Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)

1979-06-19 / 141. szám

Tanulságot loricnfléU (1.) Nem elég figyelmesen vezetni! A közlekedésről, a közúti balesetekről szólnak a tanul­ságos történetek, hogy azok is tanuljanak belőle, akik előtt még ismeretlen a balesetek fájdalma, keserűsége. Igyek­szünk visszaadni azokat a lé­lektani helyzeteket, amelyek hozzájárultak, vagy járulhat­tak a tragédia bekövetkezésé­hez. Nem elijeszteni akarunk, inkább felrázni a lelkiismere­tet azokban, akiknél csak hajszálon múlott a baleset. A szembenjövő figyelmes­ségén, fékezésén, a vele azo­nos irányban közlekedők ud­variasságán. Azokhoz szó­lunk, akik gyakran válaszol­nak az igazoltató, .figyelmez­tető rendőrnek, hogy „történt valami?” Bizony most szeren­csére nem történt semmi, de történhetett volna. A nagy számok törvénye szerint nyolcvan-száz kisebb nagyobb szabálytalanságra jut , egy közúti baleset. És gondol­juk csak meg, naponta hány­szor vétünk kisebb szabályta­lanságot. Megállunk a tilos­ban, nem állunk meg a STOP-táblánál, nyitva hagy­juk az ajtót, mert csak a boltba ugrunk be és átlépjük a záróvonalat, mert nincs a közelben rendőr. piyan apróságok ezek, ame­lyek lazítják a fegyelmünket és a figyelmünket. Előbb- utóbb balesethez vezetnek. .. .A nagymama még min­dig remegve meséli a törté­netet, ha szóba kerül kis- unokája. Egyre csak azt haj­togatja, hogy: „én, egyedül én vagyok érte a felelős, az én bűnöm volt”. Pedig, ha belegondolunk, nem hibáztatható közvetle­nül a kilencéves kislány ha­láláért. Csakhogy nem csapán közvetlen előidézői vannak a közúti baleseteknek. < A kilencéves kislányka apu- még visszacsengtek kedves- val, anyuval és nagymamival suttogó szavai „Csak- egy fa­indult kirándulni Egerbe. Szép kirándulásnak ígérke­zett, sütött a nap. Már majdnem minden együtt volt, az utolsó ruhada­rabokat tették a nagy kirán­dulószatyorba. A kávé is ki­főtt, termoszba . öntötte a nagymama, apu pedig a ko­csi kerekeit ellenőrizte. Min­den rendben. Gondos vezető volt. Az a típus, aki naponta ellenőrzi a gumikat, a lámpá­kat, a féket, és ha a legkisebb rendellenességet tapasztalja, azonnal indul a szervizbe. Sem időt, sem pénzt nem saj­nál a saját és a családja biz­tonsága érdekében. Ugyanilyen pontos, figyel­mes yezető is volt. Az ország­úton nem sokat beszélt, a forgalomra ügyelt. Magában ismételgette az egyes helyze­teket, pedig már tizenhat esz­tendeje, hogy megszerezte a jogosítványt. Szavajárása volt, hogy „ismétlés a tudás anyja’’. Már-már csak a. beszállás volt hátra, amikor a kisuno- ka odadörgölődött a nagyma­mihoz. — Csak kám! egy fagyit mami­Nagymama nem szólt, csak cselekedett. Kétforintost nyo­mott a lányka markába és huncutul kacsintott rá. Azt mondta a tekintete, hogy: „si­ess, anyu meg ne lássa!” És alig telt el pár perc a szomszédasszony sikoltva ron­tott bér „Jöjjenek gyorsan, a kislányt elütötte egy teherau­tó!” A kislány o$t feküdt a ke­rekek alatt. Nem volf benne élet. A nagymami fülében gyit mamikám!” És nincs töb­bé. A kilencesztendős kislány kirohant az utcára. A túlsó oldalon volt a presszó és a fagylaltgép. Csak a fagyira gondolt. Csak arra, hogy pun­csot, vagy csokisat kér két forintért... és már nem lehe­tett rajta segíteni... A teherautó vezetője sírt. A nagymamit is elvitték a mentők, az édesanyát is. Az apa nem tudott uralkodni ma­gán és egy pofont adott a vétlen sofőrnek. Az tűrte és csak ennyit mondott: — Én sem tettem volna másként... sajnálom, nem én vagyok a vétkes... Hát akkor ki? Csupán és egyedül a kilenc­éves kislány? A hivatalos jegyzőkönybe ez került, de jegyzőkönyvön kívül hibáz­tathatok a szülők is. A gon­dos szülők, az apa, aki precí­zen óvja kocsiját, figyeli a forgalmat, de arra már nem gondol, hogy a szabályos, bal­esetmentes közlekedésre a ki­lencéves lányát is meg kelle­ne tanítani. Hogy ne' fusson ki1 az úttestre, hogy először nézzen körül, mindig bal ol­dalon kezdje, onnan érkezhet a leghamarabb jármű, aztán jobbra pillantson. A Wartburgot kímélte az apa, gondozta, óvta, de a leg­nagyobb értékről, az ember­ről, a lányáról »megfeledke­zett. .. Évekkel később egy rendőrtiszt vett annyi bátor­ságot magának, hogy ezt fe­jére olvassa az apának. Ösz- szetört a férfi és másnap el­adta a gépkocsit. Nem tudott volna többé volán mellé ülni. Egyszerű boldogság —r. —a. (Folytatjuk) Egymás között ÖREG MESTEREK — Szakmát tanulj fiam! — bíztatták hajdan a szülők fi­aikat. Akinek szakma volt a kezében, annak biztos volt a jövője, tekintélye volt a- világ előtt. A jó mestereknek híre ment messze földön, bíztak bennük, megfizették őket. Manapság, — a kor igényei­nek megfelelően — száznál is több szakmát tanulnak a fia­talok, többségűk becsülettel megállja helyét az életben is. A „Szakma ifjú mestere” ki­állítások igazolják, hogy fia­ink. leányaink tehetségesek, — nem sértésképpen — de többet tudnak elődeiknél. Az öreg mesterekre azon­ban még mindig szükség van! Építkezünk. Nemcsak új épü­leteket, de tatarozzuk, átala­kítjuk. újjáépítjük a régi. gyakran több száz esztendős műemlékeket is. Az egei török fürdő, a megyeszékhely nagy műemlék palotái, rendre egy­más után felújításra várnak. Az egri török fürdő átalakítá­sa során jól megfigyelhetők a többszöri újjáépítések, átala­kítások. Láthatók a, „török” téglával épített falak, az ak­kor ácsolt faszerkezetek, ame­lyek mind-mind arról tanús­kodnak. hogy minden kornak megvoltak a maga nagyszerű tervezői, ácsai, kőművesei. A ma mérnöke, építészete is nemegyszer megcsodálja a hajdani szerkezeteket és nem kis gondot oko? számukra a régiek megfiatalítása. — Mikor kezdik a kastély tetőszerkezetének kicserélését? — Iparkodunk, és hozzálá­tunk mielőbb! — Milyen gondok vannak?-*r Ilyen méretű fagerendák manapság már nincsenek és legfeljebl a Szovjetunió tá­vol-keleti vidékein lehetne még párjukat találni. Akkor rrég nem takarékoskodtak a fával... — És maga a tetőszerkezet? — Bonyolult! A vállalatnál mindössze két öreg ács akad. — nyugdíjasok már ők is — akikkel megnézegettük a munkát. Ennek a szerkezet­nek egyedül csak ők értik már a csízióját. — Vállalták a feladatot? — Igen, de iparkodnunk kell, hogy addig végezzék el a munkát, amíg jól bírják magukat. A fiatalok — van közöttük sok kitűnő szakem­ber — egyszerűen' nem isme­rik, nem vállalják ezt a fela­datot. — Mi a tapasztalat, mit lehet még tanulniok a fiata­loknak az öreg mesterektől? — Lelkiismeretes, pontos, minőségi munkát! — Ugyanakkor lassan dol­goznak. ., — Ez igaz! Nem kapkod­nak, nem hajráznak, de amit megcsinálnak, azt mintakép­nek lehetne állítani. Sok öreg mester dolgozik még a Különböző szakmák­ban. Többségük a nyugdíj után is bejár dolgozni, mert egyszerűen nem tudják abba­hagyni a szakmát, — Ha abbahagynám, nem élnék tovább!, — így mondta valaki közülük, aki legalább olyan dicsérettel beszélt a fi­atalok építészeti remekeiről, mint a tanítvány őróluk. Megbecsülés és tisztelet ne­kik, hiszen tehetségük, alko­tókedvük tovább él tanítvá­nyaikban is... Szalay István Természetes, hogy magáé­nak érzi az üzemet, apnak minden örömével, gondjával, bajával együtt. Hát hogyne. Amikor már a meszelésnél is segédkezett, takarított, abla­kot pucolj;. A villanyvarrógé- peket még ki sem csomagol­ták, a villanyszerelők éppen csak elkészültek a lámpák­kal, világítással. Ünnepélyes átadásra készül­tek. A majdani varrónők, sza­bászok, raktárosok sem kí­mélték a kezüket, derekukat. Seprőt fogtak, felmosóruhát. .. Gyetván Lajósné mosolyog­va idézi a régi emléket. A kettes, műszak vezetője a Vá­ci Kötöttárugyár pásztói üze­mében. Nehéz feladat, olykor hálátlan is. De Rózsika „le­gény” a talpán, nem hatódik meg, de nem is ijed meg egy­könnyen. Az Alföldön nőtt fel. Ne­hezen szokta meg a végtelen tágassághoz szokott szeme a nógrádi hegyes-dombos vi­déket. Azután ahogy múltak az évek, úgy szerette meg az erdőket, szelíd dombhajlato­kat, magasodó csúcsokat. Szabni-varrni Békéscsabán, a ruhagyárban tanították. Jó kézügyességgel megáldott, élesszemű varrónőnek ismer­ték meg. így nem csoda, hogy technikumba küldte a gyár. Az meg, hogy Békéscsabáról Pásztora került, a véletlenen múlt. — Mégpedig? — Beutalójegyet kaptam Pécsre. Ott üdültem. Ugyan­akkor küldte a saját vállalata vanöt-nyolcvanhét. százalékos férjemet is. így tör.tént, hogy egy alföldi, meg egy nógrádi ember a Dunántúl „szélén” ismerkedett meg. Életreszólóan. Ment a fiatalasszony Pász­tora. Igen ám, de a szakmájá- ________ b an nem tudott elhelyezked- SzJhúzza ni. Terv-statisztikus lett az AFÉSZ-nél. Tíz éven keresz­tül bizonyította, hogy abban a munkakörben js helytáll. Nagy örömmel töltötte el ami­kor meghallotta, Pásztora te­lepül a kötöttárugyár üzeme. Az elsők között jelentkezett munkáskének. Visszahúzta a szíve a varrógépek, a ruha­anyagok közé. Ahogy mondani szokták, „alulról” emelkedett fölfelé. Vagyis végigcsinált mindent a gyakorlatban. Volt kellékes, akinek dolga, hogy a húzózá­rakat, gumiszalagokat, miegy­mást kiadogassa. Aztán meg­tették szabászatvezetőnek. Amikor egymás után jelent­keztek a kislányok varrónő­nek, az üzem vezetői így szól­tak: — Rózsika, legyél te a szakoktató! Gyakorlatod, türelmed, kitartásod is van. Bizonyára jó szakembereket neveísz a fiatalokból. Most műszákvezető. Száz­ötven ember munkájáért fe­lel, egyúttal a minőségért, h’ogv a gének mellett valóban „kidolgozzák” a nyolc órát, mert csak így vastagodik a boríték. Három esztendővel ezelőtt ez a műszak nyolc­átlagteljesítménynél egysze­rűen nem tudott feljebb lép­ni. Most elérik a kilencven­nyolc százalékot. — Ez mindenképpen csa­patmunka. Egy-két ember le­maradása megakasztja, visz­az egész szalagot. Az átlagkereset kétezer-hét- száz forint körüli, a munkás­nők szorgalmától függ, hogy, ennél több, vagy kevesebb kerül-e a borítékba. — Sok a fiatal... — Ennek örülünk. Hat év alatt olyannyira kicserélődött a gárda, hogy tízen vagyunk az akkori belépőkből. Ez per­sze nem jelenti, hogy min­denki elment az üzemből. Fiatalasszonyokról van szó, szülési szabadságon vannak, gyermekgondozásin. .Szeretem a fiatalokat, állítom, hogy tudnak dolgozni, akarnak és szeretnek is. Akad köztük ló­gós? Nem könnyű nyolc órát a varrógép • mellett tölteni. A mi dolgunk, hogy megtanítsuk a fegvelemre, türelemre és az ésszerű, okos munkára őket. Huszonhét esztendeje párt­tag. Az állandóság embere. Csöndes. nyugodt, megbíz­ható. Mindig van ideje meg­hallgatni a panaszokat, örö­möket. Jóformán alig akad szombat, hogv ne hívnák es- küvőre.4 Mindenki azt szeret­né, ha Rózsika néni ott len­ne. mondván: — Olyan meg­nyugtató. ha látjuk... Csatai Erzsébet Miért éppen én ? Anna-réí volt az akadály- verseny utolsó állomása. Az eredményhirdetés után szét­széledtek az- őrsök, kf-ki sza­badon. Néhány órát önfeledten rúg­ták a labdát Andrisék. Utol­sónak indultak haza, a többi­ek lassanként elszállingóztak. Ám nyomuk mégis maradt. Három sátorlapot itt felejtett a szeleburdi társulat. Andris, az őrsvezető vette észre. A fiúk már készülőd­tek, rendezgették a hátizsák­jukat. Néhányan az útravaló utolsó falatjait kapták be. A sátorlapok egy vén, odvas fa alatt 'feküdtek egymásra do­bálva. Minden őrs hozott ma­gával egyet, mert a sátorve­rés volt az akadályverseny utolsó’ állomása, s lám hár­mat nem vittek haza. No, ezek ránk maradtak — gondolta Andris —, nem hagyhatjuk itt. Nagy nehezen nyalábra fogta a sátorlapokat, szuszogott velük egy kicsit, aztán ledobta a fiúk mellett. — Ezekről meg elfeledkez­tek — mondta bosszankodva —, pedig a csapat tulajdona. — Makai, vigyél haza egyet — kérte meg a pufi fiút, az őrs térképtudósát. — Miért éppen én? — tilta-- kozott Makai. Nyolcán va­gyunk az őrsben, tőlem akár itt is maradhat. Andris meghökkent egy pil­lanatra, még sosem volt ilyen ez a fiú. Talán rosszul isme­ri ? Legyintett, s a következő­nél próbálkozott. — Feri, légy szíves tedd be a hátizsákodba! — Nehogy elfogadd, ne le­gyél hülye! —■ intette le őt Makai. — Másdk disznósága miatt mi fáradozzunk? Feri elhárító mozdulatot tett, s gyorsan arrébb húzó­dott, nehogy Andris mégis rá­erőszakolja a sátorlapot. Döbbent csend lett. A háti­zsákot rendező mozdulatok megmerevedtek. Mindenki a jelenetre figyelt. Andris szé­gyenkezve fordult el a fiúk- tój, zsákjából előszedett egy negyedik sátorlapot, s kezdte egybecsomagolni a többi há­rommal. önkéntelen dolog volt ez, hisz maga sem gon­dolhatta komolyan, hogy négy sátoriapot le tud cipelni a hegyről. — Andris, adj nekem egyet — szakította meg Attila hang­ja a feszült csendet. — Nekem is! Én is elviszek egyet! — léptek oda egymás után a fiúk Andrishoz, s ez a rtyugodt természetesség, ahogy Korszerű, több szintes lakások sora mutatja Szécsény településfejlődését. A több szobás otthonokban a fiatalok lakás­gondjain segítenek, akikneknagy része két-három kisgyermeket is nevel. 3 kulcsár-fotó — körülvették, szinte- aláhúzta Makaiék tettét. A negyedik sátorlap is gazdát cserélt vé­gül. — Te hoztad idáig — mondta Csaba —, ne is tilta­kozz! Én fogom hazavinni, hisz. nyolcán vagyunk az őrs­ben. Ezzel a megmozdulással akaratlanul is átrendeződött az őrs. Az egyik oldalon állt Andris a fiúkkal, a másikon Makai Zoli és Fodor Feri. S Makaiék megérezték, nemcsak az a pár lépés a távolság kö­zöttük, ők valóban kiszakad­tak most az őrsből. Magukra maradtak nagy szégyenükkel. Nem érte szem­rehányás őket. A fiúk háttal álltak nekik, halkan beszél­gettek, de nem róluk, egyálta­lán nem is törődtek velük. S, amikor megindultak a völgy felé, akkor sem néztek rájuk, nem hívták őket. Ma­kaiék továbbra is ott gub­basztottak a hátizsákjuk mel­lett. Nem mertek utánuk in­dulni, féltek, elzavarnák őket maguk közül. S egymásra nézni sem mertek, csak álltak tétován, mint két elhagyott, ázott madár! A fiúk pedig egyre távolod­tak, távolodtak . . . De mielőtt elérték az első fákat, Andris visszanézett. — No, gyertek már, mire vártok? — hangjában- nem érzett harag, egyszerűen, ter­mészetesen csengett. A két fiú szégyene valami megmagyarázhatatlan nagy boldogságba oldódott. Felkap­ták hátizsákjukat, s futni kezdtek. Pedig ütvén lépésre se lehettek .a többiek. Átányi László Zászlófelvonás a KISZ­. építcláborohban Huszonkettedik alkalommal nyitották meg ünnepélyes zászlófelvonással kapuikat va­sárnap a központi és a me­gyei építőtáborok: több mint 13 ezer diákmunkás foglalta el helyét 67 KISZ-táborban. A hónap végéig még újabbak nyílnak, s a 78 építőtáborban a nyár folyamán több mint 80 ezer diák segít a gazdasági te­endőkben és gazdagítja él­ményekkel saját. nyári prog" ram j át. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom