Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)
1979-06-24 / 146. szám
Tragikomédia Tartalmában, megrázó, vagy ha úgytetszik felháborító levelet kapott szerkesztőségünk. Az ügy annyira egyedülálló, hogy mindenképpen, hasznos, ha érintettek és kívülállók‘megkeresik benne a rájuk vonatkozó tanulságot. A levél így hangzik: Nem mindennapi hír terjedt el a napokban Diósje- nőn. „H.- Józsi felakasztotta magát!” Szállt a hír telefonon, utazott vasúton, eljutott mindenkihez, s sorra üzentek a megrendült ismerősök, a közeli községben élő 70 év körüli idős szülőknek, s a helybeli és távolabbi hozzátartozóknak, hogy fiúk, aki a községben nyolc évig vigyázott a rendre és közbiztonságra, kezet emelt magára. Lelkileg, testileg megtörte a hír az idős, fáradt szülőket, külön fájdalmat okozva, hogy szeretett, kedves fiuk, ilyen rút halállal búcsúzott az élettől. Gyászba öltözve indultak hát lakására, hogy végbúcsút vegyenek tőle. Gyászkészülődések folytak a hozzátartozóknál is mindenütt. Hirtelenjében ruhát kellett készíttetni, szabadságot kérni és így tovább. Az idős emberek bánattól, keserűségtől meggyötörtén vonultak, gyászba, Diósjenőn keresztül. A fiú házához érve összekulcsolt kezekkel léptek át a kapun. S amit legelőször megpillantottak, az a kocsiját szerelő fiú volt, élő elvenen! Nem tudni vajon, a szülők, vagy a szeretteit gyászba belépni látó fiú megdöbbenése volt-e nagyobb. Tény, hogy mindnyájan megmerevedtek egy pillanatra. Csak a szerencse részes benne, hogy ettől a hirtelen megrázkódtatástól — tekintve a szülők idős korát — nem került sor valóban halálesetre. A rokonság végül hahotára fakadt, de ebbe a kacagásba, keserűság vegyült, az elmúlt órák szomorúsága, s az ösz- szeszedve bizony tetemesre rúgó anyagiak következtében. Szó sincs semmiféle feltámadásról. Egyszerűen valaki valahol felemelt egy telefon- kagylót, s személytelenül fölröppentette az álhírt. Lehet, hogy jó viccnek gondolta, de kérdés, ugyanígy értékelné-e ha őt viccelné meg így valaki. g. 1. A Balkancar „Fehér ételek” futószalagon a világpiacon Az üzemen belüli anyag- mozgatás eszközeinek gyártásában és exportjában a bolgár Balkancar vállalat a világ élvonalába tartozik. Kiváló termékei 65 országban keresettek. A Balkancarimpex elmúlt évi exportja meghaladta a 700 miiló valuta-leva értéket. A Balkancarimpex külföldi kapcsolatait úgynevezett vegyesvállalatok formájában is fejleszti. Ilyenek működnek Olaszországban, Franciaországban az NSZK-ban, Japánban, Hollandiában, Svédországban. Szingapúrban és Nigériában. Szoros a kapcsolat a bolgár nagyvállalat és a szocialista országok között: a Szovjetunióval és Csehszlovákiával az autóbuszgyártás területén, az elektromos targoncák alkatrészeinek gyártásában pedig a Szovjetunióval, az NDK-val és Lengyelországgal fejlődik a kooperáció. A gyártmányok tökéletesítése érdekében licenceket, knowhowkat vásárolnak a Balkancar szakemberei. Kapcsolatban állnak többek között az amerikai General Mo- tors-szaL, az NSZK-beli Daimler Benz-zel, az olaszországi Technipetrollal és Autostarral. A közeljövőben tovább szélesíti választékát a vállalat: új típusú, a raktározást és a szállítást könnyítő univerzális gépekkel, különféle alkatrészekkel jelentkezik a világpiacon. A tej- és a tejtermékek ősidők óta alapvető élelmiszernek számítanak a mongol nép körében. Sőt, még szentként tisztelték is őket. A „cagan ide” — a fehér étel — vendégnek felszolgált, hagyományos mongol eledel a vendég iránt tanúsított tisztelet jele. Ezt naponta sok ezer embernek kínálja az ulanbátori tejgyár. Termékeinek választéka változatos.: tej, kefir, túró, fagylalt, teavaj, tejföl, sajt, nemzeti tejtermékek, például a „bjászlág” (mongol sajt), az „árul” (szárított túró), az „urum” (tejszínhab). Nemrég helyeztek üzembe egy napi 20 tonna kapacitású tejporgyártó üzemet. Olyan újdonságok is megjelentek, mint a műanyag pohárba csomagolt tejföl, a papírcsomagban árult pasztőrözött tej. A munkások teljes mértékben elsajátították az új technológiát, a futószalag szabályos ütemben működik . . . A gyár kollektívája decemberben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A dolgozók elhatározták, hogy a jubileumot magas termelési eredményekkel köszöntik. Távoli népek fegyverei „Távoli népek fegyverei” címmel nyitott kiállítást a drezdai állami múzeum. Az Afrikából, Amerikából, Ázsiából és az óceániai szigetvilágból származó érdekes leletek a 250 éve fennálló múzeum gazdag készletéből valók. A látogatók lándzsákat, pajzsokat, buzogányokat, baltákat, Nemzetközi diák A Prága melletti „Melnik 111’* elnevezésű hőerőmű építkezésére 50 fiatal lengyel szakember érkezett. Nyáron az építők nemzetközi kollektívájába bekapcsolódnak a Szovjetunió és más szocialista országok diák építőbrigádjai is. A testvéri országok fiataljainak hajitókéseket, tőröket, gere- lyeket, fúvócsöveket, puzdrá- kat, sisakokat, japán lovagi maszkokat láthatnak, és többek között a naotka indiánok díszes baltáját is, amelyet állítólag a híres Cook kapitány hozott magával egyik utazásáról. épitőbrigödoli részvétele a „Metnik 1U" építkezésén már kagyomány. Tavaly nyáron például több mint 200 szovjet, NDK-beli, lengyel és magyar (tatai dolgozott zz építkezésen. Munkájukkal nemcsak a munkálatokat gyorsítják meg, hanem elősegítik a népek közötti barátság erősödését Is. A Brecht-hóz látogatói Á berlini Brecht-ház az estet rendeztek a nagy író tőt vonzott. Az ugyanitt heegyik legújabb német múze- életéről, alkotásairól, és eze- lyet kapott Brecht Archívum- um fennállásának első évé- ken több mint 6000-ren vet- nak 27 országból voltak láto- beri havonta átlagosan 2000 tek részt. A Bertolt Brecht és gatói: többek között amerikai, látogatót fogadott. A Brecht- Helene Weigel egykori mun- NSZK-beli, japán, brit és új- központ munkatársai 300 elő- ka- és lakószobáiban bérén- zélandi kutatók éltek itt a kiadást tartottak, illetve vita- dezett múzeum is sok látoga- váló munkalehetőségekkel. Satáiolei láiogatd» Hallgat a csengő Talán nincs is csengő a szá- toki kisiskolában. Talán a két tanár, Kalcsó' József és Vigyinszki Vendeí karórán, vagy zsebórán miéri a tanóráié idejét. így, vagy úgy — az bizonyos, hogy ezek az órák mindig panto sak. A pontosság, a már-máir pedantériába hajló bizonyosság, rend és belső fegyelem * jellemzi a legteljesebben Kalcsó József friss nyugdíjas szátoki «tanító egész életét, katedrán eltöltött valamennyi óráját, milliónyi okosító szavát. És, ha az idén a tanév utolsó óráján Kai csői, tanító bácsinak — í|(y nevzsai mindenki a faluban — csupán csak belül szóit a csengő, az is megérthető, hogy másként csengetett. Nem messze a tafc sros Ida iskolától ffl a tanító háza. Udvara, keltje, a példás rend szemet megfcapően saép. Dehogy dobna itt el a látogató egyetlen szál gyufát is — messziről látszana! Távolabbról idenéz az egykori lenföld, azon túl folydogál valahol a kje Lucska-patalt, nevével utalva arra, amit tudni kell Szátokról, erről a részben szlovák nyelvű, hatszázi-egy- nehány lelkes kisközségről, a közeli Tereske társáról. A patakon túl magasodik a Kopaszhegy (Hoii Vrsok), de van errefelé Lapos erdő (Rovna Hóra) is. A lakók között meg ilyen nevek, régi becsületes famíliák élnek: Dobj ás, Vi- gyinszki, Szuhárszki, Rad- vánszki. Kalcsó József azonban nem Itt született, hanem Erdőkürtön, 1918-ban. Apja cselédember volt, egyik nagybácsija erdész, nála erdőkerül őskö- dött egy ideig. Ez akkor történt, amikor a szegedi tanítóképzőt elvégezve a rendeletekhez igazodva három évig kellett várnia az Iskolai munkára jelentkezéssel. így volt ezzel akikor mindenki. Egy évig Erdőtarcsár k tanított, beteget helyetfrjsítv«. Aztán, mert egy pál'yázatban lakást is ígértek — Szátokra jelent- kezeit. Mikc ^ js? , Ez ,b negyven esztendeje, 1,939-ben volt Egy őszi nap- iVn indultam el Kürtről, ner^ány féldeciért a tejeskocsis engem is elvitt, csakúgy. mint mást, Ácsára, Onnan vonaton tovább Rom- hPÁyba, majd meg idáig gya- i'-Jg. A falunak akkor még csak a mai középső része volt meg, azóta sokat változott, kiépült. Csak a legszükségesebbeket hoztam magammal, s a templom félé igyekeztem, mert úgy tudtam, ott van a .szállás és az iskola is. Ki volt az első ember, akivel találkoztam? Inkább elsők voltak. Egész kis gyülekezet állt és várt engem az iskola előtt. Mindjárt körülfogtak, kérdeztek. Erre gyakran visszagondoltam a negyven év alatt. Ez jó volt, örökké emlékezetes, mert úgy éreztem: itt egy embert váriak! A szülei úgy engedték útnak: „Egy évet elleszel valahogy”. Ebből éppen negyven kerek esztendő lett aztán. Az utóbbi tizenkilencet együtt tanította Vigyinszki Vendellel, egykori tanítványával, ö és a tereskei tanácselnök, Makrai István (ugyancsak Kalcsó-tanítvány) könnyes hangon köszöntötte Józsi bácsit a minap megtartott tantestületi értekezleten. Ott étadák, szívből jövő szavak és őszi ntén-erősen érzett tisztelet mellett a negyven év munkáját elismerő pedagó- gusszolgálati emlékérmet és az egyhavi fizetésnek megfelelő jutalmat. A kitüntetés a nevében is jelzi: a szolgálatért adják annak, aki megérdemli.A szolgálat meg ezeket a szavakat juttatja az ember eszébe: fe-1 gyelem, hűség, állhatatosság,’ áldozat, megbízhatóság, helytállás. I ie]yben maradás. Minden K .örülmények között. A1 pomp- gji katona lehetett ilyen.’ Mi t ártotta itt? Pedig hívták tobt «sör is máshova, jobb körük ^lényeket nyújtó, előreha- lad Jóst ígérő helyekre. — Soha nem gondoltam kó- r aolyan arra, hogy elmenjek Szátokról. Itt nősültem, a fiam is pedagógus, a járásnál dolgozik, feleségem idevalósi, rövid ideig, még az elején, tanítványom is volt. Együtt szerepeltünk a helyi színjátszó- körben. A kör sokáig működött, csak a frontvilág vetett véget a játéknak, hogy a háború után, mint a sokáig leszorított rugó, annál nagyobb hévvel, újra fellendüljön. Az emberek sötétedésig dolgoztak a földön, az estével jöttek haza, aztán hívás nélkül, mégis mindig összejöttünk. A színpadot deszkánként hordták egybe ; . A menyeeskekó- rusunk csak néhány éve szűnt meg. A klubkönyvtárat hosszú ideje vezeti Kalcsó József. Büszke arra, hogy a tanácsiak sokat áldoznak rá. „Kétezer- kétezáz kötetünk van már”.' Előadásokat szervez és tart maga is. Az emberek szívesen eljárnak a könyvtárba, ma erre van igény. A színjátszást a tv-nézés helyettesíti,' ahogy tudja, bizonyos, hogy az együttesel ekvést nem pótolja semmi sem. Tizenkilenc éve hozták be az iskolába az első cigánygyereket Vigyinse- ki kollégával. Azóta sokat változtak ezek a gyerekek Is. „Ennyi idő csak néhány pillanat egy népnek. Az ital a „ legnagyobb baj. Az a legerő- 1 sebb, nem bír vele az érte- I lem”. [ f Együtt számolunk. Negyven év alatt vagy nyolcszáz gyereket tanított meg írni, olvasni, számolni. Éppen kétszázzal többet, mint amennyi1 ma Szátok egész népe. Legkedvesebb számára, ha a gyerek, aki vele szemben ül, azt kérdezi: miért? Egyetlen gye-, reket tud csak a nyolcszózbél,’ áld az életben elbukott. A1 többire büszkeséggel, jó szívvel gondol. A faluban nincs olyan ember, akit kerülnie kellene. Mi a titka a töret- lenségmek, a szakadások nélküli, örökké együttmaradó életnek, munkának? Háta mögött jót mondanak rá. „Ez egy nagyon jó ember”. Miért? Mert szavát hangosra soha nem emelte fel? Mert a gyereket mindig teljes felelősséggel nézte? Mert szereti a rendet? — Rövid volt a negyven év.' ősszel lesz csak nehéz! A gyerekek nélkülem mennek iskolába. Készül rá. A klubkönyvtári munkára. Tanító marad. Katedra nélkül is, az élet szolgálatában. (T. Pataki) I Az Irigylésre méltóan tágas, nagy fákkal tarkított park valóságos paradicsoma a ka- rancslapujtői óvodásoknak. Három városi játszótérre is elegendő az a sok-sok szabadtéri játék, ami itt az élet mindennapi „kelléke”. A homokozó zöld lombú fát ölel körül, amott forgó, csúszda, má- szókákból egész sereg. ’ A park egyik csücskében pedig a legújabb látványosság a közlekedési park. Óvodásoknak, nekik való méretben. Lőrincz Nándorné óvónő huszonhét esztendeje oktatja, tanítja szereti a gyerekeket. Sok-sok tapasztalat birtokában mondja: — Nagyon jó dolognak tartjuk, a szülők javasolták. Életrevaló ötlet, közösen hozzáláttunk a kivitelezéséhez. Csak dicsérendő szándék és tett. Gondoltak arra is a szülők, hogy gyermekév van. Ennél szebb és hasznosabb meglepetést nem is szerezhettek volna a száztíz . karancslapuj- töi óvodásnak. Mert ennyien .vannak. Négy esztendeje, már kinőtték a mostani épületet. A tanács csináltatott az udvarban egy szép, tágas termet. Az egyik falat teljesen elfoglalja a bordásfal, lehet tornászni, mozogni bőségesen. Ez Az óvó néni elégedett Zsuzsi, az úttesten nem járkálunk... a nagycsoportosok birodalma. A középső és a kiscsoport a régi épületben maradt. Reggel héttől este ötig vigyáznak a gyerekekre, akik legszívesebben a kertben játszanak. Az meg külön élvezet, hogy amikor a közlekedési táblákkal és szabályokkal ismerkednek, úgy rendezik a dolgokat, mintha valódi úttest, járda lenne. Szépen egymás után jönnek a sétáló gyerekek.'Aztán megállnak az „országút” szélén. Az óvó néni megkérdezi: — Most mit csinálunk gyerekek? Kórusban hangzik a válasz. — Megállunk, aztán körülnézünk. Anélkül lelépni nem szabad. — Ügy van — dicséri meg őket az óvó néni. — Most próbáljuk meg, hogy autók is jönnek. Két gyerek máris ugrik a jókora műanyag dömperekért. Ezek helyettesítik a járműveket. Jönnek hát az „autók”, , — Hogyan tovább?. — Megvárjuk amíg elmegy, csak akkor mehetünk át az úton. Szépen sorba lelépnek. Megtanulják, milyen jel mutatja, hogy ez főútvonal, hogyan jelzik a parkolóhelyet, milyen a behajtani tilos tábla, mi az hogy útszűkület, de még az olyan titokzatosnak hangzó szó, mint „stop” sem ismeretlen a gyerekeknek. Koruknak megfelelően, hónapról -hónapra előbbrehaladva ismerkednek a legfontosabb szabályokkal, amelyek biztonságukat, testi épségüket védik. .. Ezután nagyon jólesik az ebéd. Somoskői Mátyásné a szakács néni, tejfölös túrós tésztát készített a gyerekeknek, mellé zöldborsólevest. \Nem kell sokáig kínálni az óvisokat. — Jó étvágyat kívánunk —; mondják, aztán a szőke, barna fejek máris a tányér fölé hajolnak, •— cs — J
