nem lehet könnyű a környező közegen kereszUUnézve távolabbi versenytársakkal való vetélkedés, Am egyre több vállalóinak kellene. átvenni —. fnint ahogy át is veszik — a hasonló mentalitást: így elóbb-utóbb a környező közeg-is mértékadóvá válna. Mint a műsor utolsó részéből kiviláglott: gyakran a jó minőség sem elegendő önmagában. A piacképes áruk eladását is meghiúsíthatják, vagy elodázhatják csalafinta üzleti fogások, amelyek a partnerok különfajta érdekeit szolgálják. „Mi is ismerjük az érdekeinket, de nem mindig tudjuk érvényesíteni” — vélekedett a műsorvezető. Mi tagadás: ebben is van mit tanulnunk. Egy biztos: az, hogy a magyar, mint áruk jelzője rangot jelentsen mind külföldön, mind idehaza, valamennyiünk érdeke. S ezt az érdeket nemcsak a boltokban járva- kelve muszáj érvényesítenünk, hanem önmagunkkal szemben, a napi munka során is. A műsor címét folytatva: ez az az „ing”, amit mindnyájan vegyünk magunkra. Molnár Pál Hüvelyk H/lafyi kalandjai <l > Az UN1MA (Nemzetközi Bábjátékos Szövetség) magyar központjának javaslatára o salgótarjáni Főnix bóbegyüttes részt vett július első felében a chrudimi nemzetközi bábfesztiválon. Szereplésükről és élményeikről Tótbné Harsány! llus együttesvezető, a népművészet mestere kétrészes cikkben számol be. Nagy készülődés előzte meg az utat, mely Csehszlovákiába, Chrudim városába vezetett, ahol nemzetközi bábfesztivál várta a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ Főnix bábegyüttesét. A tizennégy tagú csoport szorgalmasan rakosgatta a ládákba Hüvelyk Matyi összes felszerelését, mert bár Matyi aprócska kesztyűsbáb, viszont szülei — és akikkel kalandos útja során találkozott — maszkos megjelenésű, élő alakok, akik között vvalóban hüvelyk- nyinek hatott. Hát még a sok díszlet! Azok is szállításra vártak. Volt mit csomagolni, de elkészült, jöhettek a vámosok, hogy engedélyezzék Hüvelyk Matyi utazását át a határon. Minden poggyász „elindult” a vasút felé, de csak felé, mert olyan város: 'Chrudim nem szerepelt a vasút tarifa- táblázatán, holott a település mái 1500-ban város volt, s Prágától 200 kilométerre esik. A vasutasok széttárták karjukat. és lemondóan közölték. Chrudimba nem továbbíthatják felszerelésünket. Búsan néztük a 10 csomagot, melynek mindegyikére előzőleg ró- pingáltuk: Chrudim. Loutkárská Divadlo (Bábfesztivál Színház). Azon gondolkoztunk, hogy feladunk egy táviratot és fájó szívvel itthon maradunk. De nem jó elhamarkodni semmit sem — gondolkodni kell! így született meg a mentő ötlet: vigyék a csomagot olyan állomásra, amelyik szerepel a nemzetközi egyezményben, és mi mellékelünk egy levelet a csehszlovák vasutasoknak. Kérésünk az volt, hogy a közbeeső hatalmas állomáson, Pardubicé- ben rakják át csomagjainkat a Chrudimba menő vonatra. Salgótarján vasútállomáson az ötletet mosolyogva fogadták, de mellékelték szlovák nyelvű levelünket, és felvették csomagjainkat. Most már mi is vonatra ülhettünk. Az út hosszadalmasnak ígérkezett, 740 kilométer a távolság, 15 óra vonattal. Fülek volt az első állomás, ahol a nemzetközi vonatra szánhattunk. Ott A Magyar Televízió műsorából A BÁTYÁMNAK KLASSZ ÖCCSE VAN. JÚLIUS 31. — KEDD — 16.30 h. (I.) Húsz évvel ezelőtt csak a vén postás mondhatta volna meg az idegennek, hogy merre van a Gólyahír utca. De ő sem mondta, mert nem kérdezték tőle. Manapság persze egészen más a helyzet. A Gólyahír utca fogalom a városban. Felismerték 'nagyszerű fekvését, remek levegőjét, amelyet a délnyugati szél járásnak köszönhet. Talaja ideális mindenfajta gyümölcsfának, dísznövénynek és zöldségnek, lankás felülete valósággal társszerzőül kínálkozik a kertépítő fantáziának. Röviden szólva csupa boldog telek- és háztulajdonos vallhatta magát érdekeltnek a Gólyahír utca számos irigyelt előnyében. Közöttük is a Burján család a legboldogabb ezen a vasárnapon: Végre kész a házuk. Oly sok hónap óta először honol ünnepi csend nagyszerű házuk környékén. Semmi kétség, méltán elégedettek az űj, egyemeletes ház tulajdonosai, A ház jobb kézről található, ha a város felől érkezünk, tehát páros szám jelölt* Természetesen, a zománcozott számtábla már rajta van. Gólyahír utca 16. Maga az épület nemesen egyszerű. Annyiban tartózkodó, hogy néhány méternyire beljebb építették a többi ház vonalától, annyiban viszont feltűnő, hogy élénk sárga örökvakolata messzire virít a földszintes házak sorából. Emeleti' szintjéből tágas erkély ugrik előre, ennek mérethí» mása a földszinti terasz, amelynek 'nincsen korlátja, de műkő virágtartók szegélyezik. Nagy méretű ablakok és kékszárnyú erkélyajtók tagolják az utcai homlokzatot, s a külső szemlélő egy pillanatig sem kételkedhet abban, hogy az üvegtáblák mögött módos, tágas élet lehetséges. A fehér hajú öreg Burján szokatlannak érezte a semmittevést, de azért elviselte. L NOCRAL) - 1979, július 31., kedd ,1 Recsegő karosszékét az erkélyre állította, azon üldögélt, átadta csontos testét az önfeled tségnek, míg tekintete tüzetesen bejárta az erkélyről látható panorámát. Szép Idő volt, mondhatni a légköri viszonyok is vasárnapot tartottak. Az öreg kőműves egészen feledte, kik időznek mögötte a nagyszobában, Feledhette, hiszen nyugalom, biztonság, elégedettség simogatta a tarkóját odabentről. — Kellene ide egy szép farkaskutya. Nem tüd'na szerezni, papa? , Paula menyének sajátos hangja volt: vékony és mégis rekedt- Negyedszázad alatt sem tudta megszokni az öreg. Csak úgy, könnyelmű hanyagsággal válaszolt a nyitott erkélyajtón át: — Hiszen elférne, de minek. Hogy mindenkit megugasson? Tűnődve nézelődött be az ajtórésen, türelmes pillantást vetve menyére, aki egy ócska bársonyfotel öblében horgol- gatott valami terítőfélét. Fia, Dezső a másik fotelben élvezte a semmittevést, flegmán tömködte pipáját, és gyanakvó résenléttel sandítgatott horgoló feleségére. Edit, a Burjá'n család diplomás büszkesége elhatárolta magát a vasárnapi iazsálók- tól. Ferde rajzasztalára tódult a fény,. s a mérnöiknő karcsún, szépen, élénk józansággal uralta különváló világát. Vonzódtak hozzá a többiek. Önkéntelen kívánkozással szállták meg lakását, mert valahogy az Unalom is emelkedettebbé vált jelenlétében. Paula úgy beszélt, mintha érzelmes hajdani emlékekre gondolt volna. — Lánykoromban volt egy pompás farkaskutyánk. Rozsdásszürke. A szeme fölött fekete pontokkal, A háta i§ fekete volt- Dezsőt egyszer megharapta. Férje, a vaskos Dezső, morogva kapta ki a pipát a szájából. — Nem kell ide kutya. Inkább nyulakat tenyésztünk, vagy selyemhernyót. Hálásán bólintott feléje apja az erkélyről. — Ügy van. Ördög vigye a kutyákat. Jó Itt üldögélni és elnézni messzire a saját házunkból. Tulajdonképpen ma pihenünk meg először másiél év óta. Editkém ... te se dolgozz. A mémöknő iparkodott szelíd és illedelmes maradni- Mielőtt szólt volna, gyengéd mosollyal lágyította meg közlendője keménységét. — Muszáj gürcölni. Még riagyon sokáig muszáj lesz. Ceruzát tartó kezével csak úgy mellékesen körbe mutatott a kopár szobában, amelynek újdonságát, Imponáló tágasságát elcsúfította a gyér számú hitvány bútordarab. A fehér hajú Burján Péter pontosan értette, miféle vonalat hagy maga után a levegőbe rajzoló ceruza. Mégis úgy tett, mint aki gyanútlan. — Elmehettél volna Karcsival a meccsre. Szó se róla. Editnek soha nem esett nehezére együtt időznie tanár férjével. De ahelyett, hogy magyarázkodásba kezdett volna az eltérő vasárnapi program kényszerítő okáról, hogy tudniillik határidős magánmunkát kellett végeznie, a meccsre utalva megjegyezte szelíd iróniával: — Elmentem volna, de minek? Partjelzőnek? Vagy rágógumit árulni? — De furcsa vagy kislányom — lepődött meg az öreg, de inkább együttérzőn, semmint sértődésre hajlamosán, __ — Bizony — sóhajtott aggodalmasan Paula, egyfolytában a horgolótű hegyére meredve kidülledő békaszemével. — Pedig lenne miről beszélni. A mémöknő nem 'nézett rá. — Például a farkaskutyákról? Dezső, a vaskos alkatú kőfaragó, . gyakorlott kárörömmel ujjongott- Szerette, ha a két nő finoman csipkedte egymást. — Még nincs egészen késza ház — jelentette ki Paula. — Rendes kerítés kellene. Meg betonlapok az udvarra járdának. Es a kazán. Lesz központi fűtés, vagy nem lesz? A pipázó Dezső nein számított arra, hogy felesége ellene fordul a kérdésével. Lehurrogásnak szánta a füstöt, amit Paula felé fújt. — Majd lesz. Ráér. — De igenis kell róla beszélni — tromf olt Paula, hevesebben villogtatva horgolótűjét. Férje unottan húzta el flegma §záját. • ■— De hiszen Zoliéit sincsenek itthon. Edit íánevetett a rajzlapra. Zoli, a harmadik testvérük és Rózsi, annak felesége nem sok vizet zavart. Kifizetődő önállótlanságukkal mindig jóváhagyták a családi akaratot. Éppoly fakó, mint komikus érvecske volt tehát Dezső részéről reájuk hivatkozni. — Paulát minden bizonnyal az anyagiak izgatják — helyesbített él 'nélküli célzatossággal a mérnöknő. — Hogy mennyivel állhatok rendelkezésre. Nos. elébe megyek az indokolt kíváncsiságnak. Közölöm, hogy pillanatnyilag engem sem vet fel a pénz. De karácsonyig megadom a tízezret(Folytatjuk) megkértük a csehszlovák vasutasokat, hogy telefonáljanak át Zólyomba, hogy onnan adjanak részünkre néhány külön fülkét, mivel az útszakasznak az a leghosszabb része. Zólyomban kellemes meglepetésben volt részünk. Egy vasutas fürkésző szemmel jött felénk és különös kiejtéssel kérdezte: „Főnix?”, és intett, hogy kövessük. Boldogan mentünk utána. Megmutatta a három lezárt fülkét, és még fej sem ocsúdtunk, már el is tűnt. A foglalt szakaszban este tíztől reggel hat óráig biztonságban voltunk, pedig volt ám nagy nyüzsgés a folyosó-- kon. Igaz, mások rövidebb szakaszokon utaztak. Hajnal felé szálltak fel olyan utasok, akik Prágába igyekeztek. Ekkor már csak a kisebbek — öten — szundikáltak. Kényelmünket megosztottuk az idősebb csehszlovák utasokkal, akik hálás tekintetükkel > viszonozták azt. Ügy éreztük, ennyi emberséggel tartozunk az irántunk tanúsított figyelemért. Néhány óra késéssel érkeztünk Chrudimba, ahol vártak minket, s ujjongva vettük tudomásul, hogy csomagjaink és megérkeztek. A csehszlovák vasutasok figyelembe vették magánlevelünket és teljesítetnék kérésünket. Hálás köszönet érte! N Chrudim régi csen kis város, középkori lábas házaival letűnt kor emléke. Főterén hivalkodik a dóm, gyönyörű gótikus tornyaival, előtte áll a barokkos pestisszobor, ég felé nyúlt karok, mintha csak a tornyot akarnák elérni. Amerre tekint az ember, kétszintes házacskákat lát, mindegyik olyan, mint egy-egy ékszerdoboz, a régi városházán tündököl az aranyozott torony, ami alatt, úgy tetszik,1 meggörnyedt a kapu alatti boltív, holott olyan biztonsággal áll, hogy még kibír né-: hány századot. A dómtól Jobbra található egy középkori szappanfőző család háza; vagyonuk nagy részét az épület szépségébe fektették. Csupa árkád, torony stílusa nem egészen tiszta, de előkelőséggel várja a látogatókat minden szobájába. Az épületben találnak otthont a bábuk, hogy az utókornak megőrizzék a bábművészet remekeit. Az egyes szobákban teljes színpadkép fogad, azt hinné a látogató; hogy mindjárt megelevenednek, mert ezt a hatást fokozza a magnóra rögzített szöveg és zene. Nem éreztük, hogy múzeumban járunk. Mesevilág vett mindenütt körül, otthonosan mozogtunk benne, s némelyik figurát kedvünk lett volna meg is mozgatni. A világ minden tájáról összegyűjtve sorakoznak mosollyal, vagy fintorral a bábuk, régiek és a legdivatosabbak. Csodálatos gyűjtemény, melyen látszik a gondosság és főleg a szeretet, amellyel őrzik, ápolják. (Folytatjuk) 11 tanárnő vakációja — Az én vakációm — ismétli kérdésemet Jakab Eszter a Magyarnándori Általános Iskola fiatal nevelője, majd így folytatja: — Képesítés nélkül tanítottam; június elején államvizsgáztam. Valahogy így kezdődött a nyár; Aztán folytatás a hónap második felében; az új tantervvel kapcsolatos előkészítő tanfolyam. Egy hét lazítás után július 2-án „bevonultam” a rárósi úttörőtáborba, ahol július 28-!g két turnusban az őrsvezetőképző „stáb” helyettes vezetője voltam. Még a 23-ik születésnapomat Is itt ünnepeltem a rárósi fák alatt. A változatosság kedvéért augusztus 1-től 9-ig Nyfrjes- be teszem át a székhelyemet,’ ahol a haladó ifik táborában fogok segíteni. És ezzel nem ért véget a nyári tábori élet; Üjra Rárósra jövök a magyar- nándori gyermekekkel. Befejezésként augusztus 21—23- ig a következő mozgalmi év előkészítése Nyírjesben. Á vakációm: táborozás minden mennyiségben. Azt hozzáteszem, hogy szívesen veszek részt úttörőtáborokban. Ezért is vállaltam ilyen sokat erre a -nyárra.
