Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)

1979-07-19 / 167. szám

Lenavel szakemberek A Magyar u.tumezésipai'i Imi sütőipari vállalat fő- Tudományos Egyesület Heves technológusa Bozó Árpádnak, a MÉTE Nógrád megyei tit­kárának és Longauer Ferenc szakosztályi titkárnak a kísé­retében látogatott Egerbe. A; lengyel sütőipari szakem­berek nagy érdeklődéssel szemlélték meg a helybeli ke­nyérgyárat, ahol többségében lengyel sütőipari berendezé­seket használnak. Örömmel hallották, hogy az egriek elé­gedettek a gépekkel. ' A magyar és a lengyel szakemberek hasznos eszme­cserét folytattak á, lengyel és a magyar élelmezésipari tu- dománvos munka kérdéseiről, lehetőségeiről, a MÉTE és a lengyel NOT szervezetek kap­csolatairól. és Nógrád megyei szervezetei között szoros kapcsolat ala­kult ki az elmúlt években. Ezt a kapcsolatot az élelme­zésipari tudományos munka színvonalának emelése érde­kében. s a jó gyakorlati ta­pasztalatok kölcsönös haszno­sítására együttműködési szer­ződést kötöttek. Ennek az együttműködésnek az alapján rendeztek tapasztalatcserét a napokban Egerben. Az egri . tapasztalatcserén részt vettek a MÉTE Nógrád megyei szervezetének lengyel szakembervendégei Brudka, a varsói sütőipari kutatóintézet automatizálási osztályának munkatársa és Ryszard Lewandowski, a lub­Munkatársat választottam. Nagyon sokat foglalkozunk a munkaerő-gazdálkodás gondiaival. Több intézményben évek óta szívós kútetomun ka folyik, terjedelmes tanulmányok és előterjesztesek szü­letnek, de a gyakorlatban még kévés az előrehaladas — ál­lapította meg az egyik vállalat igazgatója, amikor a témá­ról beszélgetni kezdtünk —, majd szinte egyszuszra a kö­vetkezőket mondta el: , . . _ Kezdem mindjárt a munkatársak kiválasztásának m ódszerével. Minden szakkönyv alaptétele, hogy a vezetői erények egyike a munkatársak helyes kivalasztasa es si­keres foglalkoztatásuk. Vajon népgazdaságunkban a veze­tőnek van-e erre módja? Sokan gondolkodás nélkül azt ál­lítanák nincs! Azzal érvelnének, hogy nálunk a relatív munkaerőhiány a kiválasztás lehetőségét erősen korlátozza, a különböző pályázati rendszerek is gyakran formálisak, egyes munkahelyek betöltésére a vállalati kapuin kívül születnek döntések. Saját tapasztalatom, hogy ezek a kom látok, amelyek kétségtelenül nehezítik a vezetők válogatási lehetőségeit, nem abszolút jellegűek. A vállalatunknál azt a gyakorlatot követjük, hogy stá­tusz ide, vagy oda, csak olyan embert veszünk fel, aki elő­reláthatóan alkalmas lesz az adott feladat ellátására Ez kockázattal jár, mert a státusz, ha nem töltik be, „elfogy­hat” vitákat teremt a vállalati vezetésen belül és külső ütközések is keletkeznek. De a vállalati vezetőknek ezt a kockázatot is vállalniok kell, ez még mindig kisebb problé­ma, mint az emberek válogatás nélküli alkalmazása, amely rontja a munkamorált, zavarja a dolgozó kollektíva együtt­működését, végső soron a termelés jó minősítését, a fel­adatok pontos megvalósítását. Sokan úgy vélik, hogy jól csak akkor lehet válogatni a szűkös munkaerő-kínálatban, ha a felvételre kiszemeltek­nek több jövedelmet ígérnek. Nem tagadható, hogy e mód­szer a gyakorlatban nagyon elterjedt, s sok vezető nélkü­lözhetetlennek tartja, de saját tapasztalatom alapján állít­hatom, ez nem „csodafegyver”. Miért nem? Azért, mert az olyan fegyver, amelyet mindenki egyformán alkalmazhat, az — noha különbözően lehet vele célozni és találni — nem hoz tartós és kimagasló eredményt. E „célzást” meg kell tanulnia minden vezetőnek, de szerintem a fő hangsúlyt nem a bér, a jövedelem beígérésére kell helyezni, hanem a szakmai előrehaladás lehetőségeinek megteremtésére, az emberhez illő munkafeltételek, a vonzó munkahelyi légkör létrehozására. Vagy, ahogy gyakran mondják, a tulajdono­si tudat kialakítására. Igen ám, de az új munkatárs felvé­telekor óhatatlanul bérfeszültségek is létrejöhetnek. Ezt többen és jogosan tekintik egészségtelen jelenségnek, de azért lehet ebben egészséges láz is, amit okosan gerjesztve, a vállalaton belüli ösztönző erővé lehet változtatni. Pár évvel ezelőtt a vállalatunknál azt vettem észre, hogy a munkások egy része el akar menni, hogy csökken az újítások száma, a vezetőkön a fásultság jelei mutatkoznak, romlik a munka légköre. Először tanácstalanul álltam szem­ben e jelenséggel, mert a vállalat teljesítette terveit, a gazdálkodás alapjai dinamikusan nőttek, a bérkifizetések is úgy .alakultak, ahogy azt vártuk. Rádöbbentem az okra: a rutinmunka eluralkodása, a túlzott biztonság érzete csök­kentette a dolgozók alkotási vágyát, s érezték, hogy a vál­lalati termékszerkezet gyorsan tart az elavulás felé. Kínzó önvizsgálatra volt szükség; csak így értem el, hogy képes voltam újítani, s ez tükröződött a vállalat termelési politi­kájában is. Üj gyártmányokat kezdtünk gyártani, kerestük a technológia fejlesztésének új lehetőségeit, Szerencsére, mert egyik napról a másikra azok a termékek, amelyekből korábban a vállalat jövedelmének nagy része származott, eladhatatlanná váltak. Saját magam számára levont tanul­ság: addig tartom magam vezetésre képesnek, amíg ezzel a megújulási készséggel és erővel rendelkezem. Az emberekben igény van tehetségük érvényesítésére, s ezt minden vezetőnek támogatni és tisztelni kell. Megvan-e bennünk, vezetőkben már eléggé a képesség, hogy mások alkotókészségét is elismerjük, s ezt a jogot, ne csak önma­gunknak tartsuk fenn: belátjuk-e. hogy az eredmény az egész kollektívát dicséri? Sajnos még nem általános ez a felismerés. A munkaügyi problémák csokrából számos gondolatról szólhatnék, de mégis csak egy fontos összefüggésre hívom fel befeiezésül a figyelmet: az állandóság és mozgékonyság viszonyára. Ne kerteljünk, a vállalatok döntően még min­dig a mennyiségi növekedésben érdekeltek. Logikus, hogy ehhez a munkaerő bizonyos fokú stabilitása szükséges, olyan mértékű, amely olykor a hatékony foglalkoztatást is nehezí­ti. Az egészséges irányú mobilitás a munkaerő-gazdálkodás­ban még mindig minimális. Gyakran azért nem kerül sor a termékszerkezet változtatására, mert tartunk attól, hogv a foglalkoztatottak az új terméket nem ..fogadják be”. A mobilitás fogalma a vezetők fejében gyakran úgy jelenik meg. mint valami káros fluktuáció, nem veszik figyelembe, hogv a két dolog között alapvető minőségi különbség van, a munkaerő-mobilitás a rugalmas gazdálkodáshoz szüksé­ges munkaerőmozgást és nem a vándormadarak szeszélyes „röpködését” jelenti. Mi -történik, ha a .munkatárs alkotókészsége csökken? A vállalat egv olvan működő szervezet, amelyben szükség­szerűen jelentkezik a „kiöregedés” veszélye, ami nem a munkatárs korától függ. hanem attól a készségtől, hogy ké- pes-e még újítani. Ennek érdekében sokat tehet a vezető, de vannak esetek, amikor nincs rá gyógyszer. Ebben az esetben, nem szabad .megalkudni, a munkatársnak lehetővé kell tenni új műnkékor, vagv munkahelv megszerzését, ahol újra megtalálja kibontakoztathatja alkotóerejét. Fzért nem csak az okos kiválasztás" képessége, hanem a munka­társak stabilitását és szükséges cseréjét jól szabályozó kész­ség is nélkülözhetetlen vezetői erénv. Lejegyezte: Wiesel Iván • • Ez mi? A címben idézett kérdés nem egy világra csodálkozó, kíváncsi kisgyerektől szárma­zik. Hivatalos „közeg”, a, Sal­gótarjánból 11 óra 44 perckor induló távolsági személyvonat 19—17 136 számot viselő első osztályú kocsijának kalauza fordult e keresetlen szavak­kal a középkorú hölgyhöz. Ke­zében az ellenőrzésre átadott jeggyel, azaz jegyekkel. Az enyhén szólva flegma tudako­zódásra okkal felelt így a hölgyutas: — Azt magának kellene tudni! Szó szót követett, a kitartó hölgy végül is meggyőzte a jegyvizsgálót, hogy ő nem óhajt csalni. Nem kérte el mástól a jegyet — csak éppen olyan bilétával utazik, ami­lyet a pénztártól kapott. Tud­niillik egy egész- és egy fél­árúval. mert rövidebb távra igy adják a jegyet Salgótar­jánban az első osztályon uta­zóknak. Evek óta! £$ évek óta tart a vita, a szóváltás is. Nemritkán úgy kell rábeszélni a jegyvizsgá­lót, hogy fogadja el a másod- osztályra szóló egész és félárú jegy kombinációját — első osz­tályú jegyként. (Mellesleg, a szóban forgó esetnél a króni­kásnak már nem kellett ma­gyarázkodni, a hölggyel foly­tatott vita után szó nélkül lyukasztotta ki az ifjú kalauz két fecnit — egy jegyként.) Ez is egy megoldás: minden vonatinduláskor egy utas — a többi nevében is — elmagya­rázza, hogy ezeket a jegyeket bizony a pénztárnál kapta. Hogy nem a peronról egészí­tette ki első osztályúra a me­netjegyét, Akad azonban helyesebb megoldás, mégpedig kettő is. Először: szerezzenek be az utazás „minőségét" egyértel­műen feltüntető jegyet. (Más­hol használ ilyet a MÁV, rö­vid távú utazásra is, tapasz­talhattuk.) Másodszor: ha az előbbi javaslat megvalósítha­tatlan, akkor okítsák ki a jegyvizsgálókat, milyen célt is szolgálnak a másodosztá- lyúakból első osztályúvá kom­binált jegyek. Amíg pedig a megoldás ké­sik, a kalauz kérdését — „Ez mi?" — megfordíthatjuk. Mi magunk tehetjük fel. A vá­lasz pedig valahogy így hang­zik: az utasok molesztálása! —kele— Munhavepseny Kilencezer munkáskollektí­va, 50 000 brigád, azaz egy­millió munkás a népi Len­gyelország fennállásának 35. évfordulóját a még eredmé­nyesebb, még termelékenyebb munkával ünnepli. A munka- verseny-vállalások értéke meg­közelíti a 20 milliárd zlotyt, nem számítva a társadalmi munkában végzett további milliókat. Lengyelországban a munka­versenyek új korszaka kezdő­dött. A hangsúly a mennyi­ségről a termelékenység eme­lésére, a munkaidő jobb ki­használására, az anyagokkal, nyersanyagokkal és az ener­giával való ésszerűbb gazdál­kodásra, a technológiai és konstrukciós újdonságok gya­korlati alkalmazásának gyor­sítására helyeződött át. Egy nyári délután képei Miért üresek utcák ? földbe kap a kapa, szépülnek a burgonyasorok. Szorgalmas, törekvő nép, ír­ja a dej tártakról a bedekker, s mi ezt fogadjuk el magya­rázatnak, mikor végigmenve a tágas utcákon, egyetlen em­berfiával sem találkozunk. Nyár van, hőség, és munka­idő, s mi mást tehetnénk —, ha dejtáriakkal akarunk be­szélgetni —, mint felkereke­dünk és megkeressük őket. 1 STAFlRUNGRA GYŰJTVE Széles szántóföldek övezik a falut, kint . a határban szemmel látható a mozgoló­dás: .művelik a háztájikat. Ez a föld volt már királyé, esz­tergomi érseké, váci püspö­ké .. . Most azé, aki megmű­veli. Bállá Pálnét és Márta lányát az egyik burgonyaföld kellős közepén találjuk. Nagy tempóval kapálják a másfél holdnyi területüket., a déli ha­rangszóra már csak négy sor marad hátra. — Milyen lesz a termés, és megéri-e manapság földdel gazdálkodni? —■ tudakoljuk. — Sok gond van vele, az biztos — válaszolja az asz- szony, s néha-néha igazít egyet a terebélyes krumpli­bokrokon. — Az idén 'nap­számosokat is fogadtunk, mert a gyérekek nem nagyon ;• kedvelik ezt a munkát. El­szoktak már ettől . . . Meg- éri-e? Évente 40—50 ezer fo­rintot hoz . . . Persze, persze, hogy nem itt adjuk el, hanem Budapesten, a lágymányosi piacon. Tudja, ott, ahol a Ská­la is va'n. — Ebből az összegből mit vásárolna? — kérdeztük Már­tától, aki a balassagyarmati ipari szakmunkásképző inté­zetben alig egy hónapja vizs­gázott, s már varrónő. — Természetesen egy jó varrógépet és anyagot, amivel dolgozhatnék. — Stafírungra gyűjtünk — szól közbe az édesanyja — szép bútort veszünk, meg az­tán építkezünk is. A kerítés már kész, most kell egyébre. Aztán hajlanak a derekak, földbe kap a kapa, szépülnek a burgonyasorok: miközben a nap tűz és a határ beláthatat- lanul végtelen. • SAVANYÍTÁS A Magyar—Cehszlovák Ba­rátság Termelőszövetkezet sa­vanyítóüzemében éppen az uborka hordozása folyik. Meg­lassagyarmatra, Vácra men­nek, de akadnak olyanok is, akik a fővárosban találtak munkahelyet. Nehéz őket itt- maradásra bírni, hiszen a le­hetőségeink csekélyek. Az óvodához átkísér ben­nünket Kovács Sándor ta­nácselnök, miközben község­fejlesztési „kiselőadást” tart. Szavain érződik a legfonto­sabb feladat most a 11 közsé­get ellátó vízmű megépítése, amely hosszú évek munkája lesz és több millió forintot „elvisz”. Ez azonban szinte létszükséglet, ugyanis az itte­ni víz ihatatlan, az emberek a boltból veszik az üdítő italo­kat, a szénsavas vizet. — Rosszkor jöttek — fogad bennünket Fábián Jánosné. az óvoda vezetője — a napokban apróbb javításokat végzünk, s emiatt felborult a megszo­kott rend. A gyerekek, szép hosszú so- vallom, életemben nem láttam ro^^af1 utáni csendespi­akkora kádakat, amelyekbe kenőjüket tartják. Aludniuk ötven mázsa savanyú káposz­ta is belefér. De maradjunk az uborkánál, mivel most ez jelenti a munkát. Aztán jön a paprika, a paradicsom, a dinnye és közben-közben a káposzta. Bállá Sándor üzemvezető sorra mutatja a helyiségeket, az érlelőt, az előkészítőt, a medencéket, amelyeket „ki­járva” végül is asztalra kerül a savanyúság. — Idáig 160 mázsa uborka érkezett — mondja Bállá Sán­dor — az összes körülbelül hét vagon lesz. Piacaink van­nak Budapesten az István és a Flórián téren, valamint több „maszekkal” is tartjuk a kapcsolatot. Évente több mint félmillió forint jövedelmet je­lentünk a termelőszövetkezet­nek. Az asszonyok — Major Já­nosné, Bacsa József né. Kovács Sándorné és Konc Jánosné —■ közben ügyesen merítgetik az idomtalan uborkákat, telik a hordó, aztán zárják és máris szállításra készen áll. 1865 ,Ez nem évszám, hanem eny- nyién lakná")?: Déjtgron. Az évek során egyre csökkenő szám most „megállt”. — Sok az eljáró — mondja Luspai Ferenc, a tanács vb­titkára van'nak, akik Ba­kejlene. De amint nyílik az ajtó, jó néhánvan rögvest fel­kapják a fejüket, máris el­száll az álom, ha egyáltalán volt ilyen. Jól felszerelt he­lyiségek, játékok és . kedves óvó nénik gondoskodnak nap­jai król. A községben nincs elhelye­zési gond. Minden jelentkezőt felvesznek. Bár csupán 75 fé­rőhelyes az óvoda, de meg­oldható hátrány nélkül az el­helyezés. Nem így azonban az élelmezés: a konyhának 150— 170 személyre kell ennivalóról gondoskodni, s a helyiségek erre már alkalmatlanok. Egy „foltozás” segítene a helyze­ten, ám erre a tanácsnak egyelőre pénze nincs. A bőví­tés viszont égető . . . — Augusztus második felé­ben bezárunk — mondja az óvodavezető — ekkőr lesz a karbantartás, s a parkettázás. Az apukák és az anyukák vállalták, hogy társadalmi munkában kifestik -az óvodát, így szeptembertől szebb, kel­lemesebb környeztbe mehet­nek a dejtári gyerekek. * Egy röpke délutánt hoztunk el Dejtárról. És míg a tágas főutcán, a kőkeresztek és fo­gadalmi szobrok övezte úton végigjöttüpk, már eszünkbe sem jutott, miért üresek a dejtári utcák? Tanka László A községben nincs elhelyezési gond. Bábel László felvételei get. Talán ennek köszönhető, hogy nincs munkaerő-vándor­keznek az emberek. Az egyik most épülő uj csendes évfordulóhoz ér- Csenden évforduló kpztek a eserhatsuranyi tér- ’ melőszövetkezetben. Csak a legbaavatottabbak tudják, hogy most tízéves a fafeldol­gozó üzem, mely 1969-ben He- lencsényben kezdte meg mű­ködését egy maszek asztalos­tól vásárolt rozoga kis hámo­zógép jóvoltából. — Hosszú út volt — mond­ja Benkó László, a termelő- szövetkezet elnökhelyettesé — ámíg eljutottunk odáig, hogy tavaly már Svédországba is1 exportáltunk bútorlécet. Ak­koriban a balassagyarmati bú­torgyárnak gyártottunk szín­furnért néhány ezer forintos tételben. 1978-ban már több mint nyolcmillió forintos ár­bevételünk volt... Körülnézünk a telepen, ahol ahhoz képest, hogy szombaton dél felé járunk, meglepően élénk munka folyik. — Szeretik ezt a munkát dol­gozóink. Jó munkakörülmé­nyeket tudunk biztosítani és folyamatos kereseti lehetősé­milliméter vastagságúra vág­ja. Leszabják, szárítják, köte­lás. Ide csak felvételre jelent- -gelik, ha kell méretre vágják, ragasztják. S máris mehet az anyag Debrecenbe, Pécsre, helyiségben még gondosan be- vagy Budapestre, a bútorgyá­rakba, ahol éppen szükség van rá. Márpedig van, azért is fejlesztik állandóan az üze­met. Egy adottságú tsz-nek létfontossá­gú, hiszen a tiszta árbevétel Pontosan növény- termesztés. Másrészt a bútor­— Fő cél a kitermelés ja­vítása , noha most is egy köb­méter bükk- vagy diófából 4—700 négyzetméter furnérle­mezt gyártunk. A nem hasz­nosítható hulladék fából bútor­lécet, parkettát készítünk. Ami pedig erre sem jó, azzal tü­zelünk a szárítóban. Csak így lehetett elérni, hogy a tavalyi évet egymillió 700 ezer fo­rint nyereséggel zártuk — mondja az elnökhelyettes. Lassan vége a munkaidőnek, a közös gazdaság autóbusza is megérkezik a dolgozókért. Az elnökhelyettes is elindul, csomagolva áll az NSZK-ból érkezett ragasztógép. — Az egyik legmunkaigé- ________ „„ „„„ . n yesebb művelet az alig több met. Egyrészt a kedvezőtlen me° nem nazatele tart. mint fél milliméter vastagsá­gú furnérlemezek összeragasz- tása, mely most még kézzel egynegyedét adja. történik. Ezt akarjuk korsze- annyit, amennyit á rűsíterii az új ragasztógéppel jegyzi meg — Szombaton és vasárnap is aratunk... S mintha arra gondolna: ha a földeken is ilyen gazdasá­gosan dolgoznának, akkor az idei esztendőt eredményeseb­iparnak is nélkülözhetetlen, Hatalmas rönköket raknak hiszen még 120 forintot is ad ben zárhatnák Cserhátsurány- le egy teherautóról. Nehéz el- egy négyzetméter ' színfurné- ban. képzelni, hogyan lesz ebből rért. Z. T. papirvékonyságú furnérlemez. _ — A rönköket lehámozzák, , ” a furnérhasító gép 0,7—0,8 1 NÓGRÁD — 1979. július 19. csütörtök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom