Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)

1979-06-08 / 132. szám

Szovjet vezető szervek Leonyid Brezsnyev magyarországi látogatásáról Irán és lázongó nemzetiségei Irán jelenleg nem szűkölködik gondokban, ezek sorában is kiemelkedő helyet foglal el a nemzetiségi kérdés. Ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a 32 milliónyi la­kosságnak csak a fele perzsa: a többiek kurd, azerbajdzsán, arab, türkmén, pastu és más nemzetiségűek. A monarchia megdöntése után a legelemibb jogaiktól megfosztott nemze­tiségek benyújtották „számlájukat” a győzelmes nemzeti de­mokratikus forradalomnak. Legelőször a harcias kurdok, akik fegyverekkel is síkraszálltak önkormányzatukért. Nagy nehezen — azzal az ígérettel, hogy a készülő új alkotmány szavatolni fogja jogaikat — sikerült megbékíteni őket. Épp ezért nagyon nyugtalanító az a csütörtöki hír, misze­rint a kurdisztáni Szanandadzs városában iszlám nemzeti gárdisták egy csoportja megszállta a városi tanács épületét és túszul ejtette a testület tagjait. A gárdisták akciójukkal a tanács feloszlatását és helyébe ismét az iszlám forradalmi bizottság felállítását követelték. Veszélyes manőver ez, mert a városi tanácsot annak az egyezménynek az alapján hozták létre márciusban, amelyet a kurdok vezetői és a központi kormány kötött egymással. Ennek és az említett ígéretnek köszönhető, hogy a több száz halálos áldozatot követelő fegyve­res harc a kurdok és az iráni hadsereg, valamint az iszlám gár­disták között abbamaradt. Az iszlám gárdisták mostani ön­kényes akciója könnyen vérfürdőt indíthat el megint. ^ Ennél kedvezőbb fejleményről érkezett hír Irán kőolaj­ban gazdag dél-nyugati tartományából, Khuzisztánból, ahol az ország összlakosságának hat százalékát alkotó arabok él­nek. Az utóbbi hetekben az ugyancsak autonómiát követelő arabok, valamint a hadsereg és az iszlám gárdisták között fegyveres összecsapások voltak. Most azonban a tartomány katonai kormányzója és Khaghani sejk, az arab nemzetiség vezetője egyezményt irt alá a véres viszály rendezéséről. Ez kilátásba helyezi, hogy az új alkotmány biztosítani'fogja az arabok önkormányzatát. Addig is azonban feloszlatják a tar­tományban az iszlám forradalmi bizottságokat és a gárdis­ták alakulatait is. A betiltott arab kulturális és egyéb szer­vezetek viszont felújíthatják működésüket. _ A teheráni kormányzat — a hatalom kettőssége miatt — még mindig csak küszködik a gondokkal, de nem képes ha- tékonyan rendezni kapcsolatát a lázongó nemzetiséggel. Pe- dig enélkül az ország helyzete aligha konszolidálódhat. Palíi Viktor ] BEGIN: Csak korlátozott autonómia Cisz Jordániában ' Az SZKP KB Politikai Bi­zottsága, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnöksé­ge és a Szovjetunió Miniszter- tanácsa június 7-én áttekin­tette annak a látogatásnak az eredményeit, amelyet a Szov­jetunió párt- és kormánykül­döttsége Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkárá­nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének vezetésével 1-979. május 30.— június 1. között tett a Magyar Népköztársaságban. Az SZKP KB Politikai Bi­zottsága a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a miniszterta­nács teljes egészében jóvá­hagyta a delegáció tevékeny­ségét és kifejezésre juttatta, hogy mélységesen elégedett a látogatás eredményeivel. A tárgyalások, amelyeket Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával és más ma­gyar vezetőkkel folytattak, megszilárdítják és fejlesztik r A' szerdán este rajtolt Szo­juz—34 pilóta nélküli űrhajó az első jelentések szerint a megadott pályán halad, be­rendezései megfelelően mű­ködnek. A kísérlet célja — mint azt a felbocsátásról ki­adott hivatalos közlés meg­állapította — annak a köze­lítő hajtóműnek a kipróbálá­sa, amelyet tökéletesítettek a Szojuz—33 űrhajó áprilisi út­ján felmerült problémákkal összefüggésben. A szakértői vizsgálat annak idején arra a Rendeződik a helyzet Ghá­nában, ahol a napokban a J. Rawlings százados vezette forradalmi tanács vette át a hátaimét A fővárosban, Acc­rában megszűntek a lövöldö­zések. Az aecrai rádió közlemé­nyeiben felszólította a külön­böző haderőnemekhez tartozó katonákat: haladéktalanul tér­jenek vissza egységeikhez, hogy ott az új vezetéstől meg­kapják az utasításokat. A for­radalmi tanács igyekszik hely­reállítani a közrendet. A nyu­gat-afrikai országban újra megjelentek a központi lapok. Kinevezték a különböző haderőnemek parancsnokait, a vezérkarok és a törzskar fő­nökeit. Európa-parlament — igen keveset hallottunk eddig er­ről az intézményről. Kérdés, növekszik-e mostantól jelen­tősége? Híre mindenesetre az eddiginél mára nagyobb lett: június 10-én közvetlen választásokat rendeznek a Közös Piac országaiban, kép­viselőket küldenek ebbe a ki- lencország-gyűlésbe. Ennek ellenére sem szabad összeté­veszteni, hasonlítani sem sze­repét, sem döntési jogait a nemzeti parlamentekével. Jó negyedszázaddal ezelőtt a nyugat-európai szén- és acél­közösség létrehozta a közgyű­lést, a hat résztvevő ország parlamenti képviselőiből álló tanácsadó szervet. Néhány esztendőre rá, a Közös Piac megalakulása után vette föl ez a testület az Európa-par­lament nevet, de jellege nem változott. Fajsúlya mindeddig igen csekély volt. Pedig az azóta kibővült Közös Piac meglehetősen szoros együtte­sé vált, a kilenc tagországra az SZKP és az MSZMP, a Szovjetunió és a Magyar Nép- köztársaság szoros, gyümöl­csöző kapcsolatait. A Buda­pesten elfogadott közös nyi­latkozat a szovjet—magyar együttműködés további elmé­lyítésének tömör programja valamennyi fontos területen. Ennek a programnak fontos összetevője az, hogy a Szov­jetunió és a Magyar Népköz- társaság tevékenyen részt vesz a KGST tagállamainak, a szo­cialista gazdasági integráció fejlesztésére irányuló közös munkájában. A szovjet párt- és kormány- küldöttség látogatása újabb meggyőző bizonyíték volt ar­ra, hogy a Szovjetunió és Ma­gyarország ragaszkodik az enyhülés és a békés együtt­működés politikájához, a töb­bi testvérországgal együtt kész kivívni a fegyverkezési ver­seny megfékezését, a nemzet­közi politikai légkör gyökeres megjavítását. következtetésre jutott, hogy a Szojuz—33 esetében egyedi hibáról volt szó, azonban szükségesnek tartották, hogy újabb kísérleteket végezzenek el, mielőtt újabb feladatokat adnának az űrhajósoknak. A szovjet űrhajózás már több ízben hajtott végre kí­sérleteket pilóta nélküli, de á Szojuz-sorozathoz tartozó űr­hajókkal. 1968 októberében in­dították el a Szojuz—2. űrha­jót, pilóta nélkül, majd ehhez csatlakozott a Georgij Bere­A forradalmi tanács felszó­lította a néhány nappal ez­előtt sztrájkba lépett ápoló­nőket, hogy térjenek vissza a kórházakba. A Dally Graphic című aecrai lap szerint az ápolónők már újra felvették a munkát. Az aecrai rádió beszámolt arról, hogy a forradalmi ta­nács az előző kormány négy miniszterét megerősítette tiszt­ségében. Közöttük van G. A. Nikoi külügyi, és Kwame Af- reh tájékoztatási biztos (mi­niszter). A ghanai lapok közölték hogy Neville Odartey-Welling- ton dandártábornok, a hadse­reg eddigi főparancsnoka éle­tét vesztette. Az előző katonai vezetés más tágjánál? sorsa nem ismeretes. (MTi) kötelező érvényű határozatok egész sorát hozta. E döntések fórumai azonban másutt ta­lálhatók: időként összeül a miniszteri tanács, és Brüsszel­ben dolgozik az állandó bi­zottság, amely (természetesen a kormányok egyetértésével) a nemzetek feletti intézkedése­ket folyamatosan meghozza. Egy példa: néhány év óta az egyes tagországok nem köt­hetnek kereskedelmi megálla­podásokat a szocialista álla­mokkal, ezt csak ez a bizott­ság. teheti meg a közösség egésze nevében. Eddig százkilencven képvi­selője volt az Európa-parla- mentnek, most négyszáznyolc­vanra növelik számukat. Az egyes nemzeti parlamentekben levő pártok a házai arányok­ban szerepeltek mostanáig az Európa-parlamentben is, júni­us 10-én — először a Közös Piac történetében — a ki­lenc ország választói külön „Európa-képviselőkre” adják szavazatukat. Már néhány Megelégedéssel állapították meg, hogy Magyarország egyetért a Szovjetunió elvi ál­láspontjával a Kínával foly­tatandó tárgyalásokat illetően. A komoly és pozitív szovjet- kínai párbeszéd megfelelne a feszültség csökkentése érde­keinek, átfogó jelleget adna annak. Ehhez magától értető­dően arra van szükség, hogy a kínai fél részéről is konst­ruktív magatartást tanúsítsa­nak a tárgyalások megtartása iránt. Az SZKP KB Politikai Bi­zottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa utasítást adott az érdekelt minisztériu­moknak és főhatóságoknak arra, hogy tegyék meg a gya­korlati lépéseket a különböző területeken a szovjet—magyar együttműködés fejlesztéséről létrejött megállapodások meg­valósítására. (MTI) govoj által vezetett Szojuz—3 A kísérlet célja az volt, hogy kipróbálják a különböző irá­nyítási, megközelítési rendsze­reket. Ez a kísérlet készítette elő azután az 1969-ben siker­rel végrehajtott első össze­kapcsolást: a Szojuz—4 és —5 kapcsolódott össze a világűr­ben. Űrhajó és űrállomás automatikus összekapcsolására is felhasználtak már pilóta nélküli űrhajót: a Szojuz—20 1975 novemberében kapcsoló­dott össze a Szaljut—4 űrállo­mással, amelyen korábban már két expedíció dolgozott. Ennek a kísérletnek fő célja az volt, hogy egyrészt ellen­őrizze az összekapcsolódó be­rendezések működését, más­részt az így összekapcsolt or- bitális komplexum hosszabb időn át tartó együttes műkö­dését. I __ Á pilóta nlékfili Szojuz—34 űrhajót ma kapcsolják össze az űrálomással. ha a vizsgálatok megfelelő ered­ményt hoznak. Mint Alakszej Jeliszejev, a földi irányító­központ repülésvezetője el­mondotta, a kísérlet egyet­len fontos feladata: kipróbál­ni a közelítő-korrekciós haj­tómű működését, mert a megelőző űrutazásnál ez a hajtómű nem működött meg­felelően. A szakértők a hibát köve­tően azonnal megkezdték vizsgálataikat és megállapítot­ták, hogy melyik alkatrész romlott el a hajtóműben. (MTI) hónappal ezelőtt megindítot­ták mind a kilenc tagország­ban a propagandahadjáratot (igaz, megközelítőleg sem olyan nagyarányút, mint ha nemzeti választásokat tarta­nának). Az NSZK-ban példá­ul indulnak a szociáldemok­raták, szabaddemokraták, a kereszténydemokraták, Olasz­országban a kommunisták, szocialisták, a szociáldemokra­ták, a kereszténydemokraták, az újfasiszták. Mindenütt kü­lön „Európa-programmal”. A parlamentben a nagy orszá­goknak 81—81, a kisebbeknek 14—10, Luxemburgnak 6 jut. (Komoly problémát okozhat, hogy a nyugati hatalmak — megsértve a városról kötött négyoldalú egyezményt — le­hetővé tették, hogy Nyugat- Berlin képviselőket küldjön a parlamentbe.) Előfordulhat, hogy kialakulnak nemzetközi pártfrakciók, azonos vagy ro­kon felfogású pártok között, bár feltétlen és teljes nézet- azonosságra itt sem kell szá­mítani. Lehetséges, hogy ez az új testület bizonyos külpoliti­kai és gazdasági hatalmat nyer majd, a közös piaci or­szágokban folyó kampány en­nek némi jelét mutatja. Willy Brandt szociáldemokra­tái azzal igyekeznek minél több szavazót maguk mögé Carter és Schmidt a SüLT-rál James Carter amerikai el­nökkel szerdán Washington­ban — részben négyszemközt tartott — kétórás eszmecseré­je után Helmut Schmidt nyu­gatnémet kancellár sajtókon­ferencián tájékoztatta az új­ságírókat a megvitatott té­mákról. Elmondotta, hogy a Fehér Ház-i tanácskozáson foglalkoz­tak a SALT—II szovjet—ame­rikai megállapodással, Leo­nyid Brezsnyev és James Car­ter közelgő csúcstalálkozójá­val. Ezzel összefüggésben meggyőződésének adott han­got, hogy az amerikai szená­tus ratifikálni fogja e megál­lapodást, s hogy azt követően megkezdik a SALT—III. előké­szítését, amelynek hatálya ki fog terjedni az Európában tá­rolt középhatósugarú rakéta­potenciálra is. A nyugatnémet kancellár washingtoni látogatásáról szer­dán este közös közleményt ad­tak ki. A közlemény szerint a vi­lág problémákkal terhes ener­giahelyzetnek néz elébe, s Carter és Schmidt egyetértett abban, hogy „az energiaszük­ségletet most csökkenteni, az energiaellátást pedig hosszú távon javítani kell, igénybe véve a kőolajat helyettesítő, egyéb energiaforrásokat is.” A dokumentum rámutat, hogy Carter és Schmidt szer­dai találkozóján foglalkozott a NATO Európában tárolt atomfegyvereinek korszerűsí­tésével, s mindkét politikus megerősítette, „kötelességének tekinti a NATO ... erősítését”. A nyugatnémet kancellár washingtoni látogatása „nem hivatalosnak” minősült ugyan, szerdán mégis számos vezető amerikai politikussal — Car- teren kívül Brzezinski nem­zetbiztonsági főtanácsadóval, Brown hadügyminiszterrel, Schlesinger energiaügyi mi­niszterrel, Blumenthal pénz­ügyminiszterrel, kongresszusi tagokkal — találkozott. Tár­gyalásainak befejeztével Co­lumbiába, South-Carolina szö­vetségi államba utazott. (MTI) Elfogadták Pinto lemondását A portugál államfő elfogad­ta a Mota Pinto-kormány le­mondását. Antonio Ramalho Eanes elnök pénteken kezdte meg a tanácskozást a parla­menti pártok vezetőivel a vál­ság megoldásáról. Mota Pinto kormánya ügyvezetői minő­ségben hivatalban marad az új kormány megalakulásáig — közölte a köztársasági el­nökség szóvivője. állítani, hogy ők írták alá a szocialista országokkal a szer­ződéseket, ők — és nem a ke-, reszténydemokraták — kap­csolták be országukat az eny­hülés’ folyamatába. A nyu­gatnémet szakszervezeti köz­pont elnökének, mint egyik csúcsjelöltjüknek az előtérbe állításával azt akarják su­gallni, hogy a Nyugatot gyöt­rő gazdasági bajokra ők aján­lanak megfelelő orvosságot, és nem a kereszténydemokra­ták, s nem a kommunisták. Ezzel elérkeztünk ennek az eseménynek talán legérdeke­sebb vonásához, a kommunis­ta pártok részvételéhez e mindeddig egyértelműen pol­gári irányítás alatt álló, a multinacionális tőkés vállala­tok érdekeit kifejező közösség munkájában. Ha régebben ta­lán felbukkant a gondolat, hogy a baloldal ne kompro­mittálja magát ebben az in­tézményben, a helyzet ma mást parancsol. A Közös Pi­ac valóság, tízmilliók munka- körülményei közvetlenül füg­genek az itt hozott intézke­désektől, százmilliók helyzetét határozza meg e kilenc ország általános helyzete. Ebből a megfontolásból döntötte el korábban már több nyugat­európai kommunista párt, hogy szerepet vállal az Euró­pa-parlamentben. „Soha nem lesz palesztin állam Júdeábán és Szamáriá­ban (értsd: Ciszjordániában.) Ha az autonómia gyakorlásá­ra felállítandó palesztin ad­minisztratív tanács kikiáltja az államot. 24 órán belül le­tartóztatjuk tagjait és az iz­raeli hadsereg helyreállítja a katonai kormányzatot” — jelentette ki Menahem Begin izraeli miniszterelnök, párt­ja, a Herut szerdán véget ért, országos értekezletén. (A ta­nácskozás utolsó napján Be- gimt elsöprő többséggel újra' megválasztották az általa im­már három évtizede vezetett párt elnökévé.) Begin, aki az általánosság­ban már többször kifejtette álláspontját, ezúttal konk­rét fenyegetésekkel támasz­totta alá, nagyjából abban az időpontban tette ezt, amikor Joszef Burg belügyminiszter Karióban megkezdte a korlá­tozott palesztin autonómiá­val kapcsolatos tárgyalások folytatását előkészítő megbe­széléseit. Az egviptomi fővárosban Joszef Burg szintén értésre adta, hogy az autonómiatár­Az Olasz KP véleménye szerint nemcsak jelen kell lenniük, hanem mindent meg is tenni, hogy a parlament és maga a Közös Piac átalakul­jon — a monopóliumok in­tézményéből a dolgozóké le­gyen. Vannak közös nyugat­európai problémák, — a mun­kanélküliség, a pénzromlás, a multinacionális vállalatok szinte korlátlan befolyása, to­vábbá a fegyverkezési hajsza, a polgári kormányzatok mun­kásellenes politikája. E nem­zeti kereteket messze túlha­ladó problémákat, mondják az olasz kommunisták, csak intézményesített közös mun­kával lehet megoldani. Ügy vélik, hogy ki kellene széle­síteni az Európa-parlament jogkörét, baloldali haladó többséget teremtve átformálni Nyugat-Európát. Ezzel az el­gondolással szemben a Fran­cia Kommunista Párt a nem­zeti keretek között folyó mun­kában látja a bajok fő or­vosságát, és éppen a szuvere­nitás védelmében helytelení­ti az Európa-parlament jog­körének növelését. Június 10. után összeül a közös piaci parlament. Milyen lesz, mennyire nyer szerepet, ezt a távolabbi jövő mutatja meg. Tatár Imre gyalások nem vonatkoznak Jeruzsálemre, Burg szerdán másfél órán át tanácskozott Butrosz Ghali egyiptomi kül-„ ügyi államsminiszberrel. Ghali a megbeszélésen —j mint egy egyiptomi szóvivő el­mondta — kifejezésre juttatta országa rosszallását, amiért az izraeli kormány újabb cisz- jordániai települések létesíté­se mellett döntött vasárnapi ülésén. A pateiszOnni nemzeti taH n ácsban (paralmentben) is te­vékenykedő neves személyisé­gek közös nyilatkozatot tettek közzé abbéd az alkatomból, hogy 12 évvel ezelőtt az 1967 - es háborúban szállta meg Iz­rael, a palesztinlakta Cisz- jordániát és Gaza-övezetet. Ä jordániai sajtóban megjelent nyilatkozat az elfoglalt arab területek felszabadításáért és a palesztinai kérdés igazságos rendezéséért Vívott harc foko­zását sürgeti s egyben ha­tározottan elutasítja a palesz- tinaiaknak szánt „autonómia át”. A Ciszjordániában műkö­dő izraeli katonai kormány­zat megtiltotta a terület két polgármesterének, Ramallah és El Bira város vezetőinek, hogy elhagyják Ciszjordáni- át, pénzsegélyt fogadjanak el Jordániától, és sajtóértekezle­tet tartsanak. Ostromállapot Nicaraguában Anastasio Somaza nicara- guai elnök szerdán ostrom*, állapotot hirdetett ki. Ezzel,1 katonai törvénykezés lépett hatályba, amelynek alapján, felfüggesztenek minden al­kotmányos intézményt, és a hatóságok hivatalosan is sza­bad kezet kapnak az emberek üldözésére és letartóztatásá­ban. Egyúttal kijárási tilalmat és sajtócenzúrát is elrendel­tek. Az ostromállapot Somó- za bejelentése szerint, három hónapig lesz érvényben. A La Prensa című ellenzék ki lap — melynek tulajdono­sát, Joaquim Chamorrot ta­valy az év elején megölték és ez a gyilkosság adott végső lökőerőt a rendszerellenes fel­kelések kirobbanásához — az ostromállapot kihirdetése után bejelentették, hogy ..nem tud eleget tenni a katonai tör­vénykezés rendelkezéseinek’^ 2 NOGRÁD - 1979. június 8., péntek Utas nélkül A Szojuz—34 a világűrben Rendeződik a helyzet Ghánában Nyugat-európai választások Akilencek parlamentje

Next

/
Oldalképek
Tartalom