Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)

1979-07-18 / 166. szám

Az ifjabb világmásodik! Rádiózó fivérek Baiaaaagyarmaton A közelmúltban a számlái kásvizsga megszerzése előtt nie. Normál körülmények kő­vár romjai tövében két nap­szítta sátor állt egy hétig. Az egyik sarkából karcsú csőár- bóc nyűit a magasba, rajta a több elemes Swen antenná­val, mely olykor negyed, máskor nyolcad, vagy akár tél fordulatot is tesz. Irányba állt. Ebben a sátorban tűző naptól, fúvó széltől, éppen csak védetten, ketten-hárman hajolnak a rádiókészülék fö­lé. Egyikük „forgalmaz”, egy másik az antennát fordítja ha kell, a többi csak szurkol. Az MHSZ balassagyarmati rádiósklubjának tagjai mind- nyáján. Ilyenkor júliusban minden esztendőben kitele­pülnek egy hétre a rádió­amatőrök. Országos versenye­ket bonyolítanak le, és részt vesznek egy évről évre ebben az időpontban megrendezett nemzetközi kitelepüléses ver­senyen is. A másik sátor szolgál szál­lásul azok számára, akik éj­szaka nincsenek szolgálatban. A rádiósok fittyet hánynak a mostoha körülményeknek. Lelkesedésüknek egyik alap­ja, hogy annak idején, éppen tíz esztendővel ezelőtt, ami­kor a klub alakult,, egy ilyen kitelepülés volt az első közös megmozdulásuk, melyen ak­koriban kölcsönrádióval vet­tek részt. A tíz esztendővel ezelőtti, s a még régebbi dolgokra em­lékezik vissza Dékány László, aki munkahely szerint a Gel- ka szerelője, s foglalkozását csakúgy, mint hobbiját — ha lehet ezzel a nem túl komoly szóval illetni a rádiózást — egyaránt az éter varázsának köszönheti. — Már kölyökkoromban vonzódtam az elektronikához. Az általános iskolában volt egy rádióaszakkör. Ott sze­rettem bele. Ez határozta meg a pályaválasztásomat is, rá- dió-tvműszerész lettem. A munkahelyemen évekig dol­gozott egy rádióamatőr, ő is­mertetett meg ezzel a sport­tal, s akkor végleg „megmér- geződtem”. Még a szakmun­ismerkedtem a morze abc-vel, s mikor behívtak, kamatoz­tathattam, továbbfejleszthet­tem a tudást. Sok előnyt je­lentett a katonaságnál. Akko­riban nem volt Balassagyar­maton klub, leszerelésem után is csak egy-két „rókavadász” versenyen vettünk részt. 1909- ben aztán a városba került egy lelkes amatőr, aki vállal­kozott a szervezésre, s így megalapíthattuk a kollektívát. Magunk köré gyűjtöttük az érdeklődő gyerekeket, 1970-re megkaptuk az első adóenge­délyt. Rögtön megkezdtük a sorkötelesek előképzését is. A második turnusban vizsgázott az öcsém. A fiatalabb Dékány fiú, Gá­bor, aki „civilben" asztalos, eleinte nem sok kedvet érzett bátyja szenvedélyéhez. Ami­kor azonban néhány barát példája alapján belekóstolt, nem tudott szabadulni» tőle. — 1970 őszén tettem ope- rátorvizsgát, utána rendsze­resen dolgoztam a klub adó­ján. Két évvel később A vizsgát tettem, s rá egy évre megkaptam a saját adóenge­délyemet. A rádiót Laci épí­tette nekem, akárcsak a sa­játját. Eddig mintegy 15 ezer összeköttetést létesítettem raj­ta. s ugyanennyit a klub ké­szülékén. Legjobban a verse­nyeket szeretem. Nem csoda, hogy szeret ver­senyezni Dékány Gábor, hisz olyan eredményekkel dicse­kedhet, melyek révén, ha a távírászat olimpiai sportág volna, dobogóvárományos le­hetne Moszkvában. • A leg­utóbbi országos bajnokságon 2. lett. A CQ „Mir” elneve­zésű versenyen, melyet a Szovjetunió rendezett, orszá­gos első, európai és világszin. ten pedig második helyezést ért el. Akárcsak bátyja, ő is kamatoztatta katonai szolgá­lat alatti tulajdonságait. Míg Gábor a rövidhullá­mon, bátyja az ultraröviden dolgozik. Arról hires, hogy nagyon nagy távolságokra is sikerült kapcsolatot teremte­zött 5—600 kilométeres, az OSCAR távközlési műholdo­kon keresztül pedig 7—8 ezer kilométeres összeköttetéseket is létesített. — Jelenleg URH-megfigye- lést végzek — mondja — a Magyar- Rádióamatőr Szövet­ség terjedéskutató munkacso­portja köretében. Ehhez csak vevőkészülék kell. Az idén 26 alkalommal észleltem Franciaországból, két alka­lommal Spanyolországból su­gárzott jeleket. Másfél-két éve új QTH-ra költöztem, még nincs antennám. A három betű nem valami különleges helyet jelent, az amatőrök ezzel jelölik az adó helyét.- Akik olyan sokat fog­lalkoznak a rádiózással, mint a Dékány testvérek, azoknak a hétköznapi beszédébe is be­kerül a Q-kód néhány kifeje­zése. Még a családra is ragad. Gábor felesége például, ha látja, hogy a férje megint in­dul a kis udvari épületbe, ahol a készülék áll, tettetett haraggal azt kérdi: „Már me­gint kusózni mész?” A QSO jelenti ugyanis az össze­köttetés-létesítést. Különben megértő asszony, saját kezűleg hímezte a férje sapkájára an­nak hívójelét, HA 6 OA. La­ci hivójele HA 6 NM. Ezen a néven ismerik őket a fél vi­lágon. Mi a titka a gyarmati rá­diósok világraszóló sikerei­nek? A felszereltségük átlagos. Az összetétel vegyes. Aszta­los, cserépkályhás, tanácsve- zető bíró, térképész és „szak­mabeli” egyaránt van köztük. A szakma szeretete, a szenve­dély, s az ebből eredő kiemel­kedő képzettség szüli a kiemel­kedő eredményeket. A kollektí­va egyre jobban „összerázó­dik”, jó eredményeik elisme­réséül az idén. A. kategóriába minősítették őket. Ez a leg­magasabb minősítés a klubok számára! Természetesen a ki­tüntetés több kötelezettséget is jelent. Bízunk benne, hogy a gyarmatiak helytállnak. — gáspár — Hogyan tovább? A nemzetiségi nyelv ápolásának lehetőségeiről Tábori kukkantó Építőktől az őrsvezetőkig A nyári táborozok, ha az Idővel nem is büszkélkedhet­nek, a tartalmas és hasznos együttlétük maradandó él­ményt nyújt számukra. így volt ez, a már véget ért tá­boroknál, és — a programból ítélve — így lesz az elkövet­kezőknél is. Több mint ezer diák vesz részt megyénkből a különbö­ző épitőtáborok munkálatai­ban. Jelenleg Nemesnádudva­ron, az állami gazdaság gyü­mölcsszedőinek segédkezik 186 nógrádi lány, a fiúk pedig, közel félszázan, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vál­lalatnál végeznek „testre sza­bott” munkát. A nyár azonban nemcsak a kirándulásé, és az építőtábo­roké, hanem, például ekkor történik az ifjúságmozgalmi vezetők éves felkészítése is. Csütörtöktől 130 alapszerve­zeti és bizottsági titkár, Sal- góbányán hat napon át mun­kálkodik azon, hogy az 1979/80-as mozgalmi év ered­ményes legyen. A szervezeti élet kérdésein kívül foglalkoz­nak az ideológiai nevelő mun­kával, a közművelődési teen­dőkkel, a honvédelmi felada­tokkal, az új mozgalmi év programjával, valamint az or­szágos KISZ-értekezlet doku­mentumának értelmezésével. Természetesen, ezeken kívül gazdag szabadidős-program állt rendelkezésükre, a többi között a táborba látogatott a Tempress együttes, volt tánc­ház és „Moszkva, az olimpia városa” elnevezésű vetélkedő. A tábor tapasztalatainak mér­legvonására ma kerül sor. Nem lustálkodnak az úttö­rők sem. A napokban fejező­dött be a nemzetközi Barát­ság-tábor, s a résztvevők egy része Zánkára utazott.’ Az őrsvezetők pedig a nyírjesi táborban összegzik az elmúlt mozgalmi év tapasztalatait, valamint megbeszélik a közel­jövő teendőit. S mindehhez „körítésként” izgalmas játélí- csaták, versengések, kirándu­lások tartoznak. Hazánk hét megyéjében, köztük Nógrád megyében is szép számánál élnek szlovák nyelvű lakosok. A salgótarjáni járásban a Lucfalvai Általános Iskolában folyik — 1949. óta — nemzeti­ségi nyelvoktatás. A nyelvta­nulásra való jelentkezés ön­kéntes, illetve szülői indítta­tásra történik. De, ha valaki már elkezdte a nyelv tanu­lását, a továbbiakban kötele­ző jellegű. A nemzeti nyelvoktatás be­vezetésnek kezdeti időszaká­ban csupán azok a szülők ta­níttatták a nyelvre gyerekei­ket, akik maguk is beszéltek szlovákul. Húsz év gyakorlata után megállapíthatjuk, hogy a szlovák ajkú lakosság gye­rekein kívül 'már azok is já­ratják szlovák nyelvre gyere­keiket, akiknek családjában nem beszélik a. nyelvet. Nagy elismerés illeti azokat a pe­dagógusokat, akik elérték, hogy az emberek felismerik a nyelvtanulás, illetve -tudás je­lentőségét. Cserényi János, az iskola igazgatója körvonalazta a nemzetiségi nyelvoktatás helyzetét. — Tanulóink hatvan százalé­ka tanulja a nyelvet, jó ered­ménnyel. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az or­szágos versenyeken már évek óta a legjobbak között szere­pelnek a gyerekek. A nyelvet tanító pedagógusok jól kép­zettek, évről évre továbbkép­zéseken veszhek részt, de az önképzést sem mellőzhetik, ha igazán tenni akarnak a nyelv ápolása érdekében. Szemlélte­tőeszközeikre sem panasz­kodnak. Rendelkeznek szlovák nyelvű pedagógiai, szépirodal­mi, de főként gyermekirodal­mi művekkel. Segítik az okta­tást a hanglemezek, a magnó­tekercsek és a vizualitáson — ami kisiskolásoknál a leg­nagyobb ráhatást jelenti — alapuló diaiképek. A nyelvgya- korlást a tanultaik gyakorlati alkalmazását szolgálják a cse­reüdültetések, a rimaszombati testvériskolával. Ide szívesen mennek a gyerekek, és jobban örülnek annak, ha az ottani­akkal meg tudják magukat értetni, mint itthon az év vé­gi jelesnek. Luciáivá lakosainak három­negyede beszéli a szlovák nyelvet. A faluban járva lép- ten-nyomon megüti fülünket a szlovák szó. Nagy jelentőségű a gyerekek szempontjából, hi­szen az állandó gyakorlást je­lenti számukra. De jól járnak a szülők is azzal, hogy gyer­mekük iskolai keretek között tanulja azt, amit ők esetleg hallás után. Mert így megis­Á tenger védelmében Napjainkban egyre több gondot jelent a szerencsétle­nül járt tankhajók okozta olajszennyeződés eltávolítása a tenger felszínéről. A szov­jet tudósok úi módszert dol­goztak ki az olajfoltok eltá­volítására — repülőgépek se­gítségével. A tengerbe olyan disoersens veavületet szór­nak, amely jól oldódik az olajban és összesűríti azt. ílv módon a szennyeződés könyen eltávolítható a víz felületéről. A kísérletek bebizonyítot­ták a módszer hatékonysá­gát — mindössze néhány óra szükséges e®v 20 000 négyzet­méteres terület megtisztításá­hoz. Színház az ősi medredben A* két és fél ezer éves üz- bés város — Buhara — lá­togatói különleges színházat .tekinthetnek meg. A színház egv XVII. századi medreszben nvflt. A restaurátorok a mun­kák során nagy gondot fordí­tottak az építészeti remekmű eredeti jellegének megőrzésé­re. bár az épület falaiban és díszítésében az elmúl száza­dok eseményei, földrengései, időjárási viszontagságai je­lentős károkat okoztak. Nagy gonddal restaurálták a fala­kat. az értékes freskókat, amelyek helyenként csak nyo­mokban maradtak meg. V' merkedhet az irodalmi szlo­vák nyelvvel. A fentiekből kitűnik, hogy az iskola mindén tőle telhetőt megtesz azért, hogy diákjai az alapokat lerakhassák. Köz­ismert az a mondás, hogy „A gyakorlás a tudás anyja”, ami érvényes a nyelvtanulásra Is. A nyolc általánost elvégzett tanulók többsége valamilyen formában továbbtanul. Közöt­tük azonban kevés az, aki él a lehetőségekkel. és szlovák nyelvű gimnáziumba megy ta­nulni. A legjobbakat próbál­ják ebbe az irányba befolyá­solni, de csak kevés sikerrel. Pedig, amint azt az igazgató is mondja, nagy szükség lenne szlovák nyelvet tanító peda­gógusra, nemcsak Lucfalvá- nak, de a megyének is. — Reményeink válnának va­lóra akkor, ha nem csupán terv maradna az, hogy a „ha­tár menti” városokban (Balas­sagyarmat. Salgótarján) beve­zetnék a fakultatív nemzetisé­gi nyelvoktatást — jegyzi meg Cserényi János. Az iskolából kikerülő fiata­lok jelenleg csak a TIT nyelv- tanfolyamain keresztül tud­nák magukat továbbképezni. A TIT Nógrád megyei szerve­zeténél azonban elmondták, hogy ilyen irányú kezdemé­nyezésük évek óta kudarcba fulladt; illetve igény sem je­lentkezik a szlovákok lakta településekről. Pedik ők a kihelyezett tagozatot is vál­lalnák. Itt kellene lépni — érdek­lődésfelkeltéssel, igények ki­alakításával — a helyi mű­velődési házaknak, könyvtá­raknak. Szatmári Jánosné könyvtáros szerint is kevés az a tevékenység, amit a 'nemze­tiségi nyelv ápolásának érde­kében kifejtenek. Igaz, hogy az iskolások körében már szo­kássá kezd válni a könyvtári keretek között történő foglal­kozás, de az ifjúság és felnőtt •lakosság még nem él eléggé ezzel a lehetőséggel. Könyvállományuk tíz szá­zaléka a nemzetiségi iroda­lom, de ezt is főként a gyere­kek forgatják. A felnőttek csupán a mesék olvasására mernek vállalkozni, mert azokkal még meg tudnak bir­kózni. Ez is alátámasztja azt a tényt, hogy nem elég a már megszerzett tudásanyag arra, hogy az irodalmi nyelvet is meg lehessen érteni. Gyakor­lásra. új ismeretekre lenne szükség. Ezekén a nemzetiségiek lakta területeken nagvon nagy szükség lenne legalább nyelvi szakkörökre; nem csu­pán az iskolások, hanem a felnőttek részére is. (A me- . gyei művelődési" központ munkatársai sehol nem tud­nak a megyében az ilyen irá­nyú kezdeményezésről, illetve gyakorlatról). Ha könyvtár, művelődési ház, iskola és a TIT összefogna, a nemzetiségi nyelvoktatás valóban betölte- né egyik leglényegesebb funk­cióját, nevezetesen a nemzeti lét megőrzését és ápolását is. Példaként állhatna a Sám- sonházán működő nemzetiségi ifjúsági klub, melyet Krajcsi János pedagógus vezet. T. I. Két hét érési idő után küldik a fővárosba a pálpusztai saj­tot a Közén-Magyarországi Tejipari Vállalat szécsénvl üzeméből. 15 termékből hetenként ezer "kilogrammot tud­nak előállítani a szécsényick. Képünkön (balról) Mikó Fe­renc üzemigazgató. — kulcsár-fotó — kecshepáaatorból fácáncsősa „Szeretni kell a jószágot...” Az elmúlt hetekben igen sokan rányitották az ajtót, jöttek „gsudát látni”. Az öreg ott kuporgott az alacsony he­lyiség közepén, fejével kerül­gette az infralámpákat, a lá­báról meg hessfgette a ha­risnyát csipkedő madarakat. Mostani beszélgetésünknek is kis híján ötszáz fácáncsibe a „tanúja”. — Községi pásztor voltam 30 esztendőn át — kezdi a ma már nyolcvanadik életévében járó Kiss József. — őriztem én a kozárdi dombokon tehe­net, disznót, kecskét de las­san minden jószág elmaradt mellőlem. A végén már csak kecskével, ballagtam ki a hegy alá, ebből is az utolsót adta el Böske a héten. Hess, te! — int az öreg az összebújó fácáncsibék felé. majd folytatja az emlékezést: — Hosszú volt a harminc év. de nagyon szerettem ' a pásztorkodást. Merthogy a jószágot is fenemód kedve­lem... Nagy örömmel pátyol- gattam ellés előtt az anya­jószágot, nemegyszer bizony az ölemben, a kabátomban hoztam haza a gazdának az erdőn világra jött kiskecskét, kisborjút. A kecskék meg különösen ismertek. Ha le­feküdtem egy fa alá. azok bizony el nem mozdultak mellőlem. — Nem látom a híres pi­páját. — A pásztorkodás alatt az volt az én társam, össze vol­tunk nőve. Csak tavaly hagy­tam el. Meghalt a feleségem, új asszonyt hoztam, ez a Mari meg eldugta a pipám. De jól is tette, mert azóta még a cigarettát sem nagyon bá* nőm. Az egykori pásztornak ta­lán minden eddigiről figyel­mesebb munkát kell végez­nie, a pásztói ÁFESZ-va- dásztársaság fácáncsibéi igen érzékenyek. — Csöppségek — szólal meg kedvesen-sokatmondón az öreg. — Mégis szívesen vállaltam a gondozást, mert az állattal én igen jól meg­vagyok. É.liel-nappal itt-tar- tózkodom, néhány percre ug­rok csak haza. De nem is le­het másként, drága portéka, vigyázni kell rá. Az első időszakban igen sok dolga akadt a sildes sap­kának. Hiába égett az olaj­kályha, melegítettek a 250 wattos lámpák, a néhány napos csibék összebújtak egy kupacba, az öreg meg a fej­fedővel hessegette őket. ne nyomják egymást agyon. — Bizony akadt elhullás is, a gyengébbje nem maradt életben. Itt volt a doktor úr. nézegette, azt mondja van benne szikgyenge, annak az elpusztulásán nem is nagyon kell csodálkozni. Aztán fel­írt egy szert is, itt van ni, a zacskója ... — ... Galloxasin. — Szóval, fez hát! Ezt ke­verem a tápba, hogy ne csipkodják egymást a csibék. Szépek, elevenek a mada­rak, már repülnek. Mindez a vadásztársaság anyagi ál­dozatvállalásának. meg Kiss József gondoskodásának is köszönhető. Az öreg figyeli a hőmérőt, az etetővályúkat, az itatókat. — Egy százalékban só is került a vízbe, ez is a doktor úr utasítása. Meg aztán lu­cernát is vágok nekik, ez ió a szemnek is, meg kell szok­ni a fácánnak a -zöldet. ☆ A szoktatás következő lé­péseként kikerülnek a csi­bék a szabadba, igaz. még elkerített részre. Enni- és in­nivalóról. a ragadozók távol­tartásáról ott is Kiss József gondokodik. Egészen addig, amíg ^égleg szabadon enged­hetik a madarakat. — Jöttek a népek sorra és mondták, furcsa dolog ez. fá­cánt nevelni, mint a csirkét. Csak azt válaszolhattam, amit én Is hallottam: így kell en­nek lenni. Sok a fácán el­lensége, pusztítja a gép és vegyszer* ragadozó, így — mesterségesen — lehet fenn-* tartani. Szép ez az embertől... — Jövőre? — Ha szükség lenne rám, vállalnám én a fácáncsősz- séget akkor is. mégpedig igen nagv örömmel. Feltéve... ha még élek. —k— NÓGRÁD — 1979. július 18. szerda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom